Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)

1967-09-23 / 263. szám, szombat

A z egyiptomi főváros Amer perét várta, amikor futótűzként elterjedt a hír: a marsall megmérgez­te magát. Amer-per tehát nem lesz, és azok, akik utolsó kalandjában vele vol­tak, kisebb jelentőségű em­berek — perük sem lesz vi­lágraszóló esemény. Az EAK második embere, Nasszer elnök harcostársa és jóba­rátja hatalomra tör, környe­zetének kalandorai előkészí­tik a tőkés restaurációt: ez a vád és az a per, amely­ben ez a vád elhangzik, nemcsak Egyiptomot, hanem az egész arab világot meg­rázta volna. Most az öníté­let rázta meg, kavarta fel az arabságot: azt mondják Kai­róban, hogy Nasszer elnök szinte belebetegedett Amer szörnyű halálába, és mélysé­gesen gyászolja több mint három évtizeden át hűséges­nek bizonyult fegyvertársát, akit megtört a júniust ve­reség, s megzavartak a had­sereg megtisztítására irá­nyuló intézkedések. Amer, a musir, akit Egyiptomban a marsall arab nevén legin­kább csak musirnak nevez­tek, nem vállalta a felelős­séget: előle a halálba me­nekült. Drámájának borzasz­tó eleme, hogy négy ízben kísérelte'meg az öngyilkos­ságot — a neqyedik azután sikerült.. SZERVEZKEDNEK AZ ÖSSZEESKÜVŐK A lapok közölték a letartóz­tatott összeesküvők írásos val­lomásainak fakszimiléit. Ezek­ből a vallomásokból kirajzoló­dott a katonai akció terve. Eszerint Amer marsall, aki el­utasította Nasszer elnöknek azt az ajánlatát, hogy őrizze meg az alelnöki tisztet és távozzék a hadsereg főparancsnok! tisz­téből, erővel kényszeríti az el­nököt döntésének megmásitá­sára, megkaparintja a hadse­reg fő erejének, a keleti front­nak parancsnokságát, és az­után diktálja majd feltételeit az államfőnek. Az elnök türelmét, megegye­zést kereső lépéseit csak akkor lehet megérteni, ha ismerjük azt a bensőséges viszonyt, amely Nasszert és Amert éve­ken át összekötötte. Amer mar­sall volt az elnök jobbkeze; fontos küldetésekre mindig Amer ment — ő tárgyalt Nasz­szer nevében Bumediennel Ben Bella megdöntése után, ő ment Párizsba De Gaulle tábornok­hoz, ő folytatta a legfontosabb megbeszéléseket Moszkvában a szovjet vezetőkkel... Amer a köztársaság alelnöke, a haderő helyettes főparancsnoka, való­jában a fegyveres erők tény­leges vezetője volt, és családi kapcsolatok is az elnökhöz A marsall fűzték. A musirt, az elnök ba­rátját összeroppantotta a júniu­si katasztrófa: a vereség után senki sem ismert rá. Első ön­gyilkossági kísérletét június 8­án éjszaka követte el, de ekkor Nasszer a főhadiszállásra sie­tett, és meggyőzte, hogy a fe­lelősség elől ne meneküljön a könnyű halálba. Amer később mégis el akarta hárítani magá­ról a felelősséget — Nasszert hibáztatta, és ráfogta a szov­jet fegyverekre is, hogy rosz­szak voltak. Egyiptomban min­denki tudja, hogy nem a szov­jet fegyverekben volt a hiba, hanem abban a hadvezetésben, amely nem tudta kellőképpen felhasználni a kitűnő fegyvere­ket; abban a tábornoki karban, amelyet a kairői sajtó katonai burzsoáziának nevez, s amely a kritikus percekben csődöt mondott. Amer védelmezte azt a Szedki Mahmud légitáborno­kot is, aki elsősorban felelős a vereségért: nem tett semmit az agresszor légi csapásának kivédésére, noha erre az állam­fő személyesen figyelmeztette. A légitábornokot és a veresé­gért felelős többi főtisztet nem­csak ki akarta vonni a hadbí­rósági eljárás alól, hanem sza­badon bocsátásukat és tisztük­be valő visszahelyezésüket is követelte. Odáig ment, hogy glzehi házában, a piramisok közelében levő nagy villában