Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-02 / 302. szám, szerda

I. V. MICSURIN ÉS A JELENKORI GENETIKA A DOGMATIZMUS KERÉKKÖTŐJE A TUDOMÁNYOS KUTATÁSNAK Az elmúlt években a szovjet biológia művelói között elvi jelentőségű, nagyon élénk vita folyt — és lényegében folyik még ma ls —, amelynek két pólusán a T. D. Llszenko akadémikus által vezetett és magát micsurini iskolának nevező csoport, illetve a szovjet élettani kutatók népes tábora áll. A vita fóleg akörül folyik, hogy Liszenko csoportja monopol helyzeténél fogva minden megengedhető, de megengedhetetlen adminisztratív eszközzel is gátolta főleg az agrártudomány és általában a biológia szabad, elméleti kibontakozását. Bár a vita még most is tovább gyűrűzik, annyi biztos, hogy a nézetek nyílt összecsapásában alulmaradt a liszenkói vonal. így szabadabb lett az élettani kutatómunka, a gyakorlati kísérletezés, és új szemszögből mérik fel a szovjet biológia eredményeit. Ma már nem tűnik szentségtörésnek, ha a szovjet tudósok és történészek tanulmányokban, cikkekben és beszédekben igyekeznek tárgyilagosan — az érdemek és a melléfogások dialektikus egységében — felmérni Ivan Vlagyimirovics Micsurinnak, a legnevesebb szovjet genetikusnak és növénynemesítőnek a munkásságát is. Ezt teszi például a fenti cím alatt N. P. Dubtnytn, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Lenin-díjas levelező tagja a VOPROSZI FILOSZOFIJI című tudományos folyóirat 6. számában. Rendkívül érdekes tanulmányát — amelyet až alábbiakban ismertetünk — kivonatosan közli a NOVA MYSIi 21. száma is. Tiszteletet érdemel, de nem tömjénezést Űriási Micsurin érdeme, ezt a tanulmányíró egy pillanatra sem vonja kétségbe. Meg kell tehát becsülnünk, de ez semmiképp sem jelentheti annak a nézetnek az elfogadását, hogy ő alakította ki az összes biológiai tudományok egyedül elfogadható alapját, és az ő tudományos eszméinek megfelelően fejlődött világszerte az élettan. Pedig akadtak bőven ilyen „micsurinisták" nemcsak a Szovjetunióban, hanem többek között nálunk is, akik Micsurint és a világ genetikájának kibontakozását ellentétbe állították egymással. N. P. Dubinyln ismételten hangsúlyozza, hogy ez a szovjet genetika izmosodásának ker rékkötője lett. Ezért igyekszik tanulmányában legalább nagy vonalakban képet festeni Micsurin munkásságáról, annak fő szakaszairól és módszereiről, kiemelve, hogy minden ezzel összefüggő kérdés tisztázása további elmélyült elméleti munkásságot követel. Micsurin munkásságának fő szakaszai Három szakaszról beszélhetünk. A nagy szovjet genetikus első komoly eredményeit a gyümölcsjalták fokozatos akklimattzálásával, honosításával érte el. Ennek lényege, hogy a déli, magról nevelt gyümölcsfákat fokozatosan mind zordabb északi környezetben ültette el, hogy igy eredeti tulajdonságaik megőrzése mellett az új egyedeket hozzászoktassa a hidegebb éghajlathoz. Eredményei elvitathatatlanok, de ez tulajdonképpen még csak a keresés, a kísérletezés és a tévedések szakasza volt. Bár maga Micsurin is felismerte tévedéseit, nem számolta fel maradéktalanul egyes illúzióit. Elsősorban azt az elképzelését, hogy a gyümölcsfajták honosításával nyert új minőségi jegyek adekvát módon átalakítják a növények örökölt tulajdonságait. Kutatómunkájának második szakaszában, amikor már tömeges méretekben törekedett a honosításra, felismerte, hogy ez a folyamat sokkal bonyolultabb, sok időt, erőt és eszközt Igényel, s ugyanakkor az eredmények véletlenszerűek. Az örökölt tulajdonságokat nehéz radikálisan megváltoztatni — ez a felismerés vezette a gondolatra, hogy ivaros és oltásos módon keresztezze az egyes fajtákat. Ebben látta az örökölt, előnytelen tulajdonságok gyors leküzdésének módját. Ez volt munkásságának harmadik szakasza. Az öröklődés irányításának fő elvei Tévedés lenne azt hinnünk — írja N. P. Dubinyln —, hogy Micsurin módszere, vagyis az új környezet hatása segítségével saját akaratának megfelelően bármiféle új tulajdonságokkal tudja felruházni gyümölcsfajtáit. Éppen a környezet hatásának abszolutizálása és az az állítás, hogy az öröklött tulajdonságok nem játszanak szerepet, okozta a legnagyobb károkat a növénynemesítés elméletében és gyakorlatában. Micsurin nagy érdeme, hogy felvetette a környezet és az öröklött tulajdonságok hatásának kérdését, mégpedig a XX. század elején, amikor a világ genetikája keveset foglalkozott ezzel a fontos összefüg* géssel. Ugyanakkor ő maga a földrajzilag és rendszertanilag távol fekvő fajták és fajok keresztezése, a hibridek irányított nevelése során mind közelebb került a világ genetikai fejlődéséhez. Micsurinizmus és mendelizmus Annál fontosabb ez a megállapítás, mivel Liszenkóék szerint Micsurin és elmélete szöges ellentétben áll a világ genetikájának klasszikus tanításával, a mendelizmussal. Ez volt az alapja annak, hogy a micsurini zászlót lobogtatva, lényegé-; ben betiltatták a genetikai kutatómunkát és a mezőgazdasági gyakorlatból kizárták az általuk elvetett módszereket. Ugyanakkor maga Micsurin, aki különben 1935-ben halt meg, eleinte ugyan (1914—1917) elutasította a mendelizmust, de később változtatott álláspontfán. Például 1929-ben ezt mondotta: „Semmiképpen sem utasítom el Mendel törvényének előnyös vonásait." A két jelentős genetikus szembeállítása azért sem volt helyénvaló, mert, N. P. Dubinyln szavai szerint, Micsurin ugyan fontos örökléstani törvényszerűségeket fogalmazott meg, de csak a gyümölcsfák viszonylatában és ezeket sem sikerült átfogó rendszerbe foglalnia. Ugyanakkor az örökléstan (genetika) már az ő életében „a fő kérdésekben messze megelőzte Micsurin mély, de mégiscsak általános tételeit". Liszenko iskolája vakvágányon A tanulmányíró Micsurinnak nemcsak nagy eredményeivel és tévedéseivel foglalkozik, hanem egyes emberi vonásaival is, amelyek arról tanúskodnak, mennyire toleránsabb volt eltérő nézeteket valló tudóstársadval szemben, mint a követőinek szerepében tetszelgő Liszenko-iskola tagjai. Erre számos meggyőző példát hoz fel. Ugyanakkor tény, hogy számos tudóstársát elidegenítette magától, mert az örökléstan sok fontos kérdésében elfoglalt álláspontja nem felelt meg e tudományos ágazat fő fejlődési irányzatának, és ellentétben állt a tudományos haladás követelményeivel. Élete végén azonban kereste saját gondolatai és az akkori vüágtudomány összhangját. Érdekes — állapltja meg a tanulmányíró —, hogy amíg Micsurin élt, senki sem beszélt valamilyen különleges miqsurini örökléstanról, valamilyen alapvető fontosságú új tudományos elvekről. Csak a halála után kezdődött el, Liszenkóék hatására, kultikus magasztalása. Az elmúlt három évtizedben sok szó esett arról, hogy eszméi forradalmian átalakították a biológia alapjait, megnyitották a darwinizmus új fejlődési szakaszát és arról, hogy fiiozófiailag csak ezek az eszmék helyesek, csak ezek fejlesztik a dialektikus materializmust. N. P. Dubinyln mindezt cáfolja, anélkül, hogy tagadná Micsurin érdemeit: „Számos szerző, elsősorban Liszenko, Micsurin nevét ... faltörő kosként akarta felhasználni az új biológia ellen. Szigorú bíró az idő, és mi sem károsabb a tudományra, mint Micsurin személyi Kultuszának táplálása, tanításának kanonizálása. Micsurin kitörölhetetlen nyomot hagyott a szovjet élettanban, de érdemeinek minden elismerése mellett nincs okunk a biológiától elszigetelnünk micsurini szakaszát... Ez az örökség nincs ellentmondásban a tudományos örökléstannal, hanem annak csupán a részét képviseli." S végül a tanulmányíró afelől sem hagy kétséget, hogy a nálunk annyiszor elveszejtett és reakciósnak kikiáltott génelmélet, (a gén az élő szervezet tulajdonságainak a szülőkből, eredeti fajtákból és fajokból az utódokba, az új egyedekbe való átadásával kapcsolatos örökléstani tényező), amely Morgan, Mendel és mások nevéhez fűződik, az alapvető élettani kérdések megoldásának a kulcsa. (g. M 19GB. XI. 2. Szép almatermést takarítanak be a kelet-szlovákiai klCovi gyiimölcsnemesítő gazdaságban. Berenhaut felvétele W t m m w m •• | w Ujjaepul a gyar Korszerűsítés előtt a tiileki Kovosmalt — Minden gyár egy önálló kis világ, mely éli a maga kü— lön életét, sajátos problémáival, érdekeivel és céljaival. — Ilyen a jüleki Kovosmalt dolgozóinak világa is. Nekem, aki — betekintett birodalmukba, az a feladat jutott osztályré— szül, hogy a vezető szerepét vállaljam. Vigyázok, hogy sza— i>aim ne legyenek nagyobbak tartalmuknál. Megpróbálok — mindent úgy leírni, ahogyan láttam. Háromezer ember dolgozik a füleki Kovosmaltban. Nem sok, ha azt nézzük, hogy több mint ötmillió dolgozót foglalkoztat az ország ipara. Nem is kevés, ha figyelembe veszszük ipari létesítményeink nagyságát. Száz, meg száz kisebb gyár, üzem van hazánkban. Mit gyártanak a fülekiek? Tűzhelyeket, szilárd és cseppfolyós tüzelőanyagú kályhákat, konyhai tűzhelyeket. Másik tevékenységük az edénygyártás. De nagyüzemi konyhaberendezéseket is gyártanak, továbbá cinezett és lakkozott árut és sokféle apróságot (vasalót, lámpaernyőt stb.). Mindezen nincs semmi különös. Csak a társadalmi munkamegosztást fejezi ki az, hogy egyik gyárban ruhát készítenek, a másikban mezőgazdasági gépeket, a harmadikban zománcozott edényeket. De nem is az a fontos, mit gyártanak valahol — már amíg nem feleslegesen és nem a szükséges dolgok rovására —, hanem az: hogyan? Mert ha a füleki Kovosmaltot csak arról Ítélnénk meg, hogy a védjegyét viselő tűzhely megfelel-e és hogyan rendeltetésének — gyártmányaival komoly nemzetközi vásárokon sem vall szégyent, zománcozott edényei a világ valamennyi táján elkelnek — azt mondhatnánk: minden rendben van. Még sincs így. S ha nincs minden rendben, a hiba csak akörül lehet, hogyan termelnek, milyen emberekkel, milyen gépekkel és nyersanyaggaL Ha az utóbbitól eltekintünk, akkor megállapíthatjuk, hogy a füleki Kovosmaltban a termelés tényezői összhangban vannak. Valóban összhangban. De milyen szinten!? A század eleji szinten. Arra az időszakra lehetett jellemző az olyan termelés, amilyen itt még most is folyik, ilyen kevés szakmunkással, ilyen gépekkel, ilyen épületekben. Szlovákiában kevés ennyire elmaradott gyár van. Hogyan felelhetne meg itt a gyártás a „korszerűt korszerűen" elvnek? Hiszen minden, ami korszerű, az is csak füleki méretben az. Mert van a gyárnak a műszakilag legelmaradottabb fatetős lemezosztályán kívül futószalaggal ellátott öntödéje, és alagutas kemencével felszerelt zománcozója. De azon kívül, hogy a mai technika szempontjából már ezek is elavultak, „füleki méretben" sem hozták meg a várt eredményt. Mert hiába „korszerű" a kapcsolódó részleg — a zománcozó —, ha a gyár alapja, a lemezosztály, az elavult gépekkel csak annyit tud készíteni, hogy a zománcozó nem lakik jól, nem használja ki a kapacitását. A korszerűtlenség az oka mindennek. Annak is, hogy nem megy a szakképzettség növelése. Mert olyan gyárban, ahol a géppark 70 százaléka ósdi, nem is lehet érvényesíteni a szaktudást. így a munkabér keveset emelkedik, mert a szinte nem létező műszaki fejlesztés folytán a munkatermelékenység nem sokat változik. A szaktudás felhasználásának korlátozott lehetősége, a keresetek állandósulása, a rossz munkakörnyezet, mindez azt okozza, hogy sokan, köztük gyakran a legjobb szakemberek otthagyják a gyárat. És akik maradnak, küszködnek a mindennapi Müszakváltáskor távoztam. Forrongó, zabolátlan, pillana tönként változó embert folyó torkollott a gyárba. Az irány a lemezosztály, az öntöde, a zománcozó, az irodák. Az igazi folyóban nem látod a molekulákat, csak a folyás irányát. Ebben az áradatban azokat is megfigyelheted: tarka öltözékű emberek. A magyar szó drága hamva, zamata van az ajkukon. A gyár falai közé viszik sorsukat, problémáikat, örömüket, bánatukat, hogy a megszokott munkamenetben testi és szellenft erejüket a gépek erejével egyesítve újraalkossák, mint mindennap, a maguk külön világát. Négy kemény esztendő áll még előttük. Ezalatt saját erejükből kell létrehozniuk szebb boldogulásuk alapját, a megfiatalított gyárat. Ez a tehetséges és dolgos nép sokszor bizonyított. Most ts fog. Tudjuk. MÉSZÁROS GYÖRGY munkafeladatokkal. Mert ha akármilyen is a munkakörnyezet, termelni s a tervet teljesíteni kell. Teljesítik is, s még rá is adnak. Pedig nem könnyű. Az objektív okokon kívül vannak olyan fogyatékosságok, amelyeken lehetne javítani. Ide tartozik a munkaszervezés és az operatív tervezés. Az utóbbi miatt rendszertelen az anyagellátás, ami a hajrát szüli. A kapkodó munka gyakran magas selejtszázalékot eredményez. Túlórázni kell, ami nincs megfizetve, de csúsztatott szabadság sem jár érte. Nem számitható ugyanis többletmunkának az, amivel be kell hozni a lemaradást. Mindehhez még hozzájárul a gépek gyakori meghibásodása, fennakadás a szállítói-átvevői kapcsolatokban, a rendszertelen külföldi megrendelések. Nem bírálat ez, hanem a tények leírása. Hiszen minden vezető, minden munkás megteszi, amit tud. Az utóbbi időben igazán sokat tettek. Eleget kísértett az alkalom, hogy ennek hatása alatt a pillanat ihletére bízzam magam, arra a hangulatra, amely megváltoztatja a beszéd csengését, a mondások értelmét és színét. De nem teszem, hiszen a kalauz szerepében vagyok, aki az olvasókat bevezeti az edénygyár dolgozóinak világába, hogy olyannak lássák amilyen. De nemcsak ezt akarom, hanem azt is, hogy mindenki lássa: változni kezd a helyzet Füleken. Miért? Átadom a szót Pálenik József mérnöknek, a műszaki Igazgatóhelyettesnek: — Jövőre megkezdjük a gyár korszerűsítését. Ennek első szakaszát 1970-ben fejezzük be 80 millió korona befektetéssel. Felépül egy termelőcsarnok, amelyben a következő részlegek kapnak helyet: központi anyagraktár nyíróval, présház bádogosműhellyel, szerelőműhely lakkozóval, készáruraktár. Ehhez a húszezer négyzetméter területű főtömbhöz csatlakozik majd a samottraktár, etilénfejlesztő állomás, oxigénállomás, ládaműhely, csomagolóanyagraktár és vegyi raktár. Következő nagy objektum a kazánház. Ezenkívül magas feszültségű vezetéket és áramelosztót építünk, továbbá szociális berendezéseket és irodahelyiségeket. A munkálatoknak 1967. harmadik negyedévében kell megkezdődni. Egyelőre az a probléma, hogy a Stavoindustria húzódik ennek vállalásától, munkaerőhiányra, illetve a stabilizációs elvonásra hivatkozik. — 1970-ben nem állunk meg. A korszerűsítés második szakaszában új öntödét, szerszámmühelyt, karbantartó részleget, további melléképületeket és irodaépületet építünk. — Számitásunk szerint a korszerűsítés első szakaszában eszközölt 80 milliós beruházást, amely hitelből történik, három év alatt megtérítjük. Ennek befejeztével bizonyos szakosítást érünk el; a tűzhelyek és kályhák gyártása 70 százalékra emelkedik, a zománcozott edényeké 28 százalékra. Kiesik a nagyüzemű konyhaberendezések, cinezett és lakkozott áru gyártása. — A korszerűsítés meghozza régi vágyunkat, hogy új műszaki és gazdasági paraméterekkel dolgozhassunk, jobb munkakörnyezetben fejthessék ki dolgozóink tudásukat, képességeiket, szorgalmukat.