Új Szó, 1967. január (20. évfolyam, 1-31. szám)

1967-01-22 / 22. szám, vasárnap

LIN PIAO : Kínában valódi polgárháború tört kí ÉLESEDIK A HARC MAO CE-TUNG ÉS LIU SAO-CSI HÍVEI KOZOTT EGYSÉGES SZERVEZETBE AKARJAK TÖMÖRÍTENI A „FORRADALMI LAZ ADÓKAT" Tokió — Peking (CTK) — Ja­pán iaptudósitók pekingi hír­forrásokra hivatkozva közlik, hogy Mao Ce-tung hívei az or­szág számos tartományában el­lentámadást intéztek az úgyne­vezett burzsoá reakciós vonal képviselői ellen, akik „a kínai népgazdaság szétrombolására, s ezen belül felelőtlen bér­emelésekre törekednek." A tu­dósítók szerint Mao Ce-tung hí­vei egységes szervezetté akar­ják tömöríteni a „forradalmi lázadókat". Közben Pekingben a „vörös gárdák" folytatják támadásai­kait a hadsereg magas rangú képviselői ellen. A Kijodo hír­ügynökség tudósítója egy fal­ragaszra hivatkozva beszámol arról, hogy Lin Piao nemzetvé­delmi miniszter a párt Közpon­ti Bizottságának katonai taná­csában kijelentette: Kínában va­lódi polgárháború tört kl. A továbbiakban hangoztatta, hogy egyrészt haladéktalanul harcolni kell a burzsoá irány­vonal képviselői ellen, másrészt nem szabad megfontolatlan lé­péseket tenni. Az a tény, hogy Mao Ce-tung hívei a „forradalmi lázadók" széles körű szervezetének lét­rehozására törekszenek, azt bizonyítja, hogy még túl erős a Llo Sao-csi által irányított el­lentábor — hangoztatja egy má­sik lap tudósítója, de nyomban leszögezi, hogy ez nem lesz könnyű dolog. Pekingi politikai megfigyelők szerint egyelőre nem várható a két irányvonal közti ellenségeskedés megszű­nése. Ugyancsak japán laptudósí­tók rámutatnak arra, hogy a Mao Ce-tung-ellenes erők szé­les körű pénzügyi taktikához folyamodtak, mégpedig úgy, hogy főleg az állami és a gaz­dasági vezetésben emelik a munkások bérét, megtérítik pe­kingi útiköltségüket és más anyagi előnyökben részesítik őket. Másrészt viszont Mao Ce­tung hívei fokozzák a bankok és más pénzintézetek fölötti el­lenőrzésüket. Csou En-laj miniszterelnök az elmúlt napokban több ízben az­zal a felhívással fordult a „vö­rösgárdistákhoz", hogy „győz­zék meg a Pekingbe tömegesen érkező munkásokat: térjenek vissza munkahelyükre s vegyék fel ismét a munkát." A múlt hé­ten ugyanis Kína különböző tartományaiból több mint 1 mil­lió „forradalmi munkás" érke­zett Pekingbe. Mindez veszé­lyezteti a termelést, s zavart okoz a terv teljesítésében is. Pekingben nagy feltűnést kel­tett Lo Zsuej-csing, volt vezér­kari főnök állítólagos öngyil­kossága, akit Liri Piao egyik legközvetlenebb munkatársa­ként emlegettek. Több japán - 19B7. I. 22. A KIRGIZ SZSZK fővárosában a fonoda és a szövőgyár több mint ezer alkalmazottja meg­kapta az elmúlt évre járó 13. fizetést. Ezenkívül 1200 alkal­mazott a nyáron üdülőtáborba megy. Mindez az új Irányítási és tervezési rendszer első ered­ményeinek számít. HAVANNÁBAN áprilisban összehívják azoknak a szocia­lista országoknak közlekedés­ügyi minisztereit, amelyek tag­jai a vasútforgalmi együttmű­ködési szervezetnek. KARL BRENNER, az újnáci NPD bajorországi szervezete irányítóbizottságának tagja pén­teken lemondott funkciójáról. A pártvezetőséghez intézett le­velében ezt azzal Indokolta meg, hogy e pártban „nem tud érvényt szerezni demokratikus eszméinek". AZ ANGOL KORMÁNY hatá­rozatot hozott, hogy Jótáll a Kubának nyújtandó hitelért, amelyből Kuba műtrágyagyárat vásárolna. A gyár értékét 14 millió font sterlingre becsülik — jelenti az AFP. A MAGYAR Népköztársaság Elnöki Tanácsa az 1967. évi állami költségvetés megtárgya­lása céljából január 26-ára ösz­szehívta az országgyűlést. Négy évi működést Időszakában ez lesz az