Új Szó, 1967. április (20. évfolyam, 90-118. szám)

1967-04-01 / 90 szám, szombat

ITT VAN NI, most meg már befagyasztják az em­bert, mint valami csirkét, vagy zöldborsót! Bedugják egy frizsiderbe, várjon abban a feltámadásra, illet­ve — felolvadásra! Nagyvárosok peremén ezután nem sírkertek, hanem óriási hűtőházak épülnek majd és a hátramaradottakat azokon helyezik el a kegyelet virágait. Nem lesz csupán szólam és jelmondat hogy: feltámadunk! Legfeljebb módosul: felolvadunk! A be­fagyasztás évfordulóján valószínűleg így fordul a há­lás szívű utód kiskorú gyermekéhez: Ma délután vi­rágot viszünk az ópapa hűtőszekrényére. A gyerek — mert a gyerekek minden időben kíváncsiak — erre megkérdezi: — Anyu, mikor olvasztják már ki az én nagypapá­mat? Megjegyzendő, ezt a kérdést mi Is feltehetjük, akár azonnal! Sőt, meg is toldhatjuk egy kérdőjellel... Tudajdonképpen miért Is fagyasztották be szegény nagyapust? Tudom... tudom! Kísérleti célokra. A tu­domány szolgálatára ... Nagyapus súlyos beteg volt, és most mélyhűtött állapotban várja, míg az arra il­letékesek gyógyszert találnak fel bajának orvoslására. Szerény véleményem szerint azon a költségen, amit ebbe az akcióba bejektettek, szinte már az orvossá­got is ki lehetett volna találni nagyapus számára! Na persze — én laikus vagyok, mit tudhatom, milyen lehetőségek rejtőznek ebben a kísérletben? Igen ám! Csakhogy a tudomány nevében és jegyében már sok puska sült el visszafelé. Hogy csak párat említsek: Elektromosság, gáznemű testek, maghasadás... Túl okos már az emberiség, túlnőtte saját érdekeit is. Ha így haladunk, egy szép napon magára fagyasztja ezt a szép nagy kerek golyóbist, amelyiken aránylag elég jól érezzük magunkat. Bárhát az is igaz, min­den rosszban akad valami jó is. Én például el tudom képzelni, hogy — mondjuk — egy nagy tudóst, nagy gondolkodót, feltalálót befagyasztanak az utókor számára. Az illető egy rendkívüli szerkezetet, nagy­szerű elméletet hagyott ránk ... ebből az utódok nem tudnak kiigazodni, vitatják, elemzik, vélemények hangzanak el pro és kontra... — mindhiába! Erre Jön egy javaslat... olvasszuk ki a mestert mostani állapotából! Magyarázza el személyesen az elméie­lét... Megtörténik! A felmelegített tudós hallgat, figyel... vé­gül is nyilatkozik: — Szép, szép amit tapasztalok, valóban örvendetes, hogy mindezeket én állítot­tam valamikor. Érde­mes volt merevségem­ből felengedni, hogy ráeszméljek szavaim rejtett értelmére. Mi­kor kigondoltam idé­zett állításaimat, még sejtelmem sem volt ar­ról, hogy mindezek benne foglaltattak, amiket most hallok! Hol az a dicső ember, aki mindezeket bele­magyarázta? Hadd szorítsam meg a ke­zét! Vagy — mondjuk — saját centennáriumi ünnepségén kívánják felköszöntem a jeges állapot­ban leledző nagy drámaírót. Legnagyobb, immáron, klasszikussá érlelődött művét díszelőadás keretében szándékoznak jelenlétében bemutatni. A legjobb sze­reposztásban természetesen! Nézi, nézi a felmelegí­tett mester saját halhatatlan alkotását. Előadás után véleményét eképpen nyilvánítja: — 'Nagyon nagy — mondhatnám művészi teljesít­mény volt, amiben részesültem. A világítási hatások tetszetősek, valóban... De mondjátok csak, gyer­mekeim, nem létezik már sehol egy eredeti, egy sér­tetlen példány, ebből a