Új Szó, 1967. február (20. évfolyam, 32-59. szám)

1967-02-07 / 38. szám, kedd

BUZULUKI találkozó MIKOR A HITLERISTA hordák 1939. szep­tember 1-én Lengyelországra törtek, azon csehszlovák katonák nagyobb része, akik Lengyelországba menekültek, Lesnóban volt elszállásolva. Szeptember 3-án a Lengyel Köztársaság elnöke dekrétumot adott kl a csehek és szlovákok légiójának megalakí­tásáról. A lengyel hadsereg azonban a ma­ga mozgósított tagjai számára sem rendel­kezett elegendő mennyiségű fegyverrel és felszereléssel így aztán katonáink mindösz­sze két nehéz és hat könnyű géppuskát s ezer töltényt kaptak. Szeptember 11 én a csehszlovák légió fő csoportja Hluboczek Wielke falucskába vonult, majd Svoboda alezredes parancs­noksága alatt a Szovjetunió és Románia között fekvő határterületre. Időközben azonban a szovjet hadsereg gyors ütemben nyomult előre, s így a cseh­szlovák légiót 1939 szeptember 18-án a Szovjetunió területén internálták. Alakulat!''-' k tagjai még mindig katonai egységnek "ikintették a csoportot s szer­vezetten vonultak keletre. Már több mint ezren voltak s egy szovjet hadnagy és egy őrmester vezette őket. A tisztek arra törekedtek, hogy a légió­ban a katonai szolgálati szabályzat szerint éljenek, noha a számuk egyre kisebbedett. Az úgy nevezett lengyelországi légió marad­ványához más csehszlovákok is csatlakoz­tak abban a reményben, hogy nyugatra jutnak és harcolhatnak Hitler ellen abban az időben, amikor a Szovjetunió még nem állt hadiállapotban Németországgal. Azt gondolták, hogy a csehszlovák kato­nák transzportja 1940 május 16-án útra kelhet a Szovjetunióból. Május 13-án azon­ban megérkezett Stoj ezredes, azzal a pa­ranccsal, hogy a csehszlovák légió, marad­ványa a Szovjetunióban marad, mint egy olyan megalakítandó egység parancsnoki kádere, amelyet a háború kitörése után fognak megalakítani. tgy aztán az úgynevezett csehszlovák lé­gió 27 tisztje, 66 altisztje és katonája a Szovjetunióban maradt. 1942 januárjának második felében két vasúti személykocsi­ban Buzulukba utaztak. Február első nap­jaiban érkeztek oda, éppen most 25 esz­tendeje. A moszkvai rádiófelhívás után ugyanis Buzulukban gyűltek össze a Szovjetunióban élő csehszlovák polgárok. Ha évek múltán visszaemlékeznek az első benyomásokra, amelyek a helységben érték őket, elsősor­ban az jut eszükbe, hogy az állomást a Csehszlovák Köztársaság zászlaja díszítette, s mindenünnen hazai szó ütötte meg fülü­ket. Buzulukban nem csupán a lengyelor­szági csehszlovák légió katonái gyülekeztek, hanem azok a cseh és szlovák politikai emigránsok is, akik már hosszabb ideje éltek a Szovjetunióban. EZERKILENCSZAZNEGYVENKETTÖ feb­ruárjában más volt a helyzet, mint ami­lyenben a csehszlovák emigránsok Len­gyelországban éltek. A német haderő megíz­lelte a vereség keserűségét Moszkva alatt, s ezért — noha számos Buzulukban össz­pontosított csehszlovák katona nem látta helyesen a katonai helyzetet — az oda ér­kezettek többsége harcolni kívánt Cseh­szlovákia felszabadításáért. így válhattak és váltak is a hős szovjet katonák bajtár­saivá az elkövetkezett harcok során. J. ŠNOBL alezredes 1. Kétségbeejtő dolog, hogy fán Amos Komenskýt nem tudjuk életre kelteni vala­hogy, és megmutatni neki, hová fejlődött a pedagógia tudománya. Különösképpen a televíziós készülék segítsé­gével történő oktatás izgat­ná. A szemléltetésről szóló elvét maradéktalanul meg­valósította a huszadik szá­zad embere. Igaz ugyan, nem minde­nütt folyik még ilyen mó­don az oktatás! Sőt! Szlová­kia iskoláinak egy-két tan­termében csak, s az egész országban nem sokkal töb­ben. De micsoda jövő előtt áll tanár és tanítvány! En­nek a cikknek korántsem az óda hangvétele az üzem­anyaga. Mégis, amit a bra­tislavai gyógyszerészeti fa­kultás tantermeiben láttam, s kísérőimtől hallottam, vib­ráló, izgalmas, gyönyörűsé­ges. 2. Képzeljünk el egy korsze­rű, tehát: tágas, világos, jó akusztikájú, szellős, kelle­mes hőmérsékletű tantermet, székekkel, padokkal, táblák­kal. Továbbá képzeljük el, hogy a katedra közvetlen szomszédságában, szinte a mennyezetig érve, két áll­vány áll. Mindkettőn széles képernyőjű televíziókészü­lék. A katedra előtt, úgy, hogy az előadó jól szemügy­re vehesse, de azért a hall­gatókat ne zavarja, van a monitor. A hallgatók bevo­nulnak a gyakorlatra, vagy előadásra, s megkezdődik az oktatás. Csakhogy így túl egyszerű lenne, rögtön a dolgok kö­zepébe vágnánk. Mert ahhoz, hogy egy ilyen óra megva­lósulhasson, sok minden szükséges még a képernyőn, az oktatón, és a diákokon kívül. Mindenekelőtt: techni­kusok, akik az adás műsza­ki részét biztosítják, azaz előkészítik a kábeleket, „be­élesítik" és forgatják a ka­merákat, telefonösszekötte­tést létesítenek az előadó és a kísérlet színhelye kö­zött. 3. Mikor minden elő van ké­szítve, megkezdődhet a tu­lajdonképpeni óra, amely csak akkor sikerül, ha: • Az illető előadó alapo­san felkészült, azaz tökéle­tesen ismeri a forgatóköny­vet, és rendelkezik riporteri érzékkel is, azaz a látható dolgokat a legtömörebb. r- • . í . <•• • ' ?> I <> , ­ugyanakkor legszakszerűbb mondatokkal kommentálja, • ha van lélekjelenléte, és az adás közben észlelt fogyatékosságokat észreve­szi, például így utasítja a kamerakezelöt: ezt egy elő­nyösebb szögből kérem vetí­teni, • és harmadszor, de nem utolsósorban gondosan elő­készítette a segédeszközö­ket, tehát adott esetben a grafikonok, számoszlopok, rajzok közvetítésére kerülő ábráit, mert a képernyő ész­beszél, hogy a televízióké­szülék segítségével történő oktatás csak egy része a huszadik század második fe­lében kialakult, a technika vívmányait alkalmazó, s a szemléletesség maximumára törekvő módszereknek. Ök maguk ezen túl még filmve­títőt, diapozltíveket is besze­reztek, mert ezek a segéd­eszközök kiegészítik egy­mást. A tévének rendkívül nagy előnye a filmmel szemben például az, hogy tökéletesebb, sokrétűbb is­lévé pedagógia reveszi a legkisebb torzítást is, a hevenyészve odavetett grafikon inkább gilisztának, mint rajzzal kifejezett ered­ménysornak látszhat. 4. Valószínű, az olvasó már most megállapította, hogy az ilyen újszerű oktatás nagyszerű valami, de ugyan­akkor bonyolult ls, mert merőben másféle jelkészült­séget kíván a tanerőtől, mint a hagyományos, klasz­s zikus módszerek. Feltétle­nül szükséges a kollektíva bevonása az oktatásba, mert egy ember képtelen az ilyes­mivel megbirkózni. Ez aztán azt eredményezi, hogy a többnyire csupa-gondolat, csupa-képlet professzorok is­mét közelebb kerülnek egy­máshoz, rákényszerülnek sa­ját szakmájukon kívüli, meglehetősen távolálló szak­mai ismereteket szerezni I forgatókönyvírás. riporteri pszichológia), végül pedig alaposan át kell ismételniök az anyagot, mert ha a diá­kok nem is tudják esetleges csetléseiket-botlásaikat fel­fedezni, jelfedezik a kollé­gák, s az bizony kellemet len érzés. 5. Chalabala docens arról mereteket nyújthat. Hiszen a közvetítés egy telefonhu­zalon küldött parancsra megáll, s a kamera még ala­posabban, még mélyebbre­hatolóbban fényképezi, köz­vetíti például a tablettagyár­tás, vagy a kísérleti állat boncolásának mozzanatait. Az előadó még az órán ellen­őrizheti munkája minőségét; kikérdezheti a hallgatókat, vajon megértettek-e min­dent. Ha nemleges választ kap, az egészet élőiről meg­ismételheti. A film elég gyorsan pereg, alaposan oda kell figyelni, s nincs mód rá, hogy a tanulók más szemszögből ts lássák a dol­gokat. Kísérletek bizonyít­ják, hogy ez az újszerű ok­tatás rendkívül pozitív ered­ményeket produkál. Ugyan­azzal a tanulmányi csoport tál — két módszer felhasz­nálásával — végzett megfi­gyeléseket a tanszék. Égy hónap eltelte után mindket­tő feladatot írt. A két ered­ményt össze sem lehet ha­sonlítani. Győzött a tévé. Sokkal tartósabb ismerete­ket nyújtott, mint a klasszi­kus módszerek. A diákokat vonzzák azok az órák, ami­kor a tévé is szerepel. Ez érthető. A sokévi sablontól eltérő óra nem unalmas. Még a negyedikesek, ötödi­kesek is eljönnek előadásra, pedig a megjelenés nem kö­telező. A Bratislavai Gyógy­szerészeti Főiskola az or­szág egyetlen ilyen intézmé­nye. A televíziókészülékkel történő oktatást a Pedagó­giai Kutatóintézettel közö­sen szervezték. 6. Rihovsky tanár ennek az intézetnek az alkalmazottja, és a főiskolák modern okta­tó-módszereit kutatja. — A kísérletek azért jártak pozi­tív eredménnyel — mond­ja — mert ilyen szemléletes oktatás nem is lehet ered­ménytelen. Még csak most dolgozzuk fel megfigyelé­seinket, de máris megálla­pítható, hogy a módszer előtt nagy jövő áll. A diákok figyelmesebbek, és ha egy technológiát folyamatot sa­ját szemükkel látnak, vagy­is nincsenek csak a köny­vekre, fényképekre, s ábrák­ra utalva, ismereteik tartó­sabbak. A gyógyszerészeket főleg a kémia és a biológia érdekli. Nincs különösebb technikai érzékük, némelyik­nek fogalma sincs arról, hogy a tablettagyártó gép egyes alkatrészei milyen célt szolgálnak. A képer­nyőn megjelenő, működő géprész egy csapásra közel kerül mindenkihez. 7. Burelová asszisztensnő vé­gigvezet a termeken, Irodá­kon, helyiségeken. Furcsa szagok terjengnek a levegő­ben, a kémcsőben titokzatos folyadékok fortyognak. Oj, tágas, korszerű épületben készülnek fel további műkö­désükre a diákok, akik kö­zött akad néhány külföldi is. Milyen kár, hogy nem tud­juk életre kelteni Komen­skýt. Nem tudjuk megmu­tatni, hová fejlődött nap­jainkban a pedagógia tudo­mánya. A szemléltetésről szóló elvét maradéktalanul megvalósította a huszadik század embere. BATTA GYÖRGY ALIK LEBUKIK Szedih megke­rülte ä dombot, mert azt hitte, majd párhuzamo­san folytatják út­jukat, de megrö­könyödött. Nem csodálkozott volna, ha ez az alak a tokból előveszi fegyverét, ehelyett azonban leült a patak partján, s a hátizsákjából lapos üveget vett elő. Szedih nem tudta visszatartani neve­tését: vagy jó két korty férhet az üvegbe, a pasas ezt szánja készletnek? A vadász a patakba merítet­te az üveget, megtöltötte, az­tán rácsavarta födelét. Utána szappantartót vett elő. Csizmá­ja orrával kissé megturkálta a földet, teleszedte vele a szap­pantartőt, s visszatette a háti­zsákba. Egy kicsit álldogált, megöblítette kezét, majd mint aki a legjobban végezte dolgát, visszaindult az állomásra. Szedihnek nem ment a fejé­be. A víz még hagyján. De mi­nek neki a föld? Hisz nem ku­kacokat keresettl? Szedin az állomásig követte az idegent. Látta, hogy betér a falatozóba, s egy üveg fehér savanyúborral a kezében letelepszik az ablak­hoz. Közben a peronon megjelent Dorodnih rendőrhadnagy, a helység parancsnoka, civilben Szedih vadásztársa. Odaköszönt Andrejnek, s megkérdezte, nem látott-e ismeretlen utasokat le­szállni. Nem véletlenül kérdez­te; még július 3-án figyelmez­tették őt a novotrubinszki ál­lambiztonsági szervek, hogy fi­gyeljen minden idegent, külö­nösen ha gyanúsan viselked­nek, mondjuk érthetetlen okból ásni akarnak stb. Rögtön je­lentse Novotrubinszkba. Dorod­nih nem tudott Markov ezre­desről, sem Pavelről, de meg­értette, hogy valamilyen ko­moly ügyről lehet szó. Szedih beszámolt barátjának a rejtélyes kocavadászról. Do­rodnih betért a falatozóba, üd­vözölte Ismerőseit, évődött ve­lük, hogy aztán feltűnés nélkül igazoltathassa az Idegent Az Idegen sértődötten felmu­tatta igazolványát. Dorodnih­nak csak ez kellett. Megtudta az illető adatait: Albert Nyiko­lajevics Sztupin, moszkvai la­kos, rendesen bejelentett. Alik bizonygatta, hogy bár nem tu­dott a vadászati tilalomról, nem lőtt. Dorodnih személyesen meggyőződött: a vadonatúj ti­zenhatos izsevszki kétcsövűből valóban nem lőttek. Minden rendben volt. Fél óra múlva már jelentette az esetet Novotrubinszkba. Meghallgatták beszámolóját, és úgy határoztak: hagyja az ide­gent békén, nehogy gyanút fog­jon. Tudja meg, melyik kocsi­ban kap helyet, jelentse ezt is. Aztán még valamit: ráérő em­berei közül valakit helyezzen el a vonatban, hogy szemmel tartsa az Idegent. Fő, hogy ne hagyja leszállni valamelyik közbeeső állomáson. Ha kell, erőnek erejével tartóztassa fel. Alik fél órával a vonat érke­zése előtt jegyet váltott. A ha­tos számú kocsiban kapott he­lyet. Dorodnih a vonatkísérővel megegyezett: az Alikéval szom­szédos fülkébe ültették Szedi­het. Alik csak egyszer hagyta el a fülkéjét, de Szedih résen volt. Különben Aliknak esze ágában sem volt kiugrani a vo­natból, biztonságban érezte ma­gát, mint soha. A vonat éjjel fél tizenegykor futott be a no­votrubinszki pályaudvarra. Sze­dih Alik után eredt. Látta, hogy két markos fiatalember hozzá­lép, valamit súg a fülébe, aztán mind a hárman a szolgálati ki­járaton át távoznak. Andrej Szedih visszafelé a vonatban az igazak álmát alud­ta, amikor az állambiztonsági szervek megkezdték Alik kihall­gatását, Sztupin nagyon ideges volt, de minden kérdésre igye­kezett kimerítően válaszolni. Amit elmondott, felért egy élet­rajzi regénnyel. Rádöbbent, hogy ezek Itt mindent tudnak. Tehát eleve vártak rá. Akkor pedig nincs értelme a tagadás­nak. Amikor már harmadszor kérdezték, mire kellett a föld és a viz, elmondta, amit tudott. Utána az a két fiatalember, aki a peronon várta, kérte, hogy kövesse őket. Autóba szálltak, a repülőtérre hajtottak ... Alik reggel ötkor már Moszkvában volt. ... Hat óra tájban kisebb dol­gozószobába vezették. Törődött arcú, álmatlan tekintetű élte­sebb férfi ült az asztalnál. In­kább beszélgetett vele, mint vallatta. Türelmes volt és min­den iránt érdeklődött. Az első formális kérdések óta szóba került Koka szemé­lye. — Látott-e nála valakit, bemutatta-e önt valakinek? — kérdezte a nyomozó. Aliknak először senki sem jutott eszébe, de aztán vissza­emlékezett arra az idős, piros­pozsgás, szemüveges úrra. — Nem tudja, kicsoda és mi­vel foglalkozik? — Én antikváriusnak néz­tem. Talán öreg tanító ... — Nem hallgatott el valamit« — Bízhat bennem. Alikot megkérték, fáradjon a másik szobába, ahol egy nagy dívány volt. Órákat töltött ott. Kétszer hoztak neki enni, de csak kompótot fogyasztott. Amikor Alikot újra behívták a nyomozó irodájába, ott látta az asztalon hátizsákját és pus­káját a tokban. A nyomozó eze­ket mondotta: — Most ön hazamegy, előbb azonban üljön le, és hallgasson végig. Nem tartok magának er­kölcsi prédikációt. Maga nem kisfiú. Tisztában kell lennie minden lépésével, minden cse­lekedetével. Maga a bűnözés út­ját járta, s nem magán múlott, hogy nem lépte át a végzetes határt. Idejében feltartóztatták. Ezt jól jegyezze meg. Önt fe­lelősségre kellene vonni. Ha ez egyelőre elmarad, nem jelenti azt, hogy ön valamilyen külön­leges bánásmódra vagy könyö rületre érdemesült. Ön erre méltatlan. Ön azonban lehető­séget kap, hogy gyökeresen n. 7. változtasson életmódján. Éljen a lehetőséggel. A jövőben min­den csakis magától függ. (FOLYTATJUK) ^ 1967.

Next

/
Oldalképek
Tartalom