országgyűlés utolsó ülé­se. tudósító együttes véleménye, hogy Lln Piao személyesen irá­nyítja Se Lung marsall, a le­gendás hadvezér elleni táma­dásokat. Pekingből érkezett jelentések arról számolnak be, hogy a „forradalmi lázadók" tcezére ke­rült a gépipari és művelődés­ügyi minisztérium is. Teng Hsziao-ping a Kínai Kom­munista Párt főtitkára, aki ál­lítólag öngyilkosságot kísérelt meg. Telefoto CTK felv. Sajtójelentések szerint a „for­radalmi tömegek" Hej Lung Tlang tartományban elfoglalták a közbiztonsági hivatalokat, a rádiót, a pőstát és más köz­szolgáltatási intézményt. A pekingi rádió felhívta a sanghaji pártfunkcionáriusokat, akik szembehelyezkedtek a „kulturális forradalommal", hogy vessék alá magukat a leg­szigorúbb önbírálatnak, — köz­li a Reuter hírügynökség. A rádió közölte, 37 sanghaji forradalmi szervezet felhívását a város közelében levő mint­egy 3 millió paraszthoz, hogy csatlakozzanak a „forradalmi dolgozókhoz", és lépjenek ak­cióegységre az osztályellenség ellen. A sanghaji pártbizottság ugyanis állítólag értesítette a földművesek képviselőit, hogy a munkások támadást készíte­nek ellenük. Az említett felhí­vás követeli, hogy a főbűnö­söket adják ki a parasztoknak. KÍNÁBAN AZ IDÉN ÜRHAJÖT LŰNEK FEL A pekingi űrkutatási intézet „vörösgárdistáinak" lapja teg­nap közölte, hogy állítólag „jól tájékozott források szerint Kí­nában az időn űrhajót bocsá­tanak fel, és újabb atomtöltetű rakétafegyvert próbálnak kl". A lap semmiféle részletességet nem közöl. Folyik a vizsgalat Supardio tábornok ellen Az indonéz ideiglenes népgyűlés márciusban vagy áprilisban ül össze A gazdasági válság árnyékában Bonn (CTK) — Az idei nyu­gatnémet állami költségvetés­ben a kiadások korlátozása el­sősorban a mezőgazdaságot sújtja: csaknem 400 millió már­kával kevesebbet fordítanak e célra. Érinti továbbá ugyan­csak mintegy 400 millió márká­val a szociális gondoskodás kü­lönféle területeit. Aránylag leg­kevésbé a hadügyminisztériu­mot „érinti", amelynek több mint 20 milliárdnyi költségve­téséből 240 millió márkát tö­röltek. A nyugatnémet költségvetés­ről Strauss pénzügyminiszter és Schiller gazdaságügyi minisz­ter tájékoztatták az újságírókat. Kitűnt, hogy a szövetségi kor­mány az állam pénzügyeit aránylag zökkenésmentesen Igyekszik rendezni. Annak, hogy a kormány eddig még nem határozta el az adók emelését, sőt a gazdaságnak több mint 2 milliárdos beruházási megren­delést biztosít, a fő oka az az aggodalom volt, hogy a gazda­sági pangás ne fajuljon válság­gá. A Yatikán ellenzi Róma (CTK J — Az olasz kép­viselőház alkotmányjogi bizott­sága 25 szavazattal 20 ellené­ben úgy döntött, hogy az a tör­vényjavaslat, amely egyes kü­lönleges esetekben megengedi a válást, nincs ellentétben az alkotmánnyal. A Vatikánnak azonban nem tetszik az alkot­mányjogi bizottságnak ez a ha­tározata, amint kitűnik az Os­servatore Romano tegnapi szá­mában közölt elutasító kom­mentárból. A cikk szerint ugyanis a parlamenti bizottság döntése „fontos elvi kérdéseket érint az egyház és az olasz állam közötti kapcsolatokban" Djakarta (CTK) — Az Indo­néz Ideiglenes népi tanácskozó gyűlés márciusban vagy legké­sőbb áprilisban ül össze. A gyű­lés elnöksége felkérte Suharto tábornokot, szerezze be azokat az anyagokat, amelyek egyrészt Sukarno elnöknek az 1965 szep­temberi események során ját­szott szerepével foglalkozik, másrészt, az Ideiglenes népi ta­nácskozó gyűlés negyedik ülés­szaka határozatának teljesíté­séről. Mint ismeretes, ezen az ülésen szólították fel Sukar­nót, adjon számot az ország ve­zetéséről. Az Angkatan Bersendjafta, az Indonéz hadsereg lapja tegnapi számában azt írta, hogy szün­telenül folyik a vizsgálat a A csehszlovák küldöttség országjáró körúton Indiában Delhi (CTK) — Josef Krejčl miniszterelnök-helyettes, ne­hézipari miniszter a csehszlo­vák küldöttség tagjaival pénte­ken külön repülőgéppel Delhi­ből országjáró körútra indult. Felkeresi azokat a legfontosabb üzemeket, amelyeknek építésé­ben Csehszlovákia segítséget nyújt. Krejől miniszterelnök-helyet­tes tegnap Rancsban ünnepé­lyesen üzembe helyezte a nehéz szerszámgépeket gyártó üze­met. Az ünnepségen több száz csehszlovák és indiai dolgozó vett részt családtagjaikkal együtt. A küldöttség tagjai továbbá megtekintették afzt a kohászati üzemet, amelynek építésében Csehszlovákia ugyancsak segít­séget nyújt. Tito a Szovjetunióba látogat Belgrád. (CTK) — Joszip Broz Tito jugoszláv elnök, a jugo­szláv Kommunisták Szövetségé­nek elnöke Leonyid Brezsnyev­nek, a Szovjetunió Kommunis­ta Pártja Központi Bizottsága főtitkárának meghívására ja­nuár végén több napos baráti látogatásra a Szovjetunióba uta zik. nemrég letartóztatott Supardio tábornok ellen. Nasutlon tábor­nok, az Ideiglenes népi tanács­kozó gyűlés elnöke, a lap tu­dósítójával közölte, hogy Su­pardio elleni vizsgálatot már­ciusig befejezi, s azután kü­lönleges katonai bíróság elő állítják Supardiot, még az ülés­szak megkezdése előtt. Sajtójelentések szerint Su­karno Indonéz Nemzeti Pártjá­nak vidéki szervezetei nem ér­tenek egyet a párt vezetőségé­nek állásfoglalásával, és nega­tív álláspontot foglalnak el Su­karno írásbeli jelentésével szemben, amelyet a múlt héten terjesztett az ideiglenes népi tanácskozó gyűlés elé. A dél­sulawesl pártszervezet felhívta Sukarnót, mondjon le elnöki tisztségéről, s tegye lehetővé Suhartónak, hogy az általános választásokig az elnöki ügyeket intézze. Román—francia gazdasági együttműködés A RENAULT GÉPKOCSIGYÁRAT ÉPlT ROMÁNIÁNAK Bukarest (CTK) — Szomba­ton Franciaországba utazott Gheorghe Cioara román külke­reskedelmi miniszter. A láto­gatásra az utóbbi években mind jobban fejlődő román—francia gazdasági együttműködés kere­tében került sor. Franciaország külkereskedel mi partnerei között Románia a harmadik helyen áll, mindjárt az NSZK és Olaszország után. A kölcsönös gazdasági kapcso­latok különösen 1963 óta fej­lődnek gyors ütemben, amikor Birlandeanu román miniszter­elnök-helyettes Franciaország­ba látogatott. A román behoza­tal az 1963. évi 142 millió leiről 1965-ben 295 millió leire emel­kedett. A következő években a Fran­ciaországból történő román be­hozatal további emelkedése várható — a Renault cég Pi­testi mellett autógyárat épít, amelynek évi kapacitása 50 ezer Renault-16 típusú személy­gépkocsi lesz. A román külkereskedelmi miniszter jelenlegi párizsi láto­gatása során főként i román kivitel növelésének lehetőségei­ről fog tárgyalni. Tömeggyilkos drámai bűnpere Budapesten N apok óta olyan bűnper tárgyalása folyik a Bu­dapesti Fővárosi Bíróság tanácstermében, amelyhez ha­sonlót aligha ismer a magyar Igazságszolgáltatás története. 19-en ülnek a vádlottak pad­ján, akiket az ügyész a legsú­lyosabb háborús bűncselekmé­nyekkel vádol. Mind a 19 gyil­kos a fasiszta, nyilaskeresztes mozgalom pártszolgálatosa volt, akiknek lelkiismeretét 230 sze­mély bestiális meggyilkolása terhelt. A gyilkosságokban va­lamennyien részt vettek. 230 esetet bizonyít a vádirat, de a tárgyalóteremben mindenki előtt nyilvánvaló, hogy sokkal több áldozatról van szó. A vád­lottak kommunistákat és ellen­álló ifjúmunkásokat öltek meg, üldözött asszonyokat, öregeket, gyermekeket és betegeket kí­noztak halálra, végeztek kl olyan szörnyűségek közepette, amelyek felülmúlnak minden emberi képzeletet. A nyomozó hatóságok több mint két évtized távlatából, hi­hetetlenül szívós, aprólékos, minden szálat végig követő munkával rekonstruálták a té­nyeket, és állították bíráik elé azokat, akiknek tetteire sem a magyar büntetőtörvénykönyv, sem az elemi igazságérzet nem ismer elévülést. A vádlottak a következők: Kröszl Vilmos 56 éves nyáregy­házi kazántlsztltó, Németh La jos, 50 éves dunaújvárosi műve zető, Bükkös György 56 éves budapesti műszerész, Hollay József 47 éves budapesti sza­bász, Szőke Antal 43 éves al­pári órás kisiparos, Baráth Ká! mán 42 éves budapesti szállító munkás, Kálmán László 42 éves budapesti műszerész, Füredi Pál 55 éves kecskeméti géplakatos Hernádi Jenő 43 éves budapesti lakatos. Erős János 69 éves ba konyjzombathelyi hivatalsegéd Mészáros László 41 éves szen­tesi segédmunkás, Monostori Mihalik Gyula 39 éves — fe­gyelmi úton elbocsátott — kecs keméti katonatiszt, Kovács Já­nos 48 éves budapesti segéd­munkás, Sándor Alajos 52 éves bonyhádi munkaügyi előadó, Pa­taki Ferenc 43 éves budapesti géplakatos, Krauth Gyula 61 éves budapesti kőműves, Krauth József 53 éves budapesti gépko csivezető, Kovács István 58 éves tiszakécskei szakoktató és Ba­ráth János 40 éves budapesti szállítómunkás. ... 1944. október 15-e után, a németbérenc Szálasi hatalom­rajutásával tömegesen Jelent­kezett a nyilaskeresztes pártba a bűnözők söpredéke, akik a le­hetőséget kihasználva tömeg­gyilkosságokkal, rablással és fosztogatással kívánták- meg­alapozni Jövőjüket. Megalakult a fegyveres pártszolgálat, amelynek székhelye a budapesti 14. kerületben a Thökölyi út 80. számú ház volt és vezetője Sze­lepcsényi László kerületvezető, aki jelenleg háborítatlanul él a Német Szövetségi Köztársa­ságban. Az ő irányítása alatt működtek a vádlottak, akik ezekben a szörnyű napokban az élet és halál urai voltak. Már októberben, közvetlenül Szálasi hatalomrajutása után százával gyűjtötték össze az ül­dözötteket a oártház udvarán. Ebben az épületben volt a nyi­las fegyveres pártszolgálat székhelye. Az áldozatok szelektálását és el. hurcolását a legembertelenebb módon hajtották végre. A vád­irat állításai a tárgyalóteremben beigazolódtak: gyermekeket do r b'íliak le az emeletről, gumi­csővel, bikacsökkel, fegyverrel ü lőtték a foglyokat, égő ciga­refiát nyomtak azoknak a nők­nek az arcába, akiket előzőleg megbecstelenítettek is szemüket kiszúrták. Az emberségükből kivetkőzött fegyveres banditák áldozataikkal rendszerint a párt­ház mosókonyháfában végeztek. Egy alkalommal a beszállítottak között két kisgyermek is volt A gyermekek a mosókonyha kövezetén vérbefagyott szüleik mellett ültek, és hangosan jaj­veszékeltek. Ekkor a fasiszták felkapták a földről a gyerme­keket és egy v-zel teli dézsá­ba fojtották őket .. A tárgyaláson levetítik majd azt a filmet, amelyet a nyomo-i zó hatóságok az ún. nyomozási kísérlet során készítettek a bű­neiket beismerő fasisztákkal. Ennek a filmnek nincsenek díszletei, sem rendezője. Mégis ennél drámaibb, megrázóbb képsorokat nehéz elképzelni. Ugyanott, ahol a vádlottak két évtizedes szörnyű tetteiket el­követték, most bábukon mutat­ták be hidegvérű precizitással, mit követtek el. E film egy ré­szének színhelye a budapesti Eskü tér, a Lánchíd pestt híd­fője, az Erzsébet híd környéke, ahol megszámlálhatatlan em­bert öltek a Dunába. A Fővárosi Bíróság mintegy 150 tanút Idézett meg a magyar történelem legsötétebb lapjaira emlékeztető monstre perre, amely előreláthatólag hosszabb ideig fog tartani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom