Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)

1967-09-23 / 263. szám, szombat

A

z egyiptomi főváros Amer perét várta, amikor futótűzként elterjedt a hír: a marsall megmérgezte magát. Amer-per tehát nem lesz, és azok, akik utolsó kalandjában vele voltak, kisebb jelentőségű emberek — perük sem lesz világraszóló esemény. Az EAK második embere, Nasszer elnök harcostársa és jóbarátja hatalomra tör, környezetének kalandorai előkészítik a tőkés restaurációt: ez a vád és az a per, amelyben ez a vád elhangzik, nemcsak Egyiptomot, hanem az egész arab világot megrázta volna. Most az önítélet rázta meg, kavarta fel az arabságot: azt mondják Kairóban, hogy Nasszer elnök szinte belebetegedett Amer szörnyű halálába, és mélységesen gyászolja több mint három évtizeden át hűségesnek bizonyult fegyvertársát, akit megtört a júniust vereség, s megzavartak a hadsereg megtisztítására irányuló intézkedések. Amer, a musir, akit Egyiptomban a marsall arab nevén leginkább csak musirnak neveztek, nem vállalta a felelősséget: előle a halálba menekült. Drámájának borzasztó eleme, hogy négy ízben kísérelte'meg az öngyilkosságot — a neqyedik azután sikerült.. SZERVEZKEDNEK AZ ÖSSZEESKÜVŐK A lapok közölték a letartóztatott összeesküvők írásos vallomásainak fakszimiléit. Ezekből a vallomásokból kirajzolódott a katonai akció terve. Eszerint Amer marsall, aki elutasította Nasszer elnöknek azt az ajánlatát, hogy őrizze meg az alelnöki tisztet és távozzék a hadsereg főparancsnok! tisztéből, erővel kényszeríti az elnököt döntésének megmásitására, megkaparintja a hadsereg fő erejének, a keleti frontnak parancsnokságát, és azután diktálja majd feltételeit az államfőnek. Az elnök türelmét, megegyezést kereső lépéseit csak akkor lehet megérteni, ha ismerjük azt a bensőséges viszonyt, amely Nasszert és Amert éveken át összekötötte. Amer marsall volt az elnök jobbkeze; fontos küldetésekre mindig Amer ment — ő tárgyalt Naszszer nevében Bumediennel Ben Bella megdöntése után, ő ment Párizsba De Gaulle tábornokhoz, ő folytatta a legfontosabb megbeszéléseket Moszkvában a szovjet vezetőkkel... Amer a köztársaság alelnöke, a haderő helyettes főparancsnoka, valójában a fegyveres erők tényleges vezetője volt, és családi kapcsolatok is az elnökhöz A marsall fűzték. A musirt, az elnök barátját összeroppantotta a júniusi katasztrófa: a vereség után senki sem ismert rá. Első öngyilkossági kísérletét június 8án éjszaka követte el, de ekkor Nasszer a főhadiszállásra sietett, és meggyőzte, hogy a felelősség elől ne meneküljön a könnyű halálba. Amer később mégis el akarta hárítani magáról a felelősséget — Nasszert hibáztatta, és ráfogta a szovjet fegyverekre is, hogy roszszak voltak. Egyiptomban mindenki tudja, hogy nem a szovjet fegyverekben volt a hiba, hanem abban a hadvezetésben, amely nem tudta kellőképpen felhasználni a kitűnő fegyvereket; abban a tábornoki karban, amelyet a kairői sajtó katonai burzsoáziának nevez, s amely a kritikus percekben csődöt mondott. Amer védelmezte azt a Szedki Mahmud légitábornokot is, aki elsősorban felelős a vereségért: nem tett semmit az agresszor légi csapásának kivédésére, noha erre az államfő személyesen figyelmeztette. A légitábornokot és a vereségért felelős többi főtisztet nemcsak ki akarta vonni a hadbírósági eljárás alól, hanem szabadon bocsátásukat és tisztükbe valő visszahelyezésüket is követelte. Odáig ment, hogy glzehi házában, a piramisok közelében levő nagy villában bújtatta azokat, akik megszöktek a bíróság elől és nála kértek menedéket. Oszmán Naszszár hadosztálytábornok, a 4. hadosztály volt parancsnoka is Amer házában várta a puccs sikerét: az a tábornok, aki a hadműveletek első óráiban elhagyta katonáit, megfutamodott a Sínai-félszlgetről és hazarepült Kairóba. Amikor emiatt hadbíróság elé akarták állítani, Amerhez költözött... De ez már az összeesküvés végső szakaszát jellemezte: amikor Amer a félreállított, leváltott és kalandor tisztekből összetoborozta a katonai államcsíny vezérkarát. Összegyűjtötte azokat az embereket, akiket a vereségért felelőssé tettek és félreállítottak; azokat, akik személyes közbelépésének köszönhették hatalmukat; azokat a bizalmi embereket, akik nem az egyiptomi forradalmat, hanem a marsallt és személyes ambícióit szolgálták; azokat, akik elégedetlenek voltak az EAK politikai irányvonalával, a társadalmi átalakulásokkal, a szocialista programmal. A gizehi Amer-vllla állam lett az államban — törvény elé Idézett tisztek menedéke, a marsall birtokáról toborzott őrség fellegvára, valóságos magánarzenál. kalandja MIT AKARTAK? Nasszer elnök a régi barátságra hivatkozva személyesen ment Amerhez és kérte, hogy hagyjon fel az egész nemzet számára veszélyt felentő magatartásával. A piarsall ragaszkodott követeléséhez: vissza akart kerülni a hadsereg élére, követelte a letartóztatott főtisztek szabadon bocsátását. Kidolgozta tervét céljái elérésére, és elment tárgyalni az elnökhöz. Azt mondta híveinek, hogy ha sikerül meggyőznie Nasszert, akkor nem kell végrehajtani az akciót, de ha Nasszer nem enged, akkor megindulhat a gépezet .. . Augusztus 25-én ment az elnökhöz, és a terv végrehajtását augusztus 27-re Időzítették. Amer marsallt azonban augusztus 25-én mintegy ötven tiszttel együtt őrizetbe vették, és az augusztus 27-1 puccs elmaradt. A vizsgálat felderítette adatokat Nasszer a két alelnök, Zakaria Mohieddin és Husszein el-Safei, valamint a nemzetgyűlés elnöke, Anuár Szadat jelenlétében a marsall elé tárta, és elrendelte Amer őrizetbe vételét. Ugyanakkor erős egységek mentek Gizehbe, és fülöncsípték a marsallra várakozó öszszeesküvőket, köztük Samsz Badrán volt hadügyminisztert, akit az új kormány élére szemeltek ki, az említett Oszmán Nasszár hadosztálytábornokot, a rohamcsapatok, az úgynevezett kommandók parancsnokait, Galal Hareidi ezredest, Ahmed Abdalla és Husszein Mukhtar alezredeseket, Mohamed Tahszin Zaki légiezredest és másokat. A tanúvallomások azután minden részletre fényt derítettek. Amernek a kommandók Kairó közelében fekvő iskolájába, Insasszba kellett volna mennie a puccs éjszakáján, majd onnan a rohamcsapatok 400 legénye kíséretében Kaszszaszinba, a keleti front parancsnokságára. A katonáknak azt mondták volna, hogy a marsallt visszaállították tisztébe és hogy átvette a frontvonal parancsnokságát. Ezután a fő erők támogatásával Nasszert rákényszerítették volna követeléseik elfogadására. Arra számítottak, hogy az elnök egyrészt nem akar arab vért ontani, másrészt nem kockáztatja és halála meg a polgárháborút, és ezért inkább enged. De megvitatták azt is, mit tegyenek abban az esetben, ha az elnök nem adja be a derekát, és parancsot ad például, a légierőnek, hogy állítsa meg Amer marsallt, aki egy tankoszloppal a keleti frontról Kairóba tart. Az Insasszi légitámaszpont összeesküvő parancsnoka megígérte, hogy Ilyen parancsot nem teljesít — azt azonban vállalta, hogy légierőt vet be a tankok ellen síkraszálló népi erők leverésére .. . AZ ÖSSZEESKÜVÉS KUDARCA Mi történt volna a puccs sikere után? Erről keveset beszéltek, de Samsz Badrán egyes kijelentéseiből következtetni lehet rá, milyen programot adott volna az új miniszterelnök. „Elegünk van az úgynevezett szocializmusból — mondta Samsz Badrán. — A magántulajdon megerősítésével, a vállalkozó kedv felszabadításával kell megszilárdítani az országot. Szakítani kell az egypártrendszerrel ls, és Egyiptomnak két párttal kell rendelkeznie Ez nem más, mint a tőkés restauráció terve. Samsz Badrán is szidta a szovjet fegyvereket, az amerikaiakat viszont dicsérte. Négy évet töltött az Egyesült Államokban, hogy az egyiptomi vezérkar megbízásából tanulmányozza az amerikai hadvezetést. Szoros kapcsolatokat kötött az amerikai katonai vezetőkkel — még nem tárták fel a kapcsolatok jellegét. Az viszont máris kiderült, hogy Samsz Badrán adt£ az információkat Musztafa Amin volt főszerkesztőnek, akit kémkedésért elítéltek, és aki vallomásában ezt el ls mondta. A marsall közbelépésére a Badránt kompromittáló vallomást eltussolták. Amint a kémértesülések továbbításáért becsukták, a CIA diplomatának álcázott ügynökét, Odellt kiutasították az EAK-ból, de maga a hírforrás: Samsz Badrán megmenekült. Több Ilyen megdöbbentő leleplezés mutatta meg az egyiptomi közvéleménynek, hogy sokan visszaéltek . hatalmukkal, jogellenes kiváltságaikkal... Megdöbbentek az emberek a visszaélések, a hatalomvágy, a kalandortervek miatt, de a marsall halála sokak szemében lezárta az ügyet. Voltak, akik szerint a halottat nem lehet vádolni többé, nem lehet tőle számon kérni semmit: és nem szabad megengedni, hogy az utolsó hónapok tévedései homályba borítsák az évtizedek forradalmi harcát. Megint mások azt vallják, hogy a muslr halála az ügy súlyosságát bizonyította: kemény kézzel kell kitépni a gazt és le kell törni azokat, akik a marsall mögött és talán tudta nélkül a szocialista fejlődés útfáról le akarták téríteni az EAK népét. Amer második öngyilkossági kísérletét augusztus 25-én követte el, amikor Nasszer elébe tárta a puccs leleplezett tervét: az elnöki palotában bevett egy nagy adag altatót, de az elnökség orvosai akkor megmentették. Ezt az öngyilkossági kísérletet eltitkolták — a hivatalos jelentés csak annyit mondott, hogy a marsallt háziőrizetbe vették. A harmadik kísérletre akkor került sor, amikor szeptember 13-án a hadsereg új főparancsnoka, Mohamed Fauzi hadseregtábornok és Abdel Moneim Riad vezérkari főnök a marsall gizehi házában kérdéseket akart neki feltenni a vereség bizonyos körülményeivel kapcsolatban. Amer elvesztette önuralmát és megmérgezte magát: amikor rágni kezdte a mérget, a vezérkari főnök megpróbálta kiszedni szájából a méreg maradékát. A marsall ellenállt és nem engedte meg a Meadi katonai kórházban se, hogy az orvosok beavatkozzanak — de azután talán az életösztön kerekedett felül és a gyomormosáskor már maga segítette az orvost, maga tette szájába a nyelőcsövet. A gyomormosás, a szíverősítő injekció eredményes volt: a marsallt gyógyultan a gizehi vendégházba vitték. Két orvosőrnagy felügyelt rá. De másnap, szeptember 14-én este a marsall egy óvatlan pillanatban a fürdőszobába ment: a testére ragasztószalaggal ráerősített tokból elővette az aconitint. Amikor a zuhanás zajára Ibrahim El-Batáta orvosőrnagy a fürdőszobába rohant, már késő volt. Nem segített a coramin Injekció, az oxigénálarc. Tizenötperces haláltusa után a méreg végzett Abdel Hakim Amerrel. A halál lemosta-e róla a gyalázatot? Anuár Szadát, a nemzetgyűlés elnöke elment a halottasházhoz és kifejezte részvétét a családnak. Az Ahram, az elnök szócsövének tekintett központi lap az arab nemzet fiának nevezte a marsallt, aki „gyarló volt, mind minden ember, de ezerszer jobb, mint azok, akik élete utolsó szakaszában körülvették". Amer drámája véget ért, de Egyiptomban azt kérdezik az emberek: mit akartak valójában azok, akik a marsállt körülvették? Kik álltak mögötte és mtt terveztek az EAK ellen? DÁVID TERÉZ: IFJ

ÚSÁ

GBÓL ELÉGTELEN

? ^gj Elkezdett nevetni. De milyen gúnyosan nevetett, valósággal hahotázott. Hogy már régen nem hallott ilyen jó viccet, meg ilyesmiket, mindenesetre olyan kifejezésekkel illette a mi leányifjúságunkat, amiért kötelességemnek tartottam őt felpofozni! Elfehéredett... de nem ütött vissza, ahogy vártam, hanem megragadta a csuklómat, nekem esett... sokkal eresebbnek bizonyult mint én ... Izmos, kisportolt fiú volt... más körülmények között szimpatikus is lehetett volna. De nem ilyen állapotban és olyan körülmények között. Undort éreztem és restelltem magam. Minden átfutott az agyamon ... végül is, hogy megnyugodjak, megpróbáltam elképzelni, hogy nem is ő az... hanem Iván! Az én Ivánom... Jaj!... sírni kezdtem és kiabálni ... Iván ... édes Iván ... Mikor Hans meghallotta, hogy Ivánt emlegetem, eleresztett. Bizonyára azt hitte, valami oroszt hívok, mert hiszen mást nem értett az egészből, csak azt, hogy Ivó n .,. Eleresztett és valósággal kilódított a szobából. A ruháimat utánam dobta a folyosóra ... néhány csúnya szót is mondott. Én ott álltam a szálloda folyosón, félig meztelenül... Még szerencse, hogy nem az anyám szállodája volt... A lármára kopogtatni kezdtek a falon. Néhány ajtó is kinyílt... Erre nem is jó emlékezni. Nem is tudom már, miképp kerültem ki a szabadba ... Azt hiszem, Ildikó öltöztetett fel a női WC-ben . . . Mintha valaki rendőrséget emlegetett volna, de abból azért nem lett semmi .. . Ildikót ismerték jól, amolyan bennfentesféle volt ő ott... Visítani tudtam volna, azt hiszem, visítottam is — hisztériáztam, juj de rondák vagyunk - kiáltottam... ronda az egész élet... Ildikó pofozott, hogy térjek magamhoz, ne ordítsak. Leültettek valahová, forró feketét itattak velem, azután megkértek, hogy a jövőben ne tiszteljem meg üzemüket a jelenlétemmel. MÁSODIK RÉSZ Lankás hegyoldalon kétemeletes épület, ablakszemeivel lenéz a völgybe. A hegy lábánál vonatok robogtak, keletre, nyugatra, ki a nagy világba. A ház körül virágokat bontogat a tavasz, fehér takaróval borít be mindent a tél, a távolban gyárkémények füstölögnek, alkonyat után villanytekintetével odahunyorgat a város. Itt élek most, itt dolgozom. Apám nem akarta, hogy életemet beteg gyermekek között töltsem. Azt szerette volna, ha szakosítom magam és összeköttetései révén behoz valamelyik fővárosi iskolába. Megköszöntem a szívességét - és a beteg gyerekeket választottam. Anyám felajánlotta, - nála ellakhatom. A Gizi nagyi halála óta úgyis üresen áll az udvari szoba. Az, amelyiknek ablaka az Iván lakására nyílt. (Iván a második államdíj után vásárolt egy családi házat és odaköltözött.) Én csupán a Gizi nagyi ócska karosszékét kértem, meg is kaptam, remek kontrasztot képez szobám modernvonalú bútorai között. Könyveim hosszú száműzetés után előkerültek a padlásról. Sajnos, javarészét közben kinőttem, összegyűjtöttem viszont az idők folyamán verseket, prózákat, szakirodalmat... Kicsomagolásuk közben került elő ez az írás, napló . . . vagy minek nevezzem? Első pillanatban sejtelmem sem volt, mit tartok a kezemben, de amikor belelapoztam, olyan érzés fogott el, mint azt, aki holtnak Kitt bűntársával találkozik. - Hát te élsz? - csodálkoztam, - azt hittem, hogy meghaltál? Mire a napló... ha beszélni tudna ... - Mit szólsz hozzá? Nem sikerül ám tőlem olyan könnyen megszabadulnod. Gondolatban udvariassan szabadkoztam. — Isten őrizz! örülök, hogy látlak! - Ez nem igaz, régen elparentáltam cinkostársamat, nehezen élem magam bele feltámadásába, miközben egyre azon töröm a fejem, hol is rejtőzhetett? Amíg én gyanútlanul éltem világomat. Kézről kézre járt, kószált... fecsegett... Most már világos, persze, hogy fecsegett... A napló néma ... helyette én beszélek. Azt mondom tűvé tettem érted a világot. Minden elképzelhető helyen kerestelek, ládákban . .. szemétkosárban, annak a szekrénynek a fiókjában is, amelyik ott szuvasodott az iskolafolyosón, tetején kitömött madarak porosodtak, belül a ruhám molyosodott - emlékszel? Később szükségem volt rád... nem voltál sehol. Illetve - valahol mégiscsak lehettél, mert most itt vagy... Pletykáztál - az én hülye szövegemet szajkóztad ... Az ördögbe is... hogyan Is tudtam minden titkomat rád bízni? — És — egyáltalán, miért tartottam feljegyzésre méltónak csupán a negatív motívumokat? Történt velem gyermekkoromban szép is, meg jó is! Például mindig kitűnően tanultam. Remek felfogóképességem mentett meg többszöri osztályismétléstől. És mért nem említem sehol azokat a lányokat, akik rendkívüli következmények nélkül követték el tévedéseiket? Avagy teljesen elkerülték? Eltűnődve e régi írás felett, csupán az elképzelésbe belelúdbőrzik a hátam. Minden gyakorlati tapasztalat nélkül alacsonyrendűségi komplexumokkal küzdve, minimális szakmai tudással bedobtak a mély vízbe - és most ússzál... De ne legyen több botrány, se zűr.... se zavar. Hát nem volt. Sem zűr, sem zavar, dorgatórium volt meg fegyelmi. És befejezésül színhór! De ezen már én mulattam. Némi különbség volt azért régi és újabb vétkeim között. Emezeket már harc közben követtem el, úgynevezett szabálytalan fogásként, amiért a futballpályán is büntetőrúgást ítél a bíró. Dehát tehettem-e én arról, hogy harcolni nem tanított meg senki? Olyasmire nem volt utalás a ,,bezzeg"-ek kőzött, hogyhát mi a teendő; ha valaki hátba támad vagy szembe köp. (Persze csak képletesen.) És azt sem árulták el családom okosai, hogy az ifjúság eredendő bűn. Különösen, ha női nemhez tartozik az ember. Legfeljebb férfiak szokták megbocsátani ... Még szerencse ... azaz, mit is beszélek? Nincsen szerencse! Pedagógiái tétel van, amelyből most disszertációra készülök. „A család miniatűr kollektíva, alapul szolgál a szélesebb kollektíva, a társadalmi rend monumentális építményéhez. Ha az alap nem teherbíró, összeroppan a rárakodó felelőség alatt. . ." Igen, azért vagyok most itt, hogy betekintést nyerjek a legmélyebb mélységekbe <~ de mintha zúzó imalomba kerültem volna, őrlődöm egy-egy aktacsomó és saját emlékeim között. * * • Húszéves voltam azon a napon, amikor apám levette rólam g kezét. Azt mondta, - lássam, hogyon boldodulok nélküle. Annyit azért megtett — ezzel tartozott „reputációjának" - hajlandó volt még egyszer utoljára kihúzni a csávából. Elintézte, hogy a „Hansi eset" után JX. 2 „saját kérelmemre" távozhattam az iskolából és térhettem arra az útra, amelyet apám számomra megjelölt. (FOLYTATJUK) "