Új Szó, 1966. szeptember (19. évfolyam, 241-270. szám)

1966-09-03 / 243. szám, szombat

•MMM*som ól egyenesen legényfio álta. A háború vérzivalagott o községházára. •It. Olyanokat, akiknek vük. ' • totto a dobot. . Nagyon is jól. A régi a neve. Ezek meg vagy elvtársnak szólították, iján rfoindig valomi kelijjal, csak évek múltán mikor oz egyik napon az elnök: esen szögre akaszthatja nn azt gondolta: Most tál. A „fejesek" alighaa múltban jegyző urak, olódtál. tözségházára. Úgy tett, ía az elnök szavait. Ne nek. , en teltek. Egyszer csak lázára és még furcsább ílőlük. Nemsokára szesszerelték oz egyik iroi közepén sürgönypázillitottak fel. Tetejükbe c. ;ok nekiállt. tak a mezőgazdaságot inkaszakaszát is, Ezután Inia az irodából. Megmikrofonba és az egész nem is ... i tornácon, Józsi bácsi szire röpíti a cigarettaz ember a jót könnyen megszokja. Talán ma már nem is lennék kisbíró, ha nem lenne a hangosbeszélő. Nem bírnák már a lábaim az örökös látás-futást. Régi emlékek, megtörtént esetek után érdeklődöm. Csak a fejét csóválja. Aztán mégsem hagyja válosz nélkül a kérdést. — Felejt már az ember. Megaztán a kisbíró ne lásson, ne halljon. Egy dolgot azért mondhatok: nem becsüljük meg mi eléggé ezt a mát... Bütykös ujját intőén emeli föl. - Valamikor elég gyakran kísérgettem a végrehajtót. Neveket nem mondok. Nem szeretném, ha valaki is azt mondaná: Lám az öreg Krajnyák öregségére fecseg. Az emberek nem szeretik, ha kiteregetik a nyomorúságukat... Még akkor sem, ha régen volt. Majd így fordított a szán. - A régi világban eseményszámba ment, ha valaki építkezett a falunkban. Ma meg ... De minek mondjam? Csak a vak nem látja, mi ment itt végbe. Új házak, autó, televízió. Az isten tudná mind számbavenni, mi mindenre jut az embereknek! Újból elhallgat. — Csak egy a baj kérem — töri meg újból a csendet — megöregedtem, öt évvel ezelőtt az asszonyt is eltemettem. Szegénykém, akkor kapta a bajt, amikor Imre fiamat halva hozták haza. Nem kellene már dolgoznom, de otthon nincs maradásom. Csak oz emberek között érzem jól magam. Ha látom, hogy még rám is szükség van. Most látom másodszor mosolyogni. — A dobot már nem kell cipelnem. A hangom meg jó. Legalább is azt mondják ... Hosszan maga elé néz, majd rám emeli tekintetét. - Hiába, megszerettem a foglalkozásomat. Csak egy dolgot nem szeretnék már megérni! A mozgósítást. Elég volt kétszer kidobolrtom ... F

utó zápor paskolja oz út porát. Útközben szakad nyakamba az égi áldás. Az egyik eresz alá húzódva várom, hogy alábbhagyjon a zivatar. Átellenben egyszerre recsegni kezd a fazéknagyságú hangszóró. - Figyelem, figyelem .,. Értesítjük a község tokos* ságát... A régi megszokott hang: a kisbíróé. SZARKA ISTVÁN láris ott púposko• siklandozó szalon ég, s magában azt t a népszokáshoz. asszony kisiet az — szól közben lyért, mely mintha i elé, majd lassan a fáira akasztott 'lett sárga macska — tün'ódik a betgcéljához? lyhában, s nézi a arra gondol, hogy il. A vendég feláll, [ja a néninek. — a szíves vendéga kapu felé fordul. — Nem arra, — szólal meg mögötte az idős aszszony. — Erre! — s az 61 felé mutat. A betűvető értetlenül néz. A néni mosolyog. — Hogyan? Nénikém, mondtam, hogy X-ékhez... — Az enyémet meg sem nézi? — A magáét? — Nem mondta a titkár, hogy az enyém is beteg? Az asszony közelebb lép, rámered a furcsa képet vágó vendégre. — Hát nem maga az állatorvos? — Állatorvos? Dehogy ... X-ékhez akarok menni, írni szeretnék róluk ... — Ő ... Írni?! Az állatorvost vártuk ... Az én disznóm is beteg, meg az X éké is... Azt hittem, hogy... Telefonált a titkárunknak, hogy délben kijön ... — No de ilyet, — szól réveteg tekintettel a vándor, mert ennél okosabbat nem tud mondani. Kihátrál az udvarból. A néni csak áll az udvaron, kezét a szája elé emeli. Most ő néz úgy, ahogy a vándor nézett, .amikor behívta az útról. A betűvető lassan botorkál az útszéli porban. Még mindig nem tudja, hol laknak X-ék. Hóna alatt aktatáska, gyomrában egy tányér túrós csusza ... VERES JÁNOS ////////////ŕ////////////////////////////////////^ e hasson, nősen nagy mnk. >latban Má[csönző veKet-mást. A vannak ciäzek köpött a könyvet, desen viszinnak azonlik nagyon használhaozzák viszkönyvet. nú család tül a könyv, -hárman is Ivasni, húzi balra és szetet megtatja — mi láthatunk a tapasztalave dolgozik tte tanítónő 'ítják, hogy szóval soknényt érhetéssel. Csak c erre. Néäkek között gány gyereyagolt álla3lt iskolakön, hogy bolnézi a meNem volt hozzá menem mosdatnegmondtam piszkos kézkönyvekhez Ián megmosez az aprókölcsönzőbe, •ol'yog felém és tenyerét huncutul kitárva mutogatja, hogy tiszta. — Kivételes eset ez — mondja — de hozzá tartozik könyvtári életünkhöz. Feladatunk, hogy megnyerjük e kicsinyek bizalmát, hogy hozzánk forduljanak tanácsért. Vannak olvasóink, akik a könyvtár megalakulása óta járnak hozzánk, sőt olyanok is vannak, akik már elvégezték a kilencedik osztályt és már magasabb iskolába járnak, de azért még mindig viszsza-vissza térnek hozzánk, kutatnak-keresnek a könyvek között és elbeszélgetnek velünk olvasmányaik benyomásairól, élményeiről. Nekem a könyvtár két olvasójával volt alkalmam elbeszélgetni. Az első egy tízéves kislány volt, a könyvek közt válogatott éppen. Élénk ' szemű gyermek, Darinka Kordikovának hívják. Elmondta, hogy évvégi bizonyítványában mindöszsze két kettest kapott. Szereti a könyveket. Legkedvesebb olvasmánya eddig a Babička volt. Álmodni ls szokott róla. A Babička az olyan jó volt akár az ő nagyanyja. Ekkor derült ki, hogy a kislány anyja meghalt és őt meg három testvérét a nagyanyja neveli. Azt mondja, nagyon szeret Ide járni, szép könyveket kap Itt, azonkívül a mamája hozta őt Ide és az itteni nénik ismerték a mamáját. Megindító minden szó, amit a gyerek elmond. A mama, a babička és a nagyanyja körül kering most minden gondolata és minden valahogy egybe szövődik tarka, izgalmas színekkel a gyermek édes álmaiVal. Videnský Ladislav a másik olvasó, ö már nem tartozna ide, mert a tizenegyedik osztályba jár, a szlovák iskolába, de mert a második elemi óta itt szerezte be szellemi táplálékát, mintha honvágya támadna, újra és újra visszatér ide. Rendkívül olvasott, a szlovák és magyar ifjúsági irodalomban egyaránt jártas. Éppen úgy ismeri Fučlkot, Jiráseket, Jilemnickyt, Hečkot és Mináčot, mint Molnárt, Gárdonyit, Jókait és Mikszáthot. Persze a teljes Vernét és Dumast is elolvasta. Olvasottsága ellenére szlovákból és oroszból hármast kapott. Figyelmeztetem, hogy fordítson nagyobb gondot a nyelvtanra. Kissé zavartan és szórakozottan mosolyog erre, mint akit olvasás közben zavartak meg. Mielőtt elhagynám az ifjak könyvtárát, még megkérdem, hány magyar olvasója van. Kiderül, hogy 106 magyar iskolást tartanak számon, akik idén augusztusig 3920 könyvet kölcsönöztek. Én kevésnek tartom az iskolások számát. Ezért Pálfy igazgatótól, majd később a magyar középiskola tanárnőjétől, Tarczal Zsuszától érdeklődöm ennek oka felől. Mindkettőjüktől ugyanazt a választ kapom: — A Kassai Magyar Középiskola növendékeinek 35 százaiéka vidékről jár be tanulni, úgy hogy a tanítás befejezése után azonnal autóbuszra száll és haza utazik. Tehát nincs ideje a könyvtárat látogatni, másrészt a magyar Iskola könyvtára a legújabb könyvekkel van ellátva és a diák azt a könyvet olvashatja, amelyikhez kedve van. SZABÓ BÉLA r/icsoda Oszl? AC Nehéz megfelelni a kérdésre, s egy^ értelmű választ adni rá egyszerűen lehetetlen. Oszi húszéves fiatalember. Sofőr. De hát felelet ez? S vajon többet tudunk-e róla, ha elárulom, hogy nem előkelő áramvonalas gépcsodát vezet, csak egy ócska teherkocsit? Kavicsot és épületanyagot fuvaroz. Zörögve, csörömpölve száguldozik a bratislavai utcákon, a város egyik végéről a másik végére, súlyos tonnákkal megrakodva, és üresen riogatja nap-nap után a könnyelmű gyalogjárókat. Oszl szereti a sebességet, de nem mer rátaposni a gázpedálra. Két karambol után rádöbbent, micsoda veszélyes foglalkozást választott. A két karambolt ugyan szerencsésen megúszta. Az elsőt az utcákra -terpeszkedő sűrű köd okozta. Neki hajtott egy útjaoító gőzhengernek. .• •; • Lassan hajtott, így csak a sárhány ők horpadtak be, más baja nem esett se neki, se a kocsinak. h ; Másodízben egy hírtelen j ékező kis F tatot bökött meg. Éppen csak megbökte a hátulját. Most se történt semmi különösebb, csak behorpadt a kis személykocsi fara, de a bádog reccsenése, az ismeretlen vezető ijedt tekintete örökre megmaradt emlékeztében. Azóta nagyon óvatosan hajt. A cél előtt, a kanyarok s az útját a tolakodó akadályok előtt jó ötven méterre fékezi a kocsi futását. Oszi tehát óvatos kocsivezető, sőt azt is mondhatnám, hogy bizonyos felelősségtudat hatja át. Rábíztak egy hatalmas teherautót, s igyekszik elkerülni a karambolokat, nehogy megkárosítsa a vállalatot, hogy ne tegyen kárt magában, se másokban. Csakhogy a kocsivezetők legtöbbje így viselkedik. Okos félelem és okos önzés kényszeríti őket erre az óvatosságra. Tehát ez a tulajdonsága sem határozza meg Oszi kilétét és jellemét. Olyannyira nem, hogy épp a fordítottját szeretné tenni. Amióta a volánnál ül, irigyli a mentőautók és a tűzoltókocsik sofőrjeit. Azok hangos szirénázással törnek utat maguknak a forgalmas utcán. Ö is így szeretne tenni. Csak megnyomna egy gombot, s máris szabad az út: rohanhat kedve szerint, amerre tetszik. Csakhogy ő nem mentőautó és nem tűzoltókocsi vezetője. Ütött kopott nagy teherautó volánja mögött ül, kavicsot és homokot fuvaroz, óvatosan lassít és fékez, lehetőség szerint kerüli a forgalmas utcákat, de a megengedett sebességből nem enged, s rendkívüli örömet okoz neki. ha a könnyelmű és figyelmetlen fárókelők eszeveszett bakugrásokkal menekülnek előle a járdára. Őszit szeretik és megbecsülik a munkahelyén. Igazolatlanul sose hiányzott. Még sose fordult elő vele, hogy beszeszelt volna, s a rosszindulatú rendőrök is hiába hukkoltatják. Oszt nem iszik se bort, se pálinkát, legfeljebb sört, de azt se olyankor, ha volánhoz ül. Ezért szeretik és megbecsülik Őszit. Ezért megbocsátják neki hosszú, vállára omló sörényét, mely elöl homlokát is jócskán eltakarja. Tehát itt tartunk: Oszi huligán, vagy „mányícska", ahogy csehül mondják. A bratislavai utcák megbotránkoztató, tipikus jelensége, mely rengeteg gondot okoz a közrend őreinek. Ha a hajáról ítélünk, valóban azt hihetnénk, hogy huligán. Csakhogy ezt a rendőrök se merik állítani, bár egyszer-kétszer bevitték a kőoroszlánokkal díszes házba. Tlsztességtudóan viselkedett, felszólításra személyazonossági igazolványát tiltakozás nélkül felmutatta. Az egészségügyi vizsgálat során kiderült, hogy rendesen tisztálkodik, s így nincs semmi ok arra, hogy lenyírassák a haját. Dühroham és hisztérikus tiltakozás nélkül tűrte a megszégyenítő procedúrát, aztán tisztességgel elköszönt a hatósági emberektől. Azóta ismerik őt a rendőrségen. A munkahelyéről a legjobb értesüléseket szerezték be: munkaszerető, megbízható, kerüli a szeszes italt, önhibájából sose karambolozott... Kell ennél több dicséret vagy felmentő ajánlás? A hatóság semmit sem tehet ellene. Utóvégre ki-ki úgy hordja a haját, ahogy akarja. A régmúlt időkben általános divat volt a vállra omló hajviselet. A fiatalemberek fejét saját sörényük díszítette, a pohos uraságok, köztük történelmi személyiségek ls vendéghajat, közönségesen parókát viseltek. Általánosan elfogadott szokás volt, és senkinek nem jutott eszébe megbotránkozni rajta. Csakhogy a mai idők nem régmúlt idők. Mások az általánosan elfogadott szokások, és más a divat. Aki ettől eltér, a normától és a normálistól tér el, ezért közmeabontránkozást okoz. Áltálában ilyen az emberek logikája, s eszerint a hosszú haj — viselőjével együtt — elítélendő, sőt üldözendő jelenség. Ám Oszi ragaszkodik a sörényéhez. Apja sem bír vele, aki józan becsületes ácsmester létére épp eleget korholta e különös fejdísz miatt. Édesanyja is szidta épp eleget. Oszi -makacsul ellenállt. Ragaszkodik a sörényéhez. Kinek mi köze hozzá? A munkahelyén is sok baja volt miatta. Az idősebbek azt mondják: Nem illik neked ez a sörény! A harminc—negyvenévesek pedig azt mondják: Olyan vagy, mint a malom! Eredj az őserdőbe! Oszi nem megy ez őserdőbe. Teherautót vezet és esténként gitározik. Nem tud meglenni zene nélkül. Tizenöt éves korától öt éven át rendszeresen látogatta a zeneiskolát. Három évvel ezelőtt gitáros zenekart szervezett. Öten vannak a gitárosok: „Sihederek." Így nevezik magukat. E s mind az öten hos.*i válra omló hajat viselnek. Van köztük nyomdász, kimaradt főiskolás, szerelő, és Oszln kívül még egy kocsivezető. Nyilvánvaló, hogy a Beatleseket majmolják, de hatósági engedéllyel. Kultúrházakban, sőt kávéházakban is fellépnek. Becsületes talpalávalókat pengetnek a külvárosi fiataloknak. Hosszúhajúaknak és rövid hajúaknak egyaránt. Vannak ismerőseik a Nemzeti Színház előtt csoportosuló sörényes fiatalok között, de semmilyen szorosabb kapcsolat nem fűzi őket hozzájuk. Nem okoznak közbotrányt.. Azaz hogy ... Nemrég az egyik „Siheder" bevonult katonának. Lenyíratták a haját, s ő fölvágta az ereit. A hadseregnél ilyesmi abnormalitás számba megy. Elbocsátották a hadseregtől, s újra megnövesztette a haját. Egy nap bevitték a rendőrök. A munkahelyén rátámadtak, nyírja le a sörényét, s erre gázzal mérgezte meg magát. Szerencsére megmentették. Valóban megmentették? Kicsoda Oszi? Kicsodák a „Sihederek"? Mi ez a hosszú haj? Talán egy szekta különös ismertetőjele? Vagy egyszerűen Nyugat

majmolás? Oszt teherautót vezet. Gitároz. A többieknek is van becsületes foglalkozásuk. A többiek is gitároznak és hosszú hajat hordanak. Miért teszik, és ml volt az oka a kétszeres öngyilkossági kísérletnek? Faggattam Őszit, és ö kissé Ingerülten így válaszolt: — Nézze, uram, nekünk otthon, az iskolában,' az internátusban, tanoncotthonban, az ifjúsági szervezetben, a hadseregnél, a munkahelyen, szóval mindig mindenütt megmondták, mit kell tennünk, és ipást nem is volt szabad tennünk. Mért ne növesszük meg a hajunkat? Kinek mi köze hozzá? Ha éppen úgy tetszik, hát mezítláb sétálok végig a korzón a Mihály-kaputól a propeller ig ... A hosszú haj tehát, nemcsak hosszú haj. Több annál: tiltakozás. A hosszú hajjal kezdődik, és öngyilkossággal végződik. Bizarr és patologikus formákat ölt. Es szükségszerűen ilyen, mert ezek a hosszúhajú. sihederek nem tudják, mit akarnak. Elégedetlenek az otthonnal, az iskolával, az internátussal, az ifjúságt szervezettel, a munkahely fegyelmével, egyszóval mindennel, de nem tudják, mit szeretnének. Oszi é% a „Sihederek" a szerencsésebb eset. Nem jutottak el a „tett'-ig, jaz öngyilkossági kísérlettől eltekintve), de más hosszúhajúak eljutottak odáig is, s ez törvénysértés, lopás, erőszak, munkakerülés volt. S lehet, egy nap a tett már nem öngyilkosság, de gyilkosság lesz ... Oszlt ugyan nem kell félteni. A zene és a szerelem megkíméli öt az eltévelyedéstől. Szeret egy jóravaló lányt. Azt mondja, kék a szeme, akár a nefelejcs. Az kívánja, nyírassa le a haját. Nem tette meg apja, anyja kedvéért, elöljárói tanácsára, sem a rendőr figyelmeztetésére. Megteszi a lány kedvéért. Múltkor egy fuvar téglát hozott haza szülei kültelki udvarára. Becsületes úton, bontásból szerezte. Házasodni készül és házat akar építeni ... Sok mindent tudtunk meg Ősziről, és mégse tudjuk, kicsoda. Szereti a nagyapját, aki megrokkant, öreg munkásember és kommunista, de Oszi nem akar kommunista lenni. Azt mondja, nincs érzéke a politikához. Magyar az édesanyja, édesapja német, ő csak szlovákul tud, de németnek mondja magát. Ha valaki megkérdezi tőle, miért, villámló szemmel azt feleli: — Mert becsületes ember az édesapám! Ezt senki nem is vonja kétségbe. Még a háború után se kételkedett senki benne. Hiszen másképp nem is maradhatott volna a köztársaság területén. Oszi egy leány kedvéért lenyíratja a haját, s egy nap talán végkép elfelejti, hogy valamikor a „Sihederek" torz, furcsa frizuráját viselte. Igaz, megmarad a gitárja, s érett férfi-, esetleg családapa korában, ha előveszi és rázendít, már tudni fogja, mit akart, és rájön arra is, hogy miben keresse az élet szépségét. BAB! TIBOR •