Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)
1967-08-25 / 234. szám, péntek
a Moszkvai Nemzetközi Ruha kiállításún (Odezsda 87) szerdán rendezték meg a csehszlovák napot, amelyen igen nagy elismerést szereztek termékeink. Telefoto: CTK — TASZSZ Üj feladatok előtt Hogyan folyik a szovjet űrhajósok kiképzése? Moszkva (CTK) — Az ismert és az eddig még ismeretlen szovjet űrhajós-pilóták folytatják kitartó edzésüket: ejtőernyős ugrásokat földre és vízre, sugárhajtású gépeken való repülést, ezenkívül különféle értekezleteken és tanácskozásokon vesznek részt az ürhafók szerkesztőivel. Feltételezhető, hogy a Kozmosz-sorozatban kipróbálják és felülvizsgálják a Szojuz űrhajót ls, amelyen Vlagyimir Komárov tragédiája bekövetkezett. Rebrov őrnagy, aki most tért vissza az ejtőernyős-edzésről, amelyen részt vettek Leonov és Pavel Popovics, valamint új örhajósjelöltek ls, a Krasznaja Zvezda című lapban emlékeztet arra, hogy a kísérleti programnak megfelelően a szovjet űrhajósok eddig szárazföldre szálltak le. az amerikai űrhajósok viszont mindig vízre ereszkedtek le. Arra a kérdésre, hogy szovjet űrhajósok alkalmaznának-e „amerikai leszállási módszert" így válaszolt: — Ez sem érheti felkészületlenül az űrhajóst. Ezért mindegyikük biztosan elsajátította a vízbe való ugrás technikáját ls. Rebrov cikkében továbbá ecseteli Alekszej Leonov 99. ejtőernyős ugrásának (jelenleg már 127 ugrást végzett) drámai pillanatait. Az ugrás pillanatában, amikor kinyílt ejtőernyője, a tartózslnór az űrhajós lába köré csavarodott. Csupán 25 méter magasságban sikerült Leonovnak a zsinórt meglazftaA bánni külügyminisztérium a turisták állítólagos letartóztatásáról Bonn (CTK) — A bonni külügyminisztérium szerdán közölte, hogy a szocialista országokban letartóztatott nyugatnémet turisták száma „aránylag csekély", és csak azokat tartóztatták le, akik deviza- vagy közlekedési kihágásokat, lopást követtek el, illetve nem tartották meg a vámelőírásokat, vagy tiltott területre léptek. A külügyminisztérium hangsúlyozza, hogy a múlt évben több mint egymillió nyugatnémet látogatott a szocialista országokba és semmilyen incidensről sem érkezett jelentés. A bonni külügyminisztérium e nyilatkozatát azért volt kénytelen megtenni, mert a múlt héten kisebb vihart okozott a nyugatnémet hivatalos helyek figyelmeztetése, hogy a keleteurópai országokba készülő turisták mérlegeljék a látogatásukkal kapcsolatos „kockázatot". A nagy utazási irodák viszszautasították e figyelmeztetést, rámutatva, hogy ügyfeleik közül senkit sem „háborgattak" a szocialista országokban, amenynyiben nem követtek el bűncselekményt. Haiti — a „földi pokol" Duvalier diktátor még családját is üldözi A Dominikai Köztársasággal határos Haiti valóságos „földi pokollá" változott. A 10 év óta korlátlan hatalommal uralkodó Francis Duvalier diktátor az erőszakra, az emberkínzásra és a teljes jogfosztottságra építí hatalmát. Egybehangzó külföldi lapvélemények szerint Haiti Latin-Amerika legkegyetlenebb börtönországa. A fentlek bizonyítására elég, ha a külföldi sajtó Haitival kapcsolatos néhány legutóbbi jelentését Idézzük. A Tanjug jugoszláv hírügynökség néhány nappal ezelőtt azt jelentette, hogy a zsúfolásig megtelt haiti börtönök foglyai fellázadtak, mert a rendőrség újabb 2000 gyanúsított személyt tartóztatott le, és ezeket ls közéjük akarták bepréselni. A zűrzavart kihasználva több százan megszöktek, és külföldi diplomáciai képviseleteken kerestek menedéket. Köztük volt az ország belügyminiszter-helyettese és több leváltott magas rangú katonatiszt ts. A rendőrség azonban nem habozott, betört a külföldi képviseletek épületeibe, és erőszakkal elhurcolta a szökevényeket. Ezért számos latin-amerikai ország rögtön megszakította diplomáciai kapcsolatait Hatttval, mások pedig éles hangú tiltakozásban fejezték ki felháborodásukat. Duvalier diktátor ellen azonban nemcsak népe, hanem saját családja is háborog. Így pl. Max ŕM J Dominiqu alezredes, a diktátor veje feleségével együtt Svájcba menekült. Távollétében az apósa elleni állítólagos II. 25. összeesküvés vádjával börtönbüntetésre ítélték, apját pedig 3 bosszúból megölték. A hír hallatára számos, külföldön szolgálatot teljesítő haiti nagykö1967. vet és más diplomata menedékjogot kért tartózkodási helyén. A mexikói és New York-i nagykövet pedig közölte, hogy ellenállási frontot szervez a diktatúra megdöntésére. Mindezt betetőzi egy francia? lap helyszíni riportja, amely elmondja, hogy Haiti lakosságának egyharmada már elmenekült az országból, a többi pedig rettenetes félelemben, megalázva várja sorsának jobbra fordulását. A földművelő nincstelen parasztok főleg Bahama szigetén, a szegényebb kereskedők és az értelmiség egy része Afrika különböző országaiban keres menedéket. Mindez kedvez az ország földesuralnak és az amerikai érdekeket szolgáló iparmágnásoknak, mert az eddigieknél még olcsóbb munkaerőt kapnak. A külföldi sajtóban egyre több burkolt, vagy nyílt utalás jelenik meg arra, hogy Haitin előbb vagy utóbb államcsínyre kerül sor. A pohár csordultig megtelt, a meglehetősen gyér ellenzék azonban várja az alkalmas pillanatot. Egyes lapok már azt ls tudni vélik, hogy a diktátor egy katonai junta kezére játszotta a hatalmat García őrnagy, jelenlegi vezérkari főnök Duvalier, kebelbarátja, vezetésével; Ez a megoldás azonban csöbörből vödörbeesést jelent, hiszen a diktátor most is főleg a katonaságra támaszkodik rémuralmának fenntartásában, amit épp a junta segítségével akar biztosítani magának. A végső és egyetlen helyes megoldás az lenne, ha a széles néptömegek bizalmát élvező, demokratikus elemek vennék kezükbe a sokat szenvedett ország irányításának ügyét. (tg) néhány sorban A SZOVJETUNIÓBAN csütörtökön bocsátották fel a Kozmosz 173 mesterséges holdat. A Földtől való legnagyobb távolsága 528, legkisebb távolsága pedig 280 kilométer. A mesterséges hold műszerei kifogástalanul működnek. TITO jugoszláv elnök szerdán Brioni szigetén fogadta Cesare Merzagorát, az olasz szenátus elnökét. AMINTORE FANFANI olasz külügyminiszter augusztus 29— 31-én Tunéziába látogat, ahol megbeszéléseket folytat Burgiba elnökkel a két ország kapcsolatairól. KÉT ÜJ hullámtörő gátat építenek a constancai kikötőben. Ezzel 523 hektárra bővítik a kikötő területét. TÖBB EZER uruguayi középiskolai tanár szerdán sztrájkba lépett, hogy fizetési Igényeik kielégítésére kényszerítse a kormányt. Egyidejűleg követelték a közoktatási juttatások növelését is. Bihar indiai államban a hivatalos nyelvvel kapcsolatban kirobbant diákzavargásoknak 15 halálos áldozata és több mint 60 sebesültje van. SZENEGÁL, tegnap valamennyi gulneait kiutasított. A konakral rádió jelentése szerint erre azért került sor, mert Sekou Topré guineai elnök állítólag tavaly azzal vádolta meg Szenegált, hogy fegyveres támadást készít elő országa ellen. IRAN korszerű bombázógépeket vásárol az Egyesült Államokban — jelenti a New York Times. A gépvásárlás összege eléri a 40 millió dollárt. AZ EKONOMICSESZKAJA GAZETA teljes egészében közölte a Szovjetunió Minisztertanácsának határozatát, amellyel jóvá hagyta a minisztériumok tevékenységének új szervezeti sza bályzatát. A NYUGAT BENGALIAI egy ségfront-kormány 24 órás általános sztrájkot hirdetett tiltakozásul a központi Indiai kormány ellen, amely képtelen biztosítani az állam élelmezését. A sztrájk megbénította a kereskedelmet, az ipart és 8 közlekedést. OSCAR GESTIDO tábornok uruguayi elnök megtiltotta a Latin-amerikai Dolgozók Egységes Szakszervezete állandó bizottsága gyűlésének megrendezését. A gyűlést Montevideó ban akarták megtartani. BOMBA ROBBANT Córdoba központjában közvetlenül azután, hogy Juan- Carlos Onganla tábornok argentin elnök elvonult kíséretével. Az anyagi kár Jelentős. Folytatódnak a letartóztatások Indonéziában Dfakarta (CTKJ — Nyugat-Jáván az utóbbi napokban 116 kommunistának nevezett személyt és Indonézia Nemzeti Pártjának tagját tartóztattak le, akiket Sukarno volt elnök iránti rokonszenvezéssel vádolnak. Az indonéz biztonsági szervek állítása szerint többek között bizonyítékok kerültek kezükbe a Nemzett Párt Ifjúsági szervezetének illegális gyűléséről. Ugyancsak Nyugat-Jáváról jelentik, két rendőrtiszt letartóztatását, akiket sikertelen puccskísérletben való részvétellel vádolnak. Ez azt Jelenti, hogy a rendőrség soraiban DJakartában megkezdett tlsztogaCsehszlovák diplomatát támadtak meg Washingtonban Washington (CTKJ — Washingtonban eddig ismeretlen tettesek megtámadták Eugen Retsiget, a csehszlovák nagykövetség másodtitkárát. A tettesek megverték és kifosztották a csehszlovák diplomatát, majd megszöktek. A nagykövetség a tettesek szigorú megbüntetését kérte az amerikai külügyminisztériumtól, s egyúttal követelte, hogy az USA területén szavatolják a csehszlovák diplomaták biztonságát. Az idén ez már a második eset, hogy az amerikai fővárosban megtámadják a csehszlovák képviseleti hivatal dolgozóit. tás más indonéz területekre Is kiterjedt. Az indonéz sajtó hasábjain a letartóztatásokkal és tisztogatásokkal párhuzamosan hírek és kommentárok jelennek meg az Indonéz kormány és közigazgatás fokozódó militarizálásáról. Malik indonéz külügyminiszter Djakartában a parlament ülésszakának záróülésén bejelentette, hogy Indonézia még augusztusban elismeri Singapore-t és Malaysiát. Az Indonéz parlament augusztus 24-én Jóváhagyott határozatában e két állam diplomáciai elismerésére szólította fel az indonéz kormányt. határán Hongkong (CTK) — Hongkong határán az angol katonák könnyfakasztó gázzal akadályozták meg 40 kínai tüntetőt abban, hogy átlépje a kínai— hongkongi határt. A kínai oldalon ls katonák léptek fel azok ellen a tüntetők ellen, akik a határ átlépésére készültek. A tüntetők kőzáport zúdítottak a határ mellett levő bevándorlási hivatal épületére. Hongkongban kínai tüntetők megtámadták a hongkongi rádió egyik szerkesztőjének a gépkocsiját. A szerkesztő gúnyt űzött a tüntetőkből. A kínaiak petróleummal öntötték le a gépkocsit és utasalt, s meggyújtották őket. Az autóban ülők súlyosan megsebesültek. A pekingi és a hongkongi események visszhangja London (CTK) —• Az angol sajtó azzal a kérdéssel, foglalkozik, hogy Wtlson kormánya miért nem szakltja meg diplomáciai kapcsolatait Kínával a pekingi angol képviseleti hivatal elleni támadás után. Általános vélemény szerint a diplomáciai kapcsolatokat a megszakítás után nehéz felújítani és ebben a kérdésben nagy szerepet játszanak a gazdasági kapcsolatok is. A Guardian című lap rámutat Nagy-Britannia és Kína árucseréjének gyors fejlődésére. NagyBritannia ez év első hét hónapjában 18,3 millió font sterling értékű árut hozott be Kínából, és 27,3 millió font sterling értékű árut szállított oda. NyugatNémetország, Franciaország és Japán örömmel kihasználná, ha kereskedelmi kapcsolataink megbomlanának — hangsúlyozza a lap. A Parts Presse a hongkongi eseményekkel foglalkozva megállapítja, hogy Japán és a Szovjetunió után Kína bonyolítja le a legnagyobb piacot Hongkongban. Devizabevételének egyharmadát innen szerzi. Kínának bankja van Hongkongban, mely 52 nagy társaságot és több mint 200 nagykereskedőt ellenőriz. Valószínű, hogy Kína nem akar lemondani hongkongi piacáról — írja a lap. Elérte elsőrendű célját, bebizonyította az angoloknak, hogy hongkongi uralmuk a nép hangulatától függ. A La Croix a pekingi eseményekkel kapcsolatban rámutat a klnal főváros külföldi kolóniájának a pekingi angol képviseleti hivatal tagjaival való szolidaritásra. A z a vita, ami a nyugatnémet katonai költségvetés csökkentésével kapcsolatban mind a Német Szövetségi Köztársaságban, mind az Egyesült Államokban, a Bundeswehr jövője körül kialakult, lassan elcsendesül. Kiesinger kancellár a közelmúltban tett amerikai látogatása alkalmával több takarékossági javaslatot terjesztett fohnson elnök elé és sajátmaga a C jelzésű javaslat elfogadását ajánlotta. Ezt lohnson lényegében elfogadta, tehát minden akadály nélkül megvalósítható. Az Észak-atlanti Szerződés szerveivel a megegyezés nyilván könnyű lesz. Schröder bonni hadügyminiszter eredetileg azt állította, hogy a takarékossági intézkedések miatt 60 000 fővel kell csökkenteni a Bundeswehr létszámát. Ez ellen azonban nemcsak Kiesinger kancellár, hanem az amerikai elnök is tiltakozik. Ezért a bonni hadügyminisztérium három takarékossági javaslatot dolgozott ki. Az A-terv szerint 45 000 fővel csökkentenék a Bundeswehr létszámát éspedig elsősorban a vezérkar, az adminisztráció és a segédszolgálat terhére. A B-terv szerint a Bundeswehr Jelenlegi 461000 főnyi létszáma érintetlen maradna, csak az új fegyverek vásárlását korlátoznák. Végül a C-terv 15—20 000 főnyi létszámcsökkentést és az új fegyverek vásárlásának kisebb arányú korlátozását feltételezL A C-terv tehát a két másik javaslat kompromisszumos szintézise. És éppen ezt fogadták el. Mindhárom terv közös kiindulópontja, hogy érintetlenül hagyja, sőt megerősíti a nukleáris komponenseket, az ún. atomfegyver-hordozókat, hogy 1969-ben ls fenntartják az KOMMENTÁRUNK Terv és valóság Észak-atlanti Szerződést, és az NSZK nagyobb mértékben vehet részt a NATO atomstratégiájában. A tervek további közös előfeltétele, hogy az amerikai egységek továbbra is nyugatnémet területen maradnak. A nyugatnémet hadügyminisztérium ugyan a Bundeswehr „új koncepcióját" emlegeti, a valóságban azonban szó sincs újdonságról. Bonn hangsúlyozza, hogy a takarékossági intézkedések semmilyen körülmények között sem csökkenthetik a Bundeswehr ütőképességét és a katonai téren megtakarított tőkét részben politikai, részben Ismét csak katonai szakaszokon akarja kamatoztatni. A nyugatnémet katonai körök ugyanis azt állítják, hogy éppen a szükségessé vált korlátozások miatt kell szorgalmazni a Bundeswehr nukleáris felfegyverzését, ezért kell fejleszteni a nyugatnémet hadfelszerelésben az atomfegyver-hordozókat és növelni az Észak-atlanti Szerződés nukleáris tervkivitelezésében a nyugatnémet részvételt. A „takarékossági intézkedések" révén tehát tovább növelnék a Bundeswehr erejét és befolyását. A nyugatnémet-katonai körök érdekeit és célkitűzéseit Adalbert Weinstein, a nagyburzsoázia lapjának, a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak a katonapolitikai hírmagyarázója fejezte ki a közelmúltban: „Szövetségeseinket rá kell bírni annak felismerésére, hogy nem hagyfuk magunkat kiszorítani az atom-ringből. Ez a német atompolitika azt jelenít, hogy továbbra is szükségünk van atomfegyver-hordozókra. A nukleáris hadfelszerelés — természetesen amertkai ellenőrzés alatt — azt jelenti, hogy megkapjuk az erre vonatkozó információkat, részt veszünk a nukleáris tervezésben és biztosítják számunkra a véto-jogot. Ezek a valódi meg félemlítési stratégia alapvető politikai elemei.'' Teljesen világos, hogy a nyugatnémet katonai takarékossági intézkedések nem a jelenlegi feszültség csökkenését szolgálják, nem a fegyverkezési versenyen alapuló politika felszámolását jelentik. A Bundeswehr „új koncepciójában legfeljebb az a nóvum, hogy Bonn még határozottabban követeli atomvágyai kielégítését. És ez természetesen a koncepció nagyon negatív vonása. Emellett már most észlelhető, igen komoly jelenségek alapján feltételezhető, hogy a bonni katonai költségvetés csökkentésének terve — csak papír — terv marad. IAN BLANSKY