Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-31 / 360. szám, szombat

akkor szüle­mint Petőfi: éjjelén. A nagy iohasem tudjuk n, éjfél előtt, évben, vagy éj­az újesztendő­ilágra. Janka az ak szülötte, dőmérő szerke­ik születésekor ssre. Sőt az or­ls megjósolták, iszesztendős ta­ő gyermeke va­elsőként — ijfélkor — Jön esztendőben t az orvostu­em az órák, de toriporterek ér­csalt: tizenöt telt el a hat­esztendőből, inka Drangová, ikos megszüle­knek természe­y volt az örö­ijságolvasó em­miután még pityókásan, ka­rikás szemekkel átfutotta az újévi lapokat, fénykép­felvételen láthatta Jankát és mamáját, néhány perc­cel a szülés után, kime­rülten, de boldogan. Az időmérő szerkezete­ken — a leghalkabb ke­tyegésű karórán és a ha­rang-kondulású torony­tömbből állo Lečko utcát megtaláltam. Lift röpített a hetedik emeletre. Mire Janka szobájába toppan­tam, szomorúan kellett megállapítanom: a riport­alany elaludt. Álmában mosolygott egyet-egyet, ami azt is Jelenthetné: Ja, ezek a mai újságírók I következtethetnének a szülők, hogy birkózó lesz a lányból. Csakhogy női birkózók mind ez Ideig nincsenek. November elsejétől a kisdedóvót látogatja a kis Janka. Ott is jól érzi ma­gát, de reggel nem nagy hajlandóságot mutat a Egyesztendős díszpolgár órán már csaknem telje­sen lepergett a hatvanha­tos év is. A kis Janka most lesz egy esztendős. Mi sem természetesebb hát, hogy az újságíró fel­keresi az ünnepeltet, és elbeszélget a szülőkkel: mi minden történt három­százhatvanöt nap alatt? Nekivágtam hát az újvá­rosi lakótelepnek. Éppen egy óráig tartott, amíg a titokzatos — alighanem a világ legkurtább utcáját — a mindössze két ház­— ha így fognám fel. De nem fogom I Igy aztán nem maradt más hátra, mint a szülőket faggatni. Megtudtam hogy: Az év folyamán bebizo­nyosodott: az apróság legjobban működő „alkat­része" a gyomor: úgy nyelte el a közelébe ke­rült ennivalókat, mint trójai faló a katonákat. Leginkább a gymölcsöt kedveli, azért mást ls eszik. Jó erőnlétben van, vastag karjai láttán arra felkelésre. És általában: az alvás is hobbyja. Betegség is közbejött, sajnos, méghozzá eléggé gyakori egymásutánban, de az erős szervezetnek mindig sikerült diadalt aratnia. Ez hát Janka rövid története. Az egyéves szü­letésnap bundát „hoz a házhoz" és néhány apró Játékot, még akkor is, ha a szülők tudják: ami­hez a kislány hozzányúl, azt szét szedi atomjaira. Leginkább az újságokkal műveli ezt. Érdekes, nem az a célja, hogy a lepedő­nyi napilapot szétkasza­bolja, hanem az, hogy az abból kimetszett darabot a legapróbb ízekre szedje. Ebből nehéz arra követ­keztetni, milyen foglal kozáshoz lesz majd ké­sőbb érzéke. Lehet, hogy tanítónő lesz, mint az édesanyja, és a nebulók tintafoltos, szamárfüles irkái jutnak arra a sors ra, amelyre most az új ságok. Édesapja a villa mosági gyár alkalmazott ja, gyakran van szolgála ti úton, és így még job ban örül gyermekének, ^"ikkemet abban a re ^ ményben fejezem be, hogy Janka ennek a szilveszteri számnak meg kegyelmez majd, s nem tépi cafatokra azt az írást, amely éppen róla, Kelet-Szlovákia metropo lisa 1966-ban elsőként született polgáráról szól. BATTA GYÖRGY ón- tódul a fényt lobbantó árammal, ris- Zengő, vékonyka huzalakon érke­nek zik a messzeségből, és világít. Ide­raj- jött a tátrai erdő. Padlódeszkaént lem a lábunk alá hasalt és gyanta a illatot áraszt. Itt kopácsol a szám­án- szédos helyiségben, és keramit la­•sek pókkal burkolja be a padlót. És itt ott ágaskodik az utcán, meztelen de- új házsorokká formálódott, voko­IÍIÁN krtla-n u I vadonatújjonnan elter­peszkedik az alacsony, alkonyi ég alatt. Ilyeneket gondolok, míg beszél­getünk. És Lukács Ferenc is ilye­neket gondol, csak másként fejezi lei, mert ő a HNB elnöke, és úgy illrk, hogy józanul és számokban gondolkodjék. És Lukács Ferenc azt mondja, hogy százhúsz ház pusztult el és száztíz súlyosan meg­rongálódott. Ennyi volt a falu, mert a falu összesen háromszáz­húsz ház volt. Azaz mégse: tizen­öttel több; azt a tizenötöt már nem győzték újjáépíteni. Tizenöt családnak orosz házat építettek. Takaros, színesre festett faházokat A százhúsz megrongálódott ház közül még huszonegy leomlott, és azt a huszonegyet is teljesen újjá kellett építeni. Tehát szóznegyven­egy új házat építettek és ti2enöt orosz házat, és kilencvenegyet ja­vítani és tatarozni kellett. Aki tég­loházban lakott, téglaházat épí­tett, és téglaházat épített az ií, akinek vályog háza volt. És most ott áll a falu, egy egé­szen új falu, kívülről vakolatlan és meztelen. Ott terpeszkedik az ala­csony ég alatt. Új esztendőbe for­dul az idő és az egész falu arra gondol, hogy cement és mész kell, és homok kell. Főleg mész kell és cement, mert homok van a falu határában is, de cementet és meszet azt szerezni kell, hogy rendes vakolattal tokarja el piros és szürke meztelenségét. És vil­lanyóia is kell. Sok-sok villanyóra, mert Tiinden házba be kell vezet­ni az ipari áramot. Mert csaknem minden házba áramra működő szívott/út és vízvezetéket szereltek az emberek. Azelőtt, az árvíz előtt, ha hú ;z házban volt ilyesmi, most talán iúsz ház se okod, ahol ne lenne. Ezért kell a villanyóra, sok villanyira, de nem kapni. Építleznek az emberek. Oj fa­lut építettek. Tehetik, mert kap­tok kölcsönt, mit idővel visszafi­zetnek, és kaptak segélyeket, amit nem kiiH visszofizetni. És jó volt a termés is. Minden hektáron meg­termett harmincöt mázsa búza. Helyenlént megtermett negyvenöt mázsa is. És ötszáz mázsa cukor­répa termett, minden hektáron öt­száz mázsa cukorrépa. És oz ál­lotóllonány is megmenekült A ga­lántai, oz érsekújvári és o tapol­csányi járásba menekítették az állotokct a veszedelem elől. A te­heneket és a sertéseket Csok az apróállatok vesztek oda. Sok csir­ke, kacsa, lúd odaveszett, de ser­tés csak öt veszett oda. Ember­életben nem esett kár. Visszatér­tek az asszonyok és a gyermekek, és visszatértek mind a férfiak. Mi­helyt apadni kezdett a víz, a tizenötödik napon o gátszakadás után, kezdtek visszaszállingózni. Jöttek Érsekújvárból, és Galántá­ról, Tapolcsányból és Bratislavá­ból. Elmúlt egy esztendő, és mind­annyian otthon vannak. Előbb a férfiak jöttek meg, aztán az asszo­nyok, végül a gyermekek. Megjöttek a férfiak és nekilát­tak eltakarítani a dögöket és a romokat. Megtelepedtek a romok között, aztán fészereket építettek, fából és romokból összeszedett tég­lából. És aztán feléépítették a fa­lut. Új falut építettek. Egy év alatt új falut. Új esztendőbe fordul az év. És tavasszal vakolni kell. Mész, ce­ment és homok kell, vízvezeték és villanyóra az ipari áramra. ÉJ új utakat kell építeni, hogy legyen merre kimenni a világba, s hogy a vHág is könnyebben közlekedjék, hogy idetaláljon a tájjal összebo­ruló ég kárpitja mögül. Épít a falu, és épít Lukács Fe­renc. Új szobát és konyhát épít Keramit lapokkal burkolja be a podlót, központi fűtést és vízveze­téket szerel a házba, hogy ottho­na legyen. Hogy egészen otthon legyen a világban. BABI TIBOR K' ' ét fekete bakelit C betű. 11a az egyiket megfordítom — zárójel. Gondolattársí­tás: mondanivalóm záró­jelbe rekeszelt titok, csak az hallja, akinek szántam. Egy telefonhu­zal rengeteg titkot őriz, mondjuk ... De nem il­lik elfecsegni... 1966 utolsó napja. Ké­ső este van, szilveszter. Az emberek vidáman ké­szülnek valamelyik mu­latóba, hogy elbúcsúzza­nak az óévtől és kö­szöntsék az újat. Elfe­ledni a szürke hétköz­napok gondját, apró­cseprő bosszúságát. Eb­ből a színes forgatagból csak néhány fiatal lány, asszony válik ki, hogy a félhomályban eltűnjék a bratislavai főposta boltíves kapuja alatt. Lépteiket gyorsan sza­porázzák, fel a harma­dik emeletre, a telefon­központba. Kettőszázhetvenen vannak Itt alkalmazás­ban, de ma csak kilen­cen teljesítenek szolgá­latot. Szólítja őket a kö­telesség. Néhány szót váltanak az előző műszakból ha­zaindulókkal. Megtuda­kolják, minden rendben van-e. Aztán leülnek a kapcsolóasztal mellé, ilyenkor alig akad mun­ka. Lelkileg az elkövet­kező hajrára készülnek. Felidézik az otthon ma­radottakat Előveszik a gondosan becsomagolt jó falatokat, egymást noszogatják: kóstold megl Féltizenkettő. Itt most kell boldog úl évet kí­vánni, egy percre elol­tani a villanyt, poharat üríteni. Később nincs er­re idő. A rádió most jelzi az éjfélt. Hirtelen mintha a te­rem tíz fenyőve. szapo­rodnék. Az aszt.ilkákon úgy gyúlnak ki \z apró fényszemek, a cár a gyertyák, a drót másik végén sürgető hang kéri Prágát. Aztán Brnót, Hradec Královét, Prešo­vot, Rozsnyót, száz és száz várost, falut — az ország minden rťszén. — Igen, máris adom. Nem sokkal lésőbb: — Sajnos várnia kell, a vonal foglalt. . Az óramutató egyre halad előre. A hívók névsora szaporodik. Bi­zony némelyik vonalra már több órát kell vá­rakozni. Az izgalom nö­vekszik. A kérelmezők türelmetlenek. DII hát mit lehet tenni? Van aki szitkozódik, van aki sző nélkül lete­szi a kagylót, de akad olyan ls, akinek eszébe Jut, hogy a telefonkeze­lő is ember és — boldog új évet kíván. Az élet ilyenkor sem áll meg — mentőt hív­nak, egy újszülött vi­lágrajövetelét Jolzlk, egy idős édesanya halá­lát... Telefonon. Egy fekete bakelit C be­tűn ... És a központban a kilenc fiatal nő keze fürgén cserélgeti a ba­nánokat összeköt szét­kapcsol — készségesen, vidáman, mosolyogva — hiszen szilveszter van, vagyis már újév. Egy új esztendő. A kapcsoló asztalkák zöld Jelzőfénye megrit­kul. Hajnalodik. Vajon a harmincötezer brati­slavai telefontulajdonos közül hányan vették Igénybe a központot? Ma még nem tudni. De amikor a kilenc szol­gálatos hazafelé indul, úgy érzi, hogy legalább harmincöt ezren ... 1/ilépnek az utcá­ra. Még sötét ( van. Mélyet szippanta- j nak a levegőből, mintha azt kémlelnék, milyen Illatú is az 1967-es év. Friss, Jóleső I Mint a munka, a szeretet, a vi­dámság, az. öröm, a neonfény, a csilingelő villamos, a macskaköves úttest, a fényes kirakat, — mint az élet. A meg­lepetéseket osztogató élet... OZORAI KATALIN K tafeŕteO I irulb'riul egyformán ünneplik a szilvesztert min­den nagy városban, ám Prágának megvan a maga különlegessége. Éjfél előtt az Óvárost tér felé vezető minden utca megtelik emberekkel, mintha csak tüntetésre sorakoznának. Már valamennyien jó hangulatban vannak, egyikének-másikának a zsebében fehér vagy vörösboros fiaskó, másik zsebében pedig pohár. Az Óvárosi tér valóban történelmi tér, és a prágaiak jól tudják ezt. Itt játszódott le a cseh nép története a defe­nesztrációtól, a 21 cseh főúr kivégzésétől a győztes Feb­ruárig. Itt tartják a népgyüléseket, itt fogadják a külföldi vendégeket. Itt búcsúznak a prágaiak az óesztendőtöl, s fo­gadják az újesztendőt. A városháza tető alatti árkádsora ki van világítva. Egy némileg már nekividámodott készséges vezető, végigvezeti a tudományszomjas érdeklődőket a városháza termein. Szil­veszter éjszakáján ennek különös varázsa van. Üdvözlik egymást az Ismerősök, összeölelkeznek, ám a fiaskót egye­lőre még nem veszik elő, az újévi köszöntőre tartogatják. Aztán megszólal a gyönyörű harsona, mert a prágai harsonások ma a legnagyobb közönség előtt játszanak, amely valaha is ellátogatott hangversenyükre. Odalentről ujjongó tömeg integet neki, sőt a közönség körében olyan ts akad, aki könnyeit törölgeti. A hangszerek fémes hangla a cseréptetők fölött száll, ott lebeg a magasban a sötét ég alatt, a hangok egymásba fonódnak, egymást űzik, majd visszatérnek, míg végül szépséges összhangban egyesülnek. Megragadják és meghat­ják az ember lelkét. Az Orloj órája tizenkettőt üt, az emberek tolakodnak, hogy megláthassák ebben a pillanatban az apostolokat, A téren álló tömeg ujjong, valaki elkiáltja magát: — Él­jen az új esztendőt — és a sokezres tömeg válaszol neki, élteti az újévet, amelynek jobbnak kellene, sőt kell t* lennie, mint az elmúlt volt, mert m'n^e-i p^har valami szebbet és Jobbat vár. Aztán előkerülnek az üvegek, töltenek, megkínálnák min den rokonszenves embert, s mivel az utcai világítást él­félkor nem kapcsolják kl, a lámpák alatt általános csó kolódzás kezdődik. S mert az óvárost téren nem fér el egész Prága, az új­esztendő megérkeztét megünneplik a Vencel téren is, ahol nem hiányzik a színes konfetti, a gyermektrombita, a bo­hócsapka, sőt olyan polgártársak sem, aktk már túl sokat véve be a jóból, kissé dülöngélnek. Váratlanul megjelenik egy kéményseprő (kl tudja, vajon Igazi, vagy csak álruhás-e?/, sivalkodó kismalacot hoz. Az emberek ott tolonganak körülötte, mindenki meg akarja érinteni a szerencsét hozó malacot, vagy akár a kémény­seprőt — és szívesen megfizeti érte a koronát. Ez a hagyományos prágai szilveszter a város középpont­fában. Az új lakótelepeken új szokások születtek. Az estét vagy családi körben, vagy vendégek társaságában töltik, és rendszerint így szórakoznak egészen éjfélig. Amikor a rá­dióból meghallják az óra ütéseit, kinyílnak a panelházak ablakai, és minden oldalról hatalmas hurrá hangzik fel, mint az Óvárosi téren. Ezernyi csillagszóró röppen a leve­gőbe, minden ablak tele van fejekkel, és Imitt-amott még lövés ts hangzik. Kl tudja vajon igazi, vagy csak riasztó p'*ztolyból adták le. B , IJeneznek, kiabálnak, az utca egyik felén lakók látogatóba hívják a szembeni lakókat, egész há­zak, vagy emeletek kölcsönösen meginvitálják egymást. Az emberek, akik rendszerint csak a villamosban, vagy közös útjukon találkoznak egymással, most barátokká válnak. Óriást vándorlás veszt kezdetét. Fiaskókat és karácsonyi édességekkel teli tálakat visznek magukkal, hogy ne érkezzenek üres kézzel. Hango­san üdvözlik egymást, a fáradhatatlan piromániások újabb meg újabb csillagszórókat gyújtanak. Azután az ablakok bezárulnak, ám még sokáig világítanak. újév reggelén Prága kihalt, fáradt és szomorú. Csak a közbiztonság tagjai járnak itt-ott a kihalt utcákon. S noha éjszakai szolgálatuk volt, mégsem túlságosan fáradtak, mert a szilveszter éjszaka az esztendő egyetlen olyan éjszakája, amikor ők ls szemet húnynak a pajkosság és rakoncátlan­ság felett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom