Új Szó, 1967. február (20. évfolyam, 32-59. szám)

1967-02-07 / 38. szám, kedd

A pedagógusok a párt hűséges harcostársai Beszélgetés KULCSÁR LAJOS elvtárssal, a dunaszerdahelyi járási pártbizottság titkárával Az eddigi évek, valamint napjaink gyakorlata alapján joggal állíthatjuk, hogy társadalmunk megkiilönbözetett ügyeimet szentel az iskolaügy, az oktatás és a nevelés színvonala állandó emelésére. Ez a gondoskodás érthető és Indokolt is, hisz építőmunkánk, igényes leiadataink valőraváltását segíti a művelődésügy. Az iskolai pártszervezetek évzáró taggyűlésein kiváló alkalom kínálkozik arra, hogy pedagógusaink a szocialista Iskolaügy megszabta feladatok teljesítésén elgondolkozanak, s körültekintéssel és célratöréssel keressék a kitűzött feladatok megvalósításának jobb lehetőségeit. Ezekről a feladatokról, s az iskolai pártszervezetek elfitt álló munkáról beszélgettünk KULCSÁR LAJOS elvtárssal, a dnnaszerdahelyi járási pártbizottság titkárával. • Mindenekelőtt az érdekelne bennünket, hogyan teljesítik a járásban az eszmei-nevelő munka szakaszán a feladataikat? — A XIII. kongresszus határozata a lenini elvekből kiindulva hangsúlyozza, hogy a fejlett szocialista társadalom építésének folyamatában állandóan növekszik a néptömegek öntudatos, alkotó munkájának a szerepe és egyre nagyobb hangsúlyt kap a társadalmi fejlődés tudományos Irányításának a kérdése. Eszmei-nevelő munkánkban ezeket a szempontokat tartjuk szem előtt. A kongreszszust követő legfontosabb feladatunk az volt, hogy a határozatokkal, következtetésekkel megismertessük dolgozóinkat. Ennek érdekében az egyes alapszervezetek elnökei számára munkaágazatonként háromnapos iskolázást rendeztünk, a művelődésügy szakaszán dolgozók részére pedig három helyütt ideológiai konferenciát. • Miben látja az iskola pártszervezetek munkáját illetően a legfontosabb feladatokat? — Feladataink megoldása szempontjából a pártmunka helyes értelmezésére és érvényesítésére, a megfelelő munkaformák és módszerek érvényesítésére kell helyeznünk a fő súlyt. Munkánk csak így lehet eredményes. A pedagógusok a párt hűséges harcostársai, ezért a legfőbb célunk, hogy megnyerjük őket a feladatok teljesítésére, Az iskolai és iskolán kívüli politikai-nevelő munka megköveteli, hogy a munka értékébe vetett hitet, önbizalmat és munkakedvet erősítsük, s minden erővel növeljük a tanítók társadalmi megbecsülését. Járásunkban pedagógusaink mintegy 30 százaléka párttag, Így hát népes azok száma, akikre a feladatok megvalósítása szempontjából közvetlenül támaszkodhatunk. Ez, persze, nem jelenti azt, hogy a jövőben ne nyerjük meg további pedagógusokat a párttagságra. Sőt, a közép- és szakiskolákon is nagyobb gondot kell fordítanunk az aktív fiatalok megnyerésére. • Hogyan segíthetik a pártszervezetek az oktató-nevelő munkát? — A legfontosabb feladat számunkra az 1964-es párthatározat teljesítése, melyben a párt iskolaügyi politikájának legfőbb céljait találjuk. Az eszmei-nevelői munka, tehát, a kommunista nevelés elmélyítése mellett nagy súlyt kell helyeznünk az oktatás korszerűsítésére, a nagyobb tudásanyag elsajátításának biztosítására, s minden erővel arra törekszünk, hogy a tanulóifjúság mind az életben, mind a továbbtanulást Illetően megállja a helyét. A pártszervezetek jó szolgálatot tesznek, ha kommunistákhoz illő őszintességgel, elfogultság és a személyes sérelmek hánytorgatása nélkül vetik fel a problémákat, s hozzájárulnak az oktató-nevelő munka jobb lehetőségei kereséséhez. A kommunisták ezenkívül példamutatásukkal is segítik a konk rét feladatok megoldását. A közvetlen feladatok mellett azonban nem szabad mégfeledkeznünk arról sem, hogy a pedagógusok szakmai fejlődésének feltételeit elősegítsük. A szakképzettség dolgában ugyanis még sok a behozni való. Tetemes azok száma, akik az előírt és szükséges szakképzettség nélkül tanítanak. A kilencéves alapiskolák IV. évfolyamaiban csaknem 50 a nemképesített tanerők száma, a felső tagozatban pedig több mint 180 a szükséges szakképesítéssel nem rendelkező pedagógusok száma. Találunk azonban olyanokat is, akik „begubóztak" szakmájukba, s nem fűti őket a becsvágy, hogy tudásukat növeljék; mások pedig az oktató-nevelő munka folyamatát meglehetősen gépiesen értelmezik. A tanító iránti, valamint a pedagógus eszmei-politikai, pedagógiai és szakmai színvonala állandó emelésére irányuló helyes viszony megteremtésére elsősorban a pártszervezeteknek kell törekedniük. És itt nemcsak az iskolaiakra gondolok, hanem a falusi vagy az üzemi pártszervezetekre is. • Milyen problémákkal találkozunk az ifjúság nevelését illetően? — Bár az oktató-nevelő munkában elért eredményeink járási viszonylatban általában jónak mondhatók, az ifjúságra gyakorolt hatás szempontjából távolról sem lehetünk elégedettek. Azt kell mondanunk, nem mindig találják meg pedagógusaink az utat a fiatalokhoz. A munkaformák és módszerek megválasztásában nem mindig veszik figyelembe a megváltozott körülményeket, az Ifjúság életfelfogását, szociális körülményeit, más szóval azt a tényt, hogy a fiatalság egészen más körülmények között nő ma, mint valamikor. S mivel nem akarhatjuk azt, hogy a fiatalok olyanok legyenek, mint az idősebb nemzedék, nemcsak a negatív jelenségeket kell észrevenünk, hanem a pozitívakat is. Ugyanakkor a fiatalok neSZÉCSÉNKE VÁLASZT VÁR PLUSZ ES MÍNUSZ AZ OLVASD HOZZÁSZÓL A polgári bizottságok tevékenységével kapcsolatos ankétindító cikkünkre, amelyet lapunk janár 25-i számában közöltünk, megérkeztek az első levelek, az első hozzászólások. Olvasóink is úgy véltk, hogy e bizottságok aktivitásának községeink életében nagyon fontos szerepe van. Tapasztalataik szerint e cikkben közölt vélemények megalapozottak, a felmerülő hiányosságok általánosak. A LOSONCI JÄRÁS délnyugati részén fekvő Szécsénke forradalmi múltjáról híres. Járásszerte kis Moszkvának nevezték. A faluban 1949-ben az elsők között alakult meg az EFSZ. A kezdeti nehézségek leküzdése után rohamosan emelkedett a tagok jövedelme. Az EFSZben bevezették a szilárd jutalmazást s a kor szavát követve 1963-ban egyesült a nagyfalusi szövetkezettel. A gazdasági egyesülést 1964-ben a közigazgatási is követte, s a két falu barátai egyetértésben példás közösséget alkotott. A közös HNB lehetőségeihez mérten sokat tett és tesz a két falu fejlesztése érdekében. A polgárok tevékenyen részt vesznek a faluszépítési akcióban. A község 1966-ban 200 000 ezer koronát fordított kommunikációs munkákra. Mindkét községben megjavították az utakat, a hidakat s a fontosabb útszakaszok menti vízvezető árkokat betonlapokkal rakták ki. Az elhanyagolt grófi park is rendben van már, s Itt gyermekjátszóteret létesítettek. A kézzelfogható eredmények ellenére a szécsénkel polgárok mégis elégedetlenek. Miért? Azért, mert a járási nemzeti bizottság — a község múltbeli szerepét és jelenlegi eredményeit figyelmen kívül hagyva — mostohaszülőként kezeli a falut. A járási szervek a HNB többszöri sürgetése ellenére sem figyeltek fel arra, hogy a szécsénkei üzlet düledezik, esős időben beázik, egerek szaladgálnak az élelmiszerkészlet között. Évente azonban ennek ellenére is egymillió korona forgalmat bonyolít le, tehát gazdasági szempontból is kifizetődne az új üzlet felépítése. A JNB nem okolta meg azt a döntését sem, hogy az eredetileg Nagyfalura tervezett és jóvelésénél a szavak és a tettek azonosságának is nagy szerepe van. Ily módon csak úgy érhetünk el eredményt, ha erről a körülményről nem feledkezünk meg, s őszintén merünk beszélni az egyes problémákról. Észrevehetően nagy a passzivitás a fiatalok körében a társadalmi problémák iránt. A lelkesedés, az építés pátosza kevésbé hatja át őket, a körülöttük zajló életet, eredményeinket magától értetődőnek, természetesnek veszik. Meg kell azonban mondanunk azt is, különösen a közép- és szakiskolákban komolyan veszik a tanulást, emellett azonban főleg a szórakozás érdekli őket. Ha e téren változást akarunk elérni, nem arról kell vitatkoznunk, hogv „milyen legyen az ifjúság", hanem az üres szavak helyett többet kell tennünk problémáik, én-jük megismerése érdekében. E téren a fő munkamódszer a megnyerés, a példamutatás és a nevelés lehet. Eb bői a szempontból fokozott figyelmet szentelünk az iskolai CSISZ-szervezetek munkájára, a formalitások és egyoldalúságok kiküszöbölésére. El akarjuk érni, hogy a pedagógusok minél nagyobb számban kapcsolódjanak be a szervezet munkájába, s észrevételeikkel, taná csaikkal, ötleteikkel segítsék a sokrétű és vonzó munkafeltételek kibontakozását. % És a szervezett élet szem pontjából milyen problémáik vannak? — A legnagyobb problémánk abban van, hogy kevés az önálló pártszervezetünk Éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy ahol erre mód van, pártszervezetet létesítünk, másutt pedig nagyobb figyelmet szenteljünk a pártcsoportok tevékenységére. Ügy véljük, a pártcsoportok aktivitásával kellő befolyást tudunk majd gyakorolni az iskolák életére ott is, ahol nincsenek önálló pártszervezetek. A tanítóság között végzett politikai-nevelő munkát illetően előtérbe kerül a differenciált munkavégzés alkalmazásának igénye. Járásunkban a közelmúltban egyébként alapos elemzés tárgyává tettük az iskolaügyet. A felmérés alapján most arra törekszünk, hogy a meglevő fogyatékosságokat kiküszöbölve munkálkodjunk az oktatás-nevelés színvonala emelésén, hatékonysága növelésén. S mivel minden elképzelés, jó szándék csak annyit ér, amennyit megvalósítunk belőle, elmondhatjuk, a dunaszerdahelyi járásban arra törekszenek, hogy elgondolásainkról, szándékainkról — a tettek beszéljenek. FÓNOD ZOLTÁN váhagyott kilenctantermes iskolát miért Ipolybalogon építették fel. Nincsenek tanítói lakások sem. A szécsénkei tanítók egészségtelen lakásokban laknak. Többszöri kérelem ellenére az autóbuszjáratokat sem hajlandók megfelelően módosítani. A járási szervek nem tettek hathatós intézkedéseket, hogy a szécsénkei polgárok naponta friss kenyeret kapjanak. EZEKÉRT A HIÁNYOSSÁGOKÉRT a szécsénkei polgárok gyakran a HNB-t okolják. Pedig a HNB több ízben fordult már a felettes szervekhez — eredménytelenül. A szécsénkenagyfalusi HNB képviselőit a község forradalmi múltja és munkás mája arra kötelezi, hogy az igazságot keressék. DEÁK FERENC, a HNB elnöke, BUDAI ERN0, a HNB iskolai és kulturális bizottságának elnöke A MÉLTÖ KÖRNYEZET EGYBEN PÉNZKÉRDÉS Matyi József radi levélírónk betöltötte 60. életévét, sokat látott, tapasztalt. így ír: „A polgári ünnepi aktusok nálunk Radon (Trebišovi járás) is már szokottá váltak. Sajnos, nem mondhatom egyértelműen, hogy zökkenőmentesek. Például a halottak búcsúztatása körül elég sok a probléma. Ennek méltó megszervezése nálunk elsősorban a pártszervezetre hárul. Gyakran objektív akadályokkal kell megküzdenünk. A falubeliek munkában vannak, nem egy esetben utolsó pillanatban kellett az üzemvezetőségénél elintéznünk, hogy az elhunyt munkatársai eljussanak a temetésre. A fúvószenekar tagjai is különböző helyeken dolgoznak, ki kell őket kérni, agitálni, szaladgálni kell. Megesik, hogy a gyászbeszéd sem méltó az ünnepi aktushoz. Máskor viszont, ha jól sikerül egy-egy akció, az egész falu elégedett, sokáig köznyelven forog az esemény. Sajnálatos, hogy községünkben nincs ravatolózó. Tudjuk, hogy az egyház sokat adott a külsőségekre, nekünk sem szabadna megfeledkeznünk a méltó környezetről. Természetesen ehhez anyagiakra van szükség. Hogyan lehetnek szert tenni egy kis pénzre? Erre a kérdésre szeretnék választ kapni." SOK FÜGG A LELEMÉNYESSÉGTŐL IS Jozef Paulik, a nyugat-szlovákiai KNB illetékes dolgozója ad feleletet a kérdésre. — Minden járási nemzeti bizottság az állami költségvetésből évente a községek nagysága és az akciók száma szerint osztja szét az erre a célra előirányzott összeget. A dunaszerdahelyi járásban például a múlt évben 50 000 koronát szenteltek erre a célra, vagyis községenként átlagosan 1500 koronát. Ez az összeg kimondottan az ünnepi aktusok megszervezésének pénzelését szolgálja, vagyis a szónok, a szavalók, a zenészek honorálását, ajándék és frissítő vásárlását stb. Az eskettetőterem díszítését a HNB saját költségvetéséből fedezi. Ehhez a JNB is hozzá szokott járulni. A pénzforrások biztosításának lehetősége ebben az évben még bővül, ami elsősorban a HNB-ok és a funkcionáriusok leleményességétől függ. A Belügyminisztérium 1966 októberében kiadott rendelete értelmében minden eskettető és anyakönyvvezető félévenként kap egy bizonyos összeget „személyi célokra", például ruházkodásra, tisztítóra, fodrászra stb. Ez az összeg mindazon községeknek jár, ahol évente több mint 10 házasságkötés van. (10 esküvőnél félévenként 200 korona, 1000-nél 3000 korona). NEM ÉLNEK A LEHETŐSÉGEKKEL Matyi József levelében hangsúlyozza, hogy a szónokokat, szervezőket, közreműködőket pénzjutalomban kellene részesíteni. Ebből kitűnik, hogy egyes községekben (Paulik elvtárs szerint ls) nem élnek a fent említett lehetőségekkel. Sajnálatos, hogy leginkább a magyarlakta területeken nem merítik kl az egyes HNB-k az e célra előirányzott összeget. Izsák Lajosné, az izsai polgári bizottság tagja. Véleménye szerint az utóbbi években községükben a bizottság tevékenysége megjavult, de: „Sajnálatos, hogy egy ilyen nagy faluban, mint a miénk, csak három polgári temetés volt eddig, pedig ezek megszervezése csaknem kifogásolhatatlannak mondható. A más ünnepi aktusok kulturális betétjének színvonala bizony elég gyenge. ÉLETRESZÚLÚ ÉLMÉNY Annak ellenére, hogy az Izsákné által felvetett probléma elég általános, egy pozitív esetről is számot adhatunk. Majskij József hlohoveci lakos nemrégiben Trenčínben járt, kíváncsiságból részt vett egy polgári házasságkötésen. „Életreszóló élmény volt ez számomra, hát még a fiatal pár és a hozzátartozók számára. A VNB elnöke meleg, őszinte, emberi hangon beszélt. Mondanivalója teli volt életbölcselettel, mentes volt mindennemű frázistól. Az ünnepi aktust a tanítóénekkar szólistája kísérte, a kiválasztott költeményt is művészi színvonalon adta elő a szavaló. Az ünnepély után a jelenlevők a folyosón sokáig beszélgettek erről a felejthetetlen eseményről. Ez a példa is bizonyítja, hogy a polgári bizottságok csak akkor képesek jő munkát végezni, ha a bizottság tagjai odaadóak és nem „hivatali kötelességnek" tekintik küldetésüket." Ä Plusz és mínusz cikkkünkhöz a Banská Bystrica-i Városi Nemzeti Bizottság fényképsorozattal Járult hozzá, amelyből kettőt közlünk. AZ ANKÉTOT EZZEL NEM ZÁRJUK LE, VÁRJUK OLVASÓINK LEVELEIT. — ozn—