Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)

1967-10-04 / 274. szám, szerda

,Bátr*n megyek a halálba' Huszonöt éve végezték ki Oleksza Borkanyukot Huszttól egy ugrás Munkács. A forgalmas Latorca menti vá­rosban gondozott kerttel öve­zett csendes villában él Sziréna Hnativna Borkanyuk. Szerényen él Oleksza Borkanyuk özvegye Olga nevű orvos lányával. Vá­rosszerte ismerik, becsülik. Ta­nácsért Járnak hozzá, s távoli vendégek is megfordulnak há­zában. Sziréna Hnativna a fel­szabadulás óta tevékeny a köz­életben. A háború idején Moszkvában élt, a Kominternben dolgozott. A felszabadulás után hazatért Munkácsra, részt vett a taná­csok megszervezésében, majd Kárpát-Ukrajna Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára lett. Ma is több tisztsé­get tölt be. Közvetlenül, barátságosan fo­gad. Megszokta az újságírókat. Csak udvariasságból érdeklődik látogatásom célja iránt. — OlekszaY A levél? Igen, éppen 25 esztendeje írta ... A vitrinhez lép, gondosan át­kötött iratcsomót vesz ki. A le­vél meliett fénykép. Markáns arcú, nyílt tekintetű férfi: Bo> kanyuk Oleksza. Az özvegy el­érzékenyedik. — A múltat, ha fájdalmas is, Időnként jólesik feleleveníteni — mondja, és egy sárguló fényképmásolatot tesz elém. Az utolsó levél, az utolsó életjel. Eredetije a moszkvai párttörténietí múzeumban van. Pedáns Írás, kemény, férfias, meggondolt szavak. „Drága, szeretett Zikám, ked­ves lányom, Oljeskat Nem múlt el egyetlen nap, egyetlen óra, hogy ne gondol­tam volna Rátok. Határtalanul vágytam, hogy visszatérhessek közétek, és folytathassam meg­hitt családi életünket. A sors azonban másként akarta. A ka­tonai bíróság halálra ítélt. Eze­ket a sorokat halálom előtt né­hány perccel írom. Ügy érzem, egészséges vagyok, erős és vég­telen élni vágyás duzzad ben­nem. Bátran megyek a halálba, úgy, ahogyan hozzánk illik. Negyvenegy évet éltem, ebből húszat a szegények sorsáért ál­doztam. Világéletemben tisztes­séges, odaadó, fáradhatatlan harcos voltam, nem ismertem önző érdekeket. Sohasem álno­koskodtam. Ahogy éltem, úgy is halok meg. A nép nem jeled el engem, ha majd jobb idők virradnak. A történelem egyszer rólam is elmondja az igazat. Kedveseim, ne sírjatok, ne szomorkodjatok. Manapság ez­rével, százezrével halnak meg a nép legjobb fiai az emberi­ség szebb jövöjéért. A háború az emberiség legnagyobb átka. Reméljük, hogy a háború után olyan béke következik, amely hosszú időre, talán örökre meg­hozza a boldogságot. Amikor most búcsút veszek tőletek, azt kívánom, hogy lássátok meg a békét és a boldog életet... Búcsúzom, kedveseim. Budapest, 1942. október 2. Oleksza" — Ezt a levelet Ungváron kaptam kézhez jasszinnyai is­merőseimtől, akik három esz­tendeig őrizték. Éppen a béke napja volt, örömmámorban úszó emberek lepték el a város ut­cáit. Ekkor érilesültem Oleksza sorsáról... Oleksza a háború kitörésekor önkéntes szovjet katona volt. Különleges kikép­zést kapott, mindenkori vágya volt, hogy fegyverrel a kezében űzze ki a fasisztákat szülőföld­jéről. Vágya 1941 decemberé­ben teljesült. Egy sötét téli éj­szakán ejtőernyősként tért visz­sza Kárpátaljára — meséli az özvegy. — Olga lányommal akkor a távoli Kirgiziában éltünk, ahová csak nagyritkán érkeztek hírek. Szorsngó szívvel, bizakodással vártuk a megbeszélt értesítést. Végre távirat érkezett Tuapszé­ból: „Feladatom tejesítésére in­dulok." Aztán ismét megszakadt a kapcsolatunk. Olekszát elfog­ták a magyar kémelháritók. Nem vették tekintetbe a szov­jet egyenruhát; mint diverzánst hurcolták börtönről börtönre. A Margit körúti fogházban talál­kozott Schönherz Zoltánnal és más csehszlovák, magyar, jugo-­szláv elvtársakkal. A katonai ügyész első fokon 15 évi fegy­házbüntetést kért, de a hitle­rista-horthysta igazságszolgál­tatásnak ez nem volt elég, el­rettentő példát akartak statuál­ni. A per újrafelvételen az ál­lamügyész már halálbüntetést követelt... 