Új Szó, 1966. augusztus (19. évfolyam, 210-240. szám)

1966-08-09 / 218. szám, kedd

CSEHSZLOVÁKIA FIATAL TENISZEZŐI NYERTÉK A GALEA KUPÁT Csehszlovákia—Szovjetunió 3:0 — a második nap után mm A Vichybeii folyó Galea Kupa döntő küzdelmei lassan a végéhez kö­® zeiednek. Mint ismeretes, a döntőt — a tavalyi küzdelmekhez hason­á9 ióan — a csehszlovák és a szovjet együttes vivja egymással. A _ csehszlovák fiatalok — a Galea Kupa védői — ezúttal is kitűnően flg mcgállták a helyüket és a páros lejátszása után 3:0 arányú veze­• tésre tettek szert, aini annyit jelent, hogy ismét dk lettek a fiatal teniszezők ezen értékes serlegének győztesei. Az első két egyest nem tudták vasárnap lejátszani. A Laudin— Korotkov találkozót eső miatt fél­beszakították és tegnap folytatták. Laudin remekül küzdött és 6:2, 3:6, 6:1, 6:4 arányú győzelmet ara­tott Korotkov felett. Ezzel a cseh­szlovák együttes már 2:0-ás veze­tésre tett szert a Szovjetunióval szemben és így szinte biztosra ve­hették már végső győzelmüket. Tegnap délután a párosmérkő­zésre került sor. A Kodeš— Medo­nos kettős kitűnő Játékot produ­Fölényesen vezetnek a szovjet sakkozók Az. Örebróban folyó főiskolai sakkvilágbajnokságon lejátszották a negyedik forduló függőben ma­radt Játszmáit és megkezdték az ötödik fordulót. A Szovjetunió sakkozói továbbra is kitűnően sze­repelnek és biztosan tartják első helyüket. A csehszlovák együttes a negyedik fordulóban 3:l-re győ­zött a románok ellen és vezetnek a finnek ellen is. A negyedik forduló eredményei: Finnország—Hollandia 2:2, )u­goszlávia—NDK 2,5:1,5, Dánia­Magyarország 2,5:1,5, Bulgária— Anglia 2:1 (1). Az ötödik forduló eredményei: Anglia—Románia 1,5:2,5, Magyar­ország—Bulgária 0,5:3,5, NDK—Dá­nia 1:2 (1), Szovjetunió—Jugosz­lávia 2,5:0,5 (1), Hollandia —Izrael 0:1 (3). A döntő csoport jelenlegi állá­sa: Szovjetunió 14,5 (1), Dánia 12,5 (1), Csehszlovákia 11.5 (2), Románia 11,5, Jugoszlávia és Bul­gária 9,5 (1), Izrael 8 (3). Anglia 8 (1), Magyarország 8. NDK 7 (1), Hollandia 6,5 (3), Finnország 5,5 (2). Jubilál a Lokomotíva A Lokomotíva Košice sporttörté­netének lapjaira éppen húsz évvel ezelőtt kerültek az első bejegyzé­sek. Kelet-Szlovákia legnagyobb, legtöbb aktív szakosztállyal és tagsággal rendelkező sportköre e héten ünnepli fennállásának Z0. évfordulóját. E jelentős esemény alkalmával az egyesület méltó módon kíván megemlékezni azok­ról a kiemelkedő sportolókról, akik a két évtized alaít nem egy esetben az ország határain túl is megbecsülést szereztek a cseh­szlovák testnevelésnek. A hét folyamán több számottevő kulturális és sportrendezvény színhelye lesz a Lokomotíva sta­dionja. Az ünnepségek során ki­tüntetésben részesítik a sportkör érdemes tagjait és funkiocnáriu­sait. Nagy érdeklődés előzi meg a Lokomotíva és a prešovi öreg fiúk találkozóját, melyet esti meg­világítás mellett bonyolítanak le. kált, és a szovjet Korotkov—Jego­rov páros nem tudta megakadá­lyozni győzelmét. Az első játsz­mában még aránylag kiegyensú­lyozott küzdelmet láthatott a kö­zönség, a második, de különösen a harmadik játszma azonban a cse.hszlovák kettős fölényében zaj­lott le. Kodeš és Medonos is egy­mást múlta felül, mind a hálónál, mlndpedig a mezőnyben kitűnően kiegészítették egymást, győzelmük teljesen megérdemelt. Az utolsó két egyest ma játszák. Ezek kimenetele már nem lehet befolyással a végső győzelemre, melyet a csehszlovák tenisz válo­gatott szerzett meg. Clarké legértékesebb díja Los Angeles ben, egy kétnapos atlétikai verseny legjobb ered­ményt elérő atlétájának külön di­jat írtak ki. Az újságírók vélemé­nye szerint a díj Russ Hodget il­lette meg, aki mindössze 4 ponttal maradt el a tízpróba világcsúcsá­tól. Hodge azonban a serleget át­adta Clarkénak, aki annak elle­nére, hogy fárasztó versenykör­úton veit részt, mindkét napon kitűnő időt ért el hosszú távon. Clarké kijelentette, hogy számára ez a díj értékesebb minden eddi­ginél. mert ezt egy másik atlétá­tól kapta. Külföldi atlétikai bajnokságok eredményei A Budapesten sorra kerülő atlé­tikai KB előtt három héttel több országban bonyolították le az atlétikai bajno-kság küzdelmeit. A lengyel bajnokság eredményei: férfiak 200 m: Dudziak 20,8, Wer­ncr 20,9, Anlelak 21,0. 400 m: Gredzilski 46,0, (meglepetés) Ba­denski 46,2, 400 m gát: Gubiec 51.6, 800 m: Zsordykoeski 1:40,0, 1500 m: Baran 3:39,5, Tkaczyk 3:41.8, 5000 m: Zimny 14:12,4, Brelmer 14:12,8, 3000 m: akadály: Sklarczyk 8:47,8, Hármasugrás: Szmidt 16,64, Jaskoslski 16,41, diszkoszvetés: Piatkowski 59.20, Begier 58,46, Gerelyhajítás: Sidlo 83,12, Nők: távolugrás: Warzoch 584. 200 m: Kirszemstejn 23,8. Belgium: férfiak: 100 m: Poels 10,5, 200 m: Poels 21,4, 800 m: De Hertoghe 1:48,4, 1500 m: Roekaerts 3:46,3, r>000 m: Allonsius 14:08,6, 10 0B0 m: Roelants 29:26,8, 110 m gát: Geerons 23,7, 400 m gát: Van Moer 53,8, 3000 m akadály: Roe­lants 8:35,2, Rúdugrás: Coppejans 465. Franciaország: 800 m: Talllard 1:47,3, Pelez 1:47,5, Magas: Madu­bos 208, Salnteros 208, 4X100 m: (Berger, Delecour, Piquemal, Bam­buck) 39,4. Románia: nők: magasugrás: Ba­lázs 184, gerelyhajítás: Penes 55.16. Férfiak 300 m: Zamfirescu 21,3, 3000 m akadály: Vámos 8:40,8. FISCHER. A művészi torna kecsessége és szépsége gyors népszerűségre tesz szert és lelkes követőkre talál a lányok körében. Erről tanúskodik a többi között az is, hogy már megrendezhettük e sportág első világbajtiokságát, s azon versenyzőink kivá­lóan szerepeltek. Képünk a Prágai Testnevelési Főiskola hallgatóit mutatja be, egyik művészi torna órájukon. ICTK felv.) Faithová nagy lehetősége A női magasugrás világcsúcstartója a romániai Balázs Jolán, nyilatkozott a L'Unita munkatársának, s a többi között a következőket mondotta: „Lábsérülésem annyira komoly jellegű, hogy miatta nem sze­repelhetek a mexikói olimpiai játékokon és most a budapesti Európa bajnokságon sem. Már két éve tart, hogy minden versenyzésem alkalmá­val nagy önfeláldozással kell befejeznem kísérleteimet, gyógyíthatatlan Achilles in gyulladásom miatt. Vannak olyan napok, amikor a bokámat mozdítani sem tudom, Az ugrásaim bizonytalanok, és nem tudom a le­hető legjobb teljesítményemet nyújtani." Mindezen elmondottak ellenére Balázs Jolán reméli, hogy talán mégis­csak sikerül teljesen meggyógyulnia és véglegesen. Balázs Jolán, az 1960 as és 64-es olimpiai női magasugró számának aranyérmese a világcsúcsot 1961. óta tartja 191 cm-es teljesítményével. Amennyiben Balázs Jolán valóban nem állhatna rajthoz a budapesti EB n, óriási távlatok nyílnak meg a hétről-hétre remekül szereplő cseh szlovák magasugró „üstökös": Faithová előtt. r. U.IB I d n , • ».•* SPORTHÍRADÓ •k Hollandia labdarúgó bajnoka, az A|ax Amszterdam vasárnap a bolgár CSSZKA Szófia együttesét látta vendégül, s arra barátságos mérkőzésen súlyos, 7:1 (5:0) ará­nyú vereséget mért. A vendégcsa­pat egyetlen gólját Vaszilev ti­zenegyesből érte el. •k Az Egyesült Államok beli Glencovban a füvespályás tenisz­verseny férfi egyesének döntőjé­ben az amerikai Gene Scott 0:6, 6:3 6:4, 6:4 arányú győzelmet aratott a 19 esztendős dél-afrikai Ray Moor felett. A dél-afrikai fiú előzőleg nem jelentéktelenebb nagyságokat győzött le, mint az amerikai Froehling és az ausztrál Roche. * A Kolumbus Kupa döntőjében Spanyolország Huelve nevű váro­sában az Atletico Madrid 2:0 ará­nyú győzelmet aratott a helyi Real Club felett. -Ar A norvég labdarúgó bajnok­ság 11. fordulója után a Skeid Oslo eddig szerzett 16 pontjával vezet a Fredrícstadt és a Frigg előtt, amelyeknek egyaránt 13 pontjuk van. •k Hannover 1967. június 23-án és 24-én érdekes atlétikai párharc színtere lesz, mert akkor az NSZK legjobbjai a szovjet válogatottat látják vendégül. •A- A várnai zónaközi női sakk­torna élén jelenleg az NDK-beli Nowara áll, aki 4 és fél pontot szerzett, míg az őt követő bolgár Asenovovának 3 pontja és egy füg­gő játszmája van. •A r Mexikóban a hazai Vicente Saldivar vasárnap megvédte hiva­tásos pehelysúlyú ökölvívó világ­bajnoki címét, mert a 15 menetes küzdelemben pontozásos győzel­met aratott a japán Micunori Segi felett. it Az Egyesült Államok Colora­do államának Alamos nevű váro­sában a vasárnapi maratoni ver­senyt, amelynek távja mintegy 41,8 km-t tett ki, Stewe Mathews nyerte meg 2 óra 43 perc 7 mp-es teljesítményével. E verseny során szakemberek figyelték, milyen ha­tással van a jeientős tengerszint feletti magasság a maratoni fu­tók egészségére. A 29 rajtoló ver­senyző közül 9 feladta a versenyt, köztük az esélyesek egyik legna­gyobbika, az etiópiai Wolde, aki a verseny távja közben fizikailag teljesen kimerült. • Váratlan vereség érte Jihla­ván a csehszlovák röplabda válo­gatottat, amely az NDK-tól 3:2 arányban kapott ki. A két váloga­tott közösen készül a világbajnok­ságra. nagyszerű sorozata BOBBY FISHER, amerikai nagy­mester sorozatban a negyedik győ­zelmet aratta a Piatigorszki em­lékversenyen Santa Monicában. Nagyszerű hajrájával beérte az eddig vezető Borisz Szpasszkijt, akinek azonban egy félbemaradt mérkőzése van a dán Larsen elle­nében. Fisher Donner ellen fekete bá­bukkal játszott és a 29. lépésben nyert. Petroszjan Ivkovval döntet­lenül játszott, míg a Szpasszkij— Larsen, Neudorf—Unslcker, Re­shewsky—Portisch találkozókat félbe szakították. A 13. forduló után a következq a helyzet: 1. Szpasszkij (szovjet) 7,5 (1), 2. Fisher (amerikai) 7,5, 3. Larsen (dán) 7, 4—5. Najdorf (argentin) és Unzicker (NSZK­beli) 6,5 (1), 6. Reshewsky (ame­rikai) 6 (1), 7. Petroszjan (szov­jet) 6 pont, 8. Portisch (magyar) 5,5 (1), 9. Donner (holland) 5,5, 10. Ivkov (jugoszláv) 4 pont. A küzdelemsorozat 18 fordulóból áll. A ZKL BRNO sikere A csehszlovák jégkorong bajnok­csapat, a ZKL Brno ez év elején az első ízben kiírt Európa Kupa győztese lett, s ehhez a legértéke­sebb trofeához vasárnap este megszerezte a Bad Töltzi Thurn Xaj4 Kupát ls. Áz utóbbi sorozat utolsó mér­"fcÖTGsén az NSZK bajnokcsapat, az E£ Bad Tültz volt a brnóiak ellen­fele és a csehszlovák együttes 5:3 [9:1, 2:1, 1:1) arányban bizonyult jobbnak. A győztes csapat góljai közül J ifik 2, Kocourek, Bárta és Skopal egy-egyet szerzett. A le­győzöttek részéről Pittrich, Brand­ner és Leitner volt eredményes. A kupasorozat végeredménye; 1. ZKL Brno 8 pont, 2. Vaestra Frölunda (svéd) 6 pont, 3. EV Füs­sen 4 pont, 4. EC Bad Töltz (mind­kettő NSZK beli csapat) 2 pont, 5. Rex Cortina (olasz) pont nél­kül. Ésszerű megoldás Houška, aki a Slovan Bratislava csapatában csak hatodik védőként szerepelhetne, az új szezonban már a Dukla Košice csapatában fog játszani. A poprádi kapus Sa­káč pedig már a Slovan rendes Játékosa, amíg a fiatal žilinai Haas még mindig nem kapta meg anya­egyesületének beleegyezését. A košicei Duklában további bra­tislavaiak is fognak játszani: M. Gregor (két évig), míg Pažitný és Ágh állandóan Košicén maradnak. Koláth, aki szintén bratislavai, el­határozta, hogy ő is Košicén ma­rad. Košicén fog katonai szolgála­tot teljesíteni R. Tajcnár is. A MAGYAR SPORT HÍREI G alba dr. aki a világbajnoki döntőn az egyik partjelző szerepét töltötte be és mű­ködése osztatlan elismerést ara­tott, a Royal Garden Szállóban gyakori vendég volt és el-clbeszél­Hogy is volt csók gettünk. Említette, hogy mekkora alapossággal készültek fel az an­golok a világbajnokságra. Semmit sem bíztak a véletlenre. Minden összeköttetésükkel és tekintélyük­kel egyengették a labdarúgás ős­hazája csapatának útját a világ­bajnoki cím felé. Egyesek úgy tudták, hogy legalábbis az elő­döntőre, a portugálok elleni talál­kozóra már mégiscsak utazniuk kellett volna az ellenfél után, méghozzá Liverpoolba. A terv csak terv maradt, mert „a FIFA ma­sinéria", amely úgyszólván telje­sen „angol fennhatóság alatt ál­lott" az angol csapatnak továbbra Is biztosította a Wembley stadiont, „a hazai pályát". Ennek a sta­dionnak egyébként is nyomasztó hatású a légköre. Hatalmas hang­orkánjától egyszeriben félénkké válnak még az olyan „hétpróbás labdarúgók" is, mint a Pelét detro­nizáló Eusebio. Jól megfi­gyeltem, hogy az emlékezetes Anglia—Portugália elődöntő mér­kőzés előtt a portugál csapat já­tékosai sokkal kevésbé magabizto­san jöttek ki a pályára, mint bár­mikor máskor. A játék folyamán sem tudták teljes mértékben le­küzdeni elfogódottságukat. Kapu­suk, az egyébként ügyes Jósé Pereira is kissé ludas volt, legalább is az egyik angol gólban. Érdekes, hogy a tetszetős futballt játszó portugál csapat akkor kap­csolt rá igazán, amikor valóban nem volt mit vesztenie. A szakér­tők véleménye szerint a magyar­brazil után ez a mérkőzés volt a világbajnokság legszebb találkozó­ja. s nyugodtan tehetett a labda­rúgás hírvetésének minősíteni. • csehszlovák sportújságírók és televíziókommentátorok kedvenc vesszőparipája volt A o Icbdarúoó a kérdés: „Vajon hogyan sze­repelt volna a csapatunk, ha a portugálok helyett Pupluháréknak sikerült volna kivívniuk a világ­bajnoki szereplés jogát?" Akadtak mértéktartébbak is, akik egyéb jó megoldás híján napirendre tér­tek a megváltoztathatatlan felett és inkább igyekeztek ellesni mind­azt, amit itthon a csehszlovák labdarúgás felemelkedése szolgála­tába lehet állítani. Mindössze ar­ról lehetne vitatkozni, hogy a so­ronkövetkező labdarúgó világbaj­nokság selejtező csoportbeosztá­sainál ne bízzák az eddigihez ha­sonló véletlenre a sorsolást, ha­nem jusson érvényre egy többé­kevésbé igazságosabb kiemelési rendszer. Egészen biztos, hogy a csehszlovák, az NDK, vagy akár a jugoszláv válogatott is egész jó szereplésre számíthatott volna az angliai pályákon. S okan nem is szenteltek elég figyelmet a világ labdarú­gása kiváló szakértőjének, Barcs Sándornak, a VB-t megelő­ző nyilatkozatára, amelyben vajmi kevés esélyt adott a kétszeres vi­lágbajnok Brazíliának. Eleve meg­mondta, hogy a Wembley stadion­ban nem lesz Anglia—Brazília döntő. Csak a nagy csata után idéztük fel újra Barcs állítását és megállapítottuk, liogv nem a ci­kornyás. inkább a technikai trük­köket felvonultató, mutatós játék vezetett sikerre, hanem a hallat­lan szívóssággal, akaraterővel és bámulatos erőnléttel alátámasztott „küzdő futball". Ettől függetle­nül előfordulhat, hogy Mexikóban a helyzet fordított is lehet. Ehhez hozzájárulhat az ottani bírák ma­V B - n ? 1 2' gatartása és felfogása is. Igaz, Angliában sem engedték meg a kíméletlen játékot, de Albionban mégiscsak más a közönség ízlése, mint a Közép- és Dél-amerikaiaké. M'árpedig a játékvezetők nem tud­ják magukat teljes mértékben füg­getleníteni ettől a tényezőtől. ZALA JÓZSEF MTK SIKER Az MTK, a Csepel, a Tatabánya, a Salgótarján és a Dorog labdarú­gó csapatainak részvételével meg­rendezett nagy Nyári Kupa küz­delemsorozatát jobb gólaránya ré­vén az MTK csapata nyerte meg az ugyancsak hatpontos Csepel előtt. Az utolsó két mérkőzés a következő eredményt hozta: MTK —Csepel 1:1 (1:0), Tatabánya—Do­rog 5:1 (2:0). A FERENCVÁROS LOSONCON Óriási érdeklődés előzte meg a népszerű budapesti zöld-fehér együttes losonci vendégjátékát, amely 3:0 (1:0) arányú győzelmét hozta. A tetszetős játékot nyújtó Ferencváros nagy közönségsikert aratott. Góljait Albert (21 és Né­meth szerezték. VÍZILABDA ÉRDEKESSÉG A Magyar Népköztársasági Ku­pa küzdelmeit kiesési rendszer­ben és a bajnoksággal párhuza­mosan bonyolítják le. A legutób­bi forduló a következő eredménye­ket hozta: Budapesti Honvéd— BBSC 4:1, FTC—Újpesti Dózsa 4:2, Szolnoki Dózsa—Egri Dózsa 6:5. RANGADÓK AZ NB I-BEN Az országos Sportnapok kere­tében a labdarúgó NB I-ben már az első két forduló rangadókkal kedveskedik. Augusztus 14-én a rajtot a Ferencváros-. Vasas „modern rangadó" jelen­ti, majd 20-án a Budapesti Honvéd — Ferencváro» párviadalra kerül sor. A Ferencvá­ros és a Vasas párharca eddig ál­talában kiegyenlített mérleget mu. tat fel és most is nehéz lenne megjósolni, melyik tudja megsze­rezni a küzdelem mindkét pontját. MAGYAR LABDARÚGÓK KÜLFÖLDÖN A Budapesti Honvéd együttese újabb mérkőzését az NSZK-beli Karlsruheben játszotta, s attól 2:1 (1:0) arányú vereséget szenvedett. A Pécsi Dózsa csapata Ljubljanába látogatott, ahol a Ri­Jeka együtteséval szemben 2:2 arányú döntetlent ért el. Ez a mérkőzés egy négyes torna egyik találkozója volt, s azon előzőleg az Olimpia Ljubljana 0:0 arányban döntetlenül mérkőzött a Maribor együttesével. A Rijeka csapata már szintén játszott a maribori klubbal, s az előző 1:0 arányban kerekedett felül. EB SZEGEDEN Szegeden bonyolították le a sporthajők Európa bajnokságát, amelynek során az 500 ccm es versenyben Vasvári Miklós (Ma­gyarország) szerezte meg az első helyet. 2. Steinwascher (NSZK), 3. F. Zimmermann (Ausztria). A SPORTFOGADÁS HÍREI A Športka 32. játékhete második húzásának nyerőszámai: 4, 5, 7, 17, 31, 34. Prémiumszám: 37. Tárgyi nyereményként S személygépkocsi került sorsolásra. Elosztá­suk a kővetkező: Gyűjtőhely: Sorozat: Szám: Sorszám: Praha 8 Hustopeče pri Brne Toužim, Karlovy Vary-i T) Slávia Kroméŕíž Bratislava 8 jaras Nc Na Cha Va la 521 323 583 276 463 955 230 739 479 298 32 693 846 159 4 442 4 358 Minden személygépkocsi nyertese ott jelentkezzen, ahol szelvényét fel­adta, s mutassa fel annak „A" részét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom