Új Szó, 1967. január (20. évfolyam, 1-31. szám)

1967-01-19 / 19. szám, csütörtök

matmmmmmmmmmmmmmmm•mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmi lugoszldvini Orle Sabovics Az igazgató Már második napja Járjuk Jugoszlávia hat köztársasága közül a legkisebb, Crna Gora (volt Montenegro) fővárosát. Detektív módjára keresünk valakit, aki itt élt, amikor még Podgorica (1946-tól Titograd) 11 ezer lakosú kisváros volt. Kutatunk valaki után, aki átélte az olasz, majd német megszállást, aki részt vett a nép szabadságharcában és szemtanúként tud beszélni az elmúlt évtizedekről. Még a Popeda szerkesztőségében is órákig törik a fejüket a kollégák, míg végül is beülünk a gépkocsiba és elindulunk a külváros felé. De nem is csoda, hogy oly nehéz az utolsó három évtized történelmi napjainak tanúit felkutatni, hiszen a háború végére alig ötezer lakos maradt a városban, és azok közül ls sokan elköltöztek. Aki itt maradt, eltűnt mint csepp a tengerben, az immár 50 ezer lakosú nagyvárosban. Sáros, latyakos épülő utcában, csinos 1 földszintes ház előtt Állunk meg. Egy P«»'C múlva már kopogtatunk a folyosó egyik ajtaján. A barátságos szobában középmagas, határozott megjelenésű férfi fogad: Orle Sabovics, a munkásegyetem igazgatója (a munkásegyetemen szervezi a dolgozók tanulását és továbbképzését). Orle Sabovics Itt élte, harcolta végig a legsúlyosabb éveket. Megkérem beszéljen valamit életéről. — Hol is kezdjem? — kérdezi. Majd választ sem várva szabatos, kerek mondatokban felvázolja a második világháború előtti politikai helyzetet, elbeszéli ifjúságának gondterhelt éveit, aztán nagyobb szünetet tart, mintha új fejezetet kezdene. Kegyetlen évek — 1940-ben Crna Gorát megszállták az olaszok. Podgoricában erős katonai helyőrséget hagytak, mert tudták, hogy a haladó mozgalom központja. Az olaszok kihasználva a rokoni kapcsolatokat (Viktor Emánuel király Miklós montenegrói király lányát vette feleségül), egy fasiszta barát királyságot szerettek volna létesíteni Montenegróban. Ezt a tervüket azonban meghiúsította a Crna Gora-1 nép, amely már a megszállás első napjaitól harcot indított a betolakodók ellen. Ojra, meg újra közbeszólok, hogy magáról beszéljen. Szerényen mosolyog és folytatja: « Már a háború előtt kommunista voltam, a kommunista ifjúsági szövetség titkára. Az olaszok helyi bérenceikkel együtt mindenáron meg akarták nyerni az ifjúságot. Szerették volna felfegyverezni őket és szembeállítani a partizánokkal. Fasiszta muzulmán ifjúsági szervezetet alakítottak, hogy a vallási bigottságot kihasználva a haladó erők ellen uszítsák a fiatalokat. Nekünk is volt eszünk. Beléptünk a szervezetbe és csökö nyösen kitartottunk amellett, hogy a muzulmán vallás tiltja az erőszakot, az öldöklést. Nem is sikerült a Crna Gora-i fiatalokból fasiszta alakulatot toborozni. A szervezet teljes vezetését mi tartottuk kézben. Képzelje el, a titkár egyik kommunista társunk volt, aki minden akcióról, tervről értesítette a partizánokat. A szer vezet írógépén sokszorosítottuk a röplapokat. Rendszeresen hírt adtunk az olasz katonaság hadmozdulatairól, a besúgókról és az árulókról. A jelentéseket gyakran én vittem a hegyekbe a partizán parancsnokságra. Az olaszok gyanút fogtak, és a besúgók leleplezték a szervezetben tevékenykedő kommunistákat. Tömeges kivégzések következtek. Csupán Podgoricában ötven embert gyilkoltak meg. Nekem sikerült átszöknöm a partizánokhoz, ahol a zászlóalj ifjú kommunistáinak vezetője lettem Nehéz, sok áldozatot követelő hónapok következtek. 1943-ban az olaszok kapitulációja után jöttek a németek. Közben Podgorlcát tönkre bombázták, összesen 66 légitámadás érte. A legnagyobbnak 600 halálos áldozata volt, Aki csak tehette menekült innen. Amikor 1944 novemberében a város felszabadítása után hazatértem, nagy romhalmaz volt. Rövidesen megválasztottak a pártvezetőség, majd a népfelszabadító bizottság titkárává. Nehéz kezdet Nagyot sóhajt, magas homlokán összefutnak a ráncok, és mintha most kellene megbirkózni a nehézségekkel, így folytatja: — Harc közben azt hittük, a legnagyobb dolog a győzelem kivívása. Tévedtünk. Óriási volt a lelkesedés, az öröm, de minden romokban hevert. Nem volt élelem, tönkretették a közlekedési utakat, amelyeken a tengerpartról az élelmet szállították, a hidakat felrobbantották. De segített az akaraterő és leleményesség. Emlékszem rá, hogy araikor a kiéhezett városnak megérkezett az első élelmiszerszállítmány, nem tudtuk áthozni a sebes folyású, jeges Ribnica és Moracsa folyón. Tétlenül, szinte toporzékolva néztük a túlsó parton kirakott sok földi jót. Végül is akadt ember, akt a Jégtáblák között átevezett egy drótszállal és azzal húzgáltuk át a megrakott csónakokat. Aztán megkezdődött a romeltakarítás és újjáépítés. Nehéz munka, sok-sok verejték eredménye a mai Titograd, s látja, még mindig épül. A régi és az új még a legtöbb negyedben együtt található, de vannak már egészen korszerű utcák, negyedek ls. Üj korszak szolgálatában Nom könnyű felsorolni, hogy az elmúlt két évtizedben milyen sok munkakörben dolgozott Orle Sabovics. De legalább vázlatosan említsünk néhányat: 1946-tól három évig a Szovjetunióban tanult, utána a volt királyi fővárosban, Cetinjében megszervezte a munkásakadémiát. 1952 tői négy éven át a Crna Gora-i központi lap, a Pobeda főszerkesztője, majd a rádió vezetője, 1957-ben, mint a város egyik legalaposabb Ismerője többnyelvű képes albumot adott ki Titográdról. Ezután került a munkásakadémia igazgatói posztjára, ami nagyon érdekes, változatos mun ka e gyorsan fejlődő városban, ahol háború óta vasmű, villanytelep, bútorgyár, dohánygyár, tésztagyár épült. A továbbképzés iránt rendkívül nagy az érdeklődés. Közben Orle Sabovics komoly kutatómunkát végez, most írja a podgoricai munkásmozgalom történetét. Lassan a mához kanyarodunk. Orle Sabovics felélénkül, mintha megkönnyebülne, megszabadulna a múlt nehéz emlékeitől. A dolgozók tanulási lehetőségeiről beszélgetve eldicsekszik, hogy kapcsolatot tart fenn a csehszlovákiai felnőtt továbbképzés szakembereivel és érdeklődéssel olvasgatja tanulmányaikat. Sokoldalúan képzett, tájékozott ember, akinek véleménye van mindenről. Szavaiból, fejtegetéseiből, tartalmas, gazdag élet tapasztalatai csendülnek ki, és kibontakozik egy szabadságszerető kis nép harcos történelmének egyik legszebb fejezete. SZŰCS BÉLA K>- gp| Í. X.-.V llplpplllll mm Wm lllíi •••••• Žfjíň* lllll Hli pjp—-.-^, ^CďEflIlltž^Sis • • " Irí Ilii • 1 ni • . 1.1 í - > i -t 1 * : '\i £ ih srffH • ' r. ' £{; s fci '> i g&íČä&K ^ j/f^'ý •v \ v- ~ .-<?$> rrr. A régi földszintes házak hátterében Titograd korszerű negyedének mutatós lakótömbjei. ( A szerző felvételei) Mi van a Kulacsban? N

éhány hete nyilt csak meg Dunaszerdahelyen a Kalács borozó. Cégtáblája még nincs, de neve már igen. S aki szereti a jót, a szépet, a Kulacsban megtalálja. A borozót étellel, itallal a környező szüvetkezetek látják el. A bort a felsőpatonyi, dióspatonyi és a hodosi szövetkezet adja, ax ételkülönlegességeket a nyárasdiak. Az étlapon csupán csallóközi borok szerepelnek és a hurka, kolbász, kocsonya, disznósajt, disznótoros-káposzta, lacipecsenye szintén jóféle csallóközi recept szerint készül. A kenyeret sem vásárolják boltban. Az is házi sütés, a hodosiak szállítják. Este hat Arától minden áldott nap Bortók Jancsi népizenekara szolgáltatja a mélabúsan kesergő hallgatókat, vagy a vérpezsdítő csárdásokat. Ahogyan a vendég akarja. Mert a Kulacs borozóban a vendég a legfőbb személyiség. A borozó vezetője Fegyveres László. — Valami olyasmit akartunk csinálni, ami másutt nincs — mondja elgondolkozva. — Ext az etképxelésünket, borozónk tájjellegét már a névadással Is hangsúlyozni akartuk. A Kulacs néf Csallóközben a legelterjedtebb. Azt állítják, hogy a Kulacs família elsők között telepedett le a szigeten. Emlékeztessen hát erre a borozó neve is. Reggel kilenckor nyitnak és este kilenc-tíx körül zárnak. A személyzet kétnaponként váltakozik. Az egyik csoportban Mogyoródi Ferenc a főpincér, Gynrls Mária a csapláros és Polonyi Ilona tálalja fel ax íxletes falatokat. A másik váltásban Takács Ferenc, Táncos Eva és Cselényi Ilona forgolódnak a vendégek körül. Fegyveres Lásxló, • borozó főnöke újságolta, hogy ax átlagos napi forgalom ötexer korona. A nyolc hiján sxáx sxemélyt befogadó pincehelyiség már sxfiknek bizonyul. Általában a főpincér! illeti a legtöbb sxemrehányáa a vendéglátó Szemekben. Ha a vendég valamivel elégedetlen, ezt a leggyakrabban a flxetéanél tesxi sxóvá. — Ahol jő az ellátás — mondja Mogyoródi Ferenc — ott a főpincérnek Is könnyebb a dolga. Hogy őszinte legyek, txámomra nincs jobb érxés, mintha a vendég elégedetten távoxik. Ex ax üxlet szempontjából is fontos. A vendég lélektanáhox hoxxátartoxlk: ahol egyszer jól érezte magit, oda máskor is visszatér. A Kulacsban távolabbi vidékről Is megfordulnak vendégek. Nemrégiben csehek jártak nálunk. Azt bitték először, hogy az ízletes ételeket Magyarországról bozták. Amikor aztán megtndták, hogy • csallóközi konyha művészetéből kaptak ixelítőt, mindenáron azt akarták: írják le számokra a receptet. A közeikörnyéken Is jó hírnévnek örvend már a Knlacs. Ext nem Is egy vendégtől hallottam. A

x egyik asztalnál jó kedvtt társaság falatozik. Közülük hárman: Nagy István, Juhos Árpád és Juhos Dezső nádsxegiek, a szomszédos galántai járásból. Nem tagadják, íxlik a sült kolbász meg a homoki. Juhos Árpád nyíltan meg is mondja, hogy Ilyen ízletes falatot vendéglőben még nem evett. Én sem mondhatok egyebet ... Aki nem hisxl próbálja megl SZARKA ISTVÁN Sorsdöntő másodpercek Este tíz órakor találkoztak az erdőben. Még elég világos volt. Az éjszaka melegnek ígérkezett. Krug bordó inget, teniszcipőt, nadrágszíjjal átkötött bő salavári nadrágot viselt. Hóna alatt a vízmintát és celoíánzacskóban a talajmintát szorongatta. Pavel öltözete még könnyebb volt, hisz neki úgy is vissza kellett térnie. Rövid ujjú kék ing (Kurtisz ajándéka), fekete sortnadrág, tornacipő volt rajta. A vállán a gumicsónakot, kezében a garázsból elcsent autópumpát cipelte. Megbeszélték: ha határőrökkel találkoznak, azt mondják, eltévedtek, hisz annyi idegen jar errefelé, s visszatérnek az üdülőbe. Aztán mindent elülröl kezdenek. Az üdülőtől az út még kerülővel is csak 25—30 percig tart. Krug nesztelenül haladt előre, utána Pavel bandukolt Hirtelen köd ereszkedett az erdőre, s a levelek zizegése és a madarak rikácsolása félelmetes kísérőzenét szolgáltatott. A tenger fölött azonban nem volt köd. Bosszankodott ls Krug. Szerencsésen elérték a kiszemelt sziklarepedést, és felfújták a gumicsónakot. Aztán vártak. Tizenkét óra előtt léptek hallatszottak. A katonai ŐrJárat haladt el közelükben. A határőrök ketten voltak. Nem beszélgettek, jelenlétüket csizmájuk alatt a gallyak recsegése árulta el. Aztán ismét csend lett. A tenger csendes volt. — Baj van, fene nagy baf — dühöngött Krug. — Nem lehetne akkor elhalasztani? — kockáztatta meg Pavel. «— Ez nem film, hogy bármelyik jelenetnél félbeszakíthatjuk — válaszolta Krug. átkozott mozigépész" — gondolta magában Pavel, és érezte, mennyire reszket Krug. A félelem lassan reá is ráragadt. Nem haragudott Krugra, inkább megvetette. A szúnyogok mindkettőjüket kikezdték. Pontosan 12 órakor újra megjelentek a határőrök, őrjáratból tértek vissza. Lassan telt az idő. Messze a tengeren keleti irányban fehér fény villant fel. Balról jobbra, aztán jobbról balra pásztázott. Bizonyos, hogy fényszóró. — Rajta, Itt az ideje — súgta oda hirtelen Krug. Pavel ránézett az órára: húsz perc múlva egy. Nagyot nyújtózkodtak, aztán csónakba szálltak. Senki sem volt a közelben. Krug előre ült Pavel egyik lábával beszállt a csónakba, a misikkai meg ellökte a parttól. 0 jobboldalt, Krug baloldalt evezett. •.. Már csak öt perc volt hátra, hogy elérjék az öböl közepét. — Ha a motorcsónakot elérjük, rögtön evezz visszafelé —» szólalt meg hirtelen Krug. — Azt mondtad, valamit át kell adniuk. — Nem lesz nehéz csomag. Ledobják neked a csónakba. Hirtelen ventillátor zúgására emlékeztető zizegő hang hallatszott keleti irányból. — Onnan kell fönntük? — kérdezte Pavel. — Vár/ — szólt rá Krug. A hang közeledett és erősödött. Hirtelen egy másik ércesebb hang is vegyült a zúgásba. Vagy ötven méterre egy kis motoroshajó körvonalai bontakoztak ki előttük. Szédületes sebességét csökkentve, orrával a nyílt tenger felé fordult, aztán húsz méternyíre tőlük lefékezett. Zajtalan volt, mintha motor nélkül siklott volna. Egy ember tűnt fel a hajó fedélzetén. — Végre egy élö lény — sóhajtott fel Krug. — Kik vagytok? — kiáltotta otia nekik oroszul az idegen. ~ — EGYENLÍTŐ. — Ml ALASZKA. Gyertek gyorsan. Krug marokra fogta az evezölapátot, és gyorsan evezni kezdett a motoroshajó (elé. Váratlanul sziréna búgott fel, A csónak csak 15 méternyire lehetett a hajótól. Az Öböl felől éles fényszóró pásztázta a tengert, s ahogy a fény ráesett a motoroshajóra, falán kirajzolódtak a csónakban ülő két ember körvonalai. A motorosajó fedélzetén álló ember eltűnt a parancsnoki hídon. Krug eldobta evezőlapátját, és felállt, de alig tudta megtartani egyensúlyát, s a hajó felé nyújtogatva kezét kétségbeesve ordított Pavelra: — Gyerünk, gyorsabban. Pavel még egy-két evezőcsapást tett. A fény közeledett, a szirénabúgás erősödött A fényszóróval felszerelt őrhajó közeledett a motoroshajóhoz. — Hé, ott a motoroshajón, fékezzetek leI — kiáltott egy stentori hang az örhajóról. Olyan furcsának hatott a hang meg a fény ls, mintha mély alagútban lettek volna. Hirtelen gépfegyvertűz zúdult rájuk. Krug a vízbe esett, a csónak felborult. (FOLYTATJUK)