Új Szó, 1966. szeptember (19. évfolyam, 241-270. szám)

1966-09-03 / 243. szám, szombat

v • éhány héten ót napjában többször is hallottam ^^ I a hangját a hangosbeszélőn keresztül. Kezdetben szokatlan volt, szinte bántotta a füle1 ^ met. Soha életemben nem szerettem a p ara ncsolgatást, ennek az embernek pedig minden szava úgy hangzott, mintha legalább is egy hadsereget vezényelne. Minden mondata után felkiáltójel kívánkozott. Parancsként hangzott a szava, amikor a kora reggeli órákban „Jó reggelt! kívánt az ébredő falu lakosságának, amikor a helyi nemzeti bizottság, vagy a szövetkezet vezetőinek közérdekű közleményét olvasta tel. A szokatlan hang birizgálta a fantáziámat. Egyetlen alkalmat sem mulasztottam el, hogy meghallgassam a közleményeket. Igy aztán jómagam is több olyan dologról értesültem, amiről egyébként aligha szereztem volna tudomást. Pontoson tudtam például, mikor melyik dűlőben gyűjtenek takarmányt a szövetkezeti tagok, mikor és hol vásárolják föl a hullott gyümölcsöt, sőt arról is értesültem, hogy Honthy Hanna melyik napon vendégszerepel majd Kassán, vagy Szepsiben, kinél lehet megvásárolni a belépőjegyet, mikor méri össze erejét a csécsi meg a tornai labdarúgó-csapat. Egyszer aztán megkérdeztem a szomszédomat: mondja már, ki az a jótorkú ember, aki annyit beszél a hangszóróban. — Hát oz öreg Krajnyók... KrojnyóJt Józsi bácsi, a kisbírónk! teg munkába kerülne. Meghaladja a szövetkezet erejét. Segítségre eddig még ígéretet sem kaptak. Ahogy így párosítgatjuk a szót, nyílik az ajtó. Alacsony termetű, kicsi, hajlott hátú emberke lép be. Valamilyen pecsétes írást tesz ai elnök elé, majd amilyen csendesen jött, úgy hátról az ajtó felé. Az elnök azonban megállítja. - Józsi bácsi! Volna itt valami. Beolvashatná! Néhány perc múlva kattan a hangosbeszélő kapcsolója. - Értesítjük a tiszteli lakosságot... ö lenne hát a kisbíró - cikázik át agyamon a gondolat. gósítási parancs. Neki is mennie kellett. Jóformán gyerekfejjel került a frontra. Hot hetet lapult a lövészárok rothadt, bűzös szalmáján, amikor valahol általános visszavonulást fújtak. Egyik esős délelőttön egyéb elfoglaltságom híján elugrottam a községházára. Kovács Miklós elnökkel amúgyis igen régi, jó ismerősök vagyunk. Jódarabig szorongattuk egymás kezét. Aztán kölcsönösen megállapítottuk, hogy amióta nem láttuk egymást — ha egyébként nem is — testben mindketten jócskán gyarapodtunk. Szó szót követett és azon vettük észre magunkat, hogy beszélgetésünk a közügyekre terelődött. Az élet a csécsi vezetőket is egyre újabb és újabb problémák elé állítja. Gondot okoz például - a község és szövetkezet vezetőinek egyaránt - az a háromszáz egynéhány hektár föld, amellyel jóformán azt sem tudják, mit kezdjenek. Csak terhükre van. Növeli a hektárok szómát, termés meg jóformán semmi. A talajvíz mindent kipusztít. Jó föld lenne még az, csak a vizet kellene útjára bocsátani. Csakhát... Sok pénzbe, rengeA nyalka legény megélemedett emberré ért. Kisebb megszakítás után újból vállalta a kisbírósógot. Közben a nemzetközi politika egén baljós, vészterhes viAz adás után Józsi bácsit a községháza tágas tornácán találom, amint a cigarettásdobozzal bíbelődik. Itt szokott sütkérezni, füstölgetni, ha kifogyott a munkából. Hová is menne? Messzire nem mehet, nem tudhatja, mikor szólítják valamiért, a benti levegőt meg nem igen szívlelheti. Igy aztán marad a tornác, a sok üléstől simára, fényesre koptatott fapad. Hogy így ültőhelyében szemügyre veszem, szinte hinni sem akarom, hogy az ő hangját szoktam hallgatni napjóban többször is. A képzeletem - a hang utón ítélve — egészen másnak, szálas, keménykötésű, vastag szemöldökű embernek rajzolta meg. És lám, egy idős, megtört emberkét találok. Elmosolyodik, amikor mellé telepszem. Mosolyog, de tekintete kissé fátyolos. Olyan, mint az őszvégi napsugár, amely már elszórta fényét, erejét. Mozdulatai nehézkesek. Nem is tudom, miért nem marod ülve? A félévszázados szolgálat alatt megszokta volna, hogy a tiszteletadást elsőnek mindig tőle várták? Hatvanhat esztendő nehezedik csontos, esett vallóra. Hiába is próbálná titkolni. Az öreg csontok már nehezen engedelmeskednek. A sovány, inas lábak sem a régiek. Hová is tűnt belőle a hajdani erő, ruganyosság? Elrabolták az esztendők, a több mint fél évszázados szolgálat, kifacsarta, mint erős kéz a citromot. Még nem töltötte be tizennegyedik életévét, amikor első Ízben nyakába akasztotta a községi dobot. Tizennégyben ő adta tudtára a csécsieknek, hogy az Osztrák - Magyar Monarchia és Szerbia hajbakapott: kitört a háború, katona kell a császárnak . .. Megcsappant a falu férfinépe. Később azokra is sor került, akiket annak idején nem érintett a mozharfelhők gyülekeztek. Harmincnyolcban adta újból tudtára a falu lakosságának, hogy veszélyben a köztársaság. Az ő szava szólította fegyverbe a katonaköteleseket. Újabb három esztendő telt el. Negyvenegyben behívják katonának. Körösmezőn éri az örömhír: aratási szabadságra mehet, haza a családhoz, kedveseihez. Am a derült égből lecsapott a villám. Sátoraljaújhelyen bevonuló falubeliekkel találkozott. Tőlük tudta meg, hogy Imre fia megholt. Talán a temetésére még hazaér... Igazat koporsójé Az új € tarának i De itt m tegnap rr És ő ú Jól mei világban Józsi bál Az ilyen lemes m< Hamar akkor fű: nagy kon - Hát a dobot. Nem v aztán bú' nem ross meg a n< Azért ( mintha rr örüljön S' A napi furcsa lát dolgokat relők jött dahelyisé nákhoz I furcsa fa A tréfá - Látjr gépesítjül már ki s< nyom egy folu hall} ö csak Embere alig vesz véget. - Hót w///////////////////////////////////////////^^^ E gy tányér t > i «• r i Jsiáläsi' u r o s csusza •A betűvető a falucska közepén áll a poros út ZA szélén, hóna alatt aktatáska. Ingujjban van, ' • rekkenő a hőség. Barátaival — akik idáig hozták s kitették itt a községben — már messze jár az autó. Az utca néptelen, az emberek a mezőn dolgoznák. Csak néhány liba gágog a patakparton. A betűvető tanácstalanul nézelődik, nyújtogatja a nyakát. Mivel senkit sem lát, elindul a porban, majd csak találkozik valakivel. Az egytk ház mellett, a léckerítés mögött a kertben egy asszony kapál. A betűvető megáll, szemléli a fekete ruhában, fekete kendőben tevékenykedő Idős asszonyt. — Jónapotl — köszön rá hangosan. Az asszony felegyenesedik, ellenzőt formál a kezéből a szeme fölé. — Adjonisten ... — Hol laknak X ék? — tér a tárgyra kertelés nélkül a betűvető. Szeretne minél előbb egy hűvös szobában letelepedni. A néni leteszi a kapát, megigazítja a fején a kendőt, s a kerítéshez jön. Fürkészve nézegeti a jövevényt és a hozzá tartozó aktatáskát. Felderül az arca. — Megmutatom, lelkem, megmutatom! De először hozzám jöjjön be! — s már siet is a kiskapuhoz. — De én X-ékhez szeretnék ... — Majd elmegy oda is, — erősködik a néni. — Hosszú még a nap. Csak tessék, tessék, erre jöjjön. Nem harap a kutya... A betűvető X-ékhez akar menni, s nem tudja, mire vélje az asszony lelkes invitálását. — Nol Hát mért nem jön be? — nógatja a néni. — Majd azután elkísérem X-ékhez... A betűvető még nem ismeri az itteni szokásokat. Átvillan az agyán: talán régi hagyomány errefelé, hogy a kérdezősködő vándort behívják. Éppen ő szegje meg ezt a szabályt? Nem, ilyet semmiképp sem tehet. Isten neki, beugrom egy percre! — gondolja magában. Az udvaron megáll, várakozva néz a nénire. — Tessék bejönni a konyhába, — kedveskedik a néni, s a karjánál fogva tessékeli befelé. A vándor a hőségtől pilledten úgy megy utána, akár az alvajáró. Az idős asszony megtöröl egy széket, s leülteti rá a csodálkozó vándort, akit még sohasem látott. — Jó túrós csuszát főztem. Mindjárt hozom. Sült szalonna ls van rajta... — De nénikém, én ... — Ö, csak ne szabódjék, — siet a néni a tűzhely hez. — Ebédidő van... Csak nem ad kosarat

j M Térül-fordul, dtk a tányéron nadarabok. — Köszönöm gondolja: Tehát Ám legyen! Kintről bekíc udvarra. — Csak jogi, hátra. — Rögti A vendég néz az égből pöttye eszegetni kezdi tányérokat szer alszik. — Vajon mi tűvető. S miko A néni vissz vándort, aki ép\ megfájdul a gy\ — Hálásan / Kitűnő volt. Si látást... Indul, Kimegy a nén »» Lenin út 114 számú ház első emeletén működik Kassán az Ifjúsági Könyvtár, ahol az elemisták és a diákok 15 éves korig megtalálhatják azt az irodalmat, amely nekik megfelel. A ház kopott, megviselt, bejárata nem nyújt valami szép látványt, viszont a könyvkölcsönző terem, ahol a kis nebulók könyökükre támaszkodva ülnek az alacsony asztaloknál és elmerülten lapozgatnak a meséskönyvekben, a nagyobbak pedig az ifjúsági regényekben, igen meghitt és megnyugtató képet nyújt. A kölcsönző terem polcai zsúfoltak, cseh, szlovák, magyar és orosz könyvekkel, több ezerre rúg a számuk, de az iskolások otthonosan mozognak köztük, kihúzzák az egyiket, majd a másikat, megnézik milyen képek vannak benne, mert a válogatásnál a képek döntő szerepet játszanak a kis embercsemetékre, aztán a biztonság kedvéért a könyvkölcsönző nénihez mennek velük és megbeszélik, hogy a sok közül melyiket vigyék haza. A teremben csend uralkodik, a kis olvasók csak ritkán, akkor ls suttogva beszélnek egymással, többnyire óvatosan, lábujjhegyen járnak, nehogy másokat megzavarjanak. Pillanatok műve, hogy mindezt felmérem, hirtelen kedv. ® támadt, hogy valamelyiküket közülük megszólítsam és elbeszélgessek vele a mesékről, de meggondolom magam, nincs szívem megbontani ezt a csendet, amelyet ezek az apróságok is respektálnak. DudJts Erzsébettel, az ifjúsági könyvtár helyettesével ismerkedtem meg, ő tájékoztat a könyvtár alakulásáról és fejlődéséről. A könyvtár kezdeti működése 1955 elejéhez fűződik. Abban az esztendőben 2328 állandó olvasója volt és 59139 könyvkölcsönzést bonyolítottak le. És hogy e könyvtár létesítésére valóban szükség volt, ezt az 1960-as esztendő adatai bizonyítják. Akkor már az olvasók száma a duplájára, a kölcsönzés meg közel háromszorosára nőtt. 1965-ben pedig az olvasók száma 8394-re, ugyanakkor a könyvölcsönzés 285 249-re, tehát több mint negyedmillióra emelkedett. Ekkor azonban az ifjúsági könyvtárnak már öt fiókintézete volt. Az öt fiókkönyvtár a város különböző pontjain, főleg az új városrészekben teljesíti feladatát az ifjúság körében. Ezek az adatok, számok, fiókkönyvtárak a növekedés, a fejlődés iramát tükrözik. Érthető tehát, hogy az Ifjúsági Könyvtár központja szűk lett és kívánja a nagyobb teret. És hogy itt valami készül, azt bizonyítja az igazgatói szoba zsúfoltsága. Ügy néz ki, mint egy kisebb fajta bútorraktár. Oj fotelok, asztalok egymásra hányva kuporognak az íróasztal körül, mintha helyet követelnének maguknak, mintha türelmetlenül várnák a pillanatot, hogy kicsomagolják és használják őket. — Az a helyzet — mondja az Igazgatóhelyettes, az új bútordarabokra tekintve —, hogy városunk egyre nő, terjeszkedik, gombamódra nőnek az új több emeletes háztömbök, így tehát az ifjú olvasók száma is egyre gyarapodik. Igy állt elő az a helyzet, hogy központi könyvtárunk már nem felel meg az ifjú olvasók igényeinek. De maga a ház kopottsága, a bejárat elhanyagoltsága is rossz benyomást tesz a könyvtár ifjú olvasóira, nekünk pedig az a kötelességünk, hogy a gyerekek higiéniai és esztétikai nevelésére is gondot fordítsunk. Éppen ezért a házat renováltatjuk. Ezenkívül még az idén felszabadul az emeleten két lakás és ezzel megvalósítjuk évvégéig azt a tervünket, hogy külön kölcsönzőt rendezünk be a legkisebbeknek, a közepeseknek, és végül külön helyiséget azok nak, akik már elérték a tizenöt esztendőt. Jövőre egy klubhelyiséget is szervezünk, amelyben az olvasókörök működnek majd. Az időközben megérkezett Pálfy igazgató folytatja a beszá mólót. — A kidolgozott és jóváhagyott tervünk szerint ezerkilencszázhetvenre az egész ház a könyvtár birtokában lesz. Tudnia kell ugyanis, hogy az egész országban ez az egyedüli ifjúsági könyvtár. Eddigi működésünk bebizonyította, hogy elképzelésünk helyes volt, ezért további terveinket nemcsak a helyi, járási és kerületi nemzeti bizottság támogatja, de maga a Szlovák Nemzeti Tanács utalja kl a pénzt az átalakításokra és a ház javítására. Már most megmondhatom, hogy a ház lépcsőzete márványból készül, mert feltétlenül szükséges, hogy könyvtárunk minden zuga von- | zó legyen és a gyerekek szép * 4 A. -!.. .h J* J. A • • - *• " f " / / " ifjúsági BBimraaBi^aagiMWJMiJMBgBaB^