Új Szó, 1967. április (20. évfolyam, 90-118. szám)

1967-04-01 / 90 szám, szombat

SZÁGULDÓ BARITON Négyszemközt Tito Gobbi népszerű olasz énekessel A „Száguldó bariton" jelzőt Leonard Bernstetntől, a nagyszerű karmestertől és zongoraművésztől kapta, akt a „West Slde Story" zeneszerzőjeként ts világhírű lett, hosszú, évekig a New York-i Metropolitan főzeneigazgatója volt, s Tito Gobbi, a népszerű olasz baritonista az ő révén nyert meghívást az Egyesült Államokba. Bernstein rajong Gobbiért, de gyakran megszidja száguldó tempójáért. Mert Tito Gobbi mindig gyor san jár. Ford Mustangja „csak 160 mérföld körül tud" tkb 250—260 kilométer) száguldani s ezért, ha csak teheti, repül Barnafedelű, aranyozott lapokkal bélelt naptárában a na pok mellett városnevek és operacímek sorakoznak. A közel múltban budapesti vendégszereplésekor szállodai szobájában kerestem öt fel. Készségesen válaszolt kérdéseimre. • Talán a művészt pálya kezdeteiről valamit? — Bassano del Grappaban, egy vicenzai kisvárosban születtem, amely évszázadok óta a kultúra és a művészetek óriá-: sait adta Itáliának. De talán soha sem lett volna belőlem énekes, ha nem járok együtt Aureliano Pertlle, a legendás hírű operaénekes fiával. Egyszer meghallgattam a „papát" és kedvem támadt az énektanuláshoz. Egy neves mester, a híres tenorista Giulio Crimi tanítványa lettem, s néhány fellépés után, 1938 nyarán énekeltem első ízben a Traviata Germontját a római Operaházban* Ezelőtt 1936-ban Louis Trenker, „Zsoldosok" című filmjében léptem először a kamerák elé. Remek szerepem volt — egy daloskedvű hegymászót alakítottam. Két évvel később pedig Carmine Galloné, a zenésfilmek nagy mestere hívott meg „Giuseppe Verdi" című romantikus életrajzfilmje egyik főszereplőjének. A háború alatt — miközben híres lettem Rómában, s meghívtak Milánóba, majd a Scala állandó tagja lettem — még öt filmet készítettünk, csupa áriákkal és canzonékkal teletűzdelt művet, majd 1945-ben az ..O sole mio" című még a televízió-fellépések nagy száma és a sok lemezfelvétel. Huszonöt teljes operát énekeltem lemezre, s aranylemezt nyertem Maria Callassal előadott duettjeimért, dalestem felvételéért, és még két operalemezért. Aranylemezt csak olyan énekes kaphat, akinek egy-egy lemeze legalább egymillió példányban kelt el. Ne értsen félre, ezt nem dicsekvésképp mondom ... • Repertoárján kizárólag a klasszikus olasz mesterek művet szerepelnek? — Öh, nem. Svédországban például a „Tűzmadár" filmváltozatában szerepeltem. Angliában viszont a „Krlstályhegy" című operát vittük filmre. De énekeltem a „Wozzeck"-ben és Malipiero, Casella, Menotti modern operáiban is. Sajnos ezek a művek csak három-négy előadást érnek meg. • Ön belülről ismeri, szinte a világ minden jelentősebb operaházának életét. Véleménye szerint beszélhetünk-e ma az opera-műfaj sokat hangoztatott válságáról? kérdéses volt, hogy vajon ez az öröm, megér-e egy ilyen beruházást. Dehát, azt hiszem ezt a kérdést az operarajongók már régen eldöntötték. Ezzel együt eldöntötték az operaműfaj sor sát. Az persze más probléma hogy ma már nem az operahá zak az operakultúra igazi fel légvárai, hanem a lemezgyárak a rádió és a televízió s népsze rűsítő szerepük a zene terjedé sében, a zenei kultúra kialakí tásában alapvető. Ám a meghó dított, s operára fogékony kö zönség mindig szívesen felke resi az operaházakat... • Vajon az operák állandó válsága, nem a tehetségek válsága e? — Semmiképp! Talán még soha annyi remek fiatal énekes nem nevelődött az akadémiákon, mint éppen most. Az énekoktatás pedig világszerte olyan rohamosan fejlődik, mint mondjuk, a számítógépek alkalmazása a modern automatikában. A bajt inkább a jó énekesek iránti túl nagy kereslet, a túl sok lehetőség felkínálása okozza. A szív helyét átvette a számítás — szerintem ez a mai operai válságok egyik alapvető oka. film főszerepében életem első nagy nemzetközi sikerét arattam. Ettől kezdve egészen 1956ig Carmine Galloné és Mario Costa egymás után készíttette velem az operafllmeket, kezdve a „Szevillai borbély"-on (1946), a „Rigolettó"-n (1947 fekete-fehér változata], „Szerelmi bájital"-on (1947), „Bajazzok"-on (1948 — partnere Gina Lollobrigida), „A végzet hatalmá"-n (1953) át, egész a „Ricordiház"-ig (1954). 1956-íg, amikor rettentő elfoglaltságom miatt egy időre feladtam a filmezést, huszonnégy filmben láthatott a közönség. 1956-ban azonban egyszerre szerződtettek a bécsi és a New York-i operaházakhoz. Életem, mely addig sem volt egyhelyben ülőnek mondható, még mozgalmasabb lett, s a feleségem kiszámította, hogy azokban az években, amikor nincsenek távol-keleti fellépéseim, átlagosan 400 000 kilométert utazom. Mindazt bonyolítja — tudom, sokan azt mondják, hogy az opera a végét Járja, túlélte önmagát, halott műfaj, ezért válságba került. Dehát ezek nem új ellenvetések. A minap véletlenül a kezembe került néhány régi, az operai élettel foglalkozó könyv. Ezekben olvastam, hogy Rossini, „az opera kríziséről", Verdi a „műfaj halálos vergődéséről", Puccini pedig „teljes kimúlásáról" beszélt. Azt hiszem, a probléma akkor is, ma is ugyanaz volti a díszletek, ruhák, jelmezek, a nagylétszámú zenekar, a sok próba, s a nagy csillagok egyegy kisebb fajta vagyonba kerülnek, együtt pedig hatalmas összegekbe. Ezért igen drágák a belépőjegyek az operákba. S a drága pénzért mit kap a Jegyvásárló? Hangokatl Persze, ezek a nagyon fontos „semmik" — a hangok — sok örömet is okoznak az embernek, de az mindig i Bojár Sándor f elv./ • Az énekespálya köztudomás szerint sok lemondással jár. Önt mi teszi leginkább próbára? — Az a perc, amikor viszonylagos karcsúságom megőrzése érdekében le kell mondanom a pizzáról, a spaghettiről, a kenyérről és az édességekről. Ezt bizony máig is nehezen szoktam meg.,. • fis mt okozza Önnek a legnagyobb örömet? — Az a szeretet, amivel az emberek mindenfelé, de különösen odahaza körülvesznek. És tudja mikor vagyok a legboldogabb? Ha, ami nálunk Itáliában nem ritka, az előadásomba beleénekelnek. Akkor mindig úgy érzem, hogy én csak egy vagyok a sok remek énekes közül, a tömeg és a nép fia. Egy operaénekes ennél több nem lehet. A maga szempontjából talán igaza van. De a zene és a közönség szempontjából nincs. Tito Gobbi nem egyszerűen egy énekes, hanem korunk egyik legnagyobb énekese, aki remek színész, remek tolmácsoló és modern gondolkodású alkotó. Ha vannak óriások az operavilágban — Tito Gobbi feltétlenül a legnagyobbak egyike. Erről azonban már nemcsak én, de az egész világ operaszerető közönsége ts tanúskodhat. FENYVES GYÖRGY JH881IS NAGY JÁNOS: PÉTER BÁCSI (patináit gipsz, 1958) DÉNES GYÖRGY: Láttam én a pusztaságot Láttam én a pusztaságot, a háború vad pusztítását, letarolt erdők bánatát, göcsörtös ágak csonkaságát, A csendnek mázsás súlya volt, fojtogatott a puszta lét, s a fölsebzett föld hallgatag takarta volna szégyenét. Az úton döglött ló hevert, szétdúlt hasából belei kifolytak. Nem is ló volt már. Nem ló volt, inkább valami szörnyű álomkép, amit magában hord a hajszolt lélek és egyszerre csak alakot ölt, nem tudja elkapni szemét. Láttam én a pusztaságot, a háború vad orgiáját. Parasztház. Szükség-kórterem. Haldokló gyűri szalmaágyát. Szeme kifordul, anyját hívja. Szidva kérleli istenét. Hörög. Pokrócot dobnak rája. Kint füstölögve forr az ég. Holtak. Félőrült sebesültek. Dől a szekér szekér után. Ogy rakják hasábba őket, ahogy téli erdőn a fát. 0, rettenet! A lélek útján még egyre ott vonul a had. Húsz éve? Több? A szorgos holtak fáradhatatlan bomlanak. GYURCSÓ ISTVÁN: Jegenyesoron Égig ágaskodnak a jegenyék, büszke fák, rajtuk varjú károg. Magasan, fönt mosolyog a kék ég: szelet szűr a nyújtózó ágbog. Csörög a szarka, ifjú szél futkos: a jegenyék csak nőnek, nőnek, felhőt dúlnak, mint fölindult kos, s a kék égnek nekiszegeződnek. Büszke fák, varjúk, szarkák tanyája, az ifjú szél rajtuk fölakad. Szelíd bokrok, füvek óriása, de óriás ugyan meddig marad? — A jegenyék nem nőnek az égig, tar fejük jelzi: itt az idő! S a teknővájók körülmetélik, ha ugyan kell még fatál s teknői.