Új Szó, 1967. január (20. évfolyam, 1-31. szám)

1967-01-14 / 14. szám, szombat

Dél-Szlovákia gazdasági problémái Szlovákia gazdasági kiegyenlítődése a cseh országrészekkel nemcsak a nemzeti-politikai terület gazdasági átlagszínvonalának emelését jelenti. Az átlag gyakran csalafinta dolog. Sok fogyatékosságot és hibát rejthetünk mögé. A kedvező tényekkel és sikerekkel bármikor úgy alakítható, hogy végül elmondhatjuk, „átlagosan a helyzet jó". Ezért Szlovákia gazdasági kiegyenlítődését sem értelmezzük „átlagosan". Teljesen egyenrangú gazdasági Jeltételek megteremtésének a folyamataként kezeljük, melyekben boldogulására lel a csehszlovák államközösségben élő bármely nemzetiségű nép. Boldogulására mind a munkában, mind a magánéletben. A munkához való egyenlő jog nemcsak azt jelenti, hogy mindenki állásba léphet. Ha az egyik állandóan kézi szerszámokkal kénytelen dolgozni, a másik meg korszerű földmunkáló gépekkel dolgozhat, akkor ezek az emberek közgazdasági értelemben nem egyenlők. Munkafeltételeik jelentősen eltérőek, bár mindketten társadalmi tulajdonosok. Így az emberek munkában való érvényesülésének Jeltétele tulajdonképpen a közgazdaságilag azonos munkafeltételek megteremtését jelenti. Továbbá közgazdaságilag teljesen egyenrangú társadalmi létfeltételek megteremtéséről van szó. Amíg lényeges különbségek lesznek az életszínvonalban, az emberek sem érvényesülhetnek az életben viszonylagosan egyformán. Ellenkezőleg, ilyen vagy amolyan mértékben az emberek, mint EMBEREK elidegednek egymástól.' Ezért a gazdasági kiegyenlítődést is igyekezünk új módon mérni és értékelni. Mind szlovákiai, mind mikroterületeinek vonatkozásában. Annál inkább is, mert ezeken a területeken nemzetiségi kisebbségek élnek és dolgoznak, sajátos elképzeléseikkel az életről és a munkáról, maguk és gyermekeik sajátos vágyaival. Irántuk tanúsított viszonyunk egymáshoz való viszonyunk szerves része. Nincs itt szó az emberek különböző mércével történő elbí rálásáól. A szlovák, magyar, ukrán és lengyel nemzetiségűeket megtanította a sokszor keserű, tiosszú történelem. Ebből a szempontból lássuk a magyarlakta Dél-Szlovákia gazdasági problémáit. I. Dél-Szlovákiának általában a következő járásokat felölelő területet tekintjük: Dunaszerdahely, Galánta, Komárom, Érsekújvár, Léva. Szélesebb értelemben Ide tartozik még a losonci, rimaszombati, rozsnyói és a trebišovi járás. Ezen a területen több, mint 1 millió 30 ezer lakos él, Szlovákia lakosságának mintegy 24 százaléka. Ez a terület a múltban nagyon elmaradott volt. Dél-Szlovákia távolról sem érte el az ún. Felső-Magyarország színvonalát. Csaknem tisztán von Thünen típusú mezőgazdasági terület volt, a nagybirtokok jelentős arányával és a szegényparasztsággal. Csak a rozsnyói járásban bányásztak vasércet és magnezitot, a losonci járásban viszont a magneziton kívül textilipar és edénygyár létezett. 1910-ben csupán 15 820 Ipari munkást számláltak. A dunaszerdahelyi járásnak egyetlen lakosa sem dolgozott az iparban, a tőketerebesi járásban 69. Mindössze a losonci (4986 munkás) és a rozsnyói járás (4427 munkás) jelentett kivételt a tisztán mezőgazdasági jelleg alól. Az első köztársaságban sem oldották meg a problémákat. 1937-ben Dél-Szlovákiában az ipari dolgozók (nemcsak munkások) száma csak 21013 főt ért el (a lakosságnak 2,4 százaléka), tehát abszolút és relatíve is jelentősen kevesebb, mint a szlovákiai átlag (2,96 százalék). Dél-Szlovákia e 27 év alatt iparilag nem fejlődött. A dunaszerdahelyi járás minden ezer lakosából csak hárman dolgoztak az iparban, a komáromiban 7, a galántaiban 8, az érsekújváriban és a trebišoviban 15, a lévaiban 14, a rozsnyóiban 20, a rimaszombatiban 24, s csak a losonciban 67. Az 1930. évi népszámlálás szerint gazdasági szerkezetét tekintve valamennyi járás lemaradt Szlovákia mögött. Csehszlovákia minden ezer lakosából 330 dolgozati a mezőgazdaságban, Szlovákiában 568, Dél-Szlovákiában 616 (a dunaszerdahelyi járásban 692), az iparban az égisz országban 361, Szlovákiában 191, Dél-Szlovákiában 172 (a trebišovi járásban 131). Felszámolták a Chyžná Voda-1, a likierl és a tiszolci vasművet, a hacsavai magnezltüzemet; a válság idején szünetelt a termelés az apátfalval textilgyárban és számos kisebb vállalatban. II. Dél-Szlovákia gazdasági felemelkedésének kezdeti lépéseit 1945—1965 között tette meg. Ezt mutatja az alábbi táblázat: járás Ipari dolgozók 1937 1946 1984 Az ipari dolgozók részaránya az összlakosságban (%-ban) 1937 1946 1964 Dunaszerdahely 238 503 1 460 0.3 0,5 1,6 Galánta 924 1 182 9 596 0,6 1,2 7,4 Komárom 733 914 7 199 0,7 0,8 6,7 Érsekújvár 1 691 1 998 8 315 1,5 1,5 5,7 Léva 1 025 1 098 6 540 1,4 1,0 5,4 Losonc 7 296 7 250 16 553 6,7 6,8 12,1 Rimaszombat 2 514 2 834 5 362 2,4 2,8 5,5 Rozsnyó 5 214 6 299 10 612 2,0 10,2 13,0 Trebišov 1 276 701 3 969 1,5 0,6 3,5 Dél-Szlovákia 21 013 22 782 69 606 2.4 2,5 6,8 1967 I. 14. Az adatok azt bizonyítják, hogy a második világháború alatt a háborús konjunktúra nem befolyásolta kifejezettebben DélSzlovákiá'. bár területi változásra kí ii't sor. Abszolút és relatív növekedést csak a háború után tapasztalhatunk. Az 1961. évi népszímlálás szerint országos mé.e'ben minden ezer lakosból 193 dolgozott a mezőés erdőgazdaságban, Szlovákiában 271, Dél-Szlovákiában 364 (a dunaszerdahelyl járásban 465). Az iparban, a kisiparban és az építőiparban dolgozók száma az egész országban 427, Szlovákiában 377 és Dél-Szlovákiában 298. Dél-Szlovákia iparosítási foka azonban továbbra is lényegesen alacsonyabb, mint az országé. Az országban a lakosság 17,6 százaléka dolgozik az iparban, Szlovákiában 11,1, Dél-Szlovákiában 6,8 százaléka. Ez elsősorban azért van, mert kevesebb a munkaalkalom a munkaképes lakosság számára. 1963-ban a munkaképes nem kereső lakosság aránya az országban 11 százalék volt (a nőknél 22,7 százalék), Szlovákiában 16,9 (a nőknél 34,7) és Dél-Szlovákiában 23,9 (a nőknél 49,1), a dunaszerdahelyl járásban 27,4 (a nőknél 58,5) százalék. Valamennyi munkaképes férfi dolgozik, vagy a Járásban, vagy azon kívül. Az 1961. évi népszámlálás szerint 65 776 fő dolgozott más járásokban, a bejárók és eljárók mérlegegyenlege + 42 204 fő, az eljárók javára. Túlnyomórészt távolabbi és hosszabb idejű eljárásról van szó, mert mindennapos bejárási alkalmat csak Bratislava, Košice és részben Rozsnyó nyújt. Főleg férfiak járnak el a munkába. Más munka hiányában sokan dolgoznak a mezőgazdaságban, olyan helyeken, ahol dolgozhatnának nők. A leginkább mezőgazdasági jellegű járásokban is kevés nő dolgozik a mezőgazdaságban. A dunaszerdahelyl járásban minden 100 dolgozó közül 16 a nő, a komáromi járásban 27, galántaiban 28, az érsekújváriban pedig 31. (1963. évi adatok). Az országos átlagban ebben az Időben 52,5, szlovákiai átlagban 47,8 nő Jutott 100 férfire a mezőgazdaságban. Átfogóbb képet nyújt az egy főre jutó pénzjövedelem. Lássunk adatokat legalább az egy főre jutó kiskereskedelmi forgalomról. 1964-ben az országban 7536 korona kiskereskedelmi forgalom jutott egy lakosra, a cseh országrészekben 8123, Szlovákiában 6216, Délszlovákiában 5519 korona (a trebišovi Járásban csak 5232 és a dunaszerdahelyi járásban 5305 korona). Ezek az adatok, melyeket még további részmutatókkal egészíthetnénk ki, azt bizonyítják, hogy Szlovákia déli járását még mindig Csehszlovákia alacsonyabb gazdasági színvonalú területeihez tartoznak. III. Mik a problémák, s hogyan oldjuk meg őket? A kérdések megítélésénél szélsőséges véleményekkel találkozunk. Az első azon a helytelen állásponton alapszik, hogy nem kell fejleszteni az ipart az elmaradott mezőgazdaságú területeken. A gyakorlatban ez ahhoz az elvhez vezet, hogy nem kell iparosítani a mezőgazdasági területeket, vagy csak óvatosan és nagyon lassan A másik nézet az egyoldalú és szűk nemzetiségi-etnikai szempontból indul ki, s még a vállalatok elhelyezésének konkrét gazdasági kérdéseit is ezen az alapon szeretné megoldani. A testvéri nemzetiségek közti szűken értelmezett „demarkációs" vonaltól rajtol, és ennek rendeli alá az elsőrendű fontosságú kérdéseket is (a mikroterületek integrálását stb), bár ezeket a nemzetiségeket közös osztályérdek és azonos társadalmi-gazdasági érdekek fűzik egymáshoz. Mindkét szélsőséges nézet helytelen. Az első azért, mert egyoldalúan a termelés vertikális elvén épül, megfosztja a mikroterületeket a termelés kompletizálásától és a végtermék arányának növelésétől, mely termékek számára a mikroterületek termelik a nyersanyagot és az elsődleges termékeket. A másik azért, mert az öncélú ipartelepítéssel akarja megoldani a mikroterületek gazdaságfejlesztését. Ezzel szemben a területi gazdaságfejlesztés korszerű elmélete megcáfolja ezeket a nézeteket, s a mikroterületek gazdasági fejlesztésében a kulcsfontosságú területi vállalatok és ágazatok telepítésének szükségességét vallja. Szlovákia déli járásaiban természetesen még nagy tartalékok vannak a mezőgazdaság belterjes fejlesztésére. A rimaszombati és a losonci járás kivételével jó kukoricatermő vidékekről van szó, amelyek talajjavítással (öntözéssel) évente kétszer hozhatnának termést. A befektetések azonban eddig elégtelenek voltak. Dél-nyugaton az öntözés a Duna vízgazdálkodásának komplex megoldását, beleértve vízi energiája kihasználását feltételezi. A megoldás állandó halogatása már megbosszúlta magát. Emellett a tőkésországokból behozott egy tonna búzáért 2700— 3000 koronát fizetünk, míg a hazai termelőknek csak 1750 koronát (ehhez 500 korona felárat egv hektár többletvetésért). Sok járásban a hektárhozamok így is meghaladják az országos átlagot. A dunaszerda helyi járás például 1966-ban határidő előtt teljesítette valamennyi eladási kötelezettségét, s ezen felül is szállít mezőgazdasági termékeket. Dél-Szlovákia a sertéstenyésztésben felül múlja az országos átlagot, a szarvasmarha tenyésztésében azonban lemarad. A dunaszer dahelyi, galántai, komáromi lévai, érsekújvári Járásban az átlagos tejhozam 1964-ben 1946 —2504 liter között mozgott, az országos átlag 1859 liter volt A lehetőségeket tekintve a további javulás lehetséges és szükséges is. Ez azonban semmiképpen sem jelenti, hogy Szlovákia Emberek! Sápadt orcám előtt fürgén keringnek a szikrázó elmékből világra-pattant antenna-csápos, hetyke fémkúpok. S látom: a pálmafák alatt, mellében golyóval egy kisfiú haldoklik. Ó, ha nem kellene látnom, amit sokan nem vesznek észre! mert a kalapácsot figyelik s Futballmeccsen kiáltoznak. Az űrön át jelek sokasága vibrál felém. A dzsungelben s az ostobaság és gazság dzsungelében gubába bújt tiszta gondolatot emésztve ugrásra lapuló dúvadak lihegnek. S látom a bölcsőket bennük a bársonyujjú kis