Új Szó, 1967. június (20. évfolyam, 149-178. szám)

1967-06-25 / 173. szám, vasárnap

Több megértés és szeretet ­kevesebb öngyilkosság Gyakori beszédtémánk az ifjúság. Tudajdonságait — a jókat éppúgy, mint a rossza­kat — nagyítólencsén keresz­tül figyeljük, az idősebbek jogán nem egyszer tesszük fel magunknak az állandóan időszerű kérdést: milyenek a mai fiatalok? Megérdem­lik-e bizalmunkat azok, akik megkezdett művünk folytatá­sára lesznek hívatottak? No­ha a válasz nem kétséges, bizonyos elgondolkozásra késztető jelenségek mégis orvoslást igényelnek. A ROHACON (Anger jelvétele) A karcsúság modern és egészséges A közbiztonság adatai Furcsának tűnik, hogy a 15 éves Klára egy este 15 altató­tablettát vett be? Búcsúlevelé­ben tettét rossz Iskolai előme­netelével indokolta meg. A 17 éves Vera szerelmi bánatában nyitotta ki a gázcsapot. A kony­ha padlóján eszméletlenül heve­rő lányt már nem sikerült meg­menteni. A 15 éves Franta és a 18 éves Karel egy trafikot fosz­tottak ki. Tettük következmé­nyei elől két pisztolylövéssel menekültek a halálba. Az érzé­keny szívű Hilda gyufafejből készült oldatot ivott, hogy ne hallja többé szülei örökös szi­dalmait ... Banális esetekről, ostoba, fia­talosan meggondolatlan csí­nyekről volna szó csupán? Ko­rántsem! Hiszen az esetek hátte­rében szomorú emberi tragé­diák bontakoznak ki, olyanok, amelyeknek nem kellett volna megtörténniük, ha ... — Az öngyilkosságok emelke­dő irányzata ma világprobléma — mondja Dr. V. Srb, az Állami Statisztikai Hivatal dolgozója. — Világprobléma, amelyben a felnőttek járnak elől rossz pél­dával ... Az Egészségügyi Világszerve­zet szerint az elhalálozás oká ban az öngyilkosságok megelőz­ték a közlekedési baleseteket. Minél magasabb valamely állam életszínvonala, annál több pol­gára vet véget önkezével életé­nek. Az öngyilkosságok száma a világon évente 700 000-re, az öngyilkossági kísérleteké több mint 3 millióra tehető. További 15 millió ember öngyilkossági gondolatokkal foglalkozik és ezt nem is titkolja. Ne csodálkoz­zunk tehát azon, hogy sok fia­tal is ilyesmin töri a fejét. Mi a helyzet nátunk? A fiatalok öngyilkossága ná lünk is eléggé gyakori jelenség. Számuk — noha a szakemberek szerint egyelőre nincs ok az ag­BÖRZEKÉS godalomra — az utóbbi évek­ben-növekszik. A statisztika sze­rint 1964-ben 14 éves korig 16-an, 19 éves korig 152-en (106 fiú és 46 lány) elégelték meg az életet. 1965-ben orszá­gos viszonylatban 14 évig 29, 19 évig pedig már 167 serdülő tett pontot az élete után. Szlo­vákiában valamivel kedvezőbb a helyzet, mert ott 1965-ben az említettek közül csupán 44 fia­talkorú követett el öngyilkos­ságot. Ezek után bizonyára nem in­dokolatlanul tesszük fel a kér­dést: hogyan nevelik a szülők és a pedagógusok a fiatalokat és milyen a viszony a felnőtt és az ifjúság között? Állíthatjuk-e tiszta lelkiismerettel, hogy Is­merjük gyermekeink problé­máit, hogy nemcsak ellátásuk­ról gondoskodunk, de lelki tá­maszaik is vagyunk, hogy részt veszünk gondjaikban és ezért teljes bizalmukkal ajándékoz­nak meg bennünket? Nem fe­ledkezünk-e meg mindennapi kapkodó életünkben arról, hogy nemcsak nekünk, felnőtteknek, de a gyermekeknek is vannak gondjaik, melyekből egymaguk nem találhatják meg a kiveze­tő utat. Milyen természetű problémák gyötrik a gyermekeket? — Míg a felnőttekben az ön­gyilkosság gondolata rendsze­rint hosszabb ideig érlelődik, — többnyire gyógyíthatatlan be­tegségükön, csalódásukon, sze­relmi bánatukon rágódva vesz erőt rajtuk a depresszió, a köny­nyelműbb, meggondolatlan fia­talok szemében szinte gyerek­játék a halál — mondja dr. Jan Mečíŕ, a prágai Károly Egyetem Pszichiátriai Klinikája gyermek­osztályának vezetője. Sokszor egy rossz osztályzat, vagy a zi­lált családi viszonyok, az ott­hon melegének a hiánya elég ahhoz, hogy életúntak legyenek. Az öngyilkosság további okai: a szerelmi kapcsolatok felbom­lása, a sikertelenség a munka­helyen, vagy akSr a nem kívánt terhesség. Természetesen nem mindenki választja problémái megoldásá­ra ezt az utat. öngyilkos csak az lesz, aki Idegbaja, vagy be­tegesen érzékeny, kiegyensúlyo­zatlan lelkülete miatt képtelen leküzdeni az útjába tornyosuló akadályokat. Az öngyilkosságot megelőző állapot pillanatnyi elmezavarnak ls tekinthető. melyben a halált megváltásnak, az egyetlen lehető megoldásnak tartják. Dr. Zdenék Dytrych a Prága­Bohunlcei Elmegyógyintézet Pszichiátriai Kutatóintézetének vezető orvosa. Véleménye sze­rint kétségbeesett helyzetükben sokan elvesztik ítélőképességü­ket, nem képesek felmérni a valóságot. Ilyen kilátástalannak tűnő helyzetben határozzák el magukat a legtöbben az eszte­len, gyakran jóvátehetetlen lé­pésre, különösen, ha nincs le hetőségük megosztani gondjai­kat másokkal. — És tagadha­tatlan, hogy a felnőttek, első­sorban a szülők jelentős része türelmetlen gyermekeivel szem­ben, keveset törődik velük. A szakorvosok véleménye megegyezik abban, hogy az ön­gyilkosságok okának megítélé­sénél minden esetben nagy sze repet visznek a mellékkörül­mények, melyek siettetik az el határozást. Mert például a sze­relmi bánat magában véve még nem ok arra, liogv a fiatal el­dobja magától az életet. Más a helyzet viszont, ha tekintetbe veszünk további, mellékesnek tűnő, de egyáltalán nem lényeg­telen körülményeket, mondjuk a gyermek áldatlan családi vi­szonyait, rossz baráti kapcso­latait, sikertelenségét, esetleg idegzavarát. — Amelyik kutya ugat, az nem harap — tartja a közmon­dás, a szakemberek szerint azonban ez semmiképpen nem vonatkoztatható az öngyilkossá­gokra. Mert aki ilyen gondola­tokkal foglalkozik, vagy ezzel fenyegetőzik, annak súlyos problémái vannak. Annál vala­mi nincs rendben. Az ilyen em­bert nem hagyhatjuk magára, kötelesek vagyunk meghallgat­ni és segítségére lenni. Minde­nekelőtt pedig orvoshoz irányí­tani. — Ez az egyik módja az ön­gyilkosságok megelőzésének — hangsúlyozza dr. Dytrych. A további követelmény az, hogy a szülők és a pedagógusok is több megértést tanúsítsanak a fiatalok iránt. A gyermekeknek érezniük kell a féltő gondosko­dást, azt, hogy nincsenek ma­gukra hagyva. A legfontosabb azonban, hogy mindenkit, a gyermekeket is egyéniségüknek megfelelő bánásmódban része­sítsük KARDOS MARTA Ezért őrizze meg vonalait. Szerencsére van rá lehetőség. Nemcsak arról van szó, hogy többet mozogjon, vagy több gyü­mölcsöt és zöldséget fogyasz­szon, hanem hogy változtasson a hagyományokon, csökkentse táplálékában az állati eredetű zsiradékokat. A világ ezen a té­ren is nagy haladást ért el, és ma már a fogyasztók 55 száza­léka növényi eredetű zsiradéko­kat és étolajakat részesíti előny­ben. Sőt az olyan fejlett állatte­nyésztéssel rendelkező orszá­gok, mint Dánia, Svédország, vagy az USA teljesen mellőzik az állati eredetű zsiradékot. Mi bizony lemaradtunk a vi­lágszínvonaltól, annak ellenére, hogy négyszer több növényi zsi­radékot fogyasztunk, mint húsz évvel ezelőtt. A hazai élelmi­szeripar egyik legkiválóbb gyártmánya a vitaminokban gazdag SANA, amely könnyen emészthető és nagyon bevált különféle sütemények, húsos ételek, kenők stb. készítésére. Nagyszerűen helyettesíti a va­jat. Az egyre közkedveltebb SA­NÁBÖL ebben az évben 12 ezer tonna kerül forgalomba, és ter­mészetesen ez lehetőséget nyújt új ételek készítésére és új re­ceptek alkalmazására is. Például: KENŐMÁJAS 15 dkg SANA, 25 dkg májpás­téíom, 4 szardella, 1 kávéskanál mustár, és egy fej vöröshagyma. A pástétomot elkeverjük a SANÁVAL és hozzáadjuk a többi nyersanyagot, majd addig ke­verjük, amíg jól eldolgozott ke­nő lesz. ÜJHAGYMAKRÉM 25 dkg lágy túró, 20 dkg SA­NA, VM liter tejföl, metélőhagy. ma, só. A túróból SANÁ-ból és tejföl­ből krémet készítünk, majd só­val és vagdalt metélőhagymával ízesítjük. A kenőt és a krémet kenyér­szeletekre kenve tálaljuk. A mindig friss és kiváló minő­ségű SANA a hűtőberendezéssel rendelkező élelmiszerüzletekben kapható. Egy Vi kg-os kocka ára csak 5,— korona. jX) A vo r jak arrább hessentek előle, de nem röppenteik föl. Megállt, mintha villám sújtotta volna. A szeme kerekre tágult. Emberfejek voltak, nem tökök. Embe­rek feje, akiket nyakig földbe ástak, csu­pán a fejük maradt ki a földből. Torz, összeszabdalt arcok, törött koponyák. Nem akarta hinni. Leguggolt, egészen közelhajolt az egyikhez. Fej volt. „Lóval..." — gondolta. Megismerte a törésről. A ló patája töri ilyen formán a koponyát. Látta lovasroham után Galí­ciában. Kiverte a veríték. Zihálva szedte a levegőt. Fölegyenesedett, a bicskát visszacsúsz­tatta a nadrágzsebébe. Kabáíja ujjával végigtörölte nedves homlokát, A torka elszorult. Ogy érezte, zokognia kellene, belesikoltani, ordítani a szélbe, a keservét. Akkorát üvölteni, hogy föl­eszméljen a süket világ. De csak hall­gatni tudott. Fogait összeharapta olyan erővel, hogy belefájdult az állkapcsa. Melle föl-le járt, mint o kovácsfújtató. 3. Hirtelen elhagyta az ereje. Szédelegve állt. Feje a mellére bicsaklott. Mintha nagyon messziről hallotta vol­na, fülébe csendült: „Hová lett a jóked­ved? ..." Lehunyta csöppet a szemét. A torka száraz volt, akár a tarló. „ ... Te is láttad ... A vak nem lát­ta .. ." — forgott agyában. A halántéka lüktetett. „Gyenge a szovjet..." A varjakat nézte. A szeme égett, akár eleven parázs ülne az üregeiben, és szú­ró fájdalom hasogatott mögötte. „Kövérek ..." - fogai összecsikordul­tak a gondolatra, egész testében meg­rázkódott. Ügy érezte, mintha időtlen idő óta állt volna itt. Csend volt. A holdfény csillogott. Felsóhaj'ott. „Menni kell..." és a lába nem moccant. A varjakat nézte me­gint. Fabetűs újságcím villant a szeme elé: „Helyreállt a rend" — és a címet együtt lát'a a varjakkal. — Bocsássatok meg ... - akarta mon­dani, mintha a fejek megérthetnék, de a gondolat nem tudott hangos szóvá for­málódni ajkán. Nyelve nem engedelmes­kedett a kívánságnak, csupán a szája széle rándult meg kissé. A térde remegett, amikor tovább lé­pett. „ ... Bocsássatok meg ..." — kalim­pált egyre az agyában. Nem nézett vissza. Léptei felgyorsultak. Majdnem szaladt. Keze a zsebében nyugodott, baljával o gránátot szorongatta. Kukoricagránát volt, nagy, nem fért el a markában. Jobb­jában revolver. Tenyere megizzadt a fegy­ver agyán. Lihegett. „. . . Bocsássatok meg . . ." A földeken szél nyargalászott. A bok­rok zörögtek. A füle zúgott „Maguk miatt..." «• szakadt agyába az emlékfoszlány. A nép­biztos felesége mondta. Nem is mondta: . magából kikelve rikácsolta. Akkor csak elhűlt, csodálkozott, hogy egy népbiztos felesége így, most pedig szeretett volna a szeme közé köpni. A népbiztosfeleség emigrált, tudott, emigrálhatott. A népbiztos elvtárs elin­tézte. Kapott menedékjogot... A szája keserű volt. Képzeletében a hosszú sírt lá'ta, a szélén felsorakozott tisztekkel. Négy ember... Akkor is így világított a hold, de az árnyékok hosz­szúra nyúlva feke'éltek az ezüstös fény­ben. Halk vezényszó - a puskák eldör­dültek. Másik négy... Újra négy... Me­gint... A puskák egyszerre dörrentek: tizenhat mauser. Négyszer négy. Vezény­szó, a zárak fémes kattanása, megint szó, és dörrenés. Különben csönd volt, rettenetes nagy csönd ... Most csodál­kozott, hogy akkor miért émelygett a gyomra? Annyira émelygett, hogy egy haj­tásra két deci vodkát nyelt le. Attól el­múlt valahogy. Be se csípett a vodkától, pedig nem szerette az italt. Csak az émelygés múlt el. Szégyellte most, hogy émelygett, és gondolatban újra lőtt, újra és újra, ahogy a parancsszó diktálta, pontosan célozva, szívvel-lélekkel, mint­ha a golyó saját, meghosszabbított ökle­ként vágódna a célpontba, nem is a tisz­tekbe, mindenbe és mindenfelé, aki és ami fölkelt a forradalom békéje ellen. Gyűlölte a háborút. El akarta pusztítani, hogy ne legyen többé soha, aki a forra­dalom ellen lázad. Ki kell irtani. Egy szá­lig kiirtani: ne legyenek, hogy háború se lehessen. Senki ne legyen-létezzen, akinek üzlet a más vére, akinek haszon a más halála, embersége... És pusztul­jon az is, aki a védelmükre kel, mert aki őket védi: a háborút védi... „Ogony! — szuszogta léptei ütemére. Az arca lángolt. — Ogony!..." Tizet ütött az óra, amikor Szolnokra ért Az utcák néptelenek voltak és sötétek. Itt-ott egy-egy gázlámpa sziszegett. Sár­gás fényében kísértetiesnek látszott o 4. környék: mintha halotti sápadtságot su­gározna. Sietett Csak a kerítések árnyékában mindig ... Ha ki kellett lépnie a holdfénybe, óva­tosan körüllesett előbb. Bakancsa zaj nélkül rótta az utcákat. Fölül még bakancs volt, alul már semmi. Üj katonabakancs: papírtalpa az első ki­lométer után szétfoszlott az esőben. Valahonnan zene hallatszott. „Mulatnak — gondolta, és fölsóhajtott: „Csak mulassatok ..." Vasalt lábak koppantak közelebb és közelebb. Az utca végén szurony villant, „Járőr. .." Behúzódott az árokba. Ujjai a forgó­pisztolyt markolták, a hatlövetűt. A járőr elmasírozott. Kicsit várt még, aztán kimászott az árokból, ment tovább. A ház közelében lelassított. Senki nem követte. A ház olyannak látszott, mint régen. Az udvar két oldalán a földszintes lakó­sor, végében az istálló, A vödör is ugyan­úgy állt, félrehúzva a kút káváján, mint amikor először látta. A fal szöglete mögött akkor egy fehér katona lapult lesben. Azt leszúrta. Az udvar most üres volt. Az ablakok sö­tétek. Az utcára néző is ... „Lehet, hogy... — nem fejezte be a gondolatot. A fejek jutottak eszébe, s ma­gában mormogta: - El is költözhetett.. Megkocogtatta az üveget Csönd volt. Az udvar felőli ablakot nem akarta megzörgetni. Az ajtót sem. Félt — a szem­közti vénaszony mindig, mindent tudni akart mindenkiről. Megint kopogott. Kicsit hangosabban. Zaj hallatszott odabentről. Az ajtó felé került Keze a zsebében a pisztolyt szorította. FOLYTATJUK

Next

/
Oldalképek
Tartalom