Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)
1967-10-11 / 281. szám, szerda
A KISTÁRKÁNYI Tisza tö]< és tőszomszédságában, kis gyümölcsössel határolt portán áll Molnár Pista bácsi háza. Hűséges élettársával, a hatvanhét esztendős Julcsa nénivel, kettesben élnek itt. Érkezésünkkor mindketten az udvaron váriak, a lugas alatt ismerkedtünk össze. Látogatásunk célját hallva a hetvennyolc éves házigazda kissé idegesen szorította marokra hosszú szárú pipáját, s csak úgy, a foga között engedte útjára a szót: — Nem szeretem én a régi időket emlegetni, ... jobban örülök a mának ... Egyetértünk Molnár Pista bácsival, hiszen — amint mégis csak elmondta — apja igen korán meghalt, a kilencgyormekes család apraja-nagyja keserves kenyeret evett, szolgasorban élt. Pista bácsit, a mándoki gróf hajdani lovászát, a tiszabezédi gazdák másfélévtizedes mezőőrét, szemmel láthatóan megviselte a keserű emlékek felidézése. Elhallgatott. Bánatos, ráncos arca kissé felderült, amikor közöltem, inkább a forradalom, az ötven évvel ezelőtti harcok emlékei érdekelnek. — Arról éppen lehet sző, — jegyezte meg kurtán. — Sokáig titkolta az emberem, hogy részt vett a forradalomban — szóit közbe a galambősz hajú, nyájas háziaszszony. — Soha nem dicsekedett azzal, hogy vöröskatona volt, mégis megfélemlítették, meghurcolták érte... Nekem elmondott mindent, egyedül csak nekem ... Még szerencse, hogy hamarább, mielőtt a kútba esett... Azóta megromlott az emlékezete... A két kedves öregember egy 1 mást segítve lapozgatott küzdelmes életük több mint félévszázados gondolati emléktárában. jyjOLNÁR ISTVÁN 1912-ben • ' behívót kap, Munkácson katonáskodik, majd két évvel később a frontra kerül. — Itt Szenderszky Antal tábornok lovásza voltam, — jegyezte meg Pista bácsi —, de nem sokáig. Fogságba 1 estem... A kijevi gyűjtőtáborban már akkor vagy kilencvenezer hadifogoly volt... A hadifoglyokat nem etették hiába, munkába osztották be. Pista bácsi sok-sok társával együtt a murmanszki vasútépítésnél dolgozott, elég hosszú ideig ... Néhány pillanatra megszakad a beszélgetés, látom a házigazdának nehezére esik az emlékek felidézése. Julcsa néni tudja ezt a legjobban, ő folytatja. — Az emberem emlegette, hogy a vasútépítésnél érdekes előadásokat hallott a munkások jövőjéről. Gyakran röplapokat osztogattak nekik ... Ebből tudták, valami készül Oroszországban ... Később fegyvert kaptak, harcoltak is a kalandozó cári tisztek ellen ... Murmanszkban megindult a A veterán örömkönnyei hadifoglyok toborzása a Vörös Gárdába. Molnár István is jelentkezett. A magyar hadifoglyok népes tömege harcba indult a szovjet hatalom győzelméért. — Előzőleg Taskentben képeztek ki bennünket a harcra — emlékezik Pista bácsi. — innen indultunk Pétervár felé. Útközben többször összecsaptunk a fehérekkel... A zilecki sóbányánál megsebesültem, a lábamba kaptam lövést — sebesült lábára mutat. — Ezredparancsnokunk, Alexej Filipovics halálos sebet kapott az egyik ütközetben... A Taskent felé vezető vasúti töltés mellett temettük el... Az új parancsnok nevére már nem emlékszem, további harcok közepette ő vezetett bennünket Pétervárra, sőt a Téli palota elleni harcokban is... — Ott kapott gyomorlövést az én Pistám — szól közbe Julcsa néni. — Sokáig feküdt a kórházban ... Véglegesen mégsem gyógyult meg ... Mindezek ellenére Molnár István is ott volt a közel tízezer vöröskatona közt, akik 1919-ben visszatértek Magyarországra, hogy segítsenek a Magyar Tanácsköztársaság megvédésében. — Emlékszem jól, velem jött a szomszédos Bacska községben Dajka István, — ő már meghalt — a magyarországi Beke János, meg Hundrát János Királytelekről... Ki tudja élnek-e még...? Felsoroltam néhány nevet az élő veteránok közül, akik Pista bácsival együtt magas kitüntetésben részesülnek a történelmi harcok jubileuma alkalmából. — Hallod, Pista? Rövidesen találkozol a régi bajtársakkal! — szól Julcsa néni és kedvesen megsimogatja férje arcát. M OLNÁR PISTA bácsinak — bármennyire igyekezett beszélni, s palástolni meghatódottságát —, torkán akadt a szó, viszont a barázdás arcán lepergő néhány könnycsepp minden szónál többet mondott ... KULIK GELLÉRT A terven nem esik csorba 1967. X. 11. Több mint harminc különböző kitüntetés, oklevél díszül a galántai járás tésnyárasdi szövetkezetének irodáját. Három falu földművesei dolgoznak közösen ebben a szövetkezetben. Előbb a kajaliak egyesültek a tósnyárasdiakkal, majd 1961 februárjában csatlakoztak hozzájuk a palóciak is. Az egyesített szövetkezet 120U hektáron gazdálkodik. A kormánykerék Hrajnoha Stefan tapasztalt vezető és gazdász kezében van. Hatvanegyben áttértek a szilárd jutalmazásra. Az elmúlt két évben, a növény és az állattenyésztésben egyaránt kiváló eredményeket értünk el — mondja a szövetkezet elnöke. — Sajnos, az idén csak a gabonaneinűek fizettek jól. Búzából 43,5, árpából 33 mázsás volt az átlagtermés. A hosszantartó szárazság alaposan megvámolta a kapásokat. Cakorrépáböl tavaly 497 mázsás átlaghozamot értünk el. Az idén viszont csak 300—320 mázsára van kilátás. Igaz, egy 30 hektáros parcellán, ahol öntöztünk, talán megterem a négyszáz mázsa is. A tósnyárasdi szövetkezet 100 hektáron termel cukorrépát. A számításuk szerint a vártnál mintegy 100 mázsával lesz gyengébb a hektárhozam. Csupán cz 250 ezer koronával csökkenti bevételüket. — Kukoricából is gyenge ter més várható — folytatja az elnök. — A korait már betakarítottuk, 60 mázsát adott csövesen. Ez bizony nem sok. Az állattenyésztés alapját a növénytermesztésnek kell megteremtenie. Vajon lesz-e elegendő takarmányunk télire? A tej eladási tervét jól teljesítik, a tervezett 656 000 literhez már csak 197 000 hiányzik. Ha számításuk helyes akkor december végéig 10—15 ezer literrel többet adnak el a tervezettnél. — A sertéshizlaldában jelenleg is jók az eredmények — mondja az elnök. — Naponta 40 deka súlygyarapodást érünk el. Biztató jel. Előreláthatólag hiánytalanul teljesíteni tudjuk húseladási tervünket. A kapásoknál mutatkozó hiányt — úgy látszik — az állattenyésztési termékekkel akarják ellensúlyozni. Gabonaneműekből a vártnál nagyobb a bevétel, és ha ezt sikerül az állattenyésztésben is elérni, a pénzügyi terven a kedvezőtlen időjárás ellenére sem esik csorba. —nád— A Vysoíina néven ismert CsehMorva-jennsík szépsége, a smaragdzöld fűsr.őnyeggel bevont hegyoldalak, a madárdallól zengő fenyvesek és nyírfaligetek, a festő palettájára kívánkozó táj, mindenkiben kellemes érzést kelt. Nem csoda, hogy a cseh festőművészet olyan kiemelkedő egyéniségeit, mint Mánest, Á. Slavíöekot, vagy a szobrászművészek közül fan Stursát, Vincenc Makovskyt éppen úgy tökéletes műalkotásokra ihlette ez a táj, mint Bohuslav Martini cseh zeneszerzőt, vagy Karel Václav Raisot, aki egyik regényében állított maradandó emléket a Vysoőinának. EPIZÓD A VYSOCINÁN Kevés vidék büszkélkedhet olyan gazdag képzőművészeti hagyománnyal, mint ez. Minden nagyobb helységében, a kisvárosokban és falvakban egyaránt, magas színvonalú képkiállításokban gyönyörködhetünk. Hlinskóban Antonín Chitussi, az olasz származású cseh tájképfestő képei, Syratkán Adolf Harych, Nővé Mésto na Morave városkában pedig Antonín Slavíőek alkotásainak egy részét és Jan Stursa szobrászművész állandó emlékkiállítását élvezheti a látogató. Ezen a vidéken a városkák és falvak középületeiben vagy a magánházakban sok az eredeti festmény: Javarészük a cseh festészet nagyjaitól származik. A Cseh— Morva-fennsík fogalom. Amikor néhány évvel ezelőtt Prágában megrendezték a „Vysoöina Slavíöek festményein" című kiállítást, három hónap alatt 360 000 ember