Új Szó, 1967. július (20. évfolyam, 179-209. szám)
1967-07-13 / 191. szám, csütörtök
expogz 1 VLADIMÍR 2ILA, riportsorozata 5. Csehszlovákia Montrealban Montrealban, Quebec tartományban, Kanadában, sőt az egész amerikai kontinensen az EXPO 67 világkiállítás érdeméből Csehszlovákia fogalom lett. Kiállításunk látogatói anynyi ötletesen kiválasztott és elrendezett látványosságot találnak pavilonunkban, hogy úgyszólván elbűvölik őket. A múlt becses kulturális emlékei, a jelen iparművészeti remekel, színpadi és filmművészeti alkotások, az ékszerterve"zők fantáziájának legújabb csodái, gyermekrajzok, Trnka mesés világa, a tfebechovicei Betlehem stb. kínálkozik megnézésre. Cinčera kinoautomatájának, Radok diapoliekránjának és Svoboda polivíziójának előadásait százezrek csodálják meg, majd elragadtatva kezükbe veszik a tollat és ezt írják az emlékkönyvbe: „Fantasztikus ...", „Az Önök pavilonja a legbájosabb ...", „Congratulationsi", „Ennyi szépség láttán eláll a lélegzetem .. A csehszlovák pavilon külső, józan vonalvezetésével szembetűnően különbözik a szomszédos olasz csarnoktól, amelynek a szovjet pavilonhoz hasonlóan parabolikusan beliajló teteje van, ámde jóval kisebb. Nem tudom megérteni, miért apró fekete kaviccsal szórták kl a környékét, és falai miért barnák. Mintha szégyenkezne amiatt, hogy Olaszország napfényes ország, amelyhez a világos színek illenek legjobban. Lényegesen különbözik kiállítási épületünk a szemben álló venezuelai pavilontól ls, amely tulajdonképpen négy gigászi, másmás színekben tündöklő kockából tevődik össze. A látogatók egytől egyig nagyon pozitívan értékelik kiállításunkat. Az egyik — nagyon jellemzően — így fejezte kl benyomását: „A többi pavilonban Is vannak gyönyörű dolgok, ámde az, ahogyan önök szervírozni tudják a nagyszerű dolgokat, utolérhetetlen." Csehszlovákia sikere határtalan a világkiállításon. Pavilonunk egész tartalmával jól tükrözi az EXPO 67 küldetését és jelszavát: „Az ember és világa". Beszél az emberről, mai és jövő világáról. Bemutatja az embert, akit gépek, élettelen rendszerek és automaták vesznek körül, akinek azonban benső, lelki világa is van. Az utóbbi pedig semmiképpen sem képzelhető el kultúra nélkül, ha nem akarjuk, hogy az ember gépalkatrésszé vagy aggregáttá degradálódjék, olyanná, aki csupán Impulzusokat ad a termelési folyamatok befolyásolására. Kiállításunkon éppen a személyiség fejlesztésének és kulturális szükségleteinek a húrját zendítettük meg leghangosabban. Csehszlovákia az észak-amerikai kontinensen — amely magas fokú civilizációjával hajlamos arra, hogy az embert megfossza emberiességétől — mint olyan ország mutatkozik be, ahol magas színvonalúak az egyes termelési ágak. ugyanakkor azonban gazdag kulturális hagyományai is vannak, és ezek szorosan összefüggnek az európai és egyúttal a világkultúra fejlődésével. Sokszor feltették már nekem Is a kérdést: Miért éppen a csehszlovák pavilont minősítik a legjobbnak, nem szépítgetjük-e a sajtóban megjelent híreket és idézeteket? Nos, az objektív Igazság érdekében le kell szögezni, hogy az EXPO 67 nemzeti pavilonjai nem kis részének tartalma problematikus, szegényes, sőt giccsszerű, ami a közép-európai embert nemegyszer negatív módon sokkolja. Hogyan értékeljük például a mozgó figurákat, amelyeket mintha csak valamelyik áruházból emeltek volna kl: egy vadász rendszeres egymásutánban vadkacsára irányítja a puskáját, egy másik szüntelenül kiki rántja a horgászbotot az improvizált tóból, a harmadik húst süt forgó nyárson, a negyedik ... pontosan már nem is tudom, mit csinál, de valamelyik testrészét feltétlenül mozgatja és édeskés grimasszal vigyorog. Ez az észak-amerikai Maine állam pavilonjának egyik fő látványossága, amellyel az idegenforgalmat propagálják. Aki a csehszlovák pavilonba lép, egy egészen más világba jut. Fülünkbe Smetana és Dvofák melódiái lopakodnak, kulturális emlékeink, gótikus szobraink, festményeink remekei között találjuk magunkat. Megcsodálhatjuk Lőcsei Pál mester Utolsó vacsoráját, megismerjük J. A. Komenskýt, a nemzetek tanítóját és a huszita mozgalmat. Találkozunk a véstonicei Vénusszal, a nagy-morva birodalombeli ékszerekkel, a znojmói rotunda freskóival, a Szt. Vencel-korona hű másával. De menjünk tovább. A „Hagyományok" csarnokában találjuk magunkat, ahol népünk egyik legjellemzőbb vonásával: a munkaügyességnek utolérhetetlen ízléssel való párosulásával ismerkedünk meg. Mert Montrealban rendeztük meg a csehszlovák művészi és használati üveg eddigi legnagyobb kiállítását. A tizennegyedik századtól napjainkig előállított üveg-remekművek sorakoznak Itt, mellettük pedig a legnagyobb különlegesség: az üvegbe merevített értékes művészi alkotások: Fulla és Laluha mozaikjai, RubíCek üvegerdője, Eliáš világító szökőkútja, művészeink absztrakt üvegszobrocskái. Ha hozzájuk vesszük még Trnka „A gyermek világa" című alkotását, vagyis a cseh, európai és amerikai mesékből összeállított kompozíciót, s mindjárt vele szemben a mesés tfebechovicei Betlehemet, némi elképzelést kapunk pavilonunk földszinti részéről. A fő meglepetés azonban az első emeleten vár. A „Szimfónia" nevű részlegben Josef Svoboda, egyik legjelentősebb díszlettervezőnk színpadi eszközökkel igyekezett szemléltetni egyrészt iparunk nagyságát, sokrétűségét és erejét, másrészt -— a Škoda Művek konkrét példáján — az embernek az üzeméhez való viszonyát. Pavilonunk legvonzóbb látványossága feltétlenül a polivízió és a diapoliekrán. Olyan csehszlovák találmány és ötlet mindkettő, amely számos ország szakembereit is lenyűgözte. A polivízió mértani testek rendszeréhez hasonlít, a valóságban azonban szüntelen mozgásban levő vetítőfelületekről van szó. Kívülről és egyik testről a másikra is színes diapozitívok és filmek vetítődnek. Mindez félig átlátszó, ferde állású tükiök rendszerével van kombinálva, ami egy óriási térség illúzióját kelti. A dinamikus fényjáték azt a benyomást kívánja kiváltani a nézőben, hogy egy nagy vállalat termelőfolyamatának közepén áll, ahol minden másodpercben mástmást gyártanak. A diapoliekránnak 122 vetítőmezeje van, amelyek két további helyzetbe tolódhatnak kl. Minden felület mögött két diavetítő helyezkedik el, amelyek önműködő, 80 diapozitívot tartalmazó karusszellal vannak felszerelve. összesen tehát 19 520 színes diapozitív áll rendelkezésre. És most képzeljük el, hogy egy hatperces program keretében csaknem valamennyi kép fokozatosan levetítődik, mintha a másodperc tört részel alatt a képek és alakok áradata sziporkázna, amelyek átcsoportosulnak, kombinálódnak, élnek. Ez a „show" dinamikus egymásutánban szemlélteti z élet keletkezését és az ember fejlődését egészen az alkotó munka ünnepléséig. A csehszlovák kiállítás legnagyobb sikere és egyúttal a világkiállítás egyik legnagyobb meglepetése a kinoautomata, vagyis az olyan filmjáték, amely során a néző a filmesemények társalkotójává válik és a legkényesebb pillanatokban befolyásolhatja az események további alakulását: gombnyomással választhat, hogyan folytatódjék a történet. A szavazattöbbséget számlálókészülék állapítja meg. M. Hornícek konferanszié például a nézők döntésére bízza, mit tegyen a férfi, akinek arca előtt becsapódott a lakásajtó: csinos szomszédnőjénél bújjon e el, aki véletlenül csak törülközőbe burkolva lépett ki a fürdőszobából, vagy ... A férfiak nagy része természetesen ezt a pikáns változatot kívánja. Vagy az autók bőszült kergetőzése közben a filmesemény megáll és a nézők eldönthetik, hogy a gépkocsivezető folytassa-e az őrült hajszát felesége után annak ellenére, hogv a rendőrök f|ÄS5«v, I • ^ j ÉLIÁS MŰVÉSZI ÜVEGSZOKÖKŰTJA megállásra szólítják fel, vagy mást tegyen. Itt is megnyilvánul a nézők mentalitása: csaknem kivétel nélkül a közlekedési szabály megsértőjének az oldalára állnak. Gondoljuk még hozzá ezekhez az autovizuális látványosságokhoz a Laterna Magikát, amely a La Ronde vidámpark külön pavilonjában naponta 12 teltházi előadást tart és némi elképzelést kapunk arról, milyen jól átgondolt koncepció szerint készítettük elő kiállításunkat, és milyen úton hódítottuk meg az amerikai kontinenst. (Folytatjuk) fjM A CSEHSZLOVÁK PAVILON LÁTKÉPE A SZT. ILONA SZIGETRÖL ZALKA MIKLÓS: BÖRZEKES Arra gondolt, még szerencse, hogy esek négytagú a küldöttség. Ha tizenketten lennének, tizenkétszer ismételnék .. Tibor, okár a megtestesült nyugalom: hallgat figyelmesen, időnként bólogat, mintha nem lenne más dolgo, csak az ismételgetésükkel törődni. Ök pedig mondják. Akár a verkli... A szobában fullasztó meleg volt. Cigarettafüst úszkált az íróasztal fölött. Az óra ütni kezdett. Mélyen, zengőn. Magában számolgatta: ...nyolc ...kilenc ..tizenkettő.. - és felsóhajtott. Tibor széke megreccsent. Rosszalló pillantással nézett rá, aztán gyors mozdulattal visszafordult az elvtársak felé. összebúzta magát o széken. Magában fortyogott: „Fél óra alatt elintézhettek volna mindent... Harmadik órája... Rég kidobtam volna őket.. " Este nyolckor megy vonat Szolnokra. Hatig szolgálat. Tibor mellett. Hatra jön o váltás. Éjfél előtt Máriánál lesz. Hajnalban indulás vissza... Ezek pedig beszélnek ... Nem is idejöttek. „A népbiztos elvtárssal kell beszélnünk ... Sopronból. Delegáció ..." A kapuban éppen a lengyel strázsál, a félkarú, akit ugyanúgy hívnak, mint a párizsi kommün hadügyminiszterét. Rettenetesen büszke a nevére, és ha azt hallja, hogy a népbiztost keresik, feltétlenül ide küldi a pácienseket. Akárki, akármilyen ügyben jött. „A népbiztos" — ezen a lengyel csak Tibort érti. Mintha más népbiztos nem létezne rajta kívül a népbiztosságon. Hiába magyarázza. A lengyelnek népbiztos - az Tibor. Ha legalább valami szófukar vendégeket küldene... Dühös volt rójuk, mintha oz ő utazását késleltetnék. Tibor pedig mosolyog, türelmesen. Barátságos. Cigarettásdobozt nyújt feléjük. — Gyújtsanak rá, elvtársak. Ahelyett, hogy kidobná őket. Tibornak o kezéére kellene csapni. Jó 33. nogyot, hogy kipottyanjon belőle a cigaretta. Ne szívjon annyit, — Hát okkor, intézzük sorban... — mondta Tibor türelmesen, és fölvette a hallgatót a telefonkészülékről. Közben csengetett a titkárnőnek. Amíg o telefonra várt, lediktált egy utasítást. A titkárnő ment, legépelni. Tibor közben beszélt a telefonon. Ő pedig éhes volt, és rosszkedvűen gondolt az ebédre. „Biztosan tök lesz ma is.,." A titkárnő Tibor elé tette a papírt. Aláírta, és újabbakat diktált. Aztán telefonált megint. Végre. Minden papíron aláírás. A titkárnő elvitte őket lepecsételni. — Az elvtársak hol ebédelnek? A küldöttség összenézett. Aztán, aki elsőnek beszélt közülük, felelt mindannyiuk nevében: — Még nem tudjuk, népbiztos elvtárs. Őszintén szólva, nem is mertük gondolni, hogy ilyen egy-kettőre rendbe tevődnek a dolgoink. Azt hitte, leszédül a székről. Nekik ez egy-kettő? Hát, ha még nem szószátyárkodtak volna?! — Akkor itt esznek az elvtársak ŕr mondta Tibor. - Sovány koszt ugyan, de étel. A küldöttség ábrázatát, mintha kísubickolták volna. — Nagyon köszönjük, elvtárs... Igazán, ilyen gyorsan... Napokra gondotunk ... Hosszadalmas hálálkodós, körülményes és tömjénszagú, Unta. Tudta, hogy Tibor se szereti. Különben is, le lehet olvasni az arcáról, úgy hallgatja, mint akinek a fogát fúrják. Ezért külön boszszankodott a deputációra: észrevehetnék. De csak mondják. Aztán az egyik tétovázva megszólalt: e Még egyet elintézhetne nekünk a népbiztos elvtárs... — Elakadt mint oki máris megbánta, hogy kinyitotta a száját. „Na, Atyaisten ..." — rémüldözött magában, hogy újrakezdik a litániát. u Mit? — kérdezte Tibor biztatón. — Hát... Azt, hogy ... Ugye, nem mintha haragudnánk rá, vagy ilyesmi... Nem is félünk tőle, legalábbis mi vörösök nem.... Ne tessék félreérteni, de az emberek . .. Szóval, ha arra kerülne sor, hogy valaki lejön Sopronba, akkor például a népbiztos elvtárs jöjjön ... Ne Szomuely elvtárs ... A szeme kikerekedett, előrehajolt ültében, mint oki rosszul hall. — ...Vagy lehet akárki más. Csak Szamuely elvtárs ne... A vér a fejébe tódult Az izmai megmerevedtek, fel akart ugrani és... Enyhe nyomást érzett a combján. Tibor keze volt, maga Tibor szemben a küldöttekkel, mintha valami idegenről lenne szó, fejét kissé félrehajtva mosolygott: — Mi kifogásuk van az elvtársaknak Szomuely ellen? — érdeklődött annyira közömbös hangon, hogy egészen elképedt. „Kivágni őket, mint a huszonegyet ...">- méregette öklelő pillantással a társaságot. — Kifogásunk ugye, nekünk nincs ... De az emberek annyi mindent beszélnek ... Jobb lenne más. Valaki olyan ... Szóval, akinek a neve után nem vetnek keresztet... Tibor fölnevetett: Szamuely nevének ilyen klerikális hatása van? Hát kimondom én kereken, omit beszélnek: Szamuely minden szíre-szóra akasztat... A gyilkolás szórakozás neki... Az emberei rabolnak, fosztogatnak ... Ahová befut a vonatuk — rekvirálás ... A gatyát nem hagyják a népen... Erőszakoskodnak nőkkel, öregekkel. Mindenkivel erőszakoskodnak, aki nem gazsulál nekik... A vonaton dárl34. dózós... Folyik a bor, az ital — rójuk nem érvényes a szesztilalom .,. Anton szavai Jutottak eszébe és o fogai összecsikordultak. Anton is bevette; ezek is beveszik. Mindenki beveszi, •. „Kivágni őket... A lábuk se éŕje a földet.. Tibor — a testet öltött nyugalom: — Ilyen veszedelmes híre von Szamuelynek? A felelet: sokat mondó legyintés. Tibor kicsit széttárta a karját: — Sajnos, ez nem tőlem függ. Nincs sok beleszólásom abba, hogy kit, hová küldenek. Ha engem küldenek, természetesen, én megyek ... Az arcán halvány mosoly. — Próbálja meg, népbiztos elvtá rs • M Tibor biccentett a kérlelésre. Fölállt. Ö is fölállt. A küldöttség is szedelőzködött. t~ Még néhány dolgot el kell intéznem... — mentegetőzött Tibor, amiért nem megy velük. — Az ebédlőben találkozunk majd ... — megkerülte az íróasztalt, kezét nyújtotta a küldöttség vezetőjének, és bemutatkozott: Szamuely Tibor vagyok ... A deputáció feje úgy nézett Tiborra, mint aki rémet lát. — Tessék?! Tibor barátságosan bólintott: t- Mondom, Szamuely Tibor a nevem .il A másik arca vörös, mint a főtt cékla! ŕ A,.i Az... s dadogta. Tibor legyintett: — Harag azért nincs. Együtt ebédelünk. Csak kezdjenek hozzá, mi is me- R gyünk mindjárt — nyújtotta a kezét a többieknek. jg^ A küldöttség kitámolygott az ajtón. Tibor szája szélesre húzódott. Felneve- vil. tett. Úgy kacagott, hogy a könnyei kicsordultak. (Folytatjuk) ^