Új Szó, 1966. augusztus (19. évfolyam, 210-240. szám)

1966-08-30 / 239. szám, kedd

Lidice és Auschwitz szellemében PETER WEISS VIETNAMRÓL MAI TÖRTÉNETEK 1. Vannak szülők, akik „remek Érzékkel" tudják kamatoztatni gyermekeik képességeit, ügyességét és — ha szabad úgy mondanom — „Életrevalóságát". Tanúja voltam a következő jelenetnek. Az emberek hosszú sorban álltak a trolibuszmegálló előtt. Amikor a trolibusz hosszú várakozás után megérkezett, egy asszony bátorítón súgta oda öt-hatéves gyermekének, hogy tolakodjék előre és foglaljon helyet számára. A gyermek boldogan engedelmeskedett, kis öklével előrefurakodott az idős és öreg emberek között, majd kissé lihegve felszállt, helyet foglalt, és mint aki jól végezte a dolgát a szomszéd helyet az anyjának tartotta fenn. Nem engedett oda leülni senkit, mert az anyja szava parancs volt számára. v A másik eset még érdekesebb volt. Egy anya kétéves gyermekével a karján felszállt a zsúfolt autóbuszra. Az utasok meglepetésére a kis apróság hangosan megszólalt: „Anyu, nekünk nincsen ülőhelyünk!" Az utasok kissé bosszankodva lehajtották a fejüket, de senki sem mozdult, mert a gyermek harsány hangjában volt valami a ripacs színész mesterkélt alakításából. Mindenkit felháborított a szülő effajta magatartása, senki sem adta át a helyét. Csak később, amikor az autóbusz már megindult, állt fel egy idős utas, és kényszeredett mosollyal megjegyezte: — Egy gyermeknél kissé korai ez az életrevalóság! Az anya mosolyogva szó nélkül leült. Magam is korainak tartom az Ilyenfajta életrevalóságot. Önkéntelenül arra gondoltam, ezekből a gyerekekből lesznek később azok a fiatalok, akik ha felnőnek, elmerülten újságot olvasnak az autóbuszban, vagy szórakozottan kinéznek az ablakon, hogy ne kelljen átadniuk kényelmes ülőhelyüket az arra rászorulóknak. 2. A gyógyszerészek élelmességére, ötletességére jellemző, hogy a szabad szombatot is megelőzték. Azt is mondhatnám, hogy e téren úttörőmunkát végeztek. A múlt hét valamelyik napján a nyomasztó hőségtől megfájdult a fejem és a délutáni órákban fájdalomcsillapítót akartam venni. A Békevédök útia elején be akartam menni a gyógyszertárba, de itt is, mintha csak szabad szombat lenne, vasrácsos ajtó zárta el előlem a bejáratot. Ekkor a Posta utcán átvágtam, s lementem egészen a Manderláig abban a hiszemben, hogy ott nyitva lesz a gyógyszertár. Csalódtam, zárva volt. Akkor gondoltam először arra, hogy ennek a gyógyszertárnak már komoly hagyományai vannak a zárásban. Egyszer szabadság, máskor meg „technikai okok" miatt zárja kapufát. A változatosság kedvéért azonban „

inventúra" — vagy „assanáció" szerepel zárt ajtaján. Szóval igen előkelő gyógyszertár, ötletes emberek intézik ügyeit és ha alaposan meggondolom, akkor meg is értem. hisz a város legforgalmasabb terén kínálja áruját. Izgalommal várom legújabb ötletét. Lehet, hogy legközelebb csak 16 óráig tart nyitva, mint a Stúr utcai gyógyszertár. Végül a Kórház utcán kötöttem ki, ahol már a járdán kígyózott a várakozók hosszú sora. 3. A minap egy igen szellemes tréfás képet láttam a Ludas Matyiban. A kép azt ábrázolta, hogyan fogadják a rokonok a küllőidről érkező vendéget. Kenyér meg só volt az asztalan, szerény, konzervált panasz az arcokon. mintha csak azt mondanák a Párizsból érkező rokonoknak, sajnos, mi eljegyeztük magunkat a szegénységgel, és csak azt adhatjuk nektek, amink van. Ismétlem, ezt a magatartást a Ludas Matyi tréfája „hozta ki" igen szemléltetőn. Néhány nappal ezelőtt Prágában találkoztam egy asszonyismerősömmel, aki nemrégen Pesten járt. Elmondta, hogy az ura amerikai rokonait látogatta meg Pesten, akik ottani hozzátartozóik vendégei voltak. Az amerikai házaspár idős volt — mert idő kell a pénzszerzéshez —, jólöltözöttek, és amint az amerikaiaknál szokás, dúsgazdagok. A házaspár fia még gazdagabb, mert egy millíomosnőt vett feleségül — Nos, képzelje — meséli csillogó szemmel az asszony — én a legfőbb ruhámba öltöztem és a legjobb holmimat vittem magammal, mert sejtheti, ünnepei jelentett számomra ez a látogatás, hisz az uram amerikai rokonaival csak most ismerkedhettem meg személyesen, és az ember ilyenkor mindent elkövet, hogy a legjobb és legszebb oldaláról mutatkozzék be — Minderre azonban nem került sor — folytatta az asszony — mert amikor megláttam pesti rokonaimat, minden szórakozástól elment a kedvem. Én a pestieket mindig vidám, vendégszerető embereknek ismertem, és most egyszerre kopott, siralmas embereket találtam. A mosoly éppen úgy eltűnt arcukról, akár a szőnyeg a lakásból. Nagy meglepetésemre a máskor elegáns pesti asszony most fogatlanul járt-kelt az amerikai rokonok között és szánalmas alázattal leste kínváságaikat. Én szédültem ettől a szokatlan, bizarr színjátszástól, mert mondanom sem kell, nyomban rájöttem, hogy a tengerentúli rokonok részvétét akarta ezzel a szereppel ébresztgetni... Ez sikerült is, ezer forintot adtak neki. Én persze nem tettem lakatot a számra és megmondtam neki: „Ne haragudj, Irénke, ilyen nagy szerepért többet érdemeltél volna! Ezer forintért én senki előtt nem jelennék meg fogatlanul!" Fogatlan barátnőm erre selypítve és sziszegve — szegény, beszélni sem tudott rendesen — azt válaszolta: „Én sem számítottam arra, hogy csak ezret kapok ..." — és persze lehordta a sárga földig a fukar amerikai rokonokat... Ami aztán következett, az csupán az előbbi szerep ellensúlyozására történt. A prágai asszony gondolt egy nagyot és meghívta az amerikai rokonokat Prágába. Hogy közel férkőzzék a rokonok fukar szívéhez, bizalmasan elmondta nekik, hogy Irénke az ő tiszteletükre szedte ki a fogait. Az amerikaiak ezen nagyot mulattak, azt mondták, ha ezt tudfák, egy vasat sem adnak Irénkének, hanem egy úf fogsorral afándékozzák meg, talán olcsóbban is megúszták volna, mert itt egy fogsor ára „bagatell összeg". Tanultak Irénke esetéből, és amikor Prágába érkeztek, alaposan körülnéztek. Nemcsak a vitrinben látott dísztárgyakat vették szemügyre, hanem a becsületben megőszült amerikai asszony, amikor kiment a mellékhelyiségbe, az előszobában kinyitotta a háromajtós szekrényt is, amely ruhával, ágyneművel és egyéb fehérneművel volt tele. Így mérte fel a prágai rokonok vagyoni helyzetét. A pazar vacsorától el volt ragadtatva és mindent dicsért. A lakás, a bútor és az egész lakásberendezés nagyon szép és ízléses. Különösen tetszik neki a vitrinben levő kristályváza, meg a cukortartó, az a bross pedig elragadó, életében mindig ilyen antik ékszerre vágyott! A prágai asszony szédült a sok szívélyes dicsérettől. Mindenre azt mondta, hogy szívesen neki adja. Az meg hálás köszönettel elfogadta. Így sikerült az amerikai házaspárnak az ezer forintot behoznia. Amikor a vendégek távozni készültek és csomagoltak, Lujza néni igen kedvesen ezeket mondotta: — Látod, ezt az anyagot neked hoztam, de az előszobában véletlenül nyitva volt a szekrény ajtaja, és akkor láttam, hogy annyi ruhával, fehérneművel rendelkezel, hogy neked ilyen holmi nem is kell — és mint aki jól végezte dolgát, visszacsomagolta a többi holmi közé. A prágai asszony kényszeredetten mosolygott, pedig legszívesebben a fogait csikorgatta volna, és elkeseredésében első ízben gondolt megértéssel Irénke nagy alakításórri. SZABÓ BÉLA Peter Weiss, a Svédországban élű nyugatnémet író, akinek Marat-drámáját az elmúlt idényben mutatták be Budapesten is és „A vizsgálat" címmel legutóbb az auschwitzi perrfil irt drámát, amely könyv alakban magyarul Is megjelent, (eltűnést kelta cikket írt az amerikaiak vietnami agressziójáról a „Dagens Nyheter" című stockholmi lapba. A cikket az alábbiakban kivonatosan Ismertetjük. A látogató vendégszeretetet tapasztal, amikor Amerikába érkezik, életerős ötletek ereje keríti hatalmába. És találkozik olyan emberekkel, akik minden erejükkel harcolnak a hatalom színjátéka ellen, amely ebben a gazdag országban történik. Űk tudják, kiknek a terhére folyik ez a színjáték. Tudják, kiknek az elpusztítását leplezi. Ezek az emberek megtalálhatók a szenátusban, az egyetemeken, az Iskolákban, az újságok és folyóiratok szerkesztőségeiben, az üzemekben és az utcán. Naponta hallatnak magukról, tiltakoznak és felvonulnak, megtagadják a bevonulási parancsot. Amikor egy demokratikus, progresszív Amerikáról beszélünk, rájuk gondolunk, ők azonban kisebbségben vannak. Miként ama nemzetközi támogatás is, amelyben részesülnek, csupán egy kisebbségből indul ki. • m » Már a franciák gyarmatosító háborúját is Amerika pénzelte Indokínában 78 százalékban. Elsenhower táviratot küldött Dien Bieu Phu helyőrségének, amelyben a nyugati civilizáció védelmezőinek nevezte őket és dicsérte bátorságukat és kitartásukat. Amikor ez az ázsiai nép legyőzte a modern fegyverek hordozóit és Vietnamot nemzetközi nyomásra kettéosztották az 1954-es genfi megállapodás értelmében, az amerikai kormány nem csatlakozott az egyezményhez. Elsenhower tudta, hogy a szerződés által előírt választások két esztendő múlva az ország újraegyesítését eredményezik és a függetlenségért harcoló erők elsöprő győzelmét jelentenék. Diem New Yorkba látogatott és a tiszteletére rendezett misén a St. Patrick székesegyházban Flanaery püspök „Istenfélő antikommunistának" nevezte őt, aki kiváló államférfi és Vietnam megmentője. Wagner polgármester üdvözlő beszédében arról szólt, hogy Diem úgy vonul be a történelembe, mint a XX. század egyik nagy alakja. Spellman kardinális Diem legbefolyásosabb pártfogója, személyesen nyújtott át neki egy nagy számjegyű csekket, mint az amerikai katolikusok ajándékát. A michigani állami egyetem rendőriskolájából szakértők utaztak Saigonba, hogy segítségére legyenek Diemnek palotaőrsége megszervezésében. Zöld sisakjukon ez a felirat állt: DE OPPRESSO LIBER. Hogy Diem mit értett szabadságon az — hála az amerikai fegyvereknek — hamarosan kiderült. Kereszteshadjáratában a vélt kommunista agresszió ellen a gyanúsítottak ezreit gyilkoltatta le, és tízezreket vetett börtönbe és koncentrációs táborba. Hogy a falvak lakosságát kivonja a szabadságharcosok befolyása alól, megkezdte nagyszabású áttelepítési tervének megvalósítását. Az embereket kiragadták a maguk természetes környezetéből, gyakran aratás idején, házaikat felégették, családjaikat szétszórták, csupán egy kis batyut vihettek magukkal, benne legszükségesebb cókmókjaikkal, amikor a megerősített telepekre szállították. Itt kellett ezekután élniük, háromsoros drótkerítés, cölöpsor és vizesárok között, katonaság vigyázott rájuk az őrtornyokból. Kilencmillió embert szándékozott a drót mögé kényszeríteni ez a terv, ami körülbelül megfelel a Hitler által elhurcolt zsidók számának. 1963-ban már Dél-Vietnam lakosságának 65 százaléka — több mint hétmillió ember — a stratégiai falvakban sínylődött, amelyek mintáját az angolok Malaysiában kísérletezték ki. • • • Diem 1957-ben közölte, hogy nem tartja magát a genfi megállapodáshoz. Szabad választásokat csak akkor lehet tartani, amikor a nép, amely ellenséges propaganda befolyása alatt áll, majd megtanul önállóan gondolkodni. Ugyanakkor kljelentette, hogy ezt a primitív, megosztott, félelemtől uralt országot csak egy erős katonai hatalommal lehet rendesen kormányozni. Eisenhower sietett közölni Diemmel, hogy az Egyesült Államok fokozott mértékben segítségére lesz humánus tervének megvalósításában. • • * A szabadságharcosok csak az ötvenes évek végén, amikor Diem terrorja elérte tetőpontját, mentek át támadásba. 1960ban alakult meg a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front. A kompakt amerikai beavatkozás idején politikailag már az ellenállási harcosok uralták az ország nagy részét, és a lakosság többsége mellettük állt. Havonként a katonák ezrei álltak át a kormánycsapatoktól a szabadságharcosok oldalára. Egyre átfogóbb lett a gyűlölet a Diem-rendszer ellen. Amikor a CIA által támogatott hatalmi harcokban a tábornokok megbuktatták Diemet, nem következett be az amerikaiak reménysége, hogy tudniillik a nép most már jobban fog engedelmeskedni. A nép megfosztva érezte magát jogaitól. A genfi egyezményt hatályon kívül helyezték. Az 1955 és 1962 között Amerikától kapott kétmilliárd dollárt nem az ígért földreform megvalósítására fordították, hanem a kormányklikk, a hadsereg, a magánvállalkozók és a feketepiac táplálására. » • • Magától értetődő tény, hogy a Felszabadítási Frontot ÉszakVietnam támogatja. Észak-Vietnam része a közös országnak, amelynek déli övezetében olyan kormány rendezkedett be, amely a lakosság akarata ellenére kormányoz. Ez a kormány a legbrutálisabb módon iparkodik hatalmon maradni. A harc folytatása Észak-Vietnam segítségével csupán e csodálatra méltó nép életakaratáról, szívósságáról és bátorságéról tesz tanúbizonyságot. • • • Miközben az ország termeivényeit kémiai szerekkel elpusztítják, és emberek meg állatok esnek a mérges anyagok és a gyújtóbombák áldozatául, a háború az Amerikai Egyesült Államoknak nagy gazdasági fellendülést eredményez. Az ipar rekordszerű nyereséget könyvelhet el. A munkanélküliség a fegyverkezési gyárak munkalehetőségei következtében csökkent. Miként Hitler kivívta a világ csodálatát az autóutak, gépgyárak, kémiai üzemek és fegyvergyárak építésével, úgy az Egyesült Államok és a nyugati világ egy nagy része is Johnson politikája mögött áll, amely látszólag fellendülést és az életszínvonal emelését biztosítja. • • • Az amerikai hadvezetés számára elérkezett az idő, hogy megpróbálja kicsikarni a győzelmet. Eközben Észak-Vietnam városait bombákkal árasztják el. A gátakat, erőműveket, a csatornákat a Vörös folyó deltájában, a Föld egyik legsűrűbben lakott részén, veszély fenyegeti. A tábornokok olyan fegyverek bevetését sürgetik, amelyek térdre kényszerítik az ellenséget. Az amerikai vegyszer-gyárakban 250 millió napalmbombát állítottak elő. Ezek egy részét Kongónak és Angolának szánták. A többit a repülőbevetések százai során kunyhókra, istállókra, raktárakra, kórházakra, iskolákra és lakóházakra dobják, ahol az ember meghúzhatja magát. A Pentagon egy jelentése szerint ebben az évben 638 000 tonna robbanó bombát irányoztak elő Vietnamra. Az elmúlt évben 700 ezer hektár termőföldet pusztítottak el vegyszerekkel. E terület állatállományának több mint a fele elpusztult. Számos gyermek, idős ember és beteg halt meg a gáz közvetlen hatásától. Százezrek betegedtek meg. Állapotos asszonyok vesztették el magzataikat. Kisgyermekes anyák keblében apadt el a tej, fiatal asszonvok ezrei váltak meddőkké Az amerikai csapatok és szövetségeseik 1965 óta naponta rutinszerűen használnak hivatalos könnyfakasztó és hánytató gázokat... Az amerikai vállalkozók új fátkilövő gépeket hoznak forgalomba. A használati utasítás megfelel ama német találékonyságnak, amelynek jegyében a német gyárosok egykor az elgázosító és égető kemencék berendezését kitervezték. Ebben az évben 125 millió dollár áll az amerikai laboratóriumok rendelkezésére, hogy a kémiai és a bakterológiai háború új fegyvereit kikísérletezzék. Vietnam e mérgező- és gyújtószerek mindenfajta kipróbálásának a kísérleti terepe. Mióta háború folyt a világon Hitler fasizmusa ellen és a gazdasági hatalmi helyzet biztosításáért, Európában, Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában a hatalom birtokosainak rendőrsége és katonasága számtalan olyan ember( tett ártatmatlanná, akik szembeszegültek a „szabad vállalkozó réteg" és a gyarmati kizsákmányolás rendszerével. A gazdag országok tőkései dögszagtó! bűzlenek. A haladás, amiről ez országok politikusai könnybelábadt szemmel szónokolnak, hovatovább nem egyéb, mint haladás az emberéletek kiirtásában. Amerika, ez az ország, amely oly sok igazi demokratának ad szállást, a szabadságukért és függetlenségükért harcoló népek szemében nem egyéb, mint Guernica, Lidice és Auschwitz hagyományainak folytatója ... Ám ha egyszer a dolgozók milliói egyöntetűen hallatnák szavukat és a rendelkezésre álló hatalmi eszközökkel nyomatékosan követelnék az amerikai hadi cselekmények azonnali beszüntetését, úgy Johnson és kormánya nemigen tudná tovább folytatni a gyilkolást. Az amerikai légi kalózok barbár pusztításának nyomai Phu Xa észak-vietnami faluban. A bombázásnak kilenc gyermek is áldozatául esett Telefoto: CTK