Új Szó, 1967. március (20. évfolyam, 60-90. szám)

1967-03-04 / 63. szám, szombat

ONTARIO TARTOMÁNY PAVILONJA ÜVEGGEL ÉS MŰANYAGGAL FÖDÖTT KIS PIRAMISOKBÓL ALL A NOTRE-DAME SZIGETEN. Kanada a világkiállítás előtt NYESTE FERENC KANADAI LEVELE Kanada társadalmi, kulturális, egyházi és politikai szervezetei egymással versengenek, hogy minél pompásabban ünnepeljék meg az ország fennállásának 100. évfordulóját. 11. Erzsébet angol királynő Július 1-én, a centenárium napján beszédet fog mondani az ottawai parlamentben. A királynő június 29-én érkezik férjével Ottawába, s körülbelül egy hétig lesz Kanada vendége. A királyi pár megtekinti a Montreali Expo 67 világkiállítást is. A monterali világkiállításon államfők és királyok egymásnak adják majd a kilincset. Május 16-án a csehszlovák nap alkalmából Antonín Novotný csehszlovák köztársasági elnök tekinti meg a kiállítást. Még előtte az osztrák elnök és az etiópiai császár látogatását várják. Két nappal később a holland királyi pár vesz részt a kiállítás holland napján. Júniusban India és Tunézia államfőjét, júliusban Izland elnökét várják. Augusztusban De Gaulle francia elnök, szeptemberben pedig a görög királyi pát tekinti meg a kiállítást. Megígérte részvételét Wilson angol miniszterelnök, Lübke nyugatnémet köztársasági elnök, egy japán herceg és hercegnő és mások. Az ünnepségekből még a hegymászók sem maradnak kl: kétszázhatvanan vállalkoztak rá, hogy a nagy ünnep alkalmából megmásszák a Szent Illés-hegyláncot. A montreali világkiállítás jelmondata: Az ember és világa. Ennek jegyében a kanadai rádió pályázatot hirdetett ezer szóból álló tanulmányra. A pályázaton 76 országból kétszázan vettek részt. A fél évvel ezelőtt megrendezett quebeci tartományi választásokon a Nemzeti Unió párt győzött. Választási programjában arra kötelezte magát, hogy „Quebecböl tényleges nemzeti államot alakít, megadja a francia nyelvnek az államnyelv rangját, elismerteti a nemzeti felségterület oszthatatlanságát." Ilyen programmal pillanatnyilag ugyan kifogta a szelet a haladó mozgalom és a szeparatisták vitorláiból, de fél évvel később a Nemzeti Unió választási győzelmét kiábrándulás és sorozatos sztrájk követte. A legnagyobb sztrájk kilenc és fél ezer quebeci tanár és tanító sztrájkja, amelynek következtében január óta 250 ezer katolikus iskolai tanuló nem járhat iskolába. A sztrájkoló pedagógusok olyan fizetést követelnek, mint amilyet a többi tartományokban kapnak kollégáik, és még más juttatásokat is. A quebeci események miatt az angol napilapok Kanada tragédiájáról írnak. A quebeci mozgalmak ellensúlyozására" Torontóban létrehozták a Citizes, Civic Action, Association szervezetet, mely az „egy ország, egy nép, egy nemzet" jelszó jegyéljen tevékenykedik. Egy másik csoport — a Voice-of Canada League ország kutatómunkát folytat. A nagyközönséghez szól a Canadien Voices bulletin. Egyelőre egyikük hangja sem hallatszik messzire. DR. STEN BERGMAN ÚJ-GUINEAI RIPORTJA: T

arquinia város hegyoldalban épült, s az Appenninek nyugati partvidékén kanyargó ősi római út, a Via Aurélia pereméig terpeszkedik. Alapítója, Tarquinius nagyon kedvező helyet szemelt ki városalapításra. Az ősi erődkapukon túl jól láthatók a zsíros toscanai földek s öt kilométerrel távolabb a Firrén-tenger. Tarquinia nagyon régi város: tizenegyezer lakója közül bárki megmondja, hogy amikor a Róma alapítóit tápláló anyafarkas még csak ordaskölyök volt, Tarquinia a hegyoldalban az akkori idők színvonalának megfelelő modern város hírében állott. Tarquinia időszámításunk előtt a VI—IV. században keletkezett és Indult fejlődésnek. Innen származott az etruszk Tarquinius királyi dinasztia, amelynek tagjai két évszázadon át uralkodtak Rómában. Az uralkodóház hetedik tagját, a gőgös Tarquinius Superbust azonban kudarc érte. A zsarnokságát megelégelő rómaiak fellázadtak ellene és kikiáltották a köztársaságot. A városba érkező látogató úgy érzi. Itt visszafelé járnak az óramutatók. A tankönyvekben emlegetett etruszkokból, akik „erős kulturális hatással voltak Rómára" hírmondó sem maradt. S a barbárok támadásai nagyon megváltoztatták a város arculatát. Konzervált történelem A város legrégibb, épségben maradt műemléke az 1209-ben épült Szűz Márta templom. A szúette ajtófélfákat cölöpökkel támasztják alá; veszélye* bemenni, mert valami ráomolhat a látogatóra. Mint mindig, most sincs pénz a legrégibb műemlék restaurálására, tatarozására. Igen elhagyatott a Vitteschlpalota, amelyben a Nemzeti Tarquinius Múzeumot helyezték el. Felső emeleti csarnokaiban beomlással fenyeget a mennyezet. Nem is engednek ide látogatókat. A nyilvánosság számára hozzáférhető helyiségekben az etruszkok után hátramaradt amfórákat, vázákat, gyertyatartókat, különféle díszeket, fegyverzetet, mezőgazdasági felszerelést tekinthetjük meg. Az ember alig hinné, hogy a rejL. KOLOSZOV OLASZORSZÁGI RIPORTJA ETRUSZKOK BÖLCSŐJÉBEN télyes etruszk korszak ezen emlékeitől már húsz-huszonöt század választ el bennünket. Olyan friss a fekete-narancssárga vázák színe, úgy hatnak a függők, gyűrűk, finom mintájú fésűk, mintha csak most kerültek volna ki az aranyművesek keze alól. Mindaz, ami a múzeumban üveglapok alatt látható, ősi etruszk sírokból került elő. Persze a múzeum nem mindent ölel fel, amit a város a nemzedékektől örökölhetett volna, sok minden magángyűjteményekben és a feketepiacon tűnt el. Hihetetlennek tűnik, hogy főként a rendőrség körében népszerű „régészek" a tudósokat boszorkányosan megelőzve kiszimatolják a műkincseket. Apró házak alatt három-négy méter mélyen húzódik az etruszkok utolsó menedékhelye, a nekropolísz. Különben az etruszkok a sírt sohasem tartották életútjuk utolsó állomásának, hanem csak valamilyen végtelenül szép hely előszobájának. Ezért minden temetés ünnepnek számított. Korunk gyermekei Talán ez az oka annak, hogy a nekropolísz falrajzai sohasem ábrázolnak poklot, túlvilági gyötrelmeket, borzalmakat. De paradicsomot sem — magyarázta nekém Anabella Rossi, a jeles olasz etruszkológus. Magam is láttam e rajzokat. Főként vadászjeleneteket, sportversenyeket, táncokat, lakomákat stb. örökítenek meg. Vörös színt használtak, amely mindmáig csodálatosan megőrizte frissességét. Tarquinia mai lakóinak élete az ősi városban nem valamilyen rózsás. A régi házak omladoznak, a lakosság a legelemibb kényelmet is nélkülözi. Sok a gondjuk. Pénz kell a városnak, munka a lakosságnak, amelynek zöme mezőgazdasággal foglalkozik. Az emberek küzdenek a szebb jövőért. És nem meglepő, hogy ebben a küzdelemben ls a kommunisták haladnak az élen. Tarquiniában sok a kommunista. Segítségükkel több szövetkezet létesült, amelyek eredményesen szembeszállnak a földbirtokosok önkényével. Elutazásom előtt egy kis utcába tévedtem, öreg ház ablakából egy kisfiú hajolt ki és szappanbuborékokat eregetett. Együgyűnek hathatott kérdésem: — Mit csinálsz? — Szappanbuborékokat ere getek. — Hol vannak a szüleid? — Gyűlésen a szövetkezetben. — Es hogy hívnak? — Simoné. Kis ismerősömtől búcsúzva arra gondoltam, hogy szülei most azért hallatják szavukat, hogy az ősi etruszk földön jobban megalapozzák Simoné új életét. V

onzottak az óriási trópusi sziget lakóinak sajátos szokásai és állatvilágának gazdagsága. Üj-Guinea nehezen megközelíthető helyein a kőkorszakban éltek emberek. Feleségemmel három hónapot töltöttem az ország nyugati részének hegyvidékein. A lakosság, amelynek körében megfordultunk, a tengerszint fölött 1600 méter magasságban élt. A férfiak öltözete mindössze valamilyen hálószerű fejfedőből és fügefalevélnyl ágyékkötőből állt. Viseltek persze karperecet, nyakéket, egyesek pedig az orrlyukalkon keresztülfúrt vaddisznóagyarat is. A nőkön faháncsból font szoknya, vagy fűszálakból készült ágyékkötő volt. Pénz gyanánt a porcelánra emékeztető 1—2 centiméter nagyságú kaori kagylót használták. E kagylók a trópusi tengerekből valaha a partlakók révén csereeszközként kerültek a hegyi törzsekhez, s ma is csak egyes hegyi törzsek használják őket. Mielőtt a fehér emberek a hegyekbe indulnak, a helyi hatóságoktól ilyen fizető kagylókat kell beszerezniük. „Infláció" elkerülése végett csak korlátozott mennyiségben kapnak kaorit. MALACOT SZOPTATÓ ANYAK Amikor új településekre érkeztünk, a bennszülöttek első kérdése az volt, hány feleségem van. Nagyon csodálkoztak, hogy csak egy. Azt hitték, legalább öt vagy tíz asszony ura vagyok. A hegylakók édesburgonyát, borsót, babféléket, banánt, cukornádat és kukoricát termesztettek. A nők a vetést gondozták, a férfiak a földet művelték. Két-három év után otthagyták a régi földeket, s mentek újakat megművelni, mert a trágyázásnak hírét sem hallották. Egyetlen háziállatuk a sertés, néhol a kutya. A malacokat igen nagy becsben tartják. A férfiak értékét is a feleségek és malacok száma szerint határozzák meg. Olyan értékesek a malacok, hogy ha a koca elpusztul, az asszonyok egyik mellükkel gyermeküket, a másikkal a malacot szoptatják. Egyszer megtudtuk, hogy másnap kitör a háború. — Miért? — kérdeztem. Eleinte nem akarták elárulni a hadakozás okút, de aztán mégis megmondták: a szomszéd település lakói ellopták a folyó túlsó partján levők disznaját. Éjjel titkon átvitték a folyón, aztán nagy lakomát csaptak. Ez felbőszítette a túloldaliakat, hisz a kocának kicsinyei voltak. A háborúnak másnap délután kell kezdődnie. — Miért nem reggel? — kérdeztem. — Mindkét félnek meg kell várnia az erősítést messzi tájakról; az erősítés pedig csak a nap derekán érkezhet meg — hangzott a válasz. KÜLÖNÖS HADJARAT A megjelölt időben az ütközet színhelye felé tartottunk. A jelek szerint befejeződött az erők összevonása. A síkság peremén, a folyó fölött több száz harcos sorakozott fel. Félelmetes fegyvert szorongattak: íjat és másfélméter hosszú hegyes nyílvesszőket. Néhánynak lándzsája is volt. Távcsövön keresztül megfigyeltem, hogy az ellenfél is felkészült. A két had több mint háromszáz méterre állt egymástól. Mindkét fél fokozatosan lejjebb húzódott a folyóhoz. A túlsó parti harcosok több helyütt átkeltek a folyón, így aztán a sertéstolvajok kénytelenek voltak hátrálni. Csakhamar ők" kezdték szorongatni az ellenséget, és nyílzáport zúdítottak rája. Az ütközet hullámzó képet mutatott: hol előre, hol hátra mozogtak a seregek. Aztán hirtelen mindkét sereg visszatért . kiinduló helyére, s a sötétség beálltával befejeződtek a hadműveletek. — Mára }>ége a háborúnak! — jelentette ki az ellenség. — Holnap folytatjuk! — A harcosok hazatértek kunyhóikba. Másnap megismétlődött a csata. A károsultak estefelé rikácsolva közölték, hogy vége a háborúnak. — Ki győzött? — kérdeztem a sertéstolvajokat. — Mi — válaszolták. Másnap a túlsópartiaktól kérdeztem meg ugyanezt, s megtudtam, hogy ők is győztek. így tehát minkét fél elégedett volt a „háború" kimeneteléveL Egyetlen életbe sem került, de ez tisztán a véletlen műve volt. Igaz, hogy láttam harcosokat, akiknek testén a nyílhegyek legalább tíz centiméteres sebet ütöttek. AHÁNY HÁZ, ANNYI SZOKÁS A hegyvidékről délnyugat felé folytattuk utunkat. Az itteni törzsek sok érdekes szokást megőriztek. Például a lányok nem akarnak férjhez menni olyan férfihoz, aki egyetlen fejet sem szerzett. Az ilyen férfi nem számít teljes értékűnek, s be kell érnie özveggyel. Annát nagyobb tiszteletnek örvend egy férfi, minél több emberfejet zsákmányolt. A férfiak és a hajadonok itt mezltlenül járnak, a férjes aszszonyok pedig fűből font ágyékkötőt viselnek. Az állatokban gazdag erdőkben élő törzsek fiai általában magas termetűek, a hegylakók viszont alacsony növésűek, sőt Új-Guineában törpe törzsek ls vannak. Ismerősünk, Pinim törzsfőnök sok helyre elkísért bennünket. Egy este, sötétedés után valaki kopogtatott kunyhóm ajtaján. Pinim volt és felesége, Akin' csesz. Velük volt Gabriel is, a tolmácsom. — Mit akartok? — kérdeztem a malájul tudó Gábrielt. — Pinim törzsfőnök és a felesége örökbe akarnak fogadni feleségestül — válaszolta Gabriel. Sokat hallottunk ilyen adoptálásról, s némi habozás után beleegyeztünk. Akincsesz egy ezüst függőt, Pinim pedig kést kapott ajándékba. Igyekeztem megtudni egyet s mást örökbe fogadóinkról. — Hány feleséged van? — kérdeztem Pinimet. — Az ujjain számolgatta. — Öt — válaszolta. — De most csak kettő. — Hol vannak a többiek? — Egyet elrabolt egy férfi n szomszéd Amanamkaj településről. Meg akartam ölni, de mindig kicsúszott a kezemből. Ezért megöltem a nővérét. — De hisz ő ártatlan volt. Miért tetted ezt? — Akinek nővére van, fele-, séggé változtathatta, s nem kell érte fizetnie. Hát jól megfizettem neki asszonyom elrabld' sáért. — Es a többi két feleségedf — Semmit sem értek, elkergettem őket. — Hány gyereked van? Ujjain számolgatja, megnevezi őket. Kiderül, hogy tíz, de három meghalt. — Akincseszért mennyit fizettél? — Szerencsém volt, amikor nősültem, a szülei már nem éltek, nem kellett fizetnem ... Igen, nem Is olyan régen a XX. század második felében így élnek emberek. 1967. III. 4.