Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)

1967-09-23 / 263. szám, szombat

HÉTVÉGI HÍRMAGYARÁZATUNK Nrhéz közgyűlés Bonyolult nemzetközi helyzet­ben kezdte meg tanácskozását az Egyesült Nemzetek Szerve­zetének közgyűlésének 22. ülés­szaka. U Thant főtitkár beveze­tőjében megállapította, hogy az elmúlt közgyűlés óta romlott a világhelyzet, a vietnami háború fokozódott, elmérgesedett, és az izraeli agresszió újabb súlyos gondot okoz a világbékéért ag­gódó emberiségnek. Ezenkívül is akad éppen elég probléma az öt világrészen, amit az is bizo­nyít, hogy a három hónapra tervezett ülésszaknak közel 100 (eddig 98) napirendi ponttal kell megbirkóznia. A gyarmati rendszer felszá­molásáról hozott régebbi hatá­rozatnak fittyet hánynak a ko­loníalisták, és számos ország még mindig fegyverrel harcol függetlenségéért. Délnyugat-Af­rikát a fajgyűlölő Dél-afrikai Köztársaság mindenáron meg akarja tartani, Spanyolország és Portugália továbbra is gör­csösen ragaszkodik gyarmatai­hoz. Sajnos, az általános leszere­lés problémája sem jutott ki a zsákutcából. A genfi leszerelési értekezlet képtelen volt a rész­letkérdések, és az olyan egysze­rűnek tűnő probléma megoldá­sára, mint az atomfegyverek to­vábbterjedésének megakadályo­zása. Erről most újra a közgyű­lés fog tárgyalni. Ezenkívül a helyi konfliktu­sok, viszályok egész sorában várnak segítséget a tagállamok a világszervezet közgyűlésétől. A tárgyalások megkezdődtek, de kérdés, hogy a vietnami há­ború által mérgezett légkörben sikerül-e konstruktív munkát New Yorkban. A szocialista or­szágok mindent elkövetnek azért, hogy az idei közgyűlés ls a béke megszilárdítását szol­. gálja. VIETNAM MINDENKÉPPEN PROGRAMON LESZ Az utóbbi hetekben Washing­tonból olyan hírek érkeztek, hogy az amerikai kormány az ENSZ-közgyűlés elé akarja ter­jeszteni a vietnami kérdést. Ál­lítólag Johnson így szeretné a hazai és a világközvéleményt meggyőzni „béketörekvéseiröl". Ezzel a lépéssel azt szeretné bizonygatni, hogy a háború be­fejezésének útját keresi. A leg­utóbbi hónapokban örült ütem­ben fokozódó háború miatt az amerikai politikát egyre több bírálat éri világszerte. Goldberq amerikai fődelegátus a közgyű­lés szónoki emelvényéről újra az Egyesült Államok békés tö­rekvéseit bizonygatta, de köz­ben a kardcsörtető tábornokok már nem tízezrenként követe­lik a katonákat Johnsontól, ha­nem egy csapásra félmilliót kérnek. Legújabban már azt hir­detik, hogy egymillió katona kell a dél-vietnami háború meg­nyeréséhez. Az ENSZ-közgyűlés megnyitásával egyidőben meg­kezdték a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság totális bombá­zását, sűrűn lakott városainak pusztítását. U Thant főtitkár néhányszor már kifejtette véleményét az amerikai agresszióról és konk­rét javaslatokat is tett az ellen­ségeskedések beszüntetésére, de johnson elnök és hívei mindannyiszor durván elutasí­tották U Thant közvetítési kí­sérletét, mert nem egyezett az amerikai kormány elképzelései­vel. Ezért a napokban a főtit­kár sajtóértekezletén kijelen­tette, hogy egyelőre e kérdés­ben tartózkodik minden diplo­máciai kezdeményezésétől, mi­vel nincs semmi értelme. Az Egyesült Államok akár kéri a vietnami probléma napi­rendre tűzését, akár nem, az amerikai agresszió úgyis végig fogja kísérni a tárgyalásokat, és Washington minden bizony­nyal a bírálatok pergőtüzébe kerül. Hiszen a megkezdett ál­talános politikai vitában nem lehet a jelenlegi világhelyzet­ről, a békéről beszélni a viet­nami háború elítélése nélkül. A szocialista országok azért nem kérik a kérdés felvételét a na­pirendi pontok közé, mivel he­lyeslik a VDK kormányának ál­láspontját, miszerint a Vietna­mi Demokratikus Köztársaság nem ismerheti el egy olyan vi­lágszervezet beavatkozását, dön­tését, amelynek nem tagja. Az ENSZ-tagállamok jelentős része már az előző közgyűlésen elítélte az agressziót s azt ja­vasolta, az illetékesek tegye­nek lépéseket a béke helyreál­lítására. Ehhez pedig csupán egyetlen járható út vezet; tisz­teletben kell tartani az 1954-es genfi egyezmények elveit, és az Egyesült Államoknak távoznia kell Vietnamból. A TERÜLETRABLÁST NEM LEHET SZENTESÍTENI A másik fontos kérdés, amely minden bizonnyal az ENSZ­közgyűlés sokat vitatott problé­mája lesz: az Izraeli agresszió következményeinek felszámolá­sa. Mint ismeretes, a Szovjetunió javaslatára összehívták a köz­gyűlés rendkívüli ülését, amely a rendes közgyűlés előestéjén hosszabb elnapolás után újra tanácskozott, azonban semmifé­le konkrét eredménye nem volt. Remélhetőleg a közgyűlésen sikerül valami kiutat találni a jelenlegi helyzetből, hisz Izrael még mindig megszállva tartja a háborúban elrabolt arab terü­leteket, és csupán közvetlen tárgyalásokon hajlandó az arab országokkal eszmecserét foly­tatni. Az arab országok a leg­utóbbi khartúmi csúcsértekezle­ten azonban ezt elutasították, és ezért egyelőre holtpontra ju­tott az egész ügy. Tito elnök is kísérletet tett valami kompro­misszumos megoldásra, amely lényegében a megszállt terüle­tekről az izraeli csapatok visz­szavonását, s ugyanakkor Izrael állam létének elismerését tar­talmazza. A világsajtó jelenleg egyetlen reális kiútnak Tito el­nök javaslatait tartja. Sajnos a megoldás e bonyo­lult kérdésben még nem rajzo­lódik ki. Egy azonban biztos, az ENSZ-közgyűlésnek el kell ítélnie az agresszió útján szer­zett területek politikáját, de ugyanakkor olyan kiutat kell mutatni, a közel-keleti orszá­goknak, amely lehetetlenné te­szi a viszály folytatását és egy újabb háború kirobbanását. Az ENSZ idei közgyűlése előtt számos megoldásra váró napirendi pont fekszik. Tisztá­ban vagyunk azzal, hogy ezek többségét nem sikerül a jelen­legi tanácskozásokon rendezni. Mégis bízunk benne, hogy jó­akarattal, őszinte béketörekvés­sel néhány problémát sikerül megoldani, vagy legalábbis megmutatni az erre vezető reá­lis utat. Hazánk és a szocialis­ta országok ENSZ-küldöttségei ezen fognak fáradozni. Igyeke­zetük talán hozzájárul a világ­szervezet békés célkitűzéseinek erősítéséhez. SZŰCS BÉLA Montreal (CTK) — A mont­reali világkiállítás csehszlovák pavilonja előtt változatlanul az érdeklődők hosszú sora áll. Tegnap reggel ellátogatott a csehszlovák pavilonba Spiljak­nak, a Szövetségi Végrehajtó Tanács elnökének vezetésével a jugoszláv hivatalos küldött­ség. Szerdán a pavilon vendége volt az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaság kül­döttsége, mely Azerbajdzsán nemzeti napja alkalmából tar­tózkodik Montrealban. A kül­Bonn elfogadhatatlan feltételeket szab Berlin (CTK) — A Neues Deutschland, az NSZEP közpon­ti lapja tegnap vezércikkben foglalkozott a Kiesinger nyu­gatnémet kancellárhoz intézett Stoph-levél bonni visszhangjá­val, és többek között kifejti; tá­volról sem az NDK, hanem Bonn szab elfogadhatatlan fel­tételeket. A lap hangsúlyozza, hogy az NSZK kormánya „elfo­gadhatatlan feltételeknek" mi­nősíti az NDK kormányának azt a követelését, hogy Bonn hagy­jon fel a német nép egyedüli képviseletének hangoztatásával és ehelyett a két német állam kössön egyezményt, hogy nem alkalmaznak erőszakot. A to­vábbiakban a lap felteszi a kér­dést: Miként fogadhatja el az NDK Bonn tárgyalási feltéte­leit, amikor minden megbeszé­lés kezdetén az NDK nemléte­zését akarják elismertetni. Ez lehetetlen álláspont, és csakis a jelenlegi európai határok el­ismerése, a két német állam normális kapcsolatainak megte­remtése és az NDK miniszter­elnökének, valamint az NSZK kancellárjának, mint egyenjogú feleknek a tárgyalásai vezet­hetnek célhoz. A nyugatnémet sajtó megerő­síti, hogy a bonni kormánykoa­líció (CDU—CSU) és a Szociál­Ellentétek a brit Liberális Pártban London (CTK) — A brit Libe­rális Párt küldöttei blackpooli évzáró konferenciájukon teg­nap élesen bírálták a munkás­párti kormányt, ezúttal az afri­kai országok irányában folyta­tott politikájáért. A munkáspár­ti kormány nem teljesítette egyik ígéretét sem, amelyeket az 1964. évi választások előtt tett. A liberális ifjúsági mozgalom által benyújtott határozati ja­vaslat vitájában ellentétek me­rültek fel a párt egyes szárnyai között. A fiatal liberálisok ja­vaslatukban számos radikális intézkedést, többek között kato­nai erő alkalmazását követel­ték az afrikai fajgyűlölő rend­szerek ellen. A határozati ja­vaslatot azonban az idősebb ellenzékiek elutasították. demokrata Párt (SPD) között ellentét van Kiesinger kancel­lár válaszlevelével kapcsolat­ban. A CDU fokozza propaganda­támadásalt a bonni koalícióban levő szociáldemokrata partnere ellen. Emellett növekvő mérték­ben nyilvánulnak meg az ellen­tétek a keleti politikában és a német kérdésben, — írja a Frankfurter Rundschau. A lap ezután idézi a CDU szóvivőjé­nek cikkét, aki azzal vádolta a SPD-t, hogy elködösíti és el­ferdíti a kormány politikáját. A CDU idegessége és bizonytalan­sága abból ered, hogy csök­kent Kiesinger népszerűsége, s ugyanakkor Brandtnak és Wehnernek, az SPD képviselő­jének népszerűsége szilárd és emelkedő irányzatú. A Frankfurter Allgemeine azt írja, az SPD sürgeti, hogy Kie­singer nevezze ki megbízottját, aki az NDK képviselőjével tár­gyalna. „A szociáldemokrata körök nézete szerint Kelet-Ber­linen tárgyalni lehetne az erő­szak feladásáról, az európai béke biztosításáról, az atom­fegyvermentes övezetről és az atomfegyver problémájáról" — írja a lap. Ukrajnában és Belorussziában Moszkva (CTK) — A TASZSZ pénteken közölte, hogy a fegy­veres erők harci és operatív kiképzési programjának megfe­lelően a szovjet haderő vala­mennyi fegyverneme Ukrajná­ban és Belorussziában hadgya­korlatot kezdett. A Szovjetunió honvédelmi minisztériumának közlése szerint a hadgyakorla­tokon mérlegelik a szovjet had­sereg 1967. évi harci kiképzé­sének eredményeit. Továbbra is nagy az érdeklődés a világkiállítás csehszlovák pavilonja iránt döttséget Iskengyerov, az Azer­bajdzsáni SZSZK Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke ve­zette. Az OSZSZSZK küldöttsé­ge Skolnyíkov, a miniszterta­nács első elnökhelyettese veze­tésével szintén megtekintette a csehszlovák részleget. A pavi­lon vendegkönyve további ne­ves látogatók aláírásaival gya­rapodott. Az utóbbi időben írta alá a könyvet Hasszan marok­kói trónörökös, Konstantin gö­rög király és Maneu, az UNES­CO főigazgatója. Chivu Stolca fogadta a csehszlovák parlamenti küldöttséget Bukarest (CTK) — Chtvu Stoica, a Román Szocialista Köztársaság Államtanácsának elnöke tegnap fogadta a Hele­na Leflerovának, a Nemzetgyű­lés elnökhelyettesének vezeté­sével Bukarestben tartózkodó csehszlovák parlamenti küldött­séget. Szívélyes eszmecserét folytattak. A fogadás után ebé­det adtak a csehszlovák kül­döttség tiszteletére. Délután a csehszlovák képviselők megte­kintették a párttörténeti mú­zeumot. Csehszlovák La P az (CTK) — Oruro bolí­viai városban kormányellenes tüntetés volt. A rendőrség dur­ván szétoszlatta a tömeget, egy diák belehalt sérüléseibe. Barrientos elnök kijelentette, hogy a kormány szigorú intéz­kedéseket hoz az egyre fokozó­dó kormányellenes tiltakozó ak­ciók ellen. A kőolajipari alkalmazottak szakszervezete országos sztráj­kot hirdetett, tiltakozásul a kor­mány gazdasági politikája el­len. A csütörtökön kezdődő sztrájkban mintegy 5000 mun­kás és alkalmazott vesz részt. Puccskísérlet Biafrában Enugu (CTK) — Biafra Köz­társaságban puccskísérletet hiú­sítottak meg, amelynek célja a köztársaság megdöntése volt. Az enugui rádió közölte, hogy áz összeesküvőket letartóztatták. Ojukwu ezredes, biafrai államfő fokozott éberségre szólította fel a lakosságot, hogy csírájában fojtson el minden összeeskü vést. Ojukwu azzal vádolta a biafrai hadsereg több magas rangú tisztjét, hogy elárulták a katonai terveket, s lehetővé tették a szövetségi csapatoknak a Benini Köztársaság néven el­szakadt középnyugati tarto­mány megszállását. A legfrisebb hírek szerint a nigériai szövetségi kormány csapatai teljesen a hatalmukba kerítették a „Benini Köztársa­ságot". A Johnson-kormány a hadiipari monopóliumok akaratának megfelelően további lépést tett a vietnami háború kiterjeszté­sére: parancsot adott a VDK elleni bombatámadások fokozá­sára. Megfigyelők szerint a Fehér Házban most a „héják" kerekedtek felül. ZzÉitísSSM SMBB MÉÉiŽl iď (Toronto-Daily. Síar- karikatúrája]; Koppenhága (CTK) — Vladi­mír Babáöek külkereskedelmi miniszterhelyettes vezetésével egy csehszlovák küldöttség fel­keresett egy dán szövetkezeti tejüzemet és egy vegyipari üze­met. Babáöek megbeszéléseket folytatott a dán külügyminisz­ter-helyettessel a két ország kereskedelmi kapcsolatainak bővítéséről. Dáhlgaard kereske­delemügyi miniszter, akí a múlt héten Csehszlovákiában járt, nagy jelentőséget tulajdonít a csehszlovák szakemberekkel folytatott megbeszéléseknek, amelyeken a dán mezőgazdasá­gi termékek Csehszlovákiába szállításának lehetőségéről volt szó. A csehszlovák küldöttség ma tér haza Dániából. néhány AMERIKAI KATONAI repülő­gép hatolt be szeptember 21-én Kína légiterébe. Ugyanezen a napon még további két hason­ló Incidensre is sor került. A kínai külügyminisztérium ezzel kapcsolatban újból komolyan figyelmeztette az USA-t az Ilyen akciók veszélyességére. MORIN tábornok, a francia légierő vezérkari főnöke Con­nel tábornoknak, az amerikai légierő vezérkari főnökének meghívására az Egyesült Álla­mokba látogat. LEONYID BREZSNYEV, Nyi­kolaj Podgornij és Alekszej Ko­szigin üdvözlő táviratot küldött Modibo Keita elnöknek. Mali függetlensége kikiáltásának 7. évfordulója alkalmából. WASHINGTONBAN hivatalo­san bejelentették, hogy az Egyesült Államok újabb föld alatti atomrobbantást hajtott végre a Nevadai sivatagban. V. OLAF norvég király befe­jezte ötnapos argentínai láto­gatását és Brazíliába utazott. AZ AMERIKAI SZENÁTUS egyhangúlag jóváhagyta Walter Washington — Washington el­ső néger polgármesterének ki­nevezését. Az amerikai főváros polgármesterét 'az elnök neve­zi ki. AZ OLASZ Egyesült Szocialis­ta Párt elnöksége nyilatkozatá­ban megerősítette, hogy pártja egyetért Olaszország NATO­tagságából eredő kötelezettsé­gekkel. KATI mali városban új kór­házat nyitottak meg, amelynek berendezését Csehszlovákia szállította. TÖRÖKORSZÁGBAN a fegy­vergyári munkások szakszerve­zete sztrájkot hirdetett. Első ízben fordult elő, hogy a tö­rök munkások sztrájkja hatás­sal lesz az USA törökországi katonai berendezéseire is. A ROMÁN Kommunista Párt Központi Bizottságának küldött­sége Rautunak, a végrehajtó bizottság tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésé­vel tegnap Dániába utazott. SZATO japán miniszterelnök tegnap Kuala Lumpurba érke­zett. A japán miniszterelnök nyolc délkelet-ázsiai országban tesz látogatást, hogy erősítse Japán gazdasági befolyását e fejlődő országokban. A SINGAPOOREI külügymi­nisztérium bejelentette, hogy Singapoore és Jugoszlávia nagy­követi szinten felveszi a diplo­máciai kapcsolatokat. RHODESIÁBAN összetűzésre került sor a rendőrség és a felszabadító mozgalom egyik csoportja között. A szabadság­harcosok a tűzharc után visz­szahúzódtak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom