Új Szó, 1967. február (20. évfolyam, 32-59. szám)

1967-02-09 / 40. szám, csütörtök

RUONYÁNSZKY KSTVÄN: 2. A MAHDI ORSZÁGA May Károly regényére emlékezem: mennyire felgyújtotta gyermekkorom képzeletét a Mahdi országa! Azután megtanultam egy másik Írótól, hogyan mészárolta le Kitchener, Khartúm lordja Maxim-géppuskáival a függetlenség szent háborúját hi.V 5 szudáni messiás szabadságharcosait: Churchill — akkor ifjú riporter — a River War szerzője nem tit-. kolta, hanem dicsőitette a brit gyarmati hódítók legvéresebb tetteit. De a vallási prédikátorból forradalmi vezérré, államalkotóvá növekvő legendás Mahdi unokái mintha megfeledkeztek volna arról az omdurmáni csatáról ... A mai madhisták legtöbbnyire ugyanolyan lándzsásszablyás harcosok, mint őseik voltak. De a mai mahdik Oxfordban nevelkedtek és arról nyilatkoznak, hogy „a szudáni brit kísérlet nem hagyott keserű emléket a nép szívében". A múlt század utolsó harmadában egy szegény mohamedán Igehirdető, aki a Fehér-Nílus Abba szigetén halászbárkákat ácsol és kölest termel, azzal válik népszerűvé, hogy az angol—egyiptomi hatóságok elnyomó intézkedései, a jogfosztás, az erkölcstelenség, a harácsolás ellen emel szót, miközben a Koránt magyarázza. 1881-ben már mint Mahdi (megváltó, felszabadító) indít hadat a megszállók ellen, kibontva a próféta zöld zászlaját. És a harcban — mint Churchill jelentette — „a botos emberek első ízben győzték le a puskásokat". 1885-ben, amikor a Mahdi serege elfoglalja Khartúmot, Afrika történetében első ízben szerzi vissza függetlenségét egy gyarmatosított ország. A mahdista államban a vallás fanatikus védelmének jelszava nemzeti-társadalmi törekvéseket ls tartalmaz: Gordon pasa már akkor azzal riogatja Londont, hogy a Mahdi zászlaja kommunizmust takar". Kitchener csak 1898-ban végez a szudáni függetlenséggel: az omdurmáni csatában lekaszálja a szudáni kalifa seregét, a Mahdi síremlékét lerombolja, hamvait a Nílusba szórja. Azután a kolonializmus meg változtatja a vérengzés módszerét: az angolok a legendás név viselőit megvásárolják, vagy megnyerik maguknak. A Mahdi fia, aki a vereség után rőzsét gyűjt, hogy megéljen, egész erdőt kap tőlük ajándékba Abba szigetén, amely szent hellyé válik, hiszen ott él a próféta, És a Mahdi fia kardját az angol királynőnek ajándékozza. Történelem? Az — de a szudáni erőviszonyok egyik lényeges elemének, a Mahdi-család hatalmának történelmi gyökereit fel kell tárni ahhoz, hogy megérthesse az ember a mai Umma Párt befolyását. Az Umma fő támasza a földesurakon kívül az anszár szekta. Aki anszár (követő), az feltétlenül és vakon követi a mindenkori Mahdi parancsát: azt teszi, amit a szudáni próféta utóda mond. A szekta imámja (főpapja) Hádi el Mahdi, a hajdani megváltó negyedik leszármazottja. öccse, az alig 30 esztendős Ahmed el Mahdi, az Umma-kormány volt belügyminisztere, a rendőrség főnöke. Unokafivére, a vele egykorú Szádek el Mahdi, az Umma pártvezére és Szudán miniszterelnöke, Afrika egyik legfiatalabb kormányfője. A legnagyobb mohamedán szekta, a közigazgatás, a rendőrség, a kormány és a kormánypárt a Mahdiak kezében van — Szudán a Mahdiak orCukornádfeldolgozó munkások — a szakszervezetek támogatói. a haladó mozgalmak, Szádek el Mahdi, Szudán miniszterelnöke, az Umma Pňrt veiére. szága. A kulcspozíciókhoz gazdasági hatalom is járul. Abba szigetén mindmáig ingyen dolgoznak a hivők, a szent hely erdőgazdasága különösen gyümölcsöző vállalkozás. Az anszárokat tízes és százas katonai csoportokba szervezték. Ha a Mahdi üzen nekik, lóra, tevére, szamárra, vonatra, hajóra ülnek, fogják a kardot, a fütyköst, a lándzsát, a puskát, követik a hívó szót. Nomádok, pásztorok leginkább, kemények, szótlanok. Szilajságuk, harciasságuk közmondásos. Fegyverüktől egy percre se válnak meg. Messziről meg lehet ismerni őket, mert turbánjuk végét nem gyűrik be, mint mások, szeretik a szélben lobogtatni. A modern Szudán képviselői nemegyszer figyelmeztettek rá, hogy az anszár magánhadsereg fontos politikai tényező. Amikor megkérdeztem az egyik khartúmi újság főszerkesztőjét, hogyan használható fel ma ez a múlt századból ittmaradt mahdista erő, ezt felelte: — Például a szakszervezetek, a városi lakosság megfélemlítésére. Egy példa: amikor az angol királynő Szudánba látogatott, a vidéki lovasbemutatókra felvonultatták az anszárokat. A királynő elutazott, de az imám arra kérte őket, maradjanak együtt. A folklór napi politikává változott. A baloldal akkor éppen azt követelte, hogy a munkások és a parasztok képviselőit is vonják be a kormányba. Az Umma ezt ellenezte, s a Mahdi meghívta az anszárokat, látogassák meg a fővárosban. Khartúmban és testvérvárosában, Omdurmán ban ötvenezer anszár gyúlt össze. Az imám vendégeinek durva kölest, lovaiknak takarmányt adott — ez volt teljes befektetése. Az anszárok ott táboroztak a kertekben, a Nílus partján. Nem csináltak semmit, csak éppen várták az imám utasításait. De mindenki tudta Khartúmban és Omdurmánban, hogy az anszárok itt vannak és nekimennek az ördögnek is, ha a Mahdi parancsolja. A főszerkesztő folytatta a történetet: elmondta, hogyan kezdődött a kormányválság, amely az Ummát hatalomra segítette. A baloldal követeléseivel szemben a jobboldal azt sürgette, hogy az akkor ellenzéki Umma minisztereit vonják be a kormányba. Kívánságának az anszárok fenyegető khartúmi vendégeskedése adott nyomatékot. Az akkori miniszterelnök Khalifa, a kettős nyomás elől kitérve, váratlanul lemondott, hogy megnyissa az utat az Umma előtt. Amikor a meglepett miniszterek megkérdezték, kivel beszélte meg a lemondási szándékát, azt felelte, hogy önmagával a tükör előtt. .. — De azt hiszem, megbeszélte új sógorával is ... — fűzte hozzá a főszerkesztő. — Ugyanis éppen akkor vette feleségül Szádek el Mahdi egyetemista húgát. Khalifa beházasodott az Umma Pártba, a baloldali miniszterek kiszorultak a kormányból, az új miniszterelnök az Umma képviselője ... KÖVETKEZIK 3. AZ OMDURMÁNI DIÁK Ostrava 700 éves HAZÁNK HARMADIK LEGNAGYOBB VÁROSÁBAN, a három százezer lakosú Ostravában, a „köztársaság acélszívében" nagy évfordulóra készülődnek. A város az idén ünnepli fennállásának 700. évfordulóját. Ostrava politikai és közigazgatási hatóságai ebből az alkalomból nagyszabású jubileumi ünnepségsorozatot rendeznek. Ostraván az egyik legnagyobb feladat a munkaerő kérdésének a megoldása. E feladat teljesítése többek között 50 000 lakás felépítésétől is függ. A város közszolgáltatásában is sok a tennivaló. 1970-ig 20 ezer alkalmazottra lesz szükség Ostraván ebben a népgazdasági ágban. A városi nemzeti bizottság városfejlesztési terve részletesen meghatározza azokat a feladatokat, amelyek lényegében érintik a mai Ostrava életét. A 700. évforduló is alkalmat ad arra, hogy hozzáfogjanak a város központi korszerűsítéséhez és általában az életkörülmények megjavításához. A JUBILEUMI ÜNNEPSÉGSOROZAT keretében az északmorvaországi kerületi székhelyen gazdag kulturális és sportrendezvényeket terveznek. (sm) Meddig tűrik? A dunaszerdahelyi Klub moziban a Romulus és Remus című filmet tűzték műsorra. A film iránt nagy volt az érdeklődés. Ennek ellenére nem gondoskodtak arról, hogy a jegyvétel rendben folyjon le. A jegypénztárnál nincs korlát, így mindig az jut előbb az ablakhoz, aki merészebb és erősebb. Joggal kérdezzük, meddig tűrik az illetékesek ezt a lehetetlen állapotot? Csak egy kis jóakarat, és segíteni lehetne a panaszokon. Rédvay Aladár, Dunaszerdahely Új iskola épiil 0) iskola épül Mecenzéfen, a košicei járásban. A 24 tantermes iskolát több mint 6 millió korona költséggel a košicei Magasépítő Vállalat dolgozói építik. Az eredeti határidő szerint az iskolának a jövő évben kellene elkészülnie, azonban a nemrégi felülvizsgálás alapján remény van arra, hogy még ez idén befejezik. Mató Pál, Košice Pavelt beszervezik Sebastian később egy ejtőernyős-kiképzővel ismertette meg Pavelt. Víg kedélyű fickó volt. Mindent az életfilozófus szemével nézett; az életet ejtőernyő nélküli hosszú ugrásnak tekintette. Pavel fél hónapon át gyakorlati kiképzést kapott egy repülőtéren: ugrott sportrepülőgépből, ugrott erdő fölött, aztán sorozatos éjszakai ugrások következtek. A villába visszatérve oktatója kitanította, hogyan tüntesse el földet érés után az ejtőernyőt. Ez már nem ment olyan jól, mint az ugrás. — Majd a szükség ráviszi — mondogatta az oktató, aztán kitöltött egy hosszú nyomtatványt, s azzal búcsúzott Paveltól, hogy bár sohase kelljen felhasználnia itt szerzett ismereteit... Pavel kiképzői között az ejtőernyős-oktató volt a legrokonszenvesebb figura, öt egy másik instruktor követte, aki megtanította Pavelt békaemberfelszereléssel bánni, és víz alatt üszni. A kiképzésben Leonyid Krug is részt vett, mert időközben teljesen felépült, és felváltotta Franzot a tolmács szerepében. A kiképzés egy hétig tartott; utána Pavel olyan magabiztosan mozgott a vízben, akár a halak. Ezután a titkosírás rejtelmeibe avatták be, majd megtanították rádióadók kezelésére. A különféle kiképzések ntán kis szünet következett. Egyszer teonyiddal kiruccantak a városba. Megint vettek orosz lapokat. Pavel este az ágyban felfigyelt az egyik párizsi orosz lap gyászjelentésére, amely a hetvenéves Alekszandr Nyikolajevics Tuljev halálhírét közölte. Ismerősnek tűnt ez a név. Másnap reggel Leonyid Krug a lapokat böngészve a nekrológ láttán megjegyezte: — Hát leszakadt a jámbor Gyermek-, láncfü. No, örök világosság fényeskedjék neki. Hangjából gúny csengett. A karácsonyt Klara nélkül töltötték. Elmúlt az Ojév is, s még mindig „szélcsend" volt. Egyszer Viktor Krug eljött a fivéréért, és három napra magával vitte. Azóta Leonyid egyre gyakrabban tűnt el a villából, s Pavel megtudta, milyen érzés a szorongásos egyedüllét. Krug sohasem mondta meg, hol járt és mit csinált. Egyszer aztán a kínos „szélcsendnek" ls vége lett. Egy szép napon megint megjelent Sebastian. Szokásához híven félvállról beszélt, de mondanivalójának most új tartalma volt Először ls megkérdezte, nem akarna-e Pavel visszatérni a Szovjetunióba? Pavel azt válaszolta, hogy akár az oroszlán barlangjába is elmenne, csak el innen ebből az undorító villából. Sebastian bizonygatta, hogy könnyű feladata lesz: kis rádióadóval és pénzzel meg kifogástalan okmányokkal látják el. Átdobása sem lesz nehéz. Ez március elején volt. Egy hónap múlva Pavelt más helyre szállították. Senkitől sem búcsúzhatott. Szovjet eredetű ruhát, cipőt és fehérneműt adtak rá, hogy viseltes holmiként hassanak. Végül átnyújtottak neki egy személyi igazolványt, amely Pavel Ivanovics Potapov nevére szólt. Később megmutatták neki azt a rigai gyártmányú SP1DOLA tranzisztoros táskarádiót, amelyet át kell vinnie. Ebbe ügyesen volt beépítve az adóállomás. Megbízatását ls közölték: K. vagy f. városban megkeres egy Sztanyiszlav Kurnakov nevű személyt Ismertetőjele egy szovjet öt- és háromrubeles lesz. Valódi bankjegyek. A továbbiakban Pavel köteles végrehajtani Kurnakov parancsait. Ha nem akadna rá Kurnakovra, adjon le rövid jelentést, aztán Jól rejtse el a készüléket. Telepedjék le K. városban, vállaljon munkát, éljen békés polgári életet. Ha szükség lesz rá, megtalálják. Szalonka visszatér Meleg, esős májusi este volt. Egy idegen lobogó alatt hajózó tehergőzös horgonyzott a batumi kikötő külső horgonyzóhelyén. A kapitány és segédtisztjei a tiszti társalgóban várták a vámvizsgálatot, a legénységnek szabad foglalkozást rendeltek el. Az üresnek látszó sötét kapitányi kajütben két ember gubbasztott: Sebastian és Pavel. Amikor egészen besötétedett, Sebastian intett Pavelnak, hogy készüljön fel. Pavel fürdőnadrágra vetkőzött, aztán felcsatolta békaember-öltözetét. Sebastian a szekrényből gumizsákot vett elő. Egy bőrönd volt benne a rádióadóval. Sebastian jól bekötötte, aztán Pavel hátára erősítette a gumizsákot. Kilépett a kajütből, s vagy tiz perc múlva visszatért, és intett Pavelnak. Gyorsan elérték a hajó tatját, senkivel sem találkoztak. A tatról kötélhágcsó lógott le. A tenger nyugodt volt. — MenjI Isten veledi — súgta Sebastian Pavel fülébe, és megérintette a vállát. Pavel leereszkedett, aztán elmerült a meleg, sötét vízben. A tengerbe hulló esőcseppek halk melódiaként visszhangzottak a mélységben. Pavel élvezte a hazatérését... ... Reggel a szovjet tengerparton gyerekek békaemberöltözetre bukkantak. Sokáig tanakodtak, mitévők legyenek, a fantáziájuk is működött. Hoszszú tanakodás után egyenesen a határőrökhöz fordultak... Pavel ekkor már vonaton ült, s azon tűnődött, milyen furcsa a sors. Ezen a vonalon kapcsolódott be az operációba, s most ugyanezen a vonalon tér viszsza, hogy részt vegyen a befejező akciókban. Elaludt. Csak Adlerben ébredt fel. Megúnta a zötyögést. Kiszállt, a repülőtérre vitette magát, s néhány óra múlva már Moszkvában volt. A vnukovóí repülőtérről fel akarta hívni bajtársait, da meggondolta magát. Még figyelhetik. Inkább taxiba ült, s a Kalugai térről telefonált anyjának meg Markovnak. — Maga az, Vlagyimir Gavrllovics — kérdezte elváltoztatott hangon. — Nem csapsz be, csibész — mondta az ezredes felvidulva. — A határőrök már jelentettek ... Mikor érkeztél? — Ebben a pillanatban. — Hol vagy most? — Eredj a Gorkij-parkhoz, tüstént ott leszek... (FOLYTATJUK) 1967.