nézte meg. — Ha valaki egyszer megírja a cseh nemzeti művészet történetét, akkor abban ennek a vi déknek külön fejezete leszi Ezt a megállapítást FrantiZek Sadovsky, a svratkai iskola igazgatója tette, amikor lakásán a vidék múltjáról és jelenéről beszélgettünk. Sadovsky igazgató a várossá nyilvánításának 100. évfordulóját ünneplő Svratka és környéke történetének kiváló ismerője, szellemi életének érdekes egyénisége. Nincs olyan társadalmi megmozdulás a városkában, amelyben valamiképpen ne venne részt. Amikor nála Jártam, éppen a 100. évforduló ünnepségeinek előkészítésén dolgozott. Díszoklevelek előkészítése, műsorösszeállítás, rendkívüli svratkai újság szerkesztése, emlékjelvény tervezése, kiállítások, mindez éppen elegendő arra, hogy a vakáció alatt egy ppdagógus idejét gazdagon kitöltse. Nem túlzok, amikor Sadovsky igazgatóról azt állítom, hogy Svratka város élő lexikona. Amikor a postamestertől vagy a trafikostól és más svratkaiaktól érdeklődtem a helyi élet eseményeiről és a felszabadulás körülményeiről, mindenki azt tanácsolta keressem fel Sadovsky igazgatót, ő pontosan megmondja, hogy is volt akkor. — Ezen a vidéken a német megszállás idején nagyon aktív tevékenységet fejtett ki a Vpfed (Előre) nevű szovjot partizáncsoport, amelyet Orlov szovjet őrnagy irányított. A háború befejezése előtt néhány nappal Svratka jelentős esemény színhelye volt — tájékoztat kérdésemre Frantisek Sadovsky. — A partizánok harci relmeit végigélt legénység, megtartva katonai formációit, komoly segítséget Jelentett a Svratka környékén tevékenykedő partizánok számára. „Baráti hadseregként kezeltük ezt a két hadosztályt — írja egyik publikációjában F. Sadovsky —, mert segítségük azokban a napokban sokat ért mind anyagi, mind pedig szakmai, katonai szempontból. A németek, amikor megtudták, hogy Svratka környékén két jól kiképzett és felfegyverzett magyar hadosztály áll velük szemben, inkább elkerülték ezt a területet... A magyar katonaság néhány alkalommal eredményes rajtaütést hajtott végre a harcmozdulatokat végző német fasiszta alakulatokon." A cseh lakosság és a magyar katonaság közötti viszonyra jellemző Karatzony (Karácsonyi? — az okiratból a név nehezen olvasható) vezérőrnagynak, a magyar hadosztályok főparancsnoka napiparancsának egyik mondata: „Megtiltok mindennemű összetűzést a baráti cseh lakossággal, minden hazafias érzelmű katonának a legnagyobb mértékben kötelessége viszonozni a cseh lakosság részéről megnyilvánuló udvariasságot és jóindulatot". Az igazgatótanító információit Otto Rádek elvtárs, a helyi nemzeti bizottság elnöke is alátámasztja. Elmondja, hogy a svratkai lakosság hálával gondol arra a segítségre, amelyet a fasiszták ellen harcoló szovjet és csehszlovák partizánoknak nyújtottak annak idején az itt-tartőzkodó, és a németbarát, fasiszta parancsnokaiktól megszabadult magyar katonák. — Nézzen ki az ablakon — mondta O. fiádek a HNB irodájában — és meglátja azt a teret, ahol 1945. május 7 én reguláris körülmények között megtörtént a fegyverletétel... FRANTISEK SADOVSKY (A szerző felvételei tevékenységének eredményeként a Svratka környékén tartózkodó, Schröder német tábornok alakulataival együtt menekülő 16. és 24. magyar hadosztály (38 ezer főnyi katonaság) itt tette le a fegyvert. A fegyverletételi okmányok és a svratkai lakosság visszaemlékezései arról tanúskodnak, — folytatja az Igazgató —, hogy e két hadosztály katonáit a szovjet és a csehszlovák katonai tényezők nem hadifogolyként kezelték. A háború gyötA fent vázolt háborús emlék csak egy epizódja Svratka és a Cseh—Morva-fennsík újabbkori történetének. Az egészben a leginkább figyelemre méltó az, hogy a svratkaiak azt az epizódot nem úgy emlegetik, mint a németbérenc magyar tisztikar „kényszersegííségét", hanem úgy, mint az egyszerű, uraitól és fasisztáitól megszabadult magyar kisemberek jókor jött elhatározását. S. M. ŐSZINTE BÁMULÓJA vagyok az emberi leleményességnek. Csak az utóbbi száz esztendőben mennyi mindent találtunk ki. És feltaláltuk mindennek az ellenkezőjét is. Feltaláltuk porcelán helyett a habszivacsot, állatbőr helyett a hosszúszálú szilont, hernyóselyem helyett a fátyolszerű nylont, arany helyett a rezet, ezüst helyett a bádogot, bőr helyett a nemtudom micsodát. Üvegből csináltunk cipősarkot, és papirosból ruhát... szénből vajat, vajból margarint, margarinból szenet, örökíró tollból lúdpennát, maxiszoknyából miniszoknyát és fából vaskarikát. Most már saját magunkat is megkíséreljük élő és holt alkatrészekkel tökéletesíteni. Adunk szívet szívért, szemet szemért, fogat fogért, vesét veséért és így tovább! Jelen percekben éppen ott tartunk, hogy az agyunkat is gépesítenénk, vagyis gépalkatrészekkel kiteljesítenénk. Ezt azért mégsem hagyhatom szó nélkül. Mert hogy egy romlékony, megbízhatatlan húsdarab helyett szivattyú dolgozzék a mellkasunkban, ez még hagyján! Legalább mentesülünk a kellemetlen és váratlan meglepetésektől, amit szívinfarktus néven szokás halálozásunk közvetlen okául bevezetni az anyakönyvbe. Nem létezhet ezután szerelmi csalódás sem. Senkinek sem fog fájni, meg kerekek nélkül aligha megy az ilyesmi.) Lesz valahol csavar a jóra, a rosszra, a nagylelkűségre, a szellemességre és lesz kerék a bölcsességre, butaságra is? vagy mit is beszélek? Butaság, rosszaság, irigység nem HA FELTALÁLNÁK ••• mivelhogy annak, amit szerelem címen művel manapság az emberiség, úgyis kevés köze van a szívizomzathoz. Csakis a slágerszerzők gondjai szaporodnak, amennyiben pótszív-vonalon áttállunk a típusgyártásra. Dehát azokat nem kell félteni, felfedezik ők a műszívben is a limonádét ... Ám az a tény, hogy saját agyunkat pótalkatrészekkel egészítsük ki... nahátl Megáll az agyam! De mert egyelőre csupán a saját eredeti — mondhatnám — „született" agyam működése hagyott ki, önmagától rögtön megindult a járat, és magával ragadta képzeletemet. Tehát hogyan is lesz velünk? Az ember homloka mögött csavarok, meg kerekek irányítják a gondolatot? (Csavarok létezik már akkor, különben mi értelme lenne a fáradozásnak? Bizony, csavaros dolog lesz ez, ha egyszer megvalósul. Olyan fantasztikus, hogy használatban levő csavar nélküli agyammal szinte fel sem foghatom. Ugyanakkor gondot okoz nekem, hogy ki fogja kezelni fejünkben ezt a sok csavart? Én a tiedet, és te az enyémet? Vagy pedig ... amennyiben nem tudok megoldani egy matematikai jiéldát, szaladok az orvoshoz, mint órámmal, ha késik az órásmesterhez, és mondom: „Kérem szépen, doktor úr, cserélje ki gyorsan agyamban a kibernetikai huzalokatl" Tagadok valamilyen elméletet? „Kérem szépen, doktor elvtárs, nézze meg, meg van-e mind a négy kerekem?" Kifogyok az írnivaló ötletekből? „Doktorkám, aranyom, olajozza meg agyamban a hajszálrúgókat!" Szenzációs lesz Valóban! Szinte máris hiányzik nekem, mert elavult ócska, maradi agyammal abban reménykedem, hogy mielőtt átállnánk a sorozatgyártásra, előveszszük saját jobbik eszünket és felfedezzük, hogy eredeti agyunkhoz mégis csak Jutányosabban jutottunk hozzá. Persze, annak érdekében, hogy valamivel tartósabb legyen ... no igen ... annak érdekében feltétlenül el kell mindent követnünk. Idevonatkozó javaslataim (újítási díjra nem reflektálokl): sürgősen le kell szoknunk a háborúskodásról, az alkohol, kábítószer, idegcsillapítók, agyműködést serkentő szerek túlzott fogyasztásáról, az idegromboló hajszáról, a gyorshajtásról, a tűitáplálkozásról ... Dehát akkor mi értelme van az egész életnek? — kérdeznék sokan. Hát ez igaz! Bizony, bizony elég fogaskerekű probléma ez. Szinte rövidzárlatot kap a gondoktól a csavarnélküli agyam! D. T.