Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)

1967-10-07 / 277. szám, szombat

iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii: A

z NDK közgazdaságában újdonság az üzemek közötti kooperációs kapcsolat, amelyet Walter Ulbricht az NSZEP Központi Bizottságának nemrég tartott ülésén döntő láncszemnek nevezett az új gazdaságirányítási rendszer Jelenlegt szakaszában. Egyes üzemek bizonyos termékek előőllítására szakosítják magukat, és szerződéses megállapodás jön létre a végterméket előállító és az anyagszállltó üzemek között a minőséget, a mennyiséget és a szállítási határidőt illetően. A kooperációs kapcsolatokból eredő új problémák most főként a közgazdászokat foglalkoztatják az NDK-ban, de az üzemekben is élénken vitatják e kérdéseket. Dr. Manfred Boettcher a Wirtschaft folyóiratban nemrég rámutatott, hogy a munkamegosztás elmélyítésével több kooperációs kapcsolat alakul ki, de egyúttal nagyobb annak a veszélye, hogy a kooperáció során felmerülő esetleges ellentétek a munkamegosztásos termelés gazdasági előnyeit részben megsemmisíthetik. Dr. Boettcher a továbbiakban kifejti: végeredményben a gazdasági haszon a végtermékek összességétől függ, ezért a közgazdaságnak nyújtott teljesítmény nemcsak a kooperációs partnerek precíz működésétől függ, hanem a termelési folyamat időbeli lefolyásától is. Éppen itt merültek fel azonban bizonyos nehézségek. Minden üzem saját lehetőségéhez mérten termel, tervében tehát nem tudja megszabni kooperációs partnerének teljesítményeit és gazdasági színvonalát, így hát már a tervek kidolgozási fáziséban sincs meg feltétlenül az összhang. Az üzemek ezért sok esetben előzetes szerződésekkel segítettek magukon. Szükségmegoldás ez, mert még mindig fennáll a tervek korrigálásának lehetősége a felettes szervek részéről. Csak ha a tervet már fentről szentesítették, válnak az ilyen szerződések jogilag kötelezőkké. Ez azonban bizonytalanságot rejt magában, éppen ezért dr. Boettcher az egyszerűsített tervezési módszerért és a tervek párhuzamos kidolgozásáért szállt síkra. Az egyes üzemek között is gyakran érdekkülönbségek állnak elő, főleg az önköltségek csökkentésével és az árképzéssel kapcsolatban. Az önköltség csökkentése csakis az ezt végrehajtó üzemnek kedvez, de nem befolyásolja az értékesítési árat. Az anyagszállítő üzemnek semmi köze sincs az értékesítési feltételekhez, amelyekkel a végterméket előállító a piacon találja magát szemben, ezért nem ls lehet érdekelt az árak csökkentésében. Új módszerek, új problémák a közgazdaságban Ezzel szemben a végterméket előállító üzem érdekelt abban, hogy anyagszállltól leszállítsák az áraikat, de nincs lehetősége erre hatnia. Célszerű lenne tehát az árleszállítás előnyeit az összes partnerre vonatkoztatni. Meg kell viszont akadályozni azt, hogy a végterméket előállító üzem a termelési folyamatban betöltött helyzete révén diktáljon az anyagszállltóknak. Hiszen ezek a fokozott kooperáció miatt amúgyís ki vannak téve az adminisztratív munkábafulladás veszélyének. Ezzel kapcsolatban mostanában sűrűn emlegetik az üzemönállóság és felelősség növelését. Ezt a nagyobb felelősséget egy új rendelet még alátámasztja. A fő probléma azonban, hogyan lehet e nagyobb felelősséget a népgazdaság egységes Irányításával összhangba hozni. Egyes tudósok — például Herbert Marr a berlini Humboldt Egyetemen amellett vannak, hogy mindenekelőtt a részletkérdésekben kell növelni az üzemek önállóságát. A közgazdaságban is fennáll ugyanaz, mint más területen. Végső fokon a kérdést, vajon helyes, vagy helytelen úton haladunk, az elért eredmények döntik el. Az utóbbi időben még a legkritikusabb nyugati megfigyelők sem vitathatják el az NDK gazdasági sikereit. Még azt ls meg kell állapítaniuk, hogy ezek a sikerek szorosan összefüggnek az új gazdaságirányítási rendszerrel. Az NDK központi statisztikai igazgatósága legfrissebb félévi Jelentésében megállapítja, hogy az NDK gazdasági fejlődése az idei első félévben általában kedvező. A termelés az iparban 7,3 százalékkal, a munkatermelékenység pedig százalékkal emelkedett. Kerek 3,5 százalékkal több a lakosság bevétele. Tovább csökkent a nem Jövedelmezően termelő üzemek száma. Csak a fémfeldolgozó és az építőiparban nem tudták a tervet teljesíteni. Tekintve az akút munkaerőhiányt, a jövendő gazdasági fejlődés — különösen az ötnapos munkahét bevezetése után — mindenekelőtt egy átfogó racionalizálástól függ majd. A kooperatív kapcsolatok és a racionalizálás két döntő tényezője az NDK népgazdaságának. Több mint 18 ezer munkaórát takarítottak meg eddig a rostocki új lakótelep építésénél. 1967-ben 16S1 család költözik új otthonba. fill•ttlaIllillIlIlllslllIllCllIIllllllttIillIlllllIIe•cilllfltllllCll•l•llll•llllllIlIllIllllllllCll•iI•lllllIll^ Miféle eljáráf? Születésnappal kezdődött. Sokáig töprengtünk, mivel ts szerezhetnénk örömet munkatársunknak. Egy óra mellett döntöttünk. Az ajándék átadásakor úgy éreztük, fól választottunk ... Ám se az ajándékozó, se a megajándékozott öröme nem tartott sokáig. Már másnap kitűnt, hogy az óra rossz. Természetesen egészen más a helyzet, ha valaki rossz órát vesz és megint más, ha rossz órát kap ajándékba. Van ebben valami ünneprontás, kellemetlen mellékízzel. Valaha ilyen esetben a magánkereskedő bocsánatkérések közepette azon nyomban kicserélte az órát, és mindent elkövetett, hogy az üzlet hírnevén ne essék csorba. Ezt a törekvést szükségszerűen elvárnánk szocialista kereskedelmünktől isi És teljes joggall Így vittük vissza az órát az üzletbe, ahol vásároltuk. Készségesen felvilágosítottak, hogy az egyetlen lehetséges eljárás: az órát a jótállólevéllel együtt elvinni a javítóba. Ez az „eljárás" azonban nem az üzletre vonatkozik. Ah, dehogy. A vevőnek kell „elfárnia". Nem elég, hogy pénzéért selejtárut kapott, neki kell futkosnia. Az óra két hét múlva került vissza a javítóból. Ugyanolyan állapotban, mint ahogy odavittük. Ismét visszatértünk az üzletbe. — Sajnos, mi ezen nem segíthetünk ... Vissza kell vinni a javítóműhelybe. Ez az eljárás ... Az emberben valami ágaskodik, de aztán lecsillapodik, hisz az elárusító nem oka semminek, ö csak azt teheti, amit előírnak neki. S mivel nem eljárni, hanem a dolog végére akarunk járni, felkeressük az igazgatóságot. Ott is azt a választ kapjuk, hogy az órát műhelybe kell vinni, meg kell állapítani a hibát, és ha megjavítható, megjavítják, ha nem: kicserélik. — De kérem, a javítóban már volt. Adva volt a lehetőség a további teendő megállapítására. A hivatalnoknő forgatja a jótálló levelet. — Salnos, nincs feltűntetve a javító neve. Valamiképp meg kell állapítanunk ... — S miért nincs feltüntetve a javító neve? Ha „eljárás", akkor számára ls kötelező ... — Kérem, megállapítjuk. És dorgálást kap ... Szegény vevői Akit a Bat a urának nevezett és mélyen meghajolt előttel Most várjon, amíg az „eljárás" útvesztőiben megkeresik a javítót és esetleg megdorgálják? De az Óra addig se jó, és benne fekszik a pénze. A hivatalnoknő megkér, hogy hagyjuk ott az Órát. Kis jegyzőkönyvet vesz fel, és Igazolja, hogy az órát átvette. Megígéri, hogy az „eljárás" eredményéről egy-két napon belül telefonon értesít. Eljárás, előírás, jegyzőkönyv, dorgálás ... Mi köze ehhez a vevőnek, aki pénzt — méghozzá nem kis összeget fektetett bele a megvásárolt áruba? Az üzlet ahelyett, hogy nyomban helyrehozná a hibát, a károsultat küldözgeti a bibliai Ponttustól Pilátusig. A vevőt büntetik meg azért, hogy a kereskedelem rossz árut ad el. Mert az áru rosszl A reklamációs osztályon „elárulták", hogy a német órákra sok a panasz. A kereskedelem ezt tudja, de vásárolja az órákat kemény valutáért és pironkodás nélkül adja el a vevőnek. Feltesszük a kérdést: miért vásárolunk német órákat, ha azok minősége nem megfelelő? Ugyanakkor a csehszlovák és a szovjet órák kiváló minőségűek. A válasz: kereskedelmi kapcsolatok. Kereskedelmi kapcsolatok? A vevők rovására? Ki hatalmazhatja fel a kereskedelmet, hogy eleve, tudatosan megkárosítsa a vevőket? Miféle kereskedelmi kapcsolat és miféle kereskedelem az, amely nem a szükségletek, az igények kielégítését szolgálja? Erre a kérdésre az illetékes minisztériumtól kérjük a választ. és reméljük, rövidesen olvasóinkkal is közölhetjük. Mert nem egy egyszerű esetről, hanem megrögzött rendszerről van szó. ZS|LKA USZL

Ó DAVID TERÉZ: IFJÚSÁGBÓL ELÉGTELEN? 129) Apóm szája körül kissé megkeményedtek a vonások. Megkérdezte - Hogy s mint? — Minden rendben... - mondtam. — Sápadt vagy. S mintha lefogytál volna ... — Sokat dolgozom. Májusban le akarom tenni az első vizsgát. — Helyeslem ... — bólintott apám. Anna mama üdvözölt. — Hát itt vagy? Kondorfalvi keserveim után illedelmesen válaszoltam. - Hát itt! Két napig ágyban feküdtem, Gizi nagyival nem álmodtam. Úgy látszik, levette rólam a kezét, vagy pedig elmondta már minden meséjét. Elmentem Zsófi nagyihoz is. Letörölgettem örömkönynyeit, megdicsértem a nagyapó cipőtalpait. .. szóval kifogástalanul viselkedtem. A harmadik napon találkoztam Janival az utcán. Véletlenül. Vagy talán nem is egészen véletlenül, hiszen megírtam neki, hogy hazajövök szabadságra. Ott állt a házunk előtt, úgy tettem, mintha a legtermészetesebbnek találtam volna. — Hogy vagy - kérdezte. — Megvagyok — válaszoltam. — Lefogytál ... — Sokat dolgozom. — Csak amiatt? — A koszt sem az igazi. Látta rajtam, hogy kerülöm az őszinte szót, abbahagyta a faggatást, saját magáról kezdett mesélni, a katonaéletről. Néhány vicc is akadt, nevettünk.,. Megbeszéltük, hogy másnap találkozunk. Mielőtt végleg szétváltunk volna, azt kérdezte — Csiriről mit tudsz? — Miközben feleletet várt, szorgalmasan nyomogatta cipőjével az eldobott cigarettacsutkát, mintha más nem érdekelte volna. — Dolgozik és tanul, úgy hallottam a bácsitól... válaszoltam. — Igen, tudom ... írt nekem ... — Akkor minek kérdezed? Vállat vont. Na perszel Azért kérdezte, hogy kimondhassa a nevét. Világos! Másnap cudar Idő volt, nem mentem el a megbeszélt találkozóra, feltételeztem, hogy ő sem lesz ott. Nem is volt. De legalább eszébe jutott, hogy illik mentegetőzni. Felhívott telefonon és megkérdezte, nincs-e kedvem vele moziba menni? Vagy színházba? Moziba menjünk — mondtam — Másnap hatkor várni fog a kapu előtt. Ebben maradtunk. De én másnap délelőtt a lépcsőházban beleütköztem Ivánba. Döbbenetes volt, talán mert váratlanul jött szinte beleszédültem, ő is. Mintha elvesztettük volna pár pillanatra az eszméletünket. Csak néztük egymást, néztük. . . Egyikünk sem bírt mozdulni helyéről. Fenséges pillanat volt. Tisztán hallottam a szíve dobogását, éreztem a belőle áradó forróságot, csak úgy sugárzott felém, azt hittem, el fog sodorni. Üjra el fog sodorni... Amíg élek, nem tudok neki ellentállni, nem jöhet utána semmi és senki, ő az egyetlen, az egész életreszóló... Azután már nem éreztem semmit, a karjaiban voltam, és ő csókolt... csókolt... Megállt körülöttünk az idő, nem tudtuk, hol vagyunk, mi történik velünk... Történik-e egyáltalán valami... És az sem jutott eszünkbe, hogy valaki meglephet bennünket. Vagy ha át is villant az agyunkon, nem vettünk róla tudomást. A legtisztább, legőszintébb felmagasztulás másodpercei voltak. Mintha sem előtte, sem utána nem történt volna soha semmi! Főleg előtte nem! Éreztem, hogy ugyanaz játszódik le benne is... Nem szűnt meg soha egy percre sem vágyakozni utánam. Valahol nyílt egy ajtó, felébredtünk ... kezet csókolt gyorsan és azt mondta, várlak a színház előtt. Azután elrohant. Mikor... mikor vár a színház előtt? Most? Rögtön? Délután? Este? Rohantam utána... Az autója előtt elcsíptem. Ujjaival jelezte - négykor! - Órámra néztem. Mégcsak tizenegy óra volt. örökkévalóságot kellett még addig élnem! Négyig! De hiszen addig még meg is lehet halni! És ismét életre lehet támadni... Elüthet egy autó, fejemre eshet egy kő ... Találkozóm van ötkor Janival! Mit nekem Jani, mit nekem az egész világ? Az élet kezdődik elölről. Ami volt, az nem volt! Minden csak lesz! Nincs senki és semmi, csak ő meg én... és a fodrász! Ismét szép akarok lenni, mint még soha! Anyámnak nem szóltam, senkinek sem szóltam, nem is értem, hogyan bírtam ki egymagam ... Egy órával hamarabb megjelentem a kijelölt helyen. Vártam ... hogy beüljek a fehér kocsiba ... Nem beszéltünk. Nem volt mondanivalónk. Ogy is tudtunk mindent, ami tudásra érdemes ... A többi nem fontos! Néha megszorította a kezem, összevillant olykor a tekintetünk ... szózhuszassal mentünk a síkos, befagyott úton. Nem történt semmi baj, megérkeztünk, ő kiszállt, kezét nyújtotta, én is kiszálltam, körülnéztem és ekkor hidegre fagyott ereimben az én sűrű vérem. Ott álltunk a hotel előtt, ahol egyszer én és Ildikó ... — Nem, nem Iván, ide én nem megyek be . .. — Miért, csacsika? — Csak! — Értsd meg, nincs más megoldás! Sohase hittem volna, hogy még egyszer oda visszakerülök ,.. — Ne csinálj kérlek cirkuszt! És éppen Ivánnal... — Kérlek szépen, értsd meg . .. A portás ott állt az üvegajtóban, udvariasan, de kissé gúnyosan mosolygott. Jó előre kitárta az ajtót, nyilvánvaló, ismerte Ivánt. — Na gyere kérlek, mozdulj már! Lehetséges, hogy felismernek itt engem? — Borika!! Kidobnának-e vajon, ha vele megyek be? — Nem megyek!! Meg kellene Ivánnak mondani... — Ide figyelj drágám, nincs sok időnk. Nekem este előadásom van. Legkésőbb egy óra múlva indulnunk kel! visszafelé. Álmos tekintettel fordultam felé. — Mikor?! Mintha olvasott volna bennem - Nem szabad ezt úgy venned Boriska! Hiszen mi nem most ismerkedtünk meg. Mi már régi házasok vagyunk... Házasok... — Ez nem egy olyan ... izé ... tudod .. . mint mások. Csak egy órára szóló... Mi szeretjük egymást, ugyebár?... Beültem a kocsiba. - Gyerünk!! - mondtam - gyerünk innen! — Bori... — Gyerünk!! — Megőrültél?! — Én azt hittem, hogy... — nem is tudom, mit hittem ... — Legyen eszed, Borika! — Gyerünk, ha mondoml (FOLYTATJÜK) x.