Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)
1967-10-21 / 291. szám, szombat
piesen lenyomta a csengő gomb)ndrejkoviC Karol. Ez a név állt ajtóra szögezett névtáblán, s j hogy időm volt elolvasni, már nyitotta valaki az ajtót, aztán i barna-piros arcú, gömbölyödő zonyka kíváncsi tekintete mért ;ig, s alig tudta leplezni csodáltát és meglepetését, hogy in szokatlan alkonyi órában nget rájuk egy ismeretlen, vadgen férfi. úfát) alami képtelen ürügyet motyogi, egy egészen kitalált nevet, y ezt és ezt keresem, akiről tuíásom volt, hogy itt lakik, és jó barátok vagyunk. Az aszíyka betessékelt, mondván, y ilyen nevet sose hallott, de üljek csak beljebb, mert a férje tnem mindenkit ismer a tele, s talán meg tudja mondani, keressem barátomat, serencsémre vendégszerető csaa bukkantam. Bár nem volt tulásuk koholt nevű barátomról, tetettek, feketekávéval, hűtött ínyvízzel kínáltak, s csakhamar ; is feledkeztek a látogatás ürüről. férfi valami nadrágot varrt, khamar kiderült, hogy eredeti alkozása a szabóság volt, de így se boldogult vele, hát bedarukezelőnek. Egy egész sor övállalatnál, dolgozott, végül kötött ki a vasmű hengerdsjés amint látom, szép lakást is tak. férfi egy pillanatra elhallgaSzótlanul vasalta a makacs nadrágot, az asszony az ablak t üldögélve gomblyukazott, s a ilen beállott csöndben arra loltam, vajon elégedett-e ez az er, vajon elégedett-e az a csas vajon ezek a falak átadták-e k, közvetltettek-e valamit az egykor fiatal szívem melegéMert ezekben a falakban vaképpen én is benne vagyok, en életem egy darabját beiéépítettem. :tán újra, de nagyon akadozva lult a félbemaradt beszélgetés, ismerkedtem a családnak a rhán átvonuló tagjaival, a sáés szomorkás Marikával, aki rég maradt ki az iskolából, s múlt évben nagybeteg volt. ismerkedtem az idős Dembick? Jánnal, az asszonyka édesapjával, aki az öreg emberek szokásához híven elmesélte katonakalandjalt, s az asszonyka megmutatta távollévő Milan és Karcsi fiuk fényképeit. Mindent, mindent elmondtak már magukról, csak kinemmondott kérdésemre nem kaptam meg a választ. Titokban azt reméltem, hogy annyi hányatottság után e falak között végre otthonra találtak, s ez a gondolat örömmel töltött el, olyannyira, hogy szívemben ezzel a titkos örömmel akartam eltávozni a házból. S bár tettem volná meg, bár ne kérdeztem volna többé semmit. A férfi ugyanis szüleire kezdett emlékezni, aztán szülőfalujára, Hencovcére, ahol szép családi házuk volt, s ahonnan a szabómesterség csődje végül is kimozdította. Ki tudja, ki él most abban a házban? Talán ő maga se tudja. Ott érezte, és csak ott érezné jól magát. Itt ebben a bérházban úgy él, mintha száműzetésben élne ... A szívem megdermedt. A falak is mintha fagyott sugároztak volna. A vízcsap krómozott csöve kegyetlenül megcsillant a villanyfényben. Hisz értem, érteni én ezt az egykori falusi legénykét. Magam is faluról szakadtam ki. Az én szemem és szivem mélyén is megrögződött egy kis falusi ház, a szülőházam képe. És mégis kegyetlenül fájt ez a kesernyés nyíltság. Tehát semmit sem érzett meg az én szívem melegéből. Az én erőfeszítésemből, és egy egész nemzedék rettenetes erőfeszítéséből, mely ezt az egész telepet idevarázsolta a síkság kellős közepébe? Elbúcsúztam tőle, és megszomorodva, fáradtan leballagtam a lépcsőn a kivilágított utcára. Kint az országúton visszatekintettem a sacai munkástelepre. Csak a falak fantasztikus