Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)
1967-10-21 / 291. szám, szombat
E z a címe Szabó Béla novelláskötetének, melyet a közelmúltban Jelentetett meg a TATRAN Magyar Üzeme. Találó a cím, hisz egy harcos élet Írói munkásságából nyújt át a kiadó egy csokorra valót, hogy tisztelegjen — ha megkésve is — a 60-éves Szabó Béla előtt. Ugyanakkor maguk a novellák is szinte mérföldkőként jelzik az iró által megtett utat. Egy kissé azonban rendhagyónak is mondhatnánk ezt a kötetet, mivel A menyasszony című regény is helyet kapott benne. Ez a megoldás bár szokatlan, távolról sem hibáztatható, hisz A menyasszony népszerűsége, s ugyanakkor Szabó Béla munkásságában betöltött szerepe egyaránt jogossá teszi, hogy az író munkásságából Ízelítőnek szánt kötetben helyet kapjon. nála. Ez, persze, azt is jelenti, hogy a formateremtés tudatossága nemegyszer háttérbe szorul, s az élményanyag az elsődleges nála. Ezek az írói-alkati vonások vitathatatlanul sok pozitívummal járnak, kétségtelen azonban az is, hogy a művészi botladozások, megingások eredője is lehet. Ezzel magyarázható többek között az az ingadozás is, mely Szabó Béla egyes alkotásait jellemzik. „Szabó Béla a meglepetések embere" — írta annak idején íábry Zoltán — s ez a megállapítás általában jellemző rá. „Írásai hol bosszantóan lehetetlenek és megemészthetetlenek, hol felfigyeltetők, sőt csodálatra késztetők". Ez utóbbi kalkulusát A menyasszony nyerte el Fábrynál, melyet a „maga nemében majdnem remekműnek" nevez. Evek sodrában 21. A kötetet lapozva, a novellákat olvasgatva szinte megelevenedik előttünk az a küzdelem, az a rátarti makacsság, melylyel Szabó Béla harcolt az embertelenség megnyilvánulásaival szemben, a szegénység és szegényszag terhei ellen — az emberségért, érvényesülésért és az írói szó hiteléért. Mélyről, az élet perifériájáról jött, s a szegénységbe beleszületés eleve meghatározta írói magatartását is. Szabó Béla mögött emberi és írói vonatkozásban egyaránt küzdelmesen nehéz út áll. Élményei, a grófi kastély pöffeszkedése, sokgyermekes édesanyja létért vívott emberfeletti küzdelme, az első köztársaság éhségre jogosító demokráciája, vagy a fasizmus embertelensége vádoló valóságként ott örvénylik alkotásaiban. Egy elátkozott világrend ellen harcol, ahol a szegénynek, a kisembernek csak a megalázottság, a kiszolgáltatottság keserű érzése juthat osztályrészül. Bár a felszabadulás előtt a munkásmozgalomba közvetlenül nem kapcsolódott be, írásai, magatartása egyértelmű állásfoglalás az ellen a társadalmi rend ellen, ahol az ember a másik embernek csak farkasa lehet. Az éhség elviselhetetlen érzését világgá kiáltva azok nevében szól és vádol, akik „foltatlan ruhát, tisztességet, s emberibb szavakat" akarnak ... remélnek. „A kastély nem néz vissza, nem köszön és nem ád semmit a népnek" — írja Az első ajándék-ban, s ez a felismerés egész életen át kíséri. A szegénység fojtogató érzése, a régi világ külvárosainak sivársága a csehszlovákiai magyar irodalomban párját ritkító módon elevenedik meg nála. Annak idején, az 50-éves Szabó Bélát köszöntve találóan irta Fábry Zoltán: „Akt meg akarja rajzolni Szabó Béla írói portréját, annak az arcát kell lemásolni: ez az arc keserű, öreg és ráncos, és ilyen volt, amikor vagy 30 év előtt először megláttam: arc, ember, kinek nem volt gyermekkora, zavartalan öröme, ki sose lehetett gyermek; boldog és elfeledkezett, és aki éppen azért mindig és mindenben ezt vágyja és akarja ... Ezzel a konok nosztalgiával, ezzel a le nem tagadott hiányérzettel lesz a gyerekboldogság hozóinak, biztosítóinak, a béke és a társadalmi igazság embereinek szövetségese, támogatója, segítője, elvtársa". írói fejlődését illetően költői indíttatásának nyomai prózájában is kimutathatók. Egy-egy képe szinte ösztönösen is lírai látásmódjára vall, s alkotásai a lírai realizmus jegyeit viselik magukon. Szabó Béla írói alkata tipikusan adottsági, akinek az élmény közvetlensége elengedhetetlen, nélkülözhetetlen. Ez az ihletettség egyben a művészi forma meghatározója ls A regényt annak Idején kedvezően fogadta a kritika, s nem ok nélkül ma is úgy emlegeti, mint Szabó Béla írói alkotásának csúcsát. A menyasszony témáját, egy faluról jött, gyermekien őszinte cselédlánynak a megrázó tragédiáját az író gyermekkora élményvilágából hozta. Friedné és Emma a cselédlány egyaránt szeretetre, megértésre vágynak, ahogy az őket körülvevő emberek is, akikben az alázatosság az egymással szembeni kíméletlenséggel s megvetéssel párosul. S ebbe a környezetbe — ahol a megértő szó és a mosoly „hiánycikk" — csöppen bele az éjszaka didergő, éhes-csavargó koldusa, aki Emma ablakán bekopogtat, hogy aztán később a megértésre, szeretetre vágyó cselédlány mindenét megossza vele. Az árvaság és kitaszítottság érzése egyszeriben feloldódik benne, s kalandját, képzelt manyasszonyságát szájjelkürtöll. Az emberek megvetése, s annak ellenére, hogy szinte félkegyeiműként kezelik, továbbépíti megszállottságszülte szeretet-várát, s gürcölve kuporgatja pénzét a „kinevezett" vőlegénynek. Ennek az ámokfutó menyaszszonyságnak nem lehet más vége, mint a főhős önmaga-vesztése. Míg azonban idáig jut, addig a mű olyan döbbenetes, megrázó képét adja a magánynak és szeretetlenségnek, melyet képtelenség megindultság nélkül olvasni, anélkül, hogy az olvasó lélekben ne azonosulna az igézettel, a varázslattal, melynek minden sora életszagú, valóságízű. A vaiósaguak ez a varazsa novelláinak is jellemzője. Az első ajándék nemcsak a kastély és kunyhó különállását, különútját és természetrajzát érzékelteti, hanem az anyaság szinte himnusszerű dicséretét, tiszteletét ls. józsef Attila Mamája „kékítőt old az ég vizében", Szabó Béla anya-alakja viszont „éppen kenyérlisztet szitál", s „barnás arcát finom lisztréteg borítja, akár a púder". A kettő között azonban nincs eltérés, nincs különbség; mindketten a szegénysors hősei, az embertelenség Szaharájának mártírjai. Ez a novellája éppúgy, mint A bunda, vagy a Földi János, Petőfi egyszerű híve, illetve Az örök tanító szinte Írói önéletrajzi vallomások, melyeket a valósághűség éppúgy jellemez, mint alakjainak árnyalt ábrázolása és az a finom humor, mely a legtragikusabb, vagy groteszkabb pillanatokban is egy-egy képpel, hasonlattal felötlik az íróban. Nemcsak a múlt, a szegénység, hanem a háború és ellenállás időszaka, valamint a szocialista építés avatott tollú megjelenítése is Szabó Béla novelláinak erénye. Mindenekelőtt A nagymamá t említeném, mely az ellenállás témáját dolgozza fel. Bár a mondanivaló frázis-veszélyes, ugyanakkor sokszor megírt téma, Szabó Béla sajátos egyéni írói módszerrel mindvégig érdekesen, egyszerű és megnyerő meseszövéssel dolgozza fel. író! adottságát s érzékét dicséri, hogy Mari néni — akinek „mint földrengés a tájat, úgy változtatta meg az idő... az arcát" — bevésődik az olvasó emlékezetébe, s a kiválóan megrajzolt anya-alakok közé sorakozik. Annyi keresetlenség, bájos, kedves közvetlenség van ebben az írásban, hogy szinte megfeledkezik az ember arról, hogy a tragédia révén magasodik önmaga fölé Mari néni, aki bár nem ismeri az „elvtárs" szó fogalmát, s „Ö sohasem szólított így senkit, mégis ezt a szót ápolgatta, szívébe rejtette, és vasárnap, amikor elment a templomba, fohászkodott az Oristenhez, hogy segítse az elvtársakat". A Szentkep című novella bár múltat érint, s a jelennel komfrontál, az élet egyetlen epizódján keresztül eleveníti meg mondanivalóját. A nagymama mellett ez is egyike a kötet legjobb novelláinak. Mai témát dolgoz fel Az asszony és az egér, a Libatömés, A postamesternő című írásokban ís. Ezek némelyikénél a kidolgozottságot, művészi igényt a riportszerű feldolgozás helyettesíti, JAz aszszony és az egér, Tiszta ingj, s e miatt műfaji szempontból felemásnak tűnnek. A kötet más novelláiban (Csendélet, Egy kagyló belsejej ugyancsak kísért ez a felemásság, a művészi igény következetes alkalmazásának hiánya. Ezeknél azonban (főleg az elején vagy a végén) a kommentárszerű betoldások laposítják el a novellát. A kaIttkás per című novella, mely az Eichmann-perrel kapcsolatos asszociációkra épül — művészi gonddal, s tömörséggel megformált, s egyszerűségében sokatmondó. (Kár, hogy a novelláknál hiányzik az évszám, melyre — gyűjteményes kiadásnál — szükség volna.) összegezésképpen annyit: az Évek sodrában méltó módon reprezentálja Szabó Béla Írói munkásságát, valamint irodalmunkat, s egy-két kivételtől eltekintve igazi művészi élménynyel kárpótolja az olvasót. FÓNOD ZOLTÁN Fiatal költők versei GÁL SÁNDOR: Egy vers halálára szép lehetett volna de meghalt korán félig embrió korában éppen csak kezdett kinyílni bennem szép szirmait bontogatva hogy majd holnap és évek múltán is gyönyörűséggel simogassa az értelmes tekintet de meghalt mikor még alig kóstolt a levegő kékjébe mikor még alig lobbant a szél lassú cirógatása alatt és már soha nem nőhet naggyá ahogy elképzeltem nem lett toronymagas csúcs nem lett belőle tiszta nyugalom derengő elringató köd se szobákat betöltő meghitt melegséggé se vált téli alkonyatkor és nem lett friss korty ital a szomjazó emberiség edényében források kibuggyanó erezetén nem élteti a tavaszi vetések áttetsző zöldjét és csókká sem oldódott ölelés forró lángjává se gyúlt mindentől idegen lett mindentől különböző de nem szándékolt torzó mit a szobrász gyönyörű magánya érlelt pedig hogy dédelgettem hogy ringattam magányom gyümölcsfáján hogy vártam mocorgó bizsergető rezdüléseit hogy kívántam hogy lengyen megváltás öröm táncos nap ragyogás barázdát omlasztó tavaszi eső halk surrogása erős gyökér viharok dühétől védő viharokat álló vasszilárd biztonság amely mindennél mélyebbre és magasabbra ér és nem maradt belőle semmi csak az elzizegő árnyak tűnő arca merev görcsbe rándult vérző töredék íme a költő műhelye íme az arc és ami még belőle megmaradt ami még él is talán s amit olyan jól ismerek mint az éhséget és a fájdalmat KMECZKÓ MIHÁLY: li Oszi meditáció Zuhany alatt a Föld Fürdik a meztelen értelem Szenny folyik szét a réteken Óriási szennycsatorna a Föld Mosd eggyé céljainkat értelmes őszi eső Mosd tisztára a fogalmak tornyát mely immár égig érő Mosd értelmessé a Földet De vigyázz szétfolyik a szenny Tócsák állnak a réteken A Föld gyomrába ömlenek TÓTH LÁSZLÓ: Hőváltozás A sötétség jégszikráin átbújik a fény akár egy párás testű zöld szemű lény hogy az andalgó-vad-csillagrohanásban rózsákat neveljen könnyekből a sárban Rohan a virág és süllyed a higany majd növekszik a ilyen a világ megszüli, hogy megölje önmaga hősét. hőség ...a tüntető asszonyokhoz, akik gyerekeiket is magukkal hozták a sztrájkoló munkások tömege csatlakozott. Ezzel a tüntetés jellege megváltozott. A munkásasszonyok kenyeret követeltek, a rendőrség tüzet nyitott... (Louis Aragon: A Szovjetunió története) ^ Lőrincz Gyula: 1917. című ciklusból (II.)
