Új Szó, 1967. március (20. évfolyam, 60-90. szám)

1967-03-04 / 63. szám, szombat

A könyv varazsa Mindazok, akik egyszer a jó könyv varázsos bűvkörébe kerültek, nem tudnak többé tőle szabadulni és életük végéig hűek maradnak hozzá. A varázs hatása, mikor, hol és hogyan kezdődik, azt pontosan nem tudnám meghatározni, de biztos: a könyvhöz való vonzódás már gyermekkorban,-az elbűvölő szép mesénél kezdődik. A mese megtermékenyíti a gyermek képzeletét, tágítja érdeklődési körét, csiszolja igazságérzetét, hogy később felnőtt korában megértse nemcsak a megtörtént, hanem azokat az izgalmas és viharos kalandokat ls, amelyek mélyen, az ember agyában és szívében zajlanak le. Aki elmélyülten olvassa a jó könyvet, az idővel komoly emberismeretre tesz szert, és ez alkalmassá teszi arra, hogy hű maradjon embertársaihoz és mindazokhoz a hagyományokhoz, amelyek az emberiség haladását, fejlődését szolgálják. Mindez hirtelen átsuhant az agyamon, amikor a minap, délben átléptem az Ipolysági Városi Népkönyvtár küszöbét. Éppen ót perccel a nyitás után érkeztem. Azt hittem, hogy zavartalanul elbeszélgethetek a könyvtár vezetőjével az olvasókról és a kikölcsönzött könyvekről — de tévedtem. Hozzátehetem mindjárt, kellemesen tévedtem, mert a kölcsönző-terem tele volt fiatalokkal, a kilencéves iskola tanulóival. Voltak köztük kisebbek, nagyobbak, szlovákok és magyarok. Valamennyiükre jellemző volt, hogy a könyvespolcok körül otthonosan mozogtak és csendesen, illemtudóan viselkedtek. Mindössze amolyan meghitt, zümmögéshez hasonló hang hallatszott, mint amikor a méhek a mézes kaptár körül repdesnek. Gyakran nyílott az ajtó, újabb iskolások jöttek, az asztalhoz léptek, duzzadt táskájukból kiszedték az elolvasott könyveket és kissé lihegve átadták őket Homyák Jánosnénak, a könyvtárosnönek, és máris a zsúfolt polcok felé siettek és szakértők módján válogattak a meséskönyvek, a kalandosfantasztikus regények és persze az útleírások között. Ezeknek van most a legnagyobb keletjük. Verne Gyula és May Károly könyvei, szlovák és magyar nyelven kézről kézre vándorolnak, csak néhány percig maradhatnak a polcokon. Állandóan újabb és újabb gazdára lelnek a fiatalok között. Kissé kopottak és megviseltek már ezek az olvasmányok. És ilyenek a kisebbek kez4ben a meséskönyvek is. Az egyik kislányt, Kelo Gizellát megszólítom. Kiderül, hogy felsőszemerédi és ide jár a nyolcadikba. Közepes tanuló, mondja magáról, csak biológiából és szlovákból volt egyese. Nagyon szeret olvas ni. Most hozta vissza jirásektől a Kutyafejűek-et, amely nagyon tetszett neki. Helyette most egy meséskönyvet vitt Mórától. Bevallja azt is, hogy a Légy jó mindhalálig-ot kétszer is elolvasta, és másodszor is olyan izgalmas volt ez a könyv, hogy nem tudta letenni ... — Izgalmas volt — ismétli újra —, pedighát mindent tudtam én Nyilas Misiről, és mégis. . A változatosság kedvéért ezúttal egy kisfiút szólítok meg, Gergely Sándornak hívják és a hatodik bébe jár. — Szép neved van — mondom neki és azt kérdem tőle, tudja-e, hogy van egy igen neves magyar író, akit ugyancsak Gergely Sándornak hívnak. — Hogyne tudnám, ő írta a Dózsát. — Hát ezt honnan tudod? — Az Oj Szóból — vágja rá habozás nélkül. — Szóval a Dózsát még nem olvastad. Nemet int, mint akinek nincs ideje, mert sürgősen kellett elolvasnia a Winettout, meg a Nagy indiánokat. Eddig igen tetszettek neki a Pál utcai fiúk és az Egri csillagok. Most kedve támadt egy szlovák kalandregényre. Kérdésemre, vajon érti-e? ... fölényesen a következőket válaszolja: — Ó, én már négyéves koromban perfektül tudtam szlovákul. A hangsúly a perfekten van, a szeme csillog, örül, hogy megtalálta a megfelelő, pontos kifejezést. A csillogás csak akkor válik ragyogássá, amikor a Nagy indiánokról beszél. Nem kérdeni, hogy kicsoda e „nagy mű" szerzője, mert ezeknél a fiataloknál azt tapasztaltam, hogy nekik nem a szerző, hanem maga a könyv, a mű a fontos. Ezenkívül azt is észrevettem, hogy a kalandos és fantasztikus regények izgalmán és elragadtatásán túl, valahol nagyon mélyen, mint az örökmécses lángja, ott pislog és világít bennük a Gárdonyi, Móricz és Molnár ifjúsági regényeiből kiáradó tömény költészet, amely idővel minden hirtelen támadt ragyogást elhomályosít. Egy idősebb, jól öltözött asszony lép most a könyvtárba. Jövetelén a fiatalok nem lepődnek meg. Mindenki a könyvvel van most elfoglalva, és itt, ebben a békés zümmögésben. az évek nem számítanak. Az asszonyt Horná Ilonának hívják, ipolybéli, férje Zselízen gazdasági intéző. Mindketten a történelmi regényeket szeretik. Móricz Erdélyét épp úgy ismerik, mint Tolsztoj Háború és békéjét. Mindketten az orosz Irodalom nagy rajongói — Tudja — mondja neuies egyszerűséggel —, a könyv a legjobb barát. Igaz, hogy a televízió is sokat jelent, de a könyvvel nem versenyezhet. Az a helyzet ugyanis, hogy az embernek a televízióhoz alkalmazkodnia kell, a könyv viszont ilyen áldozatot nem követel. Kedvem szerint válogathatok a könyvek között. Csak most jutok hozzá, hogy Hornyák Jánosnéval, a könyvtárosnővel elbeszélgethessek. — A nagy forgalom ellenére — mondja mosolyogva — a péntek a leggyengébb napunk. Máskor társnőmmel, Morvay Imrénével együtt bonyolítjuk le a kölcsönzéseket. Most azonban Morvayné faiura ment hogy módszertani segítséget nyújtson a falusi könyvtáraknak. Elég fáradságos munka, de tekintettel a járás nagy kiterjedésére, tizenöt falusi könyvtár van ľánk bízva, hogy segítségükre legyünk a könyvek rendbentartásában és az olvasók megszervezésében — Ami a városi könyvtár működését illeti — folytatja — nem panaszkodhatom. Az olvasók részéről nagy az érdeklődés a könyv iránt. Az olvasók zöme fiatal. így például a tavalyi hétszázkilencvennyolc állandó olvasóból hatszázhét olyan fiatal volt, aki huszadik esztendejét sem töltötte be. Az állandó olvasók egyébként tizenötezer háromszáznegyvenöt könyvet kölcsönöztek ki. Megjegyzi még, hogy az elmúlt esztendő nem nyújt hű képet a könyvtár működéséről, mert tavaly négy hónapig zárva tartották. A könyvek selejtezése és az egész könyvtár rendbehozása ennyi időt vett igénybe. Örömmel közli, hogy idén a negyedévi tervet február közepén teljesítették. Arra a kérdésre, készülnek-e a könyv hónapjára, a könyvtárosnő azt válaszolja, hogy 4000 korona értékben kapnak most egy könyvszállítmányt a legújabb szlovák és magyar könyvekből. Ezenkívül irodalmi vitaesteket terveznek. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója rendezvényeire a későbbi hónapokban kerül sor, előadásokat tartanak a szovjet prózáról és költészetről. Az előadások megtartásában nagy segítséget nyújtanak František Zborovian szlovák iskolaigazgató és Juraj Červefták szlovák író és tanító, továb bá Vas Ottó és Tóth Tibor magyar tanítók. Ezután búcsúzom, és futtában benézek a könyvesboltba. Érdekel, fogynak-e a csehszlovákiai magyar írók könyvei. A válasz egyöntetű: fogynak ... Az olvasók keresik mind a prózaírók, mind a költők alkotásait, és a boltban már alig várják, hogy megérkezzék a könyvhónapi új könyvszállítmány. E megnyugtató válasz után otthonukban keresem fel a könyvtár legszorgalmasabb három olvasóját. Az egyik orvos, a másik szabó, a harmadik érettségbe készülő diáklány. Dr. Somló István 1929 februárja óta gyógyítja az itteni betegeket. Volt városi és körzeti orvos. Most a városi nyugdíj-bizottság vezető orvosa. Munkássága során módjában volt betekintést nyerni a lakosság életébe és fel tudja mérni azt az óriási fejlődést, amit a felszabadulás a dolgozó embernek hozott. — Mindig szerettem a könyvet — mondja —, sőt diákkoromban magam is verset írtam. Rajongója voltam Adynak, Tóth Árpádnak és juhász Gyulának. Ma különösen József Attilát és Radnótit szeretem. De régebben nem olvashattam kedvein szerint, lefoglaltak a betegeim, másrészt sokat tanultam, mert lépést kellett tartanom a fejlődő orvostudománnyal. Ma behozom azt, amit ifjú koromban elmulasztottam. Az olvasást a legnemesebb szórakozásnak tartom, az ember miközben élvezi a szép szót, sokat is tanul És a 62 esztendős orvos néhány Ady-sort szaval, kissé rekedtes, révedező hangon, mint aki elmúlt ifjúságát idézi. A szobában csend és félhomály uralkodik, a fiai és magam Is meghatódva hallgatjuk. A másik olvasó Pleva János, 44 esztendős szabó. Selymek, cérnák és más szabókellékek közt Mikszáth egyik kötetét fedezem fel. Amikor megkérdem, hogy élete során melyik könyv tetsze

{» neki a legjobban, nehezei: nja rá magát a válaszra ue végül mégiscsak kiböki, nogy Móricz Rózsa Sándora. — De az Árvácska is nagyon megrázó — folytatja. — Tudja az úgy van, hogy vannak írók, akiknél azt érzem, hogy személyesen nekem írták a könyvet, velem akartak beszélni, nekem akartak valamit megmagyarázni. És amit megértettem, azt elmondtam a feleségemnek. í gyermekeimnek. Skolkay Adrién a harmadik olvasó. 18 éves. Érettségire készül. A jeles, szerény és igen kedves tanulók közé tartozik. A szlovák és a magyar irodalmat egyaránt olvassa és szereti. A magyar prózaírók közül Karinthyt, a szlovák )k közül HeCkót szereti. Különösen kedves neki a Vörös bor című regénve. A magyar költők közül Radnóti Miklóst szeretné alaposabban megismerni — Anyu megígérte — mondja kedvesen —, hogy a könyvhónapban megve.:zi nekem válogatott verseit. Remélem, akkorára meglesz. A szlovák költők köziil szívesen olvasom Milan Rufust és Miroslav Válekot. És persze — teszi hozzá — Petőfi sok versét ma is kívülről tudom. Azt hiszem, reá örökké emlékezni fogok. Arra a kérdésre, hogy ki vezette rá az irodalom szeretetére, anyja válaszol helyette. — Nem kellett őt rávezetni. Nálunk ez családi hagyomány. A nyolcvankét esztendős nagyanyja is szeret olvasni. Rajongója a könyveknek, a betűnek ma ts. SZABÓ BÉLA HAMAROSAN KIZÖLDÜL A FÜ (M. A. felvétele) ÚJ VERSEK <u c c Q) •O N ><U o Or 3 > O Már zörrennek az ásók és kapák, míg rozsdás élük vörösre gyulladt sebein már új nap simogat át, s reszelők érdes szopránja hullat apró vasvirágot. Már zörrennek az ásókés kapák, visszafájnak a reumás csontok, levágott gallyak felérzik a fát, s a mélyhűtött füttyök: éles horgok, — felhasítják a világot. Már zörrennek az ásók és kapák, gondos zacskókban szunnyadó magok, s a rigónemzet új dalba csap át, sír a hó, s az árok is jóllakott. Már zörrennek az ásók és kapák, és eltoppannak a nyúlláb-napok, nevető olló tárja a karját, s a szűz venyigén gyémántkönny ragyog. Már zörrennek az ásók és kapák, és bújócskáznak f&öppnyi kis szelek, a gazt, lim-Iomot csomóba rakják, és tüzet gyújtanak az emberek. Már zörrennek az ásók és kapák, születnek vidám, hetyke kis dalok, és a hóvirágot ingyen adj'ák az erdők mélyi sápadt angyalok. Már zörrennek az ásók és kapák, tűhegyében kalászt érez a mag, és valami nagy-nagy dologra vár a feszes atom, és a holt anyag. A kép oly régi s oly fakó, akár a bölcső s altató. akár szép Hófehérke, és a csipkerózsás ébredés. Lim-lom. Ószer. Olajnyomat, meghizlalja a molyokat. Anyád mosolya, kék-eres keze, mely most is még keres, Keres, feléd nyúl - s nem talál tányérán zörren a kanál, liliom keze hullt virág, a mosolya is múlt világ; enyésző, nagy halk szeretet — s egyszer a szíve megreped. Láttam egy lányt. Tíz éve múlt. A múlt a szép emlékre hullt. Kis kávéházban ültem, és szíven ütött a jelenés. Kezébe liliom s szeme titokkal s bánattal tele. Mögötte járt a Szerelem: vad kamasz. — Szinte hidegen ragadta meg a lány kezét, az ő szemében vágy beszélt. A liliom félt, reszketett s reggel — részegen nevetett. <ü E £ o c K<0 o z Ul <s> < ta. <