bújtatta azokat, akik megszök­tek a bíróság elől és nála kér­tek menedéket. Oszmán Nasz­szár hadosztálytábornok, a 4. hadosztály volt parancsnoka is Amer házában várta a puccs si­kerét: az a tábornok, aki a hadműveletek első óráiban el­hagyta katonáit, megfutamodott a Sínai-félszlgetről és hazare­pült Kairóba. Amikor emiatt hadbíróság elé akarták állíta­ni, Amerhez költözött... De ez már az összeesküvés végső szakaszát jellemezte: amikor Amer a félreállított, le­váltott és kalandor tisztekből összetoborozta a katonai állam­csíny vezérkarát. Összegyűjtöt­te azokat az embereket, akiket a vereségért felelőssé tettek és félreállítottak; azokat, akik sze­mélyes közbelépésének köszön­hették hatalmukat; azokat a bizalmi embereket, akik nem az egyiptomi forradalmat, hanem a marsallt és személyes ambí­cióit szolgálták; azokat, akik elégedetlenek voltak az EAK politikai irányvonalával, a tár­sadalmi átalakulásokkal, a szo­cialista programmal. A gizehi Amer-vllla állam lett az állam­ban — törvény elé Idézett tisz­tek menedéke, a marsall birto­káról toborzott őrség fellegvá­ra, valóságos magánarzenál. kalandja MIT AKARTAK? Nasszer elnök a régi barát­ságra hivatkozva személyesen ment Amerhez és kérte, hogy hagyjon fel az egész nemzet számára veszélyt felentő maga­tartásával. A piarsall ragaszko­dott követeléséhez: vissza akart kerülni a hadsereg élére, kö­vetelte a letartóztatott főtisz­tek szabadon bocsátását. Kidol­gozta tervét céljái elérésére, és elment tárgyalni az elnökhöz. Azt mondta híveinek, hogy ha sikerül meggyőznie Nasszert, akkor nem kell végrehajtani az akciót, de ha Nasszer nem en­ged, akkor megindulhat a gé­pezet .. . Augusztus 25-én ment az elnökhöz, és a terv végre­hajtását augusztus 27-re Időzí­tették. Amer marsallt azonban au­gusztus 25-én mintegy ötven tiszttel együtt őrizetbe vették, és az augusztus 27-1 puccs el­maradt. A vizsgálat felderítette ada­tokat Nasszer a két alelnök, Zakaria Mohieddin és Husszein el-Safei, valamint a nemzetgyű­lés elnöke, Anuár Szadat jelen­létében a marsall elé tárta, és elrendelte Amer őrizetbe véte­lét. Ugyanakkor erős egységek mentek Gizehbe, és fülöncsíp­ték a marsallra várakozó ösz­szeesküvőket, köztük Samsz Badrán volt hadügyminisztert, akit az új kormány élére sze­meltek ki, az említett Oszmán Nasszár hadosztálytábornokot, a rohamcsapatok, az úgyneve­zett kommandók parancsno­kait, Galal Hareidi ezredest, Ahmed Abdalla és Husszein Mukhtar alezredeseket, Moha­med Tahszin Zaki légiezredest és másokat. A tanúvallomások azután minden részletre fényt derítet­tek. Amernek a kommandók Kairó közelében fekvő iskolá­jába, Insasszba kellett volna mennie a puccs éjszakáján, majd onnan a rohamcsapatok 400 legénye kíséretében Kasz­szaszinba, a keleti front pa­rancsnokságára. A katonáknak azt mondták volna, hogy a marsallt visszaállították tiszté­be és hogy átvette a frontvonal parancsnokságát. Ezután a fő erők támogatásával Nasszert rákényszerítették volna követe­léseik elfogadására. Arra szá­mítottak, hogy az elnök egy­részt nem akar arab vért on­tani, másrészt nem kockáztatja és halála meg a polgárháborút, és ezért inkább enged. De megvitatták azt is, mit tegyenek abban az esetben, ha az elnök nem adja be a derekát, és parancsot ad például, a légierőnek, hogy ál­lítsa meg Amer marsallt, aki egy tankoszloppal a keleti frontról Kairóba tart. Az In­sasszi légitámaszpont összees­küvő parancsnoka megígérte, hogy Ilyen parancsot nem tel­jesít — azt azonban vállalta, hogy légierőt vet be a tankok ellen síkraszálló népi erők leverésére .. . AZ ÖSSZEESKÜVÉS KUDARCA Mi történt volna a puccs si­kere után? Erről keveset be­széltek, de Samsz Badrán egyes kijelentéseiből következtetni le­het rá, milyen programot adott volna az új miniszterelnök. „Elegünk van az úgynevezett szocializmusból — mondta Samsz Badrán. — A magántu­lajdon megerősítésével, a vál­lalkozó kedv felszabadításával kell megszilárdítani az orszá­got. Szakítani kell az egypárt­rendszerrel ls, és Egyiptomnak két párttal kell rendelkeznie Ez nem más, mint a tőkés restauráció terve. Samsz Bad­rán is szidta a szovjet fegyvere­ket, az amerikaiakat viszont di­csérte. Négy évet töltött az Egyesült Államokban, hogy az egyiptomi vezérkar megbízásá­ból tanulmányozza az amerikai hadvezetést. Szoros kapcsolato­kat kötött az amerikai katonai vezetőkkel — még nem tárták fel a kapcsolatok jellegét. Az viszont máris kiderült, hogy Samsz Badrán adt£ az informá­ciókat Musztafa Amin volt fő­szerkesztőnek, akit kémkedé­sért elítéltek, és aki vallomá­sában ezt el ls mondta. A mar­sall közbelépésére a Badránt kompromittáló vallomást eltus­solták. Amint a kémértesülések továbbításáért becsukták, a CIA diplomatának álcázott ügy­nökét, Odellt kiutasították az EAK-ból, de maga a hírforrás: Samsz Badrán megmenekült. Több Ilyen megdöbbentő lelep­lezés mutatta meg az egyipto­mi közvéleménynek, hogy so­kan visszaéltek . hatalmukkal, jogellenes kiváltságaikkal... Megdöbbentek az emberek a visszaélések, a hatalomvágy, a kalandortervek miatt, de a marsall halála sokak szemében lezárta az ügyet. Voltak, akik szerint a halottat nem lehet vádolni többé, nem lehet tőle számon kérni semmit: és nem szabad megengedni, hogy az utolsó hónapok tévedései ho­mályba borítsák az évtizedek forradalmi harcát. Megint má­sok azt vallják, hogy a muslr halála az ügy súlyosságát bi­zonyította: kemény kézzel kell kitépni a gazt és le kell törni azokat, akik a marsall mögött és talán tudta nélkül a szocia­lista fejlődés útfáról le akarták téríteni az EAK népét. Amer második öngyilkossági kísérletét augusztus 25-én kö­vette el, amikor Nasszer elébe tárta a puccs leleplezett tervét: az elnöki palotában bevett egy nagy adag altatót, de az elnök­ség orvosai akkor megmentet­ték. Ezt az öngyilkossági kí­sérletet eltitkolták — a hivata­los jelentés csak annyit mon­dott, hogy a marsallt háziőri­zetbe vették. A harmadik kísér­letre akkor került sor, amikor szeptember 13-án a hadsereg új főparancsnoka, Mohamed Fauzi hadseregtábornok és Ab­del Moneim Riad vezérkari fő­nök a marsall gizehi házában kérdéseket akart neki feltenni a vereség bizonyos körülmé­nyeivel kapcsolatban. Amer el­vesztette önuralmát és meg­mérgezte magát: amikor rágni kezdte a mérget, a vezérkari főnök megpróbálta kiszedni szájából a méreg maradékát. A marsall ellenállt és nem engedte meg a Meadi katonai kórházban se, hogy az orvo­sok beavatkozzanak — de az­után talán az életösztön kere­kedett felül és a gyomormosás­kor már maga segítette az or­vost, maga tette szájába a nye­lőcsövet. A gyomormosás, a szíverősítő injekció eredményes volt: a marsallt gyógyultan a gizehi vendégházba vitték. Két orvosőrnagy felügyelt rá. De másnap, szeptember 14-én este a marsall egy óvatlan pilla­natban a fürdőszobába ment: a testére ragasztószalaggal rá­erősített tokból elővette az aconitint. Amikor a zuhanás zajára Ib­rahim El-Batáta orvosőrnagy a fürdőszobába rohant, már késő volt. Nem segített a coramin Injekció, az oxigénálarc. Tizen­ötperces haláltusa után a mé­reg végzett Abdel Hakim Amer­rel. A halál lemosta-e róla a gya­lázatot? Anuár Szadát, a nem­zetgyűlés elnöke elment a ha­lottasházhoz és kifejezte rész­vétét a családnak. Az Ahram, az elnök szócsövének tekintett központi lap az arab nemzet fiának nevezte a marsallt, aki „gyarló volt, mind minden em­ber, de ezerszer jobb, mint azok, akik élete utolsó szaka­szában körülvették". Amer drámája véget ért, de Egyiptomban azt kérdezik az emberek: mit akartak valójá­ban azok, akik a marsállt kö­rülvették? Kik álltak mögötte és mtt terveztek az EAK ellen? DÁVID TERÉZ: IFJ ÚSÁ GBÓL ELÉGTELEN ? ^gj Elkezdett nevetni. De milyen gúnyosan nevetett, va­lósággal hahotázott. Hogy már régen nem hallott ilyen jó viccet, meg ilyesmiket, mindenesetre olyan kifeje­zésekkel illette a mi leányifjúságunkat, amiért köteles­ségemnek tartottam őt felpofozni! Elfehéredett... de nem ütött vissza, ahogy vártam, hanem megragadta a csuklómat, nekem esett... sokkal eresebbnek bizonyult mint én ... Izmos, kisportolt fiú volt... más körülmények között szimpatikus is lehetett volna. De nem ilyen állapotban és olyan körülmények között. Undort éreztem és restelltem magam. Minden át­futott az agyamon ... végül is, hogy megnyugodjak, megpróbáltam elképzelni, hogy nem is ő az... hanem Iván! Az én Ivánom... Jaj!... sírni kezdtem és kia­bálni ... Iván ... édes Iván ... Mikor Hans meghallotta, hogy Ivánt emlegetem, el­eresztett. Bizonyára azt hitte, valami oroszt hívok, mert hiszen mást nem értett az egészből, csak azt, hogy Ivó n .,. Eleresztett és valósággal kilódított a szobából. A ru­háimat utánam dobta a folyosóra ... néhány csúnya szót is mondott. Én ott álltam a szálloda folyosón, fé­lig meztelenül... Még szerencse, hogy nem az anyám szállodája volt... A lármára kopogtatni kezdtek a fa­lon. Néhány ajtó is kinyílt... Erre nem is jó emlékez­ni. Nem is tudom már, miképp kerültem ki a szabad­ba ... Azt hiszem, Ildikó öltöztetett fel a női WC-ben . . . Mintha valaki rendőrséget emlegetett volna, de abból azért nem lett semmi .. . Ildikót ismerték jól, amolyan bennfentesféle volt ő ott... Visítani tudtam volna, azt hiszem, visítottam is — hisztériáztam, juj de rondák vagyunk - kiáltottam... ronda az egész élet... Ildikó pofozott, hogy térjek ma­gamhoz, ne ordítsak. Leültettek valahová, forró feketét itattak velem, azután megkértek, hogy a jövőben ne tiszteljem meg üzemüket a jelenlétemmel. MÁSODIK RÉSZ Lankás hegyoldalon kétemeletes épület, ablakszemei­vel lenéz a völgybe. A hegy lábánál vonatok robog­tak, keletre, nyugatra, ki a nagy világba. A ház körül virágokat bontogat a tavasz, fehér taka­róval borít be mindent a tél, a távolban gyárkémények füstölögnek, alkonyat után villanytekintetével odahu­nyorgat a város. Itt élek most, itt dolgozom. Apám nem akarta, hogy életemet beteg gyermekek között töltsem. Azt szerette volna, ha szakosítom ma­gam és összeköttetései révén behoz valamelyik fővárosi iskolába. Megköszöntem a szívességét - és a beteg gyerekeket választottam. Anyám felajánlotta, - nála ellakhatom. A Gizi na­gyi halála óta úgyis üresen áll az udvari szoba. Az, amelyiknek ablaka az Iván lakására nyílt. (Iván a má­sodik államdíj után vásárolt egy családi házat és odaköltözött.) Én csupán a Gizi nagyi ócska karos­székét kértem, meg is kaptam, remek kontrasztot képez szobám modernvonalú bútorai között. Könyveim hosszú száműzetés után előkerültek a pad­lásról. Sajnos, javarészét közben kinőttem, összegyűjtöt­tem viszont az idők folyamán verseket, prózákat, szakirodalmat... Kicsomagolásuk közben került elő ez az írás, napló . . . vagy minek nevezzem? Első pillanat­ban sejtelmem sem volt, mit tartok a kezemben, de amikor belelapoztam, olyan érzés fogott el, mint azt, aki holtnak Kitt bűntársával találkozik. - Hát te élsz? - csodálkoztam, - azt hittem, hogy meghaltál? Mire a napló... ha beszélni tudna ... - Mit szólsz hozzá? Nem sikerül ám tőlem olyan könnyen megsza­badulnod. Gondolatban udvariassan szabadkoztam. — Isten őrizz! örülök, hogy látlak! - Ez nem igaz, régen el­parentáltam cinkostársamat, nehezen élem magam bele feltámadásába, miközben egyre azon töröm a fejem, hol is rejtőzhetett? Amíg én gyanútlanul éltem világomat. Kézről kézre járt, kószált... fecsegett... Most már vilá­gos, persze, hogy fecsegett... A napló néma ... helyette én beszélek. Azt mondom tűvé tettem érted a világot. Minden elképzelhető helyen kerestelek, ládákban . .. szemétkosárban, annak a szek­rénynek a fiókjában is, amelyik ott szuvasodott az is­kolafolyosón, tetején kitömött madarak porosodtak, belül a ruhám molyosodott - emlékszel? Később szükségem volt rád... nem voltál sehol. Illetve - valahol mégiscsak lehettél, mert most itt vagy... Pletykáztál - az én hülye szövegemet szaj­kóztad ... Az ördögbe is... hogyan Is tudtam minden titkomat rád bízni? — És — egyáltalán, miért tartottam feljegyzésre méltónak csupán a negatív motívumokat? Történt velem gyermekkoromban szép is, meg jó is! Például mindig kitűnően tanultam. Remek felfogóképességem mentett meg többszöri osztályismétléstől. És mért nem emlí­tem sehol azokat a lányokat, akik rendkívüli következ­mények nélkül követték el tévedéseiket? Avagy teljesen elkerülték? Eltűnődve e régi írás felett, csupán az elképzelésbe belelúdbőrzik a hátam. Minden gyakorlati tapasztalat nélkül alacsonyrendűségi komplexumokkal küzdve, mini­mális szakmai tudással bedobtak a mély vízbe - és most ússzál... De ne legyen több botrány, se zűr.... se zavar. Hát nem volt. Sem zűr, sem zavar, dorgató­rium volt meg fegyelmi. És befejezésül színhór! De ezen már én mulattam. Némi különbség volt azért régi és újabb vétkeim kö­zött. Emezeket már harc közben követtem el, úgyneve­zett szabálytalan fogásként, amiért a futballpályán is büntetőrúgást ítél a bíró. Dehát tehettem-e én arról, hogy harcolni nem tanított meg senki? Olyasmire nem volt utalás a ,,bezzeg"-ek kőzött, hogyhát mi a teendő; ha valaki hátba támad vagy szembe köp. (Persze csak képletesen.) És azt sem árulták el családom okosai, hogy az ifjúság eredendő bűn. Különösen, ha női nem­hez tartozik az ember. Legfeljebb férfiak szokták meg­bocsátani ... Még szerencse ... azaz, mit is beszélek? Nincsen szerencse! Pedagógiái tétel van, amelyből most disszertációra készülök. „A család miniatűr kollektíva, alapul szolgál a szé­lesebb kollektíva, a társadalmi rend monumentális épít­ményéhez. Ha az alap nem teherbíró, összeroppan a rá­rakodó felelőség alatt. . ." Igen, azért vagyok most itt, hogy betekintést nyerjek a legmélyebb mélységekbe <~ de mintha zúzó imalomba kerültem volna, őrlődöm egy-egy aktacsomó és saját emlékeim között. * * • Húszéves voltam azon a napon, amikor apám levette rólam g kezét. Azt mondta, - lássam, hogyon boldo­dulok nélküle. Annyit azért megtett — ezzel tartozott „reputációjának" - hajlandó volt még egyszer utoljára kihúzni a csávából. Elintézte, hogy a „Hansi eset" után JX. 2 „saját kérelmemre" távozhattam az iskolából és térhet­tem arra az útra, amelyet apám számomra megjelölt. (FOLYTATJUK) "

Next

/
Oldalképek
Tartalom