Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)

1967-08-10 / 219. szám, csütörtök

„Őrzök, vigyázzatok a strázsán, Az Élet él és élni akar, Nem azért adott annyi szépet, Hogy átvádoljanak most rajta, Véres s ostoba jeneségek Oly szomorú embernek lenni, Szörnyűek az állat-hös igék S a csillagszóró éjszakák, Ma sem engedik feledtetni, Az Ember Szépbe-szőtt hitét..." (Ady Endre) HETVKNĽVES Fábry Zoltán. Az ünnepeltet köszöntve, Adyt idézni, s az ..Ember Szépbe szőtt hitét" emlegetni — természetes, magától értetődő. Ady Endre költészete egy életre szóló nagy élmény az fi számára, mint ahogy egy életre szól az a nagy kaland is, melyet 18 éves fejjel, a hazafias, nacionalista mámortól elkábított rozsnyói diák önkéntes tisztként a fronton átélt. A szerencsének köszönheti, hogy életben maradt, s mi a Sorsnak köszönhetjük, hogy kegyeltjeként megúszta később a nagy ellenfél, az elszabadult barbarizmus hatalmi tobzódásának vésznapjait Is. „Fábry Zoltáo mindig harcban állt" — írja róla a nagy kortárs, Illyés Gyola. E szavak mélységes igazát írói-publicisztikai tevékenységének több mint négy évtizede bizonyltja. Az ifjúi hévtől kisért nacionalista kábulatot, s a háború utáni évek új történelmi helyzete szülte nosztalgikus elfogódottságot csakhamar az igazi önmagára ébredés küldetésének tudatosítása váltja fel. Az elsők közé tartozik, akik a Trianon utáni kisebbségi sorsot vállalva rájön arra, hogy a búsmagyarkodás passzivitása helyett az építő, a cselekvő, új magyarságszemlélet lehet az egyedül -igazolható és elfogadható. A szlovákiai magyar író ebben az új történelmi helyzetben „ . . . a semmiből indult. Nem volt hagyománya, mintája és gyakorlata ... A világháborúból jött, sebzetten, megundorodva, elárult emberként... Ady volt legnagyobb emberélménye, és Igy az »ember az embertelenségben« lett szinte egyetlen törvény, táblája" — vallja erről az időszakról. E két nagy meghatározóhoz, az eszméitető háborús élmény Adyban tudatosodó tényéhez járult a kibontakozó szocialista német irodalomhoz fűződő bensőséges kapcsolata. Ezek a hatások egy életre szólóan megszabják gondolkozását, erkölcsi normáit, s a haladás, szabadság és béke szolgálatára kötelezik .. . Helytállni az emberiségért, „az örök talajon"! Ez az eszme, ez a vezérgondolat hatja át munkásságát. Aligha véletlen tehát, hogy a gyilkolás olthatatlan gyűlölete később —- korparancsként — a fasizmus gyűlöletét ébreszti benne. A magyar szellemi élet azon legjobbjai közé tartozik, akik időben figyelmeztetnek, s talpig vértben várják az előrenyomuló barna tébolyt. A kor zűrzavaros viszonylatai, megbillent, sőt értelmetlenné vált erkölcsi normái közepette is tisztán hallatta hangját. Töretlen és tiszta emberségét, magyarságát s szocialista internacionalizmusát a legkisebb szünny sem érhette . . . Forradalmárhoz méltón zárkózótt fel az európai haladás nemzetközt élcsapatához ... Töretlen és tiszta emberséget mondtunk! Meni tévedhetetlenséget. Ez utóbbit az ügyhöz való hozzáállás és a tájékozottság egyaránt befolyásolja s Itt Fábry Zoltán sem makolátlan. A szocialista eszmeiség érdekében, s a korparancs teljesítése, számonkérése során elkövetett tévedéseit az író, kritikus és publicista maga fedte fel, s adott rájuk érthető, elfogadható magyarázatot. Erkölcsi profilja, a szocialista eszmékhez és humánumhoz való hűsége azonban mindvégig változatlan és oszthatatlan. Antifaslzmus és voz humana — ez a két pólus, mely Fábry Zoltán munkásságának gerincét alkotja. A voz humana elkötelezettje emberi és frói tisztjét teljesíti ki, amikor szellemi fegyverzete teljességével a ku('embertelenséget vétózza s Európa és a világ lelkiismeretét a fasizmus veszélyére figyelmezteti. Fő művével, az Európa elrablásával méltán lépett az antifasiszta európai irodalmi-publicisztika élvonalába . .. Örömmel tölt el bennünket, hogy az őt kísérő közöny sokéves korlátait áttörve ma már — határokon innen és túl — megbecsült és tisztelt alakja a magyar szellemiségnek. Az elismerés mellett azonban arra is szükség lesz, hogy most már — az Ígéreteken túl — legjobb alkotásai előtt végre út nyíljék a világba. • Általában úgy szokás, s úgy is illenék, hogy a jubiláns r ó 1 írjanak. Mi most mégis formabontők vagyunk, inkább a jubilánsát beszéltetjük. A hetven év jó alkalom erre. Meggyőződésünk ugyanis, hogy az eddigi Fábry-méltatásokhoz, értékelésekhez sok újat nehéz volna hozzáadni, viszont az egyéni számvetés mindig tartalmazhat valamit, eddig még nem mondottat ... Ez a mostani egyetlen érvünk, s egyben mentségünk is. E gondolat jegyében adjuk most át a szót az ünnepeltnek. # Anélkül, hogy a rohanó Időre figyelmeztetnénk, mindenekelőtt azt kérdeznénk: a 70 éves Fábry Zoltán hogyan Ítéli meg iról munkásságát? — A „KORTÁRS" főszerkesztőjével, Simon Istvánnal folytatott magno-beszélgetés végén, a hasonló kérdésre, szinte önkéntelenül ez a Vörösunartymottó szökött ki a számon: „Jó mulatság, férfimunka volt." • Szépíróként kezdte. Első novellája — ha jól tudom - 1920-ban jelent meg. A későbbiekben nem kísértette ez a „hűtlenül hagyott" műfaj? — Nemcsak novellaíróként kezdtem, de verseket is írtam. Ki nem volt szerelmes, és kit nem ért csalódás? A líra: az ifjúság műfaja, kötelessége és joga. A bennem rekedt költő azonban mindvégig — máig — jogát követeli és mint búvópatak tör elő írásaimban. E lírai hangvételt sok kritikus látta meg. Illés László még az „Európa elrablásáéból is kihallotta: „az induktív gondolati munkát sebes dedukció váltja időnként, a szikár analízist vérbő indulatosság keretezi, az értekező prózát líraiasan érzelmileg dús futamok szelik át". A líra jelenlétének egy más oka: írásaim állandósult vallomásjellege. 0 Öt évtizedes frói munkássága során mindvégig az emberi méltóságért küzdött. Az indíték: a háborús gyilkosság gyűlölete egy életen át végigkísérte, programot, életcélt adott. Ha ma újra kezdhetné, ma is ezt választaná? — Ember, ki az erkölcs jogán és kötelességén válik íróvá, mindig a választás, az elhatározás próbája elé van állítva. Igy aztán minden adott helyzetben és minden körülmény között, a lelkiismeret szavára hallgatva, mást és másképp élni és írni nem is tudna. 0 Indulásakor tisztázottnak érezte iról feladatát, küldetésének krédóját? — Azt hiszem nincs író, aki tisztáWEINER-KRAĽ IMRE: FÁBRY PORTRF (19i)5) zott tudatossággal Indulna neki útjának. Mindenbe előbb bele kell törni, bele kell szokni. Az írói mesterség nem utolsósorban pxóba és kísérletezés. És az indulásnál ez fokozottan érvényesül. Ha valami sikerül, akkor szabad az út: az író megtalálta mondanivalója hangját, hogyanját, tartalom és forma pontos egyezését. 0 Indulása első éveitől az „univerzum baloldalán" elhelyezkedve küzd az emberségért és az igazságért. A hábnrú élményén túl volt valami más ok is, ami magatartását meghatározta? — Tévedés. Dehogy álltam az Indulásnál a baloldalon! Jobboldali angyal voltam én. Első írásaim a kassai „Esti Üjság"-ban, a keresztényszocialisták lapjában jelentek meg. „Szomorú szemmel" volt sokat cenzúráit rovatom címe: az elárvult, talajt vesztett magyar ifjúság szólt akkor belőlem. Még 1922ben a „Kassai Napló"-ban Beöthy Zsolt halálakor Irt nekrológban is a volgai magyar lovas képét idéztem: üres, tartalmatlan romantikát. A háború tüdőrokkantjaként a stószl fekvőszékben meditálva, azonban más hatások alá kerültem: az expresszionizmus bűvöletébe, a háborúellenes német irodalom sugallatába. A háború után — könyvekből, írók eszméíéséből, magatartásából — ismertem önmagamra, feladatomra. Egyszerűen rá kellett döbbennem arra, hogy lényegében mi is volt a háború, hol voltam, hol jártam, mit tettem, hogy valójában gyilkos vagyok, hogy milliók ismeretlenül, céltalanul, a háború titkát, bűnét nem tudva, ölték egymást — idegen célokért. Most már önmagától adódott a feladat: hites tanúvá kellett válnom, hogy tanulság, példa lehessek és maradjak — másoknak. A könyv, az írás nemcsak a legnagyobb megtartó tényező, (hagyomány, nyelvéltetés), de a legpotenciálisabb változtató erő is. A könyv, az írás véd és őriz, támad és újít. Példája vagyok. Egyformán mint olvasó és író: változtam, változtattam. A háborús alapélmény — végiggondolva és újra végigszenvedve — automatikusan hozott felszínre minden mást. A háború okozat volt, az okot kellett megkeresni, és megtalálva, megnevezni és felmutatni. Az imperializmus tényére való eszmélés adta a kezembe a kulcsot, mellyel aztán elérhettem az antiimperializmushoz, a szocializmus emberségi elkötelezettségéhez és küldetéséhez, majd korszerű formájához, az antifasizmushoz. Hitler jötte — a fasizmus kikerülhetetlensége — már csak a pont volt az „i" betűn: a végbizonyosság, a cáfolhatatlanság. Az ok, a maga kirívó meztelenségében. Itt farizeuskodni, hazudni, félremagyarázni többé nem- lehetett: a tőkés imperializmus önmagát leplezte le. Ezek után semmi sem volt könnyebb, mint a fasizmus eredetét, jövő útvonalát meghatározni és — a veszélyre riasztva — az antifasizmus muszáját kijelölni. Amikor ezzel kapcsolatban rólam, mint majdnem — prófétáról beszélnek, akkor ez akusztikai tévedés. A „próféta" nem talál ki dolgokat, csupán pontosan tudja azokat. Szomorú igazoltság volt ez, és félek: lesz még benne részem holnap Is. A fasizmus nyílt, új formáival és rejtett változataival szemben az antifasizmus tudatosító, toborzfi hangja mintha lehalkult volna. Az ifjúság nagy része a világháborúk, a militarizmus tudata és elképzelése nélkül táncolja és énekli — szinte kultikus bűvöletben — a maga izolációját, nem gondolva arra, hogy a háborúnak eszköze és áldozata elsősorban őmaga lesz; a toll emberei pedig a formarombolás „csiszolásába" és asszociációk játékába feledkeznek. Keserű lesz az ébredés, félek, keserűbb, mint a mi régirégi ébredésünk, melyet többé — egy fél évszázad bizonyítja — nem enyhíthet művészi játék, álom és elfeledkezés. 0 A kommunistákkal együtt, egy sorban küzdött és küzd ma is, bár egyes irodalmi források szerint sohasem volt párttag. Ez a társadalmi elkötelezettség korlátozta-e az Ön alkotótevékenységét? S egyáltalában, az első köztársaság milyen feltételeket Az idő fogságéban Beszélgetés FÁBRY ZOLTÁNNAL biztosított a csehszlovákiai magyar iró számára? — Szögezzük le pontosan. 1927-ben beléptem a pártba, de egy — a párt által rámbízott — illegális tevékenység miatt kiléptettek a pártból. Az illegális tevékenység megszűnte után aztán megmaradt ez a párttag — és mégsem párttagállapot, mely nem is akadályozta meg, hogy a párt listáján 1931-ben ne kerüljek Stószon a bírói tisztségre. A társadalmi kötelezettségek — például épp az én stószl bírói tisztem — nagyon leszűkítette írói tevékenységemet. Én örültem talán a legjobban, amikor az Országos Hivatal — mert nekik kellemetlen bíró voltam — két év múlva(l) nem erősítette meg bírói kinevezésemet. Nincs itt helye, hogy kitérjek a csehszlovákiai magyar író tegnapi helyzetének taglalására. A magam példáján is le lehet azonban mérni valamit. Szegények voltunk, a honorárium megalkuvás, szerencse és véletlen dolga. Hol tudott volna a „MUNKÁS" vagy „AZ ÜT" fizetni, amikor még a nyomdaszámlával is adós maradt?! Az első republikában három könyvem jelent meg. Az elsőt — „Az éhség legendája" — azonnal elkobozták. Á „korparancs" és „Fegyver s vitéz ellen" — kötetekért egy fillér honoráriumot sem kaphattam. Örülnöm kellet, hogy kinyomtatták. Ma sincsen minden rendjén. Elég, ha a „Palackposta" esetét említem, amikor a kiadó akkori vezetője, megkérdezésem és tudtom nélkül önkényesen torzította el a szöveget, beleírt, kihagyott egész bekezdéseket, fejezeteket. És mindent az én nevemben! A „Palackposta" új kiadása —• a változott mostani lehetőségek között — szinte jóvátételként, rehabilitációként hatna. 0 A magány sohasem korlátozta Önt a szellemi vérkeringésbe való bekapcsolódásban vagy a közéleti aktivitásban? — A magány — mint életforma — egy író munkásságában nem korlátot jelent, de felfokozást. A monológ itt mindig kollektív párbeszéd. A partner: a világ egésze. „Kollektív magány", írta egy kritikus Stószról. És az eredmény? Alkalmazható és alkalmazott „stószi mérték". • Egészségi állapotán kívül volt valami más ok is, mely Stószhoz kötötte? — A szabadság, az önállóság vágya és kényszere, melyet csak itt és így — egy, a művel azonos életformát teremtve — lehetett megvalósítani. • Ha már az egyedüllétnél tartunk, hadd kérdezzem meg azt is: sosem volt célja az „önkéntes" magányból kitörni, vagy a társtalanságot enyhíteni? — A stószi magányt nem szabad remetemagánnyal összetéveszteni. Amíg egészségi állapotom engedte, sokat utaztam. Kassán a Dr. Simai-lakás, Pozsonyban a Dr. Balogh Dénes-lakás szinte második otthonom volt. Sose voltam én társtalan! Szerelenf is van a világon és ez — mert nem voltam monogám természet' — élményváltozatossággal Járt. (A velem példázott frói állhatatosság furcsa paradoxona). Hogy nem nősültem, annak egyedüli oka a kötetlenség, az írói szabadság megőrzése. És micsoda magány és társtalanság az, melyet állandó vendégjárás cáfol és enyhít. Napirendem, időbeosztásom már két-három ország nyílt titka. Tudják, hallották, tapasztalták és továbbmondják: délelőtt még friss vagyok, délután fél három és négy közt alszom ... A Kollektív magánv: Közintézmény. • Hiszi-e, hogy alkotómunkájával megfogalmazott valami újat, eddig nem mondottat? — Nincsen új a nap alatt! Az Író a humánum szószólójaként végeredményben mindig ugyanazt mondja. Az első kimondott és érvényben maradt rögzítés örök refrénjeként ő a legmaradandóbb és legbiztatóbb emberség-folyamatosság: gondolati permanencia és így végeredményben — a gondolat és a béke igaza, mert a kettő — ma már tudjuk — egy! Csak a formálás változik, a tartalom marad. Persze, az ember örül, ha itt-ott fején találja a szöget. Egy most tavasszal írt tanulmányomban olvasható ez a mondat: „A sovinizmus nem más, mint humánum nélküli nacionalizmus". Imponáló axióma! 0 Mit jelent kisebbségi írónak lenni? Gondolunk itt művei és munkássága kül földi visszhangjára. — Fájdalmas tehetetlenséget, de kitörni belőle: elkötelező feladat. A kisebbségi író a többségi közönyt csak felfokozott munkaakarattal, minőségi többlettel törheti át. Egy-két kivételes kitöréstől eltekintve, külföldről ábrándozni, amikor még saját hazánkban ls alig ismernek partnereink?! A mostani írókongresszuson a magyar szekció tisztségben érvényesülésének egyik fő akadálya és indoka épp az volt, hogy irodalmunkat arcnélkülinek, kontúrtalannak mondották, „egyéniség nélkülinek. Bábi Tibor feleletében helyesen replikázott, amikor kijelentette, hogyan ítélhetnek rólunk azok, akik nem ismernek, vagy nem akarnak megismerni minket?! Tényleg olyan kontúrtalan lenne ez a szlovákiai magyar irodalom? Költőink vannak, fiatalok, akikért nem kell szégyenkeznünk és van néhány jó prózaírónk. És ki, hol beszélhetne egy profilnélküli Forbáthról?! És az én arcéleni sem valami elmosódott és a hangom sem szürke és fakó. A moszkvai „Nagyvilág" — az Inosztrannaja Lityeratura — „Európa elrablásá"-ról szóló kritikájának főcíme sugallón követi: „Halljátok meg a szavát!" Nálunk meg „Európa elrablásá"-nak már elhatározott szlovák kiadását is ignoráló közöny szabotálja. % S végül a legnehezebbet: Milyen érzés 70 évesnek lenni? — Az elején említett magno-beszélgetés végén Simon István azt kérdezte, most, hogy elértem a hetvenet, boldog vagyok-e? És én rávágtam: boldog... utánagondolva, ma már tudom, hogy ez elhamarkodott igen volt. Kiszökött a számon, talán mert megejtett a magyarországi író- és olvasótábor oly sokszor tapasztalt kitüntető, melengető szeretete: a hatás e kétségtelen megnyilvánulása. De boldog lehetek-e, amikor a világ mai sorsa a bizonytalan holnap boldogtalansága: a harmadik világháború lidércnyomása?! Most elhunyt drága barátunk, Forbáth Imre írta harminc év előtt rólam szóló versében: „Mint a pék kerek kenyereit dagasztani, formálni úgy akarta ő az embert jósága fehér lisztjéből, eszmék élesztőivel, s melegíteni szíve kemencéjében". De a humánum e legszebb sugallatát — ma csakúgy, mint tegnap — véres események, bitang tudatosságok zavarják, hátráltatják, „mert még bűzlik Európa fölött a barbárság vadállatszaga". Tegnap a fasizmusba zuhant Európa volt a tűzfészek, mára világgá szabadult a katona embertelen hatalma és szadizmusa. Hogy lehetnék hát boldog, amikor nem adatott meg sem nékem, sem nekünk a történelem tűzhelyén a beteljesülés — ahogy hittük és akartuk — hogy formálhassuk mindenütt való érvénnyel az embert, „hogy legyen: jó, ízletes, kerek, szagos mint a frissen sütött kenyér!" A „legyen" és „lőn" között még nagy a távolság! Ezt szüntetni legyen továbbra is életcélja irodalmunknak, ifjúságunknak, népünknek. Csak igy lehetnek majd az utánunk következők a biztos boldogok. • A jövőféltés, jövőmunkálás jelenti Fábry Zoltán egész életét. Kegyetlenül nehéz évek, évtizedek után, alkotómunkája messzefénylfi csúcsáról tekinthet ma vissza a megtett útra. A beérkezettség örömével, annak tudatosításával, hogy müve, munkássága ai azt követő nemzedék tulajdonává vált, akik most meghatódottan tisztelegnek a 70. születésnapját ünnepifi jubiláns előtt. Őszinte szívvel, s ragaszkodásból köszöntjük mi is a 70. éves Fábry Zoltánt! Az élet, a hozzá oly kegyes Sors „kincses ajándékaiként kívánjuk, hogy még sok éven át lehessen közöttünk, s szolgálja azt az ügyet, melynek egész életén át odaadó, állhatatos és megbecsült, igaz harcosa volt. FÓNOD ZOLTÁN