Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-31 / 360. szám, szombat

/*. - "f w&'J.yW* • t * - • * mrnm^mm^ s - -, <• " M&Mšmmm iil Ú

jévi népszokás, vagy nevezzük babonaságnak, hogy „nem Jó, ha szárnyasból készül az ünnepi ebéd, mivelhogy elrepül a ház szerencséje". Az európai népszokások nagyrésze táplálkozással kapcsolatos és ebségtől. Bizonyára ő is a szerencsét hozó malachússal kezdte az évet — jegyzem meg tréfálkozva. — jól néznénk ki, ha a zootechnlkusnak nem jutna egy malac. Azért inkább jó, két és fél máSok szerencsét! be tartozik egynéhány hagyomány: a húsvéti bárány, a karácsonyi pulyka és az újévi malac, amely — mondják — egész esztendőre szerencsét hoz. E szokások után kutatva kerültem Kőhídgyarmatra, ebbe a garammenti faluba. Kihez is fordulhatnék „malacügyben", mint a zootechnikushoz. Kocsis Rudolf, a pirospozsgás arcú, negyvenes férfi majd kicsattan az egészzsás hizót kívánnék az ünnepekre. Kocatenyésztéssel, malacneveléssel is foglalkozik a közös. Hírük van az egész környéken. Megéri Kőhidgyarmatra menni — Így mondják —, mert malacaikból a hízók hét-nyolc hónapos korban elérik a száztíz kilót Kocsis Rudolf elégedetten beszél az elmúlt esztendőről. — Évekkel ezelőtt sok gondot okozott, honnan lesz elegendő takarmány a kocák és hízók részére. Akadt olyan esztendő, hogy silány volt a kukorica, meg az árpatermés. Most meg? Telistele a szárítók ropogós hlzóeledellel. — Akkor folyamatos a hízók szállítása a vágóhídra? — Hát — mosolyodik el — a tervet már novemberben tejesítettük. 130 mázsával többet adtunk el, mintahogy gondoltuk. Jól Jön ez a „dugpénz", ahogyan mi tréfásan mondjuk. Különösen az utóbbi 62 mázsa szállítmány nyom a latban. Felemelt áron, a korábbinál egy koronával drágábban értékesíthettük. Megismervén a termelési eredményeket újból csak a népszokásokra, a hagyományokra terelődik a szó. — Miért Jelent szerencsét az újévi malac? Ezt Jobb volna az etetőktől megkérdezni. Mondjuk Szúnyog Ételtől, ö már hét esztendeje évenként közel négyszáz malacot választ el. Neki igazán szerencsét, örömet hoz a kis állatka, mert kap prémiumot: évente egy

;két hízónak valót. Szerencsét hoz-e hát az újévi malac? Ha meg nem eszik újévkor, karácsonyra szép hízó, sok hurka, kolbász, ízletes sonka lesz belőle ... A képen lévő Hiros ** Zsigmondné a kertészetben dolgozik ugyan, de ők is kapnak a közösben választott malacot. Hogy mit mondott búcsúzáskor ő és a zootechnikus? Valahogy így fogalmazhatnám meg. Kívánok az egész falunak és minden jó akaratú embernek szerencsét örömet. Hozzon valamennyiünknek 1967-es esztendő erőt, egészséget, boldogságon MÉRY FERENC /illára veszi a kéménykefét, felhaltja maradék sörét és széles mosolylyal így szól: — Egy óra múlva visszajövök. Es visszajött... — Mára befejeztem — mondja, s a pincértől bort rendel. A feledi vasútállomás éttermében ülök Horváth Emillel, kilenc falu kéményorvosával. Ezer kéményt bíztak a gondjaira. Havonta egyszer mindegyiket ki kell tisztítania ... Harmincnégy éve üzi mesterségét. — Látom, kedvére való munka. Pedig eléggé piszkos ... Szemrehányóan tektnt rám. Aztán így példázgat: — A százados úrnak három kéménye volt, de én csak egyet sepertem. Felelősségre vont: „A többit miért nem gondozza?" „Mert csak egyért fizet..." „Maga piszkos kéményseprői" „Kérem, tanuljon meg magyaruli" „En ...?!" „Igen! Egy kéményseprő sohasem piszkos, hanem kormos!" — Ezt mondom ma is ... — Nem így gondoltam — próbáltam megmagyarázni tapintatlanságomat. Mosolyogva legyint s ,,tarsolyából" úgy tzórfa a vlszaemlékezéseket, mintha könyvből olvasná: — Pécsett mestervizsgáztam. Azt mondja a mester úr: „Na, fiam, válaszolj: Nyolc kilométerre tnnen van egy falu, ahová nem jár semmilyen lármű, gyalog kell menned! Sepred ai első kéményt, s észreveszed, hogy a kefe elégett. Mit csinálsz?" J4inden faluban akad kukoricacsuhé ..." — mondtam habozás hélkül. — „Abból csinálnék kefét és végigseperném vele a falu kéményeit..." „Kitűnő, fiam" — mondta a mester, s a többi vizsgáztató Is elismerően bólogatott. Ismertem a kérdés turpisságát. Ha azt mondom, hogy viszagyalogolok egy új keféért, az, ugye, sok időveszteség ... Gondolfa, hogy megkaptam a mesterlevelet? A fenét! Azt mondták, kérjek bocsánatot a kályhások céhmesterétől. Tudja, értettem a kályhamesterséghez is. Ha sepertem valahol, s megkértek, megreperáltam a kályhát is. Ebből lett a baj, ezért kellett bocsánatot kérni. Hörpintünk a rizlingből, majd úfabb történetbe kezd: — Egyszer nagyon megtfedtem. — Csak nem ? — Rozi néninél kopogtattam, de nem nyitott aftót. Pedig hallottam, hogy hangosan beszél. Azért felmentem a padlásra és kisepertem a kéményt. Egy hónap múlva Ismét kopogtattam az ajtaján, de se hangot nem hallottam, s az ajtó sem nyílt. Megyek a padlásra, hát mit látok? Egy koporsót. Kinyitom a kéményajtót és ledugom a kefét. Egyszer csak zörren valami. Körülnézek, hát látom, hogy nyílik a koporsó, emelkedik a fekete szemfedő... Ma sem tudom, hogyan főttem le a padlásról. Csak otthon eszméltem fel. R

vkat mesélt még vonatom Indulásáig. Es szavalt. Száznegyvenegy verset tud, szavalta Heinét, Adyt és a j hazai magyar költőket ts. Ovidiust laItlnul idézte. Három éve részt vett a komáromi szavalóversenyen. Beszél Iául, németül, szlovákul... Szeret nótázgatnl. Búcsúzóul megtanított egyre: Vándorol a gólya, a puszták lákófa f Vissza a magasból, visszanéz a tóra / Miért ts kell elmenni, hosszú útra kelni? / Nádas tavak, áldjon az ég / Kt tudfa, hogy látlak-e még? / Látlak-e még...? Aztán fenékig ürítettük poharunkat — m kéményorvosok egészégére. KEREKES ISTVÁN A konyhában üldögélünk. A viaszos vászonnal borított asztal lapjára hull a gömbcsillár fénye. A csillár amolyan egyszerű, konyhába való tejüveg. A padlónak friss fenyőfa szaga van. Csak az újonnan érkező érzi meg a gyanta illatát. Később megszokja, s már nem ismeri fel a konyha többi illata között. De a mész és a cement szagát nem lehet eltéveszteni. A szomszédos helyiségbe nyíló ajtó mögül kőművesek kopácsolósa hangzik. Majd egy deszka lapjával simítanak végig a friss habarcson, s megint kopácsolás hangzik. Ismerős zaj, nem lehet eltéveszteni. Keramitlapokkal borítják be a padlót. Valaki kalapács nyelével ütögeti, helyére illesztgeti a keramitlapokat. Épül, bővül a ház. Nagy gond ez a gazdának, s ha csak ennyi volna. Az egész falu gondja az övé, mert ő a helyi nemzeti bizottság elnöke Nagykeszin. Lukács Ferenc. Az otthonát építi, s vele egy darabka országot Minden keramitlap egy darabka ország. Ez a vadonatúj padló itt a konyhában, ez is egy darabka ország. A szomszédos ház is, az utca is, a falu is. Még nagyobb darabja az országnak. Még annál is több: egy darabja — ha csak igen kicsi darabja is — a világnak. Éppen úgy, mint a fölötte súlyosodó égbolt, mint az országhatárokon áttörő Duna, mint a látóhatárral összeboruló, fenyegetett táj. És ez oz ember itt a hangyaember. Egy a sok közül, aki otthonát építi. A tavalyi árvíz elsodorta a falut. Elsodorta az egész tájat. Földúlta az ő otthonát is. Bemocskolta iszappal, sárral, bűzzel és betegséggel fertőzte meg a kertet, a házat, a falakat. Elüldözte az állatokat, a gyermekeket és az esszonyokat. Huszonötöd magával maradt itt a vízözön kellős közepén. Látta, hogyan tör be az áradat a laposan fekvő rétekre, a kalászt riogató búzaföldre, a keréknyomokkal félszántott dűlőkre, utakra, utcákra, a házak közibe. A házakba. Látta, hogyan roskadnak össze a hangya szorgalommal épített öreg vályogfalak. Látta a megbillenő tetőket, elúszó öreg ólakat, a paraszt családok öreg bútorait, a fuldokló gyümölcsfákat, és fájt a szíve. Aztán megroggyantak a betonalapokra épült új házak erős téglafalai is. Leomlottak, leroskadtak, és még jobbon fájt a szíve. S a veszedelem idején, az első pillanattól kezdve, akkor érezte meg maga körül igazán a soknyelvű, roppant világot. Akkor, mikor megjöttek a katonák. Szlovák, cseh és morva fiúk jöttek, s az elmosott, elsodort országhatáron túlról jöttek szovjet katonák, orosz és ukrán fiúk, és magyar katonák. Mentették, ami menthető volt, s míg egyáltalán menteni lehetett valamit. Aztán ottmaradt huszonötöd magával a hadiszállássá alakított egykori kastélyban. Körös-körül az áradó dagadó vizek és a vizeken túl a világ. Érezték, tudták, hogy van valahol, bár nem láttak belőle semmit, csak az égboltot, a napot és a vizekkel öszszeboruló látóhatárt, olykor egy csónakot, vagy élelmiszert szállító kétéltűt. Éjszaka csak az égboltot látták, a csillagokat és a holdat. ponti fűtés zománo ja. Etázsfűtésnek sen húzott csövek r a fal mentén, aztó ta a szomszédos régen érkeztem, s vadonatúj padlódé ta illatát, és halló kopácsolását Épül van velünk a vilát ÖZÖNVl Olykor csak a sötétséget, s ilyenkor volt a legrosszabb, mert úgy látszott, hogy körös-körül már nincs is a világ. Pedig a világ ott volt valahol egy szál telefondrót végén, egy telefonkagylóból szólt hozzá. Olykor csehül, máskor szlovákul, vagy magyarul, vagy oroszul szólt. Eleven emberi hangon szólalt meg a hideg fém és a cikázó áram közvetítésével. Olykor csak csöngetett, máskor csak zsongott, zúgott, recsegett, csak a fém nyelvén szólt hozzá, de érezte ott van. Ott van és feléjük nyújtja a kezét... És most itt ülünk a viaszosvászonnal borított asztalnál, kt ül velem szemben Lukács Ferenc és arcán végigcsordul a fehér tejüvegen átszűrt fény. A konyhában kellemes, jó meleget áraszt a kályha. Csak most veszem észre, hogy nem kályha, Az újfajta közBalogh Béla hálát k&ldatUége b meg A kinek ezresei van** nak, és egy százast odaad — az még nem biztos, hogy jó ember. Aki azonban néhány fillérjét is megosztja mással — az meggyőz bennünket jóakaratáról. S ha szerencsétlen ember kíván sok szerencsét — akkor az őszintén kívánja, mert önmagának is kívánná. Szerencsétlenül ért véget az óév abban a munkáscsaládban, hová ellátogattunk. Az asszony a nyáron kimaradt a munkából — igazságtalanság érte, lehetetlen volt tovább dolgoznia. A nagyobbik fiúnak — tizennyolcéves esztergályos — lábára esett egy harminc kilós munkadarab. Már több mint egy hónapja betegállományban van. A két kisebbik — tizenhárom éves leány és tizenötéves fiú — még Iskolába jár, mindig szükségük van valamire. Az apjuk pedig? Nos, az 6 végtelenül jószívű, önzetlen Önzetlen ember természetével vlszszaéltek. Meghívták Bratlslavába, cseréljen állást, legyen a gépipari tanszék szakértője. Kell az Ilyen országos hírű, csodálatos képességű gyakorlati ember a jövfi gépészmérnökeinek oktatásához, az esztergálás tudományos továbbfejlesztéséhez. Mesés karrier ez: főiskolára oktatni hívnak egy munkásembert, aki becsületességével, akarattal nagy emberré küzdötte fel magát. Emberünk eladta breznói házát, s egy bratislavai kis házat vásárolt. A bratislavai — rozoga kis házikó volt, de ebben a lakásínségben mit akarhat az ember? S akkor kitűnt — rászedték. Olyan házat adtak el neki, amelyet már nem szabad javítani, mert új épületek kerülnek helyébe. A rászedett ember visszakérte előlegét visszaadta a régi házára kapott előleget. Az üzlet visszament — de a kár megmaradt. A sok épületanyag, a rengeteg munka, a gürcölés. S a nagy adósság. Havi 300 korona levonás a fizetésből. A felvett további kölcsön törlesztése — további levonás... Az ember minden erejét megfeszítve dolgozik. Olyan munkát vállal az üzemben, amelyről már mindenki lemondott Rohammunkával, ötletességgel, óriási tapasztalattal oldja meg a legbonyolultabb problémákat, végzi el a legkevésbé kifizetődő munkát Egy héten három napon át egymásután tizenhatos műszakokat dolgozik, öriási energia van ebben a negyvenöt éves emberben. Kielégítetlen vágy tüze ég benne, mert a dolgok nem mennek úgy, ahogyan szeretné, ahogyan mindig elképzelte, ahogyan azt egyedül jónak látja. Az üzem az „anyagi érdekeltség" kifejezéstől visszhangzik, de ő nem hajlandó változtatni elvein: továbbra sem jelenti be újításnak újításait hanem ingyen bocsátja o társadalom rendelkezésére. Továbbra sem fogad el pénzt találmányaiért, nagyszerű munkamódszerei terjesztéséért A Szovjetunióban, Kínában, Magyarországon, Lengyelországban dolgoznak módszere szerint A plzeiíi Lenin Művekben úgy vágják a spirálmenetet, ahogy fi tanította meg őket rá. „Mutasd meg Julo, hogyan lehetne jobban, így sok a munka vele, keveset keresünk, pedig szükség van rá..." És Julo megy, örül, ha az útiszámlát kifizetik neki. Honoráriumot nem fogad el... Vágya, hogy minél többen dolgozzanak módszere szerint De kissé szomorúan ls néz követőire, amikor látja, mily nagyszerűen keresnek az 6 módszerével az esztergapadnál, míg fi a művelettervezői „flx"-bfll él. Űj gép jött N metországból. N Hívjunk szerel nek? Hisz, az kerül. És Julo a gépet. Nagyot ménnyel fut, mi a prospektus olcsóbban, min készítője remél rel, tanít saját a Piesok! Gépgi a breznói hld ban ls, mindem hívják ... S an szonya panaszo rá tekintetét, t veregeti a válli mama, volt ez i is!" És beáll műszakra az es mellé. E

z az em Önöknél örömteljes újév olvasók. 0, fúlt a Szocialista M se. A 17. számú lag viselője. A tergályos, akit boldog és elég bernek tart De boldogság szép pán, mert köri nem mindenki szívű, határtala len, mérhetetle gos, mint ő. Kívánjunk n< egy boldogabb VILC