Új Szó, 1967. április (20. évfolyam, 90-118. szám)

1967-04-19 / 108. szám, szerda

Értékes vníma a MÉZ — Kedvezett az időjárás, szorgalmasak voltak a méhecskék — mondja elégedetten Štefan Moravfcík, a galántai Včela üzem vezetőjének helyettese. — Szlovákiában tavaly 242 vagon mézet vásároltunk fel, s ez már szép eredmény. Karol Glasa az ellenőrző mérlegnél. A galántai üzemnek monopolhelyzete van. Nemcsak Szlovákiát látja el mézzzel, hanem Időnként az észak- és a délmorvaországi kerületet ls. Állandó alkalmazottainak száma mintegy 50 fő. Kicsi az üzem és kevés az alkalmazottja, de annál szebbek gazdasági eredményei. Tavaly például a nyereség tervét 120 százalékra teljesítették. — A mézet egy, fél és negyedkilós üvegpoharakban, liléivé 140 grammos tubusokban hozzuk forgalomba — újságolja Karol Glasa üzemvezető. — Évente mintegy 130 vagon mézet exportálunk Ausztriába, a Német Szövetségi Köztársaságba és az NDK-ba. Az emeleten betontartályban vár az aranysárga méz, hogy a szorgos asszonyi kezek gépek segítségével a poharakba töltsék. Másutt a külföldre szánt küldemény pléhkannákba kerül, majd még a délután folyamán vasúti vagonokba. Tökéletes szűrőberendezés kezeskedik a tisztaságért. — Nem kristályosodik meg a méz? — szalad ki a számon a kérdés. — Ha hosszabb ideig áll, igen, de ez természetes folyamat, nem írható a minőség rovására. Ha több benne a szőlő cukor, mint a gyümölcscukor, akkor a kristályosodás előbb utóbb beáll. Az egyik üvegben barna szí nű mézet veszek észre. Furcsállom a színét. Az üzemvezető adja meg a felvilágosítást: — Sokan lebecsülik a sötét mézet, pedig a külföldi piacon nagy a keletje. Idehaza a világosabb színűnek adnak előnyt. A töltőberendezésnél az aszszonyok keze szaporán jár. Egy műszak alatt 3400 kiló mézet töltenek negyedkilós üvegpohárba. Ha félkilóst töltenek, a teljesítmény ennek a duplája. Üvegcsövön csörgedezik a méz. Egy gombnyomás, s máris megtelik a töltő tartálya. Garaj Mária kilenc éve dolgozik itt. Bizonyára eltelt már a mézzel, fogamzik meg bennem a gondolat, amelyet akaratlanul is szavakba öntök. — Elteltem-e a mézzel? Igen. A közmondás is azt tartja: „A jóból is megárt a sok". Néha már rá sem tudok nézni. Glasa elvtárs a bejárat mel letti helyiségbe invitál. Négy-öt asszonyt találunk itt szorgos munkában. Az első benyomás, hogy mézeskalácsot készítenek. — Itt készül a méhek etetésére szolgáló méztészta — mondja az üzemvezető. — Tavasszal nagy a keletje. Az országos szükségletet mi fedezzük. — Valami űjdonság? :— Nem! Az újdonság az úgynevezett „Medo-zmes", amelyet a Liptovský Mikuiáš-i kutatóintézet receptje szerint állítunk elő. Ez vitamindús, elősegíti a méhek szaporodását, s védi őket a betegségek ellen. Az udvaron földhányások. Épül az égetően szükséges raktár. Jelenleg tizenkét helyen tárolják készletüket, s ez évente mintegy 200 ezer koronái emészt fel. — Sajnos, nincs nagy remény arra, hogy őszre elkészüljön — mondja bosszúsan az üzemvezető. Pedig a mézre egyre nagyobb szükség van. Mert nemcsak élelmiszer, hanem értékes valuta ls. N 1 D

ivatba jött az utazási Férfiak és nők, fiatalok és öregek egyaránt utaznak ... Egyesek szabadságra mennek, mások hazalátogatnak falura (disznóölések idején a legszívesebben!, van aki egy-egy szabadszombaton „csak elugrik" víkendezni, az egyetemek levelező hallgatói konzultációra, vagy kellemetlenebb esetben vizsgázni igyekeznek, és van aki — szolgálati útra megy... Mellőzzük azonban az okkereséstl A tény mindenképpen változatlan: saját vagy államköltségen, de szorgalmasan utazgatunk, mégpedig a statisztikai kimutatások szerint leginkább vonattal. Olyan esetekben is inkább- Stephenson egykori ördög masinájának mai utódát vesszük igénybe, amikor például az autóbusz ügyesebb lenne. Csak egy érvet említek: a vasúti megálló két kilométerre fekszik X község központjától, míg a busz bevisz a főtérre, de az utasok zöme mégis vonattal közlekedik. Nem mondom, a hagyomány is vaiami, no meg az utóbbiban több alkalom nyílik a beszélgetésre, egyes kijelölt vagonokban dohányozni is lehet, hosszabb út esetén pedig az elfáradt utas a vasúti kocsi folyosóján mozgathatja elgémberedő végtagjait. Az efféle apró-cseprő „figyelmességekről" nem is szólva: A -osszul záró ablakon keresztül biáramló friss levegővel biztosítják a vasúti kocsik utasainak állandó kellemes közérzetét. Különösen ilyenkor, tavasszal jól eső ez, nyáron pedig egyenesen hűsítő hatású. Ha pedig egy-egy éjszakai út alkalmával megered az eső? Aki az ablak mellett ül, biztosan nem alszik el, és fizetett ébresztőszolgálatot tarthat édesdeden alvó útitársai számá ra. SőtI Reggel már a mosdó fülkét sem kell Igénybe vennie. Akinek pedig a fenti esetben ne fín káromkodásra ntjílnék a Simko Piroska és Ga. a •^be.enaezesuel. <iiiiiiiiii»niiiiHiiiiiiiii(iiiiiiiiiiii»«iii»iiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiir Utazunk, utazgatunk •íiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiaiiiiiiiiiiiiiiiüiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinii szála, vajon gondol-e arra, hogy milyen szépítő hatású az esővíz? Néha olyasmi ts előfordul, hogy a zakatoló vonat meglazult ülése kellemes ábrándozásba ringatja ideiglenes bérlőjét, persze csak addig, míg rá nem mordul a szomszédja: „Nem hagyná már abba a fészkelődést?!" Vannak aztán Izgága utasok, akiknek a piszoktól lepett ablakokat illetően jut eszükbe szitkozódni. Vállalom a felelősséget, és a szemükbe mondom: „érzéstelen, sőt érthetetlen és tapintatlan emberekl Ebben ts csupán pozitív szándék reflik a vasút részéről... Nehogy az ctthonuktól távolodni kényszerülő utasok a tovarohanó táfat érzékelve honvágyat kapjanakI A fentiek ellenére a többi ^ nyilvános közlekedési eszköz sem elhanyagolandó. Például az autóbusz! Jut itt alkalom bőven a szórakozásra ... A fölszállásnál versengeni lehet. Akár két dologban is egyszerrel Először ülőhely-szerzésben, aztán pedig abban, valón kinek tud a gépkocsivezető vagy a jegykezelő visszaadni egy-egy nagyobb értékű bankóból. Régi, beidegződött utasszokás ugyanis, hogy valaki nem aprópénzzel indul útnak. Így aztán szokatlan jelenet alakul ki a buszokban: egyszerre négy-öt utas is kínálja az ötven- vagy százkoronást a kalauznak, de ő, erőj jellemének (és kisebb pénznemektől mentes bőrtáskájálakj köszönhetően egyet sem fogad el. Csak nem hagyja magát lekenyerezni ... Ňem és nem! Egyes-egyedül aprópénzt fogad el... Érdekes, találós kérdésekre ösztönző könyvecske a menetrend. Vegyük példaként a Bratislava—Nyttra vonalon közlekedő buszokat. A nyitrai információs szolgálat alkalmazottja szerint a délutáni járat tizenhat órakor, az esti pedig tizennyolc negyvenkor indul Nyitráról; a bratislavai szerint az előbbi öt, az utóbbi pedig tíz perccel később. jómagam a minap az estit választottam. Mit gondol a kedves olvasó, mikor indult el a busz? Tizennyolc negyvenötkor! Őszintén: erre nem gondoltak, ugye! Bevallom én sem... Egyet azonban elhatároztam. Következő alkalommal — útrakészen és aprópénzzel a kezemben — már harmincötkor ott leszek! Hátha előbb ér be a busz ... Csak elismerés illetheti a ČSAD bratislavai részlegét irányító felelős emberek azon törekvését, hogy intézkedéseikkel védik az utasokat a sok ülés adta elhízás veszélye ellen. A Bratislavába érkező gyorsjáratok ugyanis csaknem kizárólag a végállomáson, az Avionnál állnak meg, ügyet sem vetve néhány belvárosi autóbuszmegállóra. Így az utas, ha haza akar menni, gyalog bandukol vissza ugyanazon az útvonalon, amelyen néhány perccel előbb még ellenkező irányban autóbuszozott. Nem titok, itt-ott van még mtt tanulnunk gondoskodás terén nyugati szomszédainktól. Ezúttal mégis sajnálkozva gondolok a