Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)

1967-10-04 / 274. szám, szerda

,Bátr*n megyek a halálba' Huszonöt éve végezték ki Oleksza Borkanyukot Huszttól egy ugrás Munkács. A forgalmas Latorca menti városban gondozott kerttel övezett csendes villában él Sziréna Hnativna Borkanyuk. Szerényen él Oleksza Borkanyuk özvegye Olga nevű orvos lányával. Városszerte ismerik, becsülik. Tanácsért Járnak hozzá, s távoli vendégek is megfordulnak házában. Sziréna Hnativna a felszabadulás óta tevékeny a közéletben. A háború idején Moszkvában élt, a Kominternben dolgozott. A felszabadulás után hazatért Munkácsra, részt vett a tanácsok megszervezésében, majd Kárpát-Ukrajna Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára lett. Ma is több tisztséget tölt be. Közvetlenül, barátságosan fogad. Megszokta az újságírókat. Csak udvariasságból érdeklődik látogatásom célja iránt. — OlekszaY A levél? Igen, éppen 25 esztendeje írta ... A vitrinhez lép, gondosan átkötött iratcsomót vesz ki. A levél meliett fénykép. Markáns arcú, nyílt tekintetű férfi: Bo> kanyuk Oleksza. Az özvegy elérzékenyedik. — A múltat, ha fájdalmas is, Időnként jólesik feleleveníteni — mondja, és egy sárguló fényképmásolatot tesz elém. Az utolsó levél, az utolsó életjel. Eredetije a moszkvai párttörténietí múzeumban van. Pedáns Írás, kemény, férfias, meggondolt szavak. „Drága, szeretett Zikám, kedves lányom, Oljeskat Nem múlt el egyetlen nap, egyetlen óra, hogy ne gondoltam volna Rátok. Határtalanul vágytam, hogy visszatérhessek közétek, és folytathassam meghitt családi életünket. A sors azonban másként akarta. A katonai bíróság halálra ítélt. Ezeket a sorokat halálom előtt néhány perccel írom. Ügy érzem, egészséges vagyok, erős és végtelen élni vágyás duzzad bennem. Bátran megyek a halálba, úgy, ahogyan hozzánk illik. Negyvenegy évet éltem, ebből húszat a szegények sorsáért áldoztam. Világéletemben tisztességes, odaadó, fáradhatatlan harcos voltam, nem ismertem önző érdekeket. Sohasem álnokoskodtam. Ahogy éltem, úgy is halok meg. A nép nem jeled el engem, ha majd jobb idők virradnak. A történelem egyszer rólam is elmondja az igazat. Kedveseim, ne sírjatok, ne szomorkodjatok. Manapság ezrével, százezrével halnak meg a nép legjobb fiai az emberiség szebb jövöjéért. A háború az emberiség legnagyobb átka. Reméljük, hogy a háború után olyan béke következik, amely hosszú időre, talán örökre meghozza a boldogságot. Amikor most búcsút veszek tőletek, azt kívánom, hogy lássátok meg a békét és a boldog életet... Búcsúzom, kedveseim. Budapest, 1942. október 2. Oleksza" — Ezt a levelet Ungváron kaptam kézhez jasszinnyai ismerőseimtől, akik három esztendeig őrizték. Éppen a béke napja volt, örömmámorban úszó emberek lepték el a város utcáit. Ekkor érilesültem Oleksza sorsáról... Oleksza a háború kitörésekor önkéntes szovjet katona volt. Különleges kiképzést kapott, mindenkori vágya volt, hogy fegyverrel a kezében űzze ki a fasisztákat szülőföldjéről. Vágya 1941 decemberében teljesült. Egy sötét téli éjszakán ejtőernyősként tért viszsza Kárpátaljára — meséli az özvegy. — Olga lányommal akkor a távoli Kirgiziában éltünk, ahová csak nagyritkán érkeztek hírek. Szorsngó szívvel, bizakodással vártuk a megbeszélt értesítést. Végre távirat érkezett Tuapszéból: „Feladatom tejesítésére indulok." Aztán ismét megszakadt a kapcsolatunk. Olekszát elfogták a magyar kémelháritók. Nem vették tekintetbe a szovjet egyenruhát; mint diverzánst hurcolták börtönről börtönre. A Margit körúti fogházban találkozott Schönherz Zoltánnal és más csehszlovák, magyar, jugo-szláv elvtársakkal. A katonai ügyész első fokon 15 évi fegyházbüntetést kért, de a hitlerista-horthysta igazságszolgáltatásnak ez nem volt elég, elrettentő példát akartak statuálni. A per újrafelvételen az államügyész már halálbüntetést követelt... 1942. október 2-án a Margit körúti fogházban a fasiszták kioltották Oleksza Borkanyuk életét... Egy negyed század suhant el azóta. Borkanyuk szülőföldjén, Kárpát-Ukrajnában nagyot változott az élet, de az emberek még a legeldugottabb faluban is megőrizték a hős lelkű Oleksza emlékét. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa in memóriám a Szovjetunió Hőse címet adományozta Oleksza Borkanyuknak. TÄNZER IVAN Lemaradás a szlovákiai A Szlovák Statisztikai Hivatal minap kiadott jelentése a tervteljesítésről elgondolkoztató és egyúttal mozgósító. Augusztusban ugyanis a kiemelt reszortokban esupfin 98,9 százalókra teljesítették a vállalati terveket és egyebek között adós maradt a bányaipar, az energiatermelés, a nehéz- és a vegyipar. Ami az energiatermelést illeti, ezt a vízerőművek meglehetősen hiányos vízellátása okozta, viszont kevésbé Indokoltható a Slovnaft polietilénrészlegének mértéken felüli tizein zavar-arányszáma és ax, hogy a Kelet-szlovákiai Vasmű a négyhengersoros hengermfi. továbbá az ércelőkészltiő tekintélyes kiesése miatt nem teljesítette a tervet. Másutt egyéb okok látszottak kii* re: az új termelés bevezetésének késése, egyes üzemekben a szükséges munkaerő hiánya, vagy az anyagellátási, Illetve szervezési hiányosságok. Ennek ellenére egészben véve a szlovákiai viszonylatban teljesült a fű Iparágak értékesítési terve. Viszonylag a legmagasabb teljesítést a nehézgépipar (104.3 százalék), *z élelmiszeripar (103,5) és a bányaipari vállalatok (102.6) ért el. Ezzel szemben húsz vállalat S8 millió korona értékű áruval adós maradt a fogyasztóknak. Elgondolkoztató kürttlmény, hogy ma, amikor a beruházások befejezésének meggyorsítását hangoztatjuk, a tervteljesítés Ismételten aránytalan. Csupán a 'Nehézgépipari Minisztérium vállalatai, amelyek a beruházások négyötödéről gondoskodnak, teljesítették tói tervfeladataikat 3,2 százalékkal. Még rosszabb a helyzet a hazai piac ellátása szempontjából. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium például .— nagykereskedelmi árakban számítva .— 9 millió koronával kevesebb árut juttatott a fogyasztóknak. Adós maradt a nehézipar, a koi szükségleti és az élelmiszeripar. Ezzel szemben a tervet túlteljesítette a vegyipar és a bányaipar. A beruházási építkezések terén fennálló helyzet azt mutatja, hogy az év utolsó hónapjaira koncentrálódik a munka többsége: a harmadik negyedében az évi tervben szereplő ój kapacitások 2S,4 százalékát a negyedik negyedévben pedig 46,3 százalékát kell befefeznll A lakásépítkezés terén sem ki elégítő a helyzet. Augusztus végéig csupán 11 896 lakást, a tervezettnek mindössze 41,4 százalékát fejezték be. A év végéig tehát még 16 851 lakást kell befejezni! A mezőgazdasági termelés, a közlekedés, valamint a kiskereskedelem ezzel szemben helyt áll: teljesítette, sifit túlteljesítette a tervet. (djj r ORVOSI TANACSADO Mire jó a víz fluordúsítása P. L. nyitrai olvasónk Írja: „Még 1964 ben hallottam első ízben arról, hogy a fogszúvasodás ellen a városi vfzvezetékhálózat flnorizálásával veszik fel a harcot. Most arról értesültem, hogy hazánkban még csak nagyon kevés helyen adagol|ák az Ivóvízbe a fluort. Tudni szeretném, ml ennek a lényege, hogyan függ össze a fogazat állapota a víz fluortartalmával és miért késik ennek az országos feladatnak a végrehajtása." A fogszuvasodást minden takargatás nélkül népbetegségnek tarthatjuk, hiszen hazánk lakossága 90 százalékának romlik a foga. Ezt az állapotot a civilizáció mai fokának, a túl finomra feldolgozott élelmiszereknek, az egyoldalú táplálkozásnak és ennek kapcsán bizonyos tápanyagok hiányának tudhatjuk be. A fogszuvasodást vegyi, fizikai és mikrobiális tényezők kölcsönhatása is előmozdítja s a higiéniai tényezőt sem hagyhatjuk figyelmen kívül. A magzati fejlődés és a fogazat kialakulásának időszakában, tehát a gyermek vllágrajötte előtt és életének első évtizedében a tápanyagbevitel a fogak megóvásának legfontosabb eszköze. A fogszúmegelózés táplálkozási ötparancsolata: 0 Anya es gyermeke bőségesen jnsson nyers gyümölcshöz, friss zöldséghez (zöldfőzelék, paprika, paradicsom), napi fél liter tejhez, továbbá teiterraékekhez (túró, sajt, te|fel, vaj) és tojáshoz. 0 részesítsük előnyben a durván őrölt lisztből készült másnapos rozskenyeret; 9 szigorúan korlátozzuk a cukorka, a cukortartalmú édességek, tészták, és sütemények fogyasztását, a csokoládés torkosságokra sincs szükség; 0 étkezzünk rendszeresen, mindig a nap ugyanazon óráiban, minden étkezés után jól öblítsük kl szájüregünket és legalább reggel és este, fflleg az ntolsó falat elfogyasztása után fogkefével tisztítsuk meg fogazatunkat; 0 a fogazat kialakulása, felépítése és ellenállóképessége szempontjából gondoskodjunk elegendő vitamintogyasztásról. Tudnunk kell, hogy a szervezetnek leginkább a D, továbbá az A, a C, valamint a B csoportba tartozó vitaminokra van szüksége. Meg kell tanulnunk, melyik ételféleségben melyik vitamint találjuk meg; úgyszintén gondoskodnunk kell az elegendő mész és foszfor beviteléről; a fluort az ivóvíznek kell tartalmaznia. AZ ivóvíz fluordúsításától nem várhatunk csodát. Azért tértünk ki a fogszuvasodás elleni harc egyéb eszközeire is, mert sokan azt hiszik, ha a vízcsapból megfelelő adagolásban fluorizált vizet iszunk, nem romlik többé a fogunk. Ez távolról sincs így! Különösen nagyobb gyermekeknek, fiataloknak és felnőtteknek kötjük a lelkükre, ha romlik a foguk, azonnal plombáltassák be, vagy ha szükséges, gyógykezeltessék, esetleg húzassák ki és pótoltassák műfoggal. A fluor-dúsítás programjának megvalósításától általában csak a mai csecsemők és a 3—4 éves gyermekek várhatnak eredményt. Ott, ahol a lakosság kis fluortartalmú ivóvizet fogyaszt, lényegesen több a szuvas fog, míg a fluorban gazdagabb vizű vidékeken a fogorvosoknak is kevesebb a gondjuk. A fluor úgy védi a fogat a károsodástól, hogy a fogfejlődés időszakában rendszeresen a szervezetbe jutva, fluor-apatit kristályok formájában beépül a zománcba. Azt is kimutatták, hogy a fluorizált vizet ivók szájüregében lényegesen kevesebb a fogszuvasodást siettető bacllus. A fluor fogszúgátló hatása ott kezd érvényesülni, ,ahol az ivóvízben literenként fél milligramm fluort találunk. A kedvező mennyiség literenként 1 nig. V; V <, /, i ' Hazánkban a ^ fluor-dúsítóprogramOt a fogorvosok javaslatára indították meg. A kerületi nemzeti bizottságok tanácsai utasították a járási szerveket, hogy dolgozzák ki az ivóvíz fluorlzálásának helyi tervezetét. Ezt az ivóvizet adó források és kutak fluorvizsgálala alapozta meg. Kerületenként sok száz kútból és forrásból .csak néhány járásban akadt oly vízforrás, amelynek fluortartalma a kívánatost megközelítette. Ezért kellene nálunk is orvosi felügyelet alatt fluort adagolni az ivóvízbe. Csak sajnálhatjuk, hogy a fluorizálás programjára fordított idő, erőfeszítés és előirányzott anyagi eszközök nem váltak reális valósággá, s az „ügyet" itt is, ott is, elodázták. Pedig felette szükséges, hogy a lakosság, a nemzeti bizottságok és az egészségügyi szervek ezt a kérdést napirenden tartsák és mielőbb megoldják. Dr. SZÁNTÓ GYÖRGY DAVID TERÉZ: IFJÚSÁGBÓL ELÉGTELEN? 126) Ebben az időszakban képtelen voltom koncentrálni. Állandóan az éjszakai kopogtatóra gondoltam. Mindenféle rémhistória jutott eszembe, amiket hírlapokban olvastam, Gizi nagyi is megjelent ólmaimban és régi történeteivel zaklatott. Odamondogattam neki, amit reggelenként mindig megbántam, mert ébren sohasem vagyok olyan bátor, mint álmomban. Megmondtam, hagyjon fel végre a meséivel, inkább azt mondja meg, most mi a teendő? Hogy megálljom a helyem! Gizi nagyinak nyilván szokatlan volt, hogy én ilyen problémákkal gyötrődöm ... helytállás ... meg mi a csoda? Sohasem hallott ilyeneket azelőtt tőlem, azért válaszra sem méltatott. Nagy fejcsáválgatások között szertefoszlott. Én pedig felriadtam, mert azt hittem, hogy megint kopogtatnak. Képzelődtem. Izzadtam, tüzelt a halántékom, keserű volt a szám. Pedig már a dohányzással is felhagytam Forgáchné miatt, akinek nikotinellenes propagandája így kezdődött... - Bezzeg, mikor én fiatal tanítónő voltam ... Hogy mi volt akkor, azt - ugyebár - lehet sejteni. Angyalok ültek a katedrákon, a falusi néptanítók térdig jártak rózsában, szárnyak rügyeztek a lapockáik között. De hiszen írtak erről színdarabot is. Az a Bródy... vagy hogy hívják? Tudhatnám... Tudtam. Csontos is tudta. Éppen azon fáradozott, hogy az egész falu megtudja, meg a járás, a központ, esetleg a Népművelési Intézet színházfesztiváljának rendező bizottsága is. Ha elvállalnám a címszerepet — vetette fel Csontos, - ő megrendezné. Azt a szerepet mintha rám írták volna. Magam is úgy éreztem. Elvállaltam. Hogyne vállaltam volna, hiszen alig vártam, hogy kitűnhessek valamiben. • • Ekkoriban történt, hogy egy reggel széles köszöntéssel nyitott be a tanáriba a doktor bácsi. Majd elájultam meglepetésemben, szinte a nyakába ugrottam. De ő hunyorított, ettől a fejemben rögtön kigyulladt a jelzőlámpa. — „Ne fecsegj sokat és fölöslegesen! Ne áruld el, kinek a lánya vagy, tudod milyenek manapság az emberek! Nem kell okvetlenül eldicsekedned azzal, hogy a doktor bácsi keze benne van o pakliban! Nem válik előnyödr«, ha protekciósként kezelnekI" - Visszakoztam gyorsan és fájó szívvel néztem, miként harsonázzák körül egyetlen barátomat a többiek. • • • De az osztályban megkérdezte. - Nos, gyerekek összebarátkoztatok-e ezzel a szimpatikus fiatal tanárnővel? A gyerekek kórusban feleltek igent. Én pedig elmeséltem, hogyan történt. Megmutattam a vágást is, melyen már csupán ragtapasz volt. - Ontottak már rosszabb ügyért is vért, - nevetett a bácsi. Az osztály is vele nevetett. - Fontos, hogy megvan az eredményi - Meg... — mondtam büszkén és én is nevettem. Mikor az autójához kísértem, Csiriről kezdett beszélni. - Képzeld, az a lány meghosszabbította ott-tartózkodását és elszegődött egy előkelő angol családhoz háztartási alkalmazottnak! Az én lányom! Azt írja... csakis napi használatban lehet egy nyelvet tökéletesen elsajátítani. Ez egy lány? Ugye? Mondtam! Ugye mondtam? Hej, az én lányom ő! Nem adja fel egykönnyen! Nem úgy lett ő nevelve, bizony! A bácsi, mintha észrevette volna, hogy megint rossz helyen emlegeti azt a bizonyos kötelet, átölelt és hatalmasat kacagott. - Nehéz tantárgy, lányom, az objektivitás. - Meg is csókolt. Sokáig éreztem meleget a szívem tájékán, holott tudtam, sem az elismerés, sem a csók nem nekem szólt. a • • A kultúrház nagytermében, ahol első este összegyűltünk, csak a lelkesedés melegített bennünket, mert a kályhába elfeledtek befűteni. Igaz, nem is volt nagyon érdemes, csupán négyen jelentünk meg, a többiek kimentették magukat, vagy még azt sem tették. Egyiknek sürgős televízióznivalója akadt, a másik edződött a sportolóknál, Áginak belázasodott a gyereke, postás Manci szolgálatára hivatkozott. A második összejövetelre eljött Kántorné, hogy kinyilvánítsa véleményét, mely szerint inkább zenés műfajt kéne előadni .. . Azt a Maricát, aminek a főszerepét egyszer már alakította és „pazar" volt benne. A harmadik összejövetelre Csontos kész szereposztással érkezett és Kántorné megint megsértődött, mert abban sem kapott címszerepet. Csontos kiborult! Mit. képzelnek tulajdonképpen az emberek? Miért nem néznek a tükörbe? Kántorné erre — hogy ő nem saját maga miatt zűrös, hanem postás Manci miatt, akit átejtettünk. Csontos földhöz vágta a rendező könyvet, néhány szentet megidézett a Mari nagyi mennyországából, kirohant és haza karikázott. Csak azt kiabálta viszsza, hogy csináljunk, amit akarunk — de nélküle! Igazat kellett néki adnom. Postás Manci valóban nem volt megfelelő alkat a címpszerepre. Ö csakis olyan alakításra volt hivatott, amelyben passzívan lehet boldogtalan. Ez a „Tanítónő" egy harcos szerep, Mancinak se eleje, se veleje... Szelíd, vékonyka, vérszegényecske, pattanásos... O legfeljebb arra jó, amit úgyis csinál, hogy kibontogassa a leveleimet és elmesélgesse faluszerte, mit írogatnak nekem és mit írogatok én másnak. Szerencsémre elég rendes leveleket kaptam. Rögtön a nagyi halála után nagyon szépen írt nekem anyám. Hogy most már ő is egyedül van a világon, de hiszen végeredményben válságos pillanatokban mindenki egyedül van. Es bárha Gizi nagyi régen nem volt az, akire támaszkodhatott, mégis az anyja volt és csak a halálos ágya mellett ébredt tudatára, hogy ez milyen erős kötelék, nem pótolható semmilyen más kapcsolattal és ő abban reménykedik, hogy mindenre én is ráeszmélek egyszer és akkor majd feloldódik bennem a feszültség, amely az utóbbi időben eltávolított tőle. Tartsak ki, — írta nekem az anyám - legyek erős, meglátom, milyen sok örömet tartogat még számomra az élet. Szomorú, - gondoltam akkor - Gizi nagyinak meg kellett halnia, hogy ilyenek jussanak eszébe... Nem lehet nagyon boldog oz én anyám ... Zsófi nagyitól is jött levél. Jól vannak, - írta, csak nagyapus köhög egy kicsit. De majd elmúlik. És írjam meg, nincs-e valamire szükségem. Romola hosszú beszámolót küldött. Irt Yvettről, oki végre kapott levelet a királyfitól. Megölték az apját, írta Romola. Vége az Yvette szép reményeinek. Nem jön el érte az afrikai trónörökös, hogy magával vigy« királynőnek. (Vagy legalább orvostanhallgatónak egy francia egyetemre, ahogy tervezték.) Yvette bánatában, amiért sem orvos, sem királyné nem lehet — könnyű életre adta fejét. Már-már úgy látszott, végleg elvész a közerkölcs számára, de szerencséjére valamelyik átmulatott éjszaka után, a turistaházból hazafelé robogva a „pofa" nekiment kocsijával egy leeresztett sorompónak és ottmaradt. Yvette megúszta lábtöréssel és könynyű agyrázkódással. Sokáig feküdt kórházban, végül hazament szülővárosóba és elhelyezkedett az állomásbüfében mint üzletvezető. A lábát húzza még kicsit, ezért bottal jár, de a haját újra hennázza és egészen jól öltözködik, mivel számolni - úgy látszik - végre megtanult. (FOLYTATJUK) íitt 1967. X. 4