Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)

1966-10-19 / 289. szám, szerda

mtöMú GREK IMRE ŰTIJEGYZETE Kis összehasonlítás Szándékosan Németalföldet használok Hollandia helyett, mert beszélgettem egy amszterdami értelmiségivel, aki büszkSn vallotta magát németalföldi, de fríz nemzetiségű állampolgárnak. Tőle tudtam meg, hogy Hollandia szűkebb fogalom Németalföldnél, mert az ország egyik tartományának neve. Nyelvük keverék — frank, szász és fríz származéka. A régi frankok a déli és nyugati részeket lakták, a szászok keleten, a frízek északon éltek. A frankok és a szászok idővel egymáshoz idomultak, egybeolvadtak, s közös nyelvük alkotja nia a németalföldi nyelvet, amelyet hollandnak vagy flamandnak neveznek aszerint, hogy Hollandiában vagy Belgium északi felében beszélik-e. Csak az északon élő 300 ezer fríz őrizte meg régi nyelvét, amely közeli a dánnal, összekötő láncszem a német és az angol között. A németalföldi Észak-Brabant és a belgiumi Dél Brabant között nincs nagy különbség. Csak a határok választják el a két országot, amelyre egyaránt jellemző a táj, az építkezés, a világ legtermékenyebb mezőgazdasága, a tengerhajózás, a régi kereskedelmi hagyományok, a tengeri gátak, csatornák, a virágos réteken legelésző tehenek, a szálmalmok, a párás és villódzó tengeri levegő, az örökös bárányfelhők. Elkülönülésük ma már inkább formális, mert mindkét ország a Benelux társulás tagja. Talán csak hosszabb tartózkodás után észlel az idegen némi különbséget a két ország között. A vám- és határőrök nem nagyon foglalkoznak az utasokkal. Négyszer léptem át a határt, de egyszer sem igazoltattak, egyszer sem kellett kinyitnom bőröndömet. Mégis úgy tűnik, hogy a hollandok fegyelmezettebbek, a hollandiai utak tisztábbak és gondozottabbak. Különbség van a két ország pénzneme között is. Egy holland forint körülbelül 14 belga franknak felel meg. A hollandok valamivel zárközottabbak, takarékosabbak, a belgák vidámabbak, fesztelenebbek, nagyobb a keresetük. Belgiumban sok az egyke, s a jelenlegi általános szaporulat sem valami nagy, Hollandiában viszont 1,53 százalékos a szaporulat, ami évi 140 ezer újszülöttet jelent. Jó gondozásuk eredményeképpen elenyésző a csecsemőhalandóság. E tények hatása több téren érezhető. Belgiumban egyes helyeken nfncs lakásprobléma, viszont Hollandiában mintegy 40 ezer család lakik csatornákon, folyókon ringó bárkaházakban. Árkülönbségek is vannak. Két holland forinttal olcsóbb a hollandiai vaj, Belgiumban pedig a cigaretta olcsóbb, ami alkalmat ad a csempészésre. Ne gondoljuk, hogy csak a turisták csempésznek! Gyakran megtörténik, hogy a vajat páncélozott autókon csempészik, és tűzharcra kerül sor az állig felfegyverzett csempészek és a gépfegyvert használó pénzügyőrök között. Valószínűleg jól jövedelmező üzlet lehet a csempészés, ha ilyen kockázatot vállalnak. Az ilyesmi, meg néhány politikai esemény olykor megzavarja a tulipánok földjének csendéletét. Németalföld a föld egyik legsűrűbben lakott országa. A 33 és fél ezer négyzetkilométeres területen több mint 12 millió ember él, vagyis 350 lakos jut egy négyzetkilométerre. Vannak -azonban olyan területek, például Észak- és DélHollandia, ahol 785 vagy 954 személy jut egy négyzetkilométerre. A lakosság mintegy háromnegyede városi. EURÓPA ÚTKERESZTEZŐDÉSÉN Európából többféleképpen lehet eljutni Hollandiába: vonaton, repülőgépen, hajóval. Prágából egy és negyed óra alatt Amszterdamban lehetünk. A németalföldi légiforgalom központja Európa útkereszteződésén, Amszterdam közelében van. Ez a Schiphol, amely 125 várossal és öt világrész 75 országával tart fenn közvetlen összeköttetést. Amszterdamból Párizs egy óra, Koppenhága 80 perc, Bécs 95 perc, Róma 130 perc. Már az első DC 9 jDouglasj repülőgép is közlekedik, amely 900 kilométert tesz meg egy óra alatt. A A Schiphol bejárata előtt KIM 1919-ben létesült, és egy év múlva a Schiphol már rendszeres légikikötő lett. Azóta többször bővítették, s a hazai repülőtársaság gépein kívül még több mint húsz más légiforgalmi társaság repülőgépei szállnak le a hatalmas repülőtéren. A Schiphol földrajzi ritkaságnak is számit, mert a •repülőgépek egy kiszárított tó fenekén szállnak le, négy méterrel a tengerszint alatt. A repülőtér körüli csatornákon a hajók fejmagasságban siklanak tovább, ami különös látvány. A repülőtéren épülettől épületig tágas autóbuszok szállítják az induló és érkező utasokat. Olyan jó a szervezés, hogy az ember észre sem veszi, s máris átesik a vámés útlevélvizsgálaton. A Schipholnak saját rendőrsége van, amely a forgalom gyors és zavartalan lebonyolításáról gondoskodik. A repülőtérhez vezető széles autóutak kereszteződésein a közlekedési rendőr a nyakában függő tranzisztoros rádióadóval a távolból irányítja a fényjelzéseket. Csúcsforgalom idején a több kilométer hosszú autóoszlopok olykor csak lépésben tudnak előrehaladni. ISMERKEDÉS AMSZTERDAMMAL A nagyvárosokat általában az annyiszor bevált sablon szerint szokták megtekinteni. Én más módszert választottam. Kísérőmmel először az óvárosban barangoltunk, s megnéztük a nevezetességeket, majd motoros hajóval végigjártuk a csatornákat és a kikötőt. Amszterdam — víziváros összesen 90 kilométer hoszszú 635 csatornával. Hajónk oldalfala és teteje üvegből készült. Orrában idegenvezetőnk négy nyelven — hollandul, németül, angolul és franciául magyaráz. Több helyütt ez a felírás díszeleg: „Geen fooien A. U. B.", ami magyarul azt jelenti: Ne tessék borravalót adni. A kiszálláskor aztán meggyőződtem róla, hogy kívülünk mindenki megszegte a „tilalmat". Az idegenvezető is a legnagyobb lelki nyugalommal tette zsebre a pénzt. A GRACHTOK VILÁGA Grachtoknak hívják itt a csatornákat, amelyek mentén öreg raktárházak, gazdag kereskedők palotái tűnnek fel. Ittott megcsillannak egy modern ház tükörablakai. A félköríves grachtokat A Beginenhof, Amszterdam legrégibb háza. sok utcaáthidalás, 543 híd, keresztcsatorna szeli át. Az első napokban nehéz eligazodni az utcai csatornák rengetegében. A mai forgalomban sok baj van a grachtokkal, mert az autóknak nincs hol parkolniuk, ezért a csatorna pereméig merészkednek. Gyakran megtörténik, hogy valamelyik autó a csatornában köt ki. Külön erre az esetre kiképzett tűzoltóosztag aztán daruval húzza ki a megfürdött gépkocsikat. Hétköznap életveszélyes a gyalogjárás, mert a grachtok nagyon keskenyek, és a sok akadály között sok autó közlekedik. A Kalverslraaton van Amszterdam legrégibb háza, a BEGINENHOF. A csatornák vizét hattyúk, sirályok és vadkacsák lepik el. A vadkacsák színes tolla párásán fénylik a reggeli napsütésben, a hattyúk mint valami hermelinbe öltözött arisztokrata hölgyek méltóságteljesen úszkálnak. Átvágunk a Prins Hendrik Kade tömegén, és a kikötőhöz érünk. Az ingoványos parti földből kiemelkedik a Schreierturm, vagyis a „könnyek tornya". Hajdan itt búcsúztak az asszonyok a tengerre induló férjüktől. Az ősi emlék, a kendőlobogtatás tovább él. Évente elég sok család hagyja el az országot. Többen állampolgárságukat megtartva Ausztráliába vándorolnak ki. Az ausztráliai kormány nemrégen a hadseregbe akarta kényszeríteni a kivándorolt holland fiatalokat, hogy aztán Dél-Vietnamba menjenek harcolni. Ezért most sokan vissza akarnak térni az óhazába, s az ügyben a képviselőházban is interpellációk, felszólalások hangzottak el. Következik: 2. Közlekedési eszközök Grigorij Baklanov És Scserbatovbon felcsillant o remény: talán valami változás lesz? Ánya boldogan szorgoskodott a konyhában: szerette Jemeljanovot. A hatalmas termetű, vállas, világosan és józanul gondolkodó férfi azok közé az emberek közé tartozott, akikből mindig számtalan terem a népben, de csak döntő sorsfordulók idején bukkannak fel a tömegből. Az ilyen sorsfordulók perceiben megjelennek mint jó gazdák, okosan, telve meggyőződéssel, mindig tudják, mi a teendőjük, s nem kérdeznek semmit, hanem maguk tartják oda széles vállukat, ahol a legsúlyosabbat kell emelni. Ilyen embereket százezrével hozott felszínre a forradalom és állított előtérbe. A mindenben nagyvonalú Jemeljanovnak volt egy megmagyarázhatatlan gyengéje, amin sokat élcelődték a barátai: soha senkinek nem adott kölcsön könyvet a könyvtárából. Szilárd meggyőződéssel vallotta, hogy nincs olyan épeszű ember, aki önszántából visszaadná, ha egyszer egy jó könyv kerül a kezébe. Ifjúkorában nem volt alkalma tanulni, és ezt felnőtt fejjel pótolta: egész éjszakákon át olvasott. Betoppant azon az estén Scserbatovékhoz családiason, feleségestül, két 57. üveg konyakkal a zsebében, s vidáman, mint mindig. A házigazda azonban csakhamar észrevette az asztalnál, hogy a jókedve nem igazi jókedv. Jemeljanov felesége néhányszor ijedten, jelentősen ránézett, de a férfi mintha észre sem vette volna pillantását. Maga mellé ültette Andrjuskát, kizökkentette, összezavarta kérdéseivel, és elégedetten kacagott. De egyszer csak így szól, kettévágva a nevetést: - No, most pedig mutasd meg a könyvtáradat. Scserbatov megértette: beszélni akar vele. A dolgozószobában rágyújtottak, miután leültek egymással szemben. - Újságokat vársz? - kérdezte rögtön Jemeljanov, köntörfalazás nélkül. - Az újságokat mostanában jobban várják, mint az igazságot. — Elmosolyodott. — Igy kuporgunk egy sarokba húzódva és várunk: „Hátha engem -elkerül ..Mire tanítjuk a katonákat? A harcban ne feküdj le a tűzben! Csak előre! S a többiek követnek! Hát igen, a harcban egyszerű. Ott, ha a bátor ember meg is hal, dicsőség övezi. De itt: szégyen! Eredj csak ki az utcára s mondd ki hangosan, ami a szívedet nyomja ... Az ismerőseid holnapra a nevedtől is rettegni fognak. Eltörve cigarettáját, elnyomta a hamutartóban, majd felállt, hátratette kezét s ujjait ropogtatva járkálni kezdett a szobában. - És te, a kommunista, nyomtalanul eltűnsz, mint a néped ellensége. És az emberek elhiszik, hogy ellenség vagy. Ez az iszonyatos. Jemeljanov az ablaknál állt és az üvegen keresztül lenézett az udvarra. Súlyos vállát leengedte, két kezét hátratéve. Rövidre nyírt haja között barnára sült folt fénylik a tarkóján. És Scserbatov hallgatta barátját és elszörnyedt a gondolatra, hogy ilyesmiről beszélgetnek, és a fűtés szellőnyílása nincs elzárva. Tudta, milyen vékonyak a falak. Képtelen volt nem gondolni erre: már a vérévé lett. S noha belátta ennek szégyenletes voltát, képtelen volt legyűrni gyötrő félelmét. — Szörnyű áldozatok — mondotta Scserbatov. — Egytől egyik ártatlanok. Am ha meggondoljuk, mennyi ellenség vesz körül, milyen vasabroncs szorongatja hazánkat... De hát nem is ez a dolog lényege. Én úgy vélekedem, ha egyszer az a sorsunk, hogy az eszme érdekében feláldozzuk magunkat, akkor még ez sem olyan félelmetes. És hirtelen ráeszmélt: nem is Jemeljanovnak mondja mindezt, hanem önnön magának . . . Azért beszél így, mert kihallgathatják őket, hisz telefon van a szobában. És megborzongott a gondolatra, hogy a barátja átláthat rajta. Hiszen most lényegében elárulta. És annál iszonyúbb ez az árulás, mivel leplezett, észrevehetetlen, s nem a körülmények kényszerítették rá. Hiszen a harcban gondolkodás nélkül saját testével védelmezné meg Jemeljanovot. Dehát akkor miképp történhetett, hogy elárulja őt annak a láthatatlan hatalomnak a színe előtt, amely elhatalmasodott ott a lelkén? De Jemeljanov nem fogott gyanút. Eszébe sem juthatott ilyesmi, Visszafordult az ablaktól, merően Scserbatovra nézett és megfenyegette ujjával: — Ne hazudj! Éz a remény nem adatott meg nekünk. Az eszmének már régóta nem áldozatokra van szüksége, hanem inkább védelmet keres. Az emberiség nem ma született a világra, sok mindent látott és sok mindent volt ideje megfontolni. Jemeljanov odalépett a könyvespolchoz, és az üveglapon keresztül rámutatott az egyik kötetre: — Tessék. Itt van Anatole Francé. Ma éjszaka csak úgy véletlenül kezembe vettem, aztán egész éjjel olvastam. Van egy beszéde ezerkilencszázötból: „Az orosz népért." Ebben a Dreifuss-ügyről beszél. Ma még olvasni is furcsa. Kérdezhetné az ember: miért ez a nagy felháborodás? Hiszen nem ezreket visznek kényszermunkára, csupán egyetlen emberről van szó ... Várjál csak, rögtön 58. megtalálom. Itt van. Ez az resz . . . Még a szavak is olyan szokatlanok: „Egy ártatlan mártír" ... Mi már elszoktunk az efféle kifejezésektől... megvan! — Jemeljanov megtalálta a tartalomjegyzékben és fellapozta a könyvet. - Figyelj. Ezt mondja az író az ifjúságnak: „Egy ártatlan mártírt védelmezve a hatalom összefogott ereje és a közvélemény ellen, megtanítottunk benneteket arra, hogy saját józan megfontolásotok érveit ne hallgattassátok el az ő érveik előtt. Megtanítottunk benneteket, hogy ne fojtsátok el magatokban a lelkiismeret hangját. Megtanítottunk benneteket, hogy ne hajoljatok meg egy irtózatos bűntett előtt. Megtanítottunk benneteket az igazság hirdetésére, úgy, hogy annak hangja erősebben zengjen a kard csörtetésénél meg a tömeg üvöltésénél. Megtanítottunk benneteket arra, hogy miiképp kell fellépnie a bátor férfinak, amikor a bírák némaságba burkolóznak és a miniszterek hazudnak .. ." Hát ez az! Jemeljanov onnan távolabbról hosszú másodpercekig nézett barátja arcába. - A legszörnyűbb az, hogy mi magunk is erősítettük a beléje vetett vak hitet, s most már tehetetlenek vagyunk e hittel szemben. A legszentebb igazság is elrettentő hazugságnak látszik, ha nem egyezik az emberek mindenkori elképzelésével. Gondold csak el, mi lenne, ha akadna egy ember, aki ma beszámolna például a rádióban az egész országnak arról, hogy mi is történik nálunk, s beszélni kezdene Sztálinról! Ettől a perctől fogva még az is, aki mindaddig kételkedett, nyomban elhinné, hogy körül vagyunk véve ellenséggel; mindent elhinne. És bármely kegyetlenség tüstént igazolást nyerne. Az a legnagyobb baj, hogy a nagy tragikus horderejű események következményei nem derülnek ki rögtön, hanem csak évek és megpróbáltatások múltán jutnak el az emberekhez. (Folytatjuk) 1966.