Új Szó, 1967. január (20. évfolyam, 1-31. szám)

1967-01-28 / 28. szám, szombat

BREZSAN GYULA FELVÉTELE A

z asztalon angol, francia, holland, német', szerb képzőművészeti folyóiratok, albumok, kiállítási katalógusok halmaza, újságok, plakátok, levelek garmadával. A csinos kis szobában mindenütt festmények. A falon, a szekrény tetején, a kis asztalon. Ismert és ismeretlen városok, épületek csodálatosan szép másai. A sok színes vonal, kocka hatása lenyűgöző. Olyan, mintha apró mozaikkockákból rakták volna ki a képeket. A szinek harmóniája szinte mesebelivé varázsolja a sokszor látott városok panorámáit, egy-egy ismert épülettömb körvonalait Itt ülünk az asztalnál alkotójukkal, Fejes Imre bácsival, a mai jugoszláv naiv festészet egyik kiemelkedő egyéniségével. Aligha találnánk nála híresebb embert Újvidéken, de hadd mondja el ő, hogyan jutott el a gyöngyházgomb készítéstől a világhírig. — Apám cipész volt, tizennégy gyermeke közül én voltam a hetedik. El tudja képzelni, hogy nem nagyon dúskáltunk a földi javakban. Még gyerekfejjel kereskedő tanulónak mentem, de hamar otthagytam. Tizenhét éves koromban beálltam egy cseh fésűkészítőhöz mesterséget tanulni. Tetszett a munka, gyorsan elsajátítottam és megtanultam a gyöngyházgomb-készítést is. Elég tisztességesen megéltem a keresetemből, de igaz, hogy nemigen néztem, hány órát dolgozom ... Aztán jött a háború. Csúnya, kegyetlen évek, nem ts szeretek visszagondolni rá ... A háború után elég hányatott évek következtek. Eleinte nem találtam munkát, aztán egyet gondoltam, és nyitottam egy kis ószeres üzletet. Nehéz kenyér volt. Ezután a kísérlet után esztergályosnak jelentkeztem, permetező gépekhez készítettem az alkatrészeket. Amikor a vállalatnál megtudták, hogy gombkészítő vagyok, elkezdtünk gyöngyházgombokat gyártani, és így folutathattam eredeti mesterségemet. Örültem, hogy dolgozhattam, és munkámért megbecsültek. Ma már kevés jésű- és gyöngyházgombkészítő él, a kihaló szép szakmának én vagyok egyik utolsó képviselője. Ma már műanyagból préselik a fésűket, a gombokat... De hol vannak azok az esztergált gyöngyházgombóktólI K

özben nézem a festményeket, a körülöttem megelevenedő városokat és azon töprengek, hogy igazi művészet-e az, amit Imre bácsi müvei? Képeslevelezőlapokról másolgatja a városokat, történelmi nevezetességű tereket, utcákat, épületeket. S minél tovább nézem, annál jobban megértem, hogy ebben a kis lakásban, Imre bácsi lelkében átformálódik San Francisco, Párizs, Prága és Moszkva. Csak a kontúrok hasonlítanak. A lényeg, a tiszta naiv képzeletvilág kohójában átváltozik, a tempa pasztellszínek szinte életet lehelnek az élettelen épitményekacfiösvöwwcwwws többször el is adtam a képeket. Nem volt abban semmi szégyen, a festők nem saját maguknak alkotnák, hanem azért, hogy mások is gyönyörködjenek benne. 1956-ban rendezték meg az első kiállításomat Zágrábban és Ojvidéken. Egy év múlva Belgrádban. Felvettek a népművészeti szövetségbe és néhány év alatt nem dicsekvésképpen mondom — de megismert a világ. A legjelentősebb fővárosokban már volt kiállításom. A napokban nyílt meg londoni tárlatom. Eddig 102 kiállításról tudok, de gyakran csak utólag értesülök arról, hol mindenfelé állítják ki a képeimet. Diplomaták, külföldi művészek, angol lordok és újságírók járnak hozzám. Az elmúlt héten a csehszlovákok színes filmet készítettek festményeimről, bizonyára hamarosan bemutatják Csehszlovákiában. A világ miden részéből kapok megrendeléseket. Most fejeztem be a washingtoni Fehér Házat, és jelenleg egy San Franciscó-i képen dol gozom. Naponta néhány órát festegetek, aztán olvasgatok. Jóformán minden nap hoz a posta valami újságot, katalógust. Már öreg vagyok, nyugdíjas, nem utazhatok sehová, pedig mennyi meghívást kaptam már. A legjobban érzem magam itthon. En megelégszem azzal, hogy a képem ott lóg a párizsi Louvre-ban, és azt mondják, hogy még az angol királynő gyűjteményében is akad egy-kettő. Örülök, hogy az egész világon meg becsülik a munkámat, csak néha az keserít el, hogy akadnak szép számmal olyanok, akik potom áron szeretnék megvenni műveimet. Azután üzérkednek vele, külföldön súlyos pénzekért árusítják. De hát mindenütt akadnak tisztességtelen emberek. No, de elég is ennyi a szóból, most pedig megmutatom d műtermemet és megnézheti az én stílusomat. — Ezerkilencszáznegyvenkilencben kezdtem festegetni — folytatja Fejes Imre bácsi. — Azt kérdezi, minek? Időtöltésből, szórakozásból, s talán egy kicsit belső kényszerből is. A képek egyre gyűltek, tele volt vele az egész ház, amikor véletlenül erre járt egy festőművész és megnézte műveimet. Nyomban meg is vett közülük néhányat. Nagyon megörültem az elismerésnek, a tanácsoknak és az első honoráriumnak. Nemsokára felfigyeltek rám a képzőművészek, és egyre gyakrabban látogatták el hozzám. Vettek egy-két képet, én pedig felbuzdulva festegettem tovább. A honoráriumok azonban elég csekélyek voltak, és ezért kénytelen voltam áruba bocsátani képelmet. Nemegyszer előfordult, hogy teleaggattam magam képekkel és elmentem a piacra. Gyereksereg kísért és mire kiértem, a legA

tmegyünk a műteremnek kinevezett kis konyhába Az asztalon néhány sörösüveg kupákban festék, mellette tubusok és egy készülő kép. Ecsetet sehol nem látok. Tudniillik, Fejes Imre bácsi olyan festő, aki ecset nélkül fest. Mivé' kelti életre a színes városképeket? Egyszerű gyufaszállal. A végét laposra faragja, bemártogatja a festékbe és úgy viszi fel a papírra a temperát és a vízfestéket. Ezerszer és tízezerszer bemártogatja a kis tégelyekbe a gyufaszálat, amíg elkészül a kép, mely ámulatba ejti 6 egész világot. A modern festőművészet kaotikus izmusaitól megcsömörlött mai ember szinte felüdül, amikor Fejes Imre hamisítatlan naiv művészetét megismeri Képeinek varázsa van, amelynek éltető eleme az egyszerűség. SZŰCS BÉLA ÉLIÁS BÉLA LEVELE A

frika lakossága rendkívül gyors ütemben szaporodik. Az afrikai városok és falvak hemzsegnek a gyermekektől. Érdekes módon, az újszülöttek között több a lány, mint a fiú. S ez olyan problémát idéz elő Afrikában, amilyenre a kontinens múltjában nem volt példa. A gyarmati múlt és az elmaradottság felszámolása, a modern élet és a kultúra felvirágzása természetszerűleg kihúzza a talajt a hagyományos afrikai életfeltételek, társadalmi szokások alól. Rohamosan csökken az olyan férfiak száma, oki'k a hagyományos poJigómia, a többnejűség mellett törnek lándzsát. S ez még inkább kiélezi a kérdést: Mi lesz az újonnan felnövő nemzedék többségét képező fekete lányokkal? Sorsuk szinte kilátástalan A családalapítás nehézségei A mai afrikai fiatalember már nem élvezi olyan mértékben a szülők anyagi támogatását, mint abban az időben, amikor a családi és a törzsi rendszer erős és szilárd volt Afrikában. Az a szülő, aki maga is bérből élő munkás, vagy kisfizetésű hivatalnok, egyszerűen nincs abban a helyzetben, hogy megfelelő anyagi támogatást nyújtson házasuló fiának. Ami pedig a fiatal embereket illeti, ezek nagy része vagy tanul, vagy munka nélkül van. A legtöbb afrikai országban lehetővé vált az elemi iskola elvégzése, sőt akad néhány olyan ország, ahol a középiskola is könnyen elérhető a fiatalok számára. A probléma az iskola elvégzése után kezdődik. A továbbtanulásra csak a jómádúaknak van lehetőségük, vagy azoknak, akik valamilyet ösztöndíjat szereznek. A többség automatikusan munkanélkülivé válik. S az olyan fiatalt, akinek naponta meg kell küzdenie azért, Hogy éhen ne haljon, nem érdekli különösebben a nősülés és a családalapítás. Vagyis ellentétben a korábbi gyakorlattal, lényegesen kitolódott Afrikában a fiatal emberek nősülés! határideje. Még azok is alaposan meggondolják a családalapítást, akiknek sikerül állást vagy munkát szerezni. Az afrikai munkás átlagos havi keresete nem haladja meg az öt fontot, ami nem egy család, de egy ember megélhetéséhez is édeskevés. Még az évente 500— 600 fontot kereső hivatalnok is kétszer meggondolja a nősülést. Annál is inkább, mert az állásban lévők állandóan ki vannak téve a rokonok és az azonos törzsbeliek rohamának. Afrikában szigorúan vett hagyomány, hogy ha valaki munkanélkülivé i/áiik, valami baj érte, vagy ha éppen unja a munkát, akkor a rokonokhoz és az azonos törzsbeliekhez fordulhat anyagi támogatásért. S o hagyományokat tisztelő afrikai nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ne segítsen. Ilyen indokolt, vagy teljesen indokolatlan támogatásra megy el az afrikai ember fizetésének vagy jövedelmének a zöme. S a fiatal ember nem tehet mást, mint az ingyenélő rokonok rendelkezésére bocsátja art, omije éppen van. MILYEN SORS VÁR RA <( AFRIKA LEÁNYA? asszonyt, feleséget vásárolni. A fejlettebb és a haladás útján már jóval előbb lévő országokban viszont szigorúan pénzügyi alapra helyezték a „leánykereskedelmet". A feleségre vágyó fiatal embernek 100-150 fontot kell fizetnie. S ha a kiszemelt lány iskolát is végzett, még magasabb az ára. Régente a menyaszszonypénzt a szülők fizették ki, vagy a fiatalember családja, törzse adta össze. Ma már ez nem divat. Ha valaki nősülni akar, tanulja meg, hogy ez felelősséget, mindenekelőtt anyagi áldozatvállalást jelent. Arra kevesen gondolnak az idősebbek közül, hogy a feleségért kiizzadott tetemes összeget tulajdonképpen a jövőjüket alapozó fiataloktól vonják meg, lehetetlenné téve, hogy viszonylag gondtalanul induljanak az életnek. Igen nehez. másodszor férjlte.i menni Az afrikai embert még az ág is húzza. Fizetnie kell, ha nősül, fizetnie kell, ha gyermeke születik és fizetnie kell, ha valamelyik ismerőse vagy rokona e'haláfozik. Mindegyik alkalommal hosszú időre tönkreteszi ma gát anyagilag. S ha az említett három esemény közül véletlenül egyik sem fordul elő, akkor meglepik a fiatalokat a családtagok vagy a rokonok. Csak „benéznek". Hogy, s mint vagytok? Aztán a fiatalok nyakán élősködnek öt vagy hat hétig. S a tradíció nem engedi meg, hogy az ilyen rokont kipenderítse az ember, és azt mondja neki, amit olyannyira szeretne mondani. Attól függően, hogy az élősködő rokon a férj vagy a feleség családjából való, a la kul ki a hangulat az afrikai házban. A házastársak, minthogy a rokont nem szidhatják, egymáson töltik ki a mérgüket. És nem egy esetben tragikus véget ér a dolog. Vagy hivatalosan elválnak, vagy a férj, — ugyancsak o hagyományokhoz híven — egyszerűen útilaput köt a felesége talpóra. Viszont ennek a megoldásnak is a nők isszák meg a levét. Az elvált, vagy az özvegyen maradt nőnek igen nehéz Afrikában újból férjhez mennie. Több mint nehéz — lehetetlen. Draga a menyasszony További természetes akadály a nősülés útján az, hogy a menyasszonyért bizony fizetni kell. A fizetést, mondanunk sem kell, a leányzó szülei vágják zsebre. A fiataloknak ebből semmi hasznuk nincs. Egyes afrikai országokban már két tehénért, vagy öt kecskéért is lehet menyA szaporulat különösen nagy az afrikai városokban. S a gyarmatosítók erkölcseiket is az afrikaiakra hagyományozták. A lány, aki férjhez menni nem tud, iskoláztatására nincs pénz, állás vagy munka nincs számára, a szülök tudtával és beleegyezésével az egyetlen fennmaradó lehetőséget választja, - prostituált lesz. Az afrikai nagyvárosokban a prostitúció mindenki által természetesnek elismert foglalkozási ág. Már-már iparág. Még olyan, hagyományosan vallásos országban is, mint Etiópia. Ghanában Nkrumah elnöksége alatt törvény tiltotta a prostitúciót. A katonai puccs óta ismét fellendült a prostitúció Accrában. Hasonló a helyzet Lagoszban és általában az afrikai fővárosokban. Az öntudatra ébredő afrikai nő azonban nem fogadhatja el ezt a megalázó helyzetet. A nők igyekszenek tanulni, szakmát szerezni és természetesen férjhez menni. A dolog azonban nemcsak rajtuk múlik. Az afrikai társadalom többségét kitevő nők problémáját csak a fejlődés oldhatja meg és egy olyan társadalmi rendszer, amely nemcsak szakít a visszahúzó tradíciókkal, hanem megmutatja a nők szómóra a kiutat is.