Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)

1967-08-25 / 234. szám, péntek

Az oktatásügyi miniszter látogatása hazáik komlótermeszto vidékén (CTK) — Dr. Jirí Hájek pro­fesszor, oktatásügyi miniszter tegnap látogatást tett a lounyi járásban és Rakovník környé­kén, hazánk legnagyobb kom­lótermő vidékén. Blšanyban, Hlyncében, Pet­rohradban és más községekben a fiatal komlómunkásokról va­ló gondoskodás iránt érdeklő­dött. Az előző évhez viszonyít­va javult az elszállásolás és az Csehszlovák turisták nehézségei Magyarországon (CTK) — 1967. január 1 tűi au­gusztus 22-ig 77 csehszlovák ál­lampolgár jelentette Magyarorszá­gon az utazási okmányok elvesz­tését. Annak ellenére, hogy a „fe­ledékeny" turisták száma egyhar­madával kevesebb, mint a múlt év hasonló időszakában, a mostani helyzet mégis nagyon kedvezőt­len. A Magyar Népköztársaságba lá­togató turisták fekete krónikájá­ban az Idén egy autóbuszszeren­csétlenség Is szerepel, melynek két csehszlovák állampolgár esett áldozatul. Két csehszlovák üdülő a Balatonba fulladt, egy másik pe­dig a mozgó vonat kerekei alatt lelte halálát. 1987. július 1-től Csehszlovákia budapesti nagykövetségének kon­zuli osztálya a Csehszlovák Álla­mi Bank képviseletében 32 köl­csönt folyósított 22 000 forint ér­tékben azoknak a polgároknak, akik elhagyták pénzUket, vagy előre nem látható gépkocsijavitá­sok kiadását kellett fedezniük. A kölcsönök folyósításának új mód­szere a turisták körében pozitív visszhangra talált. R Ö V i D E N •k Antóniu Novotný köztársasági elnök az Uruguayi Keleti Köztár­saság államünnepe alkalmából táviratban fejezte kl jókívánságalt Oskar Díego Gestida köztársasági elnöknek. * Prágában az Egészségügyi Minisztérium székházában dr. jo­sef Plojhar egészségügyi minisz­ter és Han Csl-szop, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság cseh­szlovákiai nagykövete aláírta a két ország egészségügyi miniszté­riumai együttműködési tervét az 1967—68 as évekre. it A szovjet pionírok és Kom­szornol tagok — akik háromhetes baráti expedíció keretében hazánk szocialista építésével ismerkednek — tegnap Košicére érkeztek. A kelet-szlovákiai kerület metropo­lisában megtekintették a művésze­tek házát, valamint a szovjet és csehszlovák nép testvériségét és barátságát szemléltető szobát. * A Dán Királyság földművelés­ügyi minisztériumának küldöttsé ge L. Christian Thomsen vezetésé­vel tegnap Prágából Közép-Szlová­kiába érkezett. A delegációt Juel Jensen prágai dán nagykövet kíséretében a silá­ci Szlovák Nemzeti Felkelés Repü­lőtéren Ján Buchel mérnök, az SZNT földművelés- és közélelme­zésügyl megbízottjának első he­lyettese, valamint a megbízotti hi­vatal más dolgozói üdvözölték. étkezés. A lounyi járásban 19 új szálláshelyet építettek, és több közétkezdét rendbe hoz­tak. A lubeníkí állami gazdaság mlyncei farmján az oktatás­ügyi minisztert a klatovi köz­gazdasági középiskola tanulói üdvözölték, akik az országos komlóversenyben már kilenc­szer győztek. A múlt évben na­ponta egy-egy fiatal átlag 21,7 véka komlót szedett le. Dr. Jifí Hájek oktatásügyi miniszter köszönetet mondott elutazása előtt a két járás kép­viselőinek azokért a feltétele­kért, melyeket a fiatal komló­munkások számára biztosítot­tak. VÉGET ÉRT Városfejlesztés A Trebišovi Járási Nemzeti Bizottság kezdeményezéséből az illetékes VNB elnökök és titkárok részvételével járás­szerte értekezleteket tartanak a városi és a falusi lakosok jobb élet- és munkakörülmé­nyei kialakításáért. Tegnap a Királyhelmect JNB-n tartottak ilyen értekezletet Michal Mi­chalCík JNB-elnök részvételé­vel, valamint a terebesi, a gál­szecsi, a nagykaposi, a Čierna nad Tisou-1 és a királyhelmecí JNB-elnökök és -titkárok jelen­létében. Az értekezlet részve­vői meghallgatták František Babič elvtársnak, a Királyhel­mecí JNB elnökének beszámo­lóját a városfejlesztés terén el­ért eredményekről és az ezzel összefüggő problémákról. a tíznapos nemzetközi borverseny A minták 15,26 %-a nyert aranyérmet • Habzó- és ürmösboraink javítottak a helyzeten • A Muscatel de Set uba J nyelvén aranyérmét nyert Ismerkedés a borászok Emil Cakajda mérnök, föld­művelés- és élelmiszerügyi mi­niszterhelyettes zárta be tegnap a II. nemzetközi borversenyt. A franciaországi Jean Neuspou­los mondott köszönetet azért a kedves környezetért, amelyet a bratislavai Devín Szálló biztosí­tott a bíráló bizottság számára. Mindjárt e sorok elején meg­állapíthatjuk, hogy a bíráló bi­zottság eléggé fukarkodott az aranyérmekkel. A huszonnégy állam kétszázhatvan üzeme ál­tal bírálásra benyújtott kílenc­száznyolcvankilenc bormintából csak százötvenegy nyert arany­érmet, ami mindenekelőtt a zsűri igényességére enged kö­vetkeztetni. Ennek ellenére az általános nézet az, hogy a ter­mészetes borok minősége ja­vult. A fehér, a siller — s a vö­rös borok zamatja, illata tiszta­sága egyaránt fölülmúlja az elő­ző versenyek szintjét, (elvégre 746 mintát ezüstéremmel tün­tettek ki), de a pezsgők és az ürmösborok készítését illetően is nagy a fejlődés. És éppen az igazolja a zsűri íteletének szi­gorú voltát, hogy a szokottnál mégsem több az aranyérmes bor. A versenyről felejthetetlen tényként marad az ember em­lékezetében egy epizód ... A tegnapi záróünnepségen dr. Ásvány Ákos és M. A. Abes zsű­ritagok a közelebbi ismerkedés céljából az albumokat is segéd­eszközként használták föl. Ma­gyarázat közben — asztalok hiányában — az utóbbi kezébe került mindkét pohár. Búcsú­záskor már feledésbe merült, melyik kié, s mindketten a ke­vesebb tartalmút választották. Azért mégis megosztoztak. Mind­két szakértő orra alá emelt egy-egy poharat, mosolyogtak egyet rá, s visszacserélték a poharakat. A „mesterek" nyel­vén ítélték meg, melyik kié. Egyébként borászaink az el­ső „félidőben" is helytálltak, a verseny második szakaszá­ban azonban még inkább Javí­tottak a helyzeten. Az arany­érmek számát huszonkilencről ötvenegyre növelték; ezt a ki­váló habzó- és ürmösborok ké­szítésével érték el. Van rá re­mény, hogy pezsgőink a jövő­ben utat törnek a piacon. A verseny legrégibb bora (1927-es évjárat), a portugáliai Muscatel de Setubal aranyér­met nyert Egyébként mint leg­öregebb bor általános feltűnést keltett. Az aranyérem odaítélé­sében részt vett dr. A. Ásvány zsűritag is, aki elismeréssel be­szél róla: „Jellegzetes bor (már­mint a portugáliai muskotály), teli zamattal; nem érezhető raj­ta a hanyatlás kora, tükrössé­gét, jellegzetes Illatát megtar­totta. A húsz lehetséges pont­ból 18,97 ponttal értékelték. Az abszolút győzelmet azon­ban mégis a magyarországi bo­rászok vívták ki. Az 1957-es év­járatú, ötputtonyos tokaji aszú 19,07 pontot szerzett, egy má­sik aszút meg 19,04 ponttal ér­tékeltek aranyéremre. S bár a „második félidőben" nem po­tyogtak úgy az aranyérmek, mint az elsőben, az értékelés arányát illetően mégis az első helyen állnak. Minden mintá­juk érmet nyert; 17 az arany, 26 az ezüst, és csak 1 a bronz érem. A mi borászaink is elér­hetnek hasonló eredményt, el­végre kedvező éghajlati viszo­nyaink elősegítik a fajtajelleg s vele együtt a minőség kidom­borítását, csak a borkezelést kell még jobban elsajátítaniuk az élenjáróktól. (bll Közös szovjet—amerikai javaslat az aiomslopegyezmáijf megkötésére (Folytatás az 1. oldalról) A közös szovjet—amerikai javaslat előterjesztése után Alekszef Roscsin, a szovjet kül­döttség vezetője rövid nyilat­kozatot tett, amelyben többek között hangsúlyozta, hogy a ja­vaslat előterjesztésével a Szov­jetunió békepolitikáját bizonyít­ja a tömegpusztító fegyverek mielőbbi betiltására. A javaslat elfogadása nagymértékben eny­hítené különben nagyon fe­szült nemzetközi helyzetet. — A szovjet nép őszintén támogat­ja a világbéke megőrzéséért folytatott harcot, aminek az atomstopegyezmény jelentős részét képezi. Nyilatkozott Johnson ameri­kai elnök ls, aki többek között hangoztatta, hogy a közös szov­jet—amerikai Javaslat előter­jesztése a végső, de ugyanak­kor a legválságosabb szakasza azoknak az erőfeszítéseknek, amelyeket a nagyhatalmak tesz­nek a pusztító fegyverek gyár­tásának és elterjedésének meg­akadályozására. Végül Johnson felhívással fordult az egész vi­lág kormányaihoz, hogy csatla­kozzanak a szerződéshez. Valamennyi arai) ország részt vesz a khartúmi értekezleten Khartum (CTK) — Tegnap a szudáni külügyminisztérium kö­zölte, hogy valamennyi arab or­szág bejelentette részvételét a külügyminiszteri érkezleten. Szíriai hivatalos jelentés sze­rint dr. Ibrahim Machus, Szí­ria külügyminisztere is részt vesz az augusztus 26-án kezdő­dő konferencián. A közlemény rácáfol azokra a hírekre, melyek szerint Szí­ria az arab külügyminiszterek konferenciájának és az azt kö­vető csúcsértekezletnek elha­lasztását kérte. Megkezdődött Husszein és Helu tanácskozása Charles Helu libanoni elnök és Husszein jordániai király au­gusztus 24-én Bejrútban tanács­kozásra ült össze. A két állam­fő megvitatja az arab csúcsér­tekezlet előkészítésével kapcso­latos problémákat. Husszein király szerdán este érkezett meg Bejrútba az ön­maga irányította Jeruzsálem ne­vű repülőgépén. Vége a jemeni háborúnak? Az EAK és Saud-Arábia elfo­gadta a jemeni háború befeje­zésére tett szudáni javaslatot. Nasszer elnök és Fejszál ki­rály egyaránt hajlandóságot mutatott a javaslat részletei­nek megtárgyalásaira. A hírt Mahgub szudáni miniszterelnök közölte tegnap este Kairóban. A prágai rendörigazgatóság tájékoztató közleménye (Folytatás az 1. oldalról) lefényképezték a holttestet. A halottkém teendőjét végző or­vos megállapította, hogy a holt­testen erőszak nyomai nem lát­hatók. A megszemlélés időpont­jában Ch. Jordánnál voltak mindazok a tárgyak — pénz, gyűrűk, óra —, amelyeket fe­lesége adatai szerint, jegyző­könyvbe vettek, és úgy volt fel­öltözve, ahogyan Jordanné a rendőrséggel közölte. Tizenöt perccel azután, hogy a holttestet kiemelték a vízből, a helyszínre érkezett Norbert Krleg, az USA prágai nagykö­vetségének másodtitkára, ö volt az első, aki hivatalosan kijelen­tette, hogy felismerte Charles Jordánt. A holttestet ezután a prágai Törvényszéki Orvostani Intézetbe szállították. Hatóságaink az USA nagykö­vetsége kívánságának eleget tettek, úgyhogy ugyanaznap 23.45 órakor a Törvényszéki Orvostani Intézetben megbeszé­lésre került sor, amelyen jelen volt Norbert Krieg és. Ch. Jor­dán unokaöccse, Paul Kaplan, aki augusztus 17-én érkezett Magyarországról Csehszlovákiá­ba. Mindketten teljes bizton­sággal megállapították Ch. Jor­dán személyazonosságát. Ez al­kalomból nevezettekkel közöl­ték, hogy augusztus 21-én a reggeli órákban végzik el a törvényszéki boncolást, amelyen — ha ez érdekükben áll — jelen lehetnek. Norbert Krieg egymaga, és már a boncolás után jött el. A törvényszéki boncolás azt a megállapítást eredményezte, hogy a halált vizbefúlás okozta. A holttesten már az oszlás nyomai voltak láthatók, viszont erőszak nyo­mait nem találtak rajta. A holt­test egyes szerveit vegyi vizs­gálat céljaira elkülönítették. Hatóságaink eleget tettek az USA nagykövetsége további óhajának, hogy a boncolást azok a szakemberek ismételjék meg, akiket az amerikai kép­viseleti hivatal nevez meg. Au­gusztus 21-én 17 óra tájt meg­érkezett a Törvényszéki Orvos­tani Intézetbe dr. Ernest Hard­meier zürichi professzor és Alexander Gonik, a Joint Szer­vezet genfi képviselője. Orvo­saink — dr. Vöra Polášková és dr. Jifí Sabotka, a Törvényszéki Orvostani Intézet főnökének helyettese —, akik e boncolás­nál jelen voltak, közölték, hogy dr. Hardmeier professzor is igazolta a személyazonosságot, a holttesten nem találták erő­szak nyomait, s a holttest bel­ső és külső megszemlélése, va­lamint mikroszkopikus vizsgá­lat alapján kijelentette, hogy ez esetben valószínűleg vizbe­fúlás okozta fulladásról van szó. A Svájcból érkezett urak rendkívül korrektül viselked­tek. Orvosaink közölték továb­bá azt ls, hogy a Törvényszéki Orvostani Intézet laboratóriu­maiban még kiegészítő vizsgá­latokat eszközölnek. Hangsú­lyozták, hogy — mint ahogyan az az említett intézetben ha­gyományos — ez esetben is a törvényszéki orvostűdomány minden szabályát betartva a lehető legnagyobb lelkiismere­tességgel és gondossággal tet­tek eleget kötelességüknek. Kedden, augusztus 22-én Washingtonból Prágába érke­zett J. Rubin, aki közölte, hogy a Jordán család és a Jolnt Szer­vezet jogi képviselője. Szerdán, augusztus 23-án a rendőrségen tárgyalt, ahol választ kapott minden kérdésre. Hozzájárulá­sának köszönhető, hogy Jordán felesége szerdán a délutáni órákban jegyzőkönyvbe vett ta­núvallomást tett. Rubin úr megígérte a vizsgálatot folytató szerveknek, hogy minden mó­don segítségükre lesz, ha ezzel hozzájárulhat a szóban forgó eset tisztázásához. A demokratikus Vietnam dolgozói nem hagyják magukat megfélemlíteni az amerikai agresszorok fokozódó támadásai­tól. A légiriadó elmúltával azonnal hozzáfognak a helyre­állítási munkálatokhoz. Felvételünkön a néphadsereg katonái segítkeznek. (Foto: CTK — VTIJ LEE HO-NAM, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Vö­röskeresztje küldöttségének ve­zetője a japán Níigtában azt szorgalmazta, hogy a japán kormány egyértelműen vonja vissza azt az elhatározását, mellyel a Japánban élő koreai telepesek hazatelepüléséről szóló megállapodást kívánja semmisnek nyilvánítani. Tokió­ban a japán kormány határoza­ta miatt háromezer koreai te­lepes tiltakozott. Igazságos kö­vetelésüket a Japán Szocialista Párt, a Japán Kommunista Párt és számos demokratikus szerve­zet képviselői támogatták. A rendőrség nyomozása és a törvényszéki orvosi vizsgálat ellenére sem sikerült mind­eddig megállapítani, milyen kö­rülmények között fulladt meg Charles Jordán. A vizsgálatot tovább folytatják. • • • Charles Jordán feleségével meglátogatta a zsidó hitközsé­gek prágai tanácsának közgaz­dászát, Pavel Goldreichot is, akivel — Goldreich úr közlése szerint — különböző kérdések­ről beszélgettek, például a zsi­dó ünnepek megünnepléséről, a prágai új zsinagógában s a prágai Jeruzsálem-zsinagógában tartott istentiszteletekről, az említett szervezet által rende­zett kulturális, társadalmi és nevelő jellegű akciókról stb. Goldreich úr hangsúlyozta, hogy Charles Jordán kelleme­sen volt meglepve, amikor ar­ról értesült, hogy a főváros nemzeti bizottsága csupán ez idén több mint egymillió koro­nát fordított az új zsinagóga és a zsidó tanácsháza tatarozásá­ra. A vendég aziránt ls érdek­lődött, létezik-e antiszemitiz­mus a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban. „Azt válaszol­tam" — mondotta Goldreich űr —, „az állam nálunk tiltja az antiszemitizmust, amely ná­lunk büntetendő. Nálunk van közbiztonság, rendszerünk sza­vatolja a biztonságot." Partizánellenes értekezlet Bolíviában? Buenos Aires (CTK) — Az argentin külügyminisztérium és az argentin hadsereg vezetői már megkezdték a tárgyaláso­kat más amerikai országok kép­viselőivel a latin-amerikai par­tizánmozgalomra vonatkozó ér­tekezlet előkészületeiről. A La Razon című lap szerint ennek a találkozónak semmi köze sincs a fegyveres erők főpa­rancsnokai rendszeres évi talál­kozójához. A lap szerint Chile nem képviselteti magát az ér­tekezleten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom