Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)

1967-08-22 / 231. szám, kedd

• A MELEG ViZO FOLYÓ Még a vonatban ülök, amikor meg­pillantom a vajáni villanytelepet, vagy ahogy lapjaink emlegetik: hőerőművet. A környező falvak egykor büszke tor­nyai szégyenkezve húzódnak meg égbe törő kéménye alatt. Igen, alatta, mert a 150 méteres kémény áthidalja a távol­ságot, közel hozza a síkságon a mesz­szeséget is. Még kilométerekre tőle is a tövében érzi magát az ember. Egyszóval: érezteti jelenlétét, mégpe­dig sokféleképpen. Munkát, kereseti lehetőséget biztosít az üzem sok em­bernek a környéken, különösen az építkezési részleg. Bár a villanytelep már működik, az építkezés még nincs befejezve. Sőt egy másik üzemrészleg építéséről is szó van. Még néhány évig lesz munkájuk az építőknek. Más téren is érezteti hatását a telep. A Laborcot Vajántói úgyszólván a Lator­cáig meleg vizű folyóvá változtatta. Na­ponként kellemes langyos vízben füröd­hetnek a nagyráskaiak. Az üzemből ki­engedett forró víz még az öt-hat kilo­méterre fekvő szakaszokon is 30—40 fokra melegíti fel a folyó vizét. Ezen a szakaszon télen sem fagy be a Laborc. A vadkacsáknak sem kellett a környék­ről elköltözniük a téli hónapokra. Gaz­dag zsákmányra számítanak a vadászok. Néha a halászok is örülnek: ha forróbb a víz, tömegesen menekülnek előle a halak, s tele van a tarisznya. Az azon­ban már nincs ínyükre, hogy olykor­olykor forró víztől fehérre főtt, felfú­vódott halakat is visz a folyó. Pedig úgy tudom, komoly hűtőberendezése van a telepnek. Mért nem hűtik hát le a vizet mindenkor a megfelelő fokra, hogy ne tegyen kárt a halállományban? A Bési Helyi Nemzeti Bizottság elnö­ke említette: volt szó arról, hogy fel használják a forró vizet. Zöldségkerté szetet létesítenek, és melegházakat fog­nak fűteni a vízzel. Jó ötlet volt, támo gatta a szövekezetük is, de az utóbbi időben elhallgattak vele az illetékesek. Ha megoldható, szorgalmazni kellene a megvalósítását. • LAKÁS ÉS LAKÁSKULTÚRA Akú a monarchia vagy az első köz­társaság idején építkezni akart Nagy­ráskán, annak vagy jómódúnak kellett lennie, vagy pedig évtizedekig kellett fejtenie a szenet, ércet az amerikai bá­nyákban, izzadnia, izmait megfeszítve dolgoznia az amerikai gyárakban, ku­porgatnia a centeket, hogy legyen miből otthont építenie. Hosszú, elöl kétabla­kos falusi házakat építettek, többnyire „pitvarral" és „első házzal". Ma ezt így mondanák ott ls: egyszoba-konyhás há­zakat. Volt köztük kétszobás is, vagyis olyan, amelyben „hátulsó ház" is volt. A szobánál sokkal fontosabb volt a kam­ra, istálló, eresz. (Az eresz a ház vé­gében, az eresz alatt levő lomtárat je­lentette.) Aki a községben élt, nem veszi úgy észre a változást, mint az, aki csak időnként látogat oda. Nemcsak az apró ablakos, zsúptetős házacskák tűntek el, hanem a hosszabb, a már pléhvel fedett házak nagy része is. Három-négy szo­ba, konyha, éléskamra (nem ugyanaz a kettő!), széles, világos verandában végződő folyosó és csempézett fürdőszo­ba, néhol manzárdszoba is: ez jellemzi az új házakat. Ki mondta volna, mond­juk, húsz évvel ezelőtt, hogy ennyi idő alatt a község házainak — hozzávető­legesen számítva is — kétharmada új lesz, s a régieket is átalakítják, ottho­nosabbá teszik? Az új házakból pedig nem hiányozhat már a fürdőszoba sem. Harminc évvel ezelőtt csak egyetlenegy fürdőszoba volt a faluban: az akkor épült iskola tanítói lakásában. Ki gon­dolt arra még a húsz évvel ezelőtt építkező falusiak közül, hogy fürdőszo­bát ls építsen? Senki. Ma már t u d ­J á k, hogy kell. Kétségtelen, már ez is haladás. S innen talán már csak egy lépés az, hogy érezzék is a szükségét. Mert még so­kan csak azért építenek fürdőszo­bát, mert mások ís építettek, mint ahogy nem egy család csak azért szánta rá magát arra, hogy új házat építsen, a régi, még jó állapotban lévő, bár lakályosnak nem mondható helyett, mert már a szomszédok is újban laknak. Persze az elhatározás kevés lett volna. Más ls kellett: pénz. Az pedig volt, s Így könnyű volt a döntés. A szomszédok utánzása, illetve az az igyekezet, hogy egymáson túltegyenek, érezteti a káros hatását is. A házak alakja sok esetben kifogásolható. S ez azt mutatja, hogy valamivel még baj van: az ízléssel. Cikornyásak a házak. Szívesen építenek sarokházat ott ís, ahol szó sincs utcasarokról. Máskor ugyanabban a házban megtalálható a sarokmegoldású veranda, erkélyes man­zárdszoba, tornyos tetőrész, s minden egyéb, amit a kőműves meg az ács bele tudott szorítani. A falak külső festése, díszítése is túllépi itt-ott a jó ízlés határát. Szeretik a vad színeket, cifra­ságokat. A belső festést illetően sem az egyszerűségre, hanem a cicomázásra törekednek. Ez a törekvés nyilvánul meg a giccses falvédők, dísztárgyak használatában is. Az ízléstelen dívány­párnák, a fodros szoknyájú bábuk még tetszetősek. A házat, pontosabban a lakóházat azért építik, hogy lakjanak benne. Néz­zük meg, hogyan használják ki az új házak szobáit a faluban! Valamikor egyetlen helyiségben főztek, étkeztek, aludtak. Szóval: laktak. Nyáron a pit­varban, télen a hátulsó, ha ez nem volt: az első szobában. Ma talán annyiban változott a helyzet, hogy a konyhában főznek, étkeznek, esetleg napközben is itt tartózkodnak, de estére bevonul a család a lakószobába, s itt szórakozik (beszélget, televízlót néz) és alszik. A többi szoba még mindig dísz, esetleg a vendégek fogadására szolgál. Sőt az sem ritka, hogy a konyha mellett még nyári konyhát is építenek, s nappal itt zajlik le az élet, csupán este mennek be a lakószobába. Kétségtelen, a nyári konyhának meg­van a maga előnye. Ha tekinetbe vesz­szük, hogy nyáron több a por, sár; légy is akad; valamint azt is, hogy a házi­asszony közvetlenül kapcsolatban van a kerttel barömfiudvarral, mint télen, be kell látnunk, hogy a nyári konyha sokat segít a ház tisztán tartásában. Az azon­ban már kevésbé érthető, hogy — ha van rá lehetőség — mért nem rendez­nek be egy lakószobát, ahová este tisz­tálkodás után bemehetne a család, s kü­lön hálót. Célszerű volna ez azért is, mert már a legtöbb házban van televí­ziókészülék, s a család egyes tagjai néz­ni szeretnék a fáradtabbak meg szíve­sen lepihennének. Vagy ha nagyobb a család, rendezzen be több kombinált szobát! Ha az estét együtt töltik ls, más-más szobában feklietnek le az öre­gek, fiatalabb házasok, gyerekek. Ha már a televíziót említettük, néz­zünk egy kicsit jobban körül, s vegyük szemügyre a kényelmet szolgáló beren­dezési tárgyakat! Rádió, mosógép, hűtő­szekrény, porszívó úgyszólván minden lakásban van. A régi tűzhely, amely fő­zésre és fűtésre egyaránt szolgált (itt „masina" volt a neve), szintén kevés helyen található meg. A szobákat kály­hával fűtik be, a konyhába gáztűzhelyet találunk. A gázt palackokban kapják. Arra az esetre, ha a gáz a tervezett időnél hamarabb kifogyna, több kony­hában ott a villanytűzhely Is. Amikor a mixert megláttam, jóleső érzés töltött el: íme, már ez is vanl Később kiderült, hogy elsősorban nem mixelésre vagy ételek pépesítésére hasz­nálják, még kevésbé kávédarálásra, ha­nem vajat köpülnek a habverőjével. Te­hén ugyanis a legtöbb háznál van. S az emberek? Valóban szükségét ér­zik ezeknek a kellékeknek, vagy csupán azért vásárolják őket, mert van pén­zük, és másnak is van hasonló felsze­relése? Ezért is, azért ls. A fiatalabbak szívesen elnézegetik a televíziót. Kö­vetik a műsort, számon tartják a foly­tatásos filmeket, tv-játékokat. Angyal s a kis Sebastlen itt ls Ismerős. Néha az öregek is élvezik az adást. Persze ne­kik még sok minden érthetetlennek, értelmetlennek tűnik. A balett, az ope­ra még ilyen, de a jó drámai műveket: vígjátékokat, középfajú drámákat, tra­gédiákat szívesen megnézik. A gáztűz­helytől viszolyogtak kezdetben: hátha veszélyes, gázmérgezést kap tőle valaki a családban. Ma dicsérik: nem kell annyi fát vágni, behordani, hamut ki­szedni, gyorsan melegít, praktikus. S a mixer? Először dehogyis akartak róla hallani. Megrázhatja őket az áram. Ne­hezen váltak meg a „zurbolótól", ahogy a régi, fából készült vajköpülőt hívták. S ma már áradoznak: milyen jő ez a „villanyzurboló", nem kell órákig kézzel rángatni a zurbolőnyelet; egypár perc, és kész a vaj minden fáradság nélkül. Lassan ugyan, de megbarátkoznak ők ís a civilizáció vívmányaival. Villanyborotva, villamos hajvágó gép: nem ritkaság. Motorkerékpár? Ki tudja, hány van a faluban! Húsz évvel ezelőtt egy sem volt. Ma már nem új­donság, annyi van belőle, hogy nem is tartják számon. Autó is akad már. S honnan van minderre pénz? Az em­berek nagy része a szövetkezetben dol­gozik. Megtalálják a számításukat. Szor­galmas nép a nagyráskai, s ennek kö­szönhető, hogy elég jól megy a szövet­kezet. Nem kell őket kérlelni, hogy menjenek dolgozni. Aki bír, igyekszik megragadni minden munkaalkalmat. Nemcsak a férfiak, az asszonyok ís. Persze a munka otthon sem szünetel. A háztáji föld, a kert, tehén, sertés, ba­romfi: dolgot ad. Ha a szövetkezetből vagy üzemből hazajönnek, következik a második műszak. Tudják, mit kell termelniük a kertben, hogy pénz­hez jussanak: korai retket, uborkát. A borsó még mostoha. Az étlapról hiá­nyoznak a főzelékfélék. Valamikor egy hónap alatt nem ettek meg annyi húst, mint most egy hét alatt. Sok felesleges munkától megszaba­dultak már. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt még azt sem tudták elképzelni, hogy „bolti kenyeret" egyenek. Nem tudom, ma hányan süthetnek otthon. Csaknem minden család a boltban vásárolja a kenyeret. Így kényelmesebb, olcsóbb. Ennek ellenére sok még a ház körüli munka. A szövetkezeti, üzemi és háztáji munkának meg is van a gyümölcse. Nem kell a jövedelem földre, adóra, mint egykor. Mindenki saját kényelmére for­díthatja. Nem kellett Amerikába men­ni, mégis újjáépült a falu. Többet fej­lődött tizenöt-húsz év alatt, mint az­előtt száz évig. S mindenki jobban él, mint bármikor azelőtt. Ezt a legrossz­májúbb ember is elismeri. A jólét a szaporodás terén is érezteti hatását. A harmincas években általában egy-két gyermeket nevelt fel egy család. Nehogy szétforgácsolódjon a vagyon. Ma nem ritka a három gyerek. Van mi­ből felnevelni, s ha felnő, megkeresheti a kenyerét. • AZ ASSZONYOK PANASZA Csak az asszonyok panaszkodnak olykor-olykor. A férfiakra. Az a pálinka, csak az ne volna! Esténként tele van a kocsma. Nem csoda, ez az egyetlen kö­zös szórakozóhely. Megvitatják a történ­teket sör és féldeci mellett. Felvetődik a kérdés: nem lehetne az esti szórakozást másképpen megoldani? Van a községnek kultúrterme is. Szóra­kozóhelynek, klubhelyiségnek jó lenne. Itt is összejöhetnének egy kis esti be­szélgetésre. Mert erre is szükség van. Könyvek, újságok, sakk, biliárd, esetleg üdítőiatalok a pálinka helyett... Szin­te látom, hogyan mosolyognak meg ezért az ötletért. Mindez pálinka, sör nélkül? Nem érdekes. Ha már az ember lemegy, ne igyon meg egy-két pohár sört, egy-két féldecit a barátaival? Nem, azt nem lehet. Erről a szokásról nehéz volna az érett férfiaknak lemon­daniuk. Ebben a tekintetben már ők is öregek: nehezen szoknák meg az újat. Bizonyára tudják ezt a község, a szövetkezet vezetői is, azért nem szor­galmazzák a szolidabb szórakozóhely létrehozását. Tudják, hogy bármilyen káros is az ital, nehéz ellene védekez­ni. Még nekik maguknak ís. Próbálnák meg el nem fogadni, ha ismerősök, ba­rátok kínálják őket. Nem akarnak „el­szakadni a tömegektől". De azért vala­mit mégis meg lehetne próbálni: a fia­talságot ránevelni a klubéletre. Talán sikerülne. Hátha érettebb korukban is szívesebben töltenék el szabad idejüket a klubhelyiségben, mint a kocsmában! S ez nemcsak Nagyréskára vonatkozik, hanem sok más községre ls. • AZ ÉLELMESSÉG Élelmesek Kelet-Szlovákiában az em­berek. Tudják, mit érdemes a háztájin termelni, mi jövedelmez. Ha el akarnak valamit intézni, és zárva van a nagyka­pu, megkeresik a kicsit. „Mindent el le­het intézni, csak meg kell találni a mód­ját" — ez az elv érvényesül. Összeköt­tetések szükségesek. S ezt sok minden­nel meg lehet teremteni: pálinkával, természetbenivel, pénzzel. Bizonygatják, hogy hiánycikknek számítandó áru csak akkor van, ha ad valamit az ember a kiszolgálónak, üz­letvezetőnek. Okolom őket: miért ad­nak? Csóválják a fejüket: ha mindenki egy húron pendülne... De két oldala van az éremnek: ha vannak, akik elfo­gadják, sőt elvárják, akkor valóban nehéz a helyzeten segíteni. S talán itt kellene elkezdeni a dolgot. Szép számmal vannak olyanok is, akik egyszerűen leveszik a sápot. Nem­csak a nyomornak, hanem a jólétnek is vannak vámszedői. Az árdrágítókra gondolok. Természetesen ezekből más­hol is van elég, nemcsak Kelet-Szlová­kiában. Szinte napirenden olvashatunk lapjainkban bírósági ügyekről, csalók, árdrágítók elítéléséről. Állítom azonban, hogy talán sehol az országban nem csal­nak olyan szemérmetlenül, mint éppen itt. Rövid ott-tartózkodásom alatt ma­gam is meggyőződhettem erről. A feleségem két kislányruhát akart vásárolni a málcai készruhaüzletben. Próba közben nem találta a ruhákon az árcédulát. Számlát kért. Utólag egy har­madik, ugyanolyan ruhácskát is becso­magoltatott. Ezen rajta maradt az ár­cédula. Otthon állapítottuk meg, hogy 43 koronás ruhákért 59-et fizetett. Ru­hánként 16, összesen 48 koronával csapták be. Amikor reklamáltam, az el­adó zavartan kért bocsánatot a „téve­désért". Ugyebár, ha be akart