darabból? Hiszen ti úgy ösz­sze-vissza kevertétek, fiaim, hogy alig ismertem rá. Amit az elejére írtam, azt a közepén játszottátok. A befejezést meg éppen az elején. Nem volt az egésznek semmi értelme! Ejnye, ejnye, barátaim! Azonkívül lenne egy bizalmas kérdésem is... ne vegyétek tolakodásnak! Hogyan álltok papírmassé dolgában? Hiszen csak fél falakat tesztek a színpad­ra, fiaim... Csak éppen mutatóban valamit. A kö­zönségnek kell a hiányosságokat saját fantáziájával kitölteni... Ezt azért mégsem lehet, fiaim ... Na nem! Hát ez nem fog menni! Ahogy én ma lá­tom a dolgokat, legfeljebb egy-egy humoristát lesz érdemes majd itt-ott felolvasztani. Azon az alapon, hogy nincsenek régi viccek, egy újszülöttnek minden vicc új. Elhangzik erre a rovatvezetői javaslat... Elő kellene szedni azt az öreglányt a frizsiderből... Ki­húznak engem mélyen hűtött nyughelyemről, én a szívélyes fogadtatásra mértéken felül olvadozom, sziporkázom ... — Balambér utazik a vonaton ... — kezdem. félbeszakítanak. — Pardon, kérem ... — Ha lenne szíves megma­gyarázni, ki volt az a Balambér~... és mi az, hogy vonat? — H fa igaz ... — kapok rögvest észbe, feltételez­hetően elmúlt néhány évtized befagyasztásom óta, ha ezek az én vicceiniri kíváncsiak... — Hát akkor valami mást! Cseng a telefon. Kelemen felemeli a kagylót... Ki az? — kérdezi. — Ki beszél ott...? — Micsoda marhaság! — vágnak rögtön a szavam­ba. — Hát nem látja az a Kelemen, hogy ki beszél? Hiszen ott van előtte a telefonképernyő ...! Szomorú szívvel állapítom meg, hogy egyéni hu­morom is befagyott az időben és a jégszekrényben. Csupán áprilisi tréfának süthetem el. Dehát akkor minek ez az egész mély hűtési manőver? Amint lát­juk, a haladás útja cseppet sem egyszerű, és egyál­talán nem mentes a bonyodalmaktól! Közbejöhet egy rövidzárlat, és mint nemrégen New Yorkban ... Rá­gondolni Is rossz ... Mindenesetre alánlom, hogy erre az írásra igyanak meg sürgősen egy forró, rumos teát. DÁVID TERÉZ MÉLY­HŰTŐNK ÖN A HULLÁN Jön a hullám. Ezúttal a demográ ben. A munkaképes korú lakossági vekedését jelenti. A tizenöt évesekr letett nagy létszámú korosztályokra e fiatalok felvételi, elhelyezkedési résziik a lehetőségeknek megfelelő lyezése azonban meglehetős gondot A tizenöt évesek elhelyezésének i vezéssel, a munkaerőgazdálkndássa berei, a különböző társadalmi szerv aggodalmaskodik fia, leánya elhelye a körülmények alaposabb vizsgálaté s megtudjuk mi a perspektíva, a nagy helyet ennek a problémának, bak; a szülők, a pedagógusok, a k Az aggodalmak­nak kétségkívül van alapjuk. Ta­valy Szlovákiában 6 698 fiatalkorú nem helyezkedett el, Illetve maradt szüleinél. Ez a ti­zenöt éveseknek nyolc százaléka. Pedig a közismert népesedési hullám csak most érkezik. Nagyságának érzé­keltetésére elég, ha megemlítjük, hogy az 1967—1970-es években a megelő­ző négy évhez vi­szonyítva 102 ezer­rel több tizenöt évest hoz magával. Szlovákia sajátos problémája A demográfikus hullám csak­nem kizárólag az országnak ezt a részét érinti. Amíg itt a ti­zenöt éves'Jk száma — és a la­kossághoz viszonyított aránya is — erőteljesen növekszik, ad­dig a cseh országrészekben csökken. 1966-ban a cseh or­szágrészekben a tizenöt évesek száma 175 550 volt, de 1970-ben 168 860-ra csökken. Még többet mondanak a következő adatok: 1966—1970 között Szlovákia részaránya az ország munkaké­pes korú laksságának növeke­désében 61 százalék, noha Szlo­vákia lakossága az ország la­kosságának jelenleg 31, 1970­ben pedig 35 százalékát teszi ki. Az országban legtöbb tizenöt éves a nyugat-szlovákiai kerü­letben van. Ebben a kerületben él az ország lakosságának 12,9 százaléka (1966. év), de a ti­zenöt éveseknek 14,4 százaléka. 1970 ben várhatóan így alakul­nak e hányadok: 13,4, illetve 16,6 százalék. Ebben az évben Szlovákiában 4—5 ezer, 1970-ig pedig 17—20 ezer serdülő korú elhelyezése látszik problematikusnak. Bizo­nyos számú fiatal elhelyezése eddig is nehézségekbe ütkö­zött, azonban úgyszólván csak a csökkent munkaképessé­gűeké és az alapiskola alacso­nyabb (4—7.) osztályaiból kima­radt tizenöt éveseké. Tavaly már a kilencedikesek elhelyezé­se is némi gondot okozott, az idei évtől kezdve pedig a de­mográfikus hullám következté­ben még nagyobb gondot okoz. Megfeledkeztünk? A kérdést így is megfogal­mazhatnánk: a demográfusok nem figyelmeztettek a hullám­ra? Hiszen nálunk a népesedés alakulását olyan tüzetesen vizs­gálják, mint talán sehol a vilá­gon. Az illetékes szervek pedig nem készültek fel, és csak most látják, amikor már itt van, mi­lyen következményekkel járhat? Erre JÄN GRAC, az SZLKP Központi Bizottságának dol­gozója így felel: A tizenöt évesek száma hirte­len felszökik. Hirtelen, de nem váratlanul. Naiv minden állítás, mely azt tartja, hogy nem szá­mítottuk a tizenöt évesek 1967— 1972-ben megjelenő nagy lét­számára. Hiszen minden tervké­szítés, valamennyi közgazdasá­gi megfontolás egyik kiinduló­pontja a munkaerőforrás és munkaerőszükséglet, a munka­képes korú lakosság alakulásá­Német fucika nak és foglalkoztatottsága biz­tosításának számbavétele, öt, meg nyolc évvel ezelőtt is gon­doltunk erre a hullámra, de ak­kor nem volt indokolt az aggo­dalom, hogy megjelenése gon­dot okozhat. Akkor más volt a helyzet. A régi irányítási rendszer volt érvényben. A gazdaság extenzív úton fejlődött. Ez legmarkán­sabban abban nyilvánult meg, hogy a termelést túlzott mérték­ben a foglalkoztatottság nagy­arányú növelése biztosította, a műszaki fejlődés pedig lema­radt a kor követelményétől. A vállalatok szinte versengtek egymással a munkaerőtoborzás­ban, mert a létszámnövelés ki­fizetődőbb volt számukra, mint a korszerű technika alkalmazá­sa. Jött az új irányítási rendszer, melynek nyomán a vállalatok­nál a munkaerőgazdálkodásban bizonyos, alapjában véve igen egészséges változások történ­nek, nevezetesen a létszámtaka­rékosságra, a belső tartalékok kiaknázására irányuló fokozot­tabb törekvés tapasztalható. Az ésszerűbb gazdálkodás csökken­ti a vállalatok új munkaerők iránti igényét, illetve az illet­ményadó visszatartja őket a lét­szám minden áron történő nö­velésétől. Torlaszok a leányok útjában Az elmondottaknak kihatása van a fiatalok, mindenekelőtt a lányok elhelyezkedésére. ELENA VLČKOVÁ, a bratisla­vai cérnagyár munkaügyi szakembere ezt így látja: A fiatalkorú betanított mun­kaerők foglalkoztatása ebben az évben már bele van építve a vállalatok bérszínvonalába és létszámába, s ez közvetlenül érinti a vállalatok gazdasági eredményeit. Természetes tehát, hogy amikor a vállalatok mun­kaerőállományukra, annak ösz­szetételére és a béralapra elő­írást nem kapnak, a leányok felvételétől húzódnak. S ha más forrás hiányában fiatalkorúak­kal is növelik a létszámot, ez az illetményadó révén tiszta jöve­delmüket érinti. így Inkább fiú­kat vesznek fel. Elsősorban azért, mert tőlük nagyobb telje­sítményt várnak, másodsorban pedig állandó munkaerőknek tartják őket. Nem úgy a lányo­kat. Az ésszerűbb gazdálkodásra törekvés és az illetményadó az ipari tanulók nevelésére Is ugyanolyan hatással van, mint a munkaviszonyba lépésre. A vállalatok ipari tanulóknak is elsősorban fiúkat vesznek fel, s a nem kimondottan női munka­erőket foglalkoztató üzemek több esetben nagyszámú lány je­lentkezését utasítják el. Az ipa­ri tanulókból Is egyszer kész, létszámba vett és illetményadó alá eső alkalmazottak lesznek, s a vállalatok a fiúkat többet érő munkaerőnek tartják, mint a lányokat. Sőt a kereskedelem és a vendéglőipar is inkább fiú­kat venne fel, ha több jelentkez­nék. Van még ok, amiért a leányok otthon maradnak, s szaporítják az elhelyezetlenek számát. Hallgassuk csak VARGA ILONKA édesanyját Marcell­házáról: Ha 2—3 éves iparitanulói-is­kolába mennek, akkor 17—18 éves korukban kezdenek keres­ni, ellenben ha otthon marad­nak, ós 16 éves korukban segéd­munkásnak jelentkeznek, akkor három hónapi begyakorlás után megkeresik a havi 700—900 ko­ronát. Ez arra csábítja őket, hogy ne menjenek iskolába. Kü­lönösen, ha tekintetbe vesszük még azt is, hogy ha otthon ma­radnak, akkor 16 éves korukig alkalmi munkával a szövetke­zetben vagy másutt valamit ke­reshetnek is, míg az iparitanuló­iskolában semmi jövedelemhez sem jutnak. Divatos szakmák OROSZ ISTVÁN, a dunaszer­dahelyi (NB dolgozója: A tizenöt évesek elhelyezését az is megnehezíti, hogy csak a divatos szakmák iránt „éreznek tehetséget" (autó-, villany-, rá­dió-, tv-szerelő, műszerész, illet­ve fodrász, varrónő, elárusító, felszolgáló). Ezekre túl sok a jelentkező. Például a dunaszer­dahelyi járásban március l-ig 150 lány jelentkezett a Jednotá­hoz, mely legfeljebb ötvenet ve­het fel. A vállalatok ilyen eset­ben válogathatnak, úgyhogy va­lóban csak a javát veszik fel a -szakmába. Olyan szigorú felté­telt Is szabnak, hogy ha mate­matikából kettese van, már nem veszik fel. Ezzel szemben ki je­lentkezik például kéményseprő­nek, molnárnak vagy péknek, hogy a sok száz szalcma közül csak ennyit is említsünk? A nem népszerű szakmák közé tartozik a bányászat és a mező­gazdaság. Szóval, annyira mindenki köz­gazdász, hogy tudja: oda érde­mes menni, ahol áru (szolgál­tatás) és pénz közvetlen cserél gazdát (autójavítás, felszolgá­lás), és „kereskedelmi árrés" realizálható. S ha a fiúk nem is esnek át az autószerelők rostá­ján, még mindig marad a kőmű­ves, a hentes, az ácsszakma, és elhelyezésük elintéződik akkor ts, ha előmenetelük nem a leg­jobb. Sőt még az osztályfőnök és a JNB illetékes dolgozójának türelmét és idegeit Is próbára tehetik. Az egyik alistáli kilen­cedikes lány mondta: „Annyit nevetünk a fiúkon, mindennap mást diktálnak be az osztályfőnöknek. Egyszer gépjavítónak, másszor pincér­nek, harmadszor mezőgazdasági Iskolába, negyedszer a megyeri Ravakóba jelentkeznek .. A lányokkal is ez a helyzet, azzal a különbséggel, hogy ők

Next

/
Oldalképek
Tartalom