Új Szó, 1967. május (20. évfolyam, 119-148. szám)

1967-05-25 / 142. szám, csütörtök

A kelet-szlovákiai síkság nem annyira természetesen elhatárolt terület a térképen, mint például a Csallóköz. A két lölddarab összehasonlítására mégis sok a lehetőség. Legnagyobb rokonságuk talán az, hogy mind a kettő tengerslk mezőgazdasági terület. Még kiterjedésük között sem nagy a különbség. A több mint 140 000 hektáros kelet-szlovákiai sikság hozzávetőlegesen annyira „iparosított", mint a Csallóköz. Abban is rokonok, hogy az évi átlagos középhőmérséklet csaknem azonos, 8—9 fok. Az átlagon belül már nagy az eltérés, mert a kelet-szlovákiai síkságon szárazföldi, a Csallóközben inkább tengeri légáramlat uralkodik. Keleten a január és a február nemritkán 26—28 fokos hideget hoz, Csallóközben a 20 fok is ritka vendég. A nyár ugyancsak a keleti síkságon szélsőségesebb. A mezőgazdasági termelés szempontjából azonban ez nem jelenthetne nagy különbségei. 100 évvel ezelőtt lényegesen más helyzet alakult ki, mint amilyen a kelet-szlovákiai síkságon egészen az utóbbi évtizedig uralkodott. Százegynéhány évvel ezelőtt felezték be a Duna védőgátjának építését. A korábbi évszázad közepéig, különösen Alsó-Csallóközben áldatlan volt az állapot. A Duna, a Vág—Duna és a Kis-Duna árvizei csaknem az egész Alsó-Csallóközt mocsaras, lápos területté, a mezőgazdasági termelésre alkalmatlanná változtatták. Annál inkább bölcsőjévé a szúnyogoknak, melegágyává a betegségeknek. A komáromi kórház feljegyzései szerint ezerszámra haltak meg az emberek maláriában évente, nagyon sokan a más vidékről idekerült katonák közül. Megkönnyebbülten lélegeztek fel az emberek, amikor elkészült a gát. Vessünk egy pillantást a kelet-szlovákiai síkság térképére. Ha a délkeleti csücskét alkotó Tiszát ki is hagyjuk a számításból, marad még a Latorca, az Ung, számtalan ágával a Feketevíz, a Laborc és a nyugati határon a csaknem nyílegyenes Ondava. Valamennyiük vize magas hegyekből rohan a Bodrogba, illetve a rónára. Arra a síkságra, amelynek az esése alig 0,3 százalék. (100 méteren 0,3 méter) Hány kilométer gátat kellett építeni, hogy ezeket a rakoncátlan folyókat megzabolázzák? Mennyi csatornára van szükség az elmocsarasodott területek lecsapolására. De kellett, mert Itt (nézzünk a térképre ) még roszszabb volt a helyzet, mint egykor a Csallóközben. 1959-ben munkához fogtak a gépóriások, hogy a tervezett 2,5 milliárd korona beruházással rendezzék a több mint 140 000 hektáros kelet-szlovákiai sikság vízgazdálkodását. Csoda-e, ha a .kelet-szlovákiai sikság mezőgazdasági üzemeinek dolgozói már a vízrendezés tervét is lelkesen fogadták? Még inkább örültek, amikor a nagy mű építésének első szakasza elkezdődött. A mezőgazdasági szakemberek részéről gyakran elhangzott a megjegyzés. — Végre nálunk, ezen az árvíztől rettegett vidéken is megteremtődnek a belterjes gazdálkodás feltételei. A statisztika szerint a vízrendezés előtt gabonából 12, burgonyából 81, kukoricából 17,5, cukorrépából 121, a takarmánynövényekből pedig 15 mázsás hektárhozam volt a sokévi átlag. Hadd tegyem még hozzá, hogy a kelet-szlovákiai síkságon igényesebb növénykultúrák termesztésével úgyszólván nem is foglalkoztak. Azt a gazdálkodást a legjobb akarattal sem nevezhetnénk belterjesnek. Meddig ígéret még a rózsakert? Az építkezés jelenlegi szakaszáig a vízrendszer még nem hozott annyit, mint amennyit vártak tőle. Mert kezdetben úgy szólt az ígéret, az újságok is úgy cikkeztek róla: néhány éven belül virágoskertté válik a kelet-szlovákiai síkság. Vagyis belterjessé fejlődik az egykori (sőt a mai) külterjes növénytermesztés, megkétszereződik az állatállomány, a jövedelem stb. Milyen kellemesen hangzott az a — néhány év. Azóta nyolc év telt el, s mi tagadás még távolról sem vált rózsakertté a vidék. „Mindössze" annyi történt, hogy kb. 30 000 hektárral több lett a szántóföld, hogy a folyó menti falvak lakói már nem féltik családi fészküket az árvizektől, hogy eltűntek a maláriát terjesztő szúnyogtanyák, hogy a háború előtti több évi átlaghoz viszonyítva az utóbbi öt évben a két aszályos év ellenére ls 50—60 százalékkal növekedett az átlagos hektárhozam... „Csak" ennyi és nem több. Mi ez ahhoz viszonyítva, amit az emberek nem nyolc, hanem csupán néhány évre feltételeztek. Hol van az aszályt örökre elűző öntözőrendszer? Hol vannak, vagy hogyan működnek azok a vízgyűjtő csatornák, a szivattyútelepek, ha az idén 40 000 hektárnyi területen állt a belvíz? Meddig kell várni arra a megígért belterjes, az eddiginél kétszeresen jövedelmezőbb gazdálkodásra? Még egy összehasonlítás A csallóközi szövetkezetek megközelítőleg 70 százalékkal több húst, tejet és tojást adnak el egy-egy hektárra számítva, mint a kelet-szlovákiai síkság mezőgazdasági üzemei A gabona hektárhozama között is csaknem ilyen a különbség. Hangsúlyozom, a csallóközi (még nem teljesen) belterjes gazdálkodásnak nem százéves a múltja. Lényegében csak az utóbbi évtizedben teremtették és teremtik meg az alapokat a termelés gyors fejlesztéséhez. Felépült néhány öntözőcsatorna — a jövőben felépül a felső-csallóközi és a Gúta környéki öntözőrendszer — állami költségen, sok száz kutat készítettek a mezőgazdasági üzemek. Tökéletesedik a talajművelés, lényegesen intenzívebbé válik a trágyázás stb. Kemény munkával, verejtékkel, szívós szorgalommal és nem utolsósorban sok beruházással csikarnak kl minden eredményt a földből a csallóközi emberek. A gátépítés befejezése után 100 évvel. Szemtől szembe a tényekkel Jobb, ha az ember szembenéz a tényekkel. Óriási építkezésről van szó. A komplex vízrendszer — Csehszlovákiában eddig a legnagyobb és legigényesebb Ha a belterjesség a lehetőség arányában fokozódna... Sánta hasonlatok az épkézláb építkezéshez ilyen építkezés — 1980-re készül el. A terv szerint. A gátépítés és a folyószabályozás úgyszólván befejeződött. A másik nagy munka, a vízelvezető csatornák s a szivattyútelepek építése folyamatban van. A terv szerint 1972-ben ezzel a munkával is elkészülnek az építők. Bodrogközben ennek a munkának a befejezését 1970-re tervezik. Már az utolsó szakasz, az öntözőrendszer építését is elkezdték. A kelet-szlovákiai síkságon 1970-ben például már közel 25 000 hektár földet öntözhetnek, ebből Bodrogközben több mint 7500 hektárt. Egyébként a bodrogközi komplex öntözőrendszer megközelítőleg 22 000 hektár föld öntözését teszi majd lehetővé. Az állami alapokból tehát több mint 2,5 milliárd koronát fordítunk a kelet-szlovákiai síkság vízgazdálkodási rendszerének építésére. A gigantikus építkezés lehetőséget teremt a belterjes gazdálkodáshoz. Szakemberek számításai szerint az öntözhető területeken (90 000 hektárról van szó) a következőképpen alakulhatnak a hektárhozamok: búzából 43, kukoricából 70, cukorrépából 500—600, s évelőtakarmányokból 115 mázsa teremhet egy-egy hektáron. Mindjárt feltehetnénk a kérdést — miért csak teremhet? A központi alapokból megépítik a nagy művet. Azt azonban már nem lehet a központi irodából gombnyomással Irányítani, hogy a 2,5 milliárdos beruházás milyen mértékben gyümölcsözzön. Ez már a vidék mezőgazdasági dolgozóinak szakmai hozzáértésétől, igyekezetétől függ. Lehet, hogy ezzel az utalással nem nyerem meg a vidék lakóinak rokonszenvét. Pillanatnyilag talán népszerűbb dolgot művelnék, ha az eddig tapasztalt fogyatékosságok felsorolásával párhuzamosan szidnék mindenkit, aki csak egy kapavágásnyit is mozdított a kelet-szlovákiai síkság megváltoztatása érdekében. Érdekesebb lenne talán, ha az aszályos nyár s az idei, 40 000 hektárt elöntő belvizek okainak megmagyarázásához a beruházókban, a tervezőkben és a kivitelezőkben keresném a bűnbakot. Nem kizárt, hogy az építkezés ütemének, az egyes szakaszmunkák sorrendjének elemzésénél néhány (kárörömöt kiváltó) részigazságra is rátapintanék, de bűnnek tartanám ezzel elkendőzni a leglényegesebbet. Mert... Egy kis emlékezés Elképzelhető-e egyáltalán, hogy a kelet-szlovákiai síkság vízgazdálkodási rendszerének megépítése nélkül azon a 140 000 hektárnyi területen megkétszerezzük a termelést? Ugye nemi Az évről évre kiszapult 60 000 hektárnyi területen, az erősen savanyú talajon soha nem volt biztonságos a termelés — ezt a gabona sokévi átlaga, az a 12 mázsás hektárhozam ls bizonyítja. A mezőgazdasági termelésre igazán kedvező éghajlatú vidéken a leghasznosabb talajszerkezet kialakításának alapvető feltétele volt a gátépítés, a lecsapolás. Igaz, a két aszályos évben a mocsarak, sőt helyenként a kutak is kiszáradtak. De hol van az megírva, hogy legfeljebb 4—5 méter mélyre kell belenyúlni a vízért a föld gyomrába? Természetesen itt már be kellene nyúlni a pénztárcába ls. De itt a másik tény, az idei tavasz. Április első hetében 40 000 hektárnyi területen még a belvíz volt az úr. Hát igen, a gát. Ne mengedl vissza a vizet a folyókba, — hajtogatják egyesek. Bizonyára sokan tudják, hogy minden idők legnagyobb árvize zúdult volna a vidékre, ha nem állják el a tavaszi áradls útját a gátak. Talán jónéhány mai szövetkezetesnek az is eszébe jut, hogy az Ideihez hasonló esős időszakban milyen jó szolgálatot tettek régebben a keskeny parcellák mély barázdál s az egyes dűlőket át- meg átszelő árkok, melyek elszállították a vizet a mocsarakba. A mezsgye-barázdákat eltüntette a nagyüzemi mezőgazdaság, a nehéz kétkezi munkával készített vízelvezető árkokat könnyűszerrel betemették a gépek. Mezsgyék nélkül egészen jól megvan a mai mezőgazdaság. De ki merné azt állítani, hogy akkor is 40 000 hektáron állt volna az árvíz, ha azok az árkok ... Arccal a lehetőségek felé Azt tartja a mondás, hogy más kárán tanul az okos. Ez rendben is lenne. Ám az sem lebecsülendő, ha az ember igyekszik okulni a saját kárából. A kelet-szlovákiai síkság földművelőinek van miből okulniuk. Jelenleg ugyan még csak a felénél tart a keletszlovákiai síkság komplex vízgazdálkodási rendszerének építése, jónéhány tényező azonban már most is adva van, hogy a mostaninál lényegesen belterjesebbé változtassák a gazdálkodást. Már az eddigi munkák következményeként is lényegesen megjavvultak a talajművelés lehetőségei. Ha azt vesszük alapul, hogy a Csallóközben a társadalmilag ls támogatott nagyüzemi mezőgazdaság és természetesen a gépek teremtették meg a valójában belterjes mezőgazdálkodás lehetőségeit, akkor azt is állíthatjuk, hogy a kelet-szlovákiai síkságon ez ideig távolról sincsenek kihasználva az adottságok. Persze az is igaz, hogy a savanyú és humuszban szegény talajok javításához a kelleténél kevesebb a trágya, a mész, a komposzt. De ki vezet nyilvántartást arról, hogy a helytelen gondozás, raktározás következtében évente mennyi trágya, mész és mésziszap ment tönkre, vagy hány százalékra használták ki a komposztkészítés lehetőségeit? A kérdés néhány mezőgazdasági üzem számára sértőnek tűnhet, de éppen az ő becsületük érdekében, az ő eredményeikre való hivatkozással tesszük fel. Mert például hogyan lehetne azt szó nélkül hagyni, hogy néhány mezőgazdásági üzemben (dicséretükre mondva) évről évre 28—30 mázsa gabonát, 400—500 mázsa cukorrépát, 40—50 mázsa kukoricát vagy 60—80 mázsa évelő takarmányt termelnek hektáronként, ugyanakkor szomszédaik azonos talajról (sajnos, ezek vannak többen) ennek alig a felét takarítják be. Az állattenyésztésben ls hasonló az eltérés. Néhány szövetkezetben 55—60 szarvasmarhát tartanak 100 hektáron s emellett még eladó takarmányuk is van. Ugyanakkor a mezőgazdasági üzemek nagyobb részében hasonló területre számítva 30—35 állatnak sem tudnak elég takarmányt biztosítani. A vidék földművelői tudják a legjobban, hogy ezeknek a nagy különbségeknek nem a föld az oka. A föld gazdáitól függ az eredmény. Összefogásra szólít a jövő A merőben eltérő eredmények nemcsak bosszúságot okoznak, hanem örömöt is szereznek. Nem kárörömöt. Például sok mezőgazdasági üzemben olyan mély gyökeret vert a hagyománytisztelet, hogy még ma is az egykori hektárhozamokat tartják a mérvadónak, holott már több mint egymilliárd koronát fordítottunk a síkság vízrendezéséra Szóval még a külterjes gazdálkodás hívei vannak többségben. Ám megelégedéssel töltheti el az embert az a tudat, hogy ha nem is egyik napról a másikra, de egyre több mezőgazdasági üzem kitör az eddigi külterjes gazdálkodás bűvköréből, és az országos átlagnál ls jóval jobb eredményeket ér el. Újra hangsúlyozom, a többiekhez hasonló lehetőségek közepette. Kár lenne elhallgatni, hogy az óriási építkezés irányítói és a vidék mezőgazdái között nem mindig volt olyan arányú az együttműködés, mint amilyent a beruházás összege társadalmi érdekből megkövetetelt volna. A milliárdos beruházások emlegetése közben leggyakrabban csak a várható eredmény vetítődön a legilletékesebbek, a vidék dolgozói elé. A Szlovák Nemzeti Tanács illetékesei a közelmúltban nagyon figyelemre méltóan határozták meg a keletszlovákiai síkság vízgazdálkodási rendszerének építésével kapcsolatos legfontosabb feladatokat. Az eddigiek felmérésének lényege: a lehetőségek kihasználásának érdekében összefogásra szólít a jövő Hogy milyen összefogásra? Amikor 1962—63-ban aszály sújtotta a vidéket, mindenki tudta, hogy a gátépítéssel és a folyószabályozással egyidőben az öntözőrendszert is el kellett volna készíteni. Említettem, hogy a tavaszon 40 000 hektárnyi területen állt a víz. Most is sokan tudták, hogy ennyi és ilyen gyorsan lerohanó vízhez kevés az a négy szivattyútelep. Tudták — az események után mindig bölcsebb az ember. Tény, hogy az építők és a mezőgazdasági üzemek között eddig még nem alakult ki a megfelelő együttműködés. Sőt, az előbbiek részéről az építkezés menetéről a szükséges tájékoztatás sem volt kifogástalan. Persze az építkezés ütemét Illetően a mezőgazdasági üzemek sem igyekeztek kellőképpen tájékozódni. Nem az egyik fél védelmében, hanem mindkét fél felelősségére hivatkozva hangsúlyozom, hogy az építkezés olyan szakaszához érkezett, amikor a két fél közötti együttműködés már társadalmi szükségszerűséggé, erkölcsi kötelességgé lép elő. Épülnek és épülni fognak a vízlevezető és az öntöző főcsatornák — az állami beruházásból. Ezek nem ágazhatják be olyan sűrűn azt a 140 000 hektáros területet, hogy csupán belőlük több mint 90 000 hektárt öntözhessenek. A mellékcsatornák építése többé-kevébé már a mezőgazdasági üzemekre vár. Hasznos lenne, ha ezt a munkát már a jó együttműködés alapján szerveznék. És nemcsak azt, hanem a kisebb helyi jellegű víztárolók építését is összhangba kell hozni a fő építkezéssel. A mezőgazdasági üzemekben lassan ugyan, de növekednek az Ilyen célokra felhasználható alapok. A most születendő mezőgazdasági társulások keretében érlelődnek a lehetőségek. Hogy tízezer ember ne utazgasson Helytelen lenne, ha a lehetőségek kihasználását egyidejű kampánynak tekintenénk. Hiszen akár a Csallóközből, akár a világ bármely országából hoznánk fel példákat, mind arra figyelmeztetne, hogy az ehhez hasonló jellegű, de emellett jóval kisebb építkezések is évtizedeket vettek igénybe. S ha már itt tartunk, talán azt is érdemes megemlíteni, hogy az arra illetékeseknek piac szempontjából is fel kellene készülni a talán nem is sokára bekövetkezendő változásokra. Mert az is emelhet gátat a tettrekészség elé, ha az árutermelést korlátok közé szorítaná a piaci lehetőség. Befejezésül még egy dolog. Bodrogköz kivételével (bár itt sem jobb a helyzet) jelenleg alig 10 000 ember dolgozik a síkság mezőgazdasági üzemeiben. Külterjesen. A belterjes gazdálkodás legalább 20 000 embert foglalkoztathatna. Ez sem kicsiség ezen a mezőgazdasági területen. Hiszen ezrek és ezrek keresnek a vidék határain túl alkalmazást. Pedig ha a lehetőségek arányában növelnék a belterjességet, akkor már most ls elkelne a szorgos munkáskéz. Kell is, hogy elkeljen, mert a beruházott milliárdok csak akkor térülhetnek meg, ha a nagy mű adta lehetőségeket kl is használják" • Saját maguk s a társadalom javára. HARASZTI GYULA