Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)
1966-11-19 / 319. szám, szombat
•^•Him^HHPI Simigh-kúria • Ha mindazt a téglát és épületanyagot, amit Simigh Péter életében falba rakott, most valami csodálatos erő egyetlen halomba gyűjtené, bizony módosítani kellene hazánk helyrajzi térképét. Csakhát Simigh Péter nem azért dolgozott végig egy életet, hogy az anyag, amelyet kezével érintett, alakított, egyetlen halomban heverjen és reá emlékeztessen. Ellenkezőleg. Ami halomban volt: kő, tégla, kavics, homok, ami hűvös volt, alaktalan és élettelen, azt kellett elosztania, elhelyeznie úgy, hogy: fal, vakolat, szobasarok, égre nyíló ablak, meleg szoba, otthon legyen. S .amíg Simigh Péter a meleget őrző falakat rakta, nemegyszer csípős széllel, gémberítő faggyal kellett viaskodnia. Bejárta az országot, kelettől nyugatig, dolgozott Ostrava vidékén, Prága környékén, Közép-Szlovákiában, Csallóközben. Ő, a vándormadár, másoknak rakott fészket szerte az országban. Amikor aztán úgy érezte, hogy már elég volt, hazatért, a kőművesszerszámot félre tette és arra gondolt, hogy most már végre nyugodt életet élhet. De minden másképp történt. A nyugdíjas kőműves, az egykor neves gútai halászok egyik utódja nem űzhette nagyapja szenvedélyesen szeretett mesterségét. A fűzfák alatt csendesen folydogáló zöldes víz, Simigh Péter szerelme, felhagyott a hűséggel. Zavarosan hömpölygő hullámai nem csábították az öreg halászt, hanem fenyegették. Simigh Péter terveibe beleszólt az árvíz. Aki házakat, otthonokat épített országszerte, majdnem otthon nélkül maradt. A táplit le kellett szerelni,' a csónakot ki kellett húzni a partra. Simigh Péter előszedte a kőművesszerszámot. Nem szokott még el tőle, sem a keze, sem a szíve. A hívatlan, pusztító látogatás után sok ember — szomszéd, ismerős =» szorult Gútán is segítségre. A segítők között ott volt Simigh Péter és két fia is. A Simighhármas, amely néhány évvel ezelőtt még Tŕinecben a munkásszálló egyik szobájában lakott. A három csallóközi, akik a gyártelepen mint kőművesek dolgoztak, és mindenki azt mondta róluk: ha ezek nekilátnak a munkának, öröm nézni. így volt ez Gútán is. Amikor megkérdezték Simigh Pétert, mi lesz a bér, kurtán válaszolt: Majd ti is visszasegítitek. Akkor még sokan nem értették, mire gondolt Péter bácsi. Az ő házát ugyanis csak a felszívódott talajvíz rongálta meg, a szomszédok, ismerősök azt gondolták, hogy ledön tl a megrepedezett falat, újat rak helyébe és ezzel kész. Péter bácsi azonban nagyobb terveket szőtt. Beszélt az egyik fiával, beszélt a vejével, aztán összeültek és számoltak, rajzolgattak, vitatkoztak, s végül döntöttek: építenek egy háromlakásos, emeletes házat. Ez volt a kezdete az új Simighkúria történetének ... A régi Simigh-házat Péter bácsi nagyapja építette csaknem száz évvel ezelőtt. Az öreg halász vályogháza a múlt évig TAVASZ, 1986. PÉTER BÁCSI A RÉGI HAZ ROMJAIT TAKARÍTJA. dacolt az idővel. Az új ház, amit Péter bácsi gyermekeivel épített, vasból, betonból és ége. tett téglából épült. Örökház. A helyiségek elrendezése és felszerelése is távláti igényekkel történt. Mindhárom konyhában korszerű főző- és mosogatópanel áll, beleértve a hűtőszekrényt és a robotot. A konyha tágas, egyik sarka bőségesen elegendő arra, hogy kisebb család körül ülje ott az asztalt. Minden lakáshoz fürdőszoba, éléskamra és három szoba tartozik. Az épület alatt két nagy pincehelyiség van. Péter bácsi azt mondja, sok munka volt, sok pénzbe került, de megérte. A sok munkát mindenféleképpen lehetne érteni. Kifejezni is. Beszélhetnénk munkaórákról, beszélhetnénk felépített falak köbtartalmáról. Azt hiszem, nagyon kifejező a következő: Simigh Péter, aki nyugdíjba lépésekor abban reménykedett, hogy kedvére halászhat majd, nésheti a víz szürke felszínét és gondolatával, érzékeivel beleláthat a víz mélyébe is, aki minden két hétben hazautazott Ostraváról és az utazás fáradalmait halászás közben pihente ki — ez az ember, ez az ízig-vérig halászember az egész nyáron egyszer sem ment le a vízre halászni. Egyszerűen nem volt rá ideje. Nem engedte a munka. Nem volt hiábavaló a szorgalom. Emeletes háza az újjáépült Gúta egyik büszkesége lesz. De most, amikor már a Simigh-kúria tető alatt van, és a belső munkákat elvégezték a házban, szeretném ha Péter bácsi felszerelné a táplit és elcsőnakázna a Vágra. Lehet, hogy valami beletévedne a hálóba. Ha nem, hát nem. Megtörtént már, hogy zsákmány nélkül tért haza, és úgy is elégedett volt. De ha mégis sikerülne fogni egy szép harcsát vagy compót, most végre elkészíthetné azt a halpaprikást, amelyet még az árvíz előtt megígért, csak sajnos a főzést el kellett halasztani... A halpaprikás egyben áldomás is lenne. PETRIK JÓZSEF E gy évtizede találkoztam vele utoljára. Diplomáján akkoriban száradt meg a tinta. A középtermetű, szőke, szeplős fiatalember a szomszédomban lakott, gyakran elbeszélgettünk. Amikor befejezte tanulmányait vidékre került. Azóta se láttam. Miután felderítettem hollétét, még hetekig töprengtem. Nem tudom miért, de a gondolat sokat foglalkoztatott: ha már felkeresem — legyen ez a látogatás stílusos megtréfálom. Gondoltam felhívom a szállodából telefonon: — ügyész elvtárs. Itt vagyok a szállodában. Hajnalban egy részeg ember fejszével rámtört. Saját fegyverével agyoncsaptam. Jöjjön értem, a szobámban várom. Lemondtam a szándékomról. Talán, hogy ne fessem az ördögöt a falra ... Szerényen berendezett irodába/! ülünk. Redőnyös iratszekrények, íróasztal, a falon képek, s az egyik sarokban a dohányzóasztal. Elmondom neki, hogyan akartam megtréfálni. Mosolyog, csóválja a fejét. — Persze, most arra vagy kíváncsi, mit csináltam volna — jegyzi meg. — Jó, hogy nem így történt. .. Tudod, hogy volt már ilyen „baltás" esetem? Nem is egy . . . Hasonló a tűzkeresztségem is. Az egyik délután akták között lapozgattam, amikor megszólalt a telefon. A közbiztonsági szervek hívtok, hogy négy cigányt állítanak elő. Nemsokára meg is érkeztek. Fejszét, kalapácsot, borotvát és késeket raktak elém a padlóra. Mind csupa vér volt... Elhiheted, borsózott a hátam. Még meg sem melegedett az ügyészi székem, s márts ilyen véres eset... Lecsukattam a négy verekedőt. De volt még egy, azt kórházba vitték, mert a fejszével meglékelték a fejét... Majd úgy harmadnapra ismét jelenti a rendőrség: Stojka Lajos megszökött a kórházból. Képzeld, olyan fejjel. De elcsíptük, s valamennyien megkapták, omit megérdemeltek. Hallgatom a kopaszodó ügyész tűzkeresztségét s válaszitváró türelmetlenséggel teszem fel a kérdést: — Hiszel még egyáltalán az emberek becsületességében? Hisz állandóan csak gyilkosokkal, tolvajokkal, betörőkkel foglalkozol? — Tudod úgy van, hogy amikor az ember a konkolyt válogatja, nemcsak a konkolyt látja, hanem a búzát is. Manapság például sokan hajlamosok arra, hogy a fiatalokat elítéljék. Pedig ez nincs rendjén. Igaz, hogy az utóbbi időben több az ifjúsági bűnözés, de azt is látni kell, hogy ezek csupán egyének, akik többnyire kalandvágyból követnek el bűntetteket. Az ember nem születik gyilkosnak, tolvajnak, betörőnek. — Mond, tévedhet az ügyész? — A kihágást büntetni keJI. Az ügyész a társadalom érdekeit védi — ezért szigorú. Aki a törvényt megszegi — annak felelnie kell tettéért. Amikor az ügyész büntetést javasol, ezt már alapos kivizsgálás után teszi. Természetesen az ügyész is ember, s előfordulhat, hogy túlbecsüli az elkövetett bűn veszélyességét. Csakhogy oz ügyész javaslata a bíróság számára nem kötelező. A bíróság — tekintetbe véve ugyan az ügyész álláspontját — önállóan ítélkezik, mintahogy önálló vizsgálatot is folytat. Igy megvan a kölcsönös elíenőrzés, ami alapvető feltétele annak, hogy kizárjuk a tévedést. Tudni kell ugyanis, hogy a büntetés az ember egyéniségében való komoly beavatkozás. Tévedni emberi dolog — tartja a közmondás de az ügyésznek nem szabad tévednie, mert minden tévedés mély nyomot hagy az ember • életében, s az ügyésznek nincs joga ahhoz, hogy mások életsorsát kockára tegye. A tévedés nem nemes, s nem is lelkiismeretes cselekedet. — Milyen kihágások, bűntettek' vannak túlsúlyban? - Elég sok a szocialista vagyon dézsmálása. Gondolok itt a mankókra. Gyakori azonban a személyi tulajdon „ellopása" is, mint például a kerékpárok, autók, gyermekkocsik eltulajdonítása, betörések, verekedéseik, gyilkosságok, közlekedési balesetek, ge gyermektartási kötelességek bűi elmulasztása, nemi vissza- rwe élés stb. eg; — Előfordulnak politikai aki jellegű kihágások is"? tek — Elvétve. Talán szóra sem ver érdemes. voí t- Az emberek szeretnek szórakozni. Tréfa nélkül nehezen képzelhető el a szóra- ' kozás. Vannak úgynevezett rek „rácsos" viccek is. Vontál tok már valakit felelősségre Hyes- víz: miért? kol Az ügyé: !•»>!•»>'w.wv.v.v »»••»••••• ••«••« «« »< f Elmondok egyet... János bácsi szilveszterkor felöntött a garatra. Hazafelé tartva megbotlott és ráesett a kanálisra. Belemarkolt a rácsba s így könyörgött: - Elvtársak... hirkk . .,, miért? Ilyen tréfáért még nem vontam senkit felelősségre. Volt már azonban egy esetem, amikor nyolc hónapot sóztunk az illető nyakába viccért. Az olyan vicces emberekkel szemben, akik a köztársaságot, a szocialista rendszert, vagy a szocialista tábort pocskondiázzák — a törvény nem ismeri a tréfát, s két évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetők ... i- Akkor inkább nem viccelek ... Nem szeretnék veled rossz viszonyba kerülni. Az emberek úgyis kerülnek ha lehet. Mond csak, miíyeíi ez az érzés? - Nem mondhatnám, hogy lenne ilyen érzésem. Nézd; akinek tiszta a lelkiismerete, az nem kerülget — akinek meg nem, oka van ró, hogy tartson tőlem. — Milyenek a tapasztalataid az ellenőrző szervekkel? <- Nem lehet általánosítani. Tény azonban, hogy oz ellenőrző szervek követikezetilenséhiá ser kor nel me sér gyí ^HI mu me ma Pe< ren s r kas mu fial igé het ték' sok vet< csa má ra, doj ha< vet gye önr cse en> K len Tifzia,földi emberit •áiaHi 1966, OSZ. ILYEN AZ Oj SIMIGH KORIA. IA szerző felvételei.) ÖREGEMBER. Szikár, csontos, hosszú. Szinte elpusztíthatatlan. A hala szőke, vagy Inkább seszínü. Nem akar megőszülni. Az ápoltak kórházi öltözetét viseli. Csíkost vörös házlkabátot, alatta vékonyka, kék pizsamát. Lábán meleg papucs. Ül közöttünk a kis társalgóasztalkánál. Csendesen üldögél. Erősen figyeli beszélgetésünket. Kék szeme szinte gyerekes kíváncsisággal tapad ajkunkra. Ám ez a mohó figyelem nem arra való, hogy emlékezetébe vésse a beszélgetés tárgyát. Lesi az alkalmat, hogy közbe szólhasson, s a legkisebb ürügy is jó neki, hogy átvegye a szót. Nyilván valami belső kényszer ösztökélt erre. Eleinte csendesen, megfontoltan, nagy lélegzetvételnyi szünetekkel kezdi a beszédet, aztán felemeli a hangját, s egyre erőteljesebben hangsúlyozza a szavakat, végül szinte harsog, mintha szónokolna. Napról napra így ül közöttünk. Napról napra egyre mondja hetven esztendeje zsúfolt élményeit. Emlékezik.-Csapongva, rendszertelenül, és mégis valami szigorú rend szerint. Tulajdonképpen vitatkozik és érvel. Beszéd közben olykor megfeledkezik rólunk, hallgatóiról, elakad egy pillanatra, s ajkán zavart, lemondó moscAylyal váratlanul megkérdezi: — Hát kellett ez neked? Mintha Dalakt láthatatlan, Harmadikhoz Intézné a kérdést, s ml tudjuk már, hogy saját magát szólítgatja. Csalódását és rosszalását fejezi ki a várqtlan, rövidke kérdés, mert elégedetlen a világ folyásával és önmagával. A társalgóasztalnál egy este a fiatal munkások szákmat járatlanságáról és tapasztalatlanságáról esett szó. Néhányan a szakoktatás hiányosságaiban keressük az okot. Majer elvtárs eleinte szótlanul figyelt, de érezte már, neki való téma ez. S egyszer csak azt vesszük észre, hogy a vita abbamaradt, mert 6 vette át a szót. Jó ötvenöt-ötvenhárom évvel visszanyúlt emléket közé, » képzeletben mindannyian ott vagyun országi kisvárosban, Volyňban. Az C Monarchia állapotalt éljük. Végigszt elvtárs sanyarú inaséveit. Vele együtt munkapad felett Vodvárka mester késszergyártó műhelyében. Majer elvtárs de nem a szokásos mesét mondja a gor mesterről. Epp ellenkezőleg. Emberséi csért, szakértelmét, és alaposságát. Azt benne, inkább a kor s nem a meste Végül meglepő logikával zárja monda — Három éven át tizenkét, tizenhat a műhelyben. S ha hozzászámítom, ftTS előtt kétéves alacsonyabb fokú IparL és mindezt órákra számítom át, kider\ tanoncokhoz képest én kilenc évig, s i tanultam a szakmát. EGY PILLANATRA ELHALLGATOTT. valamt távoli, talán nem is létező pontri megjelent a szokott, furcsa mosoly, s c a szokásos kérdés ls: — Hát kellett ez neked? Volt ebben a kérdésben egy Jó adag J ha csak azt mondta volna: iám, ezek denhez túl könnyen és túlságosan ham S mintha azt mondta volna: hiába, si anélkül nem megy. Semmi se megyt Hl t hatékonyságról, rentabilitásról, minő: benneteket a selejt. TI magatok ls csak S volt a kérdésben egy jó adag örege, mintha azt mondta volna: hídba, hetoe kinek és minek papolok?! Azért mégiscsak beszél. Két hete nap végighallgatjuk folytatásos monoló vendezünk vele, ha jó kedve van, hlárn, elfáradt és lepihen. Olyankor csendes i salgó asztalkándl a gyengélkedők