kezeket, a pólyában lakó ezüstszárnyú álmot. Újsághír: egy sziget lakói életükért esedeznek: kénszínű köd gomolyog a vizek fölött. Maholnap a rákbetegség is gyógyítható lesz. S orcám előtt hetykén keringnek a zümmögő, fürge fémkúpok. Idáig hallatszik: a Vén Cigány felkopog koporsójából, a bolondnak tartott bölcs imígyen szól: „A jóllakottak is, az éhesek is bűnösök. Megértünk a kiirtásra." Nyáj kolompol. Ösz anyák s tisztára fürdött leányok jönnek a réten, mellükben salakot hoznak és hamut. Nézzétek ragyás, kietlen arcom, sivatagomat, krátereimet; hűséges kísérőtök nem akar tükör lenni! Rám fog hasonlítani a földgömb... A hervadó fűben, fűzfák között eldobott, tépett könyv hever, benne ókori sorok a halandókról s a világról. Filmcsillagok illatos szőke hajszála földrészt köt össze földrésszel, s a szívek radarjai baráti jobbok után kutatnak. Repülőgépek kond-enzcsíkja Picasso képét, szerelmesek mosolyát, erőművek zuhatagát s a metzi katedrálist rajzolja az égre. Beleszédül a fő! Fémcsápok tapogatják ki a holnapi csodákat. (Akad-e földi szem, mely meqláthatja őket?) Odalent egy költő fekete tűzfal tövében pislákoló csillagok alatt dideregve siet az éjben. Hogy néhány órára borba némítsa a homlokcsontja mögött fortyogó Apokalipszist. gazdasági kiegyenlítódese a cseh országrészekkel csak a mezőgazdasági vonalon lehetséges. Ellenkezőleg, a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek fogyasztását tekintve Szlovákia, s különösen DélSzlovákia, már ma olyan terű let, mely kifejezetten enyhíti a mezőgazdasági termékbehozatalból eredő, külfölddel szembeni adósságainkat. Mikroterületelnk alacsonyabb fejlettségének problérnáját nem lehet egy ágazat egyoldalú fejlesztésével megoldani. Átfogó intézkedé sekre van szükség, elsősorban is az ipar fejlesztésére. Igaz, hogy Szlovákia déli járásaiban a felszabadulás óta 56 ipari üzemet, vállalatot építettek s 41-t bővítettek, újjáépítettek és korszerűsítettek. Intenzívebb fejlődésre főleg 1960 után került sor (1960—1964 között az ipari foglalkoztatottak száma 10 ezer fővel növekedett l. Mégis, az ipar gyorsabb fejlesztésére van szükség. A bratislavai Slovnaft, a Kelet-szlovákiai Vasmű, a komáromi hajógyár, az érsekújvári Elektrosvit, a galántai TOS. a surányi akkumulátorüzem, a tolmácsi kazángyár, a füleki Kovosmalt, a seredl Nikkelkohó, a vágselylyei Duslo, a li kiéri vegyiüzem stb. Dél-Szlovákia fejlődésének alapjai lehetnének. Hasonlóképpen a párkányi papír- és cellulózgyár, továbbá vegyikombinát Somorján. Délnyugat-Szlovákia mikroterületei gyors fejlesztésének alappillérei lehetnek. A mezőgazdasági termelés növekedése lehetőséget nyújt az élelmiszeripar fejlesztésére. Ezt az Iparágat képviseli Jelenleg a dunaszerdahelyi cukorgyár építése,, a rimaszombati cukorgyár, az ógyallal malátagyár, a rimaszombati maláta- és sörgyár építése, zöldség- és gyümölcsfeldolgozó konzervgyárak létesítése az érsekújvári, galántai, komáromi és trebišovi járásban, a lévai és a losonci tejüzem, az érsekújvári húsfeldolgozó kombinát, a lévai és trebišovi baromfifeldolgozó kombinát tervbe vett felépítése stb. Az eddig magát nem képviseltető közszükségleti ipar csak nyerhetne a szövőipar és a bizsugyártás fejlesztésével Ipolyságon és Zsellzen, gyapotfeldolgozó kombinát építésével Léván, üvegipari üzem létesítésével Poltáron, ruhagyárral Tornaiján stb. Ezenkívül fejleszteni kell Dél-Szlovákiában az iskolaügyet, egészségügyet, a közszolgáltatásokat és a lakásépítést. HVEZDOŇ KOČTÚCH, a közgazdaságtudományok doktora veres jANos: A Hold monológja