Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)
1967-10-26 / 296. szám, csütörtök
A Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottságának ülése Újabb amerikai támadás Hanoi ellen Rusk védelmezi a kormány vietnami politikáját (CTK) A Szakszervezetek Központi Tanácsának prágai házában tegnap kezdődött a Szakszervezeti Világszövetség végrehajtő bizottságának 34. ülése. Az ülés három napig tart, s tárgyalásain értékelik a Szakszervezeti Világszövetség tevékenységét, tőként a nemzetközi szakszervezeti kapcsolatok fejlesztése és az imperializmus agressziója elleni akciók terén. Az 1963 január elsejével létesített Tansegédeszközök nemzeti vállalata mindent elkövet iskolaügyünk és az oktatás korszerűsítése érdekében. A vállalat az 1966—75. évekre szóló távlati tervét abból a szempontból dolgozta ki, hogy a tanulóifjúságnak maximálisan lehetővé tegye a laboratóriumi kísérleteket és a műhelymunkát. A további célkitűzés értelmében az Iskolákban bevezetik a filmvetítéseket, valamint a hangfelvételek reprodukálását, amivel különösen az idegen nyelvek oktatásában mutathatók fel Jó eredmények. A feladatok megvalósítása folyamatban van, és noha egyelőre még nem minden tanintézet büszkélkedhetik a legkorszerűbb technika vívmányaival, a kilátáRÖVIDEN * Nyolcmillió korona költséggel nyolc nagy csarnokot építenek a ciferl baromfi-feldolgozó üzemben. Az említett csarnokokban egyszerre 80 000 csirkét nevelnek majd. (n). -ér A trebisovi járás mezőgazdasági üzemei már 100 százalékon felül teljesítették a tojásfelvásárlási évi tervet. —k— ír Tapio Wirkkala finn kép[CTKJ — A Keleti Vasútvonal Igazgatósága október 26 és 30 között a növekvő forgalomra való tekintettel ötven különvonatot, főleg gyorsvonatot lndlt, melyek a főbb vasúti szakaszokon fognak közlekedni. A legtöbb különvonat a bratislavai Főpályaudvarról Indul és ide érkezik vissza. Több vonatot Indítanak KoSicéről, Zvolenból, Losoncról, Érsekújvárból, Nyitráról, Humennéről és más állomásokról. A Keleti Vasútvonalon október 27-én, pénteken számlA tárgyaláson 25 ország szakszervezetének és 11 nemzetközi szövetségnek képviselői vesznek részt. Az ülést Renato Bitossi, a Szakszervezeti Világszövetség elnöke nyitotta meg, s részvevőit Miroslav Pastyíik, a Központi Szakszervezeti Tanács elnöke, a Szakszervezeti Világszövetség alelnöke üdvözölte. sok a nehézségek ellenére is eléggé biztatók. Erre mutatnak a múlt tanévben elért sikerek, melyekről a tegnap Prágában megtartott sajtóértekezleteken dr. A. Selder vállalati igazgató tájékoztatta az újságírókat. Kijelentette, hogy mlg a tanintézetek az elmúlt években a tansegédeszközökre évente alig 30—70 millió koronát fordítottak, 1966-ban a központi szervek és a kerületi nemzeti bizottságok segítségével ez az összeg 150 millió koronára rúgott. A tansegédeszközöket ma több száz vállalat szállítja. Előállításukkal kb. 3000 dolgozó foglalkozik. Noha a tansegédeszközök javarésze hazai gyártmány, mint egy öt százalékukat a szocialista államokból importáljuk. —km— zőművész részvételével a prágai Betlehem tér kiálítási termében megnyílt a finn Iparművészet kiállítása. •fr A bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjában tegnap háromnapos tudományos értekezlet kezdődött, melyen mintegy 300 csehszlovák orvos és tudományos dolgozó a radiolzotópoknak a diagnosztikában és a terápiában való hatékony alkalmazásával foglalkozik. tanak csúcsforgalomra, ugyanis az említett vasútvonalon csaknem húsz rendkívüli vonat közlekedik majd. A Kosice—Zvolen és Brno irányában menetrendszerint közlekedő szerelvényeket néhány vasúti kocsi hozzákapcsolásával bővítik. Minden különvonat elülső részén egy vasúti kocsit a gyermekekkel utazók számára biztosítanak. A rendkívüli vonatok közlekedésével kapcsolatban közelebbi tájékoztatást az utazóközönség a vasútállomásokon szerezhet. KÖZÉLET Üdvözlő távirat (CTK) — Antonín Novotn? köztársasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Mohamed Reza Pahlevl iráni sahnak megkoronázása évfordulóján és az Iráni Császárság . államünnepe alkalmából. Üdvözlő levél (CTK) — A Munkaérdemrenddel kitüntetett dr. Miroslav Nóvák, csehszlovák békedíjas pátriárka ma tölti be 60. életévét. A jubileum alkalmából Karel Hoffman mérnök, művelődés- és tájékoztatásügyl miniszter üdvözlő levelet Intézett a csehszlovák egyház fejéhez. Kitüntetés (CTK) — A prágai Károly Egyetem tegnapi ünnepélyes ülésén dr. Marcelino Gomes Candalut, az Egészségügyi Világszervezet vezérigazgatóját, az orvostudományok tiszteletbeli doktorává avatták. Az ünnepélyen jelen volt dr. Josef Plojhar egészségügyi miniszter, az oktatásügyi és a külügyminiszter helyettesei, valamint közéletünk további személyiségei. A csehszlovák—egyiptomi együttműködésről (CTK) — Prágában tegnap délután ünnepélyes keretek között kezdődött a csehszlovákegyiptomi gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés vegyes bizottságának ülése. A csehszlovák küldöttséget Frantisek Hamouz külkereskedelmi miniszter, az EAK küldöttségét pedig Hasnán Abbás Zakf, gazdasági és külkereskedelmi miniszter vezeti. Vasil Bil'ak Rozsnyón A rozsnyói bányásziskola épületében tegnap a járás közel 700 dolgozója vett részt azon a pártaktiván, melyen Vasil Bírák elvtárs, az SZLKP Központi Bizottsága elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára beszámolt a CSKP Központi Bizottsága szeptemberi plenáris üléséről. —k— Frantisek Barbírek Bardejovban (CTK) — A bardejovi járás pártmunkásainak és gazdasági dolgozóinak a járási székhelyen tegnap rendezett értekezletén Frantisek Barbírek, az SZLKP Központi Bizottsága elnökségének tagja, miniszter, a Szlovák Tervblzottság elnöke tájékoztatta a Jelenlevőket a CSKP Központi Bizottsága szeptemberi plenáris ülésén hozott határozatokról. Barbírek elvtárs a tanácskozás után külön megbeszélést tartott a Járás funkcionáriusaival. Kombájnosok tanácskoznak Liptovsky Mikuláson (CTK) — A Szlovák Nemzeti Tanács Földmüvelés- és Élelmezésügyi Megbízotti Hivatala csaknem 5 esztendős szünet után ismét megrendezte Liptovsky MikuláSon a legjobb kombájnvezetők szlovákiai értekezletét. A JánoSík Szállóban mintegy 130 kombájnvezető, a gépés traktorállomások, valamint a mezőgazdasági igazgatóságok képviselői gyűltek egybe. Gyógyfürdő épül Komáromban (CTK) — A forráskutatók a komáromi Lenin-parkban Idén Januárban 1224 méter mélységben rendkívül kiadós hévízforrásra bukkantak. Az 51,5 Celsius fok hőmérsékletű forrásvíz az eddigi elemzések eredményei szerint gyógyhatású — különösen reuma, női betegségek, idegbaj, bőrbaj, gyomorés bélbetegségek stb. kezelésére alkalmas. A Hydrostav komáromi üzemének dolgozói e napokban fejezik be egy 30x18 méter nagyságú ülőmedence építését és rövidesen hozzáfognak egy kör alakú, egyemeletes fürdő építéséhez, Hanoi (CTK) — Szerdára virradó éjjel kétszer volt légiriadó Hanoiban. Mindkét éjszakai támadás során a gépek ugyanazokat a létesítményeket bombázták, mint a kedd délelőtti támadás alkalmával. Elsősorban Vlnh Phuc térségét, ahol kedden további hét amerikai repülőgépet lőttek le. A VDK felett eddig lelőtt amerikai repülőgépek száma tegnap elérte a 2426-ot. Míg a nappali támadások alkalmával hasadó bombákat és rakétákat használtak, az éjszakai támadás során viszont repeszbombákat vetettek be. A támadás elsősorban azok ellen irányult, akik a délelőtti bombázáskor keletkezett károk eltávolításán dolgoztak. Az amerikai gépek tegnap a délutáni órákban Hanoi központját támadták. Hanoi védői három amerikai gépet lőttek le. Az előzetes hírek szerint a támadás során valószínűleg nem érte találat a Vörös-folyón keresztülvezető fontos hidat, valamint Gta Lam-1 repülőteret. A bombák a Vörös-folyó Jobb partjára, a Paul Daumer híd közelében levő lakónegyedre és a főváros kultúrközpontjára estek. A szabadságharcosok szerdán éjjel több támadást hajtottak végre a Mekong-folyó deltájában elterülő Kien Hoa tartományban az amerikai és a kormánycsapatok állásai ellen. A leghevesebb harcok Ben Tre vá(Folytatás ax 1. oldalról) létén bejelentette, hogy a keddi tűzharc során három ember életét vesztette és 60-an megsebesültek. Ezenkívül közölte, hogy a NASR kőolajfínomltó teljesen elpusztult, egy másik kőolajfinomító és egy műtrágyagyár erősen megrongálódott. Ugyancsak találat érte a kikötői berendezést,- a telefonközpontot, két iskolát, két imaházat és sok lakóházat. Megfigyelők 70 millió egyiptomi font sterlingre becsülik a keletkezett károkat. Kairóban bejelentették, hogy folytatódik a csatorna övezetéből a lakosság kitelepítése. Eddig mintegy 210 000 lakost telepítettek át a belső területekre. Johnson elnök tegnap fogadta F.ban izraeli külügyminisztert. Tanácskozásukról nem adtak ki közleményt. A CTK tudósítója a keddi támadás után járt Szuezban és beszámol arról, hogy szerdán ts lángokban állt a város kőolafflnomítója. Valószínű, hogy Egyiptom nehéz helyzetbe kerül a kőolajellátást Illetően. A szuezi kőolajfínomltó évente 70 millió tonna kőolajat dolgozott fel. Megrongálása veszélyezteti a villanyáram-szolgáltatást, mivel több egyiptomi villanyerőművet mazuttal üzemeltetnek. A kőolajfinomítóban bizonyos időre Tudományos konferencia Berlinben Berlin (CTK) — A történelem tanulsága és a Jelenlegi helyzet tudományos elemzése ls igazolja, hogy az NDK és a Szovjetunió szilárd szövetsége, valamint a két ország népeinek barátsága az NDK népének elsőrendű érdeke és életszükséglete, és ezeket a baráti kapcsolatokat soha senki nem bonthatja meg — jelentette kl szerdán Berlinben Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencián. A konferenciát a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága mellett működő Társadalomtudományi Intézet rendezte, amelyen megjelentek dr. P. N. Poszpelov professzornak, az SZKP Központi Bizottsága tagjának, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája elnökségi tagjának vezetésével az SZKP küldöttei ls. ATHENAGORASZ patrlárka befejezte néhány napos bulgáriai látogatását, és elutazott Szófiából. ros környékén folytak. Az amerikai parancsnokság tegnap először adott ki jelentést az intervenciós csapatoknak a kambodzsai és laoszi határ közelében végrehajtott hadműveletéről. Az akciót már október 12-én megkezdték, de az amerikai csapatoknak eddig nem sikerült kapcsolatot teremteni az ellenséggel. Az amerikaiak meggyőződése szerint Plei Kutól keletre a felszabadltási front három hadosztálya tartózkodik. Saigonban egy hatalmas helikopter keltette légáramlat romba döntött egy lakóházat. Az amerikai parancsnokság jelentése szerint két gyermek életét vesztette, kilenc felnőtt megsebesült. Rusk amerikai külügyminiszter a Los Angelesben mondott beszédében kijelentette, hogy az amerikai nép gondolatait a vietnami fronton harcoló katonák és nem a tüntetők fejezik kl. A külügyminiszter beszédében csökkenteni akarta a háborúellenes megmozdulások jelentőségét, és hangoztatta, hogy nem a tüntetőké, hanem a kormányé a döntő sző. Ml és szövetségeseink minden szükségeset megteszünk Délkelet-Ázsiában — mondotta. A beszéd alatt a terem előtt háborúellenes tüntetés volt. A tüntetők békét követeltek, és háborús bűnösnek bélyegezték Ruskot. leállt a termelés. Ugyancsak találat érte a Szuez Oil Company 12 kőolajraktárát ls. A Szuezben tartózkodó csehszlovák szakemberek biztonságban vannak Kairóban és azonnal az Izraeli támadás után eljutottak a fővárosba. A szovjet haditengerészet néhány hajója baráti látogatásra Port Said felé tart — jelenti az Al Ahram. A hajók száma és fajtája ismeretlen. JOHNSON ELNÖK KEDDEN FOGADTA EBANT Az algériai vezetők tegnap Muhiaddinnal, az EAK alelnökével tárgyaltak. Az algériai sajtó a tárgyalásokkal kapcsolatban kiemeli az egyiptomi alelnök azon kijelentését, hogy az egyiptomi fegyveres erő készen áll arra, hogy az algériai csapatokkal és a többi arab ország egységeivel együtt visszaverjen bármilyen agressziót a Szuezi-csatorna térségében. Az Al-Ahram közlése szerint Egyiptomba látogatott Szokolov tábornok, a Szovjetunió honvédelmi miniszterinek első helyettese. Szokolov és az Egyiptomban tartózkodó szovjet katonai küldöttség megtekintette az Asszuáni gát építkezését. Tegnap de Gaulle elnök fogadta Husszein jordániai királyt, amit politikai megfigyelők a közelkeleti helyzet kiéleződésével hoznak összefüggésbe. Klaus védelmezi „keleti politikáját" Bécs (CTK) — Dr. Klaus osztrák szövetségi kancellárhoz a négy szocialista országban idén tett hivatalos látogatásával kapcsolatban a parlament keddi ülésén a képviselők interpellációkat intéztek. Klaus válaszában rámutatott, hogy az osztrák vállalatok számára milyen nagy lehetőség nyílik a meglátogatott országok Iparának kiépítésében való részvételre. Elmondotta, hogy látogatásai során nemcsak Ausztria és a kelet-európai szocialista országok gazdasági együttműködésének elmélyítésére törekedett, hanem arról ls Igyekezett őket meggyőzni, hogy Ausztria rendezni kívánja a Közös Piachoz fűződő kapcsolatait. Klaus számos ellenvetésre a sajtó és az ellenzéki képviselők részéről elhangzott támadásokra válaszolva hangsúlyozta, hogy a nyugati országok éppen az utóbbi Időben igen intenzíven érdeklődnek Kelet-Euröpa iránt. Mexikói népművészeti kiállítás Prágában (CTK) — A mexikói kultúra hetének újabb eseménye a mexikói népművészeti kiállítás megnyitása volt a prágai Náprstek Múzeumban. A kiállításon mintegy 100 tárgy szerepel, textilből, fából, szalmából, pléhből, papírból és agyagból. Ilyen tárgyak előállításával Mexikóban Jelenleg — mint a kiállítás megnyitásakor Jósé Luis Martinez, a szépművészetek nemzeti intézetének vezérigazgatója mondotta — mintegy 2 millió ember foglalkozik. Martinez igazgató a kiállítás egész anyagát a Náprstek Múzeumnak ajándékozta. A hazánkban tartózkodó mexikói küldöttség csehszlovák közéleti tényezők kíséretében ezután a prágai Károly Egyetemre ment, ahol meghallgatta dr. Augustín Yáftez miniszter előadását. Az ősrégi egyetemen a mexikói minisztert a Károly Egyetem rektorának és tudományos tanácsának nevében dr. Eduard Goldstiicker professzor fogadta. Korszerű oktatás — korszerű felszereléssel Nagyobb betét-több hitel (Folytatás ax 1. oldalról) lyezik el a pénzintézeteknél. 1967 harmadik negyedében 14 766 autóigénylő kapta meg a várva várt kocsit, de továbbra is nagy az érdeklődés. Szeptember végén az autóigénylők száma elérte a 178 974-et. Október 23 és november 3 között az Állami Takarékpénztár ismét megrendezi a hagyományos takarékossági napokat. Az idén a takarékossági napok alatt a pénzintézetek elsősorban az ifjúság felé fordulnak, azzal a céllal, hogy fiataljainkat megnyerjék a tudatos és rendszeres takarékoskodás gondolatának. Az Állami Takarékpénztár képviselői hangoztatták, hogy a lakosság takarékbetétjeinek növekedése nemcsak az egyén, hanem a társadalom érdeke ls. A lakosság takarékbetétjei, elsősorban a hosszabb Időre elhelyezett összegek — jő szolgálatot tehetnek az állami beruházások terén. Az Állami Takarékpénztár a takarékbetéteket kölcsönfolyósításra ls felhasználja. Még ebben az évben sor kerül a célkölcsönre vásárolt milliomodik televíziós készülék eladására — közölte dr. Karel Hes, az Állami Takarékpénztár főigazgatója. A nemzeti bizottságoknak folyósított hitelek száma ls növekszik. A nemzeti bizottságok elsősorban a közszolgáltatások és a helyi jellegű ipar fejlesztésére kérnek hitelt. A szlovákiai kerületek közül leggyakrabban a közép-szlovákiai kerület nemzeti bizottságai élnek a lehetőségekkel. Ebben a kerületben 1967-ben 45 millió 884 000 korona hitelt vettek fel különböző kulturális és egyéb közhasznú célokra. (sm) Az utazóközönség figyelmébe A Biztonsági Tanács rendkívüli ülése a közel-keleti helyzetről