kontúrjait láttam a sötét égboltozat alatt, és az ablakok világos négyszögeit, mintha kilyukadt volna az éjszaka. A telep hátterében villanylángok füzéreit pillantottam meg, piros, zöld, sárga és fehér fényeket. Mennydörgött, sistergett, dübörgött az egész fekete látóhatár. A kokszolótornyok és a kohók árnyéka kirajzolódott a sötét égboltra. Éjszaka volt és most nem láttam sehol a bérházak tövében lapuló, magába roskadt parasztházakat. Nem láttam a mezők humuszába vájt barázdákat sem. összefolytak a csillogó fekete éjszakával.. BABI TIBOR a az embernek, amikor nem udja, mit néz, mire gondol, áll, csak mered a távolba, yfiszor tettem meg ezt a távot, n gyakran, szinte naponta jáezen a vonalon. Soha nem semmi baj, eleinte megrezzenha csikorgott a kerék a váln, de megszoktam ezt is, nem t semmi baj, ez csak döcögős lély. A barátnők csevegtek, en horgoltad, mindkettő férjkészült, kell a lakásba a csiprítő. Leüljek én ls? Ezt a kis már kibírom. Ekkor történt, bb tudtam meg, hogy az egyik tnőm szörnyet halt, a másikat eszélyes állapotban szállítót' a kórházba. Ha odaülök hoz» í, most én ls halott lennék... :EMTANÚ: llemes délután volt, éppen a íknak akartam egy kis lucerszedni. Erre tisztább a levei, a munka és a füst után fúigy nagyot a szabadban, gonm. A személyvonatnak jönnie már, lém, egy teher is feltűnt abb, ellenkező irányból. Érdemintha összefutnának, lám, ptikai csalódás fura dolgokat !l. A szemnek úgy tűnik, egy nyon fut mind a két vonat, lóságban viszont más-más sínn robognak. A teher üresen de sok kocsit vontat, a szepersze tömött, mint mindig, edek óta nem érti meg seniogy csúcsidőben több kocsit ne beállítani. Kár, hogy csak irányban villamosított a vasíaü, remek lenne, ha eltüntetjzeket az ócska csupafüst gőtét. A két szerelvény egy váon halad! összefutottakl A mozdony úgy ugrott egymásmint, két bivaly. Másról nem :ólok, csak a látványról, mai emelkedtek a vagonok, úgy tak össze, mint a harmonika, tudtam, mit tegyek, füst, jajgatások, kiáltások, nem felejtem soha, néha felriadok éjszaka, mert pontosan, mintha filmen lenne, újból megjelenik a két vonat, s újból egymásnak ront. .. A TARGYALÁSON: — „--í m. A 3906-os számú személyvonat azért futott össze a teherrel, azért vesztette hét személy az életét, azért sérült meg rengeteg utas, azért keletkezett több mint kétmillió korona értékű kár, mert a vasút alkalmazottai — számszerint öt ember — felelőtlenül végezték munkájukat. A váltóőr nem figyelte meg főnöke parancsát, a főnök viszont nem ismételtette el alárendeltjével az uta: sltást, mint máskor tette, s ahogy a törvénykönyv előírja. Öt embert terhel a felelősség. A tárgyaláson négyen jelentek meg, az ötödik megbetegedett. A kétnapos, nyilvános tárgyalás halálos csendbein zajlott le. Az ítéletek? Héttől négy esztendeig terjedő börtönbüntetések. UTÓHANG: A felelősség hiánya, a lelkiismeretes munka hiánya károkat okoz. Az orvos vagy a vasutas emberéleteket olthat ki. Ilyenkor döbbenünk rá, mit is tettünk. Az ember a legfőbb érték, a legdrágább kincs. Mérhetőbb-e nagyobb fájdalom a vasúti szerencsétlenségeknél? A fölöslegesen felépített gyár legfeljebb összeomlik majd magától. A dolgok között mégis erősek az összefüggések. Könny csak a holtak láttán szökik szemünkbe, az Igaz. De naponta érezzük az elfuserált milliók hiányát ls. Szárítsuk fel a könnyeket, és kezdjünk okosan, higgadtan tervezni. Akkor majd nem lesz enynyi tragédia, nem fut egymásba a vonat. BATTA GYÖRGY „Repüljön •• • ötszáz mi éterrel . Ki ne tudná, milyen felelősségteljes a diszpécser-szolgálat? Körültekintő intézkedések, szakszerű irányítás nélkül elképzelhetetlen a munkafolyamatok zavartalan biztosítása. Vannak azonban olyan diszpécserek is, akiktől még ennél is többet várnak, akik a szó szoros értelmében néhány ezer emberi életei tartanak kezükben. Egyetlen hibás utasítás, egyetlen meggondolatlan szó vagy mulasz tás könnyen végzetessé válhat... Fővárosunk repülőterén, a ruzynéi diszpécser-teremben a rádió és a tv, a mikrofon, a telefonok, a hol kigyúló, hol kialvó fények és a térképek ugyanolyan „termelő eszközök", mint másutt mondjuk az esztergapad vagy a varrógép. Ezeknek a műszereknek és készülékeknek a segítségével lépnek érintkezésbe a diszpécserek a légi terünkön keresztülrepülő, vagy a tőlünk induló, illetve leszálló gépekkel. Különben honnan tudhatná a pilóta, hogy irányt vagy magasságot kell változtatnia, mert abban az irányban, amelyben repül zivatarfelhők veszélyeztetik biztonságát? Honnan sejthetné, hogy a bratislavai repülőtér o köd miatt nem fogad s ezért Brnóban kell leszállnia? A diszpécser megbízható támasza a pilótának, szinte kezénél fogva vezeti, mint a sötétben tapogatózót. — Ogy irányítjuk a repülőgépeket, mint a sakkózó a figurákat, csakhogy neki több ideje van a gondolkodásra — mondja Rudolf Kadefábek, miközben átadja fülhallgatóját és feljegyzéseit Zdenék Popnak. — A diszpécser sem mindentudó. Honnan szerzi tehát értesüléseit, melyek alapján a gépeket oly biztonságosan irányítja? — tesszük fel a kérdést. — Nézze — mutat Kadefábek elvtárs az egyik készülékre. — Ez az ipari televízió céljaira szolgál. Képernyőjéről könnyűszerrel leolvasható, melyik repülőtéren milyen az időjárás, és milyenek a kilátások. A diszpécserek nem várhatják be a rádió időjárás jelentését, s arra sincs idejük, hogy a meteorológiai intézethez forduljanak felvilágosításért. — Ennél azonban sokkal több körülményről kell tájékozódnunk, például a rádiólokátor útján — mutat egy készülékre, melynek domború képernyőjén hosszúsági és szélességi körökhöz hasonló vonalakat, közöttük pedig helyüket egyre változtató világos pontokat fedezünk fel. A pontok a légi terünkben mozgó repülőgépek, melyek végül eltűnnek a láthatárról, majd helyükbe másikok érkeznek. Persze mindez nem történik némán, szó nélkül. Mire való volna különben az eléggé kellemetlen viselet: a fülhallgató a diszpécserek fején? Ezen keresztül hallják a pilóták szavát, akik légiterünkhöz közeledve pontos helyzetjelentést kötelesek leadni, majd engedélyt kérnek az átrepüléshez. Pop elvtárs éppen most ellenőrzi a németül jelentkező budapesti L 200 légitaxi adatalt. Helyzetét nem nehéz kiszámítani a lokátoron feltüntetett körök alapján. A diszpécsernek nincs kifogása a gép berepülése ellen. A taxi Erfurtba tart. Amikor a légitaxi elhagyja légiterünket, természetesen diszpécsert változtat, aki máris átveszi a gép további irányítását Pop elvtárstól. Igy kerülnek a gépek, bármilyen távolságban is repülnek, stafétához hasonlóan kézből kézbe, mindaddig, amíg küldetésüket teljesítve, célt érnek. A ruzynéi rádiólokátoron 200 kilométer távolságba a szélrózsa minden irányában figyelemmel kísérhetők és ellenőrizhetők a repülőgépek. — Majdnem a Krksnoáeig ellátunk — tájékoztat a diszpécser, miközben újabb gép jelentkezik, Pap elvtárs a jegyzetei kösött keresgél. Az IZBEV jelzésű TABSO 105-ös IL 18-as — rendszeres járat. Útvonala: SzófiaPrága—Berlin. A gép távirásza oroszul tesz jelentést. Mindenekelőtt a pontos időt közli: 12 óra 38 perc. Sebessége 800 km óránként. Magassága 5100 m. Ö is engedélyt kér, hogy útját folytathassa. — Semmi akadálya — válaszolja Pop elvtárs, ugyancsak oroszul. Alig néhány másodperc telik el így, máris újabb gép jelentkezik. A DC 7 jelzésű négymotoros gép Malmőből Prágán keresztül igyekszik Bécsbe. Ennek a távirásza sem marad adós a hivatalos adatok közlésével. Ö a változatosság kedvéért angolul beszél. Ám diszpécserünk ezúttal sem jön zavarba. Hibátlanul válaszol neki ugyanazon a nyelven. önkéntelenül is eszünkbe jut: Nem puszta formalitás ez az állandó engedélykérés? — Nem ám! — nevetnek tájékozatlanságomon a szakemberek. — Hiszen nemegyszer előfordul, hogy az engedély csupán bizonyos feltételek, a sebesség vagy a magasság módosításával adható meg. Megtörténik ugyanis, sőt a napokban is volt rá példa, hogy az egyik átrepülő norvég gép váratlan műszaki hiba miatt kényszerleszállást végzett. Ezért már Brno felett csökkentenie kellett a magasságot 11000-ről 4000 méterre. Természetes volt tehát, hogy a rendszeres járatú Prága— Bratislava vonalon közlekedő gép pilótáját az esetleges összeütközés elkerülése végett figyelmeztették erre a körülményre. Egyúttal utasítást kapott a gép pilótája, repüljön 500 méterrel magasabban, és növelje átmenetileg sebességét. Noha a diszpécser alaposan átgondolta a teendőket, mégis nagy kő esett le a szivéről, amikor a norvég pilóta szerencsésen földet ért. A repülőközpont szerves része a „Radio Prague", mely kapcsolatot tud teremteni minden repülőgéppel, bárhol is tartózkodjék, sőt minden európai várossal, illetve a városok légiterével is. Ez a központ közvetíti a hazánkon átrepülő államférfiak üdvözlő táviratait vagy más fontos magántáviratokat. A Csehszlovák Légiforgalmi Társaság óriási forgalmat bonyolít le. A diszpécserek nem panaszkodhatnak, hogy kevés a dolguk. A légiterünkön átrepülő gépek száma még télen is naponta legalább 200-ra, más évszakban pedig még egyszer ennyire becsülhető. A pilóták és diszpécserek kölcsönös bizalma elengedhetetlen. Jól tudják, hogy minden tekintetben számíthatnak egymás segítségére. Azért ennek a bizalomnak is van határa. Szerencsétlenség esetén például meg kell tudni állapítani megtett-e a diszpécser mindent a gondjaira bízott gép érdekében? Ftgyelmeztette-e a veszélyre a gép legénységét? Erre céloz Kadefábek elvtárs, amikor kijelenti, hogy mindannak, amiről itt beszélünk fültanúi vannak. Igen, a mi beszélgetésünk is lehallgatható. Ki kíváncsi erre? Az állandóan működésben levő magnetofon, mely minden szót rögzít, ami ezen a munkahelyen elhangzik. Ha vizsgálatot Indítanak, mert egy gép lezuhant, a magnószalag azonnal tanúskodik. Fényt derít a vitás kérdésekre és az igazságnak megfelelően védelmébe veszi vagy megvádolja azt, aki kötelességét elmulasztotta. Szerencsére erre csak ritkán kerül sor, de az előírások megkövetelik az elővigyázatosságot. Idegölő, nehéz munka folyik Ruzynén, mely olyan körültekintő szakembereket feltételez, akiknek nem árt a repülőgépek okozta állandó zaj, akik megszokták a váltakozó szolgálatot és ezzel a rendszertelen életmódot. A diszpécserek mégis szívvellélekkel teljesítik felelősségteljes kötelességeiket. KARDOS MARTA