Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-23 / 323. szám, szerda

RÁC 7. OLIVÉR gyszeru ugy AZ IFJŰSÁGI REGÉNY a Kelet-Szlovákiai Kiadó gondozásában jelent meg, s a költőként és műfordítóként ismert szerző második regénye. Ha a regény témáját röviden ismertetni akarnánk, elég két szereplót idézni. Az igazgatóhelyettes jegyzőkönyvi adatokra hivatkozva a tantestület számára így summázza a lényeget... Farkas Évát két nappal ezelőtt, az esti órákban, pontosan fél tíz előtt négy perccel, négy fiatalember, pontosabban négy főiskolás — egy orvostanhallgató és három technikus — társaságában a város és a város fürdője közötti műúton gépkocsibaleset érte. A gépkocsi az egyik főiskolás apjának a tulajdona. Orth igazgató így foglalja össze a lényeget. „ ... Farkas Éva megsértette a tanulókra kötelező iskolai szabályzatot: először — a késő esti órákban és hozzá nem illő társaságban szülei lakásán kívül tartóz kodott, másodszor — ha kis mértékben Is, alkoholt fogyasztott, harmadszor — diákhoz nem illő, léha erkölcsi magaviseletet tanúsított." Az önmaga által nagyképűnek és fontoskodónak érzett jellemzéshez még a kiegészítést: „Farkas Éva válogatott kosárlabdajátékos .. . ez volt az első alkalom, hogy az edzésre szánt időt ürügyül használta fel és azzal vissza élt." Maga a rövid tartalom is sejteni engedi, hogy amolyan huligán színezetű ügy bolygatta fel a regényben szereplő iskola életét, s a tantestület kedélyállapotát. S mint ilyenkor történni szokott, a „jól értesült" belemagyarázások csak súlyosbítják, kuszálják az esetet, melyről később kiderül, hogy csupán kisebb fegyelmi vétségről van szó. Maga a téma azonban jó lehetőséget nyújt arra, liogy a fiatalok élni akarása és a felnőtteknek az ügyhöz való hozzáállásán keresztül napjaink időszerű problémája, az ifjúság nevelésének kérdése rajzolódjék ki előttünk. A regény azzal, hogy feltárja a „szerény ka land" szülte „többet sejtés" problémáit, nemcsak leleplezi a fiatalokkal szembeni gyakori elfogultságot, hanem türelemre, több megértésre is int. Az érettségi előtt álló Farkas Éva csaknem a kizárás sorsára jut, mivel a tantestület Delilája és Terlei kartársa nem tudja, nem akarja az ügyet a maga egyszerűségében látni, hanem a fe gyelmezés megszállottjaiként példát akarnak statuálni. AZ ÜGY KAPCSÁN különböző bonyodalmaknak lehetünk tanúi, melyek általában életszerűek, valóságízűek, s a szerző jó megfigyelőképességéről tanúskodnak. A regény tulajdonképpeni célja, hogy a problémafelvetés sokrétűségével a nevelés üresjárataira is figyelmeztessen. Találóak Sólyom tanár szavai: „Kétségtelen, hogy ez a kislány valahol letért a helyes útról. Ezzel nem akartam azt monda ni, hogy rossz útra tért, mert ettől, szerencsére még messze van. Szeretném azonban nagyon tárgyilagosan és nagyon leverten megállapítani, hogy mi lekéstük azt a folyamatot, amely ide vezetett ... Órákra jártunk és magyaráztunk, krétát vettünk a kezünkbe és telePETRÖCI BÁLINT : AZ ÍRÓ MOSTANI bemutat kozása nemcsak tematikai szempontból jelent újat, hanem az alkotómódszer, az írói fegyvertár felfrissülése szempontjából is. Petrőcit általában „tételes" íróként ismertük, akinél a valóság tényei — a mondandótól függően — kissé meghu nyászkodtak, s az eszmei mondanivaló lényege leszűkítve, egyoldalúan jelentkezett. Oj regénye bizonysága szerint erő teljes kísérleteket tesz annak érdekében, hogy szabaduljon a „koloncoktól" s a művészi igény érvényesítésének foko zott követelményét — az eddiginél következetesebben — magára nézve is érvényesnek ismerje el. Űj regényében — lélektani bűnügyi történetet választva témául — napjaink időszerű problémáira, sokszor bonyolult és kusza összefüggéseire keresi a választ, illetve próbálja nyomon követni az eredőket. Szeretet, szerelem, házasság, fiatalság, közömbösség, huliganizmus, erkölcsi keresztutak stb., stb. bonyolódnak a regényben, s bár lélektani motívumokkal erősen tarkított, az író inkább az események felvázolására válA szemtanú lalkozik, mintsem a lélek mélyén kavargó okok ábrázolására. Az események egymást sorjázzák a regényben. Az erdei víkendház közelében talált többnapos hulla és kórház zárt idegosztályán kezelt 18 éves lány, illetve a rendőrség és a szerető nyomozása izgalmas, feszültséggel teljes történet lehetőségeit rejti. AZ IRŰ ÉS A KÖNYV előnyére legyen mondva a tömörség és a mértéktartás. Mindez anélkül, hogy regényének hősei — a jellemzést illetően — kárt szenvednének. Petrőci a témaválasztás lehetőségei között maradva érdekesen bonyolítja a történetet s meglepő a jártassága ebben a bűnügyi téíná ban. Bár a történet kerete (apa és fiú közös szerelme) kissé szokatlannak, amolyan „köny nyebb ellenállásnak" tűnik, s helyenként a sztereotip sorsazonosságok és a boldogság utáni nosztalgikus kesergések is kísértenek, az alakok ábrázolása összetett, valósághitelű, s korábbi regényeitől eltérően szabadulni tud a fekete-fehér ábrázolási módtól. A szerkesztés fegyelemzettségére vall, írtuk a táblát, dolgozatokat javítottunk és feleltettünk, de amikor a ledarált felelet mögött megbújó gyerekkel kellett volna törődnünk, makacsul elfordítottuk a lejünket." Meglehetősen szegényes ifjúsági irodalmunkban indokolt és szükséges ennek a problémának a felvetése, s bár Sólyom nem mond újat és meglepőt, ezek bői a sorokból is érezhetjük, igazi regénytémáról van szó, mely méltán kívánkozott megírásra. SAJNOS, a nemes szándék — s a fiatalok problémáinak beha tó ismerete s a felnőttek magatartása differenciált ábrázolása — ellenére mégis hiányérzettel tesszük le a könyvet. A regényben a részek túlméretezettsége lazítja, megbontja az egész egységet, s az aránytalanságok egyenetlenségeket s egy kissé a „csináltság" érzetét keltik, monotonná fokozott túlíráso kat eredményeznek. Rácz Olivér kiváló megfigyelő, s színes, kiművelt stílusa, gazdag képteremtő ereje élvezetes az olvasó számára. Az adott esetben, a választott téma szempontjából azonban a túldíszített, romantikusnak mondható stílus nehézkesnek tűnik, s a széppé formált óriás-mondatok között gyakran elvész az írói szubjektivitás hőfoka. Kár, hogy a gondosabb szerkesztés elhanyagolása és az arányok mellőzése miatt a legjobb esetben is csak átlagosnak érezhetjük a regényt, s az író előző művével szemben kissé visszalépésnek is. Az igazi bizonyításra azonban, remélhetőleg, nem kell sokat várni. hogy bár a téma magában hordja a pikantéria és az erotika csábítását, a szerző nem az olcsóság, a ringó csípők, s a feszülő és „észbontó" női keblek „lehetőségeinél" időz, hanem a valósághűség és életlátás sokrétűsége köti le. Elég az annak idején az Űj Ifjúságban folytatásos regényként közölt anyagot a most megjelent regénnyel összehasonlítani, hogy meggyőződjünk arról, a „kebel barátság" és az erotika csábításának feladása határozottan a mű javára vált. Jó néhány oldallal rövidebb lett ugyan így a regény, Vöröske, Robi és az apa ábrázolása azonban semmiben sem szenvedett kárt. S ezért, ezt a kevesebbet most valóban többnek érezhetjük. A MOST MEGJELENT REGÉNY — Petrőci korábbi mű veihez viszonyítva — kétségte len előrelépést jelent az Író fejlődésében, s ennek eredményeként a művészi érettség bízta tő jeleit már nem „hiánycikként" tartjuk számon, hanem jobbára tettenért valóságként. „A szemtanú" tematikájánál fogva ugyanakkor a csehszlovákiai magyar regényirodalomban is új színfoltot jelent FÓNOD ZOLTÁN ÚJABB ADY-VÁLOGATÁS CSEH NYELVEN PICASSO KIÁLLÍTÁS PÁRIZSBAN Az eddigi legnagyobb és legteljesebb — 856 darabból álló — Picasso-kiállítás nyílt meg november 18-án a párizsi Grand Palais Képtárban. Képünkön két látogató az 1907—1908-ban festett képek előtt(CTK—

UPI felv.) AZ ELSŐ CSEH NYELVŰ Adyválogatás 1932-ben Bratislavában jelent meg, a második 1935-ben Brnőban. A harmadik, szintén kis kötetre menő válogatás, amelyet F. Halas és V. Zavada fordított csehre, 1951ben látott napvilágot. A szlovák olvasóközönség már a két világháború között kiváló for dításokban (Krčméry, Roy, E. B. Lukáč, Smrek, Beniak, újabban Štítnický) ismerhette meg Ady költészetét. A múlt héten a prágai Odeon szépirodalmi könyvkiadó gondozásában megjelent a negyedik cseh nyelvű Ady-válogatás, amely mélyebb betekintést nyújt a költő életművébe. A kötet fordítói Kamii Bednár és Ladislav Hradský, — a magyar irodalom Ismert cseh tolmácsolói. A válogatás címe: „Sám s mofem" (Egyedül a tengerrel). A válogatás az alábbi öt tematikus csoportban mutatja be Ady gazdag költői világát: Léda és Párizs, Hunnia, Emlékek, A költő alkonya és a Vér lobogója. Az egyes tematikus csoportokon belül a versek Időrendi sorrendben követik egymást. A cseh közönség ebből a kötetből ismerkedik meg először Ady prózai írásaival, amelyek még közelebb hozzák az olvasóhoz a költő személyiségét. A prózai válogatás nagyobb részt önéletrajzi jellegű írásokból áll. Viszonylag kis számban szerepelnek a kötetben az Ady-levelek. A közölt 10 levél között van Ady két levele Lédához, két levele Csinszkához és egy levele Hatvany Lajoshoz, valamint az a levél, amelyben közli édesanyjával azt a végleges elhatározását, hogy költő lesz. Jól egészíti ki a válogatást a kötet képanyaga is, amelyet Sára Péter irodalomtörténész, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos munkatársa állított össze. Ugyancsak az ő munkája az utószó is. A könyv borítólapját Ady, Léda és Csinszka árcképei díszítik, hátlapján pedig a költő érmindszenti szülőháza látható. (sm) visszhang,. 'tmmm visszhani 19 ÁTESTÜNK A LÓ MÁSIK OLDALÁRA A személyi kultusz időszaka ma már a múltba veszik és kétségtelenül elsősorban ez a körülmény magyarázza a szocialista művészet szabadabb szárnyalását, eredményesebb térhódítását. Csakhogy ennek a megújhodási folyamatnak van hordaléka, káros kísérő jelensége is. Míg évekkel ezelőtt nyakló nélkül minden szovjet művészeti alkotásban követésre méltó példaképet láttunk, addig ma az ellenkező véglet érvényesül: a fürdővízzel együtt nem egyszer kiöntjük a gyereket is. fán Beer a FILM A DIVADLO 23. számában a filmművészetben követi nyomon értékmérőnknek ezt a vészes kilengését. A múltban a szovjet film szinte egyeduralmi helyzete, míg ma a nyugati filmprodukció hozsannázása tulajdonképpen ugyanannak az éremnek két oldala. S nem lehet számunkra mindegy, hogy a szovjet filmekre közömbösen tekint a szakemberek egy része is és állandóan csökken látogatottságuk. Ennnek egyik okát éppen a múlt „túllicitálásában" kell keresnünk, de ez sem magyaráz mindent, és nem is ment fel bennünket a felelősség alól. Annál is inkább, mert a szovjet filmgyárak ielenlea 100—200 müvet hoznak évente forgalomba, s közülük minden nehézség nélkül kiválaszthatnánk a számunkra legmegfelelőbbeket, legjobbakat. Főleg a fiatal rendezők alkotásai érdemlik meg figyelmünket, amelyek arról tanúskodnak, hogy például a Szállnak a darvak, vagy a Ballada a katonáról nem a véletlen műve volt, hanem egy tovább gyűrűző folyamat kezdete. Éppen a válogatás tekintetében kell sürgősen valamit tennünk. A cikkíró nézete szerint ugyanis sem szakembereink, sem közönségünk nem ismeri a szovjet filmprodukció utat jelző, új vonásokkal jelentkező müveit. A többi között a szüntelen kontaktus hiánya is az érdektelenség ködével burkolja a szovjet filmet, amelynek művészettörténeti rangja elvitathatatlan. Ezen a viszonyunkon kell változtatnunk, és az egyoldalúságot, felületességet a művészet tárgyilagos mércéjével kell felvátanunk — hangsúlyozza J. Beer. ILLÚZIÓK HELYETT ÚTVESZTETTSÉG ÉS CSÖMÖR Cseh nyelven nem rég jelent meg Josef jedlička „Kde život náS je v puli se svou poutí" (Eletünk delelőjén) című regénye. A negyvenesek szemszögéből írt tanúbizonyság ez a háborút követő időszakról, a februári eseményekről, a lelkes, kisssé naiv elképzelésekről, és a csalódásokról. Legalább ez volt a szerző szándéka, amelyet — s nem különben a mű Irodalmi értékét —, elismeréssel nyugtázta M. Pohorský, a RUDE PRÁVO minapi számában. A regényre és a recenzióra ad választ F. Nečásek a lapnak november 16-1 számában. Szenvedélyesen, de az érvelésről meg nem feledkezve fejti ki polemikus nézetét. Általában azt kifogásolja, — a könyvből vett számos idézettel alátámasztva —, hogy a regény vezérlő motívuma, alaphangja a kijózanodás, a csalódottság. Ezen túlmenően szerinte J. Jedlička lejáratja mindazt, amiben joggal látjuk a szocialista forradalom és a nemzeti múlt értékes örökét. A továbbiakban kifejti azt a gondolatot, hogy a naiv forradalmi álomból tulajdonképpen nemcsak a regényíró ébredt fel. Az ötvenes években mindenki, aki addig nem volt tétlen, súlyos válságon ment át. Viszont a kijózanodás és a csalódottság nem vezethet lemondásra a társadalmi célkitűzésekről, és elszigetelődésre. Nem vethetjük el mindazt, ami a múltban történt, hanem gondosan mérlegelve el kell választanunk a búzaszemektől a konkolyt, az igazságtól az ábrándokat. Csak így talál rá a további szocialista aktivitás útjára mind az egyén, mind a társadalom. Ez annál fontosabb, mivel utunk ma is göröngyös és fejlődésünk nem konfliktusok nélküli. Ezért nem szabad hamis tanúbizonyságot tennünk a múltról, még magas irodalmi szinten sem — vallja F. Nečásek és ebben egyetértünk vele. MIÉRT ÉPPEN A HÁBORÚ ÉS A HARMINCAS ÉVEK TÉMÁI? B. Trávntček, a PRAVDAban október derekán megjelent cikkében bírálattal illette a szlovákiai könyvkiadókat, hogy míg a múltban a szovjet irodalom tolmácsolásában az igénytelenség érvényesült, addig ma szélsőségesen két témakörre korlátozódik a figyelem: a háború és a harmincas évek irodalmára. Véleménye szerint ez beláthatatlan következményekkel járhat. A lap november 15-i számában Martin Ušiak, a Szlovák Könyvkultúra Központjának dolgozója ad errre választ. Megállapítja, hogy a kiadók még a sematizmus éveiben is számos olyan szovjet müvet adtak az olvasók kezébe, amelyeknek értéke időt álló. Az SZKP XX. kongresszusa után — amikor világszerte nagy érdeklődés nyilvánult meg a szovjet irodalom iránt — az írók nemzedéki rétegeződésétől függetlenül igyekeztek szlovák nyelvre lefordítani a szovjet irodalomból mindazt, ami számot tarthatott a figyelemre. Objektív jelenségnek tartja, hogy ezekben az években előtérbe került a fent említett két témakör. Ennek elfogadható magyarázata van. A háború témájával a szovjet írók a korábbi megkötöttségtől mentesen, történelmileg hitelesen, új szemszögből foglalkoznak. A húszas és harmincas évek szovjet irodalmának reneszánsza még azzal magyarázható, hogy akkoriban számos kiváló írót elhallgattak, s most megjelentetik műveiket. A cikkíró leszögezi, hogy a két irodalmi áramlat legjobb alkotásainak „továbbadása" feltétlenül szükséges. Ez így igaz, de nyílt marad a kérdés, vajon ez — az arányokat tekintve — teljes képet nyújt-e a mai szovjet irodalomról? KÖRMÜNKRE ÉGŐ TÁRSADALMI KÉRDÉS Kevesen tudják, hogy Kelet-Szlovákiában ma már mintegy 60 községben került többségbe a cigány lakosság. Még kevesebben ismerik statisztikusainknak azt a megállapítását, hogy a népszaporulat jelenlegi üteme mellett 30 év múlva cigány polgártársaink száma eléri az egymilliót. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha jelentős hányaduknak életmódja, közerkölcse nem adna komoly okot az aggodalomra. Végeredményben egyetlenegy kultúrállam sem tűrheti, hogy az emberek tízezrei — saját gyerekeiket elhanyagolva, éheztetve, a munkát kerülve — élősködjenek. Persze, a jelenlegi helyzetnek mély társadalmi okai, gyökerei vannak és elsősorban a feltételeket, az életkörülményeket kell megváltoztatnunk, hogy nemzedékről nemzedékre ezek az emberek is beilleszkedjenek közösségünkbe. Ennek érdekében, főleg az utóbbi időben, számos intézkedés történt. Fokozatosan felszámoljuk például a pérókat, és közös megegyezéssel, állami költségen cseh-, morvaországi, illetve nyugatszlovákiai községekbe költöztetünk ét egyes cigánycsaládokat. Ennek azonban van árnyoldala is. Erre mutat rá Anna Tučková, a KULTURNl TVORBA 46. számában. A szervezett áttelepülés itt-ott kezd ösztönössé válni. Példa: A sumperkl járásba hat család költözött át a mlchalovcei járásból. Az akció lebonyolítása több mint 50 ezer koronát emésztett fel. Minden rendben lett volna, ha ... Ha két hetire rá, nem költözött volna a šumperki járásba teljesen önkényesen 120 további cigány személy. Természetesen sem lakás, sem munka nem akadt számukra ... Az Igazságügyminisztérium a 74. sz. törvény novellizálásával akarta elhárítani a költözéssel kapcsolatos akadályokat. Csakhogy a Nemzetgyűlés jogi bizottsága ezzel nem értett egyet, mivel alkotmányunk 31. cikkelye minden állampolgárunknak biztosítja a szabad lakhelyválasztást. Mégis meg kell találnunk a kérdés nyitját hangsúlyozza a cikkíró. Nem húnyhatunk ugyanis szemet egyrészt a cigány lakosság jelentős hányadának magatartása felett, másrészt pedig nem engedhetjük meg olyan légkör kialakulását, amelyben szabadon érvényesülhetnének a faji előítéletek. (g. I.) 1966. XI. Z3.