Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-02 / 302. szám, szerda

A TREBIŠOVI JARAS MEZŐGAZDASÁGI ÜZEMEI az új gazdaságirányítás bevezetésére készülnek A mezőgazdasági üzemek is felkészülnek az új irányítási rendszer bevezetésére. Folynak az előkészületek a trebišovi já­rásban is. Oros János mérnök, a járási termelési igazgatóság vezetője erről így nyilatkozott lapunk munkatársának. — Azt hiszem, mindenki egyetért velem abban, hogy a gazdaságirányítás új elvei beve­zetésének más feltételei vannak a mezőgazdaságban és más az iparban. A mezőgazdaságban több körülmény, mondhatnám sajátos adottság teszi előnyte­lenebbé a helyzetet... • Melyekre gondol? — Semmi újat nem mondok ezzel, de meg kell említenem, hogy a mezőgazdasági termelés függ az éghajlati viszonyoktól, amelyek közvetlenül, vagy köz­vetve befolyásolják a termésho­zamokat. Továbbá nem minde­gyik üzem termel egyforma, jó minőségű földterületen. Az el­térő természeti és gazdasági feltételek következtében külön­bözőek az EFSZ-ek és állami gazdaságok termelési eredmé­nyei. Ebből következik, hogy az új gazdaságirányítás bevezeté­sénél ezeket a feltételeket az egyes üzemek adottságainak megfelelően figyelembe kell venni. Arra törekszünk, hogy megközelítőleg egyforma lehe­tőségeket teremtsünk a szövet­kezetekben és állami gazdasá­gokban a gazdaságirányítás alapvető módszereinek egyönte­tű alkalmazására s a termelés színvonalának növelésére. Ezzel kapcsolatban nem szabad figyel­men kívül hagynunk azt a körül­ményt, hogy a mezőgazdaság­ban a termelő erők az iparhoz viszonyítva alacsonyabb színvo­nalúak. Mindez a mezőgazdasá­gi termelés hiányos szakosítá­sára, a dolgozók elégtelen szak­képzettségére s az ebből eredő alacsony munkatermelékenység­re vezethető vissza. • Milyen intézkedéseket tettek eddig a járásban? — A Földművelésügyi Mi­nisztérium rendelete értelmében megszüntettük a járási termelé­si igazgatóságnak az eddigi szövetkezeti és állami gazdasági osztályát, illetve ezekből egysé­ges gazdasági irányító szervet létesítettünk. Ennek dolgozói már áttanulmányozták az új gazdaságirányítással kapcsola­tos irányelveket, s az ő hatás­körükbe tartozik majd a mező­gazdasági üzemek politikai és gazdasági vezetőinek az iskolá­zása. Erre a járási harmono­gram szerint október 31 és no­vember 19-e között 670 mező­gazdasági vezető dolgozó részé­re szervezünk három—hat na­pig tartó iskolázást. A részben szlovák, részben magyar nyelvű előadásokon részt vesznek a szövetkezetek és az állami gaz­daságok könyvelői, az üzemi pártszervezetek és az üzemi szakszervezeti tanácsok elnökei, a szövetkezetek agronómusai, zootechnikusai. Ezt követően a részvevők a mezőgazdasági üze­mek egyéb szakembereinek be­vonásával gyakorlati iskolázta­tást tartanak a saját munka­helyeiken s egyidejűleg kidol­gozzák a termelés szakosítására vonatkozó irányelvek szellemé­ben az 1967. évi, valamint a ne­gyedik ötéves tervet saját üze­mük részére... • Mikorra tervezik e munka befejezesét? — Az ezzel kapcsolatos mun­kát a tavaszi munkák kezdetéig elvégezzük, úgy, hogy attól kezdve az egész járás mezőgaz­daságában érvényre jusson az új irányítási rendszer. (-ik) Skandináviából évente egymillió tu­rista látogat a Föld­közi- és Fekete-ten­ger vidékére. Útvo­naluk az NSZK-n ke­resztül vezet. A tu­ristaút 1500 kilomé­terrel. lenne rövi­debb, ha Lengyelor­szágon, Csehszlová­kián és Magyaror­szágon keresztül ve­Efzak-Pél zetne. Hazánkban ez az út a közép-szlo­vákiai kerületen ha­lad át a Dolný Ku­bín— Ružomberok — Banská Bystrica— Zvolen — Slovenské Darmoty vonalon. Az útszakaszok teljes kiépítése és korsze­rűsítése 1970-ben fe­jeződik be. Oj parko­lóhelyek, benzinállo­mások, autószervi­zek, autokempingek, szállodák, kiránduló­helyek létesülnek az Észak-Dél turistaút mentén, amelyen kb. 50 ezer skandináviai turista látogatásával számítanak. OL Növekvő követelmények AZ EGYIK NAGY ÜZEMBEN azt bizonygatta a pártszervezet elnöke, hogy „amilyen a párt­elnök, olyan a pártszervezet munkája". Bár e megállapítás­sal teljes mértékben nem ért­hetünk egyet, de nem hallgat­hatjuk el a benne rejlő igazsá­got sem. Helytelen azt állíta­ni, hogy egyes pártszervezetek munkája csupán a pártelnök képességeitől függ, hiszen a szervezetet nem egy személy, hanem a pártbizottság irányítja. Viszont tagadhatatlan, hogy a pártbizottságban az elnök tölti be a motor szerepét. Legtöbb esetben ő képviseli a pártszer­vezetet a gazdasági vezetők ta­nácskozásán, a különböző érte­kezleteken. Munkahelyén tiszt­ségétől függetlenül éppen úgy kell végeznie a feladatát, mint munkatársainak. Sőt, bizonyos mértékben jobban kell végeznie, hogy személyes példát mutas­son. Aki alaposabban megfigyeli a pártelnökök életét, az jól tud­ja, hogy megbízatásuk teljesíté­se egyúttal a szabad időről való részleges, vagy teljes lemondást ls jelenti. Ezek az elvtársak igen fontos láncszemek a párt­munkában. Tevékenységükről, munkájukról most először nyúj­tott teljes képet a Központi Bi­zottság javaslatára készített elemzés. Az adatok Igen figye­lemreméltók, és alapot nyújta­nak a helyes következtetések kialakításához. A felmérésből megtudjuk, hogy a pártelnökök közel 40 százaléka 36—45 éves. Ehhez még hozzá kell tennünk, hogy kétharmaduk saját tapasztalat­ból tudja, mit jelentett a kapi­talista rendszer, egyharmaduk végig szenvedte a gazdasági vál­ságot a harmincas évek elején, sőt 5 százalékuk mindkét világ­háborút végig küzdötte. Az em­lített adatok jelentősége főképp abban rejlik, hogy lehetőséget nyújtanak a kerületi és járási pártbizottságoknak a céltudato­sabb munkához. A pártszervek az említett adatok alapján vilá­gosabban látják, hogy milyen segítséget kell nyújtaniuk a pártelnököknek, s azt is meg­állapíthatják: az évzáró taggyű­lések előkészítésének idősza­kában milyen káderkérdésekre helyezzék a fő súlyt. A pártelnökök munkájának, tevékenységének elemzése még egy fontos jelenségre hívta fel a pártszervek figyelmét. Gon­dolkozni kell azon, hogy vajon helyes-e, ha a 19 450 pártelnök­nek két funkciója, több mint ezernek pedig három, vagy még ettől is több megbízatása van. Helyes az, ha a pártelnök tagja a nemzeti bizottság plé­numának, és így hasznosítja a pártinunkában szerzett tapaszta­latát. Viszont egyáltalán nem szükséges, hogy még két-három társadalmi szervezet vezetősé­gének is tagja legyen. IGAZ, EGY PARTHATÄROZAT SEM RÜGZfTI: hány megbíza­tást vállalhat a pártelnök. Ilyen általános irányelvre nincs is szükség. Annál inkább szüksé­ges, hogy az alapszervezetek pártbizottságai és a járási párt­bizottságok egyénenként — a pártelnök képességeit, valamint a pártszervezet tevékenységé­nek színvonalát figyelembe véve — meghatározzák: vállalhat-e a pártelnök egyéb megbízatást is. Jól tudjuk, hogy a XIII. párt­kongresszus határozatainak tel­jesítése minden munkahelyen komoly feladat elé állítja a pártszervezetet. Ezek teljesítése megköveteli, hogy a pártelnö­kök elsősorban a saját szerve­zetük problémáinak megoldásá­val, a pártmunkával törődjenek, ök tudják a legjobban, hogy a pártmunka elsősorban az embe­rekkel való munkát jelenti. Ez pedig rengeteg időt igényel. Ezért fontos, hogy a pártbizott­ságok felülvizsgálják a pártel­nökök munkáját, mentesítsék őket a kevésbé lényeges megbí­zatásoktól, hogy a legfőbb meg­bízatásukat a követelményeknek megfelelő szinten végezhessék. (cs) A KELET-SZLOVÁKIAI VASMŰ EGY RÉSZE. 