Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)

1966-10-02 / 272. szám, vasárnap

13. RETTEGÉS J - rr Nagyon-nagyon vágyódtam H yenkor utánuk, legalább csak láthattam valna őket. El is határoztam, hogy ha másnap visszatérünk, azonnal táviratozok- haza, adjanak hírt magukról. Azután mégis megembereltem magam valahogy, Igorékra gondoltam, akik egészen egyedül, elhagyatva ott dideregnek valahol a jégmező közepén a hideg balokban. INDUL A MENTÖEXPEDICIO Nem sokat aludhattam. Kinn még egészen sötét volt, amikor Nyikoiaj Kuzmics már ébresztett: - Sztyopa, ébredj, indulnunk kel II Vacogva másztam le az ágyról, sietve kapkodtam magamra a meleg alsóneműt, vattaruhát, bőrkabátot. Cigarettát, gyufát A SARKI Irta: PINTÉR ISTVÁN, a délsarki expedíció tagja Ha nem hozunk valamit magunkkal, nem is tudom, hogyan jutunk haza. Nem akartunk elhozni semmit. Maradjon csak ott minden Igoréknak, ki tudja, mikor érkezünk vissza a segítséggel. De Krucsinyin ránk parancsolt, hogy a felét csak vigyük magunkkal az útra. Mondom, sze. rencse volt, hogy elhoztuk. Ha nincs velürvk semmi, talán meg Is fagyunk. Rettenetes a hideg kint. Jurij szerencsétlenségére még az arcvédőjét is elveszítette, őzért fagyott meg annyira az arca. — Merre jöttetek, a fennsíkon? e- kérdezte Nyikoiaj. Nem, Krucsinyin tanácsát követve, a Schirmacher-oázison keresztül. Ez ugyan hosszabb út, de sokkal biztonságosabb. Igor kiszámította, hogy három óra alatt ideérünk. Nem is nagyon késtünk ... — S ami a leglényegesebb: épen és egészségesen értetek haza! — tette hozzá Nyikoláj. — Igen, eltekintve megcsonkult bajuszomtól, meg a paradicsomhoz hasonló orromtól! — próbált mosolyogni Birger. Hálásan néztem rá. Most már rendben van — gondoltam. Most már minden rendben van, ha Jurij megtalálta a hangját és tréfálni tud. NYUGTALAN ÉJSZAKA Észrevettem, hogy Jurijnok is, de különösen Alegnek lecsukódik a szeme az álmosságtól. Nagyon fáradtnak látszottak. Nem is csoda. A nap izgalmas eseményei, a megfeszített menetelés a legerősebb ember idegeit is próbára teszi. >- Menjetek, rebjatá aludni, nagyon "rátok fér a pihenés! — unszoltam őket. — Legalább pár órát aludnotok kell, ha vissza akartok jönni Krucsinyinékért a mentőexpedícióval! — Jól van, jól van, megyünk már. De azután biztosan ébreszszetek bennünket az induláskor, nélkülünk el sem találnátok! — kötötte a lelkemre Jurij. — Ne félj, Jurij, én nélküled semmiféle menetre el sem indulnék - biztattam Birgert, csakhogy lepihenjen. Nyikoiaj Kuzmics úgy döntött, hogy a mentőexpedíciót ö maga vezeti, magával visz engem, s ha Birger és Aleg jól érzik magukat, őket is. Négy embernél többet nem akart magával vinni. Miután Jurij és Aleg aludni tértek, mi jó ideig még együtt maradtunk, a nap izgalmas, mozgalmas eseményeit tárgyalgatva. Hosszas vita után úgy határoztunk, hogy nem a jégfennsíkon haladunk majd, hanem a Schirmacher-oázis északi oldalán, itt lényegesen simább, veszélytelenebb o terep, mint másutt. Ezen az estén nagyon későn kerültem ágyba. Fáradt voltam, agyonhajszoltnak éreztem magam, mégis sokáig nem tudtam elaludni. Hánykolódtam az ágyon, egyik cigarettát a másik után szívtam. Nyugtalanított Igor meg Krucsinyin sorsa. Próbáltam magam megnyugtatni, hogy most már minden rendben lesz. Hiába. Ilyenkor, ha baj van, az ember gyakrabban gondol haza is. Otthonról már vagy két hete semmi hírt sem kaptam. Sem a szüleimtől, sem a menyasszonyomtól, sem pedig barátaimtól. vettem magamhoz, siettem Nyikoiaj után, oki előttem ment a kajütkompani felé, ahol Birger mór útra készen állt egy másik ETT-veJ. Futva érkezett Aleg is, futás közben kezét csapkodta, hogy legyőzze a belemaró hideg kellemetlen érzését. Nyikita is fenn volt mór. Mielőtt útnak indultunk, mindannyiunkba beledfktált egy csésze forró orosz teát rummal. A teánkat a kajütkompani nagy ebédlőasztalánál állva ittuk. Nyikita közben becsomagolt a traktor kabinjába. A zsebembe egy üveg vodkát csúsztatott. — Ezt vidd el a nyacsalnyikékivok. Biztosan agyonfáztok szegények ... — Kösz, Nyikita! Látod, ennek nagyon megörülnek Igorék! — válaszoltam mosolyogva. Míg Nyikitával beszélgettem, meglepetten Birgerre néztem. Az orca, hála a kitűnő fagyos elleni gyógyszereknek, egészen rendbejött az éjszaka. Teljesen pihentnek látszott, hihetetlenül keménykötésű legény volt. Mintha nem is a tegnap esti holtfáradt Birgert látnám. — Egész jó színben vagy, Jurij! Kár, hogy a bajuszodat kicsit megfaragtad! — szóltam hozzá élcelődve, kicsit talón a jó forró rumos tea hatása alatt. — No hál istennek! — kiáltott fel Jurij nevetve — már úgy látom egészen megjött a hangod! Pedig tegnap este rosszabb bőrben voltál mint én! Azután Nyikolajhoz fordult panaszos hangon: — Uram Jézus, ezek mit összebeszélnek ma újból Igorral! A múltkori menet alatt mondtam is nekik, ha hazamegyünk, nyithatnának maszek alapon egy kabarészínházat. Istenemre, elmennék jegyszedőnek hozzájuk! Nyikoiaj most nem nagyon figyelt ránk. Sürgetett bennünket, hogy már indulnunk kell, ha még ma vissza akarunk érni, és Krucsinyin, meg Igor már nagyon várhatnak bennünket. Nyikita kikísért a traktorhoz. A traktor kabinjából éppen Misa mászott ki, amikor mi felszállni készültünk. — Nem bírtam mór aludni, inkább felkeltem és megnéztem a rádiótokat. Hibátlan, príma készülék! Remélem, nem lesz rá szükségetek — mondta, s kezet fogott velünk. Nyikita megölelt. — Aztán nagyon vigyázzatok, fiúk! Siessetek haza, olyan vacsorát készítek nektek, de olyat. .. — valami nagyot akart mondani, de mivel semmi sem jutott az eszébe, megvakarta a fejét, s abbahagyta. A kis benzinmotor sokóig küszködött az ETT gyomrában nehezen forgatható olajjal, míg végül felbőgött a hatalmas Diesel-motor. Mire elindultunk, megint az egész állomás ott álfa mellettünk, valamennyien integettek, jó utat, szerencsés hazatérést kívántak nekünk... JELT ADNAK IGORÉK Birger mellé ültem a kormányhoz. Mellettem Aleg foglalt helyet, s jobbról a másik ajtónál Nyikoiaj Kuzmics ült. Amikor kiértünk faházaink térségéből, Birger nyugatnak fordította a traktor orrát, a Schirmacher-oázis szélén haladva indultunk el Krucsinyinék után. Vagy egy óra hosszat még a reflektorok fényét használva haladhattunk, mert még egészen sötét volt. Elnéztem a hold sápadt, fordított vékony sarlóját, s megint Igorékra gonFÉNYBEN doltam, ae MON nioi SO*KOI nyugodtabban, mint az este. Most már éreztem, biztosan tudtam, hogy semmi bajuk nem lehet, s nagyon örültem, hogy nemsokára viszontláthatom őket. Jó volt így együtt ülni a kabin félhomályában, érezni társaim biztos közelségét. Zsebemben megtapogattam az üveget, amit Nyikita csúsztatott bele. Megint arra gondoltam, hogy nagyszerű ez az összefogás. Most megint hittem benne, hogy nekünk itt semmi bajunk nem történhet, hogy nekünk innen minden nagyobb baj nélkül haza kell jutnunk ... Birger nagyszerű tempóban hajtotta a traktort, tíz óra körül már az oázis szélén jártunk. Az idő is kedvezőnek mutatkozott, az ég felhőtlen, tiszta volt. A jégmező olyan simának, békésnek látszott, hogy az ember el sem akarta hinni, mennyi veszélyt rejteget. Tizenegy órakor ötperces pihenőt tartottunk, s megbeszéltük, hogy az oázis nyugati partját megkerülve közelítjük meg Igorékat és így szabadítjuk ki jégfogságukból a kocsikat. Mindnyájan kiszálltunk a kabinból, állva elfogyasztottuk az ízletes tízórait, kulacsunkból meleg teát ittunk, s rágyújtottunk. — Egy fél óra, és ott leszünk szólalt meg Aleg. — Egyszer csak Igor elkiáltja magát, hogy zdravsztvujte rebjata! Birger, aki tőlem kicsit arrébb állt, a levegőbe mutatott és felkiáltott: i- Neked ördögöd van Sztyopa! Odanézzetek! Nem messze tőlünk zöld rakéta röppent az ég felé, azután még egy, majd rövid idő múlva a harmadik is. — Hát ezt meg hogy csinálták? álmélkodott Aleg. Hiszen a rakéták a GAZ-ba szorultak?! — Hja, öregem, Igor nem lenne Igor, ha ki nem operálta volna onnan az egész készletet! — jegyezte meg nevetve Birger. — Különösen, ha megérezte, jön már nélkülözhetetlen barátja! — mondta s rámkacsintott. Jól esett hallanom, hogy Birger Igor barátjának nevez. Vállára ütöttem: — Hát akkor gyerünk, öreg fiú, mert úgy látszik, az atléta Igor mór szomjas! Tudod, ez a zöld rakéta nála azt jelzi, hogy szomjas. Nem csoda, ebben a rekkenő hőségben - s előhúztam a zsebemből a lepecsételt sztolicsnyájót. Birger őszinte csodálkozással nézett rám. — Ez igen! Ez azután a példás együttműködés! — Csak semmi túlzott lelkesedés, pajtás! Te ebből cs-ak otthon iszol, ha már bennünket hazaszállítottál! — mondtam nevetve, s az üveget visszosüllyesztettem a zsebembe. BOLDOGAN ÖSSZEÖLELKEZTÜNK Olyon jó kedvünk támadt, hogy madarat lehetett volna fogatni velünk. Helyesebben csak pingvint. Madarak ugyanis nem nagyon akadnak a jégmezőn, esetleg csak a portvidéken. Örültünk megtalált barátainknök. Most az volt a legfontosabb, hogy élnek és nem történt semmi bajuk. Ezt jelentette Igor zöld rakétája. Válaszként Krucsinyinéknak én is három zöld rakétát küldtem a levegőbe. Pontosan délben a jégszakadék szélén álltunk a traktorral. Igor ott állt a szakadék peremén rakétapisztolyával a kezében. Boldogan szaladtam feléje, megöleltük egymást. - Hát a nocsalny>k? — kérdeztem. — Nem IUIÜÜ, ott van a mélyben, az ETT mellett. Azt hiszem, telefonhívásra vár ... Elnevettük magunkat. Lenéztem. Krucsinyin valóban úgy állt ott várakozó pózban, mintha telefonfülke előtt állna, hívásra várna. Birger mosolyogva nézett ránlc. — Uram isten, ezek megint egymásra találtak! — mondta homlokát humoroson ráncolva, de látszott rajta, hogy egyáltalán nem haragszik, sőt örül nekünk. Ekkor már Krucsinyin is felénk fordult, mindkét kezével integetve. Nyikoiaj Kuzmics tölcsért formált a tenyeréből, s lekiáltott neki: — Maradj lenn, nacsalnyik, Igor, meg Sztyopa leviszik a drótkötelet, jól kötözzétek a kocsihoz. Birger kihúzatja először az ETT-t, azután a GAZ-t... ha ugyan érdemes ... tette hozzá dünnyögve. Igorral hamarosan leértünk a mélybe. Útközben, szokás szerint tréfálkozott. — Príma dolog öregem ez a táncparkett! Kár, hogy nincs hozzá szattyánbőr csizmánk! Azzal érvényesülhetne csak igazán táncművészetünk! Nem fáztatok az éjjel, Igor? — kérdeztem, komolyra fordítva a szót. — Hát, tudod, azért nem nagyon izzadtunk, de kibírtuk! Krucsinyin komoran kissé, de azért örömmel üdvözölt: — Mit szólsz hozzá Sztyopa? — Fontos, hogy épségben megúsztátok. A csúszásról igazán nem tehettek*- Ha Birger nem bírta fenntartani a kocsit, akkor ennek így kellett történnie, — vigasztaltam a nacsalnyikot. >- Igen, de kár. Képzeld, a GAZ-t nem érdemes hazavinni, olyan rossz bőrben van. Amit lehetett Igor kiszerelt belőle s átraktuk az ETT-be, hogy mentsük, ami menthető . .. Amíg Igor, meg Krucsinyin a drótkötelet o traktorhoz erősítette, megnéztem a kis terepjárót. Hát, bizony siralmas állapotban volt szegény. A bukfencezések következtében sok helyen behorpadt, jobb oldala öszszelapult. A bal oldali ajtaja ki volt feszítve. Igorék ezen keresztül szedték ki belőle az értékesebb holmikat. Az ETT-t Igor vezette fel a jégsírból. Mikor azután szerencsésen felértünk, Birgerék is átjöttek hozzánk, s a szerencsés módon eléggé épen maradt balokban jó ízűen megebédeltünk. Az ebédről eszembe jutott Nyikita, Nyikitáról meg a vodka. Előhalásztam, s átnyújtottam Igornak: — Ezt Nyikita küldi nektek ... iTfiiirfmniTiíniiTTmvrnrHrfrmif 1 NYELVMŰVELÉS J * Órástól vagy órástul Mindkét alak helyes — a maga helyén. Ugyanis mindkettS mást-mást jelent. Ha azt mondom: Elhoztam az órámat ax órástól —, akkor az órástól alakot három elemre bonthatom: az óra főnévre, az -s képzőre és a -tói ragra. Az óra főnévből képeztük ugyanis az órás t, s példamondatunkban ezt láttuk el a -tói — honnan, kitől kérdésre felelő — határozói viszonyraggal. Ebben a mondatban viszont: Beleestem a vizbe órástul — az órástul alak azt jelenti, hogy az órámmal együtt, illetve a vizbeesés pillantában az órám is a karomon vagy a zsebemben volt. Ez a szóalak nem három, hanem csak két elemre bontható: at óra főnévre és a -stul ragra. Ez eddig érthető — gondolja az olvasó —; hol itt a probléma? Ott, hogy lapjaink, sőt szépirodalmi műveink is ritkán különböztetik meg egymástól a kétfé* le ragos alakot, azaz a -stul

t -stül ragos szóalakot is -s képzős és -tói, -tői ragos alaknak fogják fel. így aztán ilyesmit olvashatunk vagy hallhatunk: Feleségestől elutazott; Szőröstői-bőröstől elvitte stb. Többször volt a kezembe olyan kézirat is, amelyen a szerző által helyesen irt rag magánhangzóját gondos szerkesztői kezek ő-ra vagy ő-re javítottak, mondván, hogy a -tul, -tül ragnak csak a nyelvjárásokban van létjogosultsága. Már egyes régi írásokban, nyelvemlékekben is találkozunk választékosságra törekvéssel, s például a táborostul, mindenestül helyett táborostól-t, mindénestől1 is találunk. Ezzel a választékosságra törekvéssel magyarázhatjuk tehát e rag írásában és ejtésében ma előforduló hibákat is. Sokan nem tudják ugyanis, hogy a -stul, -stül önálló hangtestű és funkciójú rag, s nyelvtanunk az u, ü magánhangzók következetes megtartásával is igyekszik megkülönböztetni az -s képző után áll4 -tói, -tői ragtól. Egyes beszédhelyzetekben szükség is van erre a megkülönböztetésre. Például ezekkel a mondatokkal: Csikóstól vettük a lószerszámot — vagy: Üvegestől vásároltuk az ablakrámát — azt fejeztük ki, hogy a lószerszámot csikós, az ablakrámát üveges adta el nekünk, holott talán éppen azt akartuk mondani, hogy csikóval együtt vettük a lószerszámot, üveggel együtt kaptuk meg a rámát. Helyesen tehát: csikóstul, üvegestül. összefoglalva az eddigieket: -s képzős szó után csak akkor használjuk a -tói, -tői ragot, ha honnan, kitől kérdésre felel a már raggal ellátott szó (órástól, . üvegestől, csikóstól stb. j Ha viszonyt valamivel együtt, valamilyen állapotban értelme van (vagyis mivel, milyen állapotban kérdésre felel), akkor használjuk a -stul, -stül ragot (órástul, üvegestül, Csikóstul stb.). A hépdalban is így halljuk: „Túl a Tiszán van egy csikós nyájastul" (nem nyájastól). Petőfi is így ír a Királyokhoz című versében: „Szeretet... hah, ezt a szép virágot Tövestül kitéptétek ti rég." Vagy Arany a Koldus-énekben: „Ott maradt a jobb kéz, mankót hordoz a bal, Mankóstul sem ér fel régi ép lábammal"; továbbá Vojtina ars poétikájában: „Hogy macskástul-ebestül átvevé azt, aminek árnyéka az övé?..." Azt hiszem, nem kell bizonyítgatnom, hogy Petőfi is, Arany is elég választékosan írt, mégsem cserélte fel egyik sem a ragban az u-t <5-val, az ü-t ö-vel. S éppen azért, mert választékosan írtak. De az erre való törekvésük mellett alaposan ismerték a magyar nyelvet, és tudták, hogy az egyes helyzetekben melyik alak a helyes. Vigyázzunk tehát, hogy választékosságunk ne éppen nyelvtani hibát szüljön, s ne tájékozatlanságunkról tanúskodjék! JAKAB ISTVÁN illiilllliiíiililliijIIIIIIIIIIIIIIIIHJJ