szegény hamburgiakra, párizsiakra, londoniakra stb. Képzeljék el, vajon mennyit kell azoknak visszafelé bandukolniuk, ha ott a gondoskodás tetőfokaként még a végállomáson sem áll meg a busz, hanem csak a garázsban, nehogy a fárasztó úttól kábult utasok azonnal a nyüzsgő nagyváros életveszélyes forgalomforgatagába kerüljenek ... hjagyobb távolságokra kivá'" 16 közlekedési eszköz a repülőgép, yáltozatos szórakozást lehetőség kínálkozik itt ls: figyelni lehet a gép alatt térképszerűen elterülő tájat, szerencse esetén pedig „sétarepülni" a bratislavai kifutópályán. A nemrégiben történt, hogy i— ki tudja mi okból — egy utassal több került egy rajtra kész repülő fedélzetére. A gép kapitánya csupán néhány másodperccel a fölszállás előtt vett-e észre a tévedést. Mivel állóhely tudvalevően itt nem létezik, visszairányította a gépet az indítót or ony hoz. Tévedni embert dolog! — érvelhet bárki. Természetesen! Csak nem akkor, ha körülbelül kilencven liter ben zin veszik így kárba ... I jtazunk hát, utazgatunk... U Férfiak és nők, fiatalok és öregek egyaránt. Hogy ezekután melyik közlekedési módot választja a kedves olvasó? Ezt már igazán ráhagyom ... Csak a teljesség kedvéért említem meg, hogy jómagam egyre inkább szerény, otthon ülő ember leszek ... MIKLÖSI PÉTER MÁRCIUS DEREKÄN a baráti országok filmátvételi bizottságaival együtt a csehszlovák kollégák ls megtekintették az új magyar filmeket: öt játékfilmet meg is vásároltak. Közülük, hiszem, a legjelentősebb Fábri Zoltán új filmje, az Utószezon. Budapesten néhány héttel ezelőtt mutatták be, s bár a kritika nem fogadta hogy húsz esztendő minden fontos problémájával őszintén, de formailag újszerűen szembenézzen. Most az ifjúság problémájával viaskodik, amikor egy nyurga fiatal lány nyarának néhány napját idézi föl. Ez a film a riportázs eszközeivel dolgozik, a cinéma vértté módszereiből nyer ihletet, bár megírt történet, gondos kompozícióban. Arról ZAY LÁSZLÓ BUDAPESTI LEVELE Utószezon, Tízezer nap és a többiek egységesen a filmet, s félő volt, hogy egyéni kifejezésmódja miatt a közönség véleménye is megoszlik majd, a budapesti mozik csaknem telt házak előtt játsszák, s más városokban is sikert arat. Nemrég egy tízezer lakosú városkában jártam Budapest közelében; az egyetlen moziban egy-egy kirobbanó sikerű filmet két és fél—három ezren tótnak. Az Utószezont mintegy ezren tekintették meg; üzleti sikernek ugyan nem mondható, de művészi sikernek Igen. Mielőtt részletesebben Írnék erről a fontos, jó ós megszívlelendő filmről, röviden beszámolok arról, melyik négy filmet vették át a hazánkban járt csehszlovák filmszakemberek. Átvették Herskó János új filmjét, amelynek címe: Szevasz, Vera. Ez a kitűnő és sokoldalú filmművész — a filmfőiskola vezető tanára, az egyik filmstúdió vezetője, a fiatal filmművészek leghívebb és -áldozatosabb segítője, politikus és esztéta, számos film rendezője — mindig új és új utakat keres. Voltaképpen újító szándékú volt leginkább konzervatív filmje, a Vasvirág is; vagy a kísérletező szándékú vígjátéka, a Két emelet boldogság. A Párbeszéd a magyar filmművészetben az első kísérlet volt arra, szól a film, hogyan hányódik-vetődik egy fiatal lány különféle élmények között, hogyan ismerkedik meg az élet sokféle arcával. Érdekes, szép film ez, gondolatébresztő. Hasonlóképpen Zolnai Pál új filmje, a Hogyan szaladnak a fák. Balladisztikus hangvételű ez a film, egy faluról származó mai értelmiségi hazatérésének epizódja. A paraszti életnek generációkban megmutatkozó nagy kérdéseivel vívódik a Tízezer nap, a fiatal Kósa Ferenc munkája. Izgalmat és szórakozást ígér Mihályfi Imrének Berkesl András regényéből készült filmje, a Sellő a pecsétgyűrűn: titkosszolgálatok harca egykor és most. S ezzel, ha rövidre fogva is a szót, hadd térjek vissza még egy pár sor erejéig Fábrl Zoltán új filmjére. Ez az idén épp ötven esztendős nagyszerű filmművész kezdettől fogva őszintén érdeklődött az iránt, miféle magatartást tanúsít^ az ember történelmileg drámai körülmények között. Ezzel foglalkozott a Hannibál tanár úr, ezzel az Édes Anna, a Dúvad, a Nappali sötétség, a Két félidő a pokolban. Voltaképpen ezzel foglalkozik a Húsz óra is. Sokféle díjat nyert nagy filmje azt vizsgálta, hogyan viselkedtünk húsz esztendő alatt, s miért viselkedtünk úgy, ahogyan viselkedtünk. Az új Fábri-film ismét visszalép a múltba, bár mélységesen aktuális film az Utószezon. Ennek a filmnek Rónay György Esti gyors című regénye szolgált alapul; a forgatókönyvet Szász Péter Irta. Fábri ezúttal pokoljárásra készteti nézőit; úgy vélem, éppen ez az oka a film változatos fogadtatásának. Pokoljárásra a szónak több értelmében ls. A filmszezon végén egy nyaralóhelyen unatkozó öregurak idétlen tréfáival kezdődik. Furcsa: ezeken a tréfákon nincs kedvünk nevetni, Fábri ugyan a klasszikus burleszk módszereit alkalmazza ábrázolásukra, de sem a szereplők, sem a cselekedeteik nem komikusak. Viszolygást keltenek ezek a viccelődések bennünk, s viszolygásunk később még inkább fokozódik. Az egyik ugratás ugyanis váratlanul beüt: a nyugdíjas gyógyszerészben fölébred a lelkiismeret. Húsz esztendővel ezelőtt — gyávaságból, önzésből, hirtelen ijedelemben, kényszer alatt, az árral úszva, ma már nehéz pontosan megmondani —, akarva-akaratlan haláltáborba juttatta jótevőit, a "kisvárosi gyógyszertárban megbúvó üldözötteket. A film tragikus és groteszk elemeket váltogat, s közben-közben az emlékek különös érzelmességből és borzalomból szőtt sorát eleveníti föl. A pokoljárás több értelmű: poklot kellett járniuk akkor azoknak, akiket kiszolgáltattak ts elhurcoltak, poklot azoknak, akik félelemben és rettegésben éltek, s valamiféle poklot azoknak is, akik a történelem mérlegén könynyűnek találtattak. A lelkiismeret poklát járja a filmen egy Ilyen ember, ^s e közben, vízióiban, megjárja azt a szörnyű poklot, amely alatt ő ls segített izzítani a tüzet. ítéletet akar vagy fölmentést, irreális módon bírósági tárgyalást kér barátaitól, ám a lelkiismeret elől nincs menekvés, annál inkább, mert a veszedelem még nem szűnt meg. Csak azok nem járnak poklot ebben a filmben, akik leginkább megérdemelnék: az egykori legendás katonai parancsnok, aki még a halottakat is agyonlövette, mert gyávák voltak életükben; az egykori kúriai bíró; a halálvonatokat indító egykori városparancsnok, igaz, 6 azért, mert — mint mondja — leülte már a magáét. A poklok föltárásához Fábri pokoli eszközöket is igénybe vesz: nemcsak arra gondolok, hogy az időrendet fölbontja, múltat és jelent, valót és víziót váltogat minden átmenet nélkül. Elsősorban arra gondolok, hogy sokkszerűen fölfokozott eszközökkel, mellbevágóan közli mondanivalóját. Valóban visszataszító például, amikor a filmbeli bíróságosdi csúcspontján azt mondja az egyik szereplő: „A cipőtalpak, a szappanok és a lámpaernyők nevében halált kérek" — csakhogy ezt a visszataszító „ízléstelenséget" nem Fábri követi el, hanem a fasizmus követte el. Nem volna helyes, ha behunynók szemünket és finnyáskodnánk: küzdeni kell ellene. S mivel az ember szeret feledni, mert ez természetes védekezése lelkének épsége érdekében, s mivel az esztendők során, a gondolat újabb és újabb megfogalmazása nyomán valamelyes immunitás alakult ki bennünk, érthető, ha Fábri erős sokkot ad, fo-* kozott sűrített, mellbevágó módon közli velünk mondanivalóját. ö így mondja: „Mihelyt olyan társadalmi helyzet alakul ki, hogy a rettegés általános közérzetté válik, a félelem könnyen arra kényszeríti az embert, hogy olyasmit tegyen, amit más körülmények között soha nem követne el. Gyűlölöm az olyan korokat, amelyben az embernek szentnek, mártírnak, vagy hősnek kell lennie ahhoz, hogy ember maradhasson". 1967.