Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)

1967-08-22 / 231. szám, kedd

Antonín Janoušek emlékére A KASSAI VÁROSHÁZA ERKÉLYÉN egymást váltják a szónokok: a Szlovák Tanácsköztársaság népbiztosai Hirossik, Vavrica, Jakab fellépése után lelkesen üdvözli a több ezres tömeg a Szlovák Nemzetközi Hadsereg főparancsnokát, Münich Ferencet. Ezután 20 000 szempár egy középkorú, szakállas emberre figyel. Hatalmas termete kíváncsiságot ébreszt a gyülekezetben. Tapsvihar fogadja. — Nagy feladatot tűztünk magunk elé — kezdte beszédét. — A kapitalizmus megdöntését, a kapitalista államapparátus szétzúzását és annak romjain a dolgozók szocialista államának felépítését. — Magyarok, szlovákok, csehek és németek, dolgozó proletárok, egy az érdekünk: megtartani Szlováklát a dolgozó nép számára. Ezt csakis a cseh forradalmi proletariátus segítségével érhetjük el. Addig fogunk harcolni, amíg Prágában is vörös zászló lengedez. Antonín Jahoušek, a Szlovák Tanácsköztársaság elnökének 1919. június 22-én hallotta szavait először Kassa népe. Janoušek 1877. augusztus 22-én született a csehországi Nymburkban. Apja kovácsmester volt. Ifjú korától a könyveket bújta. Eredetileg géplakatos mesterséget tanult. A századfordulón az akkoriban szokásos vándorútra indult. Bejárta Ausztria—Magyarország területét, s megismerkedett a forradalmi munkásmozgalommal. Húszéves korában belépett a szociáldemokrata pártba. Vándorútjának egyik állomása Győr volt, ahol az ottani vagongyárban mint szakmunkás dolgozott. Győrött szoros kapcsolatba lépett egy Kašper nevű, szervezett szociáldemokrata munkással, akihez gyakran eljárt és néha a késő éjszakai órákig elbeszélgetett. Kašpert politikai tevékenysége miatt kitiltották Prágából, menekülnie kellett. Ugyancsak Győrött ismerkedett meg JanouSek Kašper lányával, Máriával, későbbi feleségével, aki már magyar iskolát végzett. Udvarlása közben JanouSek magyarul tanult Kašper lányától. Amikor szülővárosába, Nymburkba sorozásra hívták, már nem egyedül, hanem feleségével tért haza. 1905-től 1915-ig különböző munkásújságok szerkesztőjeként működött, megjárta a haladó szocialista újságírás iskoláját. Tolla nem ismert megalkuvást, a proletariátus és a szocializmus ügyét szolgálta. — Az új szocialista világnézetre való nevelés — mondotta Janoušek — az első helyet kell, hogy elfoglalja a munkássajtóban. Nem elég a néptömegeket csupán tájékoztatni, hanem a munkásságot saját erejének tudatára kell ébreszteni. AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ ÉVEIT a kladnól Poldi-üzemben töltötte. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hírére egy szeizmográf érzékenységével reagált. Az Októberi Forradalom lelkes agitátora lett a kladnói munkások körében. Tevékenyen részt vett az 1918. évi Januári általános sztrájkban, amikor több mint hatvanezer kladnói munkás leállt. JanouSek indítványára a munkások a tömeggyűlésről üdvözlő táviratot küldtek Leninnek. A sztrájk befejeztével az üzem igazgatója kijelentette, nem tűr meg bolsevik lázítót a munkások között, így lett JanouSek a fiatal köztársaság első munkanélkülije. Abban az időben Kun Béla felhívta a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt vezetőségét, küldjenek Budapestre egy elvtársat, aki a magyarországi cseh és szlovákok körében a forradalmi propaganda irányítását vállalná. Erre annyival is inkább szükség volt, mivel a magyar fővárosban 35—40 000 szlovák munkás dolgozott. A választás Janoušekre esett, aki győri tartózkodása alatt megtanult magyarul. 1919 egyik fagyos januári reggelén JanouSek elbúcsúzott feleségétől és gyermekeitől. Budapestre utazott és haladéktalanul hozzálátott a cseh és szlovák munkások szervezéséhez, valamint egy szlovák nyelvű újság kiadásához. A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása után egy héttel, 1919. március 27-én meg is jelent a Červené noviny első száma. A vezércikket Janoušek írta, aki a szlovák és cseh dolgozók korlátlan bizalmát élvezte. Sokoldalú tudása, gazdag szervezési tapasztalata a szlovák és cseh szekcióban komoly tekintélyt szerzett neki. 1919. június 14-én részt vett a tanácsok első országos kongreszusán Budapesten, ahol beszámolt a magyarországi szlovákok mozgalmáról. A kongreszszus befejezése után Janoušek különvonaton Kassára utazott, amely várost a Szlovák Tanácsköztársaság székhelyéül nevezték ki. 1919. június 16. belekerült a történelembe. Ekkor kiáltották ki Eperjesen a Szlovák Tanácsköztársaságot. 1919. június 20-án tartotta Kassán első ülését a forradalmi végrehajtó bizottság. Itt választották meg a Tanácsköztársaság elnökéül Antonín Janoušeket. Az új kormány üdvözlő táviratot küldött Leninnek, amelyre a Szovjetunió külügyi népbiztosa, Csicserin válaszolt. JŰNIUS VÉGE FELÉ egyre aggasztóbbá vált a helyzet. A Magyar Vörös Hadsereg a nyugati országok nyomására kénytelen volt visszavonulni Szlovákia területéről, aminek következtében megszűnt a fiatal proletárállam. Röviddel ezután bekövetkezett a Magyar Tanácsköztársaság bukása is. Az összeomlás után féktelenül tombolt Horthy fehér terrorja. A letartóztatott népbiztosok között volt Antonín Janoušek is. Közel egy évet töltött a váci fegyház magánzárkájában. 1920. június 30-án társaival egyetemben megvasalva Budapestre szállították a főtárgyalásra. Amikor a bíró megkérdezte, mit hozhat fel védelmére, JanouSek emelt hangon a következőket mondta: — Kommunista, bolsevik vagyok, ezt nyíltan hirdetem. Egész életemet a munkásosztály felszabadítására áldoztam. Felettem csak elvtársaim Ítélkezhetnek, a cseh, szlovák, német, francia, angol, orosz proletariátus bírósága. Janoušeket háromévi börtönre ítélték, de a Horthy-kormány 1920 végén tárgyalásokat kezdett a szovjet kormánnyal a letartóztatott kommunisták és a Szovjetunióban internált magyar katonatisztek kicseréléséről, JanouSek is rákerült a kicserélendők névsorára. 1921. október 21-én a cseh forradalmár hatvantagú csoportjával Horthy kazamatáibői az új szocialista hazába utazik. A határon hatalmas vörös transzparens fogadja őket. „A kommunizmus nem ismer határokatl" — A magyar kommunisták csoportját Moszkvában határtalan lelkesedéssel fogadják. Egyidejűleg azonban kitűnt, hogy a létskám nem teljes. Hatvan helyett csak ötvenkilencen érkeztek meg. Ki maradt le? A csereszállítmány Csehszlovákián keresztül haladt, de a köztársaság területének elhagyása előtt Décínben csehszlovák csendőrök hatoltak be a vagonba és letartóztatták Janoušeket, akit újból börtönbe vetettek. Azzal vádolták, hogy Kun Bélával szövetkezve elszakította a Csehszlovák Köztársaság egy részét az országtól. JanouSek szabadon bocsátásáért országos akció indult. Letartóztatása ellen Kreiblch képviselő élesen tiltakozott a parlamentben. Csicserin szovjet külügyi népbiztos jegyzékben tiltakozott JanouSek törvényellenes elfogattatása ellen. A közvélemény nyomására a bíróság kénytelen volt a vádat elejteni. 1922. március 22-én a prágai rendőrség a pankráci fogházból titokban a határra kísérte a foglyot. 1922. április 12-én örömkönynyektől csillogó szemmel lépett a cseh forradalmár Moszkva földjére. A tapasztalt kommunista, a tehetséges szervező gyorsan alkalmazkodott az új helyzethez. Két évtizeden át a szocialista építés legnehezebb szakaszán vállalt komoly feladatokat, amelyeket kellő hozzáértéssel, kommunista önzetlenséggel teljesített. 1941 MÁRCIUSÁBAN ANTONÍN JANOUŠEK, a hivatásos forradalmár, a Szlovák Tanácsköztársaság volt elnöke, a Szovjetunió Kommunista Pártjának tagja Moszkvában elhunyt. Nem adatott meg neki, hogy megélje hazája felszabadulását. Szavai azonban maradéktalanul teljesültek: Prága fölött vörös zászló leng. RÓJÁK DEZSŐ 1 falu - 10 Kiskövesd • A trebišovl járásban a „példás községek" kiértékelésekor Kiskövesd ismét a második helyre került. • A szövetkezet az idén nem termelt zöldségfélét, aminek hiányát a tagság ís érzi, mert a harmadik-negyedik községbe jár paradicsomot, paprikát vásárolni. • A közösben megszüntetik a baromfitenyésztést, s a Jövőben a borjúnevelésre helyezik a fő súlyt. • A perzselő és esőtlen nyár ellenére két és fél méterre nőtt • kender, amiből 55 mázsás hektárhozamot várnak. • A népi fogyasztási szövetkezet boltjában egész nyáron át nem lehet ásványvizet kapni. A vendéglőben sem. • Az öntözőcsatorna üzembe helyezése 6ta naponként 20—25 hektáron öntözik a kapásokat, a szálas takarmányokat és a réteket. • A faluszépltésl akció keretében kiültetett díszfák 70 százaléka a nagy szárazság miatt kiszáradt. Másik ok, hogy a fákat későn ültették kl. • A HNB még mindig nem gondoskodott — az új kultúrház mellett — egy illemhely építéséről. • A községben évek óta eredményes kultúráiét folyik. A környéken már közismert a kiskövesdiek színjátszó csoportja, esztrádegyüttese, valamint tánczenekara. Színjátszó csoportjuk néhány hete a „Hamupipőke" című mesejátékot, esztrádegyüttesük a „Krimi vidám módra" összeállítást mutatta be sikerrel. Augusztus 13-án tánczenekaruk ls szép sikerrel szerepelt Borsiban a II. járási táncfesztlválon. • Nyár elejére végre portalanították, aszfaltozták a községen át vezető útat is. KASSAI BELA, Kískövesd „Nagyobb darab kenyeret ünnepelünk" A

z 1110 hektáros kissárói szövetkezet (lévai Járás) is sikeresen fejezte be az aratást. Szokás szerint a kenyér megünneplésével. Öbert Kálmán, szövetkezeti elnök a jól sikerült összejövetelen, bár kurtára fogta beszámolóját, mégis sokat mondott. Itt nem kell a sok beszéd — gondolhatta magában —, elvégre a tettek beszélnek. Rövid volt az aratás is, röpke két hét alatt takarították be a 130 vagon 65 mázsa termést. Míg a múltban fele ennyi gabona learatása tömegeket mozgósított, az idén sokan észre sem vették, hogy már teljes ütemben megy a munka, és szinte hihetetlennek tűnt a gyors betakarítás. — Soha nem látott gazdag termést adott a határ — említette az elnök, és valóban így is van. A búza átlagos hozama 50,5 mázsára rúgott hektáronként, s a nagy termésben az intenzív orosz búzafajták játszották a fő szerepet. Az A—8-as táblán 58 mázsát adott a Bezostá, az A 9-es táblán pedig 60,2 mázsát a Mironovi fajta. Öriási a fejlődés, ha figyelembe vesszük, hogy alig egy évtizeddel ezelőtt 20 mázsán aluli hektárhozamokat is rögzít a szövetkezet statisztikája. Hogy mi a siker titka? Öbert elvtárs az intenzív fajtáknak, a fejlett agrotechnikának, a táperő utánpótlásának tulajdonítja. Persze, ehhez még mindesetre — ha mást nem is — tegyük hozzá az emberek odaadó igyekezetét s a jó szervező munkát. Sok termett, s a sokat könnyebb beosztani, több Jut a társadalom asztalára is, amit a kissárói tagság tettekkel bizonyít. Kenyérgabonából 10 vagonnal küldtek többet a piacra. Helyénvaló az elnöknek az a megjegyzése, hogy „nagyobb darab kenyeret ünnepelünk". Nem volt hiábavaló a perzselő napon az aratók munkája. A takarmányalapba ls 50 vagon abrak jutott. Ez ugyan még nem fedi a szükségletet, mint ahogy Szűcs . Béla zootechnikus és Pásztor Lajos agronómus mondják, ám bíznak benne, hogy a nagy szárazság ellenére is a kukorica pótolja majd a többit. Nem kétséges a klssáróiak sikeres esztendeje. A kertészet már teljesítette az évi bevétel tervét, 534 000 koronáért adott el zöldséget, s ha minden jól megy, még fele ennyivel növelheti a bevételt. — Legnagyobb elismerés az aratókkal szemben, ha ml is túlteljesítjük a bevételei tervet —• mondják a dohányosok. Az ő portájukon is szépek a kilátások, s ugyancsak nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a közös sikeresen zárja az esztendőt. (b|.J PETRŐCI BÁLINT: vöröskatona visszatér Hosszú Ideig egy kórteremben feküdtünk, utána szanatóriumba küldtek bennünket. Itt lassan telt az idő, s hogy ne gondoljunk a betegségünkre, kártyáztunk, biliárdoztunk, de a leggyakrabban a sétány padján ülve beszélgettünk. ö mesélt, regényes, kalandos életéről. Különösen megragadott élettörténetének az a része, amikor a győzelmes forradalmi harcok után hazatért a Szovjetunióból. Még a kórházban papírra vetettem, és most, a nagy évforduló alkalmából szeretném közzétenni, hogy tanuljunk s okuljunk életéből, emlékezzünk arra a küzdelmes Időszakra, amikor nem volt könnyű kommunistának lenni, amikor a párttagság az állandó harc vállalását jelentette ... Ez 1962-ben történt, s két évre rá, hetvenhárom éves korában meghalt. Pártunk a saját halottjának nyilvánította. Gustáv S e n č e k forradalmár volt. Az Októbert Forradalomban vöröskatonaként harcol, utána hazajön, és pártunk harcosaként küzd tovább. De élnie is kell, s nehezen talál munkát. Kivándorol Argentínába. Rövid idő alatt megtanul spanyolul, s az illegális kommunista párt vezető funkcióiban tevékenykedik. Üldözik, börtönbe vetik. 1948 ban tér vissza hazánkba, s az új élet építőjeként szívvel-lélekkel teljesíti a pártmegbízatásokat. Nyugalomba vonulása után is fáradhatatlanul tevékenykedett az SZLKP Központi Bizottsága tagjaként. Félrehúzódva, szerényen élt, akárcsak pártunk sok-sok régi harcosa, akik magukban számtalanszor lepergetik a régi eseményeket. Így tette SenCek elvtárs is, amikor mélyeket szippantva cigarettájából, mesélt az életéről. Szeretném megszólaltatni a nagy idők „névtelen" hőseit. Sokan már meghaltak, de sokan még élnek, és sok értékeset tudnának mondani nekünk, akik a nyomdokaikban haladunk. Senöek elvtársra és sok-sok társára gondolok, és akaratlanul is Fučík szavai járnak az eszemben. Ezt írta a börtönnaplójában: „Egy szép napon a ma múlttá válik. Beszélni fognak róla, mint nagy időről, beszélni fognak névtelen hőseiről, akik történelmet csináltak. Szeretném, ha tudnátok, hogy a hősök nem voltak névtelenek. Hogy emberek voltak, névvel, arccal, vágyakkal és reményekkel... Szeretném, ha valamennyien közel éreznétek őket magatokhoz, mint ismerős embereket, rokonokat, mint saját magatokat.. Kezdődjék a történeti Gustáv Senček kopott, elnyűtt katonaruhában hétévi távollét után, 1921-ben hazatér a szülőföldjére ... Végre! Megáll a vonat. Szótagolva olvasom a feliratot: Banská Bystrica... Egy csöppet sem változott az állomás épülete. Hét éve láttam utoljára: tizennégyben, amikor a losonci kaszárnyába vittek bennünket, s onnan a frontra. Ugyanolyan ikicsi, mint akkor volt,.. Sóhajtok. A mellettem bandukoló két társamra nézek. — Nem változott itt semmi — mondom magyarul. (A társaim rimaszombati vagy rozsnyói magyarok.) Bólintanak, hümmögnek valamit, omi igent is jelenthet, meg azt is: mindegy, visszajöttünk. — Pedig nem jó, ha semmi sem változott - ismétlem. A

z emberek is a régiek. Nézzétek, majd felfalnak bennünket a szemükkel ... — Csak bámuljanak! — morogja az egyik magyar. Volt mit nézniük rajtunk. Orosz katonaruhában voltunk. Kopott volt a sok hordástól és mosástól, de mégiscsak szokatlan az itteni izemnek. Sapkánk szegélyét sem mondhattuk mór vörösnek, kiszívta színét a nap. A csillag helye sötét lett a homlokrészen. A vörö* csillagot elrejtettük. Sóhajtottam ... >- Mit sóhajtozol? Nem örülsz, hogy már itthon vagy? - kérdezi a jobboldali szomszédom — Majd meglátjuk, itthon leszünk-e? — Jobb lett volna ott maradni — mondja a másik magyar. >- Nem tudtam, mi van apámmal, anyámmal... — Megsirattak ők már bennünket szól a másik. — Hét év nagy idő! A hadifoglyok rég hazajöttek... — Mi is azok voltunk mondom. — Voltunk — dünnyögi a társam. — Vége a szép mesének — mondja a másik magyar. — Addig, cmig tart a mese, minden olyan szép, s amikor azt hallod, itt a vége, fuss el véle, olyan minden, mintha ólmunkból ébresztenének fel... — Jó lesz egyszer nálunk is, elvtársak! mondom. A Garamhoz érünk. A partot szegélyező fók csupaszok, csak itt-ott csüng az ágakon néhány árván maradt hervadt levél. A nap sugara erőtlen, csakhamar lebukik a domb mögé. — Maradjunk itt egy kicsit - kérem társaimat. (Folytatjuk) 4