Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)

1967-09-08 / 248. szám, péntek

Időszerű közgazdasági kérdések ••••••••••• ••••••••••• 13) J ff I 1 ••••••••••• ••••••••••• DZSINGISZ KÁN (amerikai) Nagy divat manapság a történelmi film: sokakat vonzó s általában biztos sikerrel járó vállalkozás. Nemzeti múltat ébreszt, legendás héroszokat, mondába illő történeteket idéz meg a szárnyaló fantázia bűvös erejével. A divat okait hiába keresnénk, rejtelmesek és szeszélyesek, mint maga a divat. Vagy legalábbis esetenként változók, például menekülés a mából, romantikakeresés, vágyakozás a monumentális alkotásra, és megtörténhet, hogy egyszerűen egy kis „jó nagy siker" megkívánása. Ez az utóbbi különösen akkor nyilvánvaló, amikor a történelmi tény amolyan cégéríéle, amely alatt jó boltot lehet csinálni. Nem kell hozzá sok: egy rutinos, lehetőleg jónevű rendező, pár száz statiszta, híres színészek és pénz. Pénzből minél több. S ha ez a néhány agróság kéznél van,' kezdődhet a munka. Meg lehet „csinálni" akár a Dzsingisz kán-tl Az amerikai Columbia társaságnak pénze van bőven, rendezőkben, színészekben válogathat, ismerf a divatot, tudja, mi kell az Izgalmakra, szórakozásra vágyó nagyközönségnek, tehát elhatározta: legyen Dzsingisz kán. Lett is, láttuk is. Dzsingisz kán szép, színes betűkkel kiírt nevét, s aztán egy förgeteges kalandfilmet. Persze igaz, hogy történelmet tanulni nem a moziba kell járni, de legalább ennyire igaz, hogy történelmi alakokkal gondűző szórakoztatás végett így visszaélni sem ajánlatos. Más szóval: ha nem kérhetjük számon a történelmi hitelességet, ez még nem jelenti azt, hogy a múlt valóságát úgy lehet ferdítgetni, ahogy kinek-kinek a fantáziája, Ízlése vagy éppen érdeke megszabja. Igaz, AZ IFJÚ CASSIDY más lenne a helyzet, ha a valóság e deformálódása bizonyos művészi törekvés kényszerére történt volna, de hát távolról sem erről van szó. Dzsingisz kán félelmetes alakja, államalapító munkálkodása, politikai, katonai erényei nem „lényegültek" át valamiféle szimbólummá a művészi mondanivaló amolyan áttételes eszközévé, hanem ellenkezőleg, egy kalandhős állírai-drámai jellegzetességeivé degradálódtak. Persze, színnel és ragyogással, vér. rel és csataüvöltéssel, pontosabban: mindennel, ami a nézőt elkápráztatja. Meg kell azonban hagyni, a híres Henry Levin érti a dolgát. Filmje a látványosság és a technikai bravúr tekintetében pompás alkotás; majdnem a tökéletességig van csiszolva, akár egy ólomkristály-váza. Kamerája bámulatosan mozgékony, s a kép, amelyet rögzít, élő, és gazdag színben ls, közlendőkben is. Különösen csatajelenetei megnyerőek. Semmi ügyetlenség, semmi teátrális beállítottság vagy jelentéktelen mozzanat. Amit láttat, az érdekes és izgalmas, csak éppen: nem szabad elhinni, azaz komolyan venni. Kár. A főszereplők nemzetközi csillagok: Omar Sharif, Stephen Boyd, James Mason, Róbert Morley, Yoonne Mitchell, Francoise Dorléac, Telly Savalas és mások, játékukban készséggel engedelmeskedtek a rendezői irányításnak. Persze nem vitás, hogy a film hatalmas közönségsikerében nemcsak ezért részesek. Henry Levin saját vagy inkább a közszemléletnek engedve éppen olyan találóan válogatta ki őket, mint amilyen biztosan, rutinosan vezette