volna csapni, nem hagyta volna rajta a ruhán az árcédulát. (Kettőn nem is hagyta.) Meg aztán neki nincs gyakorlata a ki­szolgálásban, most csak a feleségét he­lyettesíti, aki felutazott Bratislavába, mert autót vesznek ... Lehet, hogy so­hasem csaltak az üzletvezetőék, lehet, hogy becsületes munkával keresték meg az autóra valót. Nem állíthatom az el­lenkezőjét. Viszont mit gondolhat egy ilyen árdrágítási reklamációnál még a legjóhiszeműbb vevő is, ha a mentege­tődzésben autóvásárlás ls szerepel, mint arra: könnyű így autót venni. Nem tudom azt sem mivel magyaráz­ni, miért árusították a vajáni villanyte­lep iparcikkboltjában az uborkagyalut 2,60-ért, amikor a Jednota nagyráskai boltjában s másutt is 1,60 az ára. S aki megtudja, hogy drágábban vásárolt Va­jánban, mint amennyibe más üzletben kerül, vajon mit csinál? Reklamál? De­hogy. Megcsóválja a fejét, s mosolyog­va legyint: azért az egy koronáért nem érdemes szólni. Csakugyan nem érde­mes? Sok egy korona megy ki így a zsebünkből. S nemcsak a miénkről van szó, hanem a másokéról is. Hányan vásároltak akkor Vajánban uborkagya­lut? Én nem vettem, de csak azért, mert már elfogyott. De nekem is 2,60 ra mondták az árát. Én Nagyráskán vásá­roltam, 1,60-ért, mégis szólok. A mások egy koronájáért Jobban, gondtalanabbul élnek az em­berek a magas kémény árnyékában, mint bármikor azelőtt, amikor híre sem volt üzemnek, szövetkezetnek. De az árnyékot nemcsak a fáradt, pihenni vágyó dolgozók szeretik, hanem az élős­ködők is. Bocsássunk be olykor-olykor ide egy kis napfényt, hadd pusztítsa el őket! • TÖBB KULTÚRÁT Impozáns, világos, egészséges, jól fel­szerelt családi házak, jó kereset: ezt látja az ember az egyik oldalon. Arány­lag sok ittas ember, hangoskodás, sza­badszájúság, ügyeskedés, az ízlés fej­letlensége: ez a másik oldal. Az em­berek anyagi helyzete és életmódja kö­zött még nagy a szintkülönbség Kelet­Szlovákiában. Természetesen ez a meg­állapítás nem kizárólagos — hiszen vannak kivételek ls'-—, de elég jellem­ző arra a vidékre. S miben keressük ennek a szintkülönbségnek az okát? A kulturális fejlődés lemaradottságá­ban. A művelődés nem tart lépést a gyors anyagi fejlődéssel. Kétségtelen, sokat fejlődött az embe­rek gondolkodása az utóbbi években. Sok kérdéshez másképp viszonyulnak, mint azelőtt. Megbarátkoznak az újjal. Több időt fordítanak művelődésre is. De nem eleget. Életmódjuk bizonyítja ezt. Ezt kell megváltoztatniuk. Ennek azonban komoly feltétele a műveltség, kulturális fejlettség. Ha e nép lapokra, folyóiratokra, könyvekre fogja fordíta­ni annak legalább egy részét, amit most italra költ; ha az estét kocsmázás he­lyett tv-nézéssel vagy ésszerű társas szórakozással fogja eltölteni; s ha a modern bútorok között méltó helyet kap a könyvszekrény ls: akkor fokoza­tosan arra ls rájön, mi az, amin élet­módjában változtatnia kell. Az idősebb nemzedéktől már kevesebbet remélhe­tünk ezen a téren, de a 30—40 évesek még érhetnek el szép eredményt. Leg­fontosabb teendőnk azonban az, hogy az ifjúságot már ezen az úton indítsuk el. Hadd tudjanak ők már ésszerűbben, a kor követelményeinek megfelelően élni azzal, amijük van... Az elindulás­hoz azonban segítségre van szükségük. Ez a munka pedig a járási kulturális és a helyi szervekre vár. JAKAB ISTVÁN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom