Új Szó, 1967. május (20. évfolyam, 119-148. szám)

1967-05-25 / 142. szám, csütörtök

SZÁNTÓ LÁSZLÓ: A nemzetközi brigád Krasznojarszk forradalmi városként szerepel a történelemben. Az 1905. évi első orosz forradalomtól kezdve határában nem szüneteltek a forradalmi harcok. Még 1915-ben is, amikor megérkeztünk a lágerbe, fegyverropogást halottunk. 1919 telén a krasznojarszki munkások még a Vörös Hadsereg érkezése előtt felszabadították a várost és tcrtoťák a Kolcsak elleni frontvonalat. Soha sem felejtem el első találkozásomat egy orosz munkás forradalmárral. Krasznojarszkba érkezésünk második napjának estéjén szálláshelyünk folyosóján belebotlottam egy körülbelül huszonöt éves fiatal munkásba, aki nagyon felcsigázta a kíváncsiságomat. Polgári felöltője, sapkája volt, a kezében puska. Nyomban megkérdeztem tőle, kicsoda, micsoda. — Moszkvai munkás, vörösgárdista vagyok. A Vörös Hadsereggel űztük Kolcsakot Tyumentől egészen Kŕasznojarszkig. Hivalkodás nélkül, nagyon szerényen és komolyan mondta ez*. Szüntelenül ilyennek látom ma is. Čppen a forradalmárnak ez a szerénysége és természetessége volt rám rendkívül nagy hatással. Amit csak tett, azért tette, mert munkás volt és osztályának ügye ez* követelte. Ez volt első 'alálkozásom egy orosz bolsevikkel. Néhány nap múlva hemzsegett a város a szovjet hatalom oldalára állt hadifoglyoktól. Tenni kellett velük valamit. A bolseviki hadifoglyok, akik már régebben a városban voltak, min» például Méhes, kérték a városi pártbizottságot, hogy engedélyezze egy katonai alakulat létesítésé*. A városi pártbizottság beleegyezett és megérkezésünk után körülbelül egy héttel szervezni kezdték a nemzetközi brigádot. Két hét múlva négy — ötezer harcosa volt. Egy-két hónap múlva fentről is megérkezett az „áldás", a szovjet hatalom jóváhagyta az intemacionaHs'a brigád megalakulását. A már említett Norbert Dima lett a parancsnoka. Dimának, mint aktív törzstisztnek, komoly hadászati felkészültsége volt. Vékonydongájú ember volt, hegyes óllú, orrú és szúrós szemű. A brigádban azonnal megalakítottuk a pártszervezetet is. A pártsejt, vagy ahogy az oroszok nevezték, a jacsejka elnöke Stebr elvtárs, egy volt szociáldemokrata német munkás lett. Természetesen egyik első határozatunk az volt, hogy szovjet alakulatunknak eszmeileg fejlettnek kell lennie. Iskoláznunk keli az állományt és ehhez ki kell dolgoznunk a nevelés valamilyen tervét is. Megegyeztünk abban, hogy a tananyag a darvinizmusra épül, mert az ember enélkül nem tudja elképzelni a marxizmust. Csak ezután következhetnek a szovjethatalomról stb. szóló előadások. Engem bíztak meg a darwinizmus előadásával. Készségesen fogadtam ezt a megbízást, mert hála Dukesznek, a darwinizmusban elég jól kiismertem magamat. Mit tanultam Zalka Máté huszárjaitól? Megrökönyödésemre (később felismertem, hogy szerencsémre) az első előadásomat huszároknak kellett tartanom. Négykor érkeztem abba a kozák laktanyába, ahol a mintegy hatszáz magyar huszárt elszállásolták. Orosz katonaruhájuk és a puska, pisztoly és kard mellett sok igen furcsa, handzsárszerű fegyverünk is volt Ezek a megtermett, nagybajuszú embe* rek félelmesek voltak. Amikor egy ízben a városban mozgolád'. ni kezdett a burzsoázia, a városi pártbizottság idevezényelte egy századukat. Elég volt kucsmás fejjel apró szibériai lovukon, néhányszor lépésben végigkocogni a főu*cán, hogy a burzsoázia egy álló hétig pisszenni se merjen. Az előadásomra várakozó osztag parancsnoka, Zalka Máté, megérkezésem után így fogadott: — Előbb rendbe kell tennünk a lovakat, csak azután tarthatod meg az előadásoda*. Két órán belül minden rendben volt és a huszárok felsorakoztak. — A legénységnek most ennie kell - mondotta Zalka. Kilenc óra lett, amikor nekifoghattam az előadásnak. Két óra hosszat beszéltem. A huszárok hasmánt feküdték meg az emeletes priccseket és én két órán át magyaráztam nekik a darwinizmus alapját, a természet változékonyságán. Tucatjával szórtam a példákat, kezdve a tyúkokkal, egészen az emberekig, macskákig és kutyákig. Türelmesen hallgattak. Amikor éjfél ©lőtt hazafelé bandukoltam, ez járt a fejemben: „Jó munkát, végeztél, úgy hallgattak, mintha hájjal kenegetted volna őket". Reggel hatkor sarkantyúpengésre ébredtem. Norbert Dima parancsnokot kereste a huszárok küldöttsége. — Jól beszélt az az elvtárs, de folyton-folyvást csak a macskákról, meg a kutyákról. Ha legalább a lovakról beszélt volna. Következő alkalommal olyasvalakit küldjön közénk, parancsnok elvtárs, aki megmagyarázza nekünk, hogy miért vagyunk it*. Bölcsebbek lettünk. A darwinizmust kiiktattuk az előadósok tervéből. A huszárok kioktattak bennünket, hogy nincs szükségük a darwinizmusra, elsősorban azt szeretnék tudni, minek és miért harcolnak. Később felhagytunk az előadások ilyen formájával. Iskolát nyitottunk, amelynek hat illetve nyolchetes tanfolyamain képeztük az agitátorokat. Ezek önként jelentkeztek, vagy az egyes közösségek javasolták őket. Még Irkutszktól és Nyizsnij Ugylnszktól is idesodródtak egyesek. Egyikükkel 1957-ben találkoztam, amikor ünnepi beszédet tartottam a békevédőknek és az antifasiszta harcosoknak. A szünetben egy alacsony termetű em. ber lépett hozzám ezekkel a szavakkal : — Szántó... te vagy az? — Igen, én vagyok. — Mindjárt gondoltam. Ugyan, olyan vagy, mint a krasznojarszki iskolában. Ugyanúgy beszélsz, gesztikulálsz. Ahogy széttártad a kezedet, tüstént tudtam, ez csak Szántó lehet. Ezt az elvtársat az irkutszki pártszervezet küldte a krasznojarszki iskolába, ahol én a kapitalizmus és a szocializmus politikai gazdaságtanát ad'am elő. Az SZK (b) P tagsági igazolványa Néhány hét telt el az internacionalista brigád megalakítása óta, amikor Krasznojarszkba érkezett az 5. hadsereg törzskara. Vele együtt megjött két általunk nem ismert volt hadifogoly is. Az egyiknek jellegtelen cseh arca volt, orosz egyenruhában, hosszú köpenyben járt-kelt. A másik alacsony termetű volt, fekete ruhája, bricsessznadrágja, angol blúza volt, a nyakában piros sálat hordott és sűrű borosta fedte az állát. Ha reggel megborotválkozott, estére már biztosan kiserkent a szakála. Ezek ketten több ízben felkeresték elnökünket, Stehr elvtársat. Stehr egy napon összehívta a pártbizottságot és ezt mondotta: — Kitoltak velünk. Feloszlo'tak bennünket, — Kicsoda? — Azok ketten. — S ezek mifélék? — Volt hadifoglyok. f- S mit akarnak? — Jelöltségi időt és ajánlókat követelnek. — S nekik vol* jelöltségi idejük? Meg ajánlójuk? Annyira felbőszültünk, hogy azt a kettőt képesek lettünk volna szétszaggatni. Végül tárgyalásba bocsátkoztak velünk és egyezséget kötöttünk. Az SZK (b) P-ben ugyanis tizenkilencben bevezették a jelöltségi időt. Ezt azelőtt nem követeljék meg. Aki belépett a pártba, az azonnal rendes tagja lett. A két ismeretlen az 5. hadsereg művelődési osztályának a dolgozója volt Azzal bízták meg őket, hogy vizsgálják felül a kommunista szervezet munkáját a nemzetközi brigádban. Hašek és Kollmann volt a két ismeretlen. Hősekkel ezt követően már csak a „mítingeken" találkoztam. Csehszlovákiába visszatérve tudtam meg, hogy a Svejk, a jó katona című híres könyv írója. Viharos vita után Hašek és Kollmann elismerték, hogy a szovjet pártban is csak nemrégen vezették be a jelöltségi idő-. S amikor a beszélgetések során megállapították, hogy már 'ettünk egye* s mást, tudjuk, hogy mi a kommunista párt és mit kíván tőlünk, átigazolták pártbizottságunk tagjait. Ajánlói lettek azon pártsejt vezetőségi tagjainak, amelynek öcsémmel együtt én is tagja voltam. Igy lett Amošt Kollmann és Jaroslav Hašek az ajánlóm. Ezután mi átigazoltuk a többieket. Jómagam Zolka Máté ajánlója lettem. SZK (b) P igazolványomat 1920. március 22-i keltezéssel kaptam kézhez. Tán egy héttel az 5. hadsereg törzskarának érkezte után letartóztatták Norbert Dimát, brigádunk parancsnokát. Börtönbe zárták, ahol kiütéses tífuszt kapott. S bár semmiféle kezelésben nem részesült, túlélte ezt is. Azután kiengedték és ismé* a parancsnokunk lett. Csak majdnem negyven esztendő elteltével tudtam meg mindennek az okát. Valamilyen gyűlés befejeztével Prágában együtt ebédeltem Koilmannal. Az interbrigádról beszélgettünk és én megkérdeztem tőle: — Amošt, emlékszel a krasznojarszki brigád parancsnokára, Norbert Dimára? Akkoriban bebörtönözték s máig sem tudom, hogy miért? Rám nézett, majd megszólalt: — Hogyne emlékeznék, hiszen én csukattam le. — S miért? — Hašekke! együtt megtudtuk, hogy a német hadsereg kapcsolatban áll a német hadifoglyokkal és igyekszik őket beszervezni. Amikor megtudtuk, hogy Dima német,, lecsukattuk. Sehogy sem ment ez a válasz a fejembe és tovább firtattam a dolgot: >- De Amošt, belátod ... — Elvtársam, ezt parancsolta nekem a forradalmi éberség! — felelte Kollmann. Persze minket megrendített ez az eset. Nem tudtuk felfogni. Lecsukják és aztán szabadon engedik. Dima a börtönből visszatérve a nemzetközi brigádot Krasznojarszkból még elvezette az európai Oroszországba, a Krímre, a Wrangel elleni harcokba. Itt került azután a helyére Zalka Máté. S hogy ezt követően mi történt Dimával, azt pontosan nem tudom. Ügy hallottam, hogy tanítónak hívták meg a leningrádi katonai iskolára. Lehetséges. Akkoriban a bolsevikok nagy igyekezetet fejtettek ki, hogy a Vörös Hadseregnek megnyerjék a katonai szakembereket. Akkor nyerték meg Bruszilovot is. Könnyen lehet, hogy Dima végleg akkor tűnt el, amikor a második világháború e4őtt Tuhacsevszkijt is kivégezték. (Folytatjuk.) SZÜLÖK, NEVELŐK FÓRUMA ii TOBB FELELŐSSEGET! Hozzászólás a Miért kevés a magyar közép- és főiskolás? cimű cikkhez VITÁT KEZDEMÉNYEZNI és bonyolítani mindig dicséretreméltó cselekedet, ám a vita során szólásra bírni a legllletékesebbeket, ez már sokkal, de sokkal nehezebb. Mert íme most, a nyltrai tanácskozás kapcsán felmerült problémák esetében is, miről van szó? Rendkívül komoly, felelősségteljes hozzászólást megkövetelő, megoldást váró és igénylő problémáról: Nem kétséges, hogy a pillanatnyi áldatlan helyzet okát végső fokon iskolaügyünknek a múltban elkövetett súlyos hibáiban kell keresnünk. Az Iskolaügy minden egyes Intézkedésének bevezetését komoly megfontolásoknak kellene megelőzniük, ez a terület túlságosan is komoly ahhoz, hogy eltűrné a „Hübele Balázs" féle intézkedéseket. A legelképesztőbb experimentumokat kellett „végigizzadnunk", amíg rájöttünk arra, hogy sem az úgynevezett „politechnizáció" egyoldalú és formális, erőszakolt és értelmetlen megvalósítása, sem az összes fiatalok számára kötelező általános középiskola megvalósítása nem reális dolog, hanem délibábkergető utópia. De még most sem vagyunk „egyenesben". Miért? Mert azt hangoztatjuk ugyan, hogy az általános középiskolák elsőrendű feladata a tanulóknak a főiskolai és egyetemi tanulmányokra történő felkészítése, viszont a főiskolán nem tudunk helyet biztosítani az öszszes továbbtanulni szándékozónak. Népgazdaságunk, társadalmunk egyszerűen nem igényel, nem képes felvenni annyi főiskolai és egyetemi képesítésű embert, mint amennyien ezt a képesítést megszerezni kívánnák. Rövidebben: mi ösztönözzük a kilencéves alapiskolák tanulólt, hogy járjanak tovább az általános középiskolába, hiszen elvégzése után majd az egyetemen vagy főiskolán folytathatják tanulmányaikat. Ez azonban csak elmélet. Mert a gyakorlat hosszú esztendők óta azt mutatja, hogy az egyetemek és főiskolák reális kapacitása, felvevőképessége jóval kisebb, mint a főiskolákra jelentkezők száma. Nem kell — véleményem szerint — elsősorban magyar és szlovák párhuzamról beszélni a főiskolai tanulók számát illetően — bár ezt a kérdést sem tartom mellékesnek —, csupán mutassunk rá arra, hogy tekintet nélkül a középiskola tanítási nyelvére, vannak tanszékek, ahová a jelentkező tanulóknak csupán egyötöde jut be és négyötöde a „levegőben lóg". Ha tehát az általános középiskolák tanulóinak körülbelül a fele jut be az egyetemekre és a főiskolákra, akkor mi legyen az abszolvensek másik felével? Érettségi bizonyítvánnyal a zsebükben álljanak oda a pult mögé kiszolgálni, vagy szegődjenek el gyári munkásnak? Félreértés ne essék: minden becsülettel végzett munkának egyformán kijár a tisztelet, de nem mindenütt feltétel az érettségi. Itt az ideje, hogy ennek az ügynek, ennek az égetően komoly problémának az illetékesei beváltsák végre ígéreteiket. Évek óta „vajúdó" probléma például újabb elhelyezkedési lehetőségek biztosítása az általános középiskolák abszolvensel számára oly módon, hogy egyes minisztériumok (elsősorban a közlekedésügyi, postaügyi és pénzügyminisztérium), néhányhónapos tanfolyamokat rendeznének ezen abszolvensek számára, akik azután a vasútnál, a postánál és pénzintézeteknél helyezkednének el, mint képesített dolgozók. Ezeket az elhelyezkedési lehetőségeket azonban minél előbb realizálni kellene, hogy az általános középiskolák tanulói előtt új, reális lehetőségek perspektíváit csillantathassuk fel. A SPECIÁLISAN magyar vonatkozású problémák közül kettőre szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik a pedagógiai propaganda kérdése. Nyilvánvaló, hogy ennek a problémának igen kevés figyelmet szentelünk. A magyar szülők — véleményem szerint — nincsenek megfelelő mértékben tájékoztatva az őket érintő és érdeklő pedagógiai és iskolai problémákról. Tudomásom szerint hónapok, vagy talán már évek óta ls húzódik egy, a magyar szülők számára létesítendő és nevelési problémákkal foglalkozó folyóirat kiadásának ügye. Egy ilyen lapban végre teret kapna a pedagógiai propaganda és tisztázódna sok kérdés, melyekről ez ideig csak túlnyomórészt „mellébeszélések" láttak napvilágot. Ilyen kérdésnek tartom például az anyanyelvi oktatás szükségszerűségének és elkerülhetetlenségének tudományos alapokon történő bizonyítását. Nem szeretnék túlozni, de úgy gondolom, hogy egy Ilyen folyóirat nagy mértékben segítené a magyar szülőkben annak az egészséges tudatnak a kialakítását, hogy ma, amikor a lenini nemzetiségi politikát folytató társadalmi rendünk pártunk irányításával lehetőséget ad magyar nemzetiségű fiataljainknak a továbbtanulásra, élni kellene a rendelkezésünkre álló jogokkal és lehetőségekkel és mindent meg kellene tenni annak érdekében, hogy egy új arcú, haladó magyar értelmiség alakuljon ki hazánkban, egészséges összhangban a magyar nemzetiségű lakosság számarányával. További speciálisan magyar Iskolákat érintő probléma — melyről mint szlovák szakos nem tudok és nem ls akarok hallgatni — a szlovák nyelv iskolai oktatásának problémája. Annak ellenére, hogy a tanulók szlovák nyelvtudása terén állandó lassú javulás észlelhető, még távolról sincs minden a legnagyobb rendben. Évek során szerzett tapasztalataim alapján kockáztattam meg a közelmúltban a Szocialista Nevelés hasábjain kijelenteni, hogy a szlovák irodalom oktatására az iskolai nyelvoktatás keretében mai formájában nincs szükség. Követeltem, hogy a konverzációra, a társalgásra helyezzük a fő súlyt. Követelésemet látszik alátámasztani Heimler László írásának egyik része, melyet most sző szerint idézek: „A főiskolák képviselői felhozták, hogy a felvételizők jártassága a szlovák irodalomban jelentős. Kitűnően kiismerik magukat a szlovák irodalomban, folyékonyan Ismétlik a megtanult részleteket, ugyanakkor a köznapi nyelv gyakorlati használatában még mindig hiányok mutatkoznak. Ezt a hiányt kell kiküszöbölni. Több konverzációt, több foglalkozást az élő nyelvvel." Ehhez nincs milyen kommentárt fűznöm. Nem tudom, megoldatlan probléma lenne-e a magyar nyelvi órák számát kibővíteni, viszonylagos részletességgel tanítani a világirodalmat s ennek keretében anyanyelvükön ismerkednének meg a magyar iskolák tanulói a szlovák és cseh irodalom legjelentősebb képviselőivel, a szlovák tanítási órákon irodalomtanításra fordított időt pedig a gyakorlati nyelv oktatására, konverzálásra és megint csak konverzálásra kellene fordítani. Véleményem szerint csakis így érhető el, hogy az Iskola kielégítő szlovák nyelvtudással vértezze fel a tanulókat, akik aztán nem hivatkoznának nyelvi nehézségekre, és bátrabban, a jelenleginél jóval nagyobb számban jelentkeznének a szlovák oktatási nyelvű egyetemekre és főiskolákra. És még valami. Korszerűsítsük végre az iskolai szlovák nyelvoktatást! Korszerű segédeszközök, hanglemezek, magnószalagok, hangosfilm,rádió- és tv-adások özönét várjuk, hogy effektív módon taníthassunk végre. BEFEJEZÉSÜL ismét hangsúlyozni szeretném: igen hasznos dolog lehet egy Ilyen vita, ha elér egészen az illetékesekig, akik hatáskörük és lehetőségeik teljes kihasználásával, konkrét Intézkedésekkel a megvalósítás útjára terelik a vita során fel- M merült követelményeket. Talán lU sehol másutt nem annyira fon- j

gB> tos szem előtt tartani ezt a jelszót, mint a fiatalok tömegeit y létükben és jövőjük alakulásában érintő iskolaügyben: Több felelősséget! JU SACI TÖTH TIBOR