Új Szó, 1967. március (20. évfolyam, 60-90. szám)

1967-03-17 / 76. szám, péntek

CÉLLAL, KEDVVEL, SZÍVÓSSÁGGAL 1961 ŐSZÉN egy sereg ú] diák érkezett Košicére. Közülük több mint kétszázat a műszaki főis­kola gépészeti fakultásának el­ső évfolyamába vettek fel. Az előadásokat egy hallgatag, fe­kete hajú fiú is szorgalmasan látogatta. Fekete Lászlónak hív­ták, Bésről való volt, Nagykapo­son érettségizett. Az új fiút is elnyelte a tömeg, aki azonban együtt lakott vele az internátus­ban, megállapíthatta: annak el­lenére, hogy szűkszavú, mégis rokonszenves fiatalember. Min­den csínyben benne van, ha kell, a diákszálló udvarán rúgja késő estig a bőrt. Feltűnt azonban, hogy egy-egv bonyolult képlet­sort hamarább, könnyebben le­vezet, mint egy kevésbé bonyo­lult támadást a pályán. 1966 őszén meglehetősen ke­vés diákot avattak ünnepélyes keretek között gépészmérnökké. Az öt esztendő alatt több mint száz diák mondott búcsút a fő­Iskolának. Sokan „leperegtek" már az első évfolyamban. Néhá­nyan később. Fekete László azonban ott áür a többiek kö­zött, átvette a mérnöki diplo­mát. Tudta, hogy a diákévek­nek vége. A munkahely merő­ben más feladatok elé állítja, más stílusú életet kell élnie. MÁR-MÁR divattá vált, hogy a végzős növendékek nemigen szeretnek az életbe, a terme­lésbe menni. Szívesebben tevé­kenykednek kutatóintézetekben, laboratóriumokban, mert ezek többnyire helyben vannak, meg talán a munkával járó felelős­ség sem olyan nagy. Tisztelet, becsület azoknak, akik valóban úgy érzik, hogy kutatóintézet­ben a helyük. A többséget azon­ban más célok vezérlik. Fekete Lászlóék évfolyama erős kivé­tel ez alól az íratlan szabály alól. Csaknem valamennyien (kb. 90—95 százalékuk) a ter­melésbe, üzemekbe mentek dol­gozni. Fekete a ČSAO košicei üzemébe. MIT TAPASZTALT negyedévi ottléte alatt? Azt, hogy a kö­zösség befogadta, jól érzi magát munkahelyén. Nem hatalmas üzem az övék, a beosztások nagyrésze olyan jellegű, hogy egy mérnök több funkciót is kap. Neki ls többféle feladat ju­tott. Már főiskolás korában reá­lisan gondolkodott: egy fiatal mérnökre bajosan bíznak űrha­jó-konstruktőri állást. AUGUSZTUSBAN bevonul ka tonának. Leszerelés után is visszatér az üzembe. Kezdő fi­zetése nem valami magas. Olyan, amilyet a gyakorló mérnökök kapnak. Örül, hogy munkahelye a város belterületén van, meit több a szabad ideje. A reggeli koránkelést megszokta már. Al­bérletben lakik, kettőkor, ami­kor a munkaideje lejár, pihen egy picit, átböngészi az újsá­gokat és angolul tanul. Minden­féle folyóirat, lap érdekli. Kü­lön figyelemmel olvassa a szak­májával összefüggő cikkeket. Az autók, a gépkocsigyártás és javítás mindig ls érdekelte. NÉHA elmogy moziba, felke­resi az egykori iskolatársakat, a hét végén pedig hazautazik Bésre. ÍGY festenek nagy vonalakkal ábrázolva a hétköznapjai. Ér­demes megemlíteni, hogy Fekete László magyar tannyelvű tizen­egyéves középiskolában érettsé­gizett és tanulmányait mégis szép eredménnyel, idejében, te­hát évfolyamismétlés nélkül fe­jezte be. ÜGY VÉLEM — mondja Fe­kete László —, egy technikai főiskolán a nyelvnek nem sza­bad különösebb problémát okoz­nia. Itt elsősorban a fogalmak megértése, elsajátítása a lé­nyeg. A „spádová priamka", vagy az „esésvonal" lényegében ugyanaz. Ha a tanárban van megértés és jóindulat, s egy kis türelem, feltétlenül észre kell vennie, ért-e az illető a dolgok­hoz, vagy éppen azon ravasz­kodik, hogy tudatlanságát azzal leplezze: nem érti jól a szlovák nyelvet... MINDENNÉL meggyőzőbben beszél a példa, saját példája. Nem hős, nem csodalény. Egy a sok közül, akinek volt célja, kedve, kitartása. És aki most ls elmondhatja magáról ugyan­ezt. BATTA GYÖRGY A malackyi nói fehérneműt gyártó üzemben a Matilda Va­lachovlčová vezette 59 tagú nűi kollektíva a munkaverseny­ben már tübb éve az első he­lyen van. (Remp felv.) VESZELYES FERTŐ NYUGATI PORTÉKA, AMELYBŐL NEM KÉRÜNK A z éremnek két oldala »» van — tartja a régi mondás. Igy van ez a „kemény valutával" is. Miért? Igaz, a nyu­gati országokból hazánkba irá­nyuló idegenforgalomból ere­dő jövedelem államkasszánk jelentős tételévé nőtt, de egy­úttal egy, nálunk már csaknem kiveszőfélben levő társadalmi fertő újjáéledéséhez járult hoz­zá — az üzletszerű kéjelgés és az ólősködés terjedéséhez. Nincs mit takargatnunk külföldi látogatóink vagy ön­magunk előtt. Szívesen látjuk vendégeinket Prágában és Bra­tislavában, a Šumaván, a Ma­gas-Tátrában s egyebütt. Va­lóban, nagyrészt hazánk érde­kességeire és szépségeire kí­váncsiak, illetve rokonaikat akarják viszontlátni, s ezért lépik át a Csehszlovákiába ve­zető számos határállomások egyikét. Sőt! Jólsíkerült házas­ság is született már egy-egy ha­tárokat nem ismerő szerelem­ből. Ez a valuta, vagy ha úgy tetszik, az érem egyik oldala. A másik sokkal problemati­kusabb. Szép számmal akadnak láto­gatóink között olyanok, akiket őszinte szándék helyett inkább a csempészniakarás, a kaland­vágy, a könnyű ismeretségkö­tés lehetősége vezérel. Ele­gáns gépkocsijaikkal, kellemes megjelenésükkel és tuzexkoro­náikkal nem sok fáradságuk­ba kerül „megnyerni" egy-egy könnyelmű nőt. A nép nyelvén „tuzexbébiknek" csúfolt ilyen fiatal nők nemcsak testük „latba vetésével", hanem az üzérkedésben és a csempész­kedésben is segédkezet nyújt­va keresik meg a tisztelőiktől kapott tuzexpénzösszeget. Ta­valy egy hasonló témájú irást olvastam. A szerző a többi kö­NAGYON SZÉP HIVATÁS ta­íiítónak lenni. Az ember ott ül a katedrán, vele szemben vagy harminc bozontos kobak, vala­mennyi arra vár, hogy a tanító tudománnyal töltse meg. S a tanító el is kövei mindent, hogy ez sikerüllön. Szívét-lelkét be­leadta a magyarázatba, szaval szinte lángolnak, amikor ti tör­tek kisebbítéséről beszél. A gyer­mekek némán figyelik a lelkes pedagógust, a kinti világ szin­te elvész, csak az van, ami a falakon belül létezik, csak tudo­mány van, lelkesedés van, csak csend van — amikor ebbe az ünnepi csendbe beleharsan, hogy „Pandúrvérrel meszelem ki a szobám ..." Az iszonyatos szándék hirde­tője a falakon túl van, lent az utcán, éppen ebben a pillanat­ban támolygott ki a szemközti reprezentáns borozóból, ahol ki­számíthatatlan mennyiségű ka­darka és rizling elfogyasztása után feleslegessé vált, már csak azért is, mert fizetésének utol­só fillérét is cseppfolyósítot­ta... Mondom, a vérszomfas ember kilódult az utcára, és ország­gyerekkínzóvá válták. A me­rénylő azonban nem lehet va­lami gyáva alak, mert Ismét fennen hirdeti, hogy a szobája falán a jövőben nem fogja meg­tűrni sem a meszet, sem a fes­téket — csak a pandúrvért... S a tanító ott a tanteremben, TANÍTÁS — INTERMEZZÓVAL világ előtt kihirdette borzalmas tervét. Az osztályban eddig csendben figyelő gyerekek egyi­ke másika felkuncog, a gyá­vábbfa megremeg, a tanító pe­dig dühtől reszketve az ablak­hoz megy, becsukja, hogy a ne­bulók a továbbiakban , ne tudja­nak tájékozódni a vérszomjas egyén elképzeléseiről. A hangu­latnak azonban már fuccs, a törtek Ismét unalmas, ronda a borozóval szemben hiába csuk­ta be az ablakot, a kinti világ már betört, és a tanító sorsa már nem is olyan rózsás, amint, azt az ember kezdetben gon­dolta. S kinek köszönhető ez? Elsősorban azoknak, akik úgy döntöttek, hogy Losoncon a 111. számú Kilencéves Alapiskolával szemben megnyitják a jednota — fogyasztási szövetkezet Ipel nevű borozólát. De még ez sem lett volna olyan nagy baf, ha a továbbiakban úgy nem döntöt­tek volna, hogy ebből a repre­zentáns borozóból lebujt csinál­nak. Mert jelenleg — sajnos — lebuj. Sűrű cigarettafüsttel, kocsmai hangzavarral és része­gekkel, sok-sok részeggel. Es az utca szemközti oldalán a taní­tók, a diákok pontosan értesül­hetnek, melyek azok a nóták, amelyek pillanatnyilag a leg­népszerűbbek a kocsma törzs­vendégei között. Sajnos, még sok minden másról is értesülhet­nek ... NEM, NEM VAGYUNK a bo­rozó ellen. Csak a borozó szín­vonala ellen kell szót emelni. Mert hogy a jelenlegi helyzet cseppet sem válik előnyére a szemközti Iskolának, abban ta­lán még a borozó védelmezői sem mernének kételkedni. zött egy teherbe esett „tuzex­bébi" rendőrségi kihallgatásá­ról számolt be. Az illető azt a kérdést kapta, miért nem kérvé­nyezte terhessége művi meg­szakítását? A válasz: „Még mit nem! Azt gondoltam, hogy Albert feleségül vesz. Ha nem, legalább gyermektartásdíjat kapok tőle. Ezek pedig bo­nok ...!" A nemi betegségek is — sajnos — rohamosan ter­jednek a határátlépési engedé­lyek óta, különösképpen Prá­gában és Bratislavában. Egyre növekvő továbbá az élősködé­sért büntetettek, vagy kivizs­gáltak száma. A közbiztonsági szervek felelősségük teljes tu­datában láttak hozzá ezzel kapcsolatos újszerű feladataik elvégzéséhez. Járőreink hétről hétre több ízben is „átfésülik" a különböző borozókat, éjjeli mulatókat és egyéb szórakozó­helyeket. Akiket feltűnően gyakran látnak ott, azoknak rövidesen alaposabban a kör­mükre néznek. Miért tűrik? az efféle személyeket a külön­böző bárokban, kávéházakban? Elsősorban azért, mert partne­reik „gavallérok", nem feled­keznek meg a „busás" borra­valóról s nem kicsinyesked­nek a megrendelésnél sem. Értelmetlen lenne eltitkolni azt is, hogy külföldön, de fő­képpen Ausztriában — némi általánosítással — nagyon ol­csónak tartják a hazánkbeli „tuzexbébiket". Évekkel ezelőtt gyakorlati­lag kiradíroztuk törvényköny­vünkből, s Így a bírósági és ügyészségi praxisból is, a pros­titúció szót. A fejlemények azt mutatják, hogy kissé elhamar­kodott intézkedés volt. Sőt! — napjainkban szükség lenne ar­ra, hogy nagyobb hatáskört kapjanak mind az állam­ügyészség, mind a nemzeti bi­zottságok az üzletszerű kéjel­gés és élősködés üldözésében. Az orvoslás lelkiismeretes alaposságot, a „tuzexbébikkel" szemben pedig „keményebb kezet" követel. Szocialista társadalmunkban nem lehet közömbös, mikorra sikerült az üzletszerű kéjelgés veszélyes fertőjének felszámo­lása. T ermészetesen senki sem kívánja — s nem is kí­vánhatja — a fiatal nőktől, hogy ne álljanak szóba külföl­di turistákkal. Kifogásolhatjuk ellenben ha egyesek ilyen „beszélgetéssel" és a továb­biakkal akarják megalapozni megélhetési lehetőségeiket. Ez tehát a „kemény valuta" másik oldala ... MIKLÓSI PÉTER Röviden elbeszélte o történteket, taná­csot kért. A patikus meglepetten nézett rá, elfojtotta ósítását. — Nincs semmim. Esküszöm, hogy nincs. Egy kevés gipszem maradt, kötszer és hat ampulla morfium. Ez minden, amit odhatok. Orvos nélkül úgysem boldo­gulnak. Jódtinktura pedig van odafenn a csillagvizsgálóban. Bodin úr egy esz­tendeje annyi jódot vásárolt, hogy az egész köztársasági hadseregnek elegen­dő lenne, nemcsak egy katonájának. »- Honnét gondolja, hogy köztársaságit 17. — Ugyan ki repülne át éjszaka Fran­ciaországból?! Megtalálták a gépet? — Nem — válaszolta Nysted. Nem volt fecsegő kedvében. — Nem az emberen múlik, hanem a repülőgépen »- mordult a patikus, aztán hátrament a belső szobába. Valamit mo­tyogott odabenn, egy ideig kotorászott, végül kis csomaggal tért vissza. Nysted elköszönt. A patikus kikísérte őket a ház elé. Szürke fény borongott a városka fölött. A hó a hegyekben in­nét már nagyon fakónak, sárgultnak tetszett. — Hol verekszenek most? — kérdezte Nysted a patikustól. — Mindenütt — válaszolta a púpos és elmosolyodott. Visszafelé lassan haladtak, egyre me­redekebb lett a kaptató. A leányka ma­gába roskadva ült, kerek, könnyes sze­me változatlanul a sofőr hátára meredt. Nysted nem tudta, hogyan vigasztalja meg, nem szólt, csak fütyörészett. Megint elhajtattak a szikár vénasszony meg a kecskenyáj mellett. A vénasszony ezúttal hunyorgatva utá­nuk nézett. Fakó égbolt terült fejük fölé. A he­gyek vöröslöttek, kopár tölgybokrok ka­paszkodtak oldalukba. A völgyet szürkés füst takarta el. Nľsted csak most döbbent rá, meny­nyire megunta már az életet idefenn a csillagvizsgálóban, akármilyen közel von is a csillagos éghez. Jó tenne Mad­ridba menni, ahol lármás, akaratos, élő emberek harcolnak nagyon is érthető cé­lokért! Meglehet, hogy nem is tart soká, és azután .. ? i- És azután? - ismételte Nysted fenn­hangon. A leányka rá sem nézett. Moz­dulatlanul ült. „Nagy a bánata" — gondolta Nysted, ahogy ránézett. Szerette volna megve­regetni a vállát, de nem szánta rá magát. Innét, a völgyből nézve halottnak látta a csillagvizsgáló lakóit, csak színlelik az életet, vitatkoznak, beszélgetnek, esznek, figyelik a csillagokat, mint a felhúzható bábuk. Különösen Dufourra haragudott: két lábon járó óramű, választékos ütő­szerkezettel. A jámbor Hervey voltaképp nem látszott rossz embernek, de a csil­lagászélet megaszalta, mint a múmiát. — Méreaux az egyetlen — mormolta Nysted. — De ő olyan öreg, hogy a leg­közelebbi szélroham elfújhatja mint a gyertyát. Az egyik fordulóban ahonnét már lát­szott az obszervatórium, a sofőr megállí­totta a kocsit. Most már nem érdemes sietni — mondta. — Nézze meg a zászlórudat. Nysted fölnézett és meglátta a zászlót. Félárbocra eresztették. Ezt a szokást jól ismerte Nysted. Apja tengerészkapitány volt, amatőr csillagász, Nysted igy tisztá­ban volt a tengerészhagyományokkal, és a félárbocra ereszett lobogó — a gyász jele — mindig elszomorította. Sok európai csillagvizsgáló régidők óta tartotta ma­18. gát ezekhez a tengerészhagyományok­hoz. Nysted ebből megértette, hogy elké­sett. -) A csillagvizsgáló kapuja zárva volt. Hiába dudáltak, nem jött elő senki. A sofőr kiszállt és maga nyitotta ki a kaput. Nysted kézen fogta a kislányt és be­vezette Teresához. — Hogy hívnak? - kérdezte útközben. — Szi — suttogta a leányka. — Cecile? — kérdezte Nysted. — Szi — ismételte a leányika, és meg­eredt a könnye. Nysted többet nem is kérdezett tőle. A kisírt szemű Teresa olyan nyugod­tan fogadta a kislányt, mintha csak őt várta volna. Kötényébe törölte kezét, leguggolt és kibogozta a kislányra tekert rongyos fekete kendőt. Érdes férfihangján szólt hozzá. A kislány suttogva vála­szolt, de nem sírt. Nysted otthagyta őket* hüledezve; nem érte föl ésszel, mi a titka a gyerekkel való bánnitudásnok. Elindult Hervey szobájába; ott feküdt a halott. Az ebédlő tükrét ócska vászon­darabba) függönyözték el. A folyóson Matvejbe ütközött. Frissen ljj|j vágott fenyő- meg sötétlombú tiszafa­gallyakat cipelt. Együtt mentek be a ha- 1967.^ lottas szobába. jjj j. Ott feküdt az ember az ágyon, kinyújt­va, lepedővel letakarva. (Folytatjuk) II

Next

/
Oldalképek
Tartalom