Új Szó, 1967. március (20. évfolyam, 60-90. szám)
1967-03-17 / 76. szám, péntek
N éhány héttel ezelőtt kaptuk a harmadik olyan levelet amelyben a következő szavakat olvashattuk: „A járás idegen embert állított szövetkezetünk élére. Egy jó szava sincs hozzánk, úgy beszél velünk, mintha cselédet lennénk." Igen, az utóbbi esztendőkben előfordult, hogy egyes szövetkezetek élére „idegen", nem falubeli emberek kerültek. Elfogadásukat, megválasztásukat a járási szervek javasolták. Mi tette ezt szükségessé? Az, hogy akadtak szövetkezetek, amelyek lemaradtak, nem tudtak lépést tartani a fejlődéssel. A helyzet mélyreható elemzésekor kiderült, hogy a szövetkezet éléről hiányoznak a hozzáértő, tapasztalt szakemberek. Ezért torpantak meg, képtelenek helytállni. A járási vezetők tehát szükségesnek tartották, hogy szakmailag képzett, a nagyüzemi gazdálkodásban Jártas emberek kerüljenek az ilyen szövetkezetek élére. Természetesen számukra is könnyebb lett volna a megoldás, ha ilyen emberek helyben ls akadtak volna. Amikor utánajártunk a dolgoknak, bebizonyosodott, hogy a kérdéses szövetkezetek éppen a szakemberek képzését nem vették számításba. Nem volt más választás, minthogy a járás ajánljon valakit, olyan embert, aki megfelelő szakképzettséggel rendelkezik, előző munkahelyén már bebizonyította, hogy képes magasabb színtű gazdálkodás megszervezésére, irányítására is. lények bizonyítják, hogy ezekaz ügynevezett „káderkisegítések" nem voltak hiábavalók: hasznára váltak a társadalomnak, a szövetkezetnek is. Kikecmeregtek a kátyúból, gazdálkodásuk fejlődő irányzatot mutatott, növekedtek a hektárhozamok, a jószágállomány hasznossága, színvonalasabbá vált a munkaszervezés, gyarapodott a munkaegységek értéke. Ez a megállapítás érvényes azokra a szövetkezetekre is, amelyekből a bevezetőben említett levelek származnak. A régebbi jegyzőkönyvek fellapozásakor bebizonyosodott az is, hogy az „új emberek", az „idegenek" nem csupán a Járás akaratából kerültek a szövetkezetek élére. A járás csak javasolta őket. Sokszor hetekig, hónapokig tartott a meggyőzés, amíg megváltak régebbi munkahelyüktől. Majd a szövetkezetek legfelsőbb szerve, a taggyűlés jóváhagyásával kerültek az elnöki tisztségbe. Ha azonban megelégednénk az eddig felsorolt tényekkel, nagyon leegyszerűsítenénk a dolgot. Ahhoz, hogy az említett levelek megíródtak, még számtalan más körülmény közrejátszott. Talán senki sem magyarázza félre, ha azt állítják: a falu ma még felemás életet él. A gazdasági felemelkedés, a jólét rohamos növekedése már vitán felüli. A közös gazdálkodás létrehozásával, megszilárdulásával feloldódtak a társadalmi elkülönülések, ma már többé-kevésbé a munka, a közösség javára végzett hasznos munka az a mérce, amellyel mérik az embert. Hiába volna azonban az általános érvényű tények megállapításán, elfogadásán túl figyelmen kivül hagyni, hogy a falusi emberek felfogásukat, életszemléletüket, gondolatvilágukat tekintetbe véve fél lábbal még a múlt talaján állnak. Tudomásul kell vennünk, hogy a megváltozott gazdasági, szociális helyzet ellenére is a falusi ember szellemi világában él a múlt öröksége. Ilyen értelemben a falu továbbra is megmaradt falunak és még sokáig megmarad. A múltból öröklött életszemlélet, felfogás egyik helyen gyengébben, a másikon erősebben, szembeötlőbben, de él. A múltban a legtöbb falunak többé-kevésbé megvolt a maga zárt köre. Nem mindenki számított például falubelinek, azok közül, akik a faluban laktak. Ahhoz, hogy valakit befogadjanak, valamit mutatnit kellett. Idegenek': szükségszerűen be kellett illeszkednie a falu életébe, úgy is mondhatnánk, ki kellett érdemelnie, hogy elfogadják falubelinek. És ez nem minden esetben és mindenkinek sikerült. Az ilyen emberek maguk is érezték, hogy nincsenek igazán otthon, a tőzsgyökeres falubeliek megtűrték, de egyben kinézték maguk közül. Talán ma már azt mondhatjuk, hogy az ilyen felfogás, nézet, életszemlélet a múltté? Sajnos nincs így. Ha nem ls beszélnek róla, az „idegennek" ilyen vagy olyan formában ma ls érdemesnek kell bizonyulnia arra, hogy egy falu, vagy szövetkezet, különösen vezetőnek elfogadja. Ez állt fenn a falura irányított szakemberek esetében is. Azzal, hogy az elnöki tisztségbe kerültek, a taggyűlésen rájuk szavaztak, mégcsak — úgymond — bizalmukat előlegezték, de még nem fogadták őket hozzájuk tartozónak. Túlnyomó többségüknek azonban tényleg sikerült megszereznie a falusiak, szövetkezeti tagok bizalmát. Adódtak azonban esetek, amikor ennek az ellenkezője történt. És ennek több oka lehet. Előfordul, hogy az -új elnök megválasztása szöges ellentétbe került bizonyos személyek, vagy csoportok érdekével. A funkció-, pozícióféltés gyakori jelenség az embereknél. Az előző elnök, habár a gyakorlat igazolta, hogy felkészültsége, hozzáértése, vagy egyéb okok miatt képtelen egy korszerű nagyüzemi szövetkezeti gazdálkodás vezetésére, mégis személyes sértésnek veszi, ha helyét át kell adnia olyan valakinek, akí a körülményeknek hasonlíthatatlanul jobban megfelel. A legtöbb esetben az Ilyen „sértett" egyének nem játszanak nyílt kártyával, és minden alkalmat felhasználnak, hogy az új vezetővel szemben már eleve bizalmatlanságot keltsenek. Leggyakrabban megjátsszák, mintha örülnének a változásnak, titokban viszont áskálödnak, keverik a kártyát. Ezek az emberek igen jól ismerik a falubeliek gondolatvilágát, nem is annyira az emberek értelmére, hanem érzelmeire próbálnak hatni. Mindig jól Jön például a falubeliek, a szövetkezeti tagok önérzetére hatni, elejteni néhány ilyen megjegyzést: lássátok, mennyire lebecsülnek minket. Hát nincs nálunk olyan ember, aki megfelelt volna az elnöki tisztségre? Aztán egy egész sor nevet sorol fel, akik az ő „szerény véleménye" szerint megfeleltek volna a tisztségre. Segít és ösztönöz Illyés Gyula: D fi I H fl R Á I ; 111111111111111111111111111111 f U U L fl n U H L A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ BEMUTATÓJA A RENDELET, amely lehetővé teszi a nemzeti bizottságoknak a hitel folyósítását, nagy távlatokat nyitott a falvak, városok, a helyi ipar fejlesztése terén. Szlovákiában az állami takarékpénztárak a múlt évben a nemzeti bizottságoknak 530 esetben nyújtottak hitelt, mintegy 41 millió koronát. A nemzeti bizottságok a folyósított hitelből — 270 esetben — 14 millió koronát a fizetett szolgáltatások fejlesztésére fordítottak. A közérdekeket szolgáló akciókra 18 millió koronát használtak fel, ebből 9 milliót termelési célokra. A hitel folyósításának a lehetőségeit Szlovákia nemzeti bizottságai jól kihasználták. E téren a legjobb eredményeket (országos méretben is) a közép-szlovákiai kerület érte el. Hogy használtak fel a hitel keretében szerzett pénzt? Podbrezován például a helyi kőbányát tették rendbe. Nyitrán 900 ezer korona beruházással féggyárat létesítettek. Az eddigi tsrpasztalatok azt mutatják, hogy a befektetett pénz nem holt tőke, mert 2— 3 éven beiül megtérül. Ezek a létesítmények később a nemzeti bizottság jövedelmét növelik majd. A zvolení járásban levő dudlncel „fürdőváros" nemzeti bizottsága a múlt évben 167 ezer korona hitel folyósítását kérte. 15 termelő üzemrészlegünk van, köztük emléktárgykészítő és elárusítóhely. Ezek rendbehozására kellett a pénz. Az év elejéig 105 ezer És az ilyen szavak hatnak. Felbirizgálják a kedélyeket. Akik eddig talán soha nem is gondoltak tisztségre, a nevük említése után maguk is hinni kezdik, hogy van a dologban valami, hogy mégiscsak nagy igazságtalanság történt, amikor idegenből hoztak elnököt. Az éremnek van azonban egy másik oldala is. Az idegenből hozott elnök úgyszólván reflektorfénybe kerül. Minden cselekedetét, lépését, szavát figyelemmel kísérik. Nála olyan dolgok ls szemet szúrhatnak, amit — mondjuk, — egy falubelinél észre sem vennének. Esetleges botlásait, emberi gyengeségeit igen gyorsan észreveszik, felnagyítják, rovására írják, alkalmas pillanatban ellene fordítják. A falu, illetve szövetkezetek megsegítésére siető szakemberek előző munkahelyükön — többnyire állami gazdaságban — vezető beosztásban dolgoztak. Megszokták, hogy szavuk a beosztottak körében parancsnak számított. Az új viszonyok között a vezetésnek ez a módszere azonban ellenkező hatást válthat ki. A szövetkezeti tagok nem alkalmazottak. A termelőeszközök társtulajdonosai. Vezetőiket maguk választják, és egyben elvárják töltik, hogy a közös vagyon sorsát érintő komolyabb kérdésekben az ő véleményüket is meghallgassa az elnök. Legtöbb esetben, éppen ilyen vonatkozásban adódik ok nézeteltérésre, súrlódásra. A vezetés egyszerűbb, könnyebb formája a parancsolgatás, látszólag úgy érvényesül legkönnyebben a vezető, illetve az elnök elképzelése. Ez talán még elmegy az állami gazdaságokban, de egy szövetkezeti elnök nem dirigálhat, ha mégis azt teszi, vét a szövetkezeti demokrácia ellen, maga ellen hangolja a közvéleményt. Mi hát a helyes? Az, hogyha a szövetkezet elnöke — egyébként helyes elképzeléseit — okos, elfogadható, mindenki számára érthető érvek felsorakoztatásával ülteti át a gyakorlatba, meghallgatja, mérlegeli az ellenérveket, az ő személyes Javaslatával esetleg ellentétes véleményeket is. Előfordulnak persze olyan esetek, amikor szükséges az erélyes szó, a határozott közbelépés, figyelmeztetés. De az erélyesség alatt nem érthetjük a durváskodást, valakinek a legorombltását. Ha valamelyik tag vétene a fegyelem, a házirend ellen, ne csak az elnök vállalja a „biró" szerepét. Mondjon véleményt a választmány is, súlyosabb esetekben döntsön a taggyűlés. Ä sszegezésként: az éiet az I ellentétek végtelen lánco" lata. A jelenségeket öszszefüggéseiben kell vizsgálnunk. Ilyen vonatkozásban rendkívül fontos, felelősségteljes feladat hárul a kommunistákra, konkrét esetben a falusi, illetve a szövetkezeti pártszervezetekre. Gyűléseiken ne csupán gazdasági, általános jellegű kérdésekkel foglalkozzanak, hanem olyanokkal is, amelyeket számokban nem lehet mérni, viszont minden további haladás alapját képezik: az emberek közötti kapcsolatok alakulásának kérdéseivel is. A falusi kommunisták feladata olyan légkör kialakítása, hogy azok az emberek, akik tényleg segítő szándékkal jöttek a falujukba, ne érezzék magukat idegennek, megtalálják az utat az emberekhez, megszerezzék, élvezzék bizalmukat. SZARKA ISTVÁN koronát használtak fel, s ugyanakkor 20 ezer koronát már vissza is fizettek. Ogy tervezik, hogy az idén is legalább 20 ezer koronával törlesztik adósságukat. A hitel tehát több lehetőséget teremt, de egyben nagyobb felelősséget is ró a nemzeti bizottságokra. Szem előtt kell tartani, hogy a befektetett pénz csakis akkor térülhet meg, illetve hozhat hasznot, ba megfontoltan, körültekintően használják fel. A NEMZETI BIZOTTSÁGOK előtt az idén sok is a kihasználható lehetőség. Az állami takarékpénztárak fiókjai a nemzeti bizottságok részére az idén is 80 millió korona hitelt folyósíthatnak. Ez nagy öszszeg, sokat segíthet. Különösen akkor, ha ésszerűen használjuk fel. «-nj— Illyés Gyula neve az egész magyar nyelvterületen fogalom. Elsősorban a költőt, a népi írót, a Puszták. népének szerzőjét tiszteljük benne, de az Ozorai példa, a Dózsa és a Fáklyaláng alapján megbecsüléssel szólhatunk drámaírói munkásságáról is. önmagában tehát örömmel fogadhatnánk, hogy műve végre első ízben szerepel a Magyar Területi Színház műsorán is. Csakhogy örömünk ezúttal nem lehet felhőtlen. Illyés Gyulának a minap bemutatott Bolhabál című vidám zenés Játéka — a szerzőnek kijáró minden tisztelet mellett — csak jószándékú, de művészi rangot aligha képviselő próbálkozás. Arról van benne szó, hogy a bandagazda vezetésével szűkös földjeikről tágasabb, áldottabb vidékre nyáron elvándorló s a télirevalót megkeresni szándékozó summás munkások majd száztagú csoportja hogyan teszi lóvá, világcsúfjává az egyik uradalom parasztlányokra áhítozó léhűtő urait. A tanmese izü bohózatnak tréfás alapötlete, hogy a bandagazda segítőtársának, Terusnak javaslatára a summásfiúk lányokká öltöznek át, hogy megvédjék a legjobban veszélyeztetett Jolánka becsületét az eszétveszetten koslató segédtiszt elől. Végül Terus csavaros észjárása és a bolhák segítségével mélységesen megszégyenítik őt és a barátait is. Nézetem szerint ennek a darabnak létjogosultsága lett volna mondjuk a harmincas években, amikor a cselekmény lejátszódik. Az úri aljasságot kifigurázó, a paraszti önvédelem szervezettségét és bölcs ravaszságát kiemelő mondanivalója azonban időszerű lett volna egykét századdal előbb is. Nehéz viszont megállapítani, milyen szerepet vihet ma, különösen akkor, ha Illyés Gyula nem akármilyen, hanem „komoly kacagást" vár el közönségétől. A szerző különben darabja műfajaként a „farce"-t jelöli meg. Ez a francia eredetű, a 13—14. században keletkezett vásárt komédia, tulajdonképpen a bohózat őse, amelynek elemeit később megtaláljuk Moliére, Goldint, Shakespeare müveiben, a magyar irodalomban pedig Fazekas Mihály Ludas Matyijában is. Sajnos Illyésnek szándékát távolról sem sikerül megfelelő formába öntenie. Ennek több oka van. Az első, hogy tulajdonképpen csak bohózati keretet nyújt és a rendezőtől, a színésztől várja el annak kitöltését. önmaga inkább csak az alapötletet fekteti le, illetve nagyon hézagosan bonyolítja. A második, hogy a tulajdonképpeni bonyodalom csak a darab felén túl jelentkezik és eddigre a sok dialógus, a lassú fejlemények elfárasztják a nézőt. A harmadik, hogy helyenként, főleg az urakkal szembehelyezkedő és a sommások oldalára átpártoló Diák, de a bandagazda szövegében is a komédia jellegétől elütő és ezért zavaró komolysággal visszaviszatér a felesleges mentorkodás. A rendező Konrád józsef természetesen nem támaszkodhatott csupán a különben ízes, gazdag nyelvű, de humoros szófordulatokban nem igen bővelkedő szövegre. Helyesen rövidítette azt, főleg a Diák szerepét, és a műfaj követelményeivel, illetve Illyés Gyula színpadi elképzeléseivel összhangban „nem áll meg a „legalpáribb" bohóckodásig. Ez eddig rendjén is volna, ha sikerülne igazolnia az előbbivel szerves egységet alkotó másik szerzői kívánalomhoz, hogy mégis „... folyton a legmagasabb emberi kényességgel haladjanak a közös kerékcsapásban. Ügy, hogy minden göcögés valóban öljön és égessen". Csakhogy ennek feltételeit maga a szerző nem alakítja ki és szerintem a mai megváltozott világban, amikor a történés rég idejétmúlt, már törvényesen nem is alakíthatja ki. S így, bár^ mennyire is sikerül a rendezésnek az előadás második felében számtalanszor kiváltania a nevetést, ez olyan, amely aligha öl és éget. Bátran mondhatom, hogy a nevetés szinte kizárólag a helyzetkomikumnak szól. Igaz, nemegyszer elismerőleg bólintunk egy-egy rendezői ötletre, de máskor mellbe taszít az ízléstelenség. Félreértés ne essék, nem vagyok ellensége a bizonyos határok között szabadjára engedett komédiázó kedvnek. Például Shakespeare Windsori víg nők című vígjátékának bratislavai rendezésében rengeteg pajzán ötlet, széjáték, kacagtató és találó ídőszerűsítés fordul elő és mindez jó. A komáromi előadásnál azonban, szöveg híján, a komédiázás jó része bizony nemcsak súrolja a hatásvadászat, a ripacskodás határait. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy az eszközök körültekintőbb megválasztása esetén viszont még a nevetés is többnyire elmaradna. A színészek közül nehéz dicsérni, de egyben elmarasztalni is valakit. Az előbb említett, szigorúan megvont keretek szabták meg a mit és a hogyant. Feladatával talán a legjobban a Terust alakító Németh Ilona birkózott meg, de figyelemre méltó volt Gálán Géza (Kari) játéka is. Az úri karikatúrák, a megválasztott síkon, részleteiben jól kidolgozottak. Tóth László, Lengyel Ferenc, Fazekas Imre és Rozsár józsef főleg a Jól megírt és megrendezett kártyázás! jelenetben, a lehetőségek maximumát nyújtják. Joli; a Bandagazda és a Diák, e műfaj viszonylatában nem éppen leghálásabb szerepében Thirring Viola, Várady Béla és Dráji Mátyás elfogadható. A többi szereplő, Budlás Ida, Petrécs Anni, Ropog József és Nádasdy Károly sem keltett csalódást és Jó volt Vecsei V. József díszlete is. Csakhogy sokkal több előny és sokkal kevesebb bosszantó körülmény sem tudná szertefoszlatni fenntartásaimat és kételyeimet . .. GALY IVAN r Végül mégis egymásra talál fűlika (Thirring Viola) és Kari, a kertészfiú J Gálán Géza). (Nagy László felvétele)
