Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-03 / 303. szám, csütörtök

Mindkét fél Néhány nappal ezelőtt megrakott kocsik szállították a szép sárga kukoricát a telepre. „Jó beérett a termés", egyezik véleményünk Szarka Árpáddal, a Haladás szövetkezet (Tallós, Vezekény) gazdászával. — Es sok termett belőle — állapítja meg Levánszky Károly, a szövetkezet elnöke. A megjegyzésből Indul kl a beszédtéma, és kiderült, hogy a galántai járásnak ez az egyesített szövetkezete újszerű anyagi érdekeltséget vezetett be a termelésbe. A vezetők az új irányítási rendszer alapelveit látják benne, és állítják, hogy ezt nevezhetik valóságos anyagi érdekeltségnek. Két évvel ezelőtt a vezetőség fölajánlotta a tagoknak a kukorica részes megmunkálását. A részesedést természetbeniben határozták meg, ami a termés 15 százalékát teszi ki. Ezért a tag köteles tisztán tartani a növényt, elvégezni a törést, és a gazdaság szállító eszközein behordani a termést. A tagságnak nem nagyon tetszett az ajánlat. Keveselték a 15 százalékot, s bizony sokan lemondtak róla. Ám akik mégis vállalták a munkát, nem fizettek rá. Átlagosan 78 mázsás csöves kukorica termést értek el hektáronként, ugyanakkor a munkaegységre dolgozók parcelláin csak 50 mázsa kukorica termett. Tavaly már nagyobb volt az érdeklődés, s még a szövetkezeten kívülállók is 100 hektár kukorica megművelését vállalták. A vezetőség nem is tudta kielégíteni az igényeket. A vállalkozók az idén is jól ápolták a kukoricát, s megközelítőleg 80 mázsás csöves kukorica átlagra számíthatnak. Minden harmadik répa az enyém A vezetőség leleményességét Igazolja, hogy a módszert to-< vább fejlesztette, s tavaly kiterjesztette a cukorrépára is. A különbség az, hogy a részesedést nem természetbeniben, hanem pénzértékben kapják meg a vállalkozók, azaz minden mázsa cukorrépáért hat koronát. Ez a valóságban azt jelenti, • JR <1 • / jol jar hogy a 19 koronás ár mellett csaknem az egyharmad rész a tagé. — Olyan cukorrépatermésünk, mint az idén, még egy esztendőben sem volt — mondja Szarka elvtárs. — Az átlagos hektárhozam 428 mázsa. Meg kell jegyezni, hogy kez-detben a cukorrépa részes megművelésétől is idegenkedett a tagság. Most már azonban megváltozott a nézet. Szép volt a hozam, ez persze elsősorban a vállalkozók odaadó munkájának köszönhető. Mindenki arra törekedett, hogy minél többet keressen, s ezt csak úgy érhette el, ha a cukorrépát Idejében és Jól megmunkálta. Takács István állatgondozó és Gál János dohányos megjegyzései is erről tanúskodnak. — Ezért végeztük el idejében a munkát. Mindenki igyekezett, s ami a fontos, sűrűn hagyták az egyedeket, mert azt tartották, hogy minden harmadik ré-i pának az értéke az övék. A nagy terméshozam tette tehetővé... Szarka Árpád gazdász számadatokkal bizonyítja, hogy sem a vállalkozók, sem a gazdaság nem fizetett rá az új módszerre. A jegyzetek közül kiragad-' ta Kaprinay Lajosét, és felsorolja: 45 áron 207,9 mázsa cukorrépát termesztett, amiért 1247,4 korona jár. Az egyelésért és kapálásért előlegben már kapott 383,40 koronát, és most megkapja a hátralevő 864 koronát. Az állami normák szerint azért a munkáért 690,75 koronát kapott volna, tehát 556,65 koronával kevesebbet, mint a részes munkáért. Az ilyen kézzelfogható adatok változtatták meg a tagok nézetét a cukorrépa megművelését illetően. Most már senkinek sem tetszene, ha az állami normák szerint fizetnék a járadékot. A szövetkezet sem fizetett rá, I>edig hektáronként 1099 koro

j nával többe került a cukorrépa termelése. A kétoldali előnyt a nagyobb terméshozam tette lehetővé. Ha a gazdaság a várt 300 mázsás hektárhozamot érte volna el, ekkor 5700 korona lett volna a bevétele, 'gy azonban 8778 koronára rúgott, ami hektáronként a többletkiadásokon kívül 1979 koronával biztosított nagyobb bevételt. Azt sem kell figyelmen kívül hagyni, hogy a nagyobb hozam mellett több a melléktermék is {répalevél, szelet, melasz). Az egészet összevetve, megközelítőleg 400 vagonnal több a silótakarmány. Ez tette lehetővé, hogy a szövetkezet 130 ezer korona értékű takarmányt eladhatott egy csehországi állami gazdaságnak. A jövőben az ilyen tényezőket ls nagyobb figyelemmel kell kísérni, mert az új irányítási rendszerben a nagyobb bevételre kell törekedni. Előtérben oz anyagi érdekeltség — Arra fogunk törekedni, hogy a többi munkaszakaszon is érvényesítsük az érdekeltséget — mondja a gazdász. — Egymás után kerül sorra a korai burgonya, a dohány, a zöldség részes művelésének a bevezetése. A Haladás Szövetkezetben sok korai burgonyát termesztenek. Most is 38 hektáros dűlőt készítenek elő a korai burgonya alá. Termesztik, mert a hozamával meg vannak elégedve, ami azonban a bevételt Illeti, még lehetne nagyobb is. Ugyanis ha idejében fölszednék 250 koronáért, és nem 110 koronáért adhatnák el mázsáját. — Jövőre majd úgy lesz, hogy ezt is „részbenire" adjuk ki — hangoztatja a gazdász. Azt egyedőre nem tudja, milyen kulcsot dolgoznak ki, ám a korai szedéstől függ majd a tag jövedelme is. Például, ha a 10 százalékát kapja meg a bevételnek, a részesnek sem lesz mindegy, hogy a burgonvát 250 koronáért vagy 110 koronáért értékesíti a szövetkezet. A Haladás Szövetkezetben Igazságosnak tartják az anyagi érdekeltségnek ezt a formáját, amennyiben a dolgozó igyekezetétől függ a jövedelme. S valóban Így is van, az eddigi eredmények arra utalnak, hogy aki igyekszik, az többet is keres, és általában a gazdaság is nagyobb anyagi bázist teremt a fellendüléshez. BENYUS JÓZSEF Hol vannak a fiatalok? 1966. XI. 3. MÉG MINDIG időszerű kérdés, hiszen a falusi fiatalok javia része otthagyja a mezőgazdaságot. Minden fiatal persze nem maradhat a falujában, a szövetkezetben. A gépesítés a mezőgazdaságból Is egyre jobban kiszorítja az emberi munkaerőt. Törvényszerű tehát, ha a falusi fiatalok egy bizonyos hányada másutt, s nem szülőfalujában keresi boldogulását. Ez nem volna baj, mint ahogy nem az ott, ahol megfelelő a szövetkezeti tagság korösszetétele. Búcson például nem okoz gondot az ifjúság elvándorlásának a kérdése. Igaz, megbecsülik a fiatalokat. A garantált díjazáson kívül havonta 100 korona ifjúsági pótlékot kapnak. Senki a korosabbak közül nem irigyli ezt tőlük. Megérdemlik, mert a fiatal, ha nőtlen, úgysem kap háztáji földet. Sok a hasonló szövetkezet. Nagy általánosságban azonban, ez a Nemzetgyűlés legutóbbi Illésének a vitájában is felmerült, a szövetkezetek tagságának nem a legjobb a korösszetétele. Hol vannak hát a fiatalok? Többségükben a gyárakban, A bányákban és az építőiparban dolgoznak. De hát mennyivel könnyebb ott a munka? Naponta, illetve hetente járnak haza. Fárasztó a sok utazás, s mégis választják a nehezebbet. Ez esetben még azt sem állíthatjuk, hogy a városi életforma, a kulturális, szórakozási és a nagyobb sportolási lehetőség csábítja őket, hiszen szabad Idejét csak a hetente utazók többsége tölti munkahelyén. Azok, akik naponta hazajárnak, szülőfalujukban keresik a fiatalnak nélkülözhetetlen szórakozási lehetőségekot. KISSÉ TÉVES az az állítás, hogy a fiatalok kultúrszomjának a kielégítése az elsődleges követelmény. Évekkel ezelőtt előszeretettel hangoztatták: Teremtsünk szórakozást lehe* tőséget az ifjúság részére, építsünk szebbnél szebb, milliós értékű kultúrházakat a falvakon, Igy legalább otthon maradnak a fiatalok." Kell a falunak a kultúra, a szép kultúrház isi Most már tudjuk, hogy ez önmagában véve nem elég. A búcsi fiatalok sem csupán a gyönyörű kultúrház kedvéért maradtak otthon. Azért is, de főképpen azért, mert anyagi téren is megtalálták számításukat. A szövetkezet vezetősége a már említett „Ifjúsági pótlékon" kívül sok mindenben segíti őket. Persze Ilyen megoldásra csak azok a közös gazdaságok képesek, amelyek gazdaságilag, politikailag, szervezetileg megerősödtek. HIBA VOLNA azonban, ha a falusi fiatalok mindegyikéről úgy beszélnénk, mintha csak a pénzért maradtak volna a közösben. örvendetes, hogy még ma is akad sok fiatal, aki szereti a főidet, megkedvelte a szövetkezetben a közösségi életet. Ha ez nem Igy volna, akkor bizonyára nem tartottak volna kl a „nehéz" években. Emlékezzünk csak vissza .".. Néhány esztendeje több szövetkezetben hónapokig nem volt Szép eredményt értek el a Frýdek Místek közelében ievő KRMELINI EFSZ tehenészei: A sikerhez (egy tehén évi tejhozama közel 2700 liter) a képen látható, korszerű fejőberendezéssel felszerelt, kétsoros istálló is „hozzájárult". (Svovčlk CTK felv.) előleg a munkaegységekre. És mégsem hagyta ott minden fiatal a szövetkezetet. Sőt, éppen a fiatalok összefogásának, szorgalmának köszönhető, hogy — megfogadva a korosabbak jó tanácsát — munkához láttak, melynek eredményeként helyrebillent a szövetkezet, gazdaságilag megerősödött a közös. Nem túlzás az sem, ha azt mondjuk, hogy sok helyütt a fiatalok helytállása folytán rohamosan növekedett a munkaegységek értéke. Ezek után hibát követnénk el, ha nem vennénk azt ls tudomásul, hogy az utóbbi években megkezdődött a fiataloknak a szövetkezetekbe való bizonyos fokú visszavándorlása. Éppen ezért vált szükségessé (ma még eléggé vitatott, helyese vagy sem), hogy néhány jól gazdálkodó szövetkezetben 500—1000 korona „belépődíjat" szedjenek, ha valaki tagja szeretne lenni a szövetkezetnek. Természetesen a város melletti szövetkezeteknek nem ilyen könnyű a dolguk. Ott még „csa* lógatni" kell a fiatalokat. Mert az igazság az, hogy a gyengébb szövetkezetekben (az anyagiakkal kapcsolatban) nehéz velük vitatkozni. Valóban, a statisztikai adatok szerint fennáll bizonyos aránytalanság a szövetkezeti tagok és a népgazdaság más ágazataiban dolgozók jövedelme között. És még valami! Sok közös gazdaságban a jövedelem nem biztos (függ a terméshozamtól, az állattenyésztés jövedelmezőségétől), nem rendszeresen biztosított. ARRA KELL tehát a szövetkezetben törekedni, hogy az ifjúság részére is az Iparban dolgozókéhoz hasonló feltételeket teremtsünk. MÉRY FERENC V

ANNAK EMBEREK, akiknek lelkesedésén, munbírásán alig hagynak nyomot a tovasuhanó évtizedek. Molnár István mestert, a galántai bútorgyáriak Pista bácsiját az ilyen típusú emberek csoportjába sorolják. Munkatársai Fifta bác f i és a nyárasdiak, — ott lakik már huszonöt éve — igazságos, szókimondó embernek Ismerik. Munkahelyén, a bútorgyár szerelőműhelyében a megszokott munkazaj helyett csend fogad. Hiába nézünk be a sarokba szorított irodahelyiségbe, ott sem találjuk a mestert. A műhelyt szinte „telepréselték" hálószoba-berendezéssel. Csak akkor folytathatják tovább a szerelést, ha raktározásra alkalmas helyiséget találnak. Most még az üzemi étteremben ls exportra készített hálószobaberendezések várnak elszállításra. Nem csoda, hogy a mester rögtön ezt a problémát említi. — Tizenöt vagon kellene, akkor egy kicsit fellélegeznénk... A bútorgyárlakat érzékenyen érintette a répakampány. Kevés vagont kaptak, termelni pedig kellett, ezért telt meg exportáruval az üzemi étterem is. A szerelőműhely dolgozói néhány napra szakmát cseréltek. Bővítik, átépítik a műhelyt. S ezt a munkát elsősorban ők, az asztalosok végzik. Nem tagadják, inkább szerelnék a szovjet megrendelésre készülő hármasszekrényeket, mert a mulasztást pótolniuk kell. A szerelőműhelyben a terv szerint naponta 11 LO-3-as és 5 exportra készülő hálószoba-berendezést kell elkészíteni. Itt végzik az egyes bútordarabok utolsó ellenőrzését, hogy csorba ne essen a gyár jó hírnevén. Igaz, az egyes műhelyekben is végeznek minőségi ellenőrzést, de egy-két darab néha „átcsúszik". A szerelést végző asztalosok éles szeme észreveszi az apró hibákat is. Ha lehet, kijavítják, ha nem, akkor a bútordarab visszakerül ahhoz a dolgozóhoz, aki a hibét elkövette. A mester keskeny kártyalapokat mutat, ezekre jegyzik fel azok nevét, akik hibás bútordarabokat készítenek. — A „Felelek munkámért" mozgalom nem - csupán jelsző. A felelősséget anyagilag is megérzik a dolgozók. Az új irányítási rendszer koronákkal érzékelteti a mulasztást, az elkövetett hibát. Gyakran mondom a fiataloknak, hogy mi, a harmincas évek elején örömmel vállaltuk volna a felelősséget, de nem volt szükség szakmai Ismereteinkre. A megjegyzés nyomán felbukkannak emlékei: — Mi szerettem volna lenni? A nagyapám kovács volt, a pallos! uradalomban. Mi lehetett akkor egy szegény gyerekből? Bojtár, szolga, cseléd, napszámos ... Én — nyilván egy nagy adag szerencsével — asztalosinas lettem. 1932-ben szabadultam. A

Z ASZTALOSSEGÉD mint munkanélküli kezdte az életét. Majd szíjgyártó lett és mindenes, nagyapja mellett, az uradalomban. Két évig katona, 1939-ben megnősült, aztán folyton a „hazát szolgálta". A drága szülőföldet — amelyből neki egy talpalatnyi sem volt a sajátja — tizenhét hónapig „védte" a keleti fronton. Azután hazaengedték. Azt hitte, megúszta a világégést, de 1944 decemberében újból a frontra küldik. Ekkor már megérett benne az elhatározás. Az első alkalommal másodmagával átszökött a szovjet csapatokhoz. A fegyvert nem dobta el, vöröskatona lett! Harcolt tovább a fasiszták ellen. Majd megsebesült és a hátországba küldik. Voronyezs, Taskent, Szverdlovszk környékén teljesített szolgálatot teljes húsz hónapig. M

IKOR HAZAJÖTT, munkahelyet keresett és azt hitte, hogy végre csupán családjának, a két lányának élhet. Nem egészen úgy történt. 1946. február 11-e óta a bútorgyárban dolgozik. Tizenöt évig volt a városi részlegben, s öt éve mester bent az üzemben, a szerelőműhelyben. — Azt hiszem, feleslegesen jegyezget az elvtárs. Nem vagyok „érdekes típus". Közönséges mester, van belőlünk néhány ezer a köztársaságban. — Társadalmi munka? Az emberek többsége szívesen segít, de elvárja, hogy hívják, hogy szóljanak neki. Valakinek szólni kell. Azt már elhallgatja, hogy ö nemcsak szólt, hanem cselekedett is. Brigádmunkára sohasem küldte, mindig hívta az embereket. Azt mondják, hogy az ötvenes évek elején ő „álmodta meg" a nyárasdt parkot. S ma, ha a környék valamit irigyel a falutól, až elsősorban a gyönyörű park, a futballpálya, az öltözők. — Még a fürdőmedence hiányzik, de ha a nyárasdiak akarják, ez is meglesz. Márpedig tudom, hogy akarják! Ezt valóban tudhatja, hiszen 1954 óta a helyi nemzeti bizottság elnöki, az utóbbi választások óta a titkári tisztségét tölti be. A falufejlesztésről épp oly lelkesen beszél, mint a szerelőműhely bővítéséről vagy futballcsapatjuk győzelméről. A munkáról, amit végzett és végez, nem beszél. Másoktól tudom, hogy volt időszak, amikor hónapokig, fél évig nem volt szabad vasárnapja, estéje. Akkor még nem volt párttag, de a mezőgazdaság átszervezésekor estéről estére ott látták az agitátorok között. — Változtak az idők, az emberek. Ma már nem kell senkit sem munkára hívni, a nemzett bizottság munkaformái is változtak. De mindig szükség lesz olyan emberekre, akik szabad idejükből áldoznak néhány órát, és szólnak a többiekhez. N

EGYVEN ÉVVEL EZELŐTT egy őszülő kovácsmester asztalosinasnak adta unokáját. Útravalóul a lapos tarisznyához — egyéb kincs híján — ezt a tanácsot adta: „Jól jegyezd meg, kisfiam, az okos ember sohasem haragszik meg az őszinte beszédért!" A kisfiú megfogadta a tanácsot, és talán éppen ezért lehet ma, ötvenkét éves korában egy üzem és egy falu Pista bácsija. CSETÖ JÁNOS