1942. október 2-án a Margit körúti fogházban a fasiszták kioltották Oleksza Borkanyuk életét... Egy negyed század suhant el azóta. Borkanyuk szülőföldjén, Kárpát-Ukrajnában nagyot vál­tozott az élet, de az emberek még a legeldugottabb faluban is megőrizték a hős lelkű Olek­sza emlékét. A Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa in memóriám a Szovjetunió Hőse címet ado­mányozta Oleksza Borkanyuk­nak. TÄNZER IVAN Lemaradás a szlovákiai A Szlovák Statisztikai Hivatal minap kiadott jelentése a terv­teljesítésről elgondolkoztató és egyúttal mozgósító. Augusztusban ugyanis a kiemelt reszortokban esupfin 98,9 százalókra teljesítet­ték a vállalati terveket és egye­bek között adós maradt a bánya­ipar, az energiatermelés, a ne­héz- és a vegyipar. Ami az ener­giatermelést illeti, ezt a vízerő­művek meglehetősen hiányos víz­ellátása okozta, viszont kevésbé Indokoltható a Slovnaft polietilén­részlegének mértéken felüli tizein zavar-arányszáma és ax, hogy a Kelet-szlovákiai Vasmű a négy­hengersoros hengermfi. továbbá az ércelőkészltiő tekintélyes kiesése miatt nem teljesítette a tervet. Másutt egyéb okok látszottak kii* re: az új termelés bevezetésének késése, egyes üzemekben a szük­séges munkaerő hiánya, vagy az anyagellátási, Illetve szervezési hiányosságok. Ennek ellenére egészben véve a szlovákiai viszonylatban teljesült a fű Iparágak értékesítési terve. Viszonylag a legmagasabb teljesí­tést a nehézgépipar (104.3 szá­zalék), *z élelmiszeripar (103,5) és a bányaipari vállalatok (102.6) ért el. Ezzel szemben húsz válla­lat S8 millió korona értékű áru­val adós maradt a fogyasztóknak. Elgondolkoztató kürttlmény, hogy ma, amikor a beruházások befejezésének meggyorsítását han­goztatjuk, a tervteljesítés Ismétel­ten aránytalan. Csupán a 'Nehézgép­ipari Minisztérium vállalatai, ame­lyek a beruházások négyötödéről gondoskodnak, teljesítették tói tervfeladataikat 3,2 százalékkal. Még rosszabb a helyzet a hazai piac ellátása szempontjából. A Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium például .— nagykeres­kedelmi árakban számítva .— 9 millió koronával kevesebb árut juttatott a fogyasztóknak. Adós maradt a nehézipar, a koi szükségleti és az élelmiszeripar. Ezzel szemben a tervet túlteljesí­tette a vegyipar és a bányaipar. A beruházási építkezések terén fennálló helyzet azt mutatja, hogy az év utolsó hónapjaira koncentrá­lódik a munka többsége: a harma­dik negyedében az évi tervben szereplő ój kapacitások 2S,4 szá­zalékát a negyedik negyedévben pedig 46,3 százalékát kell befefez­nll A lakásépítkezés terén sem ki elégítő a helyzet. Augusztus végé­ig csupán 11 896 lakást, a terve­zettnek mindössze 41,4 százalékát fejezték be. A év végéig tehát még 16 851 lakást kell befejezni! A mezőgazdasági termelés, a közlekedés, valamint a kiskereske­delem ezzel szemben helyt áll: teljesítette, sifit túlteljesítette a tervet. (djj r ORVOSI TANACSADO Mire jó a víz fluordúsítása P. L. nyitrai olvasónk Írja: „Még 1964 ben hallottam első ízben arról, hogy a fogszúvasodás ellen a városi vfzvezetékhálózat flnorizálásával veszik fel a harcot. Most arról értesültem, hogy ha­zánkban még csak nagyon kevés helyen adagol|ák az Ivóvízbe a fluort. Tudni szeretném, ml ennek a lényege, hogyan függ össze a fo­gazat állapota a víz fluortartal­mával és miért késik ennek az or­szágos feladatnak a végrehajtása." A fogszuvasodást minden ta­kargatás nélkül népbetegségnek tarthatjuk, hiszen hazánk lakos­sága 90 százalékának romlik a foga. Ezt az állapotot a civili­záció mai fokának, a túl finom­ra feldolgozott élelmiszerek­nek, az egyoldalú táplálkozás­nak és ennek kapcsán bizonyos tápanyagok hiányának tudhat­juk be. A fogszuvasodást vegyi, fizikai és mikrobiális tényezők kölcsönhatása is előmozdítja s a higiéniai tényezőt sem hagy­hatjuk figyelmen kívül. A mag­zati fejlődés és a fogazat kiala­kulásának időszakában, tehát a gyermek vllágrajötte előtt és életének első évtizedében a táp­anyagbevitel a fogak megóvásá­nak legfontosabb eszköze. A fogszúmegelózés táplálko­zási ötparancsolata: 0 Anya es gyermeke bőségesen jnsson nyers gyümölcshöz, friss zöldséghez (zöldfőzelék, paprika, paradicsom), napi fél liter tejhez, továbbá teiterraékekhez (túró, sajt, te|fel, vaj) és tojáshoz. 0 részesítsük előnyben a dur­ván őrölt lisztből készült másna­pos rozskenyeret; 9 szigorúan korlátozzuk a cu­korka, a cukortartalmú édességek, tészták, és sütemények fogyasztá­sát, a csokoládés torkosságokra sincs szükség; 0 étkezzünk rendszeresen, min­dig a nap ugyanazon óráiban, minden étkezés után jól öblítsük kl szájüregünket és legalább reg­gel és este, fflleg az ntolsó falat elfogyasztása után fogkefével tisz­títsuk meg fogazatunkat; 0 a fogazat kialakulása, fel­építése és ellenállóképessége szempontjából gondoskodjunk ele­gendő vitamintogyasztásról. Tud­nunk kell, hogy a szervezetnek leginkább a D, továbbá az A, a C, valamint a B csoportba tartozó vi­taminokra van szüksége. Meg kell tanulnunk, melyik ételféleségben melyik vitamint találjuk meg; úgy­szintén gondoskodnunk kell az elegendő mész és foszfor bevite­léről; a fluort az ivóvíznek kell tartalmaznia. AZ ivóvíz fluordúsításától nem várhatunk csodát. Azért tértünk ki a fogszuvasodás el­leni harc egyéb eszközeire is, mert sokan azt hiszik, ha a víz­csapból megfelelő adagolásban fluorizált vizet iszunk, nem romlik többé a fogunk. Ez tá­volról sincs így! Különösen na­gyobb gyermekeknek, fiatalok­nak és felnőtteknek kötjük a lelkükre, ha romlik a foguk, azonnal plombáltassák be, vagy ha szükséges, gyógykezeltessék, esetleg húzassák ki és pótoltas­sák műfoggal. A fluor-dúsítás programjának megvalósításától általában csak a mai csecse­mők és a 3—4 éves gyermekek várhatnak eredményt. Ott, ahol a lakosság kis fluor­tartalmú ivóvizet fogyaszt, lé­nyegesen több a szuvas fog, míg a fluorban gazdagabb vizű vidékeken a fogorvosoknak is kevesebb a gondjuk. A fluor úgy védi a fogat a károsodás­tól, hogy a fogfejlődés idősza­kában rendszeresen a szerve­zetbe jutva, fluor-apatit kristá­lyok formájában beépül a zo­máncba. Azt is kimutatták, hogy a fluorizált vizet ivók szájüregében lényegesen keve­sebb a fogszuvasodást siettető bacllus. A fluor fogszúgátló hatása ott kezd érvényesülni, ,ahol az ivóvízben literenként fél milligramm fluort találunk. A kedvező mennyiség literen­ként 1 nig. V; V <, /, i ' Hazánkban a ^ fluor-dúsító­programOt a fogorvosok ja­vaslatára indították meg. A ke­rületi nemzeti bizottságok ta­nácsai utasították a járási szer­veket, hogy dolgozzák ki az ivóvíz fluorlzálásának helyi ter­vezetét. Ezt az ivóvizet adó for­rások és kutak fluorvizsgálala alapozta meg. Kerületenként sok száz kútból és forrásból .csak néhány járásban akadt oly vízforrás, amelynek fluortartal­ma a kívánatost megközelítette. Ezért kellene nálunk is orvosi felügyelet alatt fluort adagolni az ivóvízbe. Csak sajnálhatjuk, hogy a fluorizálás programjára fordí­tott idő, erőfeszítés és előirány­zott anyagi eszközök nem vál­tak reális valósággá, s az „ügyet" itt is, ott is, elodázták. Pedig felette szükséges, hogy a lakosság, a nemzeti bizottságok és az egészségügyi szervek ezt a kérdést napirenden tartsák és mielőbb megoldják. Dr. SZÁNTÓ GYÖRGY DAVID TERÉZ: IFJÚSÁGBÓL ELÉGTELEN? 126) Ebben az időszakban képtelen voltom koncentrálni. Állandóan az éjszakai kopogtatóra gondoltam. Minden­féle rémhistória jutott eszembe, amiket hírlapokban ol­vastam, Gizi nagyi is megjelent ólmaimban és régi történeteivel zaklatott. Odamondogattam neki, amit reggelenként mindig megbántam, mert ébren sohasem vagyok olyan bátor, mint álmomban. Megmondtam, hagyjon fel végre a meséivel, inkább azt mondja meg, most mi a teendő? Hogy megálljom a helyem! Gizi nagyinak nyilván szokatlan volt, hogy én ilyen problémákkal gyötrődöm ... helytállás ... meg mi a csoda? Sohasem hallott ilyeneket azelőtt tőlem, azért válaszra sem méltatott. Nagy fejcsáválgatások között szertefoszlott. Én pedig felriadtam, mert azt hittem, hogy megint kopogtatnak. Képzelődtem. Izzadtam, tü­zelt a halántékom, keserű volt a szám. Pedig már a dohányzással is felhagytam Forgáchné miatt, akinek nikotinellenes propagandája így kezdődött... - Bez­zeg, mikor én fiatal tanítónő voltam ... Hogy mi volt akkor, azt - ugyebár - lehet sejteni. Angyalok ültek a katedrákon, a falusi néptanítók térdig jártak rózsá­ban, szárnyak rügyeztek a lapockáik között. De hiszen írtak erről színdarabot is. Az a Bródy... vagy hogy hívják? Tudhatnám... Tudtam. Csontos is tudta. Éppen azon fáradozott, hogy az egész falu megtudja, meg a járás, a központ, esetleg a Népművelési Intézet színházfesztiváljának rendező bizottsága is. Ha elvállalnám a címszerepet — vetette fel Cson­tos, - ő megrendezné. Azt a szerepet mintha rám írták volna. Magam is úgy éreztem. Elvállaltam. Hogyne vál­laltam volna, hiszen alig vártam, hogy kitűnhessek valamiben. • • Ekkoriban történt, hogy egy reggel széles köszöntés­sel nyitott be a tanáriba a doktor bácsi. Majd elájultam meglepetésemben, szinte a nyakába ugrottam. De ő hu­nyorított, ettől a fejemben rögtön kigyulladt a jelző­lámpa. — „Ne fecsegj sokat és fölöslegesen! Ne áruld el, kinek a lánya vagy, tudod milyenek manapság az em­berek! Nem kell okvetlenül eldicsekedned azzal, hogy a doktor bácsi keze benne van o pakliban! Nem válik előnyödr«, ha protekciósként kezelnekI" - Visszakoz­tam gyorsan és fájó szívvel néztem, miként harsonázzák körül egyetlen barátomat a többiek. • • • De az osztályban megkérdezte. - Nos, gyerekek összebarátkoztatok-e ezzel a szimpatikus fiatal tanár­nővel? A gyerekek kórusban feleltek igent. Én pedig elmeséltem, hogyan történt. Megmutattam a vágást is, melyen már csupán ragtapasz volt. - Ontottak már rosszabb ügyért is vért, - neve­tett a bácsi. Az osztály is vele nevetett. - Fontos, hogy megvan az eredményi - Meg... — mondtam büszkén és én is nevettem. Mikor az autójához kísértem, Csiriről kezdett beszélni. - Képzeld, az a lány meghosszabbította ott-tartózko­dását és elszegődött egy előkelő angol családhoz ház­tartási alkalmazottnak! Az én lányom! Azt írja... csakis napi használatban lehet egy nyelvet tökéletesen elsajátítani. Ez egy lány? Ugye? Mondtam! Ugye mondtam? Hej, az én lányom ő! Nem adja fel egy­könnyen! Nem úgy lett ő nevelve, bizony! A bácsi, mintha észrevette volna, hogy megint rossz helyen emlegeti azt a bizonyos kötelet, átölelt és hatal­masat kacagott. - Nehéz tantárgy, lányom, az objektivitás. - Meg is csókolt. Sokáig éreztem meleget a szívem tájékán, holott tudtam, sem az elismerés, sem a csók nem ne­kem szólt. a • • A kultúrház nagytermében, ahol első este összegyűl­tünk, csak a lelkesedés melegített bennünket, mert a kályhába elfeledtek befűteni. Igaz, nem is volt na­gyon érdemes, csupán négyen jelentünk meg, a többiek kimentették magukat, vagy még azt sem tették. Egyik­nek sürgős televízióznivalója akadt, a másik edződött a sportolóknál, Áginak belázasodott a gyereke, postás Manci szolgálatára hivatkozott. A második összejövetelre eljött Kántorné, hogy ki­nyilvánítsa véleményét, mely szerint inkább zenés mű­fajt kéne előadni .. . Azt a Maricát, aminek a fősze­repét egyszer már alakította és „pazar" volt benne. A harmadik összejövetelre Csontos kész szereposztás­sal érkezett és Kántorné megint megsértődött, mert abban sem kapott címszerepet. Csontos kiborult! Mit. képzelnek tulajdonképpen az emberek? Miért nem néz­nek a tükörbe? Kántorné erre — hogy ő nem saját maga miatt zűrös, hanem postás Manci miatt, akit átejtettünk. Csontos földhöz vágta a rendező könyvet, néhány szentet megidézett a Mari nagyi mennyországá­ból, kirohant és haza karikázott. Csak azt kiabálta visz­sza, hogy csináljunk, amit akarunk — de nélküle! Igazat kellett néki adnom. Postás Manci valóban nem volt megfelelő alkat a címpszerepre. Ö csakis olyan alakításra volt hivatott, amelyben passzívan lehet boldogtalan. Ez a „Tanítónő" egy harcos szerep, Man­cinak se eleje, se veleje... Szelíd, vékonyka, vérsze­gényecske, pattanásos... O legfeljebb arra jó, amit úgyis csinál, hogy kibontogassa a leveleimet és elme­sélgesse faluszerte, mit írogatnak nekem és mit írogatok én másnak. Szerencsémre elég rendes leveleket kaptam. Rögtön a nagyi halála után nagyon szépen írt nekem anyám. Hogy most már ő is egyedül van a világon, de hiszen végeredményben válságos pillanatokban mindenki egye­dül van. Es bárha Gizi nagyi régen nem volt az, akire támaszkodhatott, mégis az anyja volt és csak a halálos ágya mellett ébredt tudatára, hogy ez milyen erős kö­telék, nem pótolható semmilyen más kapcsolattal és ő abban reménykedik, hogy mindenre én is ráeszmélek egyszer és akkor majd feloldódik bennem a feszültség, amely az utóbbi időben eltávolított tőle. Tartsak ki, — írta nekem az anyám - legyek erős, meglátom, mi­lyen sok örömet tartogat még számomra az élet. Szomorú, - gondoltam akkor - Gizi nagyinak meg kellett halnia, hogy ilyenek jussanak eszébe... Nem lehet nagyon boldog oz én anyám ... Zsófi nagyitól is jött levél. Jól vannak, - írta, csak nagyapus köhög egy kicsit. De majd elmúlik. És írjam meg, nincs-e valamire szükségem. Romola hosszú beszámolót küldött. Irt Yvettről, oki végre kapott levelet a királyfitól. Megölték az apját, írta Romola. Vége az Yvette szép reményeinek. Nem jön el érte az afrikai trónörökös, hogy magával vigy« királynőnek. (Vagy legalább orvostanhallgatónak egy francia egyetemre, ahogy tervezték.) Yvette bánatában, amiért sem orvos, sem királyné nem lehet — könnyű életre adta fejét. Már-már úgy látszott, végleg elvész a közerkölcs számára, de szerencséjére valamelyik át­mulatott éjszaka után, a turistaházból hazafelé robogva a „pofa" nekiment kocsijával egy leeresztett sorompó­nak és ottmaradt. Yvette megúszta lábtöréssel és köny­nyű agyrázkódással. Sokáig feküdt kórházban, végül hazament szülővárosóba és elhelyezkedett az állomás­büfében mint üzletvezető. A lábát húzza még kicsit, ezért bottal jár, de a haját újra hennázza és egészen jól öltözködik, mivel számolni - úgy látszik - végre megtanult. (FOLYTATJUK) íitt 1967. X. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom