Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-19 / 319. szám, szombat

i lehetővé teszi a elkövetését. FeJeltetteiért például üzletvezetőnőnek, te kétszer is végeztést — végül negykorona mankója n lehetséges ez? ínyesek oz embeüzletvezetőnő úgy mankóját, hogy t meg üres piacellenőrzéskor nem nél el, amiért felelned kellene a törvény előtt - te is ugyanúgy viselkednél? Kissé mintha megbotránkozna a kérdésen, szemrehányóan tekint rám, aztán megkérdezi? — Fogtál már kezet gyilkossal? — Nem, mondom határozót tan. — Én igen. Látom, érdekel az eset, elmondom. Egy férj agyonütötte fejszével a feleílkiismerete sem szeszes ital, palackok a polcoám egy ellenőrJtott eszébe, hogy jék a palackok léről. látod a bűntettek ik emberek, akik ilkül szeretnének odni. Erre alkal:etó beosztásuk is. •zek az emberek jobban szituáltak, rt csalnak és sumert létminimuéne fedezőtök. A etében a túlzott légítéséröl beszélídjárt nagyobb érául autótulajdonoéne4í lenni. Ezért aztán különféle Holott nálunk ma ;em kényszerül ar>gélhetését ily mát^a. Számtalan kialkoholizmus köt. Itt meg kell jeogy az iszákosság is büntetendő s egyáltalán nem ülmény. lös általában tat. Ha nem ügyész, mdjuk üzletvezető Jyasvalamit követsége szeretőjét. Éjjel történt, A gyilkos férj maga jelentkezett. Kezét keresztbe téve ó Itt elém: „Bilincseljenek meg... Szörnyű gyilkosságot követtem el..." A kihallgatáskor őszintén, részletesen elmondta, hogyan követte el a gyilkosságot. Ez megkönnyítette a munkát, bár az őszinte beismerés nem foszt meg bennünket attól a kötelességtől, hogy az esetet ne nyomozzuk ki, ne vizsgáljuk ki következetesen és szigorúan. A kivizsgálás bebizonyította, hogy semmit sem hallgatott el. Azt az embert megalázták, megsebezték emberi érzéseit. Az áldozat mélyen becsületébe gázolt, s nyíltan hangoztatta, hogy a gyermek apja nem ő, a férj. Amikor a kihallgatásról elvezették, elébe álltam s kezet fogtam vele. Ma sem tudom, hogyan történhetett. Mindenesetre emberi érzései mély benyomást tettei rám. Úgy éreztem, hogy egy rendkívül becsületes ember ÓH a törvény előtt, aki az ellene elkövetett gazságért csak a gyilkosságban-talált elégtételt. Most pedig a kérdésemre: a bűnözők kezdetben rendszerint tagadnak. Főleg a körülményeket csűriltcsavarjak. A bizonyítékok súlya alatt azonban beismerik bűneiket. S mint üzletvezető? Nem tagadnám büntetendő tetteimet, mert, ismervén a törvényeket, az ítélet magasságát befolyásolhatja az őszinteség és megbánás. — Közismert, hogy a múltban a szocialista törvényesség megsértése is előfordult. Hamis vallomásra kényszerítettek embereket. Mi a kezesség arra, hogy ma Hyesmi nem fordulhat elő? — Re dkívül szigorú az ügyészség, a közbiztonsági szervek és a bíróság kölcsönös ellenőrzese. Hasonló esetek nem ismétlődhetnek meg' A kényszerítő eszközöket és körülményeket a törvény kizárja. Ha a kivizsgáló szerv vagy egyén ilyesmit alkalmazna, az törvénybe ütközik. — Tudod mire vagyok még kíváncsi!.. ? Javasoltál-e mór halálbüntetést? E kérdésre megrándulnak arcizmai, de nyugodtan válaszol. — Igen ... I- Mikor? — Kilenc évvel ezelőtt... i-t És miért? N Egy tizenkilencéves fiatalember meggyilkolta a szüleit. Először az apját. . . Amikor a tizenkét éve betegágyon fekvő anyja felébredt a zörejre, az anya életének is véget vetett. Az apját a trágyadombon ásta el, aztán a nemzeti bizottságon jelentést tett, hogy az apja meggyilkolta az anyját és megszökött. A kivizsgálás természetesen megállapította a tényállást. . . Hosszú éjszakákot virrasztottam át. Szörnyű gaztett volt. A gyermek bestiálisán - fejszével - meggyilkolta szüleit - az örökségért... Két áldozat... Kérjem a harmadikat is?... De vajon érdemel-e mást egy olyan gyermek, aki saját szülei életét oltja ki . ..? Azoknak az életét, akik életet adtok neki. .. ? Mi tagadás, remegett a hangom, amikor a tárgyaláson a halálbüntetést kértem. A bíróság halálra ítélte a szülőgyilkost. Nem kapott kegyelmet. — Nem gyötört az a tudat, hogy hozzájárultál egy fiatal élet kioltásához? • -r TlBlU i Ilii' — Amikor megkaptam a kivégzésről szóló jelentést, szinte megkönnyebbültem. Hisz nem tettem egyebet, mint igazságot szolgáltattam meggyőződésem és lelkiismeretem szerint. — Talán ezek után helyénvaló a következő kérdés is. Nem félsz az emberek boszszújótól? i— Nehéz erre válaszolni. Sokféle ember van. Nem tudhatom, kiben mi lakik. Mindenesetre szeretem a családomat, két gyermekem van ... Egy esetben már megfenyegettek. Az elítélt nyíltan a szemembe mondta, Hogy bosszút áll. Már évek óta ' szabadlábon van, de még nem találkoztam vele... Ki tudja? Nem félek, hisz nem csinálok semmi rosszat, ellenkezőleg a rosszat büntetem. Nem, nincs félelemérzetem ... — Ha még egyszer kezdenéd, ugyanezt a pályát választanád? — Valószínűleg. Igaz, rendkívül kimerítő és felelősségteljes munka.'Dehát amíg bűnözők lesznek, valakinek ezt is csinálnia kell. Beszélgetésünk hosszúra nyúlt. A füstöt vágni lehetett az irodában. Barátom az ablakhoz lépett és sarkig kitárta. Mélyet szippantottunk a beáramló friss levegőből. — Fuj, ez a sok cigaretta! - bökte ki undorral. i- Sokat szívsz? — Ne is kérdezd. Idegölő ez a munka . . . — Most milyen eseten dolgozol? — Egy tizenötéves lány . . . élősködés . . . prostitúcióból élt. Draszt'rkus eset. A lányka már tizenhárom éves korában kerülte az iskolát, koncsorgott. .. A férfiak társaságát kereste. Több férfit megfertőzött... — Milyen büntetést javasolsz? S

zörnyű körülmények között élt. Szülei elhanyagolták. Eltekintek a büntetéstől. Nem ő a hibás. Gyermekotthonban helyezzük el. Fiatal még, mások hanyagságának és élvezetének lett az áldozata. Szakmát tanulhat.... megkapaszkodhat a rendes életben. Ember lehet belőle . .. Ime az ügyész lelkiismerete ... I KEREKES ISTVÁN A közelmúltban bemutatott Tarelkin halála című dráma egyik jelenetét örökíti meg a felvétel. A képen a szlovák színjátszás három élvonalbeli művészét, J. Króner Államdíjast, M. Gregor Munkaérdemrendes Érdemes művészt és F. Dibarbora Érdemes művészt láthatjuk. (Foto: CTK — BorodáCová felv.} František Dibarboia szlnmüvészete, főként az utóbbi években, jelentős szerepet játszik a Szlovák Nemzett Színház művészi fejlő-< désében. Bátran állíthatjuk^ hogy F. Dibarbora számára Játéka MŰVÉSZI eimeny František Dibarbora 50 éves ez az időszak a fizikai és művészi érettség korát jelenti, s az utóbbi évek sze-: repei azok, melyekben Dibarbora minden egyes alakítása művészi élményt jelentett. František Dibarbora 1939ben, a második világháború küszöbén került a Szlovák Nemzeti Színházhoz. Már ezekben az években is találkozott nagy rendező személyiségekkel (Hofnian, Borodáč, Jamnický) s vezetésük alatt néhány élő és friss színpadi szerepet alakított. A művész színészi fejlődésében volt egy időszak, amikor a rendezők főképp komikus és vígjátékbeli szerepekkel bízták meg, ami azt a látszatot keltette, mintha Dibarbora skálája korlátozott lenne. Emellett gyakran megfeledkeztek arról, hogy bővérű komikus, vagy vlgjátékbeli típust alakítani rendkívül igényes feladat, amely megköveteli a felszabadultság nagy képességét, a tehetséget és az alkotó fegyelmezettséget. A művész egyik legsikerültebb vígjátékbeli alakítása volt Sir Ewans figurája a Windsori víg nők Zachar rendezte előadásában, amely 1954től mindmáig szerepel a Szlovák Nemzeti Színház műsorán. Dibarbora megcsillogtatta művészetét Shakespeare két másik művében is: a Macbethben és a Hamletben. E két előadásban a kritika épp Dibarbora alakításait értékelte a leginkább. Legutóbbi alakításai közül említésre méltó Mahler Malomjában az igazgató, valalamint Havel Kerti ünnepély-ében és az Értesítésben nyújtott alakítása. Nagy színészi sikert jelentett Tarelkin alakítása is Tarelkin halálában. A rádióban filmen és televízión keresztül František Dibarbora művészete általánosan ismert lett, s főként a televízióban — amely nagy igényeket támaszt a kamarajellegű színészi megnyilatkozásokkal szemben — érvényesül Dibarbora kiváló művészete. Kitüntetése az Érdemes művész címmel csupán kifejezte eme élenjáró szlovák művész alkotó munkájának értékét, s hálánkat a sokéves gyümölcsöző tevékenységé—mtp— M lél-aseh•Magyar Majer dünk a osl mübeszél, goromba orát dí>ssz volt íra írja. f. öltöttem Widásom tgeztem, ! a mai om évig szeme t. Ajkán iangzotí g; minták mlnáfutnak. ?m kell, wkoltok Megesz mgytok. 'tlenség, vagyok, i áldott •yütt őrünk, ha 6. A tárk. A Hbadozó betegek kint sétálnak a kórház udvarán a késő őszi napsütésben. — Hol van Majer elvtárs? Hogy van Maier elvtárs? — kérdezgetjük egymást. Elfáradt. Lepihent. Olykor roszszat sejtünk. Hiszen hetven éves, és erős mellhártyagyulladása van. Am estére megint csak megelevenedik, és megint ott ül köz. tünk a társalgóasztalnál. Heteken át igy üldögélünk minden este. Megszoktuk már az Idős ember bőbeszédüségét, harsány, neklszabaduló hangját, az orvosok elől bujkáló dohányos szenvedélyét. Már nem ts Majer elvtárs, de Majer bácsi. A MI MAJER BÁCSINK. Világjáró ember volt valaha. Megszokta Európa országűtjatt. Az egykori Németország és a Monarchia városalt, a robogó vonatokat, az Adria és az oceánok kék vizét. Oroszország és Ausztrália roppant térségeit. Dnyepropetrovszkban vaskohót épített, Sydneyben acélfúrókat edzett. Tengerész volt a Monarchia adriai sorhajóin. Szolgált a cseh légióban, s a Szovjetunióba szökött a Magyar Tanácsköztársaság felett diadalmaskodó Csehszlovákiából. Harcolt a Spanyol Köztársaságért és harcolt Szlovákiában a német megszállók ellen. Nem lehet követni őt az eseményeknek ebben a forgatagában. Nem elég neki a térkép és az atlasz. A valóságos földgömb fele kell neki, hogy kibontakozzon élete. Sumavai kis falucskából indult el — a kenyér után. Éhség, kényszer és katonai parancs üzi, végül a saját meggyőződése löki a világ végtelen útjaira. Nem sorjában, valami belső kényszer és logika szertnt mondja élményeit. Talán élete nagy csalódásalt és tanulságait akarja közölni velünk. Egy este tengerészkorával, a Monarchia összeomlásával és légtonárus korabeli élményeivel kezdi, hogy megint a szokásos kérdéssel, fáradt, furcsa mosollyal fejezze be. A pulai kikötőben szolgált, akkoriban épp egy motorcsónak fedélzetén. A dalmáciai partok mentén őrködő hajók legénysége lázadozott. A horvátok, szerbek, csehek mindannyian gyűlölték a Monarchiát. Egy nap aztán vége a háborúnak. Otthagyják a hajókat. A cseh katonák és tengerészek külön szerelvénnyel, teljes fegyverzetben hazatérnek Prágába. Ott beszervezik a légióba, s Szlovákiába küldik őt. Eleinte a lengyel határt őrizni, később a Magyar Tanácsköztársaság ellen. — Nem akartam harcolni a munkások hadserege ellen. Valahol Dalmáciában belémragadt a malária. Érsekújvárnál elővett egy gyenge roham. Jelentkeztem a katonai orvosnál, helyeztessen el valahová a hegyvidékre, hogy ki ne újuljon. Sikerült... TŰNŐDIK, nagy lélegzetet vesz, s így folytatja: — Bizony a Horthy. Mi meg a románok, meg a franciák, meg az angolok, meg az amerikaiak, mi szabadítottuk a magyar munkások nyakába. Pedig az összeomláskor Pulában, mikor a különböző nemzetiségű katonák összeverődtek, hogy hazainduljanak, ott gyülekeztek a magyarok, és Horthy is közöttük volt. A hatalmunkban volt. Akkor kellett volna megfojtani. A cattarói lázadás után ő lett a tengernagyunk. Ö léptette életbe a szigorú rendszabályokat a forradalmi szellem elnyomására. Gyolyóval, börtönnel, büntetőtáborokkal akarta elejét venni a forrongásnak. Tizennyolcban Majer elvtárs ts büntetőtáborba került. Elmondta ezt ts részletesen. Rajtakapták, hogy a Právo Lidu-t olvassa. Elhallgatott, eltűnődött, s megint elhangzott a beszélgetést befejező kérdés: — Hát kellett ez nekünk? Alig hallhatóan, csak magának mondta, most többes számban. Vád és szemrehányás képpen hangzott. Vajon mire gondolt? Huszonegyben leszerelt. A Dunai Hajózásnál próbálkozott egy ideig. Am a hajókon mindenütt volt császárt és királyi tisztekkel találkozott. Hát ezért, ezekért borult fel a világ rendje, hogy megint ők parancsolgassanak? Huszonkettő őszén három társával együtt Románián át elindult a Szovjetunióba. Hosszadalmas bolyongás után a beszarábiai Hotytn városában elérték a Dnyeszter partját. Éjszaka titkon átúsztak a folyó vizén, s elindultak álmaik földjén. Hónapokkal később Jan Majer, a sumavai legény, egy moszkvai üzem szakmunkásaként belépett a bolsevikek kommunista pártjába. SOK-SOK ESTÉN AT MESÉLT Majer bácsi. Mesélt Moszkváról és Dnyepropetrovszkról. Spanyolországról és Ausztráliáról, ahol már a harmincas években rengeteg autó szaladgált az országutakon. De legtöbbet talán Árváról, egy kis falucskáról mesélt, ahol légionárus korában megismerkedett a feleségével. Mielőtt megközelítette volna a Szovjetunió határát, az átkelést megnehezítő holmiját egy bőröndbe csomagolva jövendőbeli felesége címére küldte. Világjáró útjairól mindig Idetért meg, s a háború után itt Árvában talált igazi otthonra. Csak nyugdíjaztatása után jött föl Bratislavába, a fia, Jaroslav kedvéért, aki itt él és itt tölti be hivatását: főiskolai tanár. Próbáltam megérteni ennek az élményekben és ese ményekben gazdag életnek a logikáját, s nem merem azt állítani, hogy megértettem. Egyet tudok, nem volt könnyű és egyenes az út a Sumavától Moszkváig, s a földgömb felén át vissza Árváig, majd tde, a kórházi ágyig. Egy kis epizód, a fia látogatása talán mégis fényt vet a gondolkodására. Jaroslav derék, magas ember, mintha harminc évvel fiatalabb apját láttam volna. Benyitott az ajtón a fogadóba. Az idősebb Majer éppen rágyújtott egy cigarettára. A fiú szeretettel, aggodalommal kérlelte: — Apa, apa, ne dohányozz! ö ránézett, kissé szomorúan, kicsit bosszankodva, és zsörtölődő öreges hangja visszareccsent: — Azt hiszed talán örökké fogok élni? TEHÄT ERRE IS GONDOLT — az elmúlásra. Ám az a csodálatos, hogy semmi jelét sem adta ennek. Nem aggasztja a saját állapota. Nem panaszkodik. Nem rohanják meg tépelődő vagy misztikus hangulatok. Mindig az élet dolgairól beszél. A földi élet kis és nagy gondjai foglalkoztatják, s nekem az idős cseh költő, Stanislav Kôstka Neumann egyik verssora jut eszembe: „Mindvégig tiszta földi ember voltam." Mintha csak Majer bácsira szabta volna a sort, mely világnézetet, életérzést, és embert magatartást fejez ki, végeredményben érzelmi és erkölcst állapotot ts. A legtrlgylendőbb állapotot. Hatvanon túl és hetven jelé ezt kívánom magamnak és mindenkinek, akit szeretek: ttszta, földi emberséget. BABI TIBOR BSp^fi »' .^J ffftofX •• •• jtnm'yw" ' * ľ f'ZMľfSJ*!'* '' ''.V''- ' •