Új Szó, 1967. július (20. évfolyam, 179-209. szám)

1967-07-20 / 198. szám, csütörtök

A Ml FELELŐSSÉGÜNK... Vitazáró a Miért kevés a magyar közép- és főiskolás című ankéthoz Több mint két hónapja már, hogy a nyitrai tanácskozás okos kezdeményezését a magunk módján és lehetőségeink szerint próbáltuk továbbvinni, s azóta hétről hétre a különböző hozzászólások választ kerestek arra a nyugtalanító kérdésre, miért csökken a középiskolások száma, s miért oly bátortalan a főiskolára való jelentkezés. Az azóta megjelent írások és a jelvetett problémák azt bizonyítják hogy a vita az ügy javá ra vált, s ha nem is oldotta meg egy csapásra a felve tett kérdést, több szempontból - megvilágította azt. S már ez is a „szépítés" lehetőségét magában hordó nagy előny. - Amikor a nyitrai tanácskozásról szóló beszámolót — Heimler László tollából — vitára bocsátottuk, nagyon szerény elképzelések vezettek bennünket. Bár elképzeléseink jellege azóta sem változott, örvendetes, hogy a jelvetett kérdésnek ilyen nagy visszhangja volt, s hetente tömegével érkeztek az észrevételek. A jövő érdekében Elsődleges célunk az voit, hogy a nyitrai tanácskozáson felvetett kérdést, a továbDtanulás problémáját a nyilvánosság előtt ismertté tegyük, s ezen keresztül felrázzuk „a szülői és a pedagógusi közvéleményt: vegye még egyszer és teljes felelősséggel fontolóra a fiatalság elhelyezkedésének vagy továbbtanulásának ügyét, a pályaválasztással összefüggő tényezőket a felnövő nemzedék jövője érdekében". Igaza van Rácz Olivérnek és több más hozzászólónak, amikor kifogásolja, hogy „ez a kérdés nem »magyar« kérdés, hanem országos probléma." Igaza van viszont az indoklásban is: „Magyar kérdéssé csak olyan viszonylatban szűkül, amilyen arányban a csehszlovákiai magyarság önmagában véve is szűkebb létszámra ... korlátozódik, mint amilyenek a cseh és szlovák tannyelvű iskolák tanuló létszámát és lehetőségeit szolgáltató erőtartalékok" Más szóval, az országos probléma révén arra az egészségtelen jelenségre kívántuk felhívni a figyelmet, mely ebből a tételből ránk hárul, s minket marasztal el. Az a tény ugyanis, — és itt Ónodi János érvét ismétlem —, hagy tízezer magyar nemzetiségű lakosra kb. 60 százalékkal kevesebb főiskolás jut, mint az országos átlag, mindenképpen elgondolkoztató! Különösen akkor, ha tudomásul vesszük azt a másik igazságot is, hogy „a magyar tannyelvű iskolák megfelelő műveltséggel, szakmai felkészültséggel és kellő akarattal rendelkező tanulói bárhol sikeresen folytathatják tanulmányaikat". Ez egyben választ ad arra a sokszor hallott rosszindulatú megjegyzésre is, „egyáltalán hová mehet a magyar iskolából a gyerek". A tudás a döntő Hiányos pedagógiai propagandamunkánk következménye, hogy ez utóbbi kérdés még elég gyakran felmerül. Az igazság ezzel szemben az, hogy nem a tanítási nyelv határozza meg a növendékek érvényesülését, hanem a konkrét tudás. A tanítási nyelv, a konkrét tudás megszerzésében játszik döntő szerepet! S bár a szülők joga, hogy olyan iskolába írassák gyermeküket, amilyenbe éppen akarják, igaza van Szenk Sándornak, amikor azt mondja: „a teljes érvényesüléshez a magyar anyanyelvű gyermek számára a magyar iskolákon keresztül is vezet az út." Tehát a Komenský vallotta tétel, hogy minden nemzet a saját anyanyelvén válhat tudóssá, — ma sem változott. Azok, akik a tanítási nyelv mindenhatóságára építenek, megfeledkeznek arról, hogy például a főiskolai vagy szakiskolai felvételiknél nemcsak a magyar iskolák növendékei maradnak le, hanem éppúgy kívül rekednek a cseh, vagy a szlovák iskolák növendékei is. Ez természetes is, hisz a jelentkezés általában sokszorosan meghaladja a felvétel irányszámát. Egyetlen példaként elég arra hivatkoznunk, hogy a Komenský Egyetemre az idén 5064 érettségizett jelentkezett, s ebbői csupán 2400-at vehettek fel. A magyar iskolák versenyképességét dr. Reinel János azzal is alátámasztja, hogy kettős műveltséget ad a tanulóknak, megismerteti a magyar és a szlovák kultúrával, s irodalommal egyaránt. E megállapítás mellett viszont bizonyításként szívesen említenék egyetlen esetet, mely közvetlenül az idei főiskolai felvételit érinti. Janda Ivánnal, a bratislavai magyar középiskola igazgatójával beszélgetve tudtam meg többek között, hogy iskolájukból három növendéket vettek fel a bratislavai Orvostudományi Egyetemre, kettőt a prágai atomfizikára, kettőt pedig a bölcsésztudományi kar svéd — német szakára... S itt csak azokat a példákat említettem, ahová valóban „művészet" bekerülni ... Ezt a művészetet azonban — a magyar iskolák esetében is — tudással mérik! A magasabb szellemiség érdekében Ezen a ponton ugyanakkor Rácz Olivérnek kell ismételten igazat adnunk, amikor azt mondja: „Az anyanyelvi oktatás nem lehet a másodrendűség szélárnyékába húzódásának a mentsvára; ellenkezőleg a siker és eredményesség alapvető jeltételéül kell szolgálnia". Kár, hogy nem mindig, s nem mindenütt tudatosítják ezt. Márpedig tény marad, hogy a magyar iskolák jövőjét nem elég deklarálni, hanem mindennapi szívós, kitartó munkával kei! a hírét és rangját emelni. Csak így tarthatunk lépést a fejlődéssel, s így segíthetjük elő a leghatásosabban az új arcú magyar értelmiség kialakulását. S e téren viszont a legilletékesebbtől, Mózsi Ferenc tői olvashattuk: „Az alapos tudású, tehetséges tanulók közép- és főiskolai beiskolázásának problémáját csak a csehszlovákiai magyar pedagógusok oldhatják meg!" Ehhez a megállapításhoz tegyük hozzá azt is, ha el akarjuk érni, hogy az itteni magyarság ne csupán a segédmunkás, vagy a jobbik esetben a szakmunkás szintjét érje el, hanem legyen bátorsága a magasabb szellemiséget is meghódítani, ezt a feladatot az iskola és a pedagógusok nélkül aligha oldhatjuk meg. Nagymértékben tehát tőlük függ, mennyiben tudatosítják felelősségüket a felnövekvő nemzedék jövőjéért, s mennyiben élünk azokkal a lehetőségekkel, melyeket társadalmunk biztosít. A középiskola a továbbtanulás alapja Többen érintették az előző évek iskolapolitikája okozta károkat, s különböző javaslatokkal is éltek. Tekintettel arra, hegy ezek a kérdések országos problémák, megoldásuk is csak országos szinten lehetseges. Köztudott, hogy az Iskolaügy készülő új koncepciója — alapos mérlegelések után — 1970re készül el, így a felvetett ilyen jellegű kérdések sem oldhatók meg korábban. Nem árt viszont, ha az iskolaügyi szervek felfigyelnek ezekre az észrevételekre. Sok mindenen viszont menetközben is javíthatunk. Igy pl. a középiskolások összetételén. A vita alapján is leszögezhetjük, hogy a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítanunk nemcsak a mennyiségi, hanem a minőségi szempontokra is. A „gyors megtérülés elveiből eredő nézetek" elleni harc ugyanakkor azt is jelenti, hogy a pedagógus mindent megtesz annak érdekében, hogy a jó képességű növendékeket a magasabb művelődési szint igényei felé irányítsa. Ez ma már annál is inkább könnyebb lesz, mivel az 1967—68-as iskolaévtől kezdődően az általános középiskolákba beiratkozott tanulók az érettségivel együtt szakképesítést ls kapnak. Tehát, akik nem kívánnak továbbtanulni azonnal munkába állhatnak. A szakiskolák felé özönlésnek (főleg a fiúknál) ez volt a döntő szempont, ami miatt inkább választották a szakma biztonságát, mint a főiskolai felvételi bizonytalanságát. Közrejátszott és a jövőben :'s közrejátszik még, hogy a főiskolai végzettség megszerzése anyagi szempontból nem jelent különösebb előnyt. Sót! ... Ismert dolog, hogy a főiskolai végzettséggel rendelkezők teljes anyagi „révbe jutása" 10 —20 évvel a tanulmányok befejezése után éri csak el az alapiskolával rendelkező iskolatársak színvonalát. Nem "életlen, hogy a kapitalista országokban a szakmunkások átlagfizetésénél 2—3-szorta lagyobb kezdőfizetéssel indul az életbe a főiskolás. Bár az ösztöndíjak és különböző állami támogatás révén nálunk a továbbtanulásra fordított egyéni „beruházás" lényegesen kisebb, bizonyos" áldozatvállalással azonban mégis csak jár. A továbbtanulással járó kockázat kiegyenlítődésében 1970-ig történik változás, amikor a munkások és a műszaki értelmiségiek bérezési átlagának aránya megközelítőleg 1:1,5 lesz. Viszont ez az arány is kevés ahhoz, hogy a továbbtanulásban az „anyagi" szempontok döntő szerepet játsszanak. A magasabb szempontok érvényesítése és tudatosítása tehát a meggyőző munkára vár. Csak így érhető el, ahogy Kohán István Írja, hogy a magasabb képesítésből eredő, alkotómunka szülte öröm és megelégedés „legalább részben kárpótolja azt az anyagi hátrányt, ami az értelmiségi pályákon még mindig érezhető." Színvonal, színvonal, színvonal Teendőinket hangsúlyozva, s a fejlődés és érvényesülés lehetőségeit mérlegelve azonban egy pillanatra sem lehetünk igénytelenek, elnézők magunkkal szemben. Egy nép, vagy nemzet nem azzal bizonyítja életrevalóságát, hogy engedményeket tesz önmagának — ez csak bárgyú öncsalás lehet —, hanem éppen ellenkezőleg, szellemiségével épülhet bele abba a folyamatba, mely a kultúrát és a tudományt gazdagítja, s előbbre vivője a mának. Ily módon nem érthetünk egyet azzal a nézettel sem, mely például a matematikában látja a továbbtanulás akadályát. Minden színvonal-engedmény ugyanis csak káros lehet, a magyar iskolák tekintélyét csorbíthatja... Ily módon a matematikára sem lehet más, külön receptünk ... A középiskola általános műveltséget ad, s humán- és reáltagozat között nem tantervi, inkább mennyiségi (nagyobb óraszám, bővebb anyagismeret) eltérés van. Ez természetes is, hisz a továbbtanulás lehetőségét — bármely főiskolán — mindkét tagozat növendékei számára csak így biztosíthatjuk. Nem beszélve arról, hogy a 15 éves pályaválasztó három év leforgása alatt a mérnöki illúziókból például az irodalmár buzgalmaiba eshet. Más lapra tartozik a humán-tagozaton a matematika érettségi tantárgyként szereplésének kérdése, mely vitatható, s eldöntése nem ránk tartozik. Meggyőződésem, hogy az a javaslat, mely néhány hónapos, vagy egyéves előkészítőtanfolyamot javasolt a főiskolai bejutás érdekében, ugyancssk célt téveszt. Megfeledkezik arról, hogy a nálunk tanuló afrikai diákoknak erre szükségük van, de egy csehszlovákiai magyar érettségizettnek aligha. Ha ezt a javaslatot elfogadnánk, ez a magyar Iskolák számára nemcsak diszkriminációt jelentene, hanem egyben súlyos vádat is. Vádat olyan értelemben, hogy a magyar iskolák csaknem 11 év alatt (a második osztály második félévétől tanítják a szlovák nyelvet) nem voltak képesek úgy megtanítani a szlovák nyelvet, hogy a továbbtanulásnak ne legyen semmi akadálya. Ez pedig teljességgel igaztalan, rosszindulatú állítás volna. Eltérés a magyar vidék növendékei és a szlovák anyanyelvű gyermekek között kétségtelenül lesz — és ez természetes is — ez azonban nem behozhatatlan hátrány. Nem szabad viszont megfeledkeznünk arról sem, hogy a főiskola szakterminológiájával a szlovák anyanyelvűnek éppúgy meg kell barátkoznia, mint a magyarnak. Abban pedig, hogy az ismeretek további felhalmozásával párhuzamosan az egyetemi hallgatónak el kell sajátítani, egy tudományág kultúráját és logikáját, megközelítőleg azonos start-helyzet előtt állnak. Igényesebb szlovák nyelvoktatást Senki nem állítja, hogy az átmenet nem okoz bizonyos átmeneti nehézségeket. Tény viszont az is, hogy a tárgyi tudás biztonsága mellett ez a kisebbik probléma. Elég azokra gondolni, — Kohán István említi őket —, akik 1950 ben, magyarországi érettségivel, minden nyelvismeret nélkül néhány hónap leforgása alatt behozták a lemaradást, s többségük sikerrel végezte el a főiskolát. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szlovák nyelvoktatás színvonalának emeléséről megfeledkezzünk, vagy mellőzzük a legcélravezetőbb megoldásokat. Ezzel kapcsolatban a vita során több javaslat merült fel J Sági Tóth Tibor, Rácz Olivér és mások ) ezek a javaslatok a tanügyi szervek részére értékesek lehetnek. Hangsúlyoznunk kell azonban azt is — és ez minden tantárgyra vonatkozik — a több tudás, az igényes színvonal elsősorban az igényesebb és színvonalasabb oktató-nevelői munkát feltételezi, s nem a fegyelmezés (testi fenyítés) lehetőségeinek a tananyag elsajátítása érdekében történő kiterjesztését igényli. A „kitárt kapuk" és ami mögötte van ... A vita során foglalkoztunk azzal a kérdéssel is, vajon nem volna-e célravezetőbb „kitárni a főiskolák kapuit" s az első két év munkájára bízni, ki miben volt sorsának kovácsa. Ezzel kapcsolatban a hozzászólások tartózkodók voltak, s inkább a felvételi bizottságok számlájára hangzott el egy-két észrevétel. A „kitárt kapuk" elméletével kapcsolatban annyit, hogy ez a látszatra népszerű, s a legigazságosabbnak és legdemokratikusabbnak látszó forma is sok ellentmondást rejt magában. Az ellentmondások egy része anyagi-közgazdasági természetű. Tegyük fel például, hogy az idén a pszichológiai szakra jelentkezett 210 érettségizett (ebből csak 17-et vehettek fel) mindegyike, vagy legalább is jelentős része sikerrel megállja helyét a főiskolán, ez vajon azt is jelenti, hogy elhelyezésük is biztosítva van? Távolról sem! A lehetőségek korlátozottak, a betöltendő helyek száma meghatározott. Igy aligha vigasztalna bennünket, hogy egy igazságosnak és demokratikusnak látszó tétel ürügyén négy vagy ötéves tanulás veszik kárba. Eddig az elmélet, most nézzük a gyakorlatot. Az elszállásolás, ösztöndíj, laboratóriumok, tanítási segédeszközök stb. eleve lehetetlenné teszik ennek az elméletnek a gyakorlati érvényesülését. Akit ugyanis főiskolára felvettek, joga van ösztöndíjra, ugyanakkor az elhelyezés — akár albérleti is — csak bonyolítaná a helyzetet. A számításba jöhető ösztöndíjmegvonás viszont eleve sújtaná azokat, akik szociális helyzetüknél fogva rászorulnak erre. A pillanatnyi lehetőségek ezt a megoldást kizárják s legkevesebb egy évtizedre van szükség, míg lehetőségeink odafejlődnek, hogy a kiválasztódásnak ezt a módszerét alkalmazzuk. A felvételi vizsgákon az idén több változás történt, s ezek célja az volt, hogy a kritériumokat szigorítva a megítélés biztosabb legyen, s elfogadhatóbb képet adjon a jelentkezőről. Persze, mind a tesztek, mind a pontozásos módszer nem mindenható, (a pillanatnyi indiszponáltság, vagy maga az izgalom sokat ronthat), azt viszont joggal elvárhatjuk, hogy a magyar iskolák növendékeinél elsősorban a tárgyi tudás legyen a döntő. Ezt egyébként ma már előírás is biztosítjal S ha helyenként mellőzik is, ez is a teendőkre figyelmeztet bennünket... A felvételi vizsgák mentségére egyébként hadd említsük meg azt is, sokkal szigorúbb és igényesebb felvételiket neves külföldi egyetemeken, (Anglia, Egyesült Államok) is tartanak. A magyar diákokat is várja a műszaki pálya A főiskolai felvételi, illetve a lemorzsolódás mellett (mely elsősorban a tanulók tudásszintjétől függ), érintenünk kell a pályaválasztás aránytalanságának kérdését is. A „divatos" szakmák mellett (tanár, orvos) meglepően kevés például azok száma, akik a műszaki pályák felé vonzódnak. Bár ez is országos probléma, magyar vonatkozásban az aránytalanság még szembeötlőbb, ily módon a teendők még sürgetőbbek. A pályaválasztás irányításának hiányosságai mellett feltételezhetően szerepet játszik itt a matematikai oktatás színvonala is, — bár ez ugyancsak országos jellegű kérdés. A képesített tanerők hiánya mellett sokszor azonban a matematika oktatás módszertana is kifogásolható ... S itt ugyancsak a színvonalhoz, a pedagógusmunka felelősségéhez érkeztünk. Azok felelősségéhez, akik tudással vértezik fel az ifjúságot s azokéhoz, akik a tanügyi felügyelettel befolyásolhatják, hogy az Iskolák mindegyikében szocialista iskolához méltó munka folyjék. Rosszul értelmezett felelősség ugyanis (ez a vita során is felvetődött), ahol a tanítás színvonalát adminisztratív úton, a bukások arányának erőszakos csökkentésével próbálják biztosítani, ahelyett, hogy az oktatómunka szervezésének objektív és szubjektív feltételeit biztosítanák. A vita során sok értékes javaslat, észrevétel hangzott el. Ezek mindegyikével nem áll módunkban foglalkozni, s az összefüggéseket szélesebb vonakozásban tárgyalni. A teljesség igénye nélkül a fontosabb problémákat próbáltuk kiragadni, s ezeken keresztül bizonyítani — a több mint két hónapos párbeszéd hasznát. Örülnénk, ha a vita megszívlelendő tanulságait a jövő, az ifjúság érdekében a legilletékesebbek — lent és fent! — egyaránt tudomásul vennék, s munkájukat áthatná a törekvés, hogy e

gyetlen tehetség se kallódjon el, hanem legyen elegendő bátorsága az érvényesülést a magasabb igények és a több tudás útján keresni. A csehszlovákiai magyarság szellemi színvonalának emelése elképzelhetetlen ezeknek az igényeknek érvényesítése nélkül. S mivel feltételeink semmivel sem rosszabbak, mint a cseh vagy a szlovák iskoláké, arra van szükség, hogy az adottságokkal élni is tudjunk. ... Mégpedig jobban, min' eddig!! FONOD ZOLTÁN