Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-23 / 323. szám, szerda

A kínai vezetők kárt okoznak a világ-szocializmus közös ügyének A moszkvai Pravda a kommunista világértekezlet összehívásáról A moszkvai Pravda vezéreik­ben foglalkozik a kommunista világmozgalom egységének pro­blémáival. Megállapítja, hogy a kommunisták nemzetközi hadseregének egységéért folyó harc napjainkban az igazi in­ternacionalizmus és hazafiasság, a marxista—leninista érettség és a történelem iránti felelősség fő ismérve. A kommunisták nemzetközi találkozói, amint azt az 1957. és 1960. évi tanácskozások ta­pasztalatai is bebizonyították, korunkban a kommunista moz­galomban az egység megszilár­dításának hatékony formájául szolgálnak. Feltétlenül hang­súlyoznunk kell ezt most, ami­kor a nemzetközi küzdőtéren fo­lyó feszült és sokrétű harc fel­tételei között a kommunisták különösen érzik, mennyire szük­ség van a szolidaritásra, az ál­landó elvtársi kapcsolatokra a testvérpártok között. A közvetlen kapcsolatok, a nemzetközi helyzet alakulása időszerű kérdéseinek kollektív megvitatása elősegíti egymás jobb megértését, a közös poli­tikai vonal, a közös stratégia és taktika meghatározását a nemzetközi kommunista moz­galomban. Az Ilyen kollektív inunka napjainkban sürgető szükségszerűség. Nem véletlen, hogy több testvérpárt is han­goztatta az utóbbi időben, meg­értek a feltételek a kommunista és munkáspártok új nemzetközi tanácskozásának összehívásá­hoz. A nemzetközi események alakulása különösen az utóbbi években fontos következtetést sugallt a marxista—leninista pártoknak: ott, ahol a szocializ­mus erői sikeresen izmosodnak, ahol ezek az erők összefognak és egybehangoltan cselekednek, ott az imperializmus számításai kudarcot vallanak. Ezt szem­léltetően tanúsítja az európai helyzet. Európában az impe­rializmus alapvető erőivel szem­ben áll a Varsói Szerződésben tömörülő szocialista államok szilárd és egységes frontja. Ez­zel szemben ott, ahol az impe­rialista agresszorok az egység lanyhulását tapasztalják a for­radalmárok soraiban, a békét és a népek szabadságát veszély fenyegeti. A kommunisták nem nézhetik közömbösen, hogy a kínai veze­tők párt- és állami politikája egyre inkább szűk nacionalista céloknak van alárendelve. Ma­gától értetődik, hogy ez a vo­nal korántsem a döntő a nem­zetközi forradalmi mozgalom fejlődése szempontjából. De mi­nél dühösebben vetik el a kínai vezetők az egységnek még a gondolatát is, minél inkább szítják az ellenségeskedést a Szovjetunióval, valamint más szocialista államokkal és né­pekkel szemben, annál nagyobb kárt okoznak a világ-szocializ­mus közös ügyének, annál na­gyobb örömet szereznek a fel­szabadító mozgalom ellenségei­nek. A Kínai KP vezetőinek sza­kadár vonalát egyre jobban visszautasítják a testvérpártok, amelyek töretlenül haladnak az egységnek az osztályharcok tüzében megjelölt útján. A „kulturális forradalom" és a hadsereg A „vörösgárdisták" rágalmazzák Magyarországot és Bulgáriát Peking (ČTK) — Egyelőre nincsenek megbízható hírek ar­ról, miként zajlik le az úgyne­vezett kulturális forradalom a kínai hadseregben. Külsőleg a hadsereg erős, és a „vörösgár­disták" megbízható támaszaként mutatkozik. Az utóbbi időben egy okmány került a nyilvánosságra, amely a katonai akadémiák és tanin­tézetek helyzetét elemzi. Ez tu­lajdonképpen a Kínai Kommu­nista Párt Központi Bizottsága katonai szakbizottságának egy „sürgős utasítása", amely vala­mennyi katonai körzet és alaku­lat részére készült. Az okmány többek között megállapítja, hogy számos katonai akadémiá­ban és tanintézetben felületesen hajtják végre a mozgalom cél­kitűzéseit, a hallgatókat egymás ellen nevelik, elnyomják a bal­oldalt stb. Végül hangsúlyozza, hogy a polgári iskolákhoz ha­sonlóan a tapasztalatcsere érde­kében itt is szükség lesz a diák­cserékre. Ezáltal helyre lehet hozni a „kulturális forradalom" elején elkövetett hibákat. Szovjet segítség Indiának Koszigin üzenete Indira Gandhihoz Benyediktov szovjet nagykö­vet Delhiben sajtóértekezletet tartott, és az újságírók előtt is­mertette Koszigin szovjet kor­mányfőnek Indira Gandhi indiai miniszterelnökhöz intézett üze­netét. Az üzenet elmondja, hogy a Szovjetunió India népének és kormányának mezőgazdasági gépeket és felszereléseket aján­dékoz öt állami gabonatermelő gazdaság megteremtéséhez. To­vábbi tíz állami gazdaság és 15 gépállomás számára a Szovjet­unió kedvezményes hitelre me­zőgazdasági gépeket és felszere­léseket szállít. Mindkét lépés célja India mezőgazdasági ter­melésének fellendítése. A nagykövet azt is közölte, hogy a Szovjetunió indiai piaci kiskereskedelmi áron számítva 80 millió rúpia értékben szállí­tott élelmiszereket Indiának és a szállítmánynak már az utolsó tételei ls befutottak az ország kikötőibe. A TASZSZ pekingi tudósítója közli, hogy a „vörösgárdisták" a szovjeteilenes hisztéria mellett még Magyarország és Bulgária ellen is kampányt indítottak. A pekingi magyar nagykövet­ség épületének falát magyarelle­nes jelszavakkal ragasztották tele, és Peking utcáin a „vörös­gárdisták" magyar- és bolgár­ellenes jelszavakat kiabálnak. A Tanjug pekingi tudósítója arról számol be, hogy a pekingi egyetem „vörösgárdistáinak" lapja szerint súlyos összecsapás­ra került sor a vörösgárdisták és a pekingi katonai akadémia diákjai között. néhány gaá^riii ALEKSZEI KOSZIGIN, a Szov­jetunió Minisztertanácsának el­nöke fogadta Hasszán Eszato Iszik török nagykövetet, akivel a két országot érintő kérdések­ről és decemberi törökországi látogatásáról tárgyalt. (ČTK) HEINRICH LÜBKE nyugatné­met elnök tegnap délelőtt ötna­pos hivatalos látogatásra Mexi­kóba utazott. (CTK) DE GAULLE francia elnök teg­nap ünnepelte 76. születésnap­ját. 1890. november 22-én szü­letett Lilieben. (ČTK) „AZ USA-BELI államok jogai­ért harcoló" szélsőjobboldali fajüldöző párt három vezető funkcionáriusát kétévi szabad­ságvesztésre Ítélték. Mindhár­mukat azzal vádolják, hogy za­vart keltettek pártjuk júliusi gyűlésén. (ČTK) PJÖNGJANGBAN tegnap meg­kezdődött a Legfelsőbb Népgyű­lés 6. ülésszaka. Kim II, a Mi­nisztertanács első elnökhelyet­tese javaslatot terjesztett elő az iskolarendszer átszervezésére. (ČTK) GROMIKO szovjet külügymi­niszter fogadta Alberto Folchi olasz képviselőt, a szovjet— olasz tudományos-műszaki együttműködési bizottság olasz elnökét. (ČTK) SALISBURYBAN megerősítet­ték a hírt, hogy Ian Smith, a rhodesiai fajüldöző rendszer vezetője beszédet mond az an­gol televízióban a rhodesiai problémáról. (ČTK) NERVELLOT, aki június 6-án merényletet követett el James Meredith néger diák ellen, Mis­sissippi államban kétévi fog­házbüntetésre ítélték. (ČTK) BEJRUTBAN tegnap megünne­pelték Libanon függetlenségé­nek 23. évfordulóját. Charles Helu köztársasági elnök rádió­beszédében felhívta az ország lakosságát, hogy egységesen törekedjenek Libanon gazdasá­gi helyzetének megjavítására. (ČTK) Togóban helyreállt a rend Lome (ČTK) — A Togóból ér­kező hírek szerint a fővárosban nyugalom van. A stratégiai fon­tosságú épületeket katonaság őrzi. Eyadema alezredes, vezér­kari főnök kijelentette, hogy a hadsereg szilárdan Grunitzky elnök oldalán áll. Grunitzky elnök újságírók előtt hangsúlyozta, hogy az egész ország területén helyreál­lították a rendet és nyugalmat. Az államcsíny szervezői közül többet letartóztattak. Az elnök bejelentete, hogy tárgyalásokat kezd az új kormányról. Togóból érkező hírek szerint az államcsínykísérletet Sylvano Olympia volt elnök hívei haj­tották végre. £szak-Vietnam lakosai hazájuk védelme közepette sem feled­keznek meg a munkáról. Képünk Con Co szigeten készült, ahol a légelhárító csapatok katonái zöldséges kertben dolgoznak. Előtérben egy fel nem robbant bomba. (Telefoto UPI—ČTK) Tárgyalások a bonni kormányválság megoldásáról Bonn (ČTK) — Kedden Bonn­ban folytatódtak a kormány­válság megoldásával kapcsola­tos koalíciós tárgyalások. Dé­lelőtt a szabad demokraták a szociáldemokratákkal tárgyal­tak. Erich Mende, a szabad de­mokraták vezére feltette Willy Brandt-nak a kérdést, vajon a szociáldemokraták hajlandók-e koalícióra lépni. A szociáldemokraták egye­lőre — bizonyára a vasárnapi bajorországi választások ered­ményei miatt — nem akarnak összeköttetésre lépni a szabad demokratákkal. Bonnban és Düs­seldorfban ugyanis változatlanul bíznak egy nagy koalícióban. A szociáldemokraták válto­zatlanul idegenkednek a koalí­ció gondolatától, tekintettel a jövő évi nyugat-német költség-, vetés kellemetlen helyzetére. Mint ismeretes, körülbelül 6 milliárd márka hiány mutatko­zik. Kiesinger, a CDU-CSU kan­cellárjelöltje először a szociál­demokratákkal próbál egyesség­re lépni, és ha ez nem sikerül, csak azután kezd tárgyalni a szabad demokratákkal. Az utóbbi napokban a CDU soraiban olyan hírek terjedtek el, hogy nem lehetetlen az új nyugatnémet parlamenti válasz­tások kiírása sem. A világ közvéleménye nyugtalan Újabb vélemények a bajorországi választásokról Bonn (ČTK) — A vasárnapi bajorországi tartományi válasz­tások kimenetele változatlanul nagy visszhangot vált ki nem­csak Nyugat-Németorszában, hanem szerte a világon. A Neues Deutschland részle­tesen foglalkozik a választások kimenetelével és vezércikké­ben megállapítja, bebizonyoso­dott, hogy az újnácik hesseni sikere nem volt helyi jellegű és elszigetelt jelenség. A bajor választások világosan megmu­tatták a nyugatnémet fejlemé­nyek veszélyes irányát. A nyugat-berlini Telegraph azt írja, hogy az NPD lénye­gében győztesként került ki a bajor választásokból, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. A francia sajtó többsége hangsúlyozza a keresztényszo­cialisták és ezzel együtt Franz josef Strauss győzelmét. A Figaro megállapítja, hogy Strauss helyzetének megerősö­dése lényegében a nyugatnémet politikában is az ő csoportjá­nak előretörését eredményez-, heti. A lap rámutat arra a ko­moly felelősségre, amely az új nyugatnémet kormányra hárul az újnácik előretörése miatt. Luigi Longo, az Olasz Kom­munista Párt főtitkára nyilat­kozatában rámutatott, hogy az olasz kormánynak meg kell változtatnia külpolitikáját Nyu­gat-Németországgal szemben. Az újnácik sikere „valamennyi antifasiszta és békeszerető em­ber számára vészcsengőt je­lent", — hangoztatta Luigl Lon­go­A tel-avivi egyetem diákjai kedden tiltakozó menetet ren^ deztek a nyugatnémet nagykö­vetség előtt és „a negyedik bi­rodalom" létrejötte elleni röp­lapokat osztogattak. N yikolaj Podgornij, a Szov­jetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének elnöke befejezte ausztriai látogatását. A szovjet—osztrák tárgyalások nyílt légkörben folytak, s a ró­luk kiadott közös közlemény nagyon fontos politikai ese­ményként említi Podgornij lá­togatását. Megállapítja, hogy Ausztria függetlenségével és semlegességével pozitívan hoz­zájárul a nemzetközi feszült­ség enyhüléséhez és az európai béke szilárdulásához. A két ál­lam képviselői az európai biz­tonság szavatolásáról és az eu­rópai államok együttműködésé­nek elősegítéséről tárgyaló ál-' talános európai értekezlet mel­lett foglaltak állást. Nézetük szerint lehetővé kell tenni, hogy a vietnami nép maga döntsön sorsáról, s a vietnami kérdést az 1954. évi genfi egyezmény alapján kell rendezni. A közlemény nem említi Ausztria kilátásban levő közös piaci társulását, noha erről a kérdésről is sok szó esett. Pod­gornij rádió- és tv-nyilatkozatá­ban azonban félreérthetetlenül leszögezte, hogy Ausztria le­térne az államszerződésben rögzített semlegesség kipróbált útjáról, ha bármilyen formában csatlakozna a Közös Piachoz. A néppárti Volksblatt még a szovjet küldöttség látogatása idején azt Irta: „A megbeszélé­sek kimenetelétől nagymérték­ben függ, hogy megragadhatja-e Ausztria a Brüsszelből odave­tett kötelet, vagy keressen új koncepciókat". Nagy esemény Ausztria életében Az osztrák közvélemény ál­talában egyetért a közös piaci tagság kérdésében képviselt szovjet állásponttal. Nagyon so­kan ráeszméltek, hogy a brüsz­szeli „kötél" valójában lasszó, amellyel Ausztriát a Közös Piac karámjába akarják kényszerí­teni. A szovjet küldöttség látoga­tásának sajtóvisszhangja azon­ban azt bizonyítja, hogy a Bonn­hoz orientálódó osztrák politi­kusok nem adják fel a közös piaci csatlakozás reményét, s minden befolyásukat felhasz­nálják a cél eléréséért. Az em­lített Volksblatt, amely néhány nappal ezelőtt még nem zárta ki „új koncepciók" lehetőségét, most felemás álláspontra he­lyezkedik. Azt Írja: „a szovjet vendégek azzal a meggyőződés­sel utaztak haza, hogy Ausztria szándékában megbízhatnak, és dr. Klaus szövetségi kancellár elődjeinek az államszerződési kötelezettségekre épülő politiká­ját folytatja", ugyanakkor arra a következtetésre jut, hogy „a bizalom alapján talán majd meggyőzhetik az oroszokat: Ausztria közös piaci csatlako­zása esetén is képes lenne ele­get tenni az államszerződés és a semlegesség követelményei­nek". A lap azonban nem ma­gyarázza bővebben milyen le­gyen a Közös Piaccal kötendő szerződés, amely állítólag nem állna ellentétben Ausztria sem­legességi politikájával. A Presse, a nagytőkések lap­ja világosabban fogalmaz. Fi­gyelemre méltónak tartja, hogy a megbeszéléseken sok kérdés­ben egyetértettek, de szajkózza azt a már rég megcáfolt állítást, hogy Ausztria közös piaci tár­sulása „létfontosságú". Remé­nyét fejezi ki, hogy a tavasszal Moszkvába látogató kancellár­nak sikerül majd meggyőznie a szovjet kormányt: okvetlenül rendezni kell Ausztria és a Kö­zös Piac viszonyát, hogy ki­utat találjanak a jelenlegi kény­szerhelyzetből, s elkerüljék a gazdasági nyomort, amely poli­tikai bajokat szülne. A szocialista Arbeiter-Zeitung egyelőre tartózkodik a véle­ménynyilvánítástól. Csak arra enged következtetni, hogy a kormány egyetlen reménye: leg­alább „mini-szerződést" sikerül kötni a Közös Piaccal. Toncic külügyminiszter a napokban francia kollégájával tárgyalt, s olyan közös piaci egyezményt javasolt, amelynek alapján lét­rejönne ugyan a vámunió, de csak minimálisan érvényesülne a gazdasági integráció. A legnagyobb példányszám­ban megjelenő Kurier szerint, Ausztriának kereskedelmi és gazdasági szerződés kötésében kellene keresnie a gazdasági nehézségekből kivezető utat. A lap hivatkozik Podgornij ja­vaslatára: a szovjet—olasz föld­gázvezetéket Ausztrián keresz­tül vezetnék, s így az osztrák ipar nagy csőmegrendelésekhez jutna. „Ebből ts látható, meny­nyire szívügye a Szovjetunió­nak a független Ausztria élet­képessége" — jegyzi meg a lap. A Volksstimme, a kommunis­ta párt központi lapja pozitív­nak minősíti a szovjet küldött­ség látogatását. Az eredménye­ket összegezve megálapltja: „Köztársaságunk élén olyan kormány áll, amely nemcsak a „brüsszeli kötélbe" kapaszko­dik, hanem közeli és távoli or­szágok reakciós köreihez fű­ződő kapcsolataitól befolyásolt politikát folytat. Hazánk de­mokratikus erőinek tehát az a feladata, hogy szorgalmazzák a Podgornif-látogatásról ki­adott közös közleményben meg­felölt politika érvényesülését."

Next

/
Oldalképek
Tartalom