Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-18 / 348. szám, vasárnap

MATADOR ES ARANYCSILLAG Azt hallod: matador, s az első pillanatban a spanyol bikaviadalok hőse, a hírességgé vált bikaölő Jut eszedbe. Ä m rakd össze ugyanazt a szót csupa nyomtatott nagybetűkből — így: MATADOR, s mindjárt egészen hétköznapi dolgokra gondolsz: teherautóra való gumibroncsra, padlóborító gumiszőnyegre, tömlőkre, meleg víziéi tölthető lábmelegitőkre stb A napokban még romantikusabb, sőt egzotikusan hangzó elnevezéssel ismerkedtem meg. A vietnamiak édes, dallamosan hangzó nyelvén így ejtik: SAO VANG. Magyarul is szépen hangzik. Annyit jelent, hogy: arany csillag. De nagybetűkkel írva: ARANY CSILLAG ugyanazt jelenti, amit a ligetfalusi MATADOR — kaucsukfeldolgozó üzemet. Máris leromboltam minden illúziót és romantikát. Mind a két elnevezés gyárkéményeket, hosszan húzódó kőkerítést, gyárfalakat és lyukasztó órával felszerelt portát jelent, a reggeli, déli és esti órákban ki-beözönlő tömeget lát az ember. A MATADOR a Itgetfaluslak megszokott, hétköznapi látványa és élménye. A neve hallatán nem jut eszünkbe semmi különös, sőt nagyon leegyszerűsítik maguknak a dolgot: azt mondják, gumigyár. Pedig ez nem igaz, mert szintetikus kaucsukfeldolgozó üzem. Az ARANY CSILLAG is kaucsukfeldolgozó üzem, de természetes kaucsuk a nyersanyaga. Az ARANY CSILLAG-tól a MATADOR ig elképzelhetetlenül nagy a távolság, de a Hanoí-i polgár számára az ARANY CSILLAG épp oly hétköznapi fogalom, mint a ltgetfalusi számára a MATADOR. És mégis: ennek a hétköznapiságnak is megvan a maga romantikája. Október közepe táfán a Hanoi-i ARANY CSILLAGból mérnökök, technikusok és munkacsoportok vezetői főttek a ligetfalusi MATADOR ba. Oszszesen tizen érkeztek. A szintetikus kaucsuk feldolgozásának módszereit és technológiáfát akarják elsajátítani a MATADOR-ban, mert a szintetikus kaucsuk lobban ellenáll a trópusi napnak, a savaknak, a benzin és az olaf romboló hatásának. A laikus ember számára őszintén szólva kuriózumként hangzik, hogy egy ország, mely bővében van a természetes kaucsuknak, ráfanyalodik a szintetikus kaucsukra, tehát olyasmire, amit nálunk inkább pótanyagnak tekintünk. A pótanyag kifejezés erősen torzít. A háború tdejéből maradt ránk, s a hiányt és Ínséget jelzi. A színt etikus kaucsuk nem pótanyag, inkább műanyag. A vietnami szakemberek tanulni jöttek a MATADOR-ba. S épp ebben rejlik a dolog romantlkáfa. — Kedves, szerény emberek, — mondja Méry József, az üzemfeflesztésl osztály egyik tervezője. A gyárban ugyanis rábízták a keleti vendégeket, s 6 az, aki összehoz velük. — Tizenöt napig jöttek ... vonaton, — mondja Bartl István, az üzemi lap szerkesztője. Különös hangsúllyal mondja e szavakat: a távolságot akarja felezni velük, a távolságot ember és ember — ország és ország között. Á Kelet-szlovákiai Vasmű fut eszembe, a gyötrelmes vonatozás mely tíz órahosszat tart, ha innen Bratislavából oda akarok jutni. S ők harminchatszor annyit ültek vonatban. Hanoi — Peking — Moszkva — Prága — Bratislava, ez volt az útvonaluk. Tizenöt nap — háromszázhatvan óra — végeredményben mégse távolság, — gondolom magamban. Á MATADOR tanácstermében találkoztam velük. Háromjukkal a tíz közül. — Nguyen Luong Dan, — mondja az egyik. Fiatalos, keleti vágású szempár tekintett rám. Arcán se felindulás, se kíváncsiság, csak tartózkodó szerénység. Minden mozdulata, minden szava ebbe az alapvető magatartásba torkollt, mintha azt mondta volna: Távoli hazám egyszerű fia vagyok ... S ebben a magatartásban rejlett méltósága. Még a neve is azt mondta: — Luong Dan — a Hűséges Polgár vagyok. — Le Hhi An, — mondta az aprótermetű, törékeny leány, mintha azt mondta volna: Békés Virág. S aztán fázósan összehúzódott egyszerű kabátkájában. — T a An Cong ... — mondta a harmadik. Komoly, szerény és méltóságteljes lett volna ő ts, de képét huncút szeplők borították és szemében kiirthatatlan ľmosoly és vidámság bujkált. Ö volt az egyetlen, aki télikabát nélkül merészkedett át a hűvös utcán, de úgy látszik megbánta, mert fázó icezét mlnduntaaln zsebre dugta. Nguyen Luong Dan és Le Thi An északon született. Nguyen Luong Dan Hanoiban. Le Thi An Hai-Phongban. Ta An Cong a harcoló délről szökött északra. Paraszt gyerek, s a neve — be furcsa az európai fülnek — Békés Ipar. Beszélgettünk. Nguyen Luong Dan tud franciául. Hanoiban tanulta meg a nyelvet. Ta An Congra is ráragadt. Le Thi Aan nagyon tökéletlenül töri az oroszt. Kétszeres áttételen, tolmács útján jut el hozzám szavaik értelme. Ez is távolság. Es idegenség. Megtalálorti-e az embert ebben a szakadékban? Gyermekkori élményeik felől faggatom őket. Nincsenek gyermekkori élményeik. S ha vannak, azonosak a háborúval, elnyomatással, felszabadulással: az ország történelmével. Nguyen Luong Dan tizenhét éves korában lépett a hadseregbe. Tíz évig katona volt. Aztán tanult — a kormány pénzén. S ezt úgy mondja, mintha neki mindebben semmi része se lett volna, csak a kormánynak és az országnak, mert az tette lehetővé, hogy Nguyen Luong Dan tanuljon. Most harmincnyolc éves és a SAO VANG gyár vezetőmérnöke. Le Thi An huszonhat éves. Legkedvesebb gyermekkori élménye: emlékszik, egy nap Ho Shi Minh Hai-Phongba látogatott és magaköré gyűjtötte a gyermekeket. Ho Sí Minh nagyon szerett a gyermekeket, kedvesen elbeszélgetett velük. Ez közvetlenül a felszabadulás után történt. Aztán Le Thi An is tanult. Ö ts a Hanoi t Sao Vang gyár mérnöke. Ta An Cong egy partizáncsoporttal délről verekedte át magát északra. MostJTa An Cong is tanul. Nappal dolgozik és éfszaka tanul. A Hanoi-i főiskola harmadéves diákja. A SAO VANG gyárban a kémiai laboratórium vezetője. Vietnamban kevés a képzett szakember. Orosz, kínai, francia, német, csehszlovák mérnökök dolgoznak a Hanoi-i üzemekben. Vietnami fiatalok tanulnak Moszkvában és Pekingben, Párizsban és Prágában, a világ minden táján. — Vietnamban most háború van, húsz éve folyton háború van, — mondja Nguyen Luong Dan. — Tizennyolc éves lányok és fiúk géppisztollyal lőnek az alacsonyan szálló amerikai bombázókra. Vietnam harcol az élvonalban. A szocialista tábor többi országa a hátországunk ... Ügy mondja e szavakat, mintha azt mondaná: Bízunk bennetek! Nguyen Luong Dan harmincnyolc éves. Két évvel fiatalabb nálam. A világ másik, fenyegetett végéről vetődött ide. Tizenöt napon át vonatozott Kínán, és Szovjetunión át, hogy eltanulja a szintétikus kaucsuk feldolgozásának technológiáját. Tíz társával együtt jött ide a téli Duna partjára, a ködbe, hóba, fagyba. Még ebben a fűtött helyiségben se meri levetni sötét'télikabát ját. Békés Virág is fázósan összehúzódva ül a széken. Ta An Cong — Békés Ipar is didereqve üldögél szemközt velem. Hanoiban most rekkenő hőség van, mint nálunk augusztusban. Átlátszó tropikus égbolt búrája borítia az eiéiz orsránot Veszélyes égbolt. Mélységében bombázók motorzúgása morajlik, és bombák robbanása hasogatja békés nyugalmát. Nguyen Luong Dan, Le Thi An és Ta An Cong dideregve ülnek a tanácsterem asztala mellett. ldehallik a bombák robbanása és a géppisztolysorozatok éles pattogása. Testvérem, Nguyen Luong Dan!... Hugocskám, Le Thi An!... Öcsém, Ta An Cong!... Nem tudnak beszélni safát magukról, csak az országról, és a háborúról. Nincsenek személyes élményeik, talán ők maguk nem is léteznek, csak harcoló élvonal és a hátország létezik. ö, hogy leegyszerűsödött minden: élvonallá és hátországgá! Vietnamnak szüksége van a szintetikus kaucsukra. El kell safátítaniuk feldolgozásának technológiáját. Ho Shi Minh azt mondta: szerénynek kell lenni. Es szerények. Személytelenek, ök a megelevenedett, harcoló ország: egyikük a Hűséges Polgár, a másik: a Békés Ipar, s az a törékeny leány: Békés Virág. Hűvös és hideg ország ez a mi országunk. Fáznak és dideregnek a gyárfalak és gyárkémények árnyékában. Köröskörül minden szürke. Szürke a város, szürke az égbolt, s a gyárkémények füstje. Nguyen Luong Dan és társai fáznak e hűvös égbolt alatt. Hazafelé ballagok a macskaköves és aszfaltos szürke utcákon. Próbálom őket valamelyest megérteni. Szerénységük, személytelenségük és öntudatuk titkát, s egy több mint száz éve halott költő sorai futnak eszembe: „Ha a mi fényünk nem lobogna / a végtelen éjen át, I azt gondlhatnák fönn az égben, / hogy elenyészett a világ.' Ez is romantika volt. S még száz év múlva is megdobog a szivem, ha eszembe jutnak e verssorok. Most már értem a Hűséges Polgárt, a Békés Ipart és Békés Virágot is. Es értem azt is, miért van szükségük szintétikus kauccuVm ~*<v TIPOR Tanácskozása technikussal (jobbról: Nguyen Luong Dan). Le Thi An, az aprótermetű, törékeny lány. I František Beláni felvételei./ 1966. XII. 18. szívet kívánó lendületet, a mélységes felelősségtudatot mindazért, amit elvégez, s amit el kell végeznie az embernek. — Bár, ami azt illeti — mond Ja kis gondolkodás után —, ma ls akadnak belevaló gyerekek, akik tudnak és akarnak dolgozni. Ezt akkor láttam legjobban, amikor néhány hónapig bányásztanuló-csoportot vezettem. Ezekből a fiatalokból igazi, jó bányászok lesznek ... öt évig dolgozott Gombaszögön. A második világháború kitörése előtt Berzétéről Rozsnyóra költözött, s a Szadlovszkybányában lépett munkába. Negyedszázada ennek, azóta egyfolytában e bánya alkalmazottja, egyik legrégibb, legmegbecsültebb bányásza. Farkas Lajos és a felesége Jellegzetes Rozsnyó környéki dialektust használnak. Kettős mássalhangzót még véletlenül sem mondanak. Életükről beszélve nem szabályos életrajzot ismertetnek, inkább emlékeket villantanak fel, minden időrendi sorrend nélkül, csak úgy, ahogy éppen eszükbe jut. A háborút, a frontot sikerült megúsznia. Hadiüzem volt a bánya, négyszer felmentették a katonai szolgálat alól, amikor pedig, közvetlenül a felszabadulás előtt, az elhurcolás veszélye fenyegette, sok más rozsnyóival együtt a bányák mélyébe húzódtak. Idegenek számára sötét, kiismerhetetlen labirintus a város körüli hegyek mélyének tárnarendszere, míg a bányászoknak második otthona, védelmezője, táplálója. Amikor a hosszú föld alatti tartózkodás után hunyorgó szemmel előjöttek a bányából, egy teljesen új, megváltozott világba léptek, amely két évtized alatt elvezetett oda, hogy Farkas Lajos bányász hatszori lakóhely-változtatás után hetedszerre hatszobás, kétkonyhás vaskerítéses, jól berendezett villát mondhat a magáénak. Az életszínvonal alakulásának ez is az egyik, bár nem kizárólagos fokmérője. Valaki autót vásárol félretett pénzéből, a másik külföldön nyaral, van aki a szép ruhát, az ínyencfalatot, esetleg az italt kedveli. Farkas Lajos házat épített, igaz: öt óvig dolgozott vele, néhány utolsó simítás még most is hátra van, rengeteg munkát, sok pénzt és kitartást követelt az építés, de most azt mondja: Megértei Nemcsak ők férnek el az űj házban, hanem a fia családja is, és egy ideig, amíg a szövetkezeti lakás elkészül, férjhez menetele után náluk marad a lánya meg a veje is. M

íg fiatalabb volt, a fejtésen dolgozott. Fúróját nekifeszítette a nedves szikla szürke oldalának, s a robbantás után keményen marokra fogta a lapátot és sebes mozdulatokkal hányta az ércet az alacsony vascsillékbe. Mindig keményen dolgozott, egy perc felesleges veszteséget sem engedett meg magának. !gy szokta meg, így szerette a munkát, ugyanakkor a jó keresetre is törekedett, hogy biztosíthassa a család gyarapodását. Mintegy tíz évvel ezelőtt megbetegedett a gyomrára. Még a magyar megszállás idején egyik műszak alatt dinamitgázmérgezést kapott, mert két munkatársával együtt korán bement a robbanás után a rosszul szellőzött fejtésre. A mérges gáz felszívódott szervezetükbe, mindhármukat eszméletlenül szállították a felszínre. Azóta nagyon érzékennyé vált a robbantásokkor keletkező gázra, s néha háborgó gyomorral, lüktető fejjel ment haza munkából. Ilyenkor evés helyett Inkább az ágyat kereste. Egy évtizeddel ezelőtt orvosi tanácsra a bányafenntartókhoz ment át, azóta karbantartóként dolgozik. Kevesebbet keres, mint a fejtésen, de munkája változatosabb. Acsolást, sokféle bonyolult munkát végez. Nagy tapasztalatot és gondosságot követel ez a munka, hiszen a karbantartó a függőleges akna kétszázméteres mélysége fölött sokszor csupán néhány szál deszkán dolgozik. -— Sok ember visszariad ettől a munkától — mondja Farkas Lajos. Pedig nem is látni a feneketlen mélységet a föld alatti sötétségben. Á

ltalában veszélyesnek tartják a bányászmesterséget. Tény, hogy a szűk folyosók sötét mélyén könnyen érheti baleset az elővigyázatlan embert. Kellő óvatossággal azonban ez a veszély a minimálisra csökkenthető. Farkas Lajost harminc év alatt egyetlen egyszer érte baleset a bányában. Megcsúszott a síkos pallón és leesett. Szerencsére nem a kétszáz méteres mélység fölötti deszkáról, hanem egy méter magas állványról. Megütötte magát, de nom tulajdonított az esetnek semmi jelentőséget. Tovább dolgozott. Egy hét múlva éles fájdalom nyilait az oldalába. Kénytelenkelletlen orvoshoz ment, aki megállapította, hogy eltörött két bordája. — Kerüli az orvosokat a férjem — szól közbe az asszony. — Nem szeret maródoskodni, viszolyog a tétlenségtől. Egyszer gyújtósvágás közben a fejszével alaposan megvágta a kezét. Beköttette a sebet az orvossal, a maródlevelet pedig a zsebében felejtette és kesztyűben dolgozott, hogy ne lássák a kötést... Egyszer egyhónapos tanfolyamon volt Ostraván. Röviddel hazatérte után pénzt hozott a postás. Akkor tudta meg a felesége, hogy az iskola után rendszeresen lejárt a bányába dolgozni. •— Hívtak a munkába, s miért ne mentem volna — mondja csendes mosolygással Farkas Lajos. — Jobb időtöltést úgysem találtam volna ott, s legalább egyet-mást megtanultam ... A karbantartó igen gyakran vasárnap és az úgynevezett szabad szombatokon is dolgozik. A nagyobbszabású javítások végrehajtására akkor nyílik a legjobb alkalom. Az íberolás (bányászok közt ez a külön műszakot jelenti) és a házépítéssel járó elfoglaltság ellenére Farkas Lajosnak jut ideje a pártmunkára és a társadalmi munkára is. A pártszervezetben pénztáros, s tagja a városi nemzeti bizottság közrendvédelmi bizottságának Tíz évig tevékenykedett a kerületi szakszervezeti tanácsban, tizenkét évig dolgozott az üzemi szakszervezeti tanács elnökeként, egy évtizeden át mint népbíró és nemzeti bizottság képviselője működött. K

ommunista módjára vállalja a társadalmi kötelezettségekkel járó áldozatot, s ezt nom tehernek, hanem természetes kötelességének tekinti. CAL LÁSZLÓ