79. Hirtelen félelmetes csönd lett. Feltü­zelt, verejtékes arcok csillogtak a lángok fényében, a szemek zavarosan, részegül­ten meredtek az árulóra. Erősebben hal­latszott az égő gerendák ropogása, a mo­hó lélegzet. Ügy tetszett, rószaszin pára lebeg a tömeg fölött. És mindez meg­rázkódott, remegni kezdett Salajev előtt, és mikor a tanító a szemébe pillantott, iszonyodva felkiáltott: - Elvtársak, mit akarnak ve ... A parancsnok vasmarokkal ragadta meg oz inge gallérját, és akkorát rán­tott rajta, hogy a fogolynak elakadt a lélegzete. De ezt a kiáltást, a rettenet megszakadó kiáltását mindenki hallotta. Belevágott a pattanásig feszült idegekbe, és heves rázkódás futott végig a soka­ságon. -Várod... Várod őket! - lihegte elfulladva Salajev, nem is hallva, amit mond, és csak rázta, rázta, minden ere­jéből megmarkolva és csavargatva a fo­goly torkánál az inget. Homályba borult minden, nem látta tisztán ennek az em­bernek az arcát, akinek szeméből ömlöt­tek a fulladás könnyei, ámde Salajev ott érezte a kezében ezt a reszkető, va­cogó, erőtlen testet, és őrjöngő haragjá­ban hangosan csikorogtak összeszorított fogai. - Vársz, átkozott bitangja!... A né­metjeidet várod! Ekkor metsző fájdalom hasított a pa­rancsnok térdébe. Megrázkódva elengedte a tanítót, és zavaros tekintetével körül­nézett. Egy kisfiú állt előtte, aki az imént a térdébe harapott. Megnyúlt, fal­fehér kis arc, a rémülettől kerekretágult gyermek könnyben fürdő szeme. Sala­jev pillantásától visszahőkölve, kétségbe­esett elszántsággal kiáltozni kezdett: — Ne bántsa! Ö az én, az én, az én papám! Ne bántsa! ÉS védőn átkarolta az apja lábát, és egész testében remegve hozzásimult. — Ne bántsa!... Salajev csak állt, leszegett fővel, és zihált, mintha hirtelen felriadt volna. És a körülállók is egyszerre magukra ébredtek, és más szemmel kezdték látni a világot s a történteket. S a lábak alatt odavergődött kisfiú most a nyomakodó, megfeszülő testek és tapadó csizmák között, amelyek mind­egyike könnyedén agyonnyomhatta vol­na, sovány kis testével keresztülfurako­dott a tömegen és kiszaladt a lángok fényébe. A legkisebb és leggyengébb lény között, akinek csupán egyetlen fegyvere volt: a szeretet .ereje elhaló kis madárszívbeiS — ez a gyerek folyvást ugyanazt a néhány szót kiáltozta, amely nem adott magyarázatot semmire: „Ö az én papám! Ne bántsák!" És különös módon ezek a szavak nyomban igazol­tak mindent, és azok az emberek, akik alig egy perce még fejvesztve tomboltak elvakult dühükben, most kijózanodtak és újra emberré lettek. Salajev távozott, a tömeg utat nyitott előtte. Maga sem vette észre, hogy járás közben meg-megrázta kezét. A zsibba­dást akarta lerázni, melyet még ott ér­zett a tenyerében. Becsapta a kocsi ajtaját, hirtelen^ fá­radtság kerítette hatalmába. Sofőrje, Petrov közkatona, dudálva kihajtott a bűntudatosan szétoszló tömegből. Néhá­nyan ott álltak a tanító körül. A kisfiú megigazgatta, nadrágjába gyűrte az apja ingét, az egyik kísérő kotona pedig fel­emelte a földről és leporolgatta a tanító összetaposott sapkáját. Salajev késő éjszaka ért vissza a törzs­be; ruhájából áradt az égő gerendák füstszaga. A tornác sötétjében tapogatva benyitott az ajtón. A meszelt falú és mennyezetű szoba ablakai pokrócokkal voltak elfüggönyözve. Úgy tetszett, hogy a kis helyiség, amelyben megrekedt a csönd és a petróleumlámpa szaga, erős fényben fürdik. Brovalszkij és Scserba­tov ült az asztalnál a térkép fölé hajol­va, a fejük majdnem egymáshoz ért. Nem fordultak mindjárt a kinyíló ajtó felé. Salajev leült. A térkép közepére helye­zett tányérkán álló petróleumlámpa bán­totta még a szemét. Elfordult és inge­rülten sandított vissza rá. - Égnek a falvak. Menekül a nép. Cipelik a gyerekeket, hajtják a marhát: minden út telistele emberrel. Itt bent, a zárt helyiségben erősen érződött a gimnasztyorkájából áradó füstszag, a tűzvész lehelete. Maga is megérezte, és megszagolta ingzubbonya ujját. - Nappal még kihaltak voltak a fal­vak. Honnan az ördögből gyűlhetett oda estére annyi nép? Félelmetes látvány. Alig tudtam idáig vergődni... Salajev elhallgatott. - Nos? Hallottátok már? A front­parancsnok áruló! És szavai hatását figyelve baljósan összehunyorított szeme sötét pillantását a két parancsnokra függesztette. Brovalszkij ijedt arccal megfordult ül­tében, szemében hitetlenség: „Ez lehe­tetlen!" Majd nőies mozdulattal intett Salajevnek, minthacsak azt mondaná: „Eredj! Nem hiszem!..." Scserbatov pedig, aki ismét oly mély töprengésbe merült a térkép felett, hogy semmit sem hallott, most felpillantott és szigorú, zárkózott tekintettel nézett Salajevre. S csak akkor fogta fel a tudata legmé­lyén megbúvó szavak értelmét. - Micsoda? - mondta és megkö­szörülte torkát. 80, — Annyi az egész, hogy a frontpa­rancsnok kereket akart oldani. Tábornok létére — ismételte kegyetlen élvezettel Salajev, és ösztönösen Scserbatov tábor­noki rangjelzésére nézett. Ösztönösen, de ettől a pillantástól ez a rangjelzés is mintegy gyanús lett egyszerre. - Tér­képpel, haditervekkel, valamennyi ok­mánnyal szökni akart. A kocsijárt, Már a műúton érte utál egy harckocsi. A har­madik ágyúlövéssel kinyírta. Közvetlen közelből. — Honnan tudod mindezt? — kér­dezte Brovalszkij. Salajev, régi szokása szerint, olyan tekintettel nézett rá, ami nyomban figyelmeztetéssel szolgált, hogy oz effajta fölösleges kíváncsiskodás nem­csakhogy nem helyénvaló és nem kívá­natos, hanem veszéllyel is jár. Igaz, egy ideje nem léteztek azok a titkos forrá­sok, amelyek révén titkos értesülésekhez juthatott volna, és a régi kapcsolat is megszakadt. De ez a jó szokása azért megmaradt. — Egyvailamit magyarázzatok meg nekem. — Salajev, minthacsak moso­lyogna, kivillantotta barna arcából erős, fehér fogait. - Ti mindketten okosab­bak, tanultabban vagytok nálam... Vajon mi hiányzott annak az ember­nek?... Azt mondtam: mi hiányzott neki? Tábornok volt! Elismerés, tiszte­let, dicsőség, hatalom, pénz, ördög tud­ja, micsoda! S cserébe csak a katonai szolgálat! Mindent megkapott! Kitől? A szovjethatalomtól! A néptől! És ez a hitvány alak mégis elárulta mindket­tőt! Rendben van, ne beszéljünk a lelki­ismeretéről, a tagkönyvéről, amit ugyan­bár itt viselt, a szíve fölött, s amivel kérkedett, mikor feltornázta magát a ranglétrán. De hát mi az a több, amit a németektől kaphat az ilyen? Talán új házat? Hiszen - Korotkov a neve!... Magyarázzátok ezt meg nekem. Hát ha én olyan nehézfejű vagyok, hogy egye­dül nem tudom felfogni... (Folytatjuk) 1966.

Next

/
Oldalképek
Tartalom