a forgatást. (angol) Sean O'Casey az fr irodalom egyik legnagyobb alakja. Életmüvét mindenekelőtt az ír nemzeti szabadságmozgalom és a szociális igazságtalanság el. leni harc szolgálatába állította. Küzdelmes életének legkritikusabb Időszaka a századelejei évekre esik, erről vall Tükör a házamban című önéletrajzi elbeszélésében, s erről készült Az ifjú Cassidy című angol film is. Persze, aki mindezt a filmből szeretné megtudni, az hoppon marad. A film rendezői, Jack Caráiff és John Ford nem árulják el, hogy az ifjú Cassidy tulajdonképpen O'Casey, a széppróza és a dráma nagy mestere, aki az ír hazafiság ápolásában és a munkáskövetelések bátor megfogalmazásában halhatatlant alkotott. De nemcsak ez a hiba. Nem sikerült a századelejei ír nemzeti ALBÉRLŐ mozgalmak, és általában a társadalmi háttér megrajzolása sem annyira, hogy az méltó legyen O'Caseyhez. Igaz, nem ez volt az elsődleges cél. Cardiff és Ford fő feladatát az író-zseni indulásának és egyéniségének képi-szói megfogalmazásában látta, s ezzel magyarázható, hogy nagyobb figyelmet szentelt a színészi alakításnak, mint a korrajznak. A színészi játék nem is okoz csalódást; a film fő erőssége. Rod Taylor, Julié Christie, Edith Evans és Flóra Robson szereplése mély hatást tesz a nézőre, aki ezért tulajdonképpen észre sem veszi a film kisebb-nagyobb fogyatékosságait. Nem rendkívüli alkotás Az ifjú Cassidy, viszont nem is jelentéktelen mű még az igényes néző számára sem. (lengyel) Ebben a filmben nem az ötlet eredeti, inkább a módszer, a hangnem, a többféle forma furcsa keveredése. Egy fiatal tudóst — az albérlőt — sóváígásukkal, odaadó „gondoskodásukkal", sokféle szeszélyükkel, egyszóval állandó zaklatásaikkal „halálra" üldöznek a nők. Ezt a profán igazságot boncolgatja az elsőfilmes, fiatal Janusz Majewski. Eszközei változatosak: abszurd jelenetek, valóságos típusok, komikus hely. zetek, fanyar gúny és szenvelgő irónia, együgyűség és vérmes önzés keresztezi egymást a filmben, végeredményben azt akarva tudtunkra adni, hogy KULTURÁLIS HÍREK • A régi szabadkai városházát művelődési házzá alakítják át. Itt helyezik el majd a szabadkai múzeumot, a városi könyvtárat, hatalmas kiállítási termeket építenek. Két-három művelődési intézmény már be is költözött a restaurált épületbe. Az idén a város 70 millió dinárt költ a restaurálásra. • Chaplin portréjával díszített szőnyeget készített szabad óráiban egy ashabadi türkmén házaspár. Művüket elküldték Chaplinnek, aki meleg hangú levélben köszönte meg az ajándékot a szovjet házaspárnak. az elvtelen alkalmazkodás és behódolás mennyire megboszszulja magát. Ha a cselekmény helyenként nem lenne annyira vontatott, s egészében véve is frissebb, humorosabb lenne, bárkit kellemesen elszórakoztatna. Igy azonban jóformán csak a népszerű, jól játszó Jan Machulskiért érdemes megnézni. J szó) A lakosság szükségletei és a magánkisipar Jan Machulski, az Albérlő főszereplője. K

özismert, hogy a társadalom fejlődésével párhuzamosan törvényszerűen változik a személyi és a társadalmi fogyasztás struktúrája és ennek megfelelően a lakosság kiadásainak összetétele is. A növekvő jövedelemben viszonylagosan csökken a létfenntartási szükségletekre {élelmiszer, ruházkodás) fordított kiadások hányada és hasonló arányban növekszik a kevésbé fontos szükségletekre, főleg a szolgáltatásokra fordított kiadások hányada. A köznapi élet bizonyítja, hogy a fejlett tőkés országokban kivétel nélkül tapasztalható ezen jelenség a szocialista társadalomban is érezteti hatását. Ezen felül a szocializmusban a szolgáltatások tömeges fogyasztási cikké válnak ós választékuk, terjedelmük, valamint minőségük kihat a lakosság széles rétegeinek életszínvonalára. Általában ismert tény, hogy nálunk számos fontos szolgáltatás, például az egészségügyi gondoskodás, az iskolai oktatás stb. ingyenes. Sok más szolgáltatást azonban a lakosság megfizet, illetve jövedelméből kisebb-nagyobb mértékben hozzájárul költségeinek térítéséhez. Az úgynevezett fizetett szolgáltatások közé tartozik a kisiparosi munka és javítás, a személyi szolgáltatások, a megrendelésre végzett munka és a helyi nyersanyagforrások kiaknázására épülő, termelés. A lakosságnak ily jellegű szolgáltatásokat nyújtanak a nemzeti bizottságok vállalatai, a termelőszövetkezetek, esetleg a helyi nemzeti bizottságok önálló kisüzemei és az illetékes HNB-ék engedélye által a szolgáltatások nyújtására jogosult személyek. Cikkünkben foglalkozni kívánunk a szolgáltatások jelenlegi színvonalával és azzal a kérdéssel, hogy a magánkisiparosok mennyire veszik ki a részüket a lakosság szükségleteinek kielégítéséből. Elöljáróban meg kell jegyeznünk, hogy a kisiparosi termelés éppen úgy, mint a javítás és a karbantartás sokesztendei tapasztalatot és iparosi kézügyességet igénylő szakmunka. Ezt a munkát maguk a polgárok nem láthatják el és ezért rászorulnak a szükséges felszereléssel ellátott szakosított munkahelyekre, amelyek idejében, színvonalasan és elfogadható áron nyújthatják az adott szolgáltatást. Más jellegű például a fehérneműmosás, vagy a takarítás. Ezt a munkát maguk a polgárok is elvégezhetik, ha nem vehetnek igénybe ily jellegű — különben nélkülözhető — szolgáltatást, azért, mert nem létezik, vagy azért, mert ezt nem engedi meg anyagi helyzetük. Ebből láthatjuk tehát, hogy elsősorban az első kategóriába tartozó szolgáltatások hálózatát kell előnybe részesítve fejlesztenünk. H

ogyan oldják meg ezzel kapcsolatos feladataikat a szolgáltatások fejlesztéséért felelő nemzeti bizottságok? Maga a gyakorlati élet adja meg a választ, amely sajnos nem megnyugtató. Felesleges felsorolnunk azokat a szolgáltatási ágazatokat, amelyekben hiányosan elégítik ki a szükségleteket. Közismert például a lakások karbantartásának siralmas helyzete. Merő ábrándozás azt remélni, hogy valamely erre szakosított üzem vállalja mondjuk a lakásfestést, a szerelést vagy a tetőjavítást. Ha hiányoznak a „szocialista kapcsolatok", akkor jobb azonnal utánanézni, hogy ki végezhetné el ezt vagy azt a munkát privátim. Ez ugyan drágább? mert az árakat a kereslet és a kínálat szabja meg, és garancia sem létezik ez esetben, viszont mi mást tehet a megrendelő? A szolgáltatásra szüksége van, tehát fizetnie kell. Hányszor bosszankodunk azon, hogy rosszul javították kl a mosógépünket*. hűtőszekrényünket, tv-készülékünket és — mihaszna? A villanygépek és a tv-készülékek javítása a járásokban kizárólag a helyi iparú vállalat feladata. Mást nem tehetsz, mint esetleg azt, hogy feljegyzed magadnak a tv-szerelő címét és a következő alkalommal közvetlenül őt hívod segítségül. Hiába bosszankodsz a gépkocsi-szervizekben uralkodó viszonyok, például amiatt, hogy akadémiai végzettségű emberek gazsulálnak a szerelőknek. Ha ugyanis megengedhetted magadnak az új Skoda „ezrest", akkor az első dühkitörések után — alkalmazkodnod kell. Egyszerűen megérted, hogy a szolgáltatásban érvényét vesztette a helyes jelszó: „Vásárlónk és urunk" és ehelyett fordított világként érvényes: „Vásárlónk ura vagyok". Ez az utóbbi jelszó jellemzi a két partner viszonyát, helyzetét és viselkedését. Az új gazdaságirányítás fogalmaival élve azt mondhatnánk, hogy a szolgáltatások ilyen kedvezőtlen fejlődése a „szállító piacának" visszatükröződése, amely a direktív irányítás éveiben jött létre. Csakhogy a közgazdasági irányítás új feltételei között a helyzet nem javult, hanem a várakozással ellentétben rosszabbodott. Az anyagilag érdekeltté tett és a bérezés, valamint a további beruházási építkezés viszonylatában a saját forrásaikra utalt vállalatok előnyben részesítik a jövedelmező tevékenységet, míg a kevésbé jövedelmezőt, főleg a lakosságnak nyújtott fizetett szolgáltatásokat, elhanyagolják. Ezen túlmenően tárgyilagosan el kell ismerni, hogy például az illetményadó gyakorlatilag csak a magasfokúan rentábilis szolgáltatás fejlesztését mozdítja elő. M

i a teendő? Hogyan oldjuk meg a szocialista társadalom növekvő szolgáltatási szükségletei és a vállalatok magatartása közti ellentmondást? A tőkés társadalom az ilyen ellentmondást egyszerűen oldja meg, mégpedig az árakkal. A szocialista gazdaságban az életszínvonal fejlesztési koncepciójának nem felel meg és elfogadhatatlan az ilyen rendezés. Arról már nem is beszélve, hogy a ruha, fehérnemű és harisnya javításától eltekintve a termelési szolgáltatások és javítások ára ma átlagban magasabb, mint a második világháború előtt volt, pedig a személyi szolgáltatások, a lakbér, a gáz, a villany és más kommunális szolgáltatás ára lényegesen alacsonyabb. Az új irányítási mechanizmusban ezt a problémát nem oldhatjuk meg sem rendeletekkel, sem azzal, hogy a szolgáltatásoktól teszszük függővé a kérdéses vállalatok és szövetkezetek vezető dolgozóinak prémiumát, ahogy ezt a direktív irányítási rendszerben tettük. Tudjuk, hogy mit nem szabad tennünk, viszont nem látjuk tisztán, hogy mit kell tennünk a helyzet javítása érdekében. Bizonyos eredményeket várhatnánk a központi szervek által az utóbbi években ezen a téren foganatosított intézkedésektől. Csakhogy a nemzeti bizottságok nagyon bátortalanul, mondhatnánk túlzottan óvatosan élnek a lehetőségekkel. Annak ellenére, hogy számos községben a szocialista vállalatok nem nyújtanak fizetett szolgáltatásokat ős ez gazdasági vonatkozásban nem is lenne célravezető, a nemzeti bizottságok az elmúlt év végéig az egész országban összesen csak 12 286 iparengedélyt adtak ki a polgároknak szolgáltatások nyújtására. Ebből csak 3851 személynek ez az egyedüli, vagy a fő foglalkozása. Szlovákiára 3170 iparengedély esik, ebből 1620 a kisipari termelésre, az ipari jellegű javításokra és tevékenységre s 1186 engedély a lakáskarbantartással kapcsolatos különféle iparos munkákra. A kiadott iparengedélyek száma nemcsak azért alacsony, mivel többnyire nyugdíjasok, háztartásokban dolgozó nők és olyan dolgozók kapták őket, akik csak mellékfoglalkozásként vállalták ezt a munkát. Számításba kell vennünk azt is, hogy hazánkban még 1956-ban több mint 47 ezer kisiparos volt, jelenleg pedig csak 2351, ebből Szlovákiában 393. A kisiparosok felszámolása után keletkező űrt a szocialista vállalatok nem tudták áthidalni és ezzel magyarázhatók mai prob> lémáink. Különösen a falvakon elégítik ki nagyon rosszul a lakosság szolgáltatásokkal szemben támasztott igényeit. Ugyanakkor közismert, hogy gazdasági szempontból nagyon előnytelen egyes apró szolgáltatások vállalatok általi ellátása. E két tényező nemcsak annak felmérésére késztet bennünket, hogy a múltban elsiettük a magán kisiparosok felszámolását, hanem elsősorban arra figyelmeztet bennünket, hogy ma lassan oldjuk meg az ezzel összefüggő kérdéseket. Ma már nem vitás, hogy az új gazdasági mechanizmus fokozatos érvényesítése mind nagyobb nyomást gyakorol majd a veszteséggel vagy csekély nyereséggel gazdálkodó szolgáltatási üzemek számának csökkentése vagy teljes felszámolása irányában. A nemzeti bizottságok által irányított vállalatokra ez éppen úgy vonatkozik, mint a szövetkezeti üzemekre. Márpedig ez még jobban elmélyíti a szolgáltatások fennálló aránytalanságait. Mi ebből a kiút? E

rre több lehetőség nyílik. Az adminisztratív szempontból igényesebb formák közé tartozik új szolgáltatási üzemek létesítése a nemzeti bizottságok által, amelyeknek az utóbbi időben bővült a gazdasági hatáskörük. A nehézséget az okozza, hogy a nemzeti bizottságok csak akkor irányíthatják és ellenőrizhetik hatásosan az ilyen üzemeket, ha hozzáértő apparátusuk van. Különben annak veszélye fenyeget, hogy egyesek a nemzeti bizottság cégére alatt igyekeznének meg nem engedett módon meggazdagodni. További forma, hogy a szolgáltatási üzemek dolgozóinak anyagi érdekeltségét lényegesen fokozva törekednünk kell a veszteséges üzemeltetés kiküszöbölésére. Külön fel szeretnénk hívni a figyelmei arra a módra, amely különösen a falvakon hivatott javítani a közszolgáltatás helyzetén. Arról az intézkedésről van szó, amely iparengedélyek kiadásával számol és az egész üzemvitelt rábízza az erre vállalkozó polgárra, míg a nemzeti bizottság csak az adó előírásával, illetve a higiéniai és más előírások, valamint az árak betartásával törődik. A fenti intézkedésekkel társadalmi szempontból hatékonyan oldható meg a szolgáltatások kérdése lényegében minden községben és az egész igényelt szélességben. Ezzel hasznosíthatókká válnak a helyi munkaerők is, gyarapszik a nemzeti jövedelem és emelkedik a lakosság életszínvonala. Az ilyen formák érvényesítésének további előnye a „fusizás" kiszorítása, és bizonyos konkurrálás a javítóvállalatokkal. A

lehetőségek megvannak, csak azokkal nem élünk. Az új gazdaságirányítási mechanizmus bevezetése kiélezetten állítja előtérbe ezt a kérdést. A nemzeti bizottságok feladata, hogy a népgazdaság ef- rrj fektivitásának követelményével W összhangban, újszerűen oldják meg a problémát, vagyis gon- 136' doskodjanak a falusi lakosság q szolgáltatásokkal szemben támasztott igényeinek kielégítésé- _ ről. h L. SNOHA W