Új Szó, 1966. augusztus (19. évfolyam, 210-240. szám)
1966-08-05 / 214. szám, péntek
A kormányfők értekezlete elmarad, a külügyminiszteri értekezletet megtartják U THANT ENSZ-főtitkár augusztus végén néhány napos látogatásra Chilébe utazik, közölte a chilei külügyminisztérium. Az ENSZ-főtitkár tárgyalásokat folytat Frei elnökkel és Valdes külügyminiszterrel. JAN PEJVE akadémikusnak, neves szovjet tudósnak, politikai és közéleti személyiségnek 60. születésnapja alkalmából Lenin-rendet adományoztak. AZ ELHUNYT RENfi SHICK nicaraguai elnök tisztségét Lorenzo Guerrero, az eddigi elnökhelyettes vette át. Guerrero a jövő évi elnökválasztásokig lesz a Nicaraguai Köztársaság államfője. ALBERTO HEBER, az Uruguayi nemzeti kormánytanács elnöke váratlanul bejelentette, hogy ideiglenesen lemond funkciójáról. Hírügynökségi jelentések szerint az elnök lemondása a kormánykörökben tapasztalható viszállyal függ össze. TOVÄBBI két amerikai acélipari társaság emeli az acél árát. A Jones And Laughlin Steel Corp. és az Armco Steel Corp. tonnánként 2,5, sőt 3 dollárral emeli az acél és a bádog árát. AZ AMERIKAI SZENÁTUS szerdán 81 szavazattal 6 ellenében elutasította azt a javaslatot, hogy a 27 napja tartó repülősztrájknak kényszerű döntőbíráskodással vessenek véget. AZ INDIAI PARLAMENT csütörtökön 201 szavazattöbbséggel bizalmat szavazott Indira Gandhi miniszterelnök kormányának. A MADRIDI KÖZRENDI bíróság előtt rövidesen megkezdődik De Sola baloldali spanyol képzőművész és karikaturista pere. De Sola együttműködik a francia baloldali publicistákkal. A spanyol hivatalok azzal vádolják, hogy karikatúráiban „nevetségessé teszi és lejáratja Spanyolországot". AZ OLASZ KÜLÜGYMINISZTÉRIUM TILTAKOZIK A NEONÁCI PROPAGANDA ELLEN Róma (CTKJ — Az olasz külügyminisztérium a bonni kormányhoz jegyzéket juttatott el, amelyben tiltakozik a nyugatnémet televízió neonácista tevékenységet propagáló műsora ellen. A tiltakozást az váltotta ki, hogy a müncheni televízió egy interjú keretében megszólaltatta Burger és Kienesberger ismert terroristákat, akiknek két olasz pénzügyőr meggyilkolásával kapcsolatban tettek fel kérdéseket. Az egyik kérdés például: „Mikorra tervezik a következő merényletet?" A válasz: „A közeljövőben". A bonni kormányhoz intézett tiltakozó jegyzék szövegét nem hozták nyilvánosságra, a hírek szerint azonban igen erélyes hangnemben tiltakozott az atrocitások miatt. Megemlíti azt is, hogy az olasz kormány már januárban és júliusban is tiltakozott a nyugatnémet televízió adásai ellen, amelyek dicsőítették a felső-adigei neonácista terrorcselekményeket. AZ OLASZ PARLAMENT RENDKÍVÜLI ÜLÉSE Róma (CTK) — Az olasz politikusok augusztus 4-én kénytelenek voltak megszakítani nyári szabadságukat és részt venni a sürgősen összehívott parlamenti ülésen, amely két kérdést tárgyalt: a felső-adigei helyzetet — a nácista terrorlegények tevékenységét és a szicíliai Agrigentőban bekövetkezett földcsuszamlás! katasztrófát. A képviselőház elnöke megemlékezett a náci terror két utolsó áldozatáról, Gabitta és Dognoti pénzügyőrökről, akiket július 24-én alattomosan agyonlőttek. Az agrigentói kérdéssel kapI csolatban Mancini munkaügyi miniszter ismertette a képviselőkkel a város újjáépítését cél_ ző kormányintézkedéseket. A ' kormánypártok természetesen 5 gondosan kerülik a katasztrófa okairól folyó vitákat, mert kiI derülhetne, hogy a katasztrófa K az építkezési vállalkozók spekulációinak következménye. Nigériában lecsillapodtak a kedélyek Kairó (CTK) — Az arab országok kormányfőinek értekezletét, amelyet szeptemberre terveztek, bizonytalan időre elhalasztják, miután Líbia mint hetedik állam csatlakozott az EAK elhalasztást célzó javaslatához. Ezt a javaslatot tehát az EAKon kívül Szíria, Irak, Libanon, Kuwait és Marokkó is támogatta, míg Szaúd-Arábia és Jordánia ellenezte a konferencia elhalasztását. Szudán egyelőre nem foglalt állást, Tunézia pedig bojkottálja az Arab Liga minden megmozdulását. Kuwait ezzel szemben követeli, hogy minél előbb tűzzék ki a konferencia új időpontját. Ezzel egyidejűleg az Egyesült Arab Köztársaság hozzájárult ahhoz a libanoni javaslathoz, hogy eredeti tervek szerint szeptemberben Algírban üljön össze az arab külügyminiszterek értekezlete, valamint a közös arab védelmi tanács. A döntésről jegyzékben tájékoztatták az Arab Liga titkárságát. Szavazás a Biztonsági Tanácsban A Biztonsági Tanács szerdán elvetette a Szíria ellen végrehajtott izraeli agressziót megbélyegző jordániai—mali közös határozati javaslatot. Hatan megszavazták, de kilencen tartózkodtak. Mint a TASZSZ tudósítója megállapítja, a határozattervezet elfogadását ugyan több ország, közöttük az Egyesült Államok megakadályozta, de a Biztonsági Tanácsban a felszólalók az elmúlt napokban egyértelműen elítélték Izraelnek a szomszédos arab országok elleni agresszív cselekményeit. A Szovjetunió, Bulgária, Franciaország és az arab országok képviselői határozottan szembeszálltak azzal az izraeli érveléssel, hogy a Szíria elleni támadás „válasz volt az arabok provokációira." Genfi tárgyalótermekben Nincs előrehaladás a 18-hatalmi leszerelési értekezleten A genfi 18-hatalmi leszerelési értekezlet csütörtöki ülésének első szónoka Alva Myrdal aszszony, svéd nagykövet beszédében a föld alatti atomrobbantások betiltásának kérdésével foglalkozott. Kifejtette, hogy véleménye szerint ezt a problémát derűlátóan lehet megítélni, miután már „megérett a megoldásra". A svéd küldött foglalkozott a Szovjetunió és a szocialista államok, valamint az Egyesült Államok álláspontjával és kijelentette, hogy a svéd kormány továbbra is kétoldalú tevékenységet folytat abból a célból, hogy megállapítsa a szeizmikus együttműködés lehetőségét. Lord Chalfont brit leszerelésügyi államminiszter a nukleáris kísérletek teljes betiltásának kérdésével foglalkozva megállapította, hogy a két fél álláspontja változatlan: a SzovjetJÓVÁHAGYÁS ELŐTT A VILÁGÜREGYEZMÉNY Genfben befejezte tevékenységét az a munkacsoport, amely az űr békés kihasználására. Irányuló szovjet és amerikai javaslatok egybehangolásán dolNOVELIK A GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS TANÁCS BIZOTTSÁGI TAGJAINAK SZÁMÁT Befejezéséhez közeledik az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának genfi ülése. A csütörtöki plenáris ülés számos határozatot hagyott jóvá, közöttük 17 fejlődő ország határozati javaslatát a tanács albizottsági taglétszámának növeléséről. A határozat szerint 1967. január 1-től növelik az emberi jogok bizottságának, a szociális bizottságnak és a nők helyzetét vizsgáló bizottságnak taglétszámát. A BALOLDALI INDIAI KOMMUNISTA PÁRT TÁMOGATJA A HARCOLÓ VIETNAMOT Delhi (CTK) — A baloldali Indiai Kommunista Párt Politikai Bizottsága háromnapos üléséről augusztus 4-én nyilatkozatot tett közzé, amelyben kifejezi elégedettségét az agreszszió ellen harcoló vietnami nép támogatását célzó országos akciókkal kapcsolatban. A nyilatkozat annak a reménynek ad kifejezést, hogy a tiltakozások rákényszerítik majd az indiai kormányt arra, hogy egyértelműen állást foglaljon az amerikai imperializmus ellen. A nyilatkozat bírálja a kormány népellenes politikáját, valamint azt az igyekezetét, hogy a parlamentben megszavaztassa a népi ellenállás elnyomására törekvő törvényeket és törvényen kívül helyezhesse az ellenzéki pártokat. Szoros vagy laza szövetség? Lagos (ČTK) — Lagosi jelentések szerint a nigériai helyzet gyorsan rendeződik, az élet visszatér medrébe. Katsina ezredes, Észak-Nigéria katonai kormányzója kijelentette, hogy a legutóbbi események lényege nem Észak- és Dél-Nigéria háborúja, hanem a jegyveres erők tagjai közötti félreértés. Katsina hangoztatta, hogy Nigériának nem felel meg a katonai kormányzat, s ezért gyorsan meg kell találni a kormányzás új típusát. Ejor ezredes, a középnyugati tartomány katonai kormányzója nyilatkozatában felszólította az egyes országrészek képviselőit, üljenek össze, s döntsenek az állam jövőjéről: maradjon-e erős köponti kormány vezetése alatt álló szövetségnek, esetleg lazább szövetségnek, vagy bomolják fel független államokra. Alapvető kérdésekről van szó, amelyekre nem fegyverrel, hanem baráti vitával kell válaszolni — hangoztatta Ojer. Ojukwu ezredes, a keleti tartomány kormányzója, aki kedden kijelentette, hogy nem ismeri el Gowon kormányát, azóta nem mondott nyilvános beszédet, amiből arra következtetnek, hogy valószínűleg megváltoztatta álláspontját. Jakubu Gowon ezredes (balra), az új nigériai kormányfő a börtönből szabadon bocsátott Obafemi Awolowo szakadár politikussal. (CTK felv.J unió és szövetségesei ragaszkodnak ahhoz, hogy a teljes betiltás ellenőrzéséhez elegendők a nemzeti felderítő eszközök, míg az Egyesült Államok és a köréje csoportosuló országok ezt nem tartják kielégítőnek. Nagy-Britannia azonosítja magát az Egyesült Államok véleményével. Csütörtöki ülés harmadik felszólalója Vasile Dumitrescu a román küldöttség vezetője elsősorban az atomfegyverek használatát megakadályozó intézkedések jelentőségével foglalkozott, majd rámutatott arra, hogy Európában két katonai szövetség áll egymással szemben. Véleménye szerint az eddigi katonai csoportosulások és az Európában állomásozó katonai alakulatok, valamint idegen katonai támaszpontok felszámolása hozzájárulna a földrész békéjének megerősítéséhez. Felelősségre vonják Wilson gazdasági programjának munkáspárti ellenzőit Bankárvacsorán és a parlamentben vitatták meg a brit gazdasági helyzetet Szerdán két fórumon tárgyalták meg az angol gazdaság helyzetét. Délelőtt a parlament gazdasági bizottságában, dél-, után a parlamentben Cousins és baloldali munkáspárti képvise-. lők keményen támadták a törvényjavaslatot, amelynek értelmében 500 fonttal büntethetik a munkáltatót, aki emeli a dolgozók bérét, jelentős pénzbüntetésre azt a munkást, aki erre a munkáltatót „rá akarja venni", vagy ilyen célra társaival szövetkezik. Ha a munkás a büntetést nem tudja vagy nem akarja megfizetni, börtönbe zárják. A képviselők azzal érveltek, hogy e törvény alapján minden természetes szakszervezeti aktivitást kifejtő munkás börtönbe kerülhet. Hiába: a bizottság elfogadta a törvényt, a toryk meg gozott. A feldolgozott anyagot átadták az ENSZ jogügyi albizottságának. A jogügyi albizottság meghallgatta egyrészt Arthur Goldbergnek, az amerikai küldöttség vezetőjének, másrészt Platón Morozovnak, a szovjet küldöttség vezetőjének állásfoglalását az űr békés kihasználásáról folytatott tárgyalások eddigi lefolyásáról. A jogügyi albizottság és a munkacsoport tevékenységével, valamint a szerződés terjedelmével Olaszország, az EAK, Svédország. Kanada és Franciaország küldöttei foglalkoztak. FELELŐSSÉGRE VONJÁK A SZABÁLYSÉRTŐ IDEGENEKET Moszkva (CTK) — Azok a külföldi vagy állampolgársággal nem rendelkező személyek, akik már kétszer sértették meg rosszakaratúan a Szovjetunióban érvényben levő ott-tartózkodási szabályokat, ezentúl egy évig tartó szabadságvesztéssel, illetve javító munkával vagy 50 rubelig terjedő pénzbírsággal büntethetők. A rendelkezés a rossz szándékú lakhelyváltoztatást, a tiltott helyekre való beutazást, az utazási okmányokban feltüntetett útvonaltól való eltérést sújtja. a parlamentben csak a kormány szégyenének kihangsúlyozására, de nem a törvény megbuktatására törekszenek. Szerda este 18 angol bankár jelent meg vacsorán a Downing Street 10-ben, Wilson miniszterelnöknél, az Angol Bank kormányzójával az élükön, hogy Wilsonnal, Brownnal és Cállaghan pénzügyminiszterrel tanácskozzanak. A megbeszélés harmonikusabban folyt le, mint a parlamenti vita, és bizonyos szempontból jelentősebb is volt. Egyes értesülések szerint a font és a dollár viszonyának problémái nagy szerepet játszottak Wilson amerikai tárgyalásain, s ezzel kapcsolatban a szakértők keményen dolgoznak egy átfogó hosszú lejáratú terv létrehozásán. Wilson a bankárok támogatását kéri, hogy minél hoszszabb lélegzetvételi időt kap-i jon a brit gazdaság tőkés érdekeknek megfelelő rendbehozatalára. Azok a munkáspárti képviselők. akik szerdán nem szavazták meg a kormány bérfagyasztási törvényjavaslatát, csütörtö-i kön felszólítást kaptak magatartásuk Indoklására. A szavazásnál ugyanis a munkáspárti többség 95-ről 52 re csökkent, amire a híres Profumo botrány óta nem volt példa. Szerdán 20—30 baloldali képviselő tartózkodott a szavazástól, és számos további meg sem jelent az ülésen. Ipari szaklapok, folyóiratok, rádió- és tv-adások hónapok óta foglalkoznak a torontői új városházával, ezzel a szabálytalan szépségű, hézagosan egymás mellé állított két hiperbolából összetevődő felhőkarcolóval. ... A lenyugvó nap utolsó sugarai megvillannak az épület nyugati részén, amint felérünk az emeleti sétányra. Lent, a fedett sétány alatt rendezett alkalmi képzőművészeti kiállítások már eltűntek. A keleti főbejárat előtti tavacska sekély vizében lábfürdőt vesz az aprónép ... Elnézem a csodás alkotás tagozatokban megnyilvánuló méreteit, s gondolatban az építő szándékát kutatom. A mű stílusa konokul megköthette a művészt, s hogy a stíluskövetelményektől való függőségét mégis sikerült leküzdenie, azzal magyarázható, hogy az építész néha egy kicsit szobrász ls, ebben az esetben a fény és az árny elemeiből épített testet. Nem akarok szakmai fejtegetésekbe bocsátkozni, nem is vagyok rá hivatott, csupán esztétikai benyomásaimról kívánok beszámolni, amelyekből esetleg bizonyos módszerekre és technikára lehet következtetni. Az óriási nagy Kanadában a tektonikus erők ábrázolása szerencsés kezekben van. Itt, a népek nagy kohójában egybeolvadnak a fajok, s ezzel összefüggésben a művészi stílusok is egybeolvadnak. Az építészet már túljutott a forrás korszakának állapotán, s ismét erőteljesen jelentkezik a homlokzati díszítés vágya, amit azonban itt, ennél az épületnél nem naNYESTE FERENC KANADAI LEVELE A csodaház gyon látok. Mint már említettem az épület két hiperbolából álL A körülhatárolt téren egy pagodaszerű tetőzettel ellátott alacsony üvegépítmény áll, ami nem tudom miért és hogyan került oda, mert ennek az épületcsodának a tetőmegoldása eleve a legtökéletesebb a világon: a kéklő égi Az építőművészet ls állandóan fejlődik, s nem tűri a doktrinér merevséget. Mégis ez az épület az egyensúly, a nyugalom, a nagyszerűség és a pompa hatását kelti. Lassan beérik az est, s ml Mózes lámpáinak kigyulladására várunk. Ne a bibliai Mózesre gondoljanak olvasóink, mert én Mózes Sándor magyar származású mérnökre, a világhírű Parkin építészeti iroda munkatársára gondolok, aki az épületkolosszus megvilágítását tervezte és kivitelezte. A torontói városháza éjszakai látványosságnak is számít. Az ablakoknál elhelyezett világítótesteket nem lehet kikapcsolni. Automata berendezések napnyugtától napkeltéig fényözönnel árasztják el az épületet. Kanadában igen kiadós a téli havazás. Itt a városháza előtt úgy védekeznek a nagy hótömeg ellen, hogy Mózesék a járdába hóolvasztó készüléket építettek be, amely egy gombnyomásra szárazzá varázsolja a környéket. Az épületben elhelyezett erőmű 11 ezer kilowattóra villamos energiát fejleszt, s ez a menynyiség 7500 családi ház és kb. 25 ezer lakosú város áramellátását biztosíthatja. Az épületbe 11 ezer világítótestet és 75 ezer különféle nagyságú lámpát szereltek be. Éjjeli órákban, amikor az áramfogyasztás kisebb, a fölösleges energiával gőzt fejlesztenek, amit nappali fűtésre tárolnak. Nyári éjjeleken pedig „túlhűtik" a felesleges energiával a hűtésre szolgáló folyadékot. Villanyáram működteti, természetesen, a városháza tanácstermébe beszerelt 60 mikrofont és 300 hangszórót, valamint a felhőkarcoló két szárnyában berendezett 17